PROGRAMOK
A Rovatból

Mindenkit vár a harmadik Budapest A Cappella Fesztivál

Francia, cseh, zimbabwei és szlovén vokális koncertek mellett idén első alkalommal a kisebbeket is lefoglaló családi és gyerekprogramok várnak a Várkert Bazár Öntőház udvarán. A belépés ingyenes.

Link másolása

A Hangvető és a Várkert Bazár fesztiválja június 10-11. között nyitja meg kapuit. Az esemény hagyományosan az a cappella, azaz a hangszeres kíséret nélküli, kizárólag énekelt zene könnyed oldalát mutatja be.

A harmadik alkalommal jelentkező fesztivál fellépői tehát idén is bebizonyítják, hogy az énekhang milyen nagyszerű hangszer, hiszen mindig kéznél van, könnyű szállítani, mégis a hangszeres zene gazdagságát képes nyújtani.Insingizi_foto_Zoa Festival

A Corou de Berra Franciaország déli részének többszólamúságát hozza el a budapesti nyári éjszakába. Provence, Nizza, Liguria és a trubadúrok dallamvilága keveredik kortárs szerzeményekkel a több évtizede aktív együttes előadásában.

A Michel Bianco vezette formációt hasonlították Kodályhoz és Ligetihez is: a hagyományból ritka kincseket emelnek ki és értelmeznek újra.

A zimbabwei iskolai kórusból összeállt Insingizi ötvözi a hagyományos a cappellát, a zimbabwei dallamokat és olyan különlegességeket, mint a  kizsákmányolt dél-afrikai bányászok Gumicsiszma Tánca (Gumboot Dance), vagy az afrikai ima. Nem árt a fesztivál előtt nyújtani és beénekelni, Vusa Mkhaya csapatának koncertjein garantált a közös éneklés és tánc.Kreativo_foto_Kreativo

A szlovén Kreativo a játékos kreativitás, lazaság és az a cappellára mindig jellemző stílusérzék tökéletes megtestesítője. Ahogy jelmondatuk: “Igramo na glas” (azaz “vad és hangos”) is elárulja, talpraesett banda a Kreativo. A hat énekest pályájuk felfelé ívelő szakaszában hallhatja Budapesten a közönség: az együttes az a cappella műfaj egyik legrangosabb versenyén, a grazi Vokal Totalon 2015-ben és tavaly is több díjat zsebelt be.

Yellow_Sisters_foto_Martin_Faltus

A Yellow Sistersben megvan minden, amiért a cseheket szeretjük: kreatívak, viccesek és tehetségesek. Terveztek már társasjátékot, családi workshopokat tartanak, ki-ki a saját területén éli ki kreativitását, de mindig a zenéé a főszerep. A fekete zene hatása, a bevállalós ritmusjátékok, a zsonglőrködés a műfajokkal csak ráadás a négy elbűvölő női hang mellett. A repertoárból természetesen nem hiányozhat egy kisvakondos szám sem.

Újdonság a fesztivál történetében, hogy idén először a gyerekekre is kiemelten gondoltak a szervezők.

Amíg a szülők a nyáresti dallamokat hallgatják, a kicsik és nagyobbak délután négytől a koncertek végéig tematikus programokon vehetnek részt. Készíthetnek saját koronát és különböző hangszereket újrahasznosított anyagokból, gyárthatnak 3D-s képeslapot, kipróbálhatják, hogy milyen a dallamokra festeni, illetve az egész család összedughatja a fejét a játékos kvíz megfejtésére.

További információ: budapestacappella.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
¡Hola Budapest! – Spanyol-magyar fesztivál lesz a Palotanegyedben
Szeptember 30-án és október 1-jén a spanyol zene és tánc, a gasztronómia, valamint különleges művészeti és a kulturális élmények kapnak főszerepet a nyolcadik kerületi a Palotanegyedben.
Fotó: Csendes Péter - szmo.hu
2023. szeptember 27.


Link másolása

A Budapest Brand nZrt. a magyarországi Spanyol Nagykövetség és a Cervantes Intézet támogatásával, spanyol kulturális szervezetekkel együttműködésben ¡Hola Budapest! néven kulturális minifesztivált szervez, amellyel az Európai Unió soros elnöki posztját betöltő Spanyolország és az egyesítésének 150. évfordulóját ünneplő Budapest köszönti egymást.

A két távoli, mégis összekacsintó és hasonló temperamentumú nemzet kultúrája lép párbeszédbe a legkülönbözőbb műfajokban, bizonyítva, hogy a művészeteken keresztül felfedezhető mindaz, ami összeköt, ami érdeklődést és tiszteletet válthat ki egymás iránt. A zene, a tánc, a tárgykultúra, a népszokások, a gasztronómia mind-mind izgalmas találkozási lehetőségeket tartogat, amiket most élőben tapasztalhat meg, aki végigjárja a programokat.

Gasztronómia, képzőművészet és két kultúra találkozása

Október elseje a Zene Világnapja, ezért a minifesztivál koncertek sorozatára épül. Emellett képző- és iparművészeti, valamint gasztronómiai aktivitások is szerepelnek a programkínálatban. Spanyol és magyar utcai hagyományokat megörökítő fotósorozatból nyílik kiállítás a FőFotó Galériában, valamint spanyol és magyar művészek párbeszédbe állított alkotásait lehet megtekinteni az EatArt Gallery-ben. A Magyar Építőművészek Szövetségének gyönyörű villa-épületében pedig kultúrtörténeti előadással egybekötött ételkóstolón vehetünk részt, ha igazi ínyencek vagyunk: többek között a mangalicából készült serrano sonka és Tokaj borvidékein készített borok izgalmas kapcsolódásait is megismerhetjük.

Barangolás a változatos spanyol és magyar zenei programok között

Különleges zenei ritkaságot ígér Luz Casal, nemzetközi hírű énekesnő koncertje a Belvárosi Színházban. A spanyol művész vendége a hazai kedvenc, a Váczi Eszter & Quartet lesz október elsején 20.00 órakor. Luz Casal egy igazi legenda a spanyol zenei színtéren. Művei között egyaránt találkozhatunk rockosabb és klasszikusabb hangzású dalokkal. Pályája a ’80-as években kezdődött, azóta már több, mint 5 millió lemezt adott el. A nemzetközi színtérre 1992-ben robbant be igazán, Agustín Lara „Piensa en mi” című dalának eléneklésével, ami Pedro Almodóvar: Tűsarok című filmjébe is bekerült. Az este felvezetéseként a Váczi Eszter & Quartet mini-koncertje lesz hallható.

A Lőrinc pap téren biztosan felforr majd a levegő szeptember 30-án, hiszen Jesús Mendez spanyol flamenco énekes és Pirók Zsófia magyar flamenco táncos közös produkciót adnak elő. Jesús Mendez a jerezi flamencoénekesek egyik legjelentősebb családjába, a Méndez családba született, melynek legismertebb tagja, képviselője La Paquera de Jerez volt. Karrierje tizenhét éves korában kezdődött. Pirók Zsófia Sevillában végzett flamenco táncművész. Alkotásaiban folyamatosan keresi a kapcsolódást más művészeti ágakkal, tágítva ezzel a műfaj határait, és beemelve a flamencót a hazai hivatásos művészeti életbe. A program ingyenes, az előadás után ki lehet próbálni a színpadon látott tánclépéseket, melyek elsajátításában Pirók Zsófia nyújt majd segítséget. A flamencot az UNESCO 2010. november 16-án az emberiség szellemi kulturális örökségei közé emelte.

Az andalúz La Bejazz Borbély Mihállyal és barátaival nem mindennapi zenei utazásra invitálják az érdeklődőket: jazz és folk találkozása, a spanyol flamenco jazztől a balkán népzenéig. A La Bejazz állandó zenei társulat, a jelentős flamenco hagyományairól ismert sevillai Marchenából származnak. Az együttes 2008-ban alakult és hat albuma jelent meg. A társulat útja Andalúziában kezdődött, majd a Flamenco Biennálén, a Nemzetközi Jazz Fesztiválon, az egyetemen, andalúziai színházakban, a tartományi kirendeltségen át folytatódott, egyre bővítve a kört, és napjainkban már egész Spanyolországban, sőt külföldön is gyakran koncerteznek.

A Borbély Mihály és barátai egy különleges hangszerösszeállítású együttes a nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó, többek között Liszt- és Kossuth-díjjal is elismert Borbély Mihály legújabb formációja. A kivételesen erre az alkalomra összeállt formáció tagjai: Borbély Mihály - fúvós hangszerek, Lukács Miklós - cimbalom, Barcza Horváth József - bőgő, Farkas Zoltán ‘Batyu’ - tánc, dob, gardon. Budapesten a Mixátban lépnek fel, szeptember 30-án.

Ana Crismán és Lukács Miklós előadása a Premier Kultcaféban október elsején lesz hallható, szólóban és közösen is muzsikálnak. A Jerez de la Fronterában született Ana Crismán az első és egyetlen a világon, aki hárfán játszik és hárfára szerez flamenco zenét. A művésznő a tiszta flamenco zene segítségével, autodidakta módon alkot és fejleszt ki olyan technikákat, amelyek elsőként teszik lehetővé számára a hárfa flamenco hangszerként való megszólaltatását. Lukács Miklóst nem kell bemutatni a hazai jazz rajongóknak, ő a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb hazai cimbalomművésze. Több mint ötven lemezen hallhatjuk játékát. Koncertjeiről, lemezeiről folyamatosan beszámolnak nem csak nemzetközi szaklapok, hanem olyan újságok is mint a The New York Times, Chicago Tribune, The Guardian.

Egyházzenei koncerttel is készülnek a szervezők: az irodalmi felolvasással színesített ingyenes koncert műsora a kora középkortól a barokkon át napjainkig ível, spanyol és magyar szerzők műveiből válogat. Imák szólalnak meg több nyelven; latinul, spanyolul és magyarul a koncerten, orgona muzsikával kiegészülve, a Zeneakadémia Egyházzene Tanszéke tanárainak és hallgatóinak előadásában. A koncert Spanyolországból érkező vendége: Xabier Urtasun Eraso orgonaművész.

A teljes program:

Szeptember 30., szombat

14:00 Tapas workshop a Culinary Institute-ban és kortárs táncperformansz a Lőrinc pap téren

15:00 Jesús Mendez és Pirók Zsófia flamenco előadása a Lőrinc pap téren

16:00 Pirók Zsófia táncworkshopja a Lőrinc pap téren

17:00 Kortárs táncperformansz a Lőrinc pap téren

18:00 Iparművészeti kiállításmegnyitó a Culinary Institute-ban

19:00 Egyházzenei koncert a Lőrinc pap téren

20:30 La Bejazz és Borbély Mihály és barátai fellépése a Mixátban

Október 1., vasárnap

11:00-16:00 Workshopok a Magyar Építőművészek Szövetségének épületében

11:00 és 13:00 Gasztro kultúrtörténeti előadások a Magyar Építőművészek Szövetségének udvarán

13:00-19:00 Iparművészeti kiállítás az EatArt Gallery-ben

14:00 Gitár jam a Magyar Építőművészek Szövetségének udvarán

17:00 Ana Crismán és Lukács Miklós közös koncertje a Premier Kultcaféban

20:00 Luz Casal és a Váczi Eszter & Quartet előadása a Belvárosi Színházban 

A FőFotó Galériában rendezett fotókiállítás egész hétvégén látogatható.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Újra nagyvásznon nézhető meg az ABBA mozifilm
A felújított film szeptember 17-én és 19-én kerül országosan a kiválasztott mozikba.

Link másolása

Szeptember közepén ismét megnézhető lesz az ABBA-film felújított változata.

A svéd csapat 1977-ben a csúcsok csúcsán járt, amikor a világ másik felére utaztak két hétre: Ausztráliában négy koncertet tartottak, méghozzá Sydneyben (az ikonikus Operaházban), Perth-ben, Melbourne-ben és Adelaide-ben. Lasse Hallström rendező több klipjüket is dirigálta, ezúttal azonban nem csak az ausztrál turné dokumentálását kapta, hanem egy játékfilmes kerettörténet megalkotását is.

Így jött létre ez az egyszerű koncertdokunál több, különleges végeredmény. Az alkotás természetesen tartalmazza a két hét alatt előadott legnagyobb slágerek legjobb verzióit,

mint a „Dancing Queen”, az „SOS”, a „Name of the Game”, a „Waterloo”, és a „Money, Money, Money”, de nem maradhatott ki az örökzöld „Mamma Mia” sem, illetve a direkt az alkalomra készült „Get on the Carousel”. Hallström természetesen az átlagos dokumentumfilmek kötelező elemeit is beépítette a történetbe, legyen az pár részlet az eseményeket felvezető sajtótájékoztatóról, vagy közvetlen a színpadra lépés előtti kulisszákból. Ám van egy kerettörténet is, amely szintén keveri a műfajokat már önmagában.

Robert Hughes alakítja Ashley Wallace-t, egy éjszakai countryszámokat játszó rádióműsor házigazdáját, aki főképp az akkor fuvarozó kamionosoknak szolgáltatja a hallgatnivalót. Ugyan a popzene tőle nagyon távol áll és a stúdión kívüli interjúzás se tartozik munkájhoz, főnöke mégis az Abbával való találkozást várja el tőle, mert tudja, átlagfeletti beszélgetés sülhet ki belőle, ami bemutatná a tagokat, mint embereket és nem, mint szupersztárokat – ezzel behozva a dokfilmek hasonszőrű részeit.

Ashley próbálkozásai azonban rendre meghiúsulnak, hol a késései, hol az együttes testőre által, így jobb híján a rajongókat is megszólítja. Mármint szerepben maradva az igaziakat, a film korához képest szinte úttörőként használva az áldokumentum műfajt. Ne felejtsük, a zsáner talán legemblematikusabb képviselője, a Borat 29 évvel ezután(!) került mozikba.

A fentiek tükrében tehát valóban érdekes megközelítéssel készült Hallstörm rendezése, amely lényegében 4 filmstílust gyúrt össze eggyé, ráadásul végig megtartotta koherensnek ezt a néha slapstick vígjátékba hajló keretet. Talán az egyetlen hiba, hogy a Svédországban pótforgatott jelenetek látványosan elütnek az auszi környezettől.

A film felújított változatán kívül a rajongók pár kiegészítő extrát is láthatnak a feliratos vetítés során, amely a ritka 1977-es werkfelvételeken kívül betekintést ad a stockholmi Abba múzeumba és a jelenleg futó Voyage koncertsorozat rejtelmeibe. Nagyot nosztalgiázni szeptember 17-én és 19-én országosan a kiválasztott mozikban lehet majd, jegyek már kaphatók!

SZINOPSZIS

Az Abba 1977-ben a csúcsok csúcsán járt, amikor két hétre Ausztráliába utazott turnézni. Ez a különleges műfajmix természetesen tartalmazza a 4 koncerten előadott legnagyobb slágereket és az átlagos dokfilmek kötelező elemeit, legyen az pár részlet a sajtótájékoztatóról, vagy közvetlen a színpadra lépés előtti kulisszákból. Ám van egy játékfilmes kerettörténet is: Ashley Wallace (Robert Hughes) egy éjszakai rádiós, akitől a popzene távol áll és a stúdión kívüli interjúzás se műfaja, főnöke mégis az Abbával való találkozást várja el, mert tudja, átlagfeletti beszélgetés sülhet ki belőle, ami bemutatná a tagokat, mint embereket és nem, mint szupersztárokat – újabb dokfilmes kelléket beemelve. Próbálkozásai rendre elbuknak, hol késései, hol az együttes testőre által, így jobb híján a rajongókat is megszólítja. Mármint szerepben maradva az igaziakat, a mozi korához képest szinte úttörőként használva az áldokumentum műfajt. Lasse Hallstörm rendezése lényegében 4 stílust gyúr össze, végig koherensen tartva ezt a néha slapstick vígjátékba hajló keretet. A film felújított változatán kívül lesz pár kiegészítő extra is a feliratos vetítésen, amelyek a ritka ’77-es werkeken kívül betekintést adnak az Abba múzeumba és az épp futó Voyage koncertsorozatba.

VIDEÓ: Előzetes a filmből


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Új bemutatóra készül a Duna Művészegyüttes: az örökség átadásának fontosságát élteti
Mi már láttuk az "Apák és fiak - Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán" című előadás izgalmas próbáját. Nézd meg te is, milyen élményre számíthatsz a szeptember 21-i bemutatón.

Link másolása

Hagyomány, generációk közti kapcsolat és szenvedélyes tánc: a magyar kultúra lélegzetelállító örökségét élheted át a Duna Művészegyüttes új előadásában.

Mi már láttuk az "Apák és fiak - Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán" című előadás izgalmas próbáját. Nézd meg te is, milyen élményre számíthatsz a szeptember 21-i bemutatón.

A Duna Művészegyüttes előadásának középpontjában a hagyomány és az örökség átadásának fontossága áll. Hagyományos kultúránkban szájról szájra terjedt tovább az a több generációnyi tudás, mely felhalmozódott a népművészetben. A falusi szokások, táncmulatságok nem csak a szórakozásról szóltak, hanem alkalmat adtak annak is, hogy az idősebb generáció átadja tudását az új nemzedéknek, így szállt apáról fiúra a népzene és a néptánc is.

Az Apák és fiak előadás a tervek szerint egy sorozat kezdő állomása. Célja, hogy tisztelettel adózzon a kiemelkedő néptáncgyűjtőknek, akik hozzájárultak a magyar kultúra megőrzéséhez.

Az elsőként bemutatott néptáncgyűjtő Nagy Albert, aki az együttes művészeti vezetőjének, Juhász Zsoltnak a mestere is egyben.

Az előadásban látható lesz a szegvári, baksi, hódmezővásárhelyi, kiskundorozsmai cigányság tánca, valamint Kardos István apátfalvi vőfély tánca,

illetve még sok más tánc és zene, amelyek Nagy Albert gyűjtői munkásságából származnak.

Az előkészületek során a művészegyüttes tagjai alaposan tanulmányozták Nagy Albert gyűjtéseit és a nevéhez köthető fontos archív filmeket.

A táncosok maguk készültek fel a táncok megtanulására, és egymásnak tanították meg a mozdulatokat.

Ez az egyedülálló megközelítés garantálja, hogy egy valódi "dunás" produkciót hoztak létre, amely az együttes szívét és lelkét tükrözi.

Fotósunk a próbák során lenyűgöző képeket készített, amelyek bemutatják a táncosok munkáját és az előadásra készülődését. Ezek a fotók nemcsak a művészet létrehozásának folyamatába engednek bepillantást, hanem megörökítik a szenvedélyt és elkötelezettséget, amely az előadás mögött húzódik.

Ne hagyd ki ezt a különleges programot! Az "Apák és fiak - Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán" bemutatóját két időpontban nézheted meg. Az első előadás szeptember 21-én lesz a Nemzeti Táncszínházban, majd október 6-án ismét várják a közönséget. Jegyek már kaphatók! Ünnepeljük együtt a magyar kultúrát és néptáncot!

Fotók: Nagy Boglárka


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
Budapestre jön a Disney100: A koncert, 100 évnyi mesés kaland – Három magyar művész is fellép
Mahó Andréát, Kocsis Dénest és Tripolszky Annát választotta ki a Disney az október 15-i fergeteges műsorba.

Link másolása

Október 15-én a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg a Disney100 koncertet. A koncerten mindenki által jól ismert Disney mese- és filmjelenetek elevenednek meg a Hollywood Sound Orchestra és sztárszólisták előadásában. A Disney produkció megbízásából Tripolszky Anna lesz az est háziasszonya. A színpadon énekesként Mahó Andreával és Kocsis Dénessel is találkozhat majd a közönség.

"Hihetetlenül boldog vagyok, hogy engem választottak. A mesének, a zenének mindig is óriási szerepe volt az életemben, ráadásul most már a kislányom is nagy Disney rajongó. Nagyon izgalmas együtt dolgozni és alkotni az eredeti Disney csapattal, nem csupán megtiszteltetés, hanem hatalmas kihívás és ugyanakkor kaland is. Alig várom az előadást, bizonyára lenyűgözően mesés lesz"

- mondta Mahó Andrea.

Mahó Andrea roppant sokoldalú és kiváló művész, aki számos főszerepet játszott és elnyerte a színház világának és a közönség elismeréseit. Musical és operett szerepekben egyaránt brillírozott, mint például: Cosette a "Les Miserables"-ben, Maria a "West Side Story"-ban, Christine a "Phantom of the Opera"-ban, Kim a "Miss Saigon"-ban és Mary a "Mary Poppins"-ban. Pályafutása során számos díjat kapott, köztük a "Legjobb Musical Énekesnő", Emerton, -Artisjus díjat és a rangos "Jászai Mari Állami Díjat”, mint a Színházművészet Kiemelkedő Művésze. Andrea több szólóalbumot is kiadott, mint pl: "Más lesz a holnap," "Jó reggel napfény" és "Mit tehetnék érted”. Előadásai igazi örömforrások, az igazi élmények a közönség számára, idén a Disney 100 koncertje lesz az év egyik csúcspontja számára.

VIDEÓ: Mahó Andrea - How does a moment last forever (Beauty and the beast)

Mahó Andrea - Álmod egyszer valóra vál (Hamupipőke)

"Már végre publikus a hír és megoszthatom, hogy beválasztottak a Disney100: amerikai produkcióba. Nagyon nagy megtiszteltetés számomra és roppant hálás vagyok érte, hisz a Disney dalok mindig is nagyon közel álltak hozzám. A Disney egy nagy brand, a munkafolyamat tele van kihívásokkal és izgalmakkal, a végeredmény biztos, hogy káprázatos lesz"

- nyilatkozta Kocsis Dénes.

Kocsis Dénes, elismert magyar énekes és színész, pályafutása során számos meghatározó szerepet vállalt a zenés színház világában. Elismert előadóként olyan produkciókban tűnt fel, mint a "Rómeó és Júlia", "Puskás musical", "West Side Story", "Maga lesz a férjem" és "Elisabeth". Az Operettszínházban olyan ikonikus főszerepeket alakított, mint például az "István a Király" ,”Miss Saigon”, "Notre dame-i toronyőr”. Sikeres karrierje kiterjed a színpadon túl is, hiszen emlékezetes szerepléseket nyújtott televíziós műsorokban, mint például a "Nyerő Páros" és "Konyhafőnök VIP", valamint televíziós sorozatokban és "Pappa Pia" nagyjátékfilmben. Színészként és énekesként is rendkívül sokoldalú, gyakran kölcsönzi hangját felnőtt és rajzfilm karaktereknek. Kivételes tehetségét több elismerő díj is alátámasztja. Közéjük tartozik a Honthy-díj, amit a férfi színészek kategóriájában kapott, valamint az Operettszínház Évad Musical-színésze elismerése. A további elismerések között szerepel az Operettszínház Marsallbot díja, és sikeres részvétel a Lévai Szilveszter Nemzetközi Musical Énekversenyen. Karizmatikus előadóként és elismert színészként, továbbra is lenyűgözi a közönséget, és hozzájárul a magyar szórakoztatóipar sikeréhez.

A Disney produkció megbízásából Tripolszky Anna került kiválasztásra az est háziasszonyaként.

„Életre szóló kaland lesz, hiszen nem tudok izgalmasabbat elképzelni, mint egy mese részesévé válni! Az pedig óriási megtiszteltetés és külön öröm, hogy az est háziasszonyaként én kalauzolhatom el a nézőket izgalmas történeteken keresztül és a zene szárnyán a Disney100 varázslatokkal teli világába!”

- mondta Tripolszky Anna.

Tripolszky Anna, a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika, valamint Kommunikáció- és Médiatudomány diplomái után Olaszországban folytatta tanulmányait. A TV2 Akadémia műsorvezető képzése után azonnal felvette a TV2 Csoport. Az M2 Petőfi TV csatornánál aktuális és trendi témákkal foglalkozó műsorokat vezetett. Jelenleg az M5 Kulturális csatornán készít riportokat, és nemzetközi projektekben is részt vesz, mivel magyarul, angolul és olaszul is folyékonyan beszél. Fő tevékenysége a kulturális műsorokban való részvétel. Emellett örömmel vesz részt nemzetközi projektekben, hiszen magyarul mellett angolul és olaszul is folyékonyan beszél. Ez a választás egy varázslatos estét ígér, tele kulturális gazdagsággal és nemzetközi színekkel

Mahó Andrea és Kocsis Dénes, e két magyar tehetség is lehetőséget kapott arra, hogy a Disney világhírű mese- és filmzenéit az eredeti produkcióban adják elő. Ez egy újabb és hatalmas mérföldkő a művészek számára, hisz az év egyik legnagyobb zenés- mesés eseményének részesei lehetnek.

A Disney 100: különleges és felejthetetlen pillanatokat ígér minden Disney rajongónak ahol minden mese, zene, csoda és varázslat, egy felejthetetlen audiovizuális élmény, amely a kicsiket és a nagyokat garantáltan lenyűgözi. Páratlan zenei válogatásokat hallhatunk, láthatunk , amelyben minden családtag megtalálja a kedvencét. Az est során olyan népszerű mesefilmek és filmek legjobb dalai is hallhatók lesznek, mint a "Szépség és a Szörnyeteg," "Mary Poppins", "Encanto," valamint a Pixar, a Star Wars és a Marvel világának legkiemelkedőbb pillanatai.

1923-ban mutatta be előszőr a Disney az "Alice Csodaországban" című mesét. Ezt az évszámot tartjuk a The Walt Disney Company alapítási évének A cég azt tűzte ki célul, hogy a történetmesélés erejével szórakoztassa, tájékoztassa és inspirálja az embereket világszerte. A Disney mesevilág életre kelti a varázslatot, az álmokat, és lenyűgöző világokba repít minket, amelyeket bűvös dallamok és lenyűgöző képi világok alkotnak. Ez a világhírű produkció most lehetőséget teremt arra, hogy az összes kedvenc Disney történet újra megelevenedjen, akár a víz alatt, a nyílt óceán közepén, a végtelen univerzumban vagy egy egyszerű gyerekszoba mélyén.

Jegyek ITT kaphatók.

Link másolása
KÖVESS MINKET: