PROGRAMOK

Magyarországon egyedülálló fényművészeti tárlatot mutatnak be Debrecenben



A flora és fauna birodalmába lépve különös organizmusokkal találkozhatunk, testközelből tapasztalhatunk meg alapvető működési mechanizmusokat és vizsgálhatunk olyan rejtett ökoszisztémákat, amelyeket egyébként észre sem veszünk. Lélegző növények, a harmonikus együttélést szimbolizáló Medveállatka és az ember jelenlétére megnyugvó Fénylugas várják a látogatókat az idei Rescape fény-tan-ösvényén.

A tárlat az installációk bemutatásán túl a Debreceni Egyetem homlokzatára készített 3D épületvetítéssel egészül ki. A video mapping műalkotásnak köszönhetően egy együttműködéseken alapuló világ születésének lehetünk tanúi. A Limelight csapata, a Limelight Academy Projection Mapping Masterclass programjából kikerült alkotói és meghívott női alkotók kooperációjából fogant vízió a semmiből a káoszon át vezet el bennünket egy, az érzékszerveinket tesztelő alternatív formákkal teli univerzumba. A megfigyelésen túl a helyszínre írt zene segítségével akár eggyé is válhatunk a virtuális és minket körülvevő világ által létrehozott új létformával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
Szilveszteri programok Budapesten és környékén: így búcsúztasd 2025-öt stílusosan
Az ünnepek közeledtével nemcsak a karácsonyra hangolódhatunk, de azon is elgondolkozhatunk, hogy hol töltsük a szilvesztert. Ehhez adunk most tippeket!


Ha szeretnéd a 2025-ös évet egy különleges szilveszteri partival vagy vacsorával megkoronázni, akkor segítünk, hogy hova érdemes ellátogatni az év utolsó napján. Szerencsére Budapest idén is tele lesz fergetegesnek ígérkező évzáró és szilveszteri programokkal, így bőven van miből válogatni. Ha még nem döntöttél, hogy hol búcsúztasd az óesztendőt, akkor szemezgess kedvenceink közül. BÚÉK!

Az év utolsó éjszakája idén is számos izgalmas lehetőséget kínál, attól függően, hogyan szeretnénk búcsúztatni 2025-öt. A Spoon The Boat szilveszterén a Duna közepén, elegáns vacsora és városi panoráma mellett koccinthatunk az új évre, míg a Gundel Palotában két ikonikus térben, klasszikus vagy könnyedebb hangulatban válik ünneppé az évzárás. A Symbol Budapest a Luxfunk Rádió exkluzív estjével ötvözi az ötfogásos vacsorát és a hajnalig tartó funky bulit, a 360 Bar IGLOO Gardenjében pedig fűtött iglukból, Budapest felett ünnepelhetünk. Napközbeni, látványos programot kínál az Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, ahol a lóversenyek, koncertek és a tűzijáték együtt adják meg az év búcsújának ritmusát, míg a Hello Buda Pezsgő(s) Nappali Szilvesztere egész napos bulival és pezsgős hangulattal alapozza meg az estét. Az elektronikus zene rajongóit a Be Massive Szilveszter várja egy igazán karakteres évzárással a Várkert Bazár impozáns tereiben.

Ha pedig nem csupán egy estére, hanem több napra szeretnél kiszakadni, és az év végét pihenéssel, wellnessel és egy igazán nagyívű gálavacsorával ünnepelnéd meg, akkor a Szépia Bio & Art Hotel Zsámbékon kínál komplett szilveszteri élményt – ahol a kikapcsolódás, a gasztronómia és a szórakozás egyetlen, kerek csomaggá áll össze.

Most pedig mutatjuk részletesen, mit tartogatnak ezek a szilveszteri programok!

Spoon The Boat – Elegáns Szilveszter a Dunán

Ha idén igazán különleges helyszínt keresel a szilveszteri ünnepléshez, a Spoon The Boat tökéletes választás. A Lánchíd mellett ringatózó, ikonikus étteremhajó már önmagában is élmény: egyszerre elegáns és barátságos, ahol a nagyvárosi hangulat és a Duna nyugalma különleges egyensúlyban találkozik. A hatalmas ablakokon keresztül Budapest fényei kísérik végig az estét, a panoráma pedig szinte észrevétlenül válik az este egyik főszereplőjévé.

Szilveszterkor a Spoon még magasabb fokozatra kapcsol.

Az este welcome pezsgővel indul, ami azonnal megadja az ünnepi alaphangulatot, majd egy exkluzív, öt fogásos vacsora következik.

A gondosan összeállított ünnepi menü, elegáns és változatos, vegán opcióval is készülnek, így valóban minden vendég megtalálhatja a számára tökéletes ételt. A vacsorát a fogásokhoz párosított borok és alkoholmentes italok kísérik, így a gasztronómiai élmény teljes egésszé áll össze.

Az est során élő produkciók gondoskodnak a hangulatról, a zene és a finom ízek ritmusa pedig végig könnyed, ünnepi keretet adnak az év utolsó óráinak. Éjfélkor pezsgős koccintás mellett érkezik meg az új év, miközben a Duna tükrében visszaverődő városi fények teszik igazán emlékezetessé a pillanatot.

A Spoon The Boat szilvesztere azoknak szól, akik szeretnék stílusosan, mégis felszabadultan lezárni az évet, és fontos számukra a különleges környezet, a minőségi gasztronómia és a meghitt, ünnepi hangulat. Ha biztosra mennél, érdemes időben foglalni, a helyek gyorsan betelnek.

Spoon The Boat

1052 Budapest, Vigadó téri hajóállomás, 3. ponton

A szilveszteri esemény részleteit ide kattintva éred el.

Gundel Palota – Két ikonikus tér, egy felejthetetlen Szilveszter

Az év lezárásához nehéz lenne elegánsabb helyszínt találni Budapesten, mint a Gundel Palota. Az épület már önmagában is az ünnepélyesség szinonimája: történelmi falak, finom elegancia és az a bizonyos időtlen hangulat, amelyből egy estére mi is részesévé válhatunk. Szilveszterkor pedig mindez még hangsúlyosabbá válik – a palota fényei ünnepi pompában ragyognak, az érkezés pillanatától érezni, hogy itt az évbúcsú több lesz egy vacsoránál.

Idén a Gundel két különböző hangulatú helyszínen kínál szilveszteri élményt, így mindenki megtalálhatja azt a világot, amely hozzá a legközelebb áll.

A közös pont mindkét térben a gondosan összeállított díszvacsora, az élőzene, a tánc és az a vendéglátás, amely immár több mint 130 éve a Gundel védjegye.

Az Erzsébet Királyné Bálterem a klasszikus elegancia kedvelőinek szól. A palota emeletén található, rokokó stílusú bálterem aranyozott részletei és történelmi atmoszférája egy időtlen bál hangulatát idézik meg. Itt minden mozdulat ünnepélyesebb, minden pillanat kicsit emelkedettebb - tökéletes választás azoknak, akik a szilvesztert valódi nagyestélyis környezetben képzelik el.

A Gundel Étterem ezzel szemben könnyedebb, art deco ihletésű világot kínál. A földszinti tér elegáns, mégis felszabadultabb hangulatú, ahol a zene ritmusa, a tánc és a pezsgős koccintások természetes könnyedséggel követik egymást. Ez a helyszín ideális azoknak, akik szeretnék megőrizni az ünnep eleganciáját, de fontos számukra a lazább, játékosabb atmoszféra is.

Az éjféli koccintás a palota falai között különösen emlékezetes – mintha az új év első percei valóban fényesebben ragyognának.

A Gundel szilvesztere azoknak szól, akik szeretnék méltósággal, stílusosan és valódi ünnepi környezetben lezárni az évet. Akár a klasszikus báltermi elegancia, akár a könnyedebb art deco hangulat áll közelebb hozzád, itt biztos lehetsz benne, hogy az év utolsó estéje valóban emlékezetes lesz. Érdemes időben foglalni, hiszen a helyek gyorsan betelnek.

Gundel Palota

1146 Budapest, Gundel Károly út 4.

A szilveszteri esemény részleteit ide kattintva éred el.

Symbol Budapest – Luxfunk ritmusok, stílusos szilveszteri buli

A Symbol Szilveszter azoknak szól, akik szeretnék elegánsan indítani az estét, majd fokozatosan átadni magukat a hajnalig tartó bulihangulatnak. A Luxfunk Rádió exkluzív szilveszteri estje az üvegtetős Gardenben kap helyet, ahol már a tér különleges atmoszférája is megalapozza az ünnepi hangulatot.

Az este egy gondosan összeállított, ötfogásos vacsorával indul, amely alatt a Dubrelation élő produkciója gondoskodik a zenei aláfestésről.

A live act kifejezetten erre az alkalomra készül: a DJ + élő vokál felállást hangszeres kíséret egészíti ki, a jól ismert funky átdolgozások pedig természetes ritmust adnak a vacsorának. Ez az a szakasz, amikor még kényelmes tempóban lehet beszélgetni, koccintani, ráhangolódni az estére.

Éjfél után azonban teljesen új lendületet kap a program.

A Luxfunk lemezlovas csapatából DJ Berry és Whiteboy veszik át a pultot, és a ’70-es, ’80-as évek funky klasszikusaitól a ’90-es és 2000-es évek old school hip-hop és R’n’B kedvenceiig pörgetik a legjobb zenéket. A világító táncparkett, a disco- és tükörgömb táncosokkal kiegészülve, valamint a felszabadult közönség együtt teremtik meg azt az igazi szilveszteri klubhangulatot, ami hajnalig tart.

A Symbol szilvesztere ideális választás azoknak, akik nem szeretnének választani vacsora és buli között: itt az este szépen építkezik, a stílusos kezdéstől a lendületes évindításig. Ha szeretnél előre ráhangolódni, a hangulatvideó is jól megmutatja, mire számíthatsz - a jegyekre pedig érdemes időben lecsapni, mert gyorsan elfogynak a helyek!

Symbol Budapest

1036 Budapest, Bécsi út 56.

A szilveszteri esemény részleteit ide kattintva éred el.

360 Bar IGLOO Garden – Újév a város felett

A 360 Bar IGLOO Garden szilvesztere azoknak szól, akik szeretnék a szó legszorosabb értelmében magasabb szinten búcsúztatni az évet. A város felett elterülő tetőteraszon ilyenkor kigyúlnak a fények, a fűtött igluk és dómok pedig otthonos menedéket adnak a téli hidegben - miközben Budapest esti panorámája tárul elénk teljes pompájában. Ez az a hely, ahol könnyű megfeledkezni az időről és a hőmérsékletről. Nem véletlen, hogy az IGLOO Garden évről évre a tél egyik legkedveltebb budapesti találkozóhelye.

Szilveszter napján a tetőterasz már délután 2-kor megnyit, így az év utolsó napján a koccintás akár már kora délután elkezdődhet.

18 órától 02:00-ig finom house dallamokat játszó DJ-k érkeznek, akik kétórás váltásokban gondoskodnak a hangulatról egészen az éjszakai órákig. A zene végig kellemesen hömpölyög, pont annyira, hogy táncra csábítson, miközben teret hagy a beszélgetéseknek is.

Akik vacsorával is terveznek, azok számára 20:30-tól érhetők el a vacsorafoglalások, amelyeket Facebook Messengeren keresztül lehet igényelni.

Az asztalfoglalások és a férőhelyek száma limitált, így érdemes előre gondolkodni, de a spontán ünneplők számára walk-in jegyek is elérhetők a helyszínen. A 360 Bar szilvesztere ideális választás azoknak, akik nem klasszikus vacsorás estére vagy zárt térben zajló bulira vágynak, hanem egy laza, városi hangulatú, panorámás ünneplésre, ahol az új év tényleg egy különleges perspektívából érkezik meg.

360 Bar IGLOO Garden

1061 Andrássy út 39.

A szilveszteri esemény részleteit ide kattintva éred el.

Be Massive Szilveszter – Elektronikus zene ikonikus helyszínen

Ha az év végéhez közeledve inkább az elektronikus zene világában merülnél el, a Be Massive Szilveszter biztos pont. Az idén 21 éves Be Massive partisorozat az elmúlt két évtizedben a hazai underground elektronikus zenei színtér egyik meghatározó szereplőjévé vált, ahol a minőség és a folyamatos megújulás mindig elsődleges szempont.

A szervezők széles zenei skálán mozognak, mégis mindvégig megmaradnak az underground szemléletnél. Nem véletlen, hogy számos ma már nemzetközi hírű előadó éppen egy Be Massive-bulin mutatkozott be először Magyarországon – elég csak Charlotte de Witte, Sam Paganini vagy Denis Horvat nevét említeni. Tavaly a 20. születésnapot a Tale Of Us fellépésével ünnepelték a Sziget Fesztiválon, ami jól mutatja, mekkora utat járt be a sorozat.

A Be Massive egyik védjegye a különleges helyszínválasztás. Az évek során elektronikus zenei események költöztek már a kőröshegyi levendulásba, a Dunakanyarba, a Balaton közepére egy kompra vagy éppen a Budavári Palotába. Minden alkalommal olyan tereket töltenek meg zenével, ahol korábban senki sem gondolta volna, hogy ilyen élmény születhet.

Az idei szilveszteri buli sem kivétel: december 31-én az impozáns Várkert Bazár ad otthont az évzáró eseménynek.

A történelmi környezet és a modern elektronikus hangzás találkozását látványos vizuális elemek teszik teljessé, így az este nemcsak zeneileg, hanem látványában is emlékezetes lesz.

A Be Massive szilvesztere azoknak szól, akik az új évet egy igazán karakteres, minőségi elektronikus zenei élménnyel szeretnék indítani, és fontos számukra a különleges helyszín, a gondosan válogatott zenei világ és az a bizonyos underground hangulat, amely évek óta a Be Massive védjegye.

Be Massive

Várkert Bazár (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6)

A szilveszteri esemény részleteit ide kattintva éred el.

Tippmix Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban - Lóverseny, zene és tűzijáték

Ha szilveszterkor nem csak az estére, hanem az egész napra keresel programot, az Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban igazán különleges élményt kínál.

December 31-én a lóversenypálya igazi ünnepi helyszínné alakul, ahol a sport, a szórakozás és a zene természetesen fonódik össze.

A program már kora délután, 13 órakor indul, és egészen estig tart. A nap során pónigalopp, ügető- és agárfutamok, valamint látványos lovasbemutatók váltják egymást, a klasszikus puszta ötös pedig igazi kuriózumként színesíti a kínálatot. Különleges pillanat az Év Lovai szakágankénti ünneplése, valamint a közönségkedvenc sztárok hajtása a Zenthe és Bubik Emlékversenyeken.

A futamok közötti időszakban sem áll meg az élet: a Fun TV gondoskodik a jó hangulatról, zenei fronton pedig DJ Free és Rakonczai Imre Blue Piano koncertje adja meg az ünnepi ritmust. A nap folyamán változatos street food kínálatból lehet válogatni, így az ízek terén is bőven van miből választani.

Az estét látványos tűzijáték zárja, ami méltó lezárása az év utolsó napjának. Az Ügetőszilveszter ideális választás azoknak, akik szeretnének kicsit kiszakadni a megszokott szilveszteri sémákból, és egy mozgalmas, mégis könnyed programmal búcsúztatnák az óévet – akár barátokkal, akár családdal.

Kincsem Park

1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.

A szilveszteri esemény részleteit ide kattintva éred el.

Pezsgő(s) Nappali Szilveszter a Hello Budában – Egész napos évbúcsúztató bulihangulat

A Hello Buda Pezsgő(s) Nappali Szilveszter mára fogalommá vált, idén pedig már negyedik alkalommal hozza el azt a felszabadult, nappali bulihangulatot, amely tökéletes átmenetet képez az óév és az új év között. Itt nem kell megvárni az estét ahhoz, hogy elkezdődjön az ünneplés – a pezsgők már napközben koccannak.

A program középpontjában a jó hangulat, a baráti találkozások és a könnyed évzárás áll.

Finom falatok, téli italok és pezsgő kíséri végig a napot, miközben a Hello Buda életérzés gondoskodik arról, hogy az év utolsó napja valóban élmény legyen.

A zenei kínálat is erős: a talpalávalóról a Dynamite Dudes, DJ Fagyi, Falusi Mariann és Weisz Viktor, valamint a Groove Generation gondoskodik.

Ez a program ideális választás azoknak, akik nem feltétlenül hajnalig tartó bulira vágynak, mégis szeretnének egy energikus, vidám és közösségi élménnyel búcsúzni az évtől – napsütéssel, pezsgővel és jó zenékkel.

Hello Buda

1025 Budapest, Törökvész út 93/A.

A szilveszteri esemény részleteit ide kattintva éred el.

Pihenéssel és gálavacsorával vár a zsámbéki Szépia Bio & Art Hotel****

Aki idén nem csak egy estére, hanem egy komplett élménycsomagra vágyik szilveszterkor, annak a Szépia Bio & Art Hotel Zsámbékon igazi telitalálat lehet. Budapesttől alig egy órányira, mégis nyugodt, természetközeli környezetben kínálják mindazt, amitől az év utolsó napjai valódi feltöltődéssé válnak: pihenést, gasztronómiát, wellnessélményt és egy igazán látványos szilveszteri gálavacsorát.

A szilveszteri csomag szállást tartalmaz a választott szobatípusban, bőséges büféreggelivel, valamint ízletes, háromfogásos vagy büfévacsorával, így már az érkezéstől kezdve minden adott ahhoz, hogy a vendégek valóban kikapcsolódjanak. December 30-án alkoholos és alkoholmentes bóléval köszöntik az érkezőket, másnap pedig ebédidőben egy hangulatos „leves bár” várja a vendégeket, többféle, melengető fogással.

A szilveszter csúcspontja a műsoros gálavacsora, amely nemcsak a gasztronómiáról, hanem a szórakoztatásról is szól.

Az est sztárvendége Radics Gigi, akinek fellépése önmagában is különleges élményt ígér, a hangulatot pedig a Botafogó Táncegyüttes műsora teszi még ünnepélyesebbé. A zenéről egész éjjel az RHS DJ Team gondoskodik, így a vacsorát követően a táncé a főszerep.

Éjfélkor pezsgős koccintással és látványos tűzijátékkal köszöntik az új évet, majd érkezik az éjféli menü is. A svédasztalos vacsora és az éjféli kínálat mellett a szilveszteri estén korlátlan sör-, bor- és üdítőfogyasztás is biztosított, a tombolasorsolás pedig izgalmas nyereményekkel teszi még emlékezetesebbé az éjszakát.

A gálavacsora menüsora igazán bőséges és ünnepi: a hideg előételektől – például francia marhatatár, füstölt lazacos tormakrém és klasszikus hidegtál – a krémleveseken és vadételeken át egészen a halas és húsos főételekig mindenki megtalálhatja a kedvenceit. A köretek és desszertek sora szintén impozáns, az éjféli kínálatban pedig a hagyományos szilveszteri fogások sem maradnak el.

A program azonban nem ér véget a vacsoránál: a hotel wellnessrészlege korlátlanul használható, beltéri medencével, jakuzzival, gőzkabinnal, finn szaunával, merülőmedencével, infra szaunával és sószobával. A felnőtt vendégek számára fürdőköpeny is bekészítésre kerül, a gyermekeknek pedig animációs programokkal készülnek, így a családosok is gondtalanul ünnepelhetnek.

A Szépia Bio & Art Hotel szilveszteri ajánlata azoknak szól, akik szeretnének egy kicsit kiszakadni a városi forgatagból, mégsem mondanának le a minőségi programokról, a jó zenéről és az ünnepi hangulatról.

Szépia Bio & Art Hotel****

2072 Zsámbék, Nyárfás u. 2.

A szilveszteri esemény részleteit ide kattintva éred el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
Téli kiruccanás gyerekekkel: 5+1 szuper családi élmény Budapesten és környékén
Ebben a válogatásban olyan családi programokat gyűjtöttünk össze, amelyekkel a hideg napok is tartalmasak és élménydúsak lehetnek.


A hideg hónapokban különösen jól esik új élményekkel megtölteni a hétvégéket, és szerencsére Budapest és környéke rengeteg olyan helyet kínál, ahol a család minden tagja találhat magának kedvenc téli programot. A városi kiruccanásoktól a beltéri élményeken át egészen a természetközeli sétákig számos lehetőség közül válogathatunk – sőt, ha nemcsak egy délutánra, hanem egy hosszabb, ottalvós feltöltődésre vágyunk, arra is mutatunk egy remek ötletet a főváros közelében.

A Normafa Síház hófödte hegyoldala és lélekmelengető ételei klasszikus téli kiruccanást ígérnek, a Csodák Palotája pedig interaktív tudományos játéktereivel ragadja magával a kicsiket és a nagyokat. A Cat Museum Budapest barátságos cicái és kreatív workshopjai meghitt, közös programokkal várnak, míg a MystIQueRoom filmszerű szabadulószobái összehozzák a családot egy izgalmas közös kalandra, a Séf Asztala pedig házias, modern magyar fogásokkal melegít át egy téli séta után. A többnapos kikapcsolódásra vágyó családoknak az esztergomi Portobello Wellness & Yacht Hotel kínál igazi téli feltöltődést.

Normafa Síház – Havas kirándulás után, meleg megálló a hegyen

A Normafa télen egészen más arcát mutatja, mint az év bármely más szakában. A hóval fedett fák, a szánkózó gyerekek nevetése és a friss hegyi levegő együtt teremti meg azt a hangulatot, ami miatt generációk óta kihagyhatatlan családi célpont. Egy kiadós séta vagy játékos csúszkálás után pedig szinte magától értetődő, hogy az odalátogatók a Normafa Síház felé tartanak.

A Síház nemcsak a környék egyik legjobb étterme, hanem igazi találkozóhely is, ahol mindenki otthon érezheti magát – gyerekek, kutyások, kirándulók és nagyszülők egyaránt. Az épületbe belépve a kinti hideget azonnal felváltja az otthonos melegség, amit a gőzölgő levesek illata és a magyaros fogások látványa tesz teljessé. Itt nem siet senki: jólesik leülni, megpihenni és egy kicsit együttlenni.

A téli étlapot kifejezetten a meghitt, közös pillanatokhoz álmodták meg: a forró, klasszikus húslevestől egészen az újragondolt paradicsomos káposztáig minden étel arra készült, hogy felmelegítse a testet és a szívet egyaránt.

séf, Dózsa Krisztián a magyar konyha klasszikusait gondolta újra, a hagyományos ízeket modern tálalással és friss szemlélettel ötvözve. A gyerekekre is gondoltak, külön nekik szóló opciókkal, így a család minden tagja könnyen talál kedvére valót.

Az élményt a környezet teszi teljessé: a Síház körül magasodó fák, a havas erdő és a hegytető látványa természetes módon lassítja le a tempót, és ad teret annak, hogy a család megálljon egy pillanatra, felmelegedjen, majd nyugodtan zárja le a normafai kiruccanást. Télen a Normafa mindig különleges, a Síház pedig ehhez egy meleg, barátságos állomást nyújt.

Normafa Síház

1121 Budapest, Eötvös út 59.

Csodák Palotája – Játékos felfedezés kicsiknek és nagyoknak

A Csodák Palotája az a hely, ahol a tudomány játékos formában válik közös élménnyé, és ahol a gyerekek mellett a felnőttek is könnyen elvesznek a kísérletek, látványos bemutatók és interaktív eszközök világában. A négy emeletnyi térben nincs passzív nézelődés: mindent meg lehet fogni, kipróbálni és működésbe hozni, miközben a fizika, a kémia és a természettudományok érthető, élvezetes formában tárulnak fel. A napi négy tudományos show, valamint a Richter Gedeon labor élményei tovább erősítik azt az érzést, hogy itt a tanulás és a szórakozás természetesen fonódik össze.

A téli időszakban mindez különleges programokkal egészül ki.

Már az adventi hétvégéken megnyílt a Tudományos Jégkuckó, amely a téli szünetben – 2025. december 20. és 2026. január 4. között – minden nap várja a látogatókat.

A jeges játékok, látványos kísérletek és a tél tudományát bemutató feladatok a hideg hónapokhoz illeszkedő módon teszik még izgalmasabbá a felfedezést. Ugyanekkor indul a Téli Expedíció is, amely január végéig tart, így a családok hosszabb időn át élvezhetik a különböző felfedezőállomásokat, és akár többször is visszatérhetnek új élményekért.

+ Tipp: Éppen ez a sokszínűség az oka annak, hogy a Csodák Palotája nemcsak egy-egy alkalomra jó program, hanem hosszabb távon is élményt ad. Ha pedig az ünnepi időszakban olyan ajándékot keresel, amely valóban közös élményt kínál, a CSOPA ajándékutalványa jó megoldás lehet: lehetőséget teremt arra, hogy a család együtt térjen vissza, újra és újra felfedezve a tudomány játékos oldalát a téli hónapok során.

Csodák Palotája

1039 Budapest, Mátyás király út 24.

Cat Museum Budapest – Macskás örömök és kreatív kikapcsolódás a belvárosban

A Cat Museum Budapest igazi menedék a hideg hónapokban, amikor jól esik egy olyan beltéri program, amely nem pörget túl, mégis feltölt. A Vadász utcában található belvárosi macskaparadicsom egyszerre kiállítótér és élményközpont, ahol a művészet, a játékosság és a cicaszeretet találkozik. Az ide betérők szinte észrevétlenül lassulnak le, és távoznak mosollyal, nyugalommal – meg egy kis dorombolással a szívükben.

A térben 12–13 barátságos, kíváncsi és kifejezetten fotogén cica sétálgat szabadon, akik örömmel fogadják a látogatókat. Nemcsak megcsodálni lehet őket, hanem kapcsolatba is lehet lépni velük: egy kis simogatásért vagy játékért egyikük sem marad adós. Az ingyenesen kérhető jutalomfalatokkal könnyű elnyerni a cicák bizalmát, az interaktív környezetben pedig a jó hangulat garantált.

A Cat Museum azonban nemcsak állatos élmény, hanem valódi kulturális program is. A kiállítás a macskák művészetben és kultúrában betöltött szerepét mutatja be festményeken, szobrokon és különleges design-tárgyakon keresztül. Akik pedig nemcsak nézelődni szeretnének, hanem alkotnának is, azok számára rendszeresen szerveznek kreatív workshopokat: akril- és akvarellfestést, illetve cicás ásványkarkötő-készítést.

December különösen izgalmas időszak a múzeumban, hiszen az ünnepi hangulat mellett igazi kreatív időszakká válik.

A havi workshop-naptár ilyenkor tele van olyan programokkal, ahol a kikapcsolódás, az alkotás és a cicákkal töltött idő természetesen fonódik össze. Ráadásul december 6-tól egy új élménnyel is gazdagodhat a látogatás: helyben Polaroid fotó is készíthető, így az itt töltött pillanat kézzelfogható emlékként is hazavihető.

A hely egyik legszebb sajátossága, hogy az élmény akár a látogatás után is folytatódhat. A Cat Museumben ugyanis cicaörökbefogadásra is van lehetőség, így nem ritka, hogy valaki nemcsak feltöltődve, hanem egy új családtaggal tér haza. Télen, amikor különösen vágyunk a kedvességre és az együtt töltött időre, ez a múzeum csendes, mégis maradandó élményt ad az egész család számára.

Cím: 1054 Budapest, Vadász utca 26.

catmuseumbudapest.hu

MystIQueRoom – Közös kaland, ahol egy órára megszűnik a külvilág

A MystIQueRoom Budapest legnagyobb szabadulószoba-komplexuma, ahol összesen 21, egymástól teljesen eltérő témájú pálya várja a játékosokat. Télen különösen jó választás, amikor olyan programot keresünk, amely független az időjárástól, mégis kizökkent a hétköznapokból. Beltéri élmény, így eső, hó vagy hideg idején is biztos pont, ráadásul minden nap nyitva tart – ünnepnapokon és az iskolai szünetek alatt is –, ezért a téli szünetben is bármikor beilleszthető egy családi programba.

A MystIQueRoomban egy órára teljesen elszökhetünk a valóságból. A legkisebbektől a felnőttekig mindenki megtalálhatja a saját világát: mesebeli Csodaország, kalózhajó, időutazós misszió, földönkívüliek érkezése vagy zombis menekülés. A filmszerű díszleteknek köszönhetően a játékosok egy pillanat alatt bele is csöppennek az adott történetbe.

A családi pályák barátságosabbak, logikai feladatokkal operálnak, és olyan élményt adnak, ami garantáltan összehozza a csapatot.

A felnőtteknek szóló, horrorosabb szobák pedig még a bátrabb játékosok pulzusát is megemelik – így akár két csapatra bontva is játszhat a család, mindenki korosztálya szerint.

A hely egyik legnagyobb erőssége a részletgazdag díszletekben rejlik. A terek valódi filmélményt nyújtanak, miközben a rejtvények logikát, figyelmet és kreativitást igényelnek. A játékosok együtt gondolkodnak, feladatokat oldanak meg, és közösen haladnak előre a történetben – ha pedig elakadnátok a segítők kedvesek, figyelmesek, tippet is adnak, ha szükséges – a cél ugyanis az, hogy mindenki jól szórakozzon. Ez az a fajta élmény, ahol mindenki hozzá tud tenni valamit a megoldáshoz, kortól és tapasztalattól függetlenül.

Ez a program nemcsak élményt, hanem közös sztorit is ad: olyan történetet, amit a család még hetekig emleget majd. Ideális családi program nagyobb gyerekekkel, de baráti társaságok, párok és akár nagyobb céges csapatok számára is működik.

+ Tipp: Ajándéknak is kiváló – pláne, hogy a hely online, azonnal megvásárolható ajándékkártyát is kínál.  Ha pedig kézzelfogható ajándékot szeretnél adni, az adventi időszakban nyomtatott, ünnepi dizájnnal is kérheted.

Budapest, Szent István körút 9. és Tátra utca 3–4.

mystiqueroom.hu

Séf Asztala – Házias ízek és meleg közösségi hangulat a Parlament mellett

A télben az is gyönyörű, hogy felerősíti az egyszerű örömöket: egy gőzölgő leves melegét, az ismerős ízek megnyugtató erejét, azt a pár percet, amikor jólesik megállni. A Séf Asztala Deli · Café · Bakery pontosan ezt a lelket simogató téli élményt adja Budapest szívében, a Kossuth tér mellett, pár lépésre a Parlament ikonikus épületétől.

Nem véletlen, hogy már az érkezés pillanatában lassul a tempó, hiszen odakint a tér ilyenkor egészen különleges hangulatot kap: a Parlament esti fényei, a Duna nyugodt sodrása és a fényvillamos visszatérő látványa együtt adják Budapest egyik legszebb ünnepi díszletét. A Séf Asztala ablakából mindez egyszerre tárul fel, miközben odabent meleg, barátságos tér fogad, ahol a téli comfort food kínálat kerül a középpontba.

Tartalmas levesek, ropogós lángosok, házias egytálételek, frissen sült pékáruk és édességek sorakoznak, pontosan azok az ízek, amelyek egy hideg nap végén a legjobban esnek.

A Séf Asztalában a tél nem rohanásról szól, hanem a lelassulásról. Egy csésze forró ital, egy szelet sütemény vagy egy gőzölgő leves mellett természetes módon alakulnak ki a beszélgetések, miközben az ablakon túl újra és újra feltűnik a fényvillamos, finoman keretbe foglalva a napot. Ez az a hely, ahová jól esik betérni egy városi séta közben, vagy ahol akár tudatosan is megállunk egy kis feltöltődésre.

Aki télen a Séf Asztalát választja, az nemcsak enni jön. Hanem átélni Budapest egyik legszebb, legbarátságosabb arcát – egy tányér meleg étel és egy különleges panoráma társaságában. Ez az étterem nem akar több lenni annál, ami: egy hely, ahol a magyar konyha legkedvesebb klasszikusai kerülnek az asztalra a legjobb értelemben vett modern, minőségi kivitelezésben.  A menüben ott sorakozik minden, amit egy téli sétából visszatérve boldogan fogad a család. A hosszabb beszélgetésekhez ideális a kényelmes, barátságos tér, a gyors falatozáshoz pedig a könnyű elérhetőség és a pörgős kiszolgálás teszi vonzóvá.

A Séf Asztala télen valahogy még inkább lélekmelengető. Itt a közös étkezés nem csak étel – élmény.

1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6.

sefasztala.hu

Portobello Wellness & Yacht Hotel – Téli feltöltődés az egész családnak

Míg a válogatás többi szereplője inkább fél- vagy egynapos budapesti programként működik, a Portobello Wellness & Yacht Hotel már egy hosszabb, ottalvós kikapcsolódásra hív. Az esztergomi Prímás-szigeten található szálloda ideális választás, ha a család néhány napra szeretne kiszakadni a hétköznapokból a téli időszakban, amikor a város különleges, ünnepi arcát mutatja.

A fényekkel díszített belváros, a meghitt hangulatú Széchenyi téri adventi vásár kézműves portékákkal, forralt borral, sült gesztenyével és hétvégi gyerekprogramokkal várja az érkezőket, miközben a szezonális korcsolyapálya is könnyen elérhető a szállodából. A közös korizás minden korosztálynak élmény, ahogy a télen is lenyűgöző Bazilika látványa és a kupolából nyíló, fehérrel borított Várhegy panorámája is, amely tiszta időben különösen emlékezetes. Egy wellnessben töltött nap előtt vagy után pedig jólesik egy séta a Duna-parti sétányon, ahol a friss téli levegő és a csillogó vízpart egyszerre kínál nyugodt és családbarát kikapcsolódást.

Ez a kettősség teszi igazán szerethetővé a Portobellót a téli hónapokban: napközben városi séták, korcsolyázás vagy adventi programok töltik meg a napot, estére pedig jólesik visszatérni a meleg, kényelmes szállodai környezetbe. A hotel egyszerre kínál aktív kikapcsolódást és nyugodt elvonulást, így akkor is ideális választás, ha több generáció szeretne együtt feltöltődni.

A pihenés élményét tovább erősíti, hogy a szálloda zárt folyosón keresztül közvetlenül kapcsolódik az Aquasziget Élményfürdőhöz. Télen ez különösen nagy előny: kabát és hideg nélkül lehet átsétálni a medencék, csúszdák, jacuzzik, szaunák és a teljes wellnessvilág világába, ahol a gyerekek önfeledten játszhatnak, a felnőttek pedig igazán ellazulhatnak.

95 elegáns szoba és lakosztály között minden család megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, a tágas, kétlégterű családi lakosztályok pedig akár nagyobb családok számára is otthonos, praktikus környezetet biztosítanak. A megújult közösségi terek pedig még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, találkozásra és kikapcsolódásra.

Családbarát szálloda lévén nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekes családok kényelmére.

A legkisebbek számára babaágy, gyermekágynemű, fürdetőkád és etetőszék áll rendelkezésre, a gyerekek pihenését pedig játszóház és animációs programok teszik még élménydúsabbá.

Télen a Portobello legnagyobb erőssége az, hogy egyszerre ad élményt és nyugalmat, egy igazi téli családi élményközpont. A közös gasztronómia élmények, a fürdőzés utáni pihenés és a téli város felfedezése természetes ritmusba rendezik a napokat. Ez az a hely, ahol a család együtt lehet anélkül, hogy bárkinek kompromisszumot kellene kötnie - és ahol a téli kikapcsolódás valóban feltöltődéssé válik.

2500 Esztergom, Táncsics Mihály u. 5.

portobello.hu

A téli hónapok akkor a legszebbek, ha közös élményekkel telnek meg. Legyen szó egy havas sétáról, egy beltéri kalandról vagy akár egy pár napos kikapcsolódásról, ezek a programok mind lehetőséget adnak arra, hogy a család együtt legyen. És végül talán ez az, ami igazán számít: az együtt töltött idő, a maga nyugodt, téli tempójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Legendák lepik el Budapestet: 2026-ban világsztárok sora érkezik Magyarországra
A Live Nation minden eddiginél erősebb koncertévet ígér: világsztárok, jubileumok és egyszeri pillanatok várják a zenerajongókat.


Az élőzene varázsa megismételhetetlen - ezt 2025-ben is újra és újra bebizonyította a Live Nation, amikor klubkoncertektől stadionbulikig töltötte meg zenével a várost.

A lécet pedig 2026-ban még magasabbra emelik: minden jel arra utal, hogy a következő év a nagy visszatéréseké, ikonikus pillanatoké és régóta várt találkozásoké lesz.

Ha van év, amikor érdemes lesz időben fellapozni a naptárat - és vastag filccel karikázni -, akkor az 2026!

Duplázások és nagy visszatérések

A következő év egyik legnagyobb dobása kétségtelenül a Metallica, akik nem egy, hanem rögtön két különálló estén lépnek fel a Puskás Arénában. Más műsor, más előzenekarok, más hangulat – ugyanazon zenekar két arca. Ez az a koncepció, amely nemcsak a rajongók türelmét, hanem a koncertélményről alkotott elképzeléseinket is új szintre emeli.

És ha már a visszatéréseknél tartunk: húsz év után érkezik újra Budapestre Eric Clapton, míg David Byrne 18 évnyi kihagyás után talál vissza a magyar közönséghez. Ezek azok az esték, amelyek nemcsak koncertként, hanem eseményként is bevonulnak a város kulturális emlékezetébe.

Jubileumok és történelmi pillanatok

2026-ban nemcsak fellépésekből, hanem kerek évfordulókból sem lesz hiány. A Scorpions 60. születésnapját ünnepli, ami önmagában is egy korszak lezárását és továbbélését jelképezi. Eközben az F.O. System 40, az Irigy Hónaljmirigy pedig 35 éve része a hazai zenei térképnek – mindegyik másképp, mégis ugyanazzal az erővel bizonyítva, hogy az idő nem ellenség, hanem tapasztalat.

A különleges zenei pillanatok sorát erősíti a BEAT fellépése is, amely első alkalommal hozza el Budapestre a King Crimson dalait ebben a felállásban. Ez az a fajta koncert, amely nem feltétlenül a hangerővel, sokkal inkább a részletekkel és az atmoszférával hat.

Punk gyökerektől globális popig

A műfaji sokszínűség 2026 egyik legerősebb hívószava lesz. A Sex Pistols feat. Frank Carter fellépése a punkmozgalom 50. évfordulóját idézi meg, miközben Johnny Rotten a Public Image Ltd. élén mutatja meg ugyanennek a korszaknak egy másik arcát. Két irány, egy gyökér – és mindkettő élő, aktuális és meglepően friss.

Ebbe a sokszínű képbe illeszkedik Pitbull első magyarországi fellépése is. Egy este, ahol a látvány, az energia és a közönség együtt mozdul – és ahol garantáltan senki nem marad mozdulatlanul, még akkor sem, ha csak „megnézni” érkezett.

A nagy nevek sora itt még nem ér véget

A felsorolás hosszú, és egyre csak bővül: érkezik a Deep Purple, Sting, Lenny Kravitz és a Papa Roach, miközben a kortárs és alternatív színtér rajongói sem maradnak élmények nélkül: Marilyn Manson, Mac DeMarco, az IDLES, az Of Monsters and Men, Poppy, Marcus & Martinus, a Pentatonix, Joey Valence & Brae, a Men I Trust, a 5 Seconds Of Summer, és a OneRepublic  is Budapestet választja állomásként.

Az évet az Architects koncertjével indíthatjuk január 27-én, őket követi az Alter Bridge fellépése másnap, Marsh 30-án elszállós dalaival utaztat, míg február 3-án Jonathan Roy ringat el bennünket dallamaival. A Live Nation a koncertek mellett idén több, nem zenei programot is kínál: a Hot Wheels Monster Trucks Live™ Glow-N-Fire show-jával háromszor is megrengeti az MVM Dome-ot, míg Zoltan Kaszas magyar származású, amerikai humorista először hozza el vicceit szülőföldjére.

Nem csak zene: élmények minden formában

A Live Nation jövőre sem ragad le kizárólag a koncerteknél: látványos show-k és különleges produkciók is érkeznek, így 2026-ban tényleg mindenki találhat magának olyan programot, amiért érdemes kimozdulni.

Egy biztos: Budapest 2026-ban a nemzetközi zenei térkép egyik legizgalmasabb állomása lesz.

A lista pedig még bővül – érdemes figyelni a livenation.hu oldalát, mert ez az év már most legendásnak ígérkezik.
Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Cigányfolklór és ethno-beat a Budapest Aréna színpadán: a Parno Graszt és az Aurevoir. nagyszabású koncertre készül
Egy estére a hagyomány, a szenvedély és a felszabadult tánc kerül a főszerepbe.


A magyarországi cigányzene egyik legfontosabb zenekara és az egyik legszerethetőbb ethno-beat formáció találkozik egy színpadon:

a Parno Graszt és az Aurevoir. 2026. január 31-én közös, nagyszabású koncerttel veszi be a Budapest Arénát

– egy estére a hagyomány, a szenvedély és a felszabadult tánc kerül a főszerepbe.

Nemzetközi siker, hazai csúcspont

A Parno Graszt története nem a reflektorok fényében kezdődött. A szabolcsi Paszabról indult zenekar 1987 óta építi azt a különleges zenei világot, amely ma már generációkat köt össze – nemcsak Magyarországon, hanem a világ számos országában is. Az útjuk soha nem volt egyenes, sem könnyű, de a recept végig ugyanaz maradt: őszinte, szívből jövő örömzenélés, ami előbb százakat, majd ezreket, végül tízezreket szólított táncra.

Mára a csapat kétségkívül a magyarországi cigányzene egyik legfontosabb képviselőjévé vált, és 2026. január 31-én elérkeznek pályafutásuk eddigi legnagyobb mérföldkövéhez: először töltik meg saját koncerttel a Budapest Arénát.

Ez az este nem csupán egy újabb fellépés lesz, hanem egyfajta összegzés is – több mint harminc év munka, útkeresés, közösségépítés és zenei szenvedély sűrűsödik bele.

Zenéjük az autentikus cigányfolklórból táplálkozik, tradicionális hangszerekkel, mégis minden megszólalás frissnek, mainak és elementárisnak hat. Nem félnek hozzányúlni magyar vagy akár nemzetközi slágerekhez sem – ezekből a saját eszköztárukkal új jelentést teremtenek. Pont ez az, ami miatt egyszerre tudnak mélyen hagyománytisztelők és bátran kísérletezők lenni.

Ennek a nyitottságnak az eredménye az is, hogy a hazai zenei élet legkülönbözőbb szereplőivel dolgoztak már együtt: Pogány Induló, Dánielfy, Bagossy Brothers Company, Bohemian Betyars – csak néhány név azok közül, akik ebből az ösztönös, elementáris zenei világból merítettek.

Kevés olyan magyar formáció van, amelyik itthon folyamatosan növeli a közönségét, miközben külföldön is telt házas turnékat ad. Ők ilyenek. Zenéjük univerzális, mert a ritmus, az érzelem és az öröm minden nyelven érthető. Nem véletlen, hogy a nyarat nemrég telt házas Budapest Park-koncerttel zárták - az Aréna most ennek a sikersorozatnak a következő, minden eddiginél nagyobb állomása lesz.

Egy este, két világ – közös szívvel

Az arénakoncert különleges ünnepi hangulatát tovább erősíti, hogy az Aurevoir. is csatlakozik a Parno Graszthoz. A zsámbéki ethno-beat zenekar egy frissebb, modernebb nézőpontból nyúl a népzenei hagyományokhoz, de ugyanazzal a tisztelettel és szenvedéllyel.

Bár a két zenekar más világból érkezik, a közös nevező tökéletesen egyértelmű: tiszta szívvel és alázattal nyúlnak vissza a régi dallamokhoz, hogy azok ne vitrinekben éljenek tovább, hanem a jelenben, koncerttermekben, fesztiválokon és – most először – egy egész Arénában.

Ez az este valódi híd lesz múlt és jelen között, ahol a magyar és cigány népzene értékei újabb és újabb közönségekhez találnak utat.

A koncertre a jegyek ide kattintva érhetők el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk