HÍREK
Az EP-képviselő úgy látja, már nem működik a magyar miniszterelnök eddigi EU-s taktikája, és nem tudja, hogy mitévő legyen. Szerinte megkopott Orbán Viktor tévedhetetlenségi legendája.
HÍREK
A keleti megyékben a fő veszélyforrás a villámlás lehet, de viharos szélre és jégesőre is számítani kell.
HÍREK
Ha csak páros számokkal játszottál, akkor jó esélyed van pár találatra. Jövő héten már 1,7 milliárd lesz a főnyeremény.
HÍREK
Többet költöttünk, mint az angolok, a franciák, vagy orosz fenyegetést igencsak komolyan kezelő lengyelek. A magyar kormány szerint ugyanakkor a békéhez le kell állítani a fegyverszállításokat Ukrajnába.
HÍREK
Keresztény Zoltán jogász korábban Csákberényben csomagolta be a felújított szovjet emlékművet. Most gyülekezési joggal való visszaélés miatt indult ellene eljárás.
HÍREK
A Gazdasági Versenyhivatal július elsejével élesítette azt a rendszert, amely hat kereskedelmi lánc 1200 boltjában több min 60 termék napi fogyasztási árait követi nyomon.
HÍREK
Ugyanakkor honfitársaink közel kétharmada elégedett volt a saját egészségével 2022-ben a Központi Statisztikai Hivatal egészségügyi helyzetképe szerint.
HÍREK
A Pest megyei Csömörre más településekről vezényelnek át helyettesítő védőnőket, heti néhány órára. Sok önkormányzattal még a szerződéseket sem írták alá a kórházak.
HÍREK
A számuk már két éve 6000 alá csökkent, és az évtizedek óta tartó tendencia tavaly sem fordult meg. 2022-ben egy háziorvos és gyerekorvos átlagosan 50 beteget fogadott naponta.
HÍREK
A miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatásán mondott beszédében úgy fogalmazott, a háború és a migrációs nyomás miatt a jelenlegi világunk alapjaiban reng meg.
HÍREK
Horvátországban július elsejétől a legtöbb üzlet évente legfeljebb 16 vasárnapon lehet nyitva, de a kereskedők maguk dönthetik el, számukra melyik napok legyenek ezek.
HÍREK
Péntek éjszaka országszerte közel 80 rendőr megsérült. Marseille-ben volt a legsúlyosabb a helyzet, de Lyonban is elszabadult a pokol.
HÍREK
Ugyanakkor marad a meleg, fülledt idő, jelentős lehűlés nem lesz. Viszont az országszerte előforduló felhőszakadást viharos széllökések kísérhetik.
HÍREK
Az amerikai nagykövet a NATO bővítésére, az orosz-ukrán háborúra és a magyar kormányra is kitért a függetlenség napjához kapcsolódó budapesti ünnepségen mondott beszédében.
HÍREK
Első lépésként legalább ezer, magát szkítának valló, szavazásra jogosult magyar állampolgár aláírását kell összeszednie a kezdeményező Pócs Alfréd Lászlónak, a Covid idején áltudományos nézeteket hirdető orvosnak.
HÍREK
A Belügyminisztérium szerint nincs inzulinhiány, de a Népszava úgy tudja, a megszűnő készítmények miatti terápiaváltás sokféle nehézséget okozhat.
Népszerű
Ajánljuk