HÍREK
A Rovatból

Szinte az összes régész és történész otthagyta a történelmi kiállítást, amelyet Kásler Miklós váratlanul átszervezett

Az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára tervezett kiállítás lenne 2022. legnagyobb szabású történelmi kultúrakciója.


A tervek szerint márciusban nyílik az a nagyszabású nemzetközi kiállítás, amit az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára állítottak össze. Azonban, mint a Válasz Online megtudta, a két ünnep között – azaz alig néhány hónappal a megnyitó előtt – a kiállítás szakértőinek nagy része otthagyta a projektet.

Ezt azzal indokolták, hogy Kásler Miklós még decemberben azonnali hatállyal és indoklás nélkül mentette fel a készülő kiállítás kurátorait, ezzel együtt pedig a szakmai irányítást a kormány egyik kedvenc intézménye, a Magyarságkutató Intézet kapta meg. Januárban pedig az is kiderül, hogy az Intézet csapata szerkezeti és tartalmi változásokat is tervez a katalógusban.

Mindez ahhoz vezetett, hogy mintegy tizenkét történész, régész és leváltáros döntött úgy, hogy ilyen feltételek mellett nem adja a nevét a tárlathoz.

A lap szerint Biczó Piroska, Feld István, Haramza Márk, Langó Péter, Szőke Béla Miklós, Végh András és Wolf Mária régész, Földváry Miklós vallástörténész, Madas Edit irodalomtörténész, Rácz György és Spekner Enikő levéltáros, Szovák Kornél történész-filológus, Thoroczkay Gábor és Szende Katalin történész, valamint Szakács Béla Zsolt művészettörténész tagadta meg a további együttműködést.

„Elfogadhatatlan, ami történt. Régóta vagyok a pályán, de még csak hasonló eljárást sem láttam soha, sem itthon, sem külföldön. Három hónappal a megnyitó előtt kívülről személyi és tartalmi kérdésekbe belenyúlni szakmailag teljesen vállalhatatlan”

– nyilatkozta Válasz Online-nak Révész László régész, muzeológus, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti tanszékének vezetője.

Maga a kiállítás egyébként igencsak nagyszabású lesz: 506 millió forintból valósul meg, és nyolc országból sorakoztat fel látványosságokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán Viktornak: Hogy lehet még a helyén a valaha volt legkutyaütőbb gazdasági miniszter?
Szerinte Nagy Márton poszton tartása árt a magyar gazdaságnak, miközben „amikor a saját havi fizetését kellett 27 %-kal 6 millió forint felé emelni, akkor nem jutott eszébe fizetési sapkát hirdetni.”


Magyar Péter most épp Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterbe szállt bele legújabb Facebook-posztjában. A Tisza Párt elnöke kérdéseit ennek ellenére a miniszterelnöknek fogalmazta meg.

Mint írja: „Nagy Márton miközben éppen bedöntötte a teljes magyar gazdaságot és rászabadította a magyarokra az Európa-rekorder inflációt, most éppen mindent befagyasztana.”

Hozzáteszi: „Milyen érdekes, hogy amikor a saját havi fizetését kellett 27 %-kal 6 millió forint felé emelni, akkor nem jutott eszébe fizetési sapkát hirdetni.”

Ezután szólítja meg Orbán Viktort:

„Hogy lehet még a helyén a valaha volt legkutyaütőbb gazdasági miniszter? Ki felel az elszabaduló inflációért, a zuhanó gazdaságért? Mivel fogják pótolni a gazdaság összeomlása miatt az egészségügyből, a közlekedésből, a fizetésekből, a nyugdíjakból hiányzó 2 ezer milliárd forintot?”

– teszi fel a kérdést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Republikon: még most is tudott 3 százalékot javítani a TISZA, néggyel megy a Fidesz előtt
A Republikon áprilisi mérése szerint Magyar Péter pártja 32, a Fidesz–KDNP 28 százalékon áll a teljes népesség körében. A pártválasztók között is 4 százalékpontos az előnyük.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Áprilisban a teljes népesség 32 százaléka szavazott volna a Tisza Pártra – ez 3 százalékponttal több, mint márciusban. A Republikon Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatása szerint a pártválasztók körében is emelkedett a párt támogatottsága, itt 1 százalékpontos erősödést mértek, írta a 24.hu.

A Fidesz–KDNP 1 százalékpontot javított az előző hónaphoz képest, így jelenleg 28 százalékon áll a teljes népességen belül. Ezzel 4 százalékponttal marad el a Tiszától. A pártválasztók körében nem történt változás a kormánypártoknál, itt továbbra is 35 százalékon állnak, míg a Tisza 39 százalékra erősödött.

A Republikon értékelésében azt írta, az elmúlt hónapban egyre inkább megerősödött az a gondolat, „miszerint 2026-ban a kormányváltó erőre (ez esetben a Tiszára) kell szavazniuk az ellenzékieknek, hogy 2030-ban ismét kedvenc pártjukra szavazhassanak”. Az intézet szerint ez a tendencia a számokban is megmutatkozik, hiszen

a Tisza folyamatosan növeli támogatottságát. A mostani növekedés főként a bizonytalan szavazóktól érkezett, kisebb mértékben pedig a Kutyapárttól.

A kutatás szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága nem változott jelentősen, és nagyjából ott tart, ahol egy hónappal ezelőtt. A Republikon ezzel kapcsolatban megjegyezte: „a pártszövetséget nem kerülték el a botrányok, viszont lassan kezdetét veszi a választás előtti pénzosztás, ami segíthet a kormánypártok támogatottságán”.

A kutatásban kitértek arra is, hogy a „Kollár Kinga-ügy” nem volt elég jelentős ahhoz, hogy csodafegyvernek bizonyuljon a kormánypártok számára. Magyar Péter a közelmúltban arról beszélt, hogy információik szerint hogyan próbálják majd ellehetetleníteni a Tisza indulását a választáson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Túró Rúdi, légnyomás, vektorok – ilyen volt a matekérettségi második feladatsora középszinten
Kedden reggel országszerte izzadtak a diákok a matekérettségin. Egyenletek, szöveges példák és valószínűségszámítás is nehezítette a dolgukat.


Kedden reggel a középszinten érettségiző diákok megkapták a matematika írásbeli vizsga második feladatsorát is, amely szokás szerint két részből állt. Az első részben három feladatot kellett megoldaniuk, ezek egyenként 9–14 pontot értek. Ezután újabb három feladat következett, amelyek közül kettőt kellett kiválasztaniuk és kidolgozniuk. Ezek egyenként 17 pontot értek. A második rész teljes megoldására 135 perc állt rendelkezésükre.

A feladatsor témái között szerepelt egyenletmegoldás a valós számok halmazán, egy téglalap kerületének kiszámítása, négyszög szögeinek meghatározása, valamint egy függvény jellemzése is.

A II. B részben a diákok olyan szöveges feladatokkal találkozhattak, amelyek például a Túró Rudihoz, légnyomáshoz vagy telefonhívásokhoz kapcsolódtak

írja az Eduline.

A matematikaérettségi első részében térfogatszámítás, gráfok és vektorok is előkerültek. A szaktanárok szerint a feladatok többsége mintapéldának számított, ugyanakkor a valószínűségszámítás, a vektoros és a koordinátageometriás feladatok nehezebbek lehettek a vizsgázóknak.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Az ingatlan megvásárlása magáncélú, befektetési célú ügylet” – Megszólalt az olasz luxusingatlan tulajdonosa
A vevő az Influentia Kft. lett, amely a Progressus Magántőkealap tulajdonában áll. A cég szerint a magántőkealapnak „nincs és soha nem is volt olyan befektetési jegy tulajdonosa, aki Magyarországon, vagy bárhol a világon kormányzati tisztséget viselt volna.”


Hétfőn olasz sajtóhírek alapján derült ki, hogy egy magyar kormányközeli kör tagjai egy luxusvillát vásároltak az olasz–svájci határ közelében fekvő Varesében. A Domani című lap arról írt, hogy az ingatlan 4,3 millió euróba, azaz nagyjából 1,7 milliárd forintba került, és a vevő az Influentia Kft. lett, amely a Progressus Magántőkealap tulajdonában áll.

A céget Balogh András képviseli, aki több mint harminc éve ismert szereplő a magyar vállalati szektorban. Korábban a Magyar Telekom egyik felső vezetője volt, az utóbbi időben pedig olyan ügyekben jelent meg, amelyek Garancsi Istvánhoz, Habony Árpádhoz vagy Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köthetők – például a Magyar Vagon vasúti vállalat esetében is.

Az olasz lap „Orbán-villaként” emlegette az ingatlant, azonban a beszámolók szerint nem a miniszterelnök, hanem inkább Habony Árpád környezete lehet a magántőkealap végső haszonhúzója. Orbán Viktor néhány órával a cikkek megjelenése után a közösségi oldalán reagált: „Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van. Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”

Kedden közleményt adott ki az Influentia Kft., amelyben azt írta: „Az ingatlan 100%-os tulajdonosa az Influentia Kft.

A társaságot tulajdonló magántőkealapnak nincs és soha nem is volt olyan befektetési jegy tulajdonosa, aki Magyarországon, vagy bárhol a világon kormányzati tisztséget viselt volna.”

A cég hangsúlyozta: „Az ingatlan megvásárlása magáncélú, befektetési célú ügylet, ezért annak semmilyen politikai vonatkozása nincs és nem is lehet.” Hozzátették azt is: „Minden ezzel ellentétes híresztelés hazugság. Ezek a valótlanságok súlyosan sértik társaságunk jó hírnevét, ezért a megfelelő fórumokon meg fogjuk tenni a szükséges jogi lépéseket.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: