HÍREK
Az Adaptive Hussars 23 többnemzeti gyakorlat keretében katonai konvoj halad át a következő napokban Magyarországon. A járművek a Hódmezővásárhely-Újmajor, a Szentes-Tiszaroff és a Tata-Gánt-Székesfehérvár-Veszprém-Újmajor útvonalon haladnak majd.
HÍREK
Éppen kitüntetéseket adtak volna át a csapás idején, pénteken, méghozzá az ukrán rakétás erők napja alkalmából. Ekkor csapódtak be a rakéták.
HÍREK
Az áldozatok száma meghaladta a húszat, sokan megsebesültek, közöttük civilek is, mert egy orosz Iszkander típusú rakéta csapódott be november 3-án a frontvonal közelében fekvő Zaporizzsja megyei településen.
HÍREK
Szilágyi Zoltánné egy másik postát üzemeltet, ahova átjártak a bezárt postahivatal környékén élők. Ekkor találta ki, hogy belevág egy újabb postanyitásba.
HÍREK
Netanjahu felfüggesztette Amiháj Elijáhu részvételét a kormányüléseken. ki Jaír Lapid ellenzéki vezető is elítélte, és „egy felelőtlen miniszter elborzasztó, őrült megjegyzésének” nevezte.
HÍREK
A Népszava kiszámolta, hogy ebben az évben már 337 milliárd forinttal többet fizetünk augusztus végéig az orosz gázért, mintha a tőzsdén vettük volna.
HÍREK
A köztársasági elnök előtt csak a nyugati világ legfontosabb vezetői jártak Izraelben szolidaritási látogatáson.
HÍREK
Eleinte azt hitték, hogy tűzijáték van a zenei fesztiválon, csak később jöttek rá, hogy rakétákat lőttek ki rájuk. A fiatal pár egy konténerben keresett menedéket.
HÍREK
A MOHU minden 1000 főnél népesebb településen szeretne visszaváltó-partnert. 5000 automatával már az egész országot le lehetne fedni.
HÍREK
Az egész évben távozó tanárok nagyjából fele szeptemberben mondott fel az adatok szerint. Egy budapesti tankerület a rekorder.
HÍREK
A front gyorsan átvonul, vasárnap késő délután kelet felé távozik a csapadék. Nyugat felől felszakadozik a felhőzet, délután a legtöbb helyen már a napsütésé lesz a főszerep.
HÍREK
A washingtoni kormány felhatalmazást adott az Izraelben és Libanonban működő amerikai diplomáciai képviseleteken dolgozók egy része és családtagjaik számára a távozásra, valamint elrendelte az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége és erbili főkonzulátusán dolgozó diplomaták egy részének távozását.
HÍREK
Állítólag egy családi vita áll a háttérben, a gyerek felügyeleti jogáról lehet szó. A férfival a Spiegel szerint törökül tárgyalnak.
HÍREK
Dalmácia egy, magyarok által is kedvelt szakaszát érte el a Ciarán névre keresztelt vihar. Európában ugyanez az ítéletidő halálos áldozatokat is követelt.
HÍREK
Többen látták a milliárdos házaspárt egy luxusgép közelében. Mercedes kisbusz várta őket a repülőtér mellett a szemtanúk szerint.
HÍREK
A kampányt az Európai Bizottság támogatja. Néhány üzenet finoman szólva nincs összhangban a kormány plakátkampányainak mondanivalójával.
Népszerű
Ajánljuk