Vigyázz, kész, Völgy! – elkezdődött a 33. Művészetek Völgye Fesztivál
Jövő vasárnapig koncertekkel, színházi és irodalmi előadásokkal, sok-sok tánccal, alkotó- és gyerekprogrammal telnek meg Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd udvarai.
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján idén közel 3000 program közül válogathatunk.
Az első este a Quimby és a Blahalouisiana veszi be a Művészetek Völgye nagyszínpadát, a Panoráma Színpadot, a Lőtér X Közlekedési Múzeum színpadnál az Anima Sound System és az Irie Maffia ütemeire táncolhatunk, a Cirque du Tókertben a Debreceni Kodály Filmharmonikusok játszanak, valamint Hrutka Róbert és Grecsó Krisztán Ajtók című előadása lesz látható, a Petőfi Udvarban a Góbé és a Kéknyúl húzzák a talpalávalót, a Világzenei Udvarban pedig az idén ötvenéves Vujicsicset ünnepeljük majd.
Mindeközben a Kaláka Versudvarban már Kaláka koncerttel köszöntik az újabb Völgy-évet, a Momentán Udvarban a Színházrendezők viadalán izgulhatunk, a Poketben pedig felcsendül az első dalpremier Barkóczi Noémi és Sallai László előadásában. A Színház Színpad a Művészetek Völgye és az Art-Színtér közös színdarabjával, a Tikk-Takk Bummal nyit, a főszerepben Ember Márkkal, Csiby Gergellyel és Dobó Enikővel. És mindez csak ízelítő a Művészetek Völgye első napjából, hiszen a fesztivál 10 napon át, 40 helyszínen, 3 településen, közel 3000 programmal csábítja a látogatókat a Balaton-felvidékre.
Fotó: Fekete Kristóf Tibor
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljára már érdemes akár reggel megérkezni, ugyanis minden nap 10 órától kezdődnek a programok: jóga, alkotó workshopok a pólófestéstől a linómetszésig, gyermekprogramok, kortárs kiállítások, közös táncolás, túrák vagy éppen versfaragás tesz arról, hogy senki se unatkozhasson a Völgyben.
A Petőfi Udvarban például a koncertek mellett a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen el lehet készíteni egy ökoinstallációt, a Magyar Kultúra Magazin a Fedon-dalokról tart előadást, a Zene+Szó beszélgetéseken Juhász Anna boncolgatja vendégeivel a dalszövegek születését.
A Folk Udvarban minden nap különféle tájegységek táncait és énekeit lehet megtanulni – az első három nap során például Moldva lesz a középpontban -, de lesz például kosárfonó workshop is és népi praktikákat is el lehet sajátítani. A fesztivál legújabb helyszíne, a SzimBio Udvar pedig a művészet és a környezet kapcsolatával foglalkozik.
A MűvészVölgy Kúria emelete az idei évtől otthont ad az OXO csoport, valamint Horváth Béla magángyűjtő kortárs gyűjteményéből összeállított állandó kiállításnak. A kiállításon olyan neves művészek alkotásai lesznek láthatók, mint Bak Imre, Fajó János, Hencze Tamás, Nádler István, Radák Eszter, Szűcs Attila, Cseke Tamás, Soós Nóra vagy Weiler Péter, de helyet kapnak a Pompidou Központba nemrég beválogatott Konok Tamás képei is. A galéria a fesztivál ideje alatt beszélgetések helyszíne is lesz, melyek során szélesre tárják a kortárs képzőművészeti élet palettáját, művészekkel, kurátorokkal, galeristákkal, gyűjtőkkel.
Ebben az évben több múzeum is csatlakozik a Művészetek Völgyéhez: a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, Budapest Főváros Levéltára, a Néprajzi Múzeum, a Laczkó Dezső Múzeum, az Adaptér, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Posta Múzeum, valamint a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) is interaktív kiállításokkal és programokkal ad betekintést kínálatába.
Fotó: Dohi Gabriella
A fesztiválozókat a szervezők arra bátorítják, hogy érkezzenek tömegközlekedéssel, vagy tegyék le autóikat a vigántpetendi, illetve taliándörögdi ingyenes parkolókban és onnan váltsanak a fesztiválkarszalaggal ingyenesen igénybe vehető Csigabuszra a települések között. A Csigabusz hajnalig jár és összeköti a fesztivált a környező településekkel, egészen Tapolcától Veszprémig. Idén először külön fesztiváljárat indul Budapest és Kapolcs között is, így akár egy napra is érdemes lehet ellátogatni a Völgybe, hiszen július 28-ig napi 300 program közül válogathatunk. A teljes programkínálat elérhető a www.muveszetekvolgye.hu oldalon.
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján idén közel 3000 program közül válogathatunk.
Az első este a Quimby és a Blahalouisiana veszi be a Művészetek Völgye nagyszínpadát, a Panoráma Színpadot, a Lőtér X Közlekedési Múzeum színpadnál az Anima Sound System és az Irie Maffia ütemeire táncolhatunk, a Cirque du Tókertben a Debreceni Kodály Filmharmonikusok játszanak, valamint Hrutka Róbert és Grecsó Krisztán Ajtók című előadása lesz látható, a Petőfi Udvarban a Góbé és a Kéknyúl húzzák a talpalávalót, a Világzenei Udvarban pedig az idén ötvenéves Vujicsicset ünnepeljük majd.
Mindeközben a Kaláka Versudvarban már Kaláka koncerttel köszöntik az újabb Völgy-évet, a Momentán Udvarban a Színházrendezők viadalán izgulhatunk, a Poketben pedig felcsendül az első dalpremier Barkóczi Noémi és Sallai László előadásában. A Színház Színpad a Művészetek Völgye és az Art-Színtér közös színdarabjával, a Tikk-Takk Bummal nyit, a főszerepben Ember Márkkal, Csiby Gergellyel és Dobó Enikővel. És mindez csak ízelítő a Művészetek Völgye első napjából, hiszen a fesztivál 10 napon át, 40 helyszínen, 3 településen, közel 3000 programmal csábítja a látogatókat a Balaton-felvidékre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
2025-ben is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is kiválaszthatod a kedvencedet.
Budafok, ahogy még sosem láttad! Idén október 4-én a Pincejárat egy igazi időutazásra és kalandra hív a Bornegyed szívébe. Készülj fel, hogy felfedezd a felszín alatti világ titkait, ahol a történelem és a modern gasztronómia kéz a kézben jár!
Tudtad, hogy Budafokon egy titkos kápolna is rejtőzik, tele misztikus szimbólumokkal? Vagy hogy a hidegháború idején egy egész óvóhelyrendszer épült a pincék mélyén? Most mindkettőt felfedezheted, sőt, egy pohár borral a kezedben, a lemenő nap fényében csodálhatod meg a Memento Park szobrait is egy exkluzív, zárás utáni túrán.
Ha pedig a borok és pezsgők szerelmese vagy, a Törley és a Sauska Pincészetben a pezsgőkészítés kulisszatitkaiba is bepillanthatsz. De ez még nem minden! Készítsd el a saját pizzádat egy workshopon, vegyél részt egy különleges szerémségi borvacsorán, vagy alkoss szabadon egy absztrakt művészeti foglalkozáson a Magdolna Udvarban.
Felfedezheted a Záborszky Pince csodáit, majd megkoronázhatod a napot, élőzenével és finom falatokkal a Seybold-Garab Pincében, vagy akár a Cellar Gardenben. Ráadásul ingyenes programmal is várunk, a Promontorium Borlovagrend pincéjében. Ne maradj le erről a különleges napról, ahol minden sarkon egy újabb élmény vár! A helyek gyorsan telnek, a legtöbb programra előzetes regisztráció szükséges. Találkozzunk október 4-én Budafokon!
Vedd birtokba a Budai Hengermalmot! - (2025. október 12-ig)
Idén folytatódik a Város és Folyó Egyesület (Valyo) legújabb projektje, a Budai Hengermalom közösségi térré alakítása: október 12-ig több mint 10 hétvégén vár minket a malom különféle programokkal. A teljesség igénye nélkül lesz vintage vásár, számos különféle workshop, kertmozi, élő zene, épületbejárás és játszóház is a legkisebbeknek.
Budapesti Őszi Fesztivál - szeptember 26 - október 10. , Budapest
Harminc éve indította útjára a Főváros, 2021 őszén pedig megújult formában tér vissza a Budapesti Őszi Fesztivál. Szeptember 26. és október 10. között színpaddá alakul a főváros; több mint 100 programmal, számtalan helyszínen színesíti a budapesti őszt a Budapest Brand nZrt. kortárs és kerületeket összefogó programsorozata: egy klasszikus, kortárs, sokszínű, befogadó és mindenekelőtt szabad városi örömünnep.
Mit jelent ma kortársnak lenni? Hogyan kapcsoljuk össze a múltat és a jelent? Lehetséges egy egész városból színpadot alakítani? Kik azok az ébren álmodók és szellemóriások? Vajon tudunk ugyanúgy tekinteni egy városrészre, ha már megismertük történetét, mint annak előtte? Mi a közös az utcai művészetben és Dantéban? Hol az egyén helye egy hálózatszerű közösségben? Milyen a magyar művészeti export és import? Mit mesélnek magukról a kerületeink? Ezekre a kérdésekre keresi a választ nézőivel és művészeivel együtt a Budapesti Őszi Fesztivál.
World Press Photo kiállítás - szeptember 26 - november 9., Budapest
2025-ben ismét a Biodóm bejárati aulájában rendezik meg a World Press Photo kiállítást, ahol ismét elmélyedhetünk az elmúlt esztendő megrázó, olykor mégis megható és felemelő fotóiban. A válogatás arra ösztönzi a látogatókat, hogy lépjenek ki a hírciklusból és kritikusan gondolkodjanak világunk fontos témáiról. Három kísérő kiállítást is megnézhetünk szeptember 26. és november 9. között: a Budapest 75 Nagy-Budapest létrehozásának 75. évfordulójára emlékezik, a Vasemberek című tárlat az ukrajnai háborút a vasúti közösség szemszögéből mutatja be, míg a Víz című projekt a Duna menti alföld víztartalékainak fontosságára hívja fel a figyelmet.
Múzeumok Őszi Fesztiválja - szeptember 29 - november 9., Budapest
A 20. születésnapját ünneplő Múzeumok Éjszakája az ősz egyik legsokoldalúbb rendezvénye lesz. A 2025. szeptember 29. és november 9. között megrendezett országos programsorozat idén a divatot veszi górcső alá. Ennek jegyében a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban például a két világháború közötti piperedivatról tudhatsz meg többet, a Ráth György-villában a szépségápolás eszközeivel ismerkedhetsz majd meg, míg a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a középkori divat és védőfelszereléseket mutatják be az érdeklődő közönségnek.
Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - október 2-5., Budapest
Az idei évben a Bálnába költöző Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon október 2. és 5. között találkozhatnak a könyvek és az olvasás rajongói. Ezúttal a dán Janne Teller lesz a fesztivál díszvendége, míg az országok közül Románia kap majd kiemelt figyelmet, ahonnan számos író és költő érkezik, és természetesen a kiállítás és könyvvásár sem marad el.
SPAR Budapest Maraton - október 11-12., Budapest
A maratoni távra már késő elkezdeni a felkészülést, ugyanakkor a 40. SPAR Budapest Maraton ezúttal sem csak a 42,2 km-es távról szól majd. Amellett, hogy a maratont váltóban is lehet teljesíteni, futhatunk 5 vagy 10 km-t is, de opció a félmaraton és a 30 km is. Kisgyerekes családok választhatják az 1 km-es futást vagy a 2,3 km-es sétaútvonalat is. Aki pedig csak szurkolna, annak is érdemes kilátogatnia a Duna-partra október 11-én és 12-én, hiszen egész hétvégén jó hangulat várható.
Budapest Design Week - (2025. október 8 –19.)
A kreativitás fővárosa idén ősszel is Budapest lesz a Design Week idején. Tíz napon át városszerte izgalmas kiállítások, workshopok és előadások mutatják be a kortárs design legfrissebb trendjeit. A programok között építészet, formatervezés, divat és digitális művészet is helyet kap. Tökéletes lehetőség szakmabelieknek és érdeklődőknek egyaránt, hogy közelebbről is megismerjék a design világát. Inspiráló, színes és gondolatébresztő eseménysorozat, ami minden évben új ötleteket hoz.
Liszt Ünnep - október 9-22., Budapest
Az ősz alighanem legnagyobb szabású kulturális eseménye a Liszt Ünnep lesz, melynek programjai közül október 9-től 22-ig válogathatunk. Christian Löffler, Compagnia Finzi Pasca, Arvo Pärt 90, Isolation Budapest, Liszt elveszettnek hitt operája – a nemzetközi sztárokat is felvonultató, rendhagyó és összművészeti produkciókat, valamint felejthetetlen koncertélményeket kínáló eseménysorozat ezúttal is méltó módon idézi meg névadója szellemiségét.
Garden of Lights - október 17., Budapest
Az ELTE Füvészkertbe hamarosan visszatér a Garden of Lights fényárban úszó mesevilága, ahol ez alkalommal Pán Péter története kerül a középpontba. Az idei fényinstallációs szabadtéri kiállítás október 17-én nyílik.

Quimby ismét beveszi a Budapest Parkot: szeptemberben hatalmas koncerttel térnek vissza
Az este ráadásul még különlegesebb lesz, hiszen a felvidéki alternatív rockzenekar, a Jóvilágvan melegíti majd be a közönséget, mielőtt Kiss Tiborék elvisznek minket egy felejthetetlen zenei utazásra a szabad ég alatt.
Szeptember 27-én, pontosan egy évvel a tavalyi, hatalmas sikerű fellépésük után, ismét a Budapest Park színpadára lép Magyarország egyik legkülönlegesebb és legnagyobb hatású koncertzenekara, a Quimby. A zenekar neve több mint három évtizede összeforrt a hazai alternatív rockkal, és koncertjeik minden alkalommal igazi zenei utazásnak számítanak. Most újra itt a lehetőség, hogy a szabad ég alatt, egy hatalmas közönséggel együtt éljük át a Quimby-élményt.
Kevés olyan zenekar van Magyarországon, amelyik ennyire meghatározta volna a kilencvenes évek óta eltelt időszakot, mint a Quimby. A Kiss Tibor vezette formáció már a kezdetektől fogva feszegette a műfaji határokat: dalaikban keveredik a rock, a blues, a funk, a pszichedélia és a költői szövegvilág, amelynek köszönhetően a Quimby soha nem volt „csak egy” rockzenekar. Koncertjeik egyszerre felszabadító bulik és színházi erejű előadások, ahol mindenki találhat magának kapaszkodót – legyen szó táncról, közös éneklésről vagy a dalszövegek mélyebb rétegeinek megéléséről.
A Budapest Park és a Quimby kapcsolata különösen erős. A zenekar rendszeresen visszatér a szabadtéri koncerthelyszínre, és minden alkalommal újabb energiákkal tölti meg a hatalmas teret. A tavalyi koncertjük óriási siker volt: a közönség együtt énekelte a legnagyobb slágereket, mint a „Most múlik pontosan”, az „Autó egy szerpentinen” vagy a „Kicsi ország”. Idén szeptember 27-én újra lehetőség nyílik arra, hogy több ezer emberrel együtt énekeljük a refréneket.
A Quimby ereje abban rejlik, hogy egyszerre képesek megszólítani a régi rajongókat és az új generációt. A szövegek sokszor filozofikusak, máskor játékosak, de mindig őszinték – pont úgy, mint maga a zenekar. Aki már járt Quimby-koncerten, tudja, hogy ez több mint zene: közösségi élmény, amely összehozza az embereket.
A szeptember végi koncert időpontja sem véletlenül különleges. Az ősz beköszönte mindig hoz magával egyfajta nosztalgiát, és mi lehetne jobb módja a nyár búcsúztatásának, mint egy nagyszabású Quimby-buli?
Az este során garantáltan felcsendülnek majd a klasszikus dalok, de a zenekar híres arról is, hogy mindig tartogat valami meglepetést a közönségnek – legyen az egy új hangszerelés, egy ritkábban játszott dal vagy egy különleges színpadi produkció.
Ha valaki még soha nem volt Quimby-koncerten, annak ez az este lehet a tökéletes belépő a zenekar világába. A Budapest Parkban ugyanis nem csupán egy koncertet kapunk: látvány, hangulat, energiák és érzelmek kavalkádja várja a közönséget. Aki pedig régi rajongó, annak biztosan nem kell különösebben bemutatni, mit jelent egy este Kiss Tiborral és a zenekarral – tudjuk, hogy ez mindig felejthetetlen élmény.
Ne maradj le az év egyik legnagyobb bulijáról – találkozzunk szeptember 27-én a Budapest Parkban, és énekeljük együtt, hogy „Most múlik pontosan”!
Szeptember 27-én, pontosan egy évvel a tavalyi, hatalmas sikerű fellépésük után, ismét a Budapest Park színpadára lép Magyarország egyik legkülönlegesebb és legnagyobb hatású koncertzenekara, a Quimby. A zenekar neve több mint három évtizede összeforrt a hazai alternatív rockkal, és koncertjeik minden alkalommal igazi zenei utazásnak számítanak. Most újra itt a lehetőség, hogy a szabad ég alatt, egy hatalmas közönséggel együtt éljük át a Quimby-élményt.
Kevés olyan zenekar van Magyarországon, amelyik ennyire meghatározta volna a kilencvenes évek óta eltelt időszakot, mint a Quimby. A Kiss Tibor vezette formáció már a kezdetektől fogva feszegette a műfaji határokat: dalaikban keveredik a rock, a blues, a funk, a pszichedélia és a költői szövegvilág, amelynek köszönhetően a Quimby soha nem volt „csak egy” rockzenekar. Koncertjeik egyszerre felszabadító bulik és színházi erejű előadások, ahol mindenki találhat magának kapaszkodót – legyen szó táncról, közös éneklésről vagy a dalszövegek mélyebb rétegeinek megéléséről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Idén ősszel igazi adrenalinbomba várja a közönséget Budapesten: október 4-én az MVM Dome ad otthont a világ legnagyobb freestyle motocross sorozatának, a 25 éves jubileumát ünneplő NIGHT of the JUMPs®-nak.
A monumentális show ezúttal még több újdonsággal készül: a látványos freestyle motocross versenyek mellett először kap helyet a programban lélegzetelállító mountain bike (MTB) és freestyle trambulin verseny is.
A sportolók nyolc rámpán, két olimpiai trambulinon és egy tízméteres indítótornyon mutatják be a legextrémebb trükköket, miközben a rajongókat pirotechnikai show, exkluzív pályabejárások és közönségtalálkozók is várják.
A mezőnyben a sportág legendái és feltörekvő újoncai egyaránt szerepelnek, köztük a világrekordokat döntögető Luc Ackermann, aki nemcsak a NIGHT of the JUMPs® bajnoka, hanem az FMX egyik legnagyobb sztárja is. A közönség az első sorból láthatja, ahogy a világklasszis riderek értékes világranglista-pontokért és a World Tour Championship címért mérkőznek meg.
A jubileumi turné egyik fénypontja a világ első AirBag mountain bike versenysorozatának premierje, amely biztonságosabbá és még látványosabbá teszi a sportágat. A trambulinversenyek pedig a World Trampoline Association közreműködésével garantálják a soha nem látott akrobatikus mutatványokat.
A NIGHT of the JUMPs® nem pusztán show, hanem valódi, tétre menő verseny, ahol minden ugrás és trükk számít – a végeredményt pedig kizárólag a sportolók teljesítménye dönti el.
A több mint két évtizede indult sorozatot már több mint 3,5 millió rajongó látta világszerte, és most a magyar közönség is részese lehet ennek a globális sikertörténetnek. Egy este, ahol három generáció találkozik, és garantáltan felejthetetlen élményben lesz része kicsiknek és nagyoknak egyaránt.