HÍREK
Varga Judit volt férje egy kispártba szállhat be, a Fidesz volt pénzembere financiálisan támogathatná, hogy már az idei EP-választáson is el tudjanak indulni.
HÍREK
A magyar külügyminiszter megismételte, hogy Magyarország semmilyen körülmények között nem küldene katonákat a háborúba, míg Dmitrij Peszkov szerint orosz-NATO háborúvá fajulna a kontingens küldése.
HÍREK
Rendkívül feszült helyzetben zajlott a lengyel, a cseh, a szlovák és a magyar kormányfő találkozója, ahol felmerült a szövetség létjogosultsága is.
HÍREK
Egy párizsi csúcstalálkozón vetődött fel az, amit eddig mindenáron el akartak kerülni. Nincsen konszenzus a kérdésben.
HÍREK
A „Vidék prókátor” tanácsot adott a volt elnöknek: erre költené az élete végéig járó elnöki tiszteletdíjat.
HÍREK
Állítólag zárt körben már be is jelentette a főigazgatói pályázat nyertesét Csák János kulturális miniszter. A hír komoly átalakításokat vetít előre.
HÍREK
Szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását és a bűncselekmény gyanújának megállapítását kérte a bejelentő, Tényi István.
HÍREK
Ez aztán a meglepetés: csaknem nyolc évvel ezelőtt éppen a taxisok nyomása miatt távozott, most viszont velük együttműködve tér vissza Magyarországra az Uber nevű fuvarmegosztó vállalat.
HÍREK
Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy egy pár tízezer forintos parkolási bírságot terheltek rá, amit már be is fizetett, csak a hivatalos papírokban ez még nem jelent meg.
HÍREK
Kammerer Zoltán szerint a rendőrség dolga kideríteni, hogy környezetkárosítás történt-e, vagy rémhírekkel riogatnak az oknyomozó újságírók.
HÍREK
Az orosz ellenzéki vezető munkatársa szerint közel voltak egy fogolycseréhez, de Putyin az utolsó pillanatban meggondolhatta magát. A Kreml tagadja, hogy szó lett volna ilyesmiről.
HÍREK
A református püspök nem fűzött hozzá semmit korábbi nyilatkozataihoz K. Endre ügyében. Balog Zoltán úgy fogalmazott: ha szükségesnek tartja, a jövőben is a nyilvánosság elé áll majd.
HÍREK
A Sándor-palota közzétette a volt elnök záró vagyonnyilatkozatát. Novákot anyagi értelemben biztosan nem viselte meg a kegyelmi botrány,
HÍREK
Megkérdezték a parlamenti folyosón Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre. Ezúttal nem maradt el a válasz.
HÍREK
Magyar Péter olyan összejövetelekről rántotta le a leplet, ahol kizárólag gazdasági szereplők egyeztettek egymással, de "nem az ország megmentéséről, az egészségügy rendbetételéről vagy az oktatás megreformálásáról van szó".
Népszerű
Ajánljuk