KULT
A Rovatból

Az Ördögkatlan visszatért és újra megmutatta, mi teszi az egyik legszerethetőbb fesztivállá

A sok különleges programhelyszín és a felszabadult hangulat mellett a Törőcsik Marira és Cseh Tamásra való emlékezés is jellemezte a kényszerszünet után ismét megtartott fesztivált. Szubjektív beszámoló.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. augusztus 11.



Tavaly a legtöbb fesztiválhoz hasonlóan az Ördögkatlan is elmaradt, nekik ráadásul a Művészetek Völgyével ellentétben a kisebb volumenű őszi pótrendezvény sem jött össze: bár október végére meghirdették a Katlan napokat, az addigra egyre jobban erősödő második hullám miatt végül azt is le kellett mondaniuk. Nem csoda, hogy inkább elengedték a szerencsétlennek bizonyuló 13-as számot, és idénre egy ugrással egyből a 14. fesztivált harangozták be.

„Lesz, mert lennie kell!” – így hangzott a bizakodó mottó, és végül valóban újra megtelt élettel Nagyharsány és környéke. Én negyedjére voltam ott, ezúttal az első három napon, ez alapján foglalom most össze a benyomásaimat.

Az alapélményem a Katlannal kapcsolatban kezdettől fogva a bájos közvetlenség volt. Ez idén már a megnyitón megnyilvánult: a társigazgatók, Bérczes László és Kiss Móni arra kértek mindenkit, ölelje meg az egyik mellette állót, hogy együtt örülhessünk felszabadultan a két éve húzódó találkozásnak.

Sőt, még fel is hívták a színpadra az egyik nézőt, akinek – elmondásuk szerint – a tavalyi elmaradt fesztivál idején ígértek meg egy ölelést e-mailben, amit most be is váltottak. Természetesen a már megszokott közös skandálás („Nem vagyunk normálisak!”) sem maradhatott ki.

Ugyancsak a járvány okozta traumák feldolgozását volt hivatott segíteni az a kocka alakú „maszkpersely”, amit Háy János egy novelláját továbbgondolva a nagyharsányi faluközpontban állítottak fel. A koncepció szerint ide a feleslegessé vált maszkokat lehet majd örökre elzárni, amikor az Idő engedi azt, tehát a járvány végén. Addig pedig a gyerekek használhatják a szintén hozzá tartozó csúszdát.

Hasonlóan szép és szerethető gesztus, ahogyan két örökös fővédnökük emlékét kezelik. Cseh Tamás csak a legelső Ördögkatlant érhette meg, idén pedig Törőcsik Mari is követte, akit még néhány évvel ezelőtt is fel tudtak hívni telefonon, hogy legalább ilyen módon részese legyen a megnyitónak. Most már neki is csak az emlékét tudták ápolni, de erre minden adandó alkalmat megragadtak.

A beremendi Megbékélés kápolnánál Mozart Requiemjét játszotta tiszteletére a Pannon Filharmonikusok és a Nemzeti Kórus (ezen sajnos már nem voltam ott, de másoktól csak jót hallottam róla), a Narancsliget kiállítóterében pedig fotókkal idézték fel fiatalkorát.

A másik védnök öröksége még ennél is több programon jelent meg, a nagyharsányi Szoborpark amfiteátrumában például „Másnap” címmel óriási sikerrel játszotta Beck Zoli és Szűcs Krisztián azokat a dalokat, amiket Cseh Tamás és Csengey Dénes írtak a nyolcvanas években.

A szintén a Megbékélés kápolnánál bemutatott Váróterem című előadás színházi környezetbe helyezte az életmű legismertebb darabjait, Bereményi Géza pedig Járai Márkkal tartott közös estet a Narancsligetben, ahol a Halott Pénz énekese bebizonyította, hogy egy jóval mélyebb mondanivalójú produkcióban is megállja a helyét.

Különleges helyszín volt idén az Offlájn Rezervátum az Aralica kertben, amit egy kis hídon át lehetett megközelíteni, emiatt és a borostyánnal benőtt falak miatt is olyan volt, mintha egyik pillanatról a másikra kiszakadtunk volna a fesztivál nyüzsgéséből.

A koncepció is erre erősített rá: csak a telefonok kikapcsolását követően lehetett belépni. A programok mindegyikének az volt a célja, hogy az online tér helyett koncentráljunk inkább a körülöttünk lévő valódi világra.

Napközben különféle elektronikamentes események voltak, meg lehetett nézni a Cseh András Netfüggők, illetve Pintér Gergő Új világok teremtése című könyvéhez kapcsolódó kiállítást, esténként pedig szigorúan unplugged, erősítés nélküli koncerteket tartottak meglepetés előadók.

Az első ilyen Kollár-Klemencz László volt, az ő felvezetésével vonult át a tömeg a kertbe egyből a hivatalos megnyitó után, flashmobnak is beillő performanszt varázsolva a nagyharsányi főutcára.

Fájó fejlemény, hogy Kisharsány idén teljesen kimaradt a programból, pedig az ottani kevésbé zsúfolt helyszínek jól ellenpontozták a Nagyharsányban jellemző tömegjeleneteket. Cserébe idén sehol nem volt túl nagy tömeg, de erről kicsit később. Jó hír, hogy ha minden igaz, csak ideiglenes pihenőről van szó és jövőre visszatérnek.

Az utánozhatatlan hangulatú Vylyan-terasz szerencsére idén is várta a látogatókat, a sok különleges programhelyszín közül ez az egyik kedvencem.

Most épp a Bujdosó Trió játszott, amikor ott jártam, de maguk a fellépők igazából másodlagosak itt: bármit szívesen elhallgat az ember a szőlőtőkék közötti mezőn a fűben ülve, fröccsel a kezében.

Az árak ugyan jócskán nőttek az előző évekhez képest, de vegyük úgy, hogy a kilátást kell megfizetni. A fesztivál többi helyszínén pedig kifejezetten pénztárcabarát árképzés volt az italoknál. Bort ugyebár termelői áron lehetett kapni számos pincészetnél (literenként akár alig 500 forintért), de még a focipályán lévő nagyszínpadnál is, ahol megnézték a táskákat, mindössze 150-200 forint volt egy deci bor, a sörök pedig 400 forintnál kezdődtek. Ez mindenképp szimpatikus hozzáállás.

Váratlan változtatás volt az is, hogy a nagyharsányi faluközpontban található Árokpart bár színpadát körbekerítették, így míg eddig ez egyike volt az ingyenesen látogatható helyszíneknek, ezúttal a belső részre már csak a karszalaggal rendelkezőket engedték be.

A megvalósítás azonban egyáltalán nem volt szerencsés, a színpad előtti terület ugyanis annyira szűk, hogy aki bejutott, gyakorlatilag ketrecben érezte magát. Ráadásul a kerítésen kívül állók és a közelben lévő pultok miatt eleve nagyon nehezen lehetett megközelíteni a bejáratot.

Ennek így nem sok értelme volt, többet rontott az élményen, mint amennyit a jeggyel rendelkezőknek javíthatott. Tegyük hozzá, hogy a szervezők is kényszerhelyzetben voltak, kizárólag így tudtak megfelelni az érvényben lévő járványvédelmi előírásoknak.

Bízzunk benne, hogy jövőre már nemcsak a fentebb említett maszkpersely lesz tele maszkokkal, de a kötelező védettségi igazolványokat is elfelejthetjük, így nem lesz szükség ehhez hasonló megoldásokra, amelyek egyébként a fesztivál szellemiségétől is teljesen idegenek.

Bár az Ördögkatlannak legalább annyira jelentős pillérei a színházi programok, mint a könnyűzene, nekem valahogy sosem ez volt a prioritás: ha választani kellett, mindig inkább egy koncertre mentem el, mint egy színdarabra.

Most viszont végre eljutottam egyre (majdnem kettőre is, de a másikban egy váratlanul lecsapó felhőszakadás megakadályozott), méghozzá az Utazás a koponyám körül című Karinthy-klasszikus színpadi adaptációjára.

A Nézőművészeti Kft. előadásának Scherer Péter a főszereplője, rajta kívül egy házaspár, Marton Róbert és Parti Nóra látható még benne, akik a külön erre a célre íródott zenei betétekért felelnek, illetve egy-egy párbeszédes jelenetben meg is személyesítik a főhős feleségét, vagy éppen orvosát.

A darabról óhatatlanul a Mácsai Pál-féle legendás Azt meséld el, Pista! ugrik be, de ez valahogy még dinamikusabb az időről időre elhangzó daloknak és párbeszédeknek köszönhetően.

Az előadás abból a szempontból speciális volt, hogy a hivatalos bemutató csak ősszel lesz, így most még mindannyian papírról olvasták a szövegeket, az élvezeti értékből azonban ez semmit nem vont le. A közönség reakciói is erre utaltak, a végén percekig tartó vastapssal jutalmazták a szereplőket.

Egy különleges napközbeni programot is meghirdettek a fesztivál idejére: előzetes regisztrációval el lehetett látogatni a Duna-Dráva Cement Kft. beremendi cementgyárába. Magyarországon már csak három ilyen gyár működik, a váci ugyanehhez a céghez tartozik, Királyegyházán pedig francia tulajdonos van.

Beremenden több mint 110 éve kezdődött a cementgyártás, először még a belterületen, majd az egyre növekvő forgalom miatt 1972-ben a Nagyharsányba vezető út mellé költöztek. A gyár ma nagyjából 130 embernek ad munkát, az automatizálás előtti hőskorban ez 1000 felett volt, de közvetve (sofőrökkel és beszállítókkal együtt) most is legalább 3-400 család köszönheti neki a megélhetését.

A cement fő alapanyaga, a mészkő két bányából érkezik, ezek közül a nagyharsányi a nagyobb. A kőtörőben 2-3 percenként követik egymást a teherautók, azzal a megkötéssel, hogy a lakók miatt egy nap maximum 190 forduló engedélyezett, mivel Nagyharsány főutcáját nem tudják megkerülni.

A beremendi bánya ennél nagyságrendekkel kisebb kapacitású, ezért ha csak lehet, a másikat használják, az viszont mellette szól, hogy egy külön magánúton is meg lehet közelíteni. Mindkét bányát a szigorú törvényi előírásoknak megfelelően, a már használaton kívüli területek folyamatos rekultivációjával művelik.

A törést követően a köveket homogenizálják és megőrlik, majd agyag hozzáadása után az így keletkezett nyerslisztet 1500 fokon kiégetik. Ekkor lesz belőle az úgynevezett klinker, amit porrá őrölnek és további ásványokat adagolnak hozzá, mielőtt elnyeri végső formáját az anyag, amelyet már cementnek neveznek.

A közel két és fél órás túra során a gyártási folyamat szinte minden lépcsőfokát megmutatták, laikusok számára is érthetően elmagyarázva, hol mi történik. A gyár legmagasabb pontja mellett a végén még az irányítóterembe is eljutottunk.

Az időjárás ezúttal is elég hektikusan alakult: kedden napközben még kánikula volt, majd este fél 11 körül, a Szabó Balázs Bandája koncertje előtt nem sokkal elkezdett szakadni és rövidebb időszakokat leszámítva órákig abba se hagyta.

Másnap visszatért a csapadékmentes hőség, az azonban már az előrejelzésekből biztos volt, hogy a csütörtököt nem ússzuk meg szárazon. Így is lett, egész nap felváltva zuhogott az eső, rövid idő elteltével már sütött a nap, majd ugyanez újra.

Programokat szerencsére nem kellett lemondani: a már említett Utazás a koponyám körül előadás például a beremendi Kovácsműhelyből a református templomba került át, ahol extra jó fej módon maga Scherer Péter rendezgette a nézőket még kezdés előtt pár perccel is, hogy minél többen beférjenek.

A Totoro zenekar koncertjét pedig a strand helyett a közelben található Veled kerek udvar fedett részén tartották meg. Végső soron nagy kellemetlenséget nem okozott az esős idő, lehetett volna rosszabb is. Cserébe pedig csütörtökön különösen csodás naplementének lehettünk tanúi.

Az Ördögkatlant ezúttal is vétek lett volna kihagyni: bár alig másfél nappal a tíznapos Művészetek Völgye vége után értem oda, ehhez mérten nem túl kipihenten, így is azonnal beszippantott a „de jó végre itt lenni” érzés.

A tömeg ezúttal szemmel láthatóan kisebb volt, a 2019-es csúcsévnek nagyjából a 80%-a lehetett, de mint azt a szervezőktől megtudtam, ők kicsit még örültek is ennek.

Elmondásuk szerint nagyjából ez az ideális szint, amikor még tényleg élhető marad a fesztivál, az elmúlt pár évben kicsit aggódtak is miatta, nehogy túlnője a kényelmes kereteket. Végső soron tehát legalább ennyi haszna volt a járványnak, ha már olyan sok mindent elvett tőlünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Bakács Tibor Szőke Andrásról: Őt tartom a fő csicskának. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak
Augusztus közepén derült ki, hogy Szőke András filmrendező-színész csatlakozott a Gyopáros Alpár által vezetett Vidéki Digitális Polgári Körhöz.


A hírre Bakács Tibor a Facebookon reagált, majd a Blikknek is elmondta a véleményét.

Bejegyzésében több kérdést is feltett Szőkének. Arra volt kíváncsi, „egyetért-e a magyar szuverenitás feladásával az orosz hatalmi politika miatt”, illetve hogy „tetszenek-e neki Rákay Philip, mint a legtámogatottabb mozgóképes alkotó filmjei”. Azt is megkérdezte, „milyen pálinkát iszik, s mennyit”. Posztját azzal zárta: „nekem nem Dopeman, hanem Bandi lett a vezércsicska”.

Bakács szerint egy művészembernek nagyobb a felelőssége a közéletben, mint egy rappernek.

„Szőke Andrást nagyon régóta ismerem, és megkérdezném tőle a posztomban említetteket, hogy mi a véleménye azokról a dolgokról. Itt nem arról van szó, hogy melyik politikai párthoz tartozik, csak megdöbbentő volt számomra, hogy pont ő… Az a legkétségbeejtőbb gyanúm, hogy András nem gondolja, hogy ez a rendszer jó, hanem csak pénzre van szüksége. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak, és mivel ő művész, ez jobban fáj, de joga van ehhez, viszont akkor nekem is jogom van ahhoz, hogy egy csicska! A legijesztőbb az lesz, hogy ha ez a Digitális Polgári Harcos Kör még egyszer eléri a győzelmet, akkor az egész magyar népre fogom ezt mondani” – mondta.

Hozzátette, körülbelül tíz éve nem tartja a kapcsolatot Szőkével, így nem emiatt romlott meg a viszonyuk.

„Őt tartom a fő csicskának az értelmiségieken belül, nem Dopemant, bár nem tudom, mennyire tanult. Meg kell értenem azt, hogy a pénz nagyobb úr mindennél, csak lassan jut el ez a tudatomig” – fogalmazott.

A Blikk kereste Szőke Andrást is, de a rendező nem kívánt nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A legjobb Guy Ritchie-film, amit nem Guy Ritchie rendezett – A Rajtakapva vicces, véres, szívvel teli és kegyetlen
Mintha a ’90-es években forgatták volna, csak most került elő: a Rekviem egy álomért, a Fekete hattyú, A pankrátor és A bálna rendezője bebizonyítja, hogy ehhez is ért.


Na, ezt nem vártuk Darren Aronofskytól! Az 56 éves direktor gyorsan nevet szerzett magának a szakmában, amikor néhány rövidfilm után 1998-ban megrendezte a Pi című agymenést, majd 2000-ben a Rekviem egy álomért című, a drog- és egyéb függőségekről szóló filmek közt alapműnek számító zseniális őrületet. Később Aronofsky olyan, főként művészi, független, de mindenképpen szerzői filmeket dobott össze, mint A forrás (2006), A pankrátor (2009), a Fekete hattyú (2010), az Anyám! (2017) vagy A bálna (2022), szóval igen, a kemény dráma műfaján belül mozgott többnyire, csak maximum megspékelte azt más zsánerek (sci-fi, fantasy, thriller, horror stb.) elemeivel. Egyetlen kivételt eddig maximum a 2014-es, nagy költségvetésű bibliai látványfilmje, a Noé jelentett, amely, bár sikeres lett a mozik kasszáinál, azért keményen megosztónak bizonyult mind a kritikusok, mind a nézők körében.

Szóval a fenti filmográfiát tekintve a Rajtakapva egyértelműen rendhagyónak, kitérőnek mondható Aronofsky pályáján belül, hiszen a filmet nézve olyan érzésünk támadhat, mintha a kilencvenes években Guy Ritchie és Quentin Tarantino együtt leforgattak volna egy filmet, ám az elveszett, és csak most, 30 évvel később került elő, s pattant fel a mozik vásznaira.

Nyilván azért is lehet ilyen benyomásunk, mivel a film cselekménye 1998-ban játszódik. De hogy Aronofsky ennyire ért a humorhoz is, azt nem sejtettük.

A Rajtakapva eredetileg Charlie Huston 2004-ben megjelent regénye, egyben a Henry Thompson-trilógia első kötete. Huston pedig abban a kivételes kegyben részesült, hogy ő maga írhatta át a könyvét forgatókönyvvé, amikor a Sony lecsapott a megfilmesítésre. Hustonnak persze volt már tapasztalata e téren is, hiszen sokat dolgozott a Powers (2015-2016) című sorozaton, valamint a Gothamen (2014-2019) is.

A sztori szerint Henry „Hank” Thompson (Austin Butler), egykori baseballjátékos egy súlyos és traumatikus baleset után lesérül, ezért kénytelen abbahagyni a sportot, jelenleg pedig egy New York-i kocsma csaposa, és bár van egy csini és határozottan jófej barátnője, Yvonne (Zoë Kravitz), végső soron nem éppen azt az életet éli, amit anno eltervezett. Egy nap a punk szomszédja, Russ (Matt Smith) rábízza Hankre a macskáját, Budot, mert neki el kell utaznia pár napra.

Amikor azonban nem sokkal később orosz maffiózók Hanken keresik Russt, majd félholtra verik, a srác gyanítani kezdi, hogy a szomszédja igen nagy bajba keveredett.

Valamit nagyon keresnek az oroszok, sőt, nemcsak ők, hanem a Puerto Ricó-iak (Bad Bunny) és egy kegyetlen hászid zsidó testvérpár (Liev Schreiber, Vincent D’Onofrio) is. Hank egyetlen reménye pedig az ügyben nyomozó detektív, Roman (Regina King).

Ennél többet nem szabad elárulni, de igazából nem is érdemes, vagy kvázi nem is lehet, annyira gubancos, fordulatos, sokrétű és káosszal teli a cselekmény, amelynek közepén akarata ellenére a boxzsákká avanzsáló Hank kerül, akit igen sokszor helyben hagynak a sztori során.

Ezért pedig nemcsak az meglepő, hogy Darren Aronofsky egy „gájricsis” vicces-véres-krimis, az alvilág furcsa figuráit mozgató filmet hozott össze, hanem az is, hogy Austin Butler végre egyáltalán nem a coolságát és a keménységét kiemelő figurát játszik.

Hanket ugyanis tényleg sokat vegzálják, ő pedig ezek hatására éppúgy reagál, ahogy egy átlagember tenné: kihívja a rendőrséget, bevallja, hogy fél, és eleinte próbál elmenekülni az őt üldözők/keresők elől. Amikor azonban igazán komolyra fordulnak a dolgok, és számára is több mint személyes üggyé válik a titokzatos kulcs által kinyitható „valami” utáni hajsza, sőt, még Russ is visszatér, végre kezdeményezővé válik, és megpróbálja rendbe hozni az életét. Persze ez sem jelenti azt, hogy mindig tudja, mit csinál…

A Rajtakapva első körben a kilencvenes évek atmoszférájával varázsolja el a nézőit: a ruhák, a kütyük, az akkori New York, sőt, még valahogy a film minősége is olyan, mintha konkrétan ’98-ban rögzítették volna mindezt – ez utóbbi Aronosfky állandó operatőre, Matthew Libatique szakértelmét dicséri. Ezután kapjuk meg a szórakoztató karaktereket, köztük olyanokat, akikért szívből tudunk szurkolni és olyanokat, akiket szívből tudunk gyűlölni. Majd egyre jobban bepörög a sztori is, de ne egy körmönfont történetre gondoljunk, már ami a karakterek döntéseit és cselekedeteit illeti, a dolgok alakulását sokkal inkább a rengeteg bénázás, véletlen, pech, avagy épp szerencse határozza meg.

Szóval Aronofskyhoz képest egy jóval könnyedebb, ugyanakkor egyáltalán nem súlytalan filmről van szó, amelynél a rendező most inkább a szórakoztatófaktort helyezte előtérbe a mondanivaló helyett. És ennek eleget is tesz.

Talán annyit lehet felróni neki, hogy néha identitászavaros, vagyis nem tudja, hogy vígjáték vagy komoly krimi akar lenni, mivel, bár a poénok folyamatosan érkeznek, a hangvétel néha olyan súyos, hogy eszünk ágában sincs nevetni, s ilyenkor kissé idegen testként löki ki a film szervezete az oda nem illő poénokat.

De ez legyen a legnagyobb baj, mivel Aronofsky profin levezényelt egy ilyen retró krimi-komédiát is, ami végig fenntartja a figyelmet, fergeteges jelenetekben bővelkedik, kiváló színészek alakítanak benne nagyot, és ami a legfontosabb, odafigyel a karaktereire, még a kevésbé fontosakra is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Biztonsági okok miatt Budapesten forgatják a Fauda következő évadát
Az ötödik évad eredetileg Marseille-ben készült volna, de a készítők túl kockázatosnak ítélték a helyszínt. Az új részekben a Hamász támadásai és a háború eseményei is helyet kapnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 05.



A Fauda ötödik évadát eredetileg Marseille-ben forgatták volna, de a készítők végül biztonsági okok miatt Budapestre hozták a produkciót – írja a Jerusalem Post az N12 izraeli csatorna alapján.

A világszerte ismert sorozat főszereplője Lior Raz, aki Avi Issacharoffal közösen alkotta meg a történetet. A legújabb évadban a Tarantino-féle Becstelen brigantykban feltűnt Mélanie Laurent is fontos szerepet kapott volna, ezért is terveztek sok jelenetet Franciaországban.

A 2023. október 7-i események után azonban Raz és Issacharoff átírták a forgatókönyvet, hogy a Hamász támadása és a háború is megjelenjen az új részekben.

A sorozat egyik sztárja, Idan Amedi, aki énekesként is ismert, a harcok kitörése után önként jelentkezett a hadseregbe. Néhány hónappal később, 2024 elején súlyos sérülésekkel került kórházba.

A Fauda új évada 2026-ban debütál az izraeli Yes csatornán, ezt követően pedig a Netflixen is látható lesz világszerte.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Valkusz Milán: Ha valaki egyéniség akar lenni, akkor ne egy mentor dalát hozza
Az X-Faktor sajtóvetítésén azt is megtudtuk, mit gondol Verebély Marcell kreatív producer a Majka körüli politikai felhajtásról, és hogy miért ekkora troll Miller Dávid.


Az RTL városligeti irodaházában, azon belül is a Barátok közt teremben nézhették meg a sajtó képviselői az idei X-Faktor első adását. Magáról az adásról egyelőre nem írhattunk, de megragadtam az alkalmat, hogy a látottakról kérdezzem az alkotókat, szereplőket.

Kirtikával majd a tévéadás után jelentkezem, de annyit talán addig is elárulhatok, hogy talán még nem láttam ennyire erős első adást. Jóval több volt az ígértes jelentkező és sokkal kevesebb a szekunder szégyent kiváltó produkció, mint korábban. Verebély Marcell kreatív producert elsőként arról faggattam, ez szerencse kérdése, vagy tudatosan törekednek a minőség javítására.

"Nem mondanám szerencsének. Az persze nagy szerencse, ha valaki besétál az utcáról és tehetséges, de a műsort komoly casting előzi meg. Remek csapat jött össze, mindenki nagyon jól végezte a dolgát és valóban sok jó előadó, énekes és rapper van az idei évadban. Ezért tehettük meg, hogy már az első adásba is többet raktunk, mint általában.

Az ízlés kérdése, hogy kinek mi a kínos, hol a határ. Vannak produkciók, amik nem úgy sikerülnek, ahogy az előadó elképzelte. De az X-Faktor mindig erről szólt:

mi nem a legjobb énekest keressük, nem a legjobb hangot, hanem a legjobb színpadi előadót, és abba nagyon sok minden belefér."

Természetesen szóba került Majka is, aki betegsége miatt nem tudott jelen lenni. Afelől érdeklődtem, okozott-e fejtörést a csatornának, hogy a mentor az elmúlt fél évben a politika célkeresztjébe került, és meg tudja-e védeni magát a csatorna a rendszer esetleges bosszújától.

"Az X-Faktor egy szórakoztató tévéműsor. Természetesen figyelemmel követjük, miként alakul Majka zenei előadói pályája, de az ebből fakadó események függetlenek az itteni munkájától. Örülünk, hogy együtt dolgozhatunk vele.

Az RTL-nek nem kell megvédenie magát, mert nem tett semmi olyat, amiért ez szükséges lenne.

Minden csoda három napig tart, Majka pedig teszi a dolgát."

Nem hagyhattam szó nélkül, hogy idén a konkurens tévécsatorna tehetségkutatójának egyik zsűritagja az a Herceg Erika lesz, aki néhány éve éppen az X-Faktor mentoraként vált országosan ismertté hazánkban.

"Örültem, amikor lehetőségünk volt Erikával együtt dolgozni – felelte Verebély. – Aztán ki is maradt egy évad az X-Faktorból, de azért még dolgoztunk együtt vele, hiszen feltűnt az Árulókban, az Álarcos énekesben, a Sztárboxban pedig extra produkcióként lépett fel. Most ott kapott lehetőséget, és azt választotta, de egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy akár ő, akár mások, akik most a konkurenciánál vannak képernyőn, a jövőben ismét nálunk tűnjenek fel."

Arról is érdeklődtem, számíthatunk-e szabálymódosításokra, mint a korábbi években.

"Konkrét szabálymódosítás nincs, de a műsort a mentorokkal közösen alakítjuk, és lesz olyan izgalmas esemény, ami még nem fordult elő a hazai X-Faktor történetében. De ezt nem szeretnem előre lelőni."

Végezetül azt kérdeztem meg a kreatív producertől, hogy mit gondol, hány szezon lehet ebben a mentorcsapatban:

"Ez egy nehéz kérdés, mert jelen pillanatban még csak a forgatások vannak mögöttünk. Az élő szakasz, ami a legkonkrétabb mentori munka, az most kezdődik.

Ezért rajtuk is múlik, hogy mennyire találják meg újra és újra ebben a mentori pozícióban a kihívást, a hozzáadott értéket.

Majka már nagyon sokat zsűrizett különböző műsorokban, Gáspár Laci nyolcadszor ül az X-Faktor mentori pultjában, mégis mindig képesek megújulni. Még akár nagyon sok év is lehet ebben a négyesben, de természetesen az évad végén kell a tanulságokat levonni, és közösen megbeszélni, hogyan megyünk tovább. Idén sem a csatorna, sem a mentorok részéről nem volt kérdés, hogy velük megyünk tovább."

A tavalyi évad győztes mentorának, Valkusz Milánnak az első adásban annyira megtetszett az egyik versenyző produkciója, hogy felajánlotta, akkor is segít neki producerként, ha nem az ő csapatába kerül. Először is arra kértem Milánt, tisztázzuk, mit jelent a zenében a producer fogalma.

"Alapvetően a producer mint fogalom pénzügyi befektetőt jelent. De a zenei világban a producer a "music producer" kifejezésből jön, vagyis a stúdióban dalszerzőként, vagy akár hangmérnökként segítenék. Akkor is, ha a vetélytársam versenyzője lesz.

Szeretek önzetlenül segíteni, erről szól a világ, nem szabad azon kattogni, hogy ha a másik mentor versenyzőjét segítem, az rossz lesz az én csapatomnak.

Elkapott valami isteni sugallat, mert olyan gyönyörűen énekelt a kedves hölgy."

Miután az első adásban is láthattunk rá példát, hogy valaki rázendített egy Valmar dalra, és Gáspár Laci sláger is felcsendült, megkérdeztem, mennyire képes egy mentor objektív maradni, ha a saját dalát hallja a versenyzőtől.

"Mindig nehéz, ha valaki a saját dalát hallja, mert nagyon berögzült a fülben, agyban úgy, ahogy az ember megírta. Nem is emlékszem olyanra az eddigi adásokból, hogy valaki igazán jól énekelte a dalaimat. Nem tudom, ez minek köszönhető. A saját dalaimnál például a rapet nem nagyon tudják lehozni. Ilyenkor derül ki, hogy minden látszat ellenére még sem olyan könnyű az, amit Marics Petivel csinálunk.

Mindenesetre, ha valaki egyéniség akar lenni, akkor ne egy mentor dalát hozza. Inkább valami külföldi előadót, nagyobb "wow faktort" próbáljon mutatni."

Ha valaki egy Bon Jovit vagy más világsztárt énekel el úgy, ahogy kell, az teljesen más, mint mondjuk egy Valmar dal.

Végezetül az X-Faktor egyik műsorvezetőjét, Miller Dávidot szólítottam meg, aki minden eddiginél nagyobb trollként hergelte a versenyzőket a zsűri ellen.

"Amikor ott van nálam a versenyző, akkor én a versenyzővel vagyok – magyarázta Miller. – Mindent próbálok az ő szemszögéből nézni. Olyankor a mentorcsapat egy külső tényező. Ha ő dühös a mentorokra, akkor nyilván én is dühöt érzek a mentorokra. Ha jól sikerül neki és örül, akkor együtt örülök vele. Mindig a versenyző érzelmeit próbálom egy kicsit felerősíteni."

Mesélt arról is, milyen a közös munka műsorvezető társával, Pápai Jocival.

"Szerencsére egyikünknek sem kell a szomszédba menni a humorért. Nagyon jó közönség a Józsi.

Bármit csinálok, ő szakad a röhögéstől, ami nekem csak olaj a tűzre és akkor még többet hülyéskedek.

Egy ilyen műsorvezetői párosnál nagyon fontos, hogy kedveljük egymást a kamerán kívül, mert akkor sokkal könnyebb a kamera előtt is együtt dolgozni.

Semmi sincs előre megírva. Bemegyünk reggel 8.30-ra a székházba, 9.30-ra elkészülünk, 10-kor elkezdjük a forgatást, beállítanak minket a helyünkre. Előtte nem találkozom a versenyzővel, nem tudom, mit fog csinálni. Nem is lenne jó tudni, mert sokkal teátrálisabb lenne. Miért kérdezzem meg, hogy mit énekel, ha már tudom? Itt nem színész vagyok, hanem műsorvezető.

Amikor nem dolgoztam a tévében, én is azt hittem, hogy minden előre meg van írva, de most már látom, hogy ezeknek a civil szereplőknek a torkán nem lehet lenyomni előre kitalált dolgokat.

Annyi könnyebbség azért van, hogy ez felvétel. Az élő adás nyilván teljesen más. Ha ott kimondtál valamit, akkor ki kell keveredned belőle. Az meg azért izgalmas."

Az első adás szeptember 6-án látható az RTL-en, a róla írt kritikánk pedig vasárnap olvasható a Szeretlek Magyarországon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk