PROGRAMOK
A Rovatból

Szeptember harmadik hétvégéjén kezdődik a 17. Ars Sacra Fesztivál

A szakrális művészet ünnepén több mint négyszáz programmal várják az érdeklődőket, a fesztivál kilenc napja során a hazai zenei élet számos kiválósága lép fel. Emellett kiállítással, sétával, irodalmi esttel, színházi előadással, filmvetítéssel és egyéb, ingyenes programmal várnak.


2008-ban hozták létre az Ars Sacra Alapítványt, amelynek célja a különböző művészeti ágakon belül felszínre hozni és népszerűsíteni a szakralitást. Így 2007 óta minden év szeptember harmadik hetén, a Kulturális Örökség napjaival egy időben tartják az Ars Sacra Fesztivált kísérőrendezvényével a Nyitott Templomok Napjával. A Budapestről indult kezdeményezés országossá lett, majd határokon átívelve próbálják egyre nagyobb körben hirdetni és erősíteni a valódi értékek: a szép, jó és igaz iránti igényt.

Idén szeptember 16-24. között 9 napon át vár az Ars Sacra Fesztivál, a szakrális művészet ünnepe! A patinás őszi fesztivál immár tizenhetedik alkalommal nyújt újabb ízelítőt kultúránk szakrális kincseiből. Klasszikus és jazz koncertek, kiállítások, színházi és irodalmi estek, séták, filmvetítések, gyerekprogramok, nyitott templomok színesítik a fesztivál kilenc napját 88 településen, határon innen és túl. Választott mottójuk most szinte minden ember szíve vágyát idézi: „Keresd a békét!” (Jer 34,15). A fesztivál több, mint négyszáz programja ingyenesen várja látogatóit.

Ízelítő a programokból

Az Ars Sacra több tucat programja kapcsolódik a mottó békeüzenetéhez. A 12. kerületi Galéria 12-ben például Béke-Pax címmel nyílik kiállítás, az esztergomi görögkatolikus templomban tartják Kathy-Horváth Lajos Ima a békéért című művének ősbemutatóját, a bakonybéli monostorban pedig Békét teremtő magány címmel rendeznek kiállítást.

A fesztivál kiemelt partnere Miskolc városa, akik negyvenhat programmal csatlakoztak a fesztiválhoz. Az Éltető Lélek Alapítvány szervezésében, tíz napon át rengeteg színvonalas eseménnyel várják a vendégeket! A fesztiválba 17 civil szervezet, 10 városi intézmény, valamennyi helyi keresztény felekezet és több iskola is bekapcsolódik. A Művészetek Háza ad otthont a helyi nyitógálának, a Feledy-házban lesznek láthatók a "Keresd a békét!" képzőművészeti pályázat pályaművei, lesz békezarándoklat, a záró gálaestet pedig a Miskolci Nemzeti Színházban rendezik meg.

Csatlakozott még Bakonybél, akik Szent Gellért bakonybéli remeteségbe érkezésének ezredik évfordulóját ünneplik, valamint Nagyszeben, akik először szerepelnek a fesztiválon, három nyelven megszólítva az ott élő többnyelvű lakosságot.  A dél-erdélyi városban öt kiállítás, két szakrális séta, kórus- és orgonakoncertek és egyéb programok várják a közönséget. A programjaikat ide kattintva találod. További külhoni programjaikról ezen a linken olvashatsz!

További kiemelendő helyszín még Esztergom, Vác, Pécs, Győr, Veszprém, ahol sok értékes programmal készülnek.

A 420 programból 180 program Budapesten lesz, (legnagyobb számban az I. kerületben, V. kerületben, VII. kerületben, VIII. kerületben, IX. kerületben, XI. kerületben, XII. kerületben, XIII. kerületben és a XIV. kerületben.) A sok helyszín mellett pedig 150 templomban lesznek fesztivál programok, ahol elsősorban a zenéé lesz a főszerep!

Kiemelt eseményeik között már harmadik éve szerepel a Keresztkoncertek sorozat, melynek apropója a Budapest szívében felfedezett virtuális kereszt, amely négy felekezet egy-egy jelentős templomát köti össze. Itt fiatal zenészek lépnek fel négy egymást követő estén, hogy bemutassák a ma élő szakralitást.

Az alapításának 975. évfordulóját ünneplő Belvárosi Nagyboldogasszony-templom a Tutti Cantabile Énekegyüttes -az Eötvös Gimnáziumban alakult vegyeskar - különböző egyházak énekeivel fogadja a közönséget, míg a záró Keresztkoncerten a Rózsák terei görögkatolikus templomban a debreceni Lautitia, a neves ifjúsági kórus ugyancsak egyházak dalaiból énekel.

A Kálvin Téren a református templomban a fiatal, de már híressé vált Korossy-vonósnégyes tagjai csodálatos előadásukkal viszik templomukba a kamarazene két gyöngyszemét, Bartóktól és Beethoventől, a Deák Téri Evangélikus templomban pedig egy – ez alkalomra összeállított - régizene együttes a legnagyobb klasszikusok egyházzenéjét idézi. Ez a régizene eddig érdemtelenül ritkán került a fesztivál műsorába, ezért most a megnyitón is adnak egy kis ízelítőt belőle.

A programok között kiemelten szerepel Bogányi Gergely, aki az első vasárnap, 17-én este 22.00 órakor ad koncertet a budai Szent Imre-templomban, és vele meglepetésként az ifjú zongoraművész, Boros Misi is fellép. A koncerten Schubert és Liszt négykezes és szóló darabok hangzanak el Mester és Tanítvány előadásában.

Az Ars Sacra Fesztivál nyitókoncertjén a Gemma énekegyüttes lép fel a Mátyás templomban, ahol az angol vokálpolifónia korszakainak énekeit szólaltatja meg. A több mint 500 évet átívelő műsor betekintést nyújt a szigetország különleges hangzásvilágába, irányt adva ezzel a hallgatóknak a „békekeresés” útján.

A többszörös nemzetközi és magyar versenygyőztes Jazzation acapella együttes a Lóvasút Kulturális Központban énekel 22-én este, ugyanott 18-án Véssey Miklós és Lackfi János irodalmi estjét élvezhetjük.

Szeptember 24-én a fesztivál záróeseményén a Szent Efrém Férfikar koncertjét élvezhetjük, amely egy ifjú zeneszerző, Kecskés D. Balázs új művének ősbemutatójával kezdődik, és ebben a Budapesti Vonósok is csatlakozni fog a fantasztikus férfikarhoz.

Szeptember 23-án a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok-plébániatemplomban lépnek fel az Era Nova Kamarazenekar ifjú tagjai, csodálatos szólistájukkal, Marley Erickson hegedűművésszel együtt, akivel J.S.Bach hegedűversenyét adják elő. 2021-ben Zeneakadémisták által alapított komolyzenei együttes. Kemény Péter, a zenekar karmestere és Kiss Csongor az együttes alapító-csellistája alig három éve fektették le a zenekar alapköveit, mégis már aktív részesei a magyar komolyzenei életnek.

Szeptember 19-én előzetes regisztráció után lehet résztvenni az idei Szakrális Építészeti Konferencián, ami a Ferences Rend nyolcszáz évének építészetéről szól.

De ha már építészet, Benczúr László Ybl- és Prima Primissima Díjas építész életművét bemutató kiállítást Budakeszin, az evangélikus templomban tekinthetik meg az érdeklődők. Lesz kiállítás a Magdolna toronyban, a Hegyvidéki Kulturális Szalonban, az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban, vagy a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpont, sok más helyszín mellett.

Az Ars Sacra Fesztivál egyházi fővédnöke, mint minden évben Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, nagy megtiszteltetés, hogy idén Novák Katalin köztársasági elnök másodszor is vállalta a világi fővédnökséget.

További programokról a fesztivál hivatalos oldalán olvashattok!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
Mozogj, zenélj, próbáld ki magad! Májusban jön a Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó
Több mint 100 sportág, 20 hangszer, két napnyi élmény – május végén újra megtelik élettel a kőbányai Merkapt Sportközpont, ahol bárki belekóstolhat a sport és a zene világába. A részvétel teljesen ingyenes, csak egy gyors regisztrációra van szükség.


Ha régóta dédelgeted a gondolatot, hogy milyen lehet vívni, kajakozni, zongorázni vagy akár dobolni, akkor ezt a hétvégét most írd fel nagy betűkkel a naptáradba! A Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó május 23-24-én reggel 9-től délután 5-ig vár mindenkit a Merkapt Sportközpontban (Maglódi út 12/A).

A rendezvény célja egyszerű: megmutatni, mennyi öröm rejlik a sportban és a zenében – nem a tankönyvek lapjain, hanem a gyakorlatban.

Több mint 100 sportág és 20 különféle hangszer lesz jelen, amiket szakképzett edzők és zenetanárok segítségével próbálhatsz ki.

Itt tényleg nem az a fontos, hogy profi legyél – hanem az, hogy jól érezd magad, és rátalálj valamire, ami igazán feltölt.

Ráadásul már nem egy olyan történet született, ahol valaki épp ezen az eseményen találta meg a szenvedélyét – és később komoly sportkarriert futott be. De ha csak annyit viszel haza, hogy élvezted, amit csináltál, már megérte.

Ingyenes, de regisztrációhoz kötött

A részvétel mindkét napon teljesen ingyenes, de regisztrációhoz kötött – amit gyorsan megtehetsz online, vagy akár a helyszínen, az esemény napján is. Lehetsz egyéni látogató, vagy részt vehetsz intézményként, csoportosan – a szervezők mindenkit szeretettel várnak.

Pénteken elsősorban óvodás és iskolás csoportokat várnak délelőttre, de egyéni látogatók is érkezhetnek 13-14 órától. Szombaton pedig tényleg mindenkié a pálya – kicsik, nagyok, családok, baráti társaságok, kíváncsi kezdők és tapasztalt sportolók, zeneszeretők és zenében még sosem próbálkozók is jól fogják érezni magukat.

Mi minden vár rád?

A programon tényleg minden a kipróbálásról szól.

Több mint százféle sportág közül válogathatsz, a legismertebbektől a különlegesebbekig.

Ha szeretnéd, rúghatsz egy labdát, beállhatsz a kapuba, vízre szállhatsz kajakkal, megtanulhatsz vívni, vagy kipróbálhatod, milyen érzés beugrani egy kézilabdaedzésre. Lesz úszás, vízilabda, judo, íjászat, falmászás – csak győzd kipróbálni őket!

És nem áll meg a program a sportnál – a zene is ugyanolyan hangsúlyt kap.

Összesen húszféle hangszert lehet kézbe venni, legyen szó zongoráról, gitárról, dobról vagy épp valami olyasmiről, amit eddig még csak messziről láttál. Ha mindig is ki akartad próbálni, milyen érzés megszólaltatni egy igazi hangszert, itt biztosan megtalálod a kedvencedet. Ráadásul profi zenetanárok segítenek, hogy az első hangoktól se ijedj meg, sőt – lehet, hogy annyira megtetszik, hogy el sem akarod majd engedni.

A színpadokon közben folyamatosan zajlik az élet: látványos sportbemutatók, közös edzések, és persze élő koncertek is várnak.

Így akkor is jól fogod érezni magad, ha csak nézelődnél vagy inspirálódnál kicsit, mielőtt belevágsz valami újba.

Találkozz példaképekkel!

A Nagy Sportágválasztón rendszeresen megfordulnak olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportolók is. Ez nemcsak egy izgalmas találkozás, hanem igazi motiváció is lehet: egy közös fénykép, egy aláírás, pár inspiráló mondat akár egy életre szóló lendületet adhat a sport vagy a zene szeretetéhez.

Egy hétvége, ami akár sorsfordító is lehet

A mozgás és a zene nemcsak kikapcsolódás, hanem örömforrás, önismeret és közösségi élmény is. Egy ilyen program lehetőséget ad arra, hogy kicsit kiszakadj a hétköznapokból, és valami egészen újat próbálj ki – vagy visszatalálj egy régi szenvedélyhez. Lehet, hogy csak jól szórakozol, de az is lehet, hogy elindulsz egy úton, ami megváltoztatja a szabadidődet, az életedet.

Szóval nincs más hátra: hozd a családot, a barátokat, a szomszédokat, és találkozzunk a Nagy Sportágválasztón és Nagy Hangszerválasztón!

További infók és regisztráció, ezen a linken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
Május 1-i programok 2025-ben: országos és budapesti majáliskörkép
A május 1-i programok 2025-ben is szórakoztató élményeket kínálnak az egész családnak. Budapest és az ország legjobb majálisaiból válogattunk, kikapcsolódást keresve a munka ünnepére.
Címkép: Jakob Strauß képe a Pixabay -en. - szmo.hu
2025. április 28.



Hagyományosan május 1. napján rendezik a majálisokat azaz egy tavaszi ünnepet, amit Magyarországon már régóta ünnepelnek, bár jelentése azóta sokat változott.

A majálisokat általában kültéren rendezik meg, és különböző színes programokkal tarkítják: koncertekkel, néptánccal, kulturális előadásokkal, kézműves vásárokkal, a hagyományos májusfa állítással, gasztronómiai eseményekkel.

Budapest majális 2025: Színes programok az idei május 1-jén

Első körben lássuk a budapesti majálisok programkínálatát!

Egy fergeteges majális a fővárosban: Retro rockpiknik a Gellért-hegy lábánál május 1-jén

Gyere, gyere ki a hegyoldalba - idén is! Erre biztatnak a május 1-jei tabáni rockfesztivál szervezői. Kiket láthatsz-hallhatsz az idei fesztiválon? A Stardust, a Mini, a Dinamit és Charlie ad koncertet.

A részletekért kattints IDE.

Városligeti majális 2025

Idén sem maradhat el a Budapest Feszt és a majális a Városligetben!

Gyerek- és felnőtt programokkal - vidámparkkal, ugrálóvárral, finom falatokkal és mindenekelőtt fergeteges hangulattal várnak benneteket. A kicsiket többek közt bohócok, mesefigurák és zenészek szórakoztatják, a felnőttek pedig részt vehetnek többek közt a Children of Distance, Mohamed Fatima és Oláh Gergő koncertjén, de DJ-k szettjeire is csapathatjátok.

A városligeti móka ingyenes, a programokat ITT találjátok.

Budapest majális 2025: Színes programok az idei május 1-jén

Az egyik legizgalmasabb gasztrofesztivál: Kőbányai Halmajális

Vajon ki főzi a legjobb halászlét Kőbányán? Már 15. alkalommal lesz erre válasz május elsején! Ha ennél egy zamatos, illatos halászlét, közben szórakoztató programokat is keresel itt a helyed!

Délelőtt 10 órától a Fabula Bábszínház szórakoztatja a gyerekeket a Mazsola című zenés bábelőadással, 11 órától a TánciFáncsi és barátai gyermekműsora látható, 12 órakor pedig a TÉBLÁB AMI néptánccsoportjainak bemutatóját láthatjátok.

14 órakor a halászléfőző verseny eredményhirdetése lesz, 15:30-kor a DogMarket Buda koncertjét, 17:20-tól Kőbányai Zenei Stúdió diákjainak koncertjét élvezhetitek, 20 órától pedig a The Biebers lép fel.

A részleteket ITT találjátok.

Majális a Bókay kertben:

A hagyományokhoz híven 2025-ben is közös ünneplésre hív benneteket a XVIII. kerületi önkormányzat. Május elsején egész nap gyermekprogramok, fellépők és koncertek töltik majd meg a Bókay-kertet, a nap házigazdája Abaházi Csaba lesz.

A belépés a programokra ingyenes.

Majális a Bókay kertben 2025 május elsején

Kertvárosi majális:

Május elsején irány az Erzsébet-liget! Májusfa-állítás, vidámpark, gasztrosétány vár, de színpadi programokkal, gyerekprogramokkal és koncertekkel is kedveskednek nektek a munka ünnepe alkalmából. Este pedig a Republic lép fel.

A részleteket ITT találjátok.

Csupa móka a május 1-e a kertvárosi majálison Budapesten, az Erzsébet ligetben

Rákosmenti majális

Töltsd május 1-jét izgalmas programokkal! Színpadi előadásokkal, koncertekkel, festékbomba darts-szal, graffiti élményfestéssel, kézműveskedéssel és széles étel-ital kínálattal várnak sok szeretettel május első napján a Népkertben a Rákosmenti majálison. A belépés díjtalan!

rákosmenti majális a népkertben 2025 május 1-jén

Május 1. országszerte és majálisok 2024-ben: Íme néhány programtipp az ünnepre

Természetesen az országos rendezvények sem hiányozhatnak egy május 1-i programajánlóból. Következzen most jó néhány színes majális programkínálat - a teljesség igénye nélkül.

Dunaföldvári majális

Garantált a szórakozás május első napján a Duna-parti városban! Bringatúrát, klaszikus majálist szerveznek, egész nap lesz flipper, csocsó és szkanderbajnokság. Vásárolhattok hagyományos május elsejei menüre - kolbász, mustár, kenyér, innivaló - jegyet, láthatod tánccsoportok és majorettek műsorát, de koncertre is elmehetsz.

A programokról bővebben ITT olvashatsz.

Május elsején vár Dunaföldvár

Esztergomi majális 2025 a hosszú hétvégén

Több mint hetven év után, három évvel ezelőtt nyilvánították ismét megyei jogú várossá Esztergomot. Ebből az alkalomból idén négynapos rendezvénysorozattal készülnek a május elsejei hosszú hétvégén Esztergom főterén családi és gyermekprogramokkal (légvár, arcfestés, csillámtetoválás), fergeteges koncertekkel, kézműves vásárral, valamint széles gasztronómiai kínálattal.

Április 30-án, szerdán tartják az évtizedes múltra visszatekintő Lampionos Hajós Felvonulást Esztergomban. De nem csak a feldíszített és kivilágított hajók hajóznak végig a Kis-Dunán, hanem 22 órától koncerttel kedveskednek a szervezők.

A bátrabbak pedig részt vehettek május 1 és 3 közt a Rubik Ernő repülőtéren a Családi Sétarepülő Hétvége és Honvédelmi Sportágbemutatón.

Csongrádi majális és főzőverseny

Már április 30-án szerdán koncertekkel kezdődik a kétnapos majális a Tisza-parton, a Körös-torok közelében fekvő hangulatos kisvárosban.

Másnap, május 1-én a főzőversenyen kívül még sok érdekes programmal készülnek a szervezők. Lesz íjászat, kutyás bemutató, mesejáték, operett. Este Szabó Balázs Bandája koncertezik, majd DJ Szigeti retró zenéire rophatjátok.

A részletekért kattintsatok IDE.

Már április 30-án szerdán koncertekkel kezdődik a kétnapos majális Csongrádon

Május 1. – programok Miskolcon

A Miskolci majális 2025 kiváló alkalom, ha a családoddal vagy baráti társasággal szeretnél eltölteni egy vidám, szórakoztató napot a szabadban. A gazdag programkínálat garantálja, hogy május elsején megtaláld a számodra legmegfelelőbb kikapcsolódási lehetőséget.

Mese, gyerekdarab, mazsorettbemutató, táncos előadás vár többek között, de lesz óriásbuborék-show, íjászat, ugrálóvár, lézerharc, lufihajtogatás és koncertek is.

A programot ITT találod!

Kalocsai majális az Érsekkertben

Egész napos családi mókát kínálnak az alföldi városban gyermekkoncerttel, folklór műsorral, utcazenével, partizenekarral és nagykoncerttel és persze gasztro-udvarral, kirakodóvásárral.

A részleteket ITT olvashatod.

Kalocsai majális az Érsekkertben

Május 1. Debrecenben

A Nagyerdő szívében, az állatkert és vidámpark területén rendezik meg a a debreceni városi majálist 2025. május 1–4. Hagyományőrző, mégis újszerű rendezvénnyel készülnek a Vidámpark 65. születésnapja alkalmából​.

A május elseji programokat a híres magyar népmesék ihlették: Lúdas Matyi és más mesebeli hősök bukkanhatnak fel, hogy még színesebbé változtassák a napot. Bekapcsolódhatsz jótékonysági futóversenybe, népi játékokba, válogathatsz a portékák közül a kézműves vásárban, bohóc-show-ra viheted a gyerekeket, koncertek és táncműsorok szórakoztatnak a színpadon. De lesz állatsimogató és vidámparki játékok sora.

Csekkold a részletes PROGRAMOT.

Május 1. Balatonszárszón

Zenés ébresztővel indul a majális a Balaton-parti településen. Ezután májusfát állítanak. Napközben gyerekprogramokkal, főzőversennyel, vattacukorral, kürtőskaláccsal várnak, délután pedig Gájer Bálint ad koncertet. Ha estig maradtok, fergeteges retro bulira rophatjátok.

További információt ITT találtok.

Íme, a 2025-ös balatonszárszói majális programja

Május 1. Pécsen - városi majális és Egyetemi Napok

Május 1-jén városi majális lesz a Maléter Pál út melletti zöldterületen egész napon át: gyerekműsorok, táncos programok várnak, délután fellép Baby Gabi, este Delhusa Gjon, és a napot utcabál zárja. Persze elmaradhatatlan az ilyenkor szokásos kirakodóvásár, a kézműves foglalkozás és arcfestés.

Május 1–3. között a Pécsi Egyetemi Napok (PEN) Fesztiválon is bulizhatsz a Zsolnay Negyedben. A város legnagyobb zenei eseményén a koncerteké és a kulturális programoké a főszerep! Részletek az esemény honlapján.

Zöldellő majális a Szentendrei Skanzenben

Tudtad, hogy egykor májust gyakran zöld hónapnak is nevezték a népi hagyományban? Könnyű kitalálni, hogy a természet megújulása, a szárba szökkenő tavasz miatt. Régen szerelmi és párválasztó szokások is kötődtek ehhez a hónaphoz.

Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban ennek örömére májusfa-díszítéssel, gombócfőző szerelmi varázslással és fenntartható kerti praktikákkal várnak benneteket május 1-jén. Meseelőadások és a Kerekes Band koncertje színesíti a programokat.

A részleteket az esemény Facebook-oldalán találjátok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Budapesti programok 2025
Összegyűjtöttük nektek Budapest legizgalmasabb programjait, hogy mindig legyen miből válogatni 2024-ben is!


2025-ben is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is biztos találsz izgalmas koncertet, kiállítást, fesztivált és kalandokat.

Űrbuli és lassulós hangulat a Városligetben – indul a Zenekert tavaszi szezonja!

Ha már nagyon eleged van a belvárosi betonforróságból, és valami igazán különleges kültéri élményre vágysz, akkor irány a Városliget szíve, ahol májusban újra megnyitja kapuit a Zenekert – a Magyar Zene Háza hangulatos, teraszos vendéglátóhelye. A csónakázótó tükröződő vize, a fák árnyéka és a nyüzsgő városból kiszabaduló emberek nyugalma mind adott egy tökéletes tavaszi este receptjéhez. Idén is elhozza nekünk a szabadtéri életérzést, jéghideg italokat, mennyei smash burgert és persze a zenét – most rögtön két különleges eseménnyel indítanak.

Zenekert nyitóparty – május 1.

Indítsd az évadot egy igazán nem földi bulival! Május 1-jén a Zenekertben landol a Moonbase Patel Disco legénysége: Ast/Ron és Kozmo D egyenesen az űrből hozzák el nekünk a funky, a pszichedelikus groove-ok és a diszkó legjobb rezgéseit. Itt tényleg úgy fogod érezni, mintha egy másik galaxisban táncolnál – csak épp a Városliget csillagai alatt. A jó zene mellé pedig jéghideg sör és szaftos smash burger dukál. Ez nem csak egy szezonnyitó – ez egy űrbéli élmény, amit kár lenne kihagyni.

További infokat az eseményről ide kattintva találsz!

Infragandhi a Zenekertben – május 3.

Két nappal később jön a nyugalmasabb, mégis mélyen megérintő folytatás: május 3-án a hazai elektronikus zenei szcéna ikonikus alakja, Infragandhi veszi át a pultot. A klubok füstös sarkaiból most a Városliget zöldjébe költözik a selymes downtempo, a szubtrópusi chill és a meditatív vibe. Ez a szett nem csak zenél, hanem mesél – egy történetet, amit a csillagos ég alatt érdemes hallgatni. Ha elmerülnél egy másfajta ritmusban, és szeretnél feltöltődni a természet és a zene erejével, akkor ezt az estét neked találták ki.

További infokat az eseményről ide kattintva találsz!

Kövesd a Magyar Zene Háza Instagram-oldalát is, hogy elsőként értesülj a legfrissebb programokról és hangulatképekről.

Budapesti Tavaszi Fesztivál (április 29. – május 12.)

A Budapesti Tavaszi Fesztivál hosszú évek óta az egyik legnívósabb kulturális esemény, amely a főváros ikonikus helyszínein zajlik. A fesztivál programjában klasszikus zenei koncertek, operaelőadások, kortárs táncelőadások és kiállítások is helyet kapnak. Olyan világhírű művészek és együttesek lépnek fel, akik garantáltan felejthetetlen élményt nyújtanak a látogatóknak. Ha szereted a művészetet és a kultúrát, ez az esemény kötelező program tavasszal!

Budapest100 – A város nyitott házai (május 22-25.)

A Budapest100 egy egyedülálló esemény, amely során régi épületek nyílnak meg a nagyközönség előtt. Az idén százéves házak mellett olyan ikonikus budapesti épületek is csatlakoznak a programhoz, amelyeket máskor nem lehet belülről megnézni. Tárlatvezetések, történelmi előadások és közösségi események várják azokat, akiket érdekel a város múltja és építészeti öröksége.

Gourmet Fesztivál (május 22-25.)

A gasztronómia szerelmeseinek kihagyhatatlan eseménye a Millenárison megrendezett Gourmet Fesztivál, ahol Magyarország legjobb éttermei, cukrászdái és borászatai vonulnak fel. Az idei fesztivál témája a fenntartható gasztronómia, így az ízélmények mellett a tudatos táplálkozás és az innováció is középpontba kerül. Ha szereted a fine diningot és az új ízeket, itt a helyed!

Múzeumok Éjszakája (június 21.)

Egy éjszaka, amikor Budapest összes múzeuma megnyitja kapuit a látogatók előtt – különleges tárlatvezetések, interaktív programok és koncertek kíséretében. Akár a Szépművészeti Múzeum, akár a Magyar Nemzeti Múzeum érdekli, itt garantáltan találsz valami izgalmasat!

Rosalia – Budapest Borfesztivál (május 29. - június 1.)

Tavasz és rozé – ennél jobb párosítás talán nem is létezik! A Rosalia Fesztivál a Városligetben várja a borbarátokat, ahol Magyarország legjobb borászatai mutatják be könnyed, gyümölcsös tételeiket. Élő zene, street food és naplementés borozás – tökéletes hétvégi program!

Sziget Fesztivál – (augusztus 6-12.)

Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválja idén is hatalmas nevekkel, felejthetetlen bulikkal és igazi fesztiválhangulattal várja a látogatókat a Hajógyári-szigeten. Idén is világsztárok és változatos programok garantálják a felejthetetlen élményt. A nagyszínpadon olyan előadók lépnek fel, mint Post Malone, az amerikai rapper, aki a "Rockstar" és a "Circles" című slágereivel vált világhírűvé, vagy A$AP Rocky, a New York-i hiphop sztár. A popzene kedvelőinek Charli XCX és Shawn Mendes hozza el a legnagyobb slágereit, míg az elektronikus zene szerelmesei Armin van Buuren trance szettjére bulizhatnak. A rock és alternatív zene sem marad ki: Papa Roach érkezik energikus koncertjével, és a legendás Nelly Furtado is színpadra lép, aki olyan örökzöld slágerekkel robbant be a köztudatba, mint az "I'm Like a Bird" vagy a "Maneater".


PROGRAMOK
A Rovatból
Mozogj, zenélj, próbáld ki magad! Májusban jön a Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó
Több mint 100 sportág, 20 hangszer, két napnyi élmény – május végén újra megtelik élettel a kőbányai Merkapt Sportközpont, ahol bárki belekóstolhat a sport és a zene világába. A részvétel teljesen ingyenes, csak egy gyors regisztrációra van szükség.


Ha régóta dédelgeted a gondolatot, hogy milyen lehet vívni, kajakozni, zongorázni vagy akár dobolni, akkor ezt a hétvégét most írd fel nagy betűkkel a naptáradba! A Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó május 23-24-én reggel 9-től délután 5-ig vár mindenkit a Merkapt Sportközpontban (Maglódi út 12/A).

A rendezvény célja egyszerű: megmutatni, mennyi öröm rejlik a sportban és a zenében – nem a tankönyvek lapjain, hanem a gyakorlatban.

Több mint 100 sportág és 20 különféle hangszer lesz jelen, amiket szakképzett edzők és zenetanárok segítségével próbálhatsz ki.

Itt tényleg nem az a fontos, hogy profi legyél – hanem az, hogy jól érezd magad, és rátalálj valamire, ami igazán feltölt.

Ráadásul már nem egy olyan történet született, ahol valaki épp ezen az eseményen találta meg a szenvedélyét – és később komoly sportkarriert futott be. De ha csak annyit viszel haza, hogy élvezted, amit csináltál, már megérte.

Ingyenes, de regisztrációhoz kötött

A részvétel mindkét napon teljesen ingyenes, de regisztrációhoz kötött – amit gyorsan megtehetsz online, vagy akár a helyszínen, az esemény napján is. Lehetsz egyéni látogató, vagy részt vehetsz intézményként, csoportosan – a szervezők mindenkit szeretettel várnak.

Pénteken elsősorban óvodás és iskolás csoportokat várnak délelőttre, de egyéni látogatók is érkezhetnek 13-14 órától. Szombaton pedig tényleg mindenkié a pálya – kicsik, nagyok, családok, baráti társaságok, kíváncsi kezdők és tapasztalt sportolók, zeneszeretők és zenében még sosem próbálkozók is jól fogják érezni magukat.

Mi minden vár rád?

A programon tényleg minden a kipróbálásról szól.

Több mint százféle sportág közül válogathatsz, a legismertebbektől a különlegesebbekig.

Ha szeretnéd, rúghatsz egy labdát, beállhatsz a kapuba, vízre szállhatsz kajakkal, megtanulhatsz vívni, vagy kipróbálhatod, milyen érzés beugrani egy kézilabdaedzésre. Lesz úszás, vízilabda, judo, íjászat, falmászás – csak győzd kipróbálni őket!

És nem áll meg a program a sportnál – a zene is ugyanolyan hangsúlyt kap.

Összesen húszféle hangszert lehet kézbe venni, legyen szó zongoráról, gitárról, dobról vagy épp valami olyasmiről, amit eddig még csak messziről láttál. Ha mindig is ki akartad próbálni, milyen érzés megszólaltatni egy igazi hangszert, itt biztosan megtalálod a kedvencedet. Ráadásul profi zenetanárok segítenek, hogy az első hangoktól se ijedj meg, sőt – lehet, hogy annyira megtetszik, hogy el sem akarod majd engedni.

A színpadokon közben folyamatosan zajlik az élet: látványos sportbemutatók, közös edzések, és persze élő koncertek is várnak.

Így akkor is jól fogod érezni magad, ha csak nézelődnél vagy inspirálódnál kicsit, mielőtt belevágsz valami újba.

Találkozz példaképekkel!

A Nagy Sportágválasztón rendszeresen megfordulnak olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportolók is. Ez nemcsak egy izgalmas találkozás, hanem igazi motiváció is lehet: egy közös fénykép, egy aláírás, pár inspiráló mondat akár egy életre szóló lendületet adhat a sport vagy a zene szeretetéhez.

Egy hétvége, ami akár sorsfordító is lehet

A mozgás és a zene nemcsak kikapcsolódás, hanem örömforrás, önismeret és közösségi élmény is. Egy ilyen program lehetőséget ad arra, hogy kicsit kiszakadj a hétköznapokból, és valami egészen újat próbálj ki – vagy visszatalálj egy régi szenvedélyhez. Lehet, hogy csak jól szórakozol, de az is lehet, hogy elindulsz egy úton, ami megváltoztatja a szabadidődet, az életedet.

Szóval nincs más hátra: hozd a családot, a barátokat, a szomszédokat, és találkozzunk a Nagy Sportágválasztón és Nagy Hangszerválasztón!

További infók és regisztráció, ezen a linken.


Link másolása
KÖVESS MINKET: