HÍREK
A közlekedési és beruházási miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón részletezte az Európai Bizottsággal kötött megállapodást, amely 6000 milliárd forintnyi uniós forrás felszabadítását jelenti Magyarország számára. A pénzből többek között 2,2 milliárd eurós tételben újítják meg a HÉV- és a vasúti járműállományt, de jut a KKV-k támogatására és az elektromos hálózat fejlesztésére is.
HÍREK
A Direkt36 új oknyomozása szerint a választás után feszült hangulatú pártértekezletet tartott a Fidesz, ahol Orbán Balázst kinevették. Kubatov Gábor pártigazgató ezután pedig figyelmeztetett mindenkit, hogy a Tisza-kormány alatt hatósági eljárásokra kell számítani, ezért tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket.
HÍREK
A miniszterelnök is bejelentette az Vitézy Dávidék plakátszabályozási tervét. A közlekedési miniszter úgy véli, a villanyoszlopokra kihelyezett politikai plakátok környezetszennyezők, továbbá szerinte a DK bebizonyította, nem lehet ezekkel szavazókat szerezni, ezért értelmük sincs.
HÍREK
A kormányszóvivők mellett Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter is részt vesz a sajtótájékoztatón, amelyen beszámolnak a csütörtöki kormányülésen hozott döntésekről.
HÍREK
A szlovák külügyminiszter, Juraj Blanár visszautasította a magyar miniszterelnök kijelentését, miszerint Magyarország saját magával szomszédos. A szlovák tárcavezető szerint a határokat a békeszerződés világosan kijelölte, és a baráti viszonyhoz elengedhetetlen a történelem tisztelete.
HÍREK
Váratlan üzenetet küldött Volodimir Zelenszkij az orosz elnöknek, melyben a tárgyalást és a konfliktus mihamarabbi lezárását sürgeti. A levélben próbálja azt éreztetni az orosz vezetővel, hogy már nincs nyeregben: az ukrán dróntámadások hatékonyságával kérkedik neki, és szemére veti a súlyos orosz veszteségeket.
HÍREK
A hatóságok a Pécsi Ellátó Központnál kértek be iratokat az óbudai korrupciós ügy részeként. Az érintett volt MSZP-s politikus, Kőhegyi István tagadja a vádakat és panaszt tett a gyanúsítás ellen.
HÍREK
A Központi Nyomozó Főügyészség előállította egy nagy közétkeztető cég tulajdonosát és ügyvezetőjét az óbudai korrupciós ügyben. A gyanú szerint vesztegetéssel biztosították szerződéseiket, a kifizetett kenőpénz összege meghaladhatja a kétmilliárd forintot.
HÍREK
A II. kerület letartóztatott polgármestere a védőügyvédjén keresztül reagált a gyanúsításra. A bíróság csütörtökön rendelte el a letartóztatását egy több politikust érintő korrupciós ügyben.
HÍREK
A II. kerület polgármesterét három rendőr kísérte a bíróságra, délután döntöttek a letartóztatásról is. Az ügyészség közölte, hogy 12 új gyanúsítottal már 32-re nőtt az érintettek száma
HÍREK
A „sokat látott szakértő” neve lekerült a XXI. Század Intézet honlapjáról, és saját közösségi oldaláról is eltávolította korábbi munkahelyeit. A lépés azután történt, hogy a választási vereséget követően önkritikus interjút adott a Partizánnak.
HÍREK
A közlekedési miniszter egy új törvényjavaslatot támogat, amely megtiltaná a kampányplakátok elhelyezését közterületi oszlopokon. A javaslat a vizuális és műanyag környezetszennyezés visszaszorítását célozza.
HÍREK
A Závecz Research friss kutatása szerint a Tisza Párt támogatottsága történelmi csúcsot döntött a választásokat követően. A teljes népességben 57 százalékon állnak, míg a Fidesz 18 százalékos tábora bő egymillió szavazóval csökkent április óta.
HÍREK
A II. kerületi polgármester védője panaszt nyújtott be a gyanúsítás ellen az óbudai korrupciós ügyben. A Központi Nyomozó Főügyészség kedden többek közt Őrsi Gergely lakásán és a polgármesteri hivatalban is házkutatást tartott.
HÍREK
A miniszterelnök az államfő Facebook-posztja alatt, hozzászólásban üzent Sulyok Tamásnak. Azt kérdezte tőle, miért most érzi szükségét annak, hogy külföldi segítséget kérjen.
HÍREK
Sulyok Tamás bejelentette: sürgős eljárásban vizsgálja a tervezett elmozdítását a Velencei Bizottság
A köztársasági elnök szerint a leváltására tett kísérletek alapvető alkotmányos elveket sértenek. Jelezte, hogy az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületének munkatársai készek Magyarországra utazni, hogy többet tudjanak meg a kialakult helyzetről.
HÍREK
Eljárást indított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Duna Médiaszolgáltatóval szemben az énekes kijelentése miatt. Petrás János a Jó reggelt, Magyarország! című műsor április 7-i adásában beszélt így az akkor még ellenzéki párt támogatóiról.
Népszerű
Ajánljuk