PROGRAMOK

Majka idei utolsó koncertjére készül

Nagyon futott a nyári szezonban Majka szekere, teltházas rendezvények sorát tudhatja maga mögött, de ő is tisztában van vele, hogy egy kiadós pihenés nélkül nem lehet ezt büntetlenül csinálni.

Link másolása

"Október 8-ára felkértek még egy nagy bulira, a budapesti Szabadság téren lesz egy ingyenes koncert, ahol többedmagammal fellépek, de aztán a jövő márciusi SWING bulinkig visszavonulok egy kis időre” – mondta Majka. Az ózdi hős kiemelte: “A Yettel Stage 5G Koncert után a televíziós teendőim mellett kártyázni fogok és olyan leszek, mint egy rendes apuka”. A rapper az idei utolsó koncertjén nem csupán pontot tesz a szezon végére, de egy olyan koncertet vállalt be, melynek missziója, hogy néhány befutott zenész adjon kezdő lökést a pályájuk elején álló tehetségeknek.

Na de mi is lesz ez a buli?

Hat órányi ingyenes megakoncert hazai sztárokkal, feltörekvő tehetségekkel, közös zenéléssel – erre számíthatunk október 8-án, Budapesten, a Szabadság téren. A Yettel Stage platform azzal a céllal hozta össze a befutott zenészeket a zenei pályájuk elején járó bandákkal, hogy lendületet adjon a kezdőknek, a „nagyok” támogatásával.

A színpadon Majka, a Punnany Massif, a Margaret Island, valamint Perrin, a Kacaj és a The Pontiac.

A Yettel Stage program keretében három, a legkülönbözőbb stílusterületekről érkező elismert hazai előadót kértek fel, hogy ajánljanak olyan tehetségeket, akiknek szívesen egyengetnék az útjukat. A kezdeményezés különlegessége egyrészt, hogy egy-egy hazai sztár a felkarolt zenekarral együtt koncertezve népszerűsíti a pártfogoltját, másrészt a kérés az volt, hogy olyan zenekart válasszanak mentoráltjuknak, akikkel közös régióból, akár egy városból származnak.

Így állt össze tehát a három pár. Majka a hazai a soul és funky szcéna egyik legfiatalabb és legkarakteresebb képviselőjét, Perrint karolta fel, hogy felesleges maníroktól mentes dalaival a 80-as évekbe repítse vissza a nagyközönséget.

Manapság hiába a tehetség, ha nincs, aki megadja az első lökést. Ezért is fontos a bluesos dallamokból építkező The Pontiac-nak, hogy őket karolta fel a Margaret Island, hisz’ így még nagyobb közönség előtt mutathatják meg magukat.

Van hét srác, akik a zene szeretetétől vezérelve úgy döntöttek, hogy megmutatják, igenis elfér egymás mellett az autentikus népzene és a pop. Így alakult meg a Kacaj zenekar, akikre a növekvő népszerűség mellett a Punnany Massif is felfigyelt.

A zenei platform célja tehát, hogy országos ismertséghez segítse a tehetséges előadókat a digitális eszközök és a rutinos zenei alkotók tapasztalata által. A program idén nyáron egyedülálló, ingyenes koncertsorozattal indult, és a három feltörekvő zenekar a kommunikációs támogatás mellett egy-egy videóklipet is kapott. A klipek már láthatóak is: valamennyi vezérfonala egy utazás – hol képletesen, hol pedig ténylegesen utaznak benne a zenészek. Életképek láthatók számukra kedves helyszínekről: beköszön a pécsi próbaterem, a kisvárosi panelvilág vagy épp a balatoni táj, a helyek, ahonnan a zenekarok indultak.

A zenei platform pedig október 8-án csúcsosodik ki a Szabadság téren, az ingyenes a Yettel Stage 5G Koncerten, ahol fellép Majka, a Margaret Island, a Punnany Massif, a Kacaj, Perrin és a The Pontiac, a koncert pedig a Yettel 5G hálózata segítségével online streamen is követhető lesz a Yettel Facebook-oldalán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Gyereknap 2023: programok Budapesten és vidéken
A gyereknapi programok 2023-ban is könnyed kikapcsolódást ígérnek az egész családnak. Országszerte válogattunk a gyermeknapi program kínálatból, ezek közül sok ingyenesen vagy kedvezményesen látogatható.

Link másolása

Mikor van gyereknap 2023-ban?

Május 28-án vasárnap ismét itt a gyereknap! Egy nap ami csak a gyerekeknek van szentelve, és idén szerencsére egybeesik Pünkösd hétfővel a hétvége, így jut majd idő a pihenésre is. Egy sor program közül választhatunk a hosszú hétvége alatt gyermeknap alkalmából. Lesznek koncertek, bábszínház, és az elmaradhatatlan ugrálóvár is várja majd a kicsiket, de természetesen a szülők sem fognak unatkozni. A legérdekesebbek gyereknapi programok közül válogattunk.

Gyereknap 2023 – budapesti programok

Gyereknapi programok a Cifra Palotában a Müpában - május 28.

A Müpa vasárnaponkénti Cifra Palotája hatalmasra nő gyermeknap alkalmából. Zenék, mesék három színpadon: bent a Müpában és kint szabadtéren is rengeteg kreatív- és zenés foglalkozás vár minden gyermeket és gyermeklelkű felnőttet, akik a „vattacukor-élmények” helyett aktívan, tartalmas programokkal szeretnék eltölteni ezt a napot.

Néhány program a sok közül: Boribon muzsikál, Búgócsiga Zenede, Veresi balett: Mary Poppins – táncelőadás, Kerekítő Tippentő Benedek Krisztina vezetésével, Csod-Állatos mesék: Süni, a pökhendi.

A kültéren: népi kosaras körhinta, kemencés parasztudvar, Hétpróbás játék - kalandozás Bergengóciában Sárkányvár, kerekesszékes akadálypálya, látássérültséget szimuláló játékok, népi fajátékok, babasziget, képességfejlesztők.

Gyereknap 2023-ban Budapesten is sok izgalmas programmal készül többek közt a Müpában

MÜPA - Pályi Zsófia

Lehet kreatívkodni is pl: rongybaba készítése, állatfigurák, varróműhely, gyöngyözés - karkötők készítése, díszletkészítő műhely is várja a családokat. Az előcsarnokban Hangszerkészítő műhely, Hangszersimogató, Hangszerfelismerő is lesz többek között. Bővebb információk ITT

Városligeti Gyereknap 2023 - május 27- 28.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésében immáron 31. alkalommal rendezik meg a Városligeti Gyermeknapot, ahol ingyenes gyerekműsorokkal, ugrálóvárakkal, arcfestéssel és még sok-sok meglepetéssel várják a kicsiket és a nagyokat is egyaránt gyereknap alkalmából. Lesz internetsátor, interaktív játékok, Sportsziget, lovasterápiás bemutató, focikupa, de kitelepül a Gyermekmentő fogászati busza és nőgyógyászati szűrőkamionja is. A Nemzetek Utcájában nagykövetségek, kulturális intézetek mutatják be országuk hagyományait, gasztronómiai sajátosságait. Részletes programok ITT

2023-as Gyereknap a Bókay-Kertben - május 28.

A budapesti Bókay-kert területén családi és gyereknap, koncertek, gólyalábasok, óriás bábok mesefigurák, ugrálóvár, arcfestés, kézműves foglalkozás, kézműves árusok és még sok meglepetés várja a gyerekeket és szüleiket gyereknap alkalmából.

A rendezvényén több fellépő is ad koncertet többek közt: DR BRS, Varga Viktor, BIGA, Veréb Tamás, az Első Emelet, Halász Judit, Kökény Dani, LUCA, illetve Tompeti és Barátai gondoskodnak a nagyszerű hangulatról. A belépés ingyenes. Bővebben: ITT

Gyereknapi program a Vasúttörténeti Parkban - május 27- 28.

A budapesti Vasúttörténeti Parkban is lesznek gyerekprogramok, koncertek, bábszínház, hajfonás, játszósátor, csillámtetoválás, társasjáték sarok, robot készítés, VR Park játékok, játszótér és még sok más meglepetés.

Fellép többek között az Apacuka zenekar, Halász Judit, a Kiskalász zenekar, az Alma együttes, lesz Fabula Bábszínház is.

Belépők: Felnőtteknek a jegyár 3000 Ft, a programon történő részvétel a gyerekeknek 14 éves kor alatt ingyenes.Részletek: ITT

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Gyereknapi programja 2023-ban - május 28.

A Könyvfőváros 2023 program keretében a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár különleges, ingyenes gyereknapi rendezvényt szervez a margitszigeti Kristály Színtérben.

Fellép a Kaláka, Szalóki Ági, lesz bábszínház és zenés foglalkozás is. A kézműveskedésen, meseolvasáson, közös rajzoláson kívül az Állatkert bátorságpróbával várja a gyerekeket. Megtekinthető a Fantázia-sziget makettkiállítás is. Bővebben: ITT

Gyereknap 2023, vidéki programok

Gyereknapi programok Budakalászon - május 27.

A budakalászi Kós Károly Művelődési Házban ingyenes programokkal készülnek. Lesznek gyerekkoncertek, mesejáték, fotókiállítás, népi játékpark, mini vidámpark, légvár, gokart pálya, arcfestés, helikopter szimulátor és még sok meglepetés várja a gyerekeket gyereknap alkalmából! Részletes információk: ITT

Budakeszi Gyereknap, Arborétumok napja - május 28.

Kiváló családi programot kínálnak a gyermekek számára 30 hektárnyi biztonságos mégis vadregényes területen. Lehetőség nyílik majd a természet megismerésére és a közkedvelt kincskeresésre is. Lesz tájékozódási verseny, és a fárasztó játék után a családok egy színdarabot is megtekinthetnek pihenés gyanánt. Bővebben: ITT

Budaörsi Repülőtéri Gyereknap 2023 - május 28.

Különleges programokkal várják az ide látogatókat. A gyermekszigeten kreatív foglalkozások és jelmezes animátorok, ugrálóvárak várják a gyerekeket. A repülés szerelmesei akár sétarepülésen is részt vehetnek majd. Katonai kiállítás és óriásbuborék show is lesz, a gasztro udvarban pedig finom ételek és italok kaphatóak, a szervezők meglepetés programokkal is készülnek. A belépés díjtalan, részletek: ITT

A Budaőrsi reptéren is lesz gyereknap program

Dunaújvárosi Gyereknap - május 27- 29.

A dunaújvárosi Alsó Dunapart gyönyörű környezetében hatalmas vidámpark, koncertek, gyerekprogramok, gasztrosétány és kirakodóvásár várja a látogatókat. Fellép többek között Solyom Bernadett, a V-Tech (Kefír), Alee, a Fiesta (Csordás Tibor) is. A részvétel ingyenes. Bővebben: ITT

Dúnaújvárosi gyereknapi programok is színesek lesznek

Gyereknap: programok Egerben - május 27.

Az egri Érsekkertben színes, ingyenes gyermekprogramokkal várják a családokat gyereknap alkalmából. Az egész napos színpadi előadások mellett, többek között kézműves sátrakkal, szabadtéri játékokkal és kalandpályával is készülnek a gyerekeknek. A nap végén pedig egy fantasztikus Tompeti és Barátai koncerttel zárják a napot a Bartakovics Béla Közösségi Házban. Bővebben: ITT

Gyereknapi program Gyulán - május 28.

A gyulai Göndöcs-kertben gyerekprogramok, bűvész műsor, bábcsoport, aszfaltrajzverseny, gyerekkoncertek, óriástorta, ugrálóvár, kerékpáros ügyességi verseny, gyereksziget, kisállatsimogató, motoroztatás, és még sok-sok meglepetés lesz. A rendezvény ingyenesen látogatható.

A programok közt szerepel többek közt a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub agility bemutatója, Szemerey László bűvész műsora, de lesz Kaláka koncert is gyerekeknek. Részletesen: ITT

Gyulán is várják a családokat gyereknap 2023-ban is

Hajdúszoboszlói Gyereknap 2023 - május 28.

A Hungarospa strandfürdőben lufi hajtogatással, gyerekprogramokkal, gyerek- és pancsoló medencékkel, élménymedencékkel és még sok-sok meglepetéssel várják a gyermekeket Európa legnagyobb fürdőkomplexumában.

Helyszíne a Strandfürdő szekció és az aktuális jegyárak lesznek érvényesek. Bővebb információk: ITT

Izgalmas Gyereknapi program a Hortobágyi Vadasparkban – május 28.

Egy a nap folyamán elérhető, igazán izgalmas 20-25 perces program keretében terepjáróból tekinthetőek meg testközelből a vadlovak és az őstulkok is.

A program díja: ezen a napon a 16 év alatti gyerekeknek ingyenes, a felnőtteknek pedig: 2.200 Ft. A részvételi szándékot külön jelezni kell a Vadaspark területén található Vadló büfében. Bővebben: ITT

Különleges Gyereknapi program Szarvason, a Körösvölgyi Állatparkban - május 28.

A Tiétek a Liget – Gyermeknap az Állatparkban program keretében állatismertetők, állatsimogatók, látványetetések, póni lovaglás, élményprogramok, szabadtéri népi játékok és még sok-sok meglepetés várja a kicsiket és szüleiket. Részvételi díj az Állatparki belépőjegy. Részletek: ITT

Mezőtúri Gyereknap - május 28.

A mezőtúri Szabadság téren ingyenes, színes programokkal várják a gyerekeket és szüleiket gyereknap alkalmából. Bővebben: ITT

Lajosmizsei Grillázs és Mézeskalács Majális gyereknap alkalmából - május 27.

A lajosmizsei Művelődési Házban ingyenes gyerekprogramok, majális és még sok-sok meglepetés várja a gyerekeket és a szüleiket egyaránt ezen napon. Részletese információk: ITT

Ópusztaszeri Gyereknapi programok - május 28.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban élménypedagógiás játékok, bemutatók, látványsütések, arcfestés, játszóház, kézműves foglalkozások és még sok színes program várja a résztvevőket.

Részvételi díj a Nemzeti Történeti Emlékpark belépőjegye. 6 éves kor alatt a belépés díjtalan. Részletek: ITT

2023 Gyereknap Pécsen- május 28.

A Városi Gyereknap a pécsi Zsolnay Negyedben lesz, amely a város legnagyobb játszóterévé változik a hétvégén. Színes gyereknapi programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt! Lesz ügyességi pálya, Ninja Warrior képzés, vívás, kézműveskedés, Élményzóna kötélkert, mini exatlon pálya, légvár, Környezetvédelmi terepasztalok, és Extrém motoros bemutató Bátor Zoltánnal.

Belépőjegyet csak a Varázstérbe, a VR Univerzumba, a Planetáriumba és az m21 Galériába kell váltani. Ezen a napon kedvezményesen minden korosztály diákjeggyel látogathatja majd a helyszíneket. Bővebben: ITT

Gyereknapi programok Szentendrén - május 28.

A szentendrei Czóbel parkban többek között a Tusi bácsi sakkszakköre, rendőrségi bemutató, katonai fegyverbemutató, akadálypálya, arcfestés, zoknicsata és Rubik kocka bemutató és kipróbálására is lesz lehetőség. A programok ingyenesek.

Az eseményen fellép többek között a Szentendrei Kenguru Kötélugró DSK, a Diótörő Balettiskola, a Szentendrei Gyermekszínház, a Kortárs & Balett Tánccsoport Szentendre, az Óbudai Danubia Zenekar Ütőegyüttes, a Pink Panthers Akrobatikus Rock and roll TSE, a Welldance Sporttánc Egyesület, a Szentendre Táncegyüttes is. Részletek: ITT

Gyereknapi programok lesznek Szentendrén is vasárnap

Székesfehérvári Gyereknap - május 28.

Székesfehérvár Belvárosában Hetedhét Játékfesztivál, zenés-mesés színpadi programok, hétpróba, gólyalábasok, gyerekkoncertek és még sok meglepetés várja a családokat.

A rendezvényen az utcai játékelemek között a Tintaló Társulás – Tintaló Cirkusz, Vitéz László bábjáték-automata, régmúlt játékaink, hangszersimogató, felhővadászat és fajátékok, várják a gyerekeket.

A Hétpróba során egy lovacska történetét ismerhetik meg a résztvevők, a nap folyamán pedig a Rutkai Bori Banda és a Kolompos együttes garantálja a nagyszerű hangulatot a Városház téren. A részvétel ingyenes. Bővebben: ITT

Gyereknapi programok Tokajon - május 28.

A a tokaji Fesztiválkatlanban ingyenes ugrálóvárakkal, légvárakkal, arcfestéssel, csillámtetoválással, kézműves foglalkozással, bohóccal, lufihajtogatással, cukorágyúval, vásári finomságokkal, városnéző sétavonattal és még sok-sok meglepetéssel várják a gyerekeket. Délelőtt többek között Pancsi bohóc, délután pedig Naninski és Figaro látványos akrobatikus-táncos műsora lesz. Bővebben: ITT

Váci Gyereknap 2023 - május 28.

A Vác Gyereknapot a váci Rózsakertben rendezik meg, ahol koncertek, lufihajtogató bohóc, kézműves foglalkozások, arcfestés, hajfonás, kutyás bemutató és egész napos programok várják a kicsiket és a szüleiket gyereknap alkalmából. A jó hangulatról az Iszkiri zenekar és Kiss Kevin gondoskodnak. A részvétel ingyenes. Részletek: ITT

Gyereknap programok Zamárdiban - május 28.

A Rendezvénytéren vidám gyereknapi programokkal készülnek Zamárdiban is, a belépés ingyenes lesz.

Részletek: ITT

Pünkösd 2023: programok Budapesten és vidéken
Pünkösd hétvégéje minden évben az első igazi lehetőség nyári programokon való részvételre. Összeszedtük, milyen lehetőségeink lesznek országszerte, ha élményekben gazdag kikapcsolódásra vágyunk.

Link másolása

Pünkösdhétfő idén május 29-re esik, Húsvét utáni 50. nap. Eredetileg egyházi ünnep, ám aligha akad valaki, aki ne várná lelkesen, hogy végre igaz melegben töltsön egy kellemes hosszúhétvégét. Akár városban, akár vízparton, akár aktívan, akár lábat lógatva szeretnénk feltöltődni, bőven válogathatunk a lehetőségek közül, akármerre is vennénk az irányt. Az idei Pünkösd hétvége egybe esik a Gyereknappal, melyről már ITT írtunk.

Most nézzük, milyen lehetőségeink vannak még a kellemes időtöltésre:

Programok Budapesten és környékén

4 évszak Fesztivál – május 25-28.

A MU Színházban 4 napon át 4 alkotó 4 előadását nézhetjük meg, és 4 workshopon vehetünk részt.

Oberfrank Réka, Molnár Csaba, Újvári Milán és Cserepes Gyula a négy alkotó, mert olyan művészeket szerettek volna meghívni, akik gyakran nyúlnak társművészetekhez, és előtérbe helyezik a személyes tapasztalataik önreflektív megjelenítését.

Az előadások nagyon aktuális kérdéseket járnak körül változatos megjelenítésben. A mozgásos workshopok többségén amatőrként is részt vehetünk.

Részletes ismeretetőt a jegyárakkal együtt ITT találjuk

II. Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál – május 24-29.

A Szabadság téren az idén vár minket hatalmas bor, pezsgő, és streetfood kínálatával a bor és pezsgő fesztivál. Ha csak fűben heverészni szeretnénk, nagyokat beszélgetni, finomságokat ízlelgetni, barátokkal nagyokat beszélgetni a tér impozáns épületeit nézegetve, vagy hűsölni a platánfák tövében, itt a helyünk.

A kínálatról és a részletekről ITT olvashatunk.

Budapest Beer Week 2023 – május 22-28.

Egész héten tart a rendezvény a komló szerelmeseinek, több helyszínen, 45 nemzetközi és hazai söfőzde 360féle sört mutatnak be. Kóstolhatunk sok esetben magukkal a sörfőzőkkel, részt vehetünk előadásokon, beszélgetéseken, ehetünk nagyokat. Különböző jegytípusok válthatók érdeklődéstől és ízléstől függően.

Vasárnap a Dürer Kertben a ráadásnapon koncertek is várnak ránk, aznap ingyenes a részvétel.

A részletekről ITT tájékozódhatunk.

Pünkösdi Örökség Ünnepe a szentendrei Skanzenben – május 28-29.

Idén különleges a Pünkösdi Örökség Ünnepe, ugyanis 20 éves az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezménye, így az ezt ünneplő Élő Örökségek Jubileumi Év kiemelt eseményeként nagyon változatos programokban lehet részünk.

Különböző tájegységek zenéjében, táncában, népviseletében gyönyörködhetünk, vagy ha úgy tartja kedvünk, interaktív programokban is részt vehetünk, hagyományos ételeket kóstolhatunk, és hagyományos mesterségek csínjába- bínjába is betekintést nyerhetünk.

Programokról és jegyárakról ITT.

II. Zsámbéki Pünkösdi Fesztivál – május 26-28.

A rendezvény egy erdei sétával indul, mely Pátyról indul, és a programok helyszínére, a zsámbéki Zichy-kastély ősfás kertjébe vezet.

Három napon át az underground könnyűzenei élet fellépői lépnek fel. Az esemény egyúttal a Zsámbéki Nyári Színház megnyitója is. Kocsmakoncertet ad a 30Y, a fellép a Felefánt, a Qjúb koncertszínházzal készül. Meghallgathatjuk Wunderlich József dzsemmelését, és vasárnap este színpadra lép Henri Gonzó és a Papírsárkányok is.

Időbontásról és jegyárakról ITT

Programok országszerte

Vöröstói Játékfesztivál - május 27-29.

Az év legkedvesebb fesztiválja, ami Veszprémtől és a Balatontól is alig 20 perc, különleges hangulattal vár kicsiket és nagyokat, családokat, játékos kedvű fiúkat, lányokat. Három napig árnyas, kedves kertek alatt halkan puffan a petanque, repül a babzsák, surran a csúzli. Falusi triatlonon ódon bringák csilingelnek, talicskák csikorognak, szalmaszálak zizegnek. A kézműves asztaloknál apró kezek matatnak, játékasztaloknál kockák peregnek, bábuk léptei kopognak, matchboxok és emberek versenyeznek.

De játszanak velünk és nekünk nagyszerű színészek is, érkezik a Loveshake, Rezes Judit és Szabó Győző kapcsolatának igaz története, megnézhetjük Balsai Móni és Szinetár Dóra közös produkcióját, egy igazi pikáns, szórakoztató verses előadást. Akiket pedig elméleti szinten is érdekel a játék, elmerülhetnek Jolsvai András időutazásában vagy épp a Hintalovon Alapítvánnyal közösen gondolkodhatnak azon, hogyan tudnának jobb játékpartnerek lenni a gyerekek számára. További információ itt!

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban – május 28-29.

Nyíregyházán nagyon változatos, hagyományőrző programokkal várják az érdeklődőket a Sóstói Múzeumfaluban vasárnap és hétfőn 10h-tól.

Lesz ruhabemutató, ahol szó lesz arról, hogy a népi öltözködés hogyan lehet trendi és fenntartható. Népzenei koncertekkel is készülnek a szervezők, Tímár Sára, a Sebő együttes énekese a „Népdallá vált Petőfi versek” című koncertjével témájában kicsit csatlakozva a Petőfi Emlékévhez is.

Ha családdal érkeznénk, előadásokkal, interaktív zenei programokkal, népi játékokkal, foglalkozásokkal gondoltak a gyerekekre is.

Hagyományos pünkösdi királynéjárást is láthatunk, nótázhatunk, vagy épp a kenderfeldolgozásról is szerezhetünk új információkat.

Jegyárak és bővebb információ ITT

Pünkösdi Bor- és Tócsifesztivál 2023 Ajka –május 28-29.

A város főterén somlói pincészetek borait kóstolhatjuk, és közben változatos zenei felhozatal vár minket: fellép az Anna & The Barbies, lesz operett gálakoncert, hallgathatunk fúvósokat, de nézhetünk táncegyüttes előadást is.

Részletekről ITT

Pünkösdi Fesztivál 2023 Szekszárd – május 27-29.

Három napos fesztivál várja a Szekszárdon mulatni vágyókat. Számos tánc- és sportbemutató, színdarab, koncert, interaktív zenei program mellett vidámpark, gasztrosátor, borudvar is lesz a belvárosban. Rengeteg dolgot kipróbálhatunk, akár a foltvarró worshop, akár a Bungee Trambulin keltette fel az érdeklődésünk.

Hogy csak néhány zenei fellépőt említsünk, ott lesz Demjén, Paulina, a Szekszárdi Kamarazenekar, a Blues Travel Band, és még sokan mások.

A rendezvény alapvetően ingyenes, és mellette van lehetőség színházjegyet vagy esti koncertjegyet váltani, a Piactéren adnak koncertek egyik nap Lofti Begi és a Nemazalány x Sofi, másik nap a 4F- Club és Csordás Tibi / Fiesta.

Műsor ITT

Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék 2023 - május 27-28.

A baranyai egyutcás falucskát a Villányi-hegység szélén találjuk, a főszerep a boré és a zenéé. A falu neve azért csenghet ismerősen a minden évben megrendezett Pünkösdi Nyitott Pincék rendezvényen túl, hogy számos kisebb zenei fesztivál helyszíne évek óta.

Ha a természet közelségéről és a fesztivál hangulatról sem szeretnénk lemondani, várnak szeretettel meglepetés fellépőkkel, borkóstolókkal, finomságokkal, kézműves foglalkozásokkal, gyerekszórakoztatással, kulturális programokkal, kiállításokkal.

Felllépőkről és karszalagokról ITT

Pünkösdi Fesztivál Gencsapáti – május 26-28.

Szombathely közelében fekvő Gencsapátiban háromnapos zenei fesztiválban lehet részünk. Csak hogy néhány sztárfellépőt említsünk az „Őrületes Pünkösdi Királyság” lineup-jából: fellép Rúzsa Magdi, Nótár Mary, Kis Grofó, a Halott Pénz, Manuel, a Bagossy Brothers Company, és a lista korántsem teljes.

Pontos program ITT

Háromváros Kerékpáros Fesztivál, Pünkösdi királyválasztás és a Gyulai Pálinkafesztivál – május 26-28.

Két fesztiválon is részt vehetünk, ha Gyulára mennénk kikapcsolódni, sőt, részt vehetünk hagyományos pünkösdi királyválasztáson is.

A Háromváros Kerékpáros Fesztivál másik két résztvevő városa Békés és Békéscsaba. Szombaton több túra is indul a három város között.

A résztvevő helységek mindegyikében kirándulásokon, előadásokon, kiállításokon vehetünk részt, hasznos információkkal az egészségünkre vagy épp a közlekedési szabályok betartására nézve. A rendezvény díjtalan, részletek ITT

Mindeközben zajlik a Gyulai Pálinkafesztivál is, ahol természetesen koncertekkel tarkított program mellett kihirdetik, ki nyerte a Brillante – 2023 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyt, melyik lett Az Év Pálinkás Bonbonja, de szó lesz az év gyümölcséről, a meggyről is.

Részletekről és jegyárakról ITT olvashatunk.

Hétfőn a várban pedig bárki benevezhet a játékos vetélkedőre, ahol a pünkösdi király címért és egy hordó sör nyereményért versenyezhetünk. A résztvevőknek a belépés ingyenes, a nézők egy várbelépőért tekinthetik meg.

Hogy milyen játékokról is van szó, ITT olvashatjuk

Pünkösdi Rózsaünnep Siófok – május 26-29.

A Hajóállomáson és a Rózsakertben rendezik minden évben a szezonnyitó fesztivált, melynek minden programján ingyenesen vehetünk részt.

Láthatunk lovas ünnepi felvonulást, részt vehetünk díjátadókon, kiállításokon, bemutatókon, családi programokon. A polgármester hivatalosan megnyitja a 2023-mas szezont. Nem maradhat el a tombola sem, és természetesen rengeteg zenei élménnyel is gazdagodhatunk. Csak hogy néhányat említsünk: koncertet adnak a The Carbonfools, a KFT Együttes, Zséda, Gryllus Vilmos, és még sokan mások.

A részleteket ITT tekinthetjük meg.

Balatonfüred, ahol találkozik a Balatoni Hal- és Borünnep, a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2023 és a gyerekprogramok

A Tagore sétányon nagy lesz a sürgés-forgás a hosszúhétvégén, több rendezvény is párhuzamosan sorakoztatja fel programjait.

a Balatoni Hal- és Borünnep célja, hogy népszerűsítse a tóban élő halakat, és a méltán híres helyi borászokat. Ennek megfelelően borkóstolókra sajtokkal és halászléfőző versenyre biztosan számíthatunk, miközben számos koncerten is részt vehetünk.

Mindeközben a Magyar Nemzeti Parkok hete nyitóhétvégéje is zajlik, ahol az ország kulturális, ökoturisztikai, és természetvédelmi kínálatával ismerkedhetünk. Kipróbálhatjuk a hagyományőrző kézművesek munkáit, és természetismereti játékokba is bekapcsolódhatunk. Különböző tájakról érkeznek termelők, akiknek megkóstolhatjuk és meg is vásárolhatjuk portékáikat.

Gyerekprogramokban sem szenvedhetünk hiányt, mindhárom nap reggeltől-estig zajlanak az események. Csak hogy néhányat említsünk: koncertet ad többek között Szalóki Ági, készíthetünk papírsárkányt, lesz pékbemutató foglalkozással, természetesen lesz gyerek horgászverseny, rendőrségi bemutató, és különböző zenei és sportesemények.

A programrengetegről ITT olvashatunk.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
Idén már vízidodzsem is várja a gyerekeket a Tarzan™ Parkban
A két hektárnyi területű parkban 14 játékszigeten szórakozhatnak és fejlődhetnek a gyerekek. Ha még nem jártatok náluk, akár a pünkösdi hosszúhétvégén pótolhatjátok is. Vasárnap ráadásul Gyereknap is lesz és meglepetéssel készülnek a kicsiknek!

Link másolása

Sokszor fejtörést okoz a szülőknek, miként töltsék kellemesen az időt gyermekeikkel, hogyan fejlesszék játsszva őket. Különösen igaz ez akkor, ha különböző korú gyerekek számára kell programot kitalálniuk, hiszen a gyerekek érdeklődése és mozgásfejlődése is jelentősen eltérhet egymástól. A 2013-ban nyílt Tarzan Park™ két hektárnyi területén, folyamatosan azon dolgozik, hogy minél változatosabb lehetőségeket sorakoztasson fel annak érdekében, hogy az apróságoktól kezdve a nagyobbacska gyerekekig mindenki jól érezhesse magát, és a legkülönbözőbb készségeik fejlődhessenek.

A hatalmas parkban már 14 játékszigeten szórakozhatnak és fejlődhetnek a gyerekek, ráadásul idén újdonságként a Versenyek terén a vizidodzsemet is kipróbálhatják!

A tizennégy játékszigeten csúszdák, pancsoldák, különleges hangszerek, rengeteg hinta, egy kalózhajó, valamint kötélindák várják, hogy a gyerekek birtokba vegyék őket és képzeletükkel mindenféle izgalmas kaland helyszínévé változtassák őket. A kalandparkban egytől egészen tizennégy éves korig mindenki megtalálja a neki való játékot.

Nézzük, mi minden kipróbálni való akad ezen a hatalmas játszótéren!

A legapróbbaknak a Picurvárat ajánljuk, ahol két csúszdás mászóvár gondoskodik arról, hogy a legfiatalabbak is a nekik való, biztonságos játékokon élvezhessék a játszóterezést.

A már nagyobb, önálló gyerekek a Billegligetben tehetik próbára egyensúlyérzéküket a különféle játékokkal, míg a Hintaréten egyensúlyozós hinateszközök, sőt, páros és kör alakú hinta is várja őket. A Liándzsungelben mókázni olyan, mint egy erdei kaland, ahol mindenféle kötélen, lépcsőn, mászófalon képzelhetik magukat a gyerkőcök felfedezőnek – vagy éppen pont Tarzannak -, a Pattanjdombon pedig mindenféle gumis eszközön lehet ugrálni és tesztelni a gravitációt.

A bújócskázás bajnokainak ajánljuk egyből a Rejtekerődöt, míg azoknak, akik szívesen néznek körbe a legfelső toronyból, a Felhővárakat, ahonnan egy kanyargós és tarka csúszdán vezet lefele az út.

Tornyoktavát vizes árkon át lehet megközelíteni, egy kis fahídon, így kiváló várjátékok imitálására is.

Zengerdőben indulhat a zene-bona: itt különleges hangszereket lehet megszólaltatni. A park egyik nagy kedvenc a Zsiványtanya hatalmas fahajója, a kalózok és hableányok telephelye.

A kánikulában azonban kétségtelenül a Placcs Placc a legnépszerűbb. Itt mindenféle spriccelős játék, csobogó és vízágyú felel a mókáért – na meg, azért, hogy senki se maradjon szárazon.

Homoktenger egy óriás homokozó, ahol rendre szebbnél-szebb homokvárak, sütemények készülnek, míg a Homokbányában szabadon lehet sarazni. A Tarzan ™ Park játékait úgy alakították ki, hogy ne csak szórakoztatóak legyenek, de fejlesszék a gyerekek mozgását is.

A tavaly megnyitott Versenyek terén az idén újdonságnak számító vizidodzsem mellett, a hagyományos játékok izgalmas, nagy, szabadtéri változataival várják a gyerekeket. Erről itt olvashatsz bővebben!

A pihenőről a Tarzan ™ Terasz gondoskodik, ahol árnyékkal, hűs üdítőkkel, fagyival és finom falatokkal várják a megfáradt gyerekeket és szülőket. A parkban jól felszerelt baba-mama szobák is vannak, így a családok akár a pár hónapos babát is magukkal vihetik, ameddig a nagytesó játszik.

Ha kedvet kaptál ahhoz, hogy meglátogasd a játékparkot, a nyitvatartásról, a jegyárakról és a térképéről ide kattintva tájékozódhatsz.

TARZANTM védjegy, Edgar Rice Burroughs, Inc. tulajdonában és engedéllyel használva.

Link másolása
KÖVESS MINKET: