GASZTRO
A látványos édességek készítője minden nap egy újabb remek desszertet talál ki, amelyeket a hozzá illő cipővel együtt lefotóz és megosztja a közösségi oldalán.
GASZTRO
Megkönnyítik a dolgod a konyhában: ha kevesebb stressz és kisebb a főzés utáni kosz, több idő marad enni.
GASZTRO
Ennek a hihetetlenül puha és könnyed palacsintának a tésztájába túró került. A sütőpornak és a szódabikarbónák köszönhetően lett ennyire légies és levegős. A tetejére került görög joghurt és meggyöntet tette felejthetetlenné az egészet.
GASZTRO
Elkezdődött a visszaszámlálás: kevesebb mint egy hét van már csak hátra a lyoni Bocuse d'Or világdöntőig.
GASZTRO
Többféle zöldségből készíthetitek, a végeredmény pedig egészséges, de ugyanolyan ropogós, mint az olajtól tocsogó burgonychips.
GASZTRO
A világ minden tájáról vesznek fel nagymamákat az amerikai vendéglőbe, így a konyha igazán sokszínű.
GASZTRO
Ha valaki lusta elővenni a gofrisütőjét, vagy épp nincs, akkor is simán neki lehet állni, mert a gofritésztát most úgy sütöttem meg serpenyőben, mint egy császármorzsát.
GASZTRO
A legnépszerűbb üdítőital-gyártót beperelték. A felperes szerint felelőtlen viselkedésük számtalan súlyos betegség terjedéséhez vezet. Az egész iparágat felforgathatja a per.
GASZTRO
Sárközi Ákos, a Michelin-csillagos séf meglepő vadászzsákmányra tett szert, amely alatt még a hinta is leszakadt. Nézzétek meg a vidám társaság kalandjairól szóló képriportunkat.
GASZTRO
Rendbe teszi a gyomrot, kitisztítja a fejet és melegíti a lelket. Mi más kellene az év első napjára?
GASZTRO
A magyar konyha egyik jellemzője, hogy szinte mindent be lehet bundázni. Miért lenne kivétel ez alól a maradék ünnepi kalács?
Népszerű
Ajánljuk