HÍREK
A volt államtitkár szerint most választóvonalhoz érkezett a magyar közélet. Át kell gondolni, mit lehet bemutatni egy kiállításon, mi a különbség a cenzúra és a korhatár-besorolás között.
HÍREK
A kisajátítási eljárásban érintett ingatlantulajdonosok sok jóra nem számíthatnak. A kisajátítandó területek csaknem fele Budapesten található a IX., a XX. és zömében a XXIII. kerületben.
HÍREK
Vélhetően a Nemzeti Múzeumban történtek miatt kordonozták el a brazil fotográfus kiállításának egy részét. A fotó azonban a kordonon kívülről is jól látható.
HÍREK
Nem megyünk feltett kézzel a vágóhídra és nem hagyjuk magunkat - mondta a cég vezetője. Bige László szerint ez arról szól, hogy „bizonyos körök hozzájussanak a Nitrogénművekhez”.
HÍREK
A színésznő és partnere négy métert zuhantak, miután átestek a korláton. Korábban a Nemzeti Sportnak beszélt az ominózus díszletről, illetve a jelenetről.
HÍREK
Miután Orbán győző megvált tőle, a Nehézkő kft. számai brutálisan visszaestek. Erről kérdezett volna Vadai Ágnes, de Kövér László közbelépett.
HÍREK
Most már biztos: elmarad a Nemzeti előadása, amiben a súlyosan megsérült Szász Júlia szerepelt volna
A színház a honlapján közölte a hírt. Későbbre megpróbálnak megoldást találni a színészek pótlására.
HÍREK
Amennyiben a Gazdasági Versenyhivatal is rábólint, akkor Mészáros Lőrinc cégbirodalma bekebelezheti a többek között a TV2-csoport hirdetési felületeit is értékesítő Atmediát. A portál szerint a tranzakcióval elindulhat egy olyan folyamat, amely tisztázza a TV2-csoport eddig zavaros tulajdonosi viszonyait.
HÍREK
A GDP 2023 III. negyedévében az előző negyedévihez képest 0,9 százalékkal nőtt, viszont a 2022. azonos időszakitól még mindig 0,4 százalékkal, elmaradt a KSH szerint.
HÍREK
Ennek ellenére van olyan település, ahol nettó 689 ezer az átlagfizetés. Magyarország 19 megyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a kereset.
HÍREK
A probléma reggel 8:40-kor jelentkezett,. A külföldre utazóknak azt ajánlja a rendőrség, hogy elindulás előtt tájékozódjanak a határátkelőhelyek nyitvatartási idejéről és az aktuális várakozási időkről.
HÍREK
Az al-Sifa kórházban felhalmozódtak az oszlásnak indult holttestek. Az áramkimaradások miatt a koraszülött csecsemőket nem tudják már inkubátorba helyezni, hét gyermek meghalt az oxigénhiány miatt.
HÍREK
A megmaradt járatok megállóinak számát is csökkentették. A lépés miatt van olyan dolgozó, aki már előző este kénytelen elindulni otthonról, hogy reggel 6-ra beérjen a gyárba.
HÍREK
A döntés hátterében a júliusban megjelent, a széndioxid-kvóta kiosztására és eladására is adóterhet előíró rendelet áll, amely miatt a gyártás veszteségessé válik, ezt pedig a cég már nem tudja vállalni.
HÍREK
A Századvég szuverenitásvédelmi konferenciáján arról is beszélt a volt igazságügyi miniszter, hogy Magyarországon „egy nagy flotta minden hajója egy irányba tart, ezáltal sérthetetlen az ország”. Szerinte a magyar kormány szövetségesét legyőző lengyel ellenzéket csak a gyűlölet tartja össze.
HÍREK
Vezetőjük szerint Izrael nem akar megállapodni a tűzszünetről. 70 foglyot engednének el 5 napos fegyvernyugvásért cserébe.
Népszerű
Ajánljuk