HÍREK
„Nem döntött helyesen Püspök Úr. Gyülekezeti tagjainkkal együtt mélységesen fel vagyunk háborodva a döntésen” – fogalmazott Felhősi András Imre, aki a gyömrői Csűrös András kezdeményezéséhez csatlakozva közadakozást szervez az áldozatok javára.
HÍREK
A közlemény szerint: „A köztársasági elnök megbízatásának megszűnése mérhetetlenül nagyobb morális és politikai hátránnyal járna, mint az az előny – ha van ilyen – , amelyet lemondása jelent”.
HÍREK
A fideszes politikus bejegyzésére aztán érkezett Magyar válasza, és elindult egy oda-vissza üzengetés. Pócs többször is leírta, hogy ő nem fél.
HÍREK
Európában kevés helyen kapnak a volt államfők Novák Katalinéhoz hasonló magas juttatást, vagy élethosszig külön rezidenciát.
HÍREK
Megérkeztek a legfrissebb adatok: tovább égetik a milliókat a lejárató kampányokra a kormánypárti megmondóemberek.
HÍREK
Pásztor Dániel tagadja, hogy ő lenne a másik református püspök, aki lemondatná Balog Zoltánt. Közleményében azt írta: ő nem is foglalt állást Balog lemondásával vagy maradásával kapcsolatban.
HÍREK
A független hazai médiumok regisztrációját helyhiányra hivatkozva utasították el. Hasonlóan járt a Reuters, az AFP és az AP is.
HÍREK
Egy körülbelül negyedórás rész hiányzott a szerdai műsorból. A műsorvezető másnap elmondta, miért döntöttek így.
HÍREK
Ennek ellenére a többi tagállam bizakodó, arra számítanak, hogy február 24-ig így sikerül majd elfogadni a szankciós csomagot.
HÍREK
A Magyar Nemzeti Múzeum kirúgott főigazgatója úgy gondolja, Balog Zoltán püspöknek követnie kellene Novák Katalin példáját. L. Simon szerint semmi nem indokolta, hogy K. Endre kegyelmet kapjon
HÍREK
A politikus csütörtök reggel egy képet posztolt a volt miniszterről, nem akármilyen felirattal.
HÍREK
Érdemes figyelni a megváltoztatott rendeletre. Egy új lehetőség is megjelent a nyugdíjtörvényben.
HÍREK
A pedofília minden formáját elutasítja, és azt is, ha a gyerekeket politikai célra akarják felhasználni. A rapper azt kérte, hogy ne éljenek vissza a nevével.
HÍREK
A Magyar Református Egyház vezetője a szeretetről, a reménységről és a bizonyosságról beszélt. Eközben egyre többen követelik Balog lemondását.
HÍREK
Mindannyian támogatják a kezdeményezést, miszerint civil emberekként fel kell emelni a hangjukat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében.
HÍREK
Azt mondta, hogy ő volt az első fecske, aki hithű jobboldaliként elkezdte bírálni a NER-t. Magyar a második, és szerinte nem kizárt, hogy lesz harmadik, negyedik, ötödik fecske is.
HÍREK
Szerdán jelent meg erről a határozat a közlönyben. Két női politikus távozik Lázár János, illetve Nagy István minisztériumától.
Népszerű
Ajánljuk