FELFEDEZŐ
Szerinte az orosz elnök nem úgy viselkedik, mint egy politikus. Ha nincs éppen megoldandó feladat, akkor csak céltalanul sodródik az árral.
FELFEDEZŐ
A legutóbbi toplista szerint a gázszerelőből lett vállalkozó, Orbán Viktor jó barátja jelenleg az ország harmadik leggazdagabb embere.
FELFEDEZŐ
Braden Stromberget tavaly májusban minden előzmény nélkül úgy megverték, hogy el kellett távolítani a koponyája felét.
FELFEDEZŐ
Az „Anyámnak írok SMS-t és az Orbán les” sorban egyszerűen lenémították a miniszterelnök nevét.
FELFEDEZŐ
Mondjuk még így is elég sok pénzt kell szereznie a vállalkozása beindításához, amihez szerinte 359 millió forintra lenne szüksége.
FELFEDEZŐ
Bár életben maradt, több ponton károsodott az agya, a személyisége is megváltozott. Most arra vár, hogy titániummal helyettesítsék az elveszített részt, mert jelenleg csak védősisakban teheti ki a lábát a házból.
FELFEDEZŐ
A három fiatal „poénja” miatt több órára be kellett zárni az egyik éttermet Walesben. A rendőrségnek már vannak gyanúsítottjai az ügyben.
FELFEDEZŐ
Az egyetemista lány először azt hitte, rosszul lát, amikor megjelent előtte a busás összeg. Ráadásul a vendég ragaszkodott ahhoz, hogy a pénz nagy részét ő tehesse el.
FELFEDEZŐ
Sokan nem értik, hogy lehet így élni, de Anna és Lucy DeCinque azt mondják, nem tudnának egymás nélkül létezni.
Népszerű
Ajánljuk