ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Tényleg lehet egy év alatt egy befőttesüvegnyi szemetet termelni? - Tóth Andival új könyvéről beszélgettünk

Miért érdemes a zero waste-re törekedni? Segít-e, hogy divatossá vált a mozgalom? Mi a következő lépés? A Háztartásom hulladék nélkül kezdeményezés alapítóját kérdeztük.

Link másolása

Tóth Andi évekkel ezelőtt 3 gyereke és a főállása mellett kezdett foglalkozni a háztartásában termelődő hulladék csökkentésével, mert sokkolta a heti szinten megtermelt mennyiség. Ez nem csoda, az Eurostat legfrissebb felmérése szerint Magyarországon egy állampolgár átlagosan egy év alatt 487 kiló hulladékot termel.

Andi folyamatosan kísérletezett, majd tapasztatairól elkezdett blogolni, facebook csoportokat hozott létre, és mára több ezer embernek segített abban, hogy csökkentse a családja által megtermelt hulladékmennyiséget. Évek alatt megszerzett tudását könyv formájában is összefoglalta, aminek nemrég jelent meg bővített kiadása Dobd ki a szemetest címmel.

- Dobd ki a szemetest! - egy felszólítás és egyben könyved címe. Miért dobjuk ki a szemetesünket?

- A szemetes, azaz a szeméttárolónk kidobása arra utal, hogy nincs szükségünk rá, mivel ha megfogadjuk a könyv tanácsait, gyakorlatilag alig termelünk majd szemetet. A könyv ehhez egy rövid elméleti bevezető után konkrét gyakorlati tippeket ad. Három nehézségi szinten és hat háztartási területen (szemléletmód, konyha, bevásárlás, takarítás, fürdőszoba, kert) nyújt alternatív megoldási javaslatokat, melyek a saját tapasztalataimon alapulnak.

- Miért érdemes áttérni a zero waste-re? Számít valamit?

- Minden lépés számít. Mindenkinek az apró változtatása, ami a környezetünk terhelését enyhíti, számít. Más oldalról pedig, ha önző módon gondolkodunk, akkor a zero waste életmód révén egészségesebbek lehetünk, könnyebben hozunk döntéseket a mindennapokban, egyszerűsödik az életünk, több időnk marad egymásra, és több pénzünk marad a pénztárcánkban. Összességében boldogabbá válhatunk. Ha másért nem, akkor a tudat miatt, hogy mi is hozzájárulhatunk általa egy szebb és élhetőbb jövő elérésében.

- Manapság a zero waste témája trendi lett. Ez jó dolog?

- Persze, a divat bizonyos értelemben jó, hiszen sok olyan embert is magával tud ragadni, akik korábban egyáltalán nem foglalkoztak a környezetvédelem semmilyen vetületével. A divat által valószínűleg még több emberhez eljut az információ, egyre többen fognak odafigyelni a vásárlásaik során, és egyre felelősségteljesebb döntéseket hoznak. Azonban a divat veszélyes is lehet ebben az esetben, hiszen nem célunk a fogyasztás növelése, nem célunk, hogy a zero waste életmódra egy új szakma/iparág/reklámkörnyezet/termékkör épüljön, és a piaci szereplők kihasználva a divatirányzat erejét, a környezettudatosság égisze alatt még több "zöld" terméket toljanak rá az emberekre. Ez a problémát csak elodázza egy rövid időre.

- Reális cél, hogy egy évben mindössze egy befőttesüvegnyi szemetet termeljen valaki?

- Ezt nem merném ilyen kategorikusan kijelenteni. A hulladéktermelésünk nagyon erősen függ attól, hogy hol élünk, milyen körülmények között, milyen lehetőségeink vannak, mennyire vagyunk erősek, mennyi mindenről vagyunk képesek lemondani. És a szemét mennyisége attól is függ, mit nevezünk szemétnek. A kommunális szemetet? Vagy a szelektívet is? Beleszámít az üveghulladékunk? Vagy az elektronikai hulladékunk? Ha ezekre a kérdésekre válaszolunk, akkor kiderül, hogy mennyire reális a befőttesüvegnyi szemét.

- Három gyermeked van. Őket hulladékmentesen neveled?

- Természetesen. Ez az életmód egy családon belül mindenkire hat. Családban nem lehet úgy élni, hogy valaki csinálja, más pedig nem. Természetesen vannak olyan dolgok, amit nem mindannyian vettek át, de én minden pillanatban arra törekszem, hogy erőszak nélkül rávezessem a gyerekeket a helyes útra, és arra, hogy képesek legyenek felelősségteljesen dönteni - a saját jövőjük érdekében.

- Miben különbözik a mostani az első kiadástól?

- A második kiadás újdonsága egy átfogó fejezet a sikeres közösségi együttműködések indításának gyakorlatáról: társadalmi szerepvállalás – lépésről lépésre. A fejezet vendégszerzői: Takács-Sánta András, az ELTE docense, a Humánökológia mesterszak igazgatója, a Kisközösségi Program elnevezésű kutatási és akcióprogram ötletgazdája és szakmai vezetője, valamint Rémán Izabella, a Gyermekkor Ökológiája munkatársa. Az új fejezet elsősorban azoknak nyújt segítséget, akik már eljutottak a hulladékminimalizálás olyan fokára, hogy már környezetünknek is szívesen megmutatatnák ennek az életmódnak az előnyeit. Ehhez pedig a legjobb módszer a közösség építése, a társadalmi szerepvállalás.

- Ezt miért tartod fontosnak?

- Tisztában vagyok vele, hogy a hulladékcsökkentés csak egy pici szelete a környezetvédelemnek. A zero waste életmód megoldást nyújthat a globális hulladékproblémára, de nem elegendő a globális klímakrízis megoldásához. Ehhez tovább kell lépni, és egyre több emberrel megismertetni a megoldási lehetőségeket. Ebben a plusz lépésben nyújthat segítséget a könyv új fejezete.

- Majdnem elfelejtettem, a könyv megvásárlása zero waste?

- Igen is és nem is. A könyv papírja újrahasznosított (hiába drágább az alapanyag, ehhez ragaszkodtunk), a rendeléseknél előnyt élveznek a közös rendelések és a személyes átvétel, a könyv példányszámában is a hulladékminimalizálásra törekedtünk. Azaz nem véletlen, hogy minden újranyomásnál maximum 1500 db-t nyomattunk, így kisebb eséllyel marad megvásárolatlan, szemétbe kerülő példány. Akinek van lehetősége az viszont választhatja az e-könyvet is. Sőt a bővített kiadás új fejezete önálló e-könyvként is megvásárolható a kiadónál. Ezt azoknak ajánljuk elsősorban, akik az első kiadást megvásárolták már korábban. Az e-könyv akkor környezetbarát megoldás, ha a használt eszközt a lehető legtovább használjuk. Hiszen ha fél év alatt kidobjuk, akkor elektronikus hulladékká válik. Ezt érdemes elkerülni.

- Azoknak, akik most vágnának bele, mit javasolsz, hogyan kezdjenej neki?

- Borítsák ki a szemetest és vegyék meg a könyvet ;)

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Nagyon a zsebedbe kell nyúlnod, ha a budapesti agglomerációban akarsz ingatlant – mutatjuk, hol a legdrágábbak
Majdnem 20 százalékkal nőtt a négyzetméterár, nincs nagy meglepetés a települések listáján.
MTI/Máthé Zoltán - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása


A Duna House csütörtökön közölte adatait az MTI-vel, amikből kiderül, hogy 2023-hoz képest nőtt az adásvételek száma, az otthonteremtés költsége pedig 10 millió forinttal nőtt a Budapest környéki területek ingatlanpiacán.

Tavaly a gazdasági nehézségek és magas hitelkamatok miatt országosan csökkent az ingatlanvásárlási kedv, ami az agglomerációban is éreztette hatását, 2022-hez képest 18 százalékkal esett vissza a forgalom.

Az ingatlanközvetítő adatai alapján idén is a nyugati szektorba vágyók (Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Páty, Törökbálint, Zsámbék) fizetik meg a legmagasabb átlagos négyzetméterárat, ami jelenleg 19 százalékkal több, mint tavaly, 824 ezer forint.

12 százalékos emelkedést tapasztaltak a délkeleti szektorban is (Alsónémedi, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés), ott jelenleg átlagosan 569 ezer fointba kerül egy négyzetméter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Drága lesz idén a családi nyaralás, akár 30 ezer is lehet csak a strandbelépő
Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23.700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen, ott még drágább lesz bejutnia egy családnak.

Link másolása

<

Drága lesz idén strandolni, egy család számára már a belépő is több tízezres kiadást jelent majd – derül ki a Blikk összeállításából. Azt írják:

Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23 700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen összevont kedvezményes belépő és két gyerekjegyet is muszáj venni, a számla közelít a 30 ezer forinthoz.

Budapesten a legnépszerűbb a Palatinus a lap szerint, ahol június 15-től 5000-5500 forint lesz a belépő. Az előszezonban egy családi belépő 11 ezer forint, június közepétől már 13 900 illetve 15 300 forintot kell fizetniük, létszámtól és hétköznaptól, hétvégétől függően.

Kiemelkedik az áraival Hajdúszoboszló, ahol 8500-9000 a felnőtt jegy, a gyerekeknek pedig 5500 illetve 6000 forintot kell fizetni. Egy kétgyermekes családnál ez éppen 30 ezer forint, viszont a jegy érvényes lesz a csúszdaparkra is.

Szegeden a legdrágább a szimpla strandbelépő: a felnőtteknek 8300, a diákoknak 4600 forintot kell fizetniük. A családi jegy 23 700 forint.

Az olcsóbbak közé tartozik a Gyulai Várfürdő, felnőtteknek 4300, diákoknak 3900 forintért. Eger strandja pedig most 3800 forintos napi és 9700 illetve 12 100 forintos családi belépővel látogatható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ezeket a dolgokat bánják meg a legtöbben a halálos ágyukon
Egy ápolónő összegyűjtött öt dolgot, amire a leggyakrabban gondolnak, ha közeleg a vég.

Link másolása

Bronnie Ware ápolónő palliatív ellátással foglalkozik, vagyis olyan betegeket gondoz, akik valamilyen súlyos, életet rövidítő betegségben (pl. végső stádiumú daganatos megbetegedés) szenved – írja az UNILAD.

Munkáját körbeveszi tehát a halál, s éppen ezért összegyűjtött 5 dolgot, amit az emberek többsége az utolsó pillanataiban sajnálni kezdenek.

Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat!

Bronnie az egyik leggyakoribb megbánást a munkával kapcsolatban hallotta.

Ugyanis a legtöbben - főként a férfiak - túl sok időt szenteltek a munkának, és jóval kevesebbet a szeretteiknek.

Bárcsak a saját életemet életem volna, ahelyett, amit mások elvártak.

Haláluk perceiben sokan úgy érzik, elnyomták valódi vágyaikat, és nagyon sajálják, hogy nem valósították meg az álmaikat.

Sajnálom, hogy nem ápoltam jobban a baráti kapcsolataimat!

Ahogy idősebb lesz az ember, annál elfoglaltabb, és egyre nehezebb fenntartani a barátságokat.

Egy tavaly készített felmérés szerint az Egyesült Államokban a válaszadók nyolc százaléka mondta azt, hogy nincsenek közeli barátai.

Ki kellett volna mutatnom az érzéseimet!

Bronnie szerint nagyon sok ember, aki elmondta neki az utolsó szavaival, mit érez, hozzátette azt is, hogy egész életében elfojtotta az érzéseit, hogy békében legyen másokkal.

Bárcsak boldogabb lettem volna!

Az ápolónő páciensei gyakran tették fel azt a kérdést: vajon tényleg tudjuk értékelni a boldog pillanatokat? A válaszuk pedig a halálos ágyukon érte őket: a boldogság egy választás lehet, amivel érdemes volna élnünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Az első babavárósok negyedénél nem született meg a gyerek, és mindjárt lejár a határidő
A kormányhivatal méltányosságból részletfizetést és halasztást is engedélyezhet, vagy akár el is engedhetik a tartozás egy részét.

Link másolása

Remekül kezdett a csok plusz a legfrissebb, márciusi adatok alapján, mondta az Indexnek Hornung Ágnes. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerint március végéig több mint 3100 igénylést adtak be, vagyis ennyi fiatal házaspár élt a lehetőséggel már az első három hónapban.

A befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, azaz a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényeltek

- mondta az államtitkár. Az interjúból az is kiderül, hogy az egy gyereket tervezők átlagosan 23 millió, a két gyereket tervezők 29 millió, a nagycsaládra vágyók pedig 44 millió forint összegű kölcsönt igényelnek. A családok mintegy háromnegyede első közös otthonának megszerzésére, negyedük pedig másik otthonba való költözéshez igényli a kölcsönt.

Hornung Ágnes az elmaradt gyerekvállalásokkal kapcsolatban elmondta, eddig csak a csok támogatás kapcsán állnak rendelkezésre részleges adatok, hiszen ott az előre vállalt gyermekek esetében a támogatást akkor kell visszafizetni, ha az első gyermek 4 éven belül nem érkezik meg.

Ám még nem tudnak teljes körű adatokkal szolgálni, hiszen ugyan az első gyermek vállalására vonatkozó négyéves határidők az első években igénylőknél elvileg már lejártak, de építkezés vagy bővítés esetén ez a határidő csak a munkák befejezésétől, vagyis akár több évvel később indul; a második gyermekek születésére előírt 8 éves határidők és különösen a három gyermeknél irányadó 10 éves határidők pedig értelemszerűen még nem esedékesek.

Az államtitkár kitért a babaváró hitelre is, ami 2019 júliusában indult. Ott az első gyermek születésére 5 éves intervallumot biztosítottak, így most még senkinek sem járt le ténylegesen, de 2024 második félévében, júliustól már lehetnek ilyenek. A Magyar Államkincstárnál lévő legfrissebb összevetés szerint

a 2019-ben igényelt babavárók esetében az igénylők kevesebb mint negyedénél nem volt igazolva az, hogy megszületett az első gyerek.

Bizonyosan nincs remény a gyermekvállalásra, ahol a gyermeket vállaló pár elvált. Ilyenkor a kamattámogatást a jegybanki alapkamat +5 százalékos büntetőkamattal kell visszafizetni.

Hornung hangsúlyozta: a kormányhivatal méltányossági eljárás keretében a fizetési kötelezettség teljesítésére részletfizetést, vagy legfeljebb 5 évre fizetési halasztást engedélyezhet, illetve a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen el is engedheti.

Link másolása
KÖVESS MINKET: