40 éve tart már a bál – Megnéztük a Pál Utcai Fiúk születésnapi koncertjét
Lecsó minden dalban meghalt kicsit a színpadon, több korábbi tag mellett pedig Kispál András, Péterfy Bori és Müller Péter Sziámi is vendégszerepelt a bulin. Beszámoló a Budapest Parkból.
A Pál Utcai Fiúk tulajdonképpen surranópályán lett mára az egyik legrégebb óta aktív zenekar Magyarországon, akik néhány rövidebb leállástól eltekintve végigkoncertezték az elmúlt 40 évet, igazán nagy hírverés azonban a '90-es évek első felét leszámítva soha nem volt körülöttük.
Ekkor egy ideig ünnepelt sztároknak számítottak, kiadójuk nyomására minden évben kihoztak egy új nagylemezt, és még a Budapest Sportcsarnokban is felléptek. Frontemberük, Leskovics Gábor „Lecsó” azonban nem igazán érezte önazonosnak ezt a szerepet, így végül több tagcserét követően visszamanőverezte a PUF-ot a korábbi klubzenekari státuszába.
Ezt pedig azóta is tartják: csak idén 11 vidéki városban léptek már fel, ugyan vélhetően kevesebb ember előtt, mint a manapság legtrendibbnek számító előadók, de ettől még mindenhol megvan a maguk törzsközönsége. Ráadásul jóval elkötelezettebb rajongók alkotják, akik biztosan nem egy-két szám miatt, divatból mennek el csápolni és TikTok-videózni a koncertre.
Az emiatt érzett hálát pedig sosem felejtik el kimutatni: Lecsó a Budapest Park színpadán is szinte könnyekig hatódva mondott köszönetet a tömegnek. A PUF egyébként nem először ünnepel itt, már a 30. és 35. születésnapi koncertjüket is ide szervezték, és most is sikerült szinte teljesen megtölteniük a helyet.
Aki csak véletlenül keveredett oda (vagy az élő közvetítésbe nézett bele), aligha tippelt volna arra, hogy egy 40 éves zenekart lát: olyan erővel és átéléssel játszottak, ahogy valószínűleg annak idején a szigetszentmiklósi garázssoron is.
Bár az alapító felállásból mára csak Lecsó maradt, pont ő a legenergikusabb mindannyiuk közül – tipikusan az a fajta frontember, aki minden dalban meghal kicsit a színpadon.
Legalább ennyire fontos oszlopa a PUF-nak a másik „őstag”, Potondi Anikó is: ő ugyan mindig inkább a visszafogottságáról volt híres, de nála karakteresebb hangú énekesnő nem sok van, és valahogy pont az eltérő vérmérsékletük miatt működik jól köztük a dinamika. A közösen előadott duettjeik mindegyike ott van az életmű legerősebb darabjai között.
A szólógitáros, Molnár Balázs nélkül is egészen máshol tartana a zenekar – ha egyáltalán léteznének még –, már csak azért is, mert az utolsó három nagylemezből dalszerzőként és szövegíróként is vastagon kivette a részét. A Farkas Zoltán és Varga Laca által alkotott ritmusszekció szintén hiba nélkül hozza az alapokat. Nekem mindig is ez a felállás jelentette a PUF-ot (2008-ban kezdtem el a koncertjeikre járni), és bár biztosan jó lehetett a hőskor is, semmiféle hiányérzetem nincs amiatt, hogy lemaradtam róla. Ez pedig egyértelműen a mostani tagság érdeme.
A koncert egy fúvószenekar bevonulásával kezdődött, majd azonnal bele is csaptak a közepébe az Utolsó évvel. Az összes nagyobb koncerthez hasonlóan most is vendégszerepelt billentyűsként Dióssy Ákos, akinek virtuóz zongoraszólói jó néhány számot feldobtak. Meghívták a csapat korábbi szaxofonosát, Eőry Tamás Totyát, pár dal erejéig pedig a legelső dobos, Zelenák Tibor is feltűnt a színpadon.
Voltak különleges vendégek is: Péterfy Bori és Müller Péter Sziámi egy-egy saját dalukat szőtték bele a Szajha és az Idegen c. PUF-számok előadásába, Kispál András pedig A következő buszon c. Kispál és a Borz-klasszikus gitárszólójával kötötte össze a Másnapot.
Kapott egy epizódszerepet Varga Laca 9 éves kisfia, Domi is, aki az Angyal gitárszólóját játszotta el furulyán – méghozzá úgy, hogy egyetlen hamis hang se volt benne.
Az új dalok közül négyet vettek elő (ebből kettő, a Spleen és a Köszi a halakat egészen frissek), de egyáltalán nem tűntek ezek se tölteléknek. Igaza lehet Lecsónak abban, hogy azért telt el 1994 óta sorrendben 6, 8 és 11 év a nagylemezeik között, mert csak olyan dalokat engedett át a szűrőn, amelyekkel tökéletesen elégedett volt. A legutóbbi, 2019-es album is abszolút organikusan illeszkedik a korábbiakhoz, nem véletlenül válogattam be az évtized legjobbjai közé.
Persze legendás slágerekből se volt hiány, a Régi évektől a Szerelemharcon és a Közel az éjfélen át a Fiatal lányokig és a Csak úgy csinálig terjedt a repertoár. A születésnap alkalmából még Partizánt is elővették, amit jó ideje csak az ehhez hasonló különleges alkalmakon hajlandóak eljátszani, hiába követeli folyamatosan a közönség.
Az utolsó dal természetesen nem lehetett más, mint a Bál, aminek üzenete az ilyen kerek évfordulókon még aktuálisabb. Lecsó néhány éve azt nyilatkozta nekem, hogy ha rajta múlik, még 70-hez közeledve is színpadon lesz. A zenekar frissességét elnézve erre minden esély megvan: kopogjuk le, de bízom benne, hogy a PUF 45. és 50. születésnapi koncertjéről is írhatok még hasonló beszámolót.
A Pál Utcai Fiúk tulajdonképpen surranópályán lett mára az egyik legrégebb óta aktív zenekar Magyarországon, akik néhány rövidebb leállástól eltekintve végigkoncertezték az elmúlt 40 évet, igazán nagy hírverés azonban a '90-es évek első felét leszámítva soha nem volt körülöttük.
Ekkor egy ideig ünnepelt sztároknak számítottak, kiadójuk nyomására minden évben kihoztak egy új nagylemezt, és még a Budapest Sportcsarnokban is felléptek. Frontemberük, Leskovics Gábor „Lecsó” azonban nem igazán érezte önazonosnak ezt a szerepet, így végül több tagcserét követően visszamanőverezte a PUF-ot a korábbi klubzenekari státuszába.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.
Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.
A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.
A La Repubblica információi szerint
az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.
A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.
A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.
Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.
Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.
A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:
ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.
Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.
Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.
A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.
A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.
A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.
Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.
Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.
Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.
Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.
A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.
Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.
Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.
A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:
ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.
Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.
A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.
„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.
A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.
93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.
A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.
Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.
„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal ImrétőlMáthé Erzsiig, Dörner GyörgytőlLatinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi GyulátólKabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.
Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.
Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.
A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.
Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.
Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
