„NEM IS KIABÁLOK!” – üvöltött a nő, majd közölte, hogy két nap múlva megjön
Ez nem egy tudományos cikk a premenstruációs szindrómáról, hanem egy üdítő, szubjektív élménybeszámoló arról, milyen vidám hullámvasúton megyünk át sokmilliárdan ezen a bolygón nagyjából huszonnyolc napos ciklusokban. Hogy értsétek, miről beszélek, íme egy nagyjából hitelesen felidézett párbeszéd köztem és életem párja között abból a bizonyos kritikus pár napból:
Férfi: - Jó reggelt.
Nő: - Grrrrrrr. ("ne szóljatok hozzám, láthatatlan vagyok"-arckifejezéssel kisodródik a fürdőszobába)
Na jó, ezért egy kicsit árnyaltabb ennél, de nem sokkal, sőt, sokkal drámaibb. Erre is írjak példát? Hát jó. Nem nehéz ilyenkor kívülről látni magamat, sőt, kifejezetten szórakoztató, noha az adott helyzetben kevésbé. Természetesen nem arról szól az írásom, hogy mindenért a női hormonok a felelősek egy családban vagy párkapcsolatban, mert az elég nagy baj lenne, ráadásul ott a tesztoszteron és az adrenalin is, akik szintén elég szépen bele tudnak szólni a helyzetekbe. Szóval.
Férfi: - Ma el kéne mennem megcsináltatni az autót, postára, és kismillió telefont kell intéznem, meg ki kell számolnom valamit, ami elég sokáig tart.
Nő (enyhén vörösebbre váltott arcszínnel): - De megbeszéltük, hogy ma cipőt veszünk a gyereknek, mert kinőtte, és átbeszéljük, mit kell még elintézni a hónapban, meg kihívjuk a redőnyöst. És nekem drogériába is kéne mennem.
Férfi (idegesen, mert a nő ideges): - Tegnap már elmondtam, hogy ma milyen dolgaim vannak, ráadásul a költségvetést határidőre ma kell elküldenem.
Nő: (még idegesebben, mert alapból ideges, de attól még idegesebb lesz, hogy a férfi is ideges): - Nem mondtad!
Férfi: - De.
Nő (kiabálva): - Ne beszélj így velem!
Férfi (értetlenül): - De hát hogyan? Itt kiabálsz! Te ne kiabálj!
Nő (még jobban kiabálva): - Először te emelted fel a hangod, és mindig ezt csinálod, hogy idegeskedsz, utána meg rámkened az egészet!
Férfi: - Dehogyis, de neked nem lehet elmondani, hogy mi van, mert egyből fejhangon kiabálsz!
Nő (fejhangon kiabálva): Nem kiabálok fejhangon! Tök kivagyok! Így már nem is fogok tudni dolgozni.
Férfi: Na tessék, már ennek is én vagyok az oka. Nő (nagyon kiabálva) : - Nem! De.... Tökmindegy. Elegem van mindenből! Így nem lehet élni!
Férfi: - Hogyan? Hogy autót kell javítani?
Nő: - Ne idegesíts! Direkt provokálsz! Úristen, semmivel nem fogok elkészülni ebben a hónapban!
Férfi (ismét idegesen): Már nem viszem le az autót. Már így is eleve késésben voltam.
Nő: - Szóval ennek én vagyok az oka?!
Férfi: - Hát itt veszekszel a semmin tíz perce. És sírsz, és kiabálsz, én meg nem értem, mi bajod.
Nő: (kétségbeesetten üvöltve) - NEM IS KIABÁLOK!
Férfi: Megbeszéltük, hogy ezt nem csináljuk.
Csend. Nő arcán könnyek csorognak, ha jobban belegondol, ő sem tudja, mi a baja. Majd világosság gyúl a szemében.
Nő: - Szerda van.
Férfi: - És? Szerdánként megőrülsz?
Nő (fenyegető villámmal a szemében): Ne kezdd... (sóhaj). Holnapután fog megjönni. Mindig szerdán vagyok a legrosszabbul. Meg akarok halni!
Férfi: Esküszöm, naptárat fogok vezetni, és akkor nem futjuk le ezeket a felesleges köröket.
Nő (szipogva) Jó. Bocs. (körülnéz) Miért vannak a tegnapi ruháid odadobálva a kanapéra? És miért van az utcai cipőd a nappaliban?
Férfi (nagy levegőt vesz): Na jó, én megyek melózni. Aztán majd elugrom a postára, közben meg megbeszéljük a többit. Miért akartál te drogériába menni?
Nő: Betétért.
Fenti párbeszéd tartalmazza az összes olyan elemet, ami átlagosan a nőkre jellemző hangulatilag, a menstruáció érkezése előtti napokban. És becsszó, hogy utólag nem értem, hogy keveredhettem bele. A csúcson, azaz a mélyponton előfordulhatnak hangulatingadozások (pipa), depressziós gondolatok (pipa), irracionális félelmek, szorongás (pipa), sőt, öngyilkossági gondolatok is. Valamint a híres kötözködés, ami az általános diszkomfortérzetből fakad, meg abból az érzésből, hogy ilyenkor mindennel bajunk van (de amúgy legfőképp magunkkal).
Ezen kívül a fizikai tünetekről biztos mindenki hallott: szapora pulzus, fejfájás, vizesedés, szédülés, émelygés stb. És ez nekünk nem jó. Nem jó fájni, a hormonoknak kiszolgáltatva lenni – a mozgás sokat segít - , és egy-két kilót hízni egy hét alatt.
Én csak azt nem értem, hogy amikor egy férfinak - vagy egy nem menstruáló bármilyen más nemű embernek - rosszkedve vagy hirtelen indulatkitörése van, azt miért nem tulajdonítjuk hormonális elváltozásnak, és arról miért nem szólnak olyan viccek, mint a menstruálósak? Pedig az indulatkezelési gondok mögött is stresszhormonok dolgoznak. Ja, a másik, hogy miért is miért ciki a menstruációról beszélni? Meg erről, amiről most írunk? Ezért élünk, emberek, mert a nők petét termelnek, könyörgöm.
