Magyar bluesbanda, amely ismertebb külföldön, mint itthon

Mert valóban, 2026-ban úgy ülünk napra pontosan egy hónappal a választások előtt a Cinema Cityben, hogy most nem a “nyilvánvaló” oldalról várunk egy propagandafilmet, már ha ezt annak lehet tekinteni. Az előzetesek alapján a Tavaszi szél – Az ébredés márpedig egy Magyar Péterről szóló dokumentarista, de annál sokkal nagyobb dolgot ígérő alkotásnak tűnik. Az, hogy ez valóban pusztán egy szintén agresszív, arcbamászós mű lesz-e, vagy pedig valami más, ehhez türelemmel kellett várni a premierre, ugyanis nagyon kevés információ került ki előzetesen.

A téma egészen adott, hiszen az elmúlt két év történéseivel mindenki tisztában van, viszont azt, hogy ez a film egy igazán történelmi időszakot von maga után, ezt pontosan egy hónap múlva fogjuk tudni megmondani.

Nem nagyon tudom felidézni, hogy az összellenzékről valaha láttam-e a Cinema Cityben de akár csak bármilyen kisebb művészmoziban ehhez hasonlót. Ugyanannyira izgatottan vártam, mint amennyire kétkedve süppedtem a fotelbe a vászon előtt. Meglepően sokan voltak rajtunk kívül, de ezt csak amiatt furcsállom személy szerint, mert 10:45-kor ötletem nem lenne moziba járni, de úgy tűnik, a Tavaszi szél összehozza az embereket, a kezdésig közel 60 ember érkezett a terembe. A sors legszebb poénja volt a Kreml Mágusa film előzetesét nézni ez a film előtt.

A film igyekszik persze dokumentarista jelleggel tálalni az alaphelyzetet, és az országosan nagy port kavart- kegyelmi ügy irányából indít. A dokumentumfilm alátámasztásaként olyan szakértők is megszólalnak, mint Ruff Bálint, Szabó Andrea, Lakner Zoltán, vagy Dull Szabolcs.

A mozinak a moziélménye annyira nem jön át, a hangminőség sem ekkora vásznakra termett a valóságban. Hogy ez felróható-e egy ilyen filmnek? Ezt a fogyasztóra bízzuk.

A film maga az elmúlt éveket, illetve magát a 16/14 év rendszerét nem dolgozza fel, nem is kívánja a problémát megfogalmazni, viszont magát a megoldást kívánja és annak a folyamatát próbálja bemutatni. Magyarul maga az, hogy “a Fidesznek ez és ez és ez a vétsége” konkrétan nem fogalmazódik meg a kegyelmi ügyen túl, vagy azon túl, hogy “pár család kezében az ország”. Egészen jól határolja el magát/választja le magát arról, hogy ez az új valami ez ebben a rendszerben készül, ez a rendszer ez bár van, de tudomást venni róla csak annyira kell, hogy hogyan veszi át a helyét majd annak. Közben a Tisza arcai, Radnai Márk, Bódis Kriszta, Nagy Ervin, és a többiek is megszólalnak.

– Azért a Tavaszi Szélben vannak extrém mondatok, amelyek a kampány hátralévő részében komoly diskurzust jelenthetnének, ugyanakkor ez a film ezt nem támasztja alá, vagy nem ad új bizonyítékokat.

Innentől, hogy az alapkontextust körvonalaztuk, viszont egy kicsit heroikus montázsba megy át a történet, ahol a “legkisebb királyfi” országjárásra indul, és egy olyan energiát ad át, főleg a vidék megszólításával kapcsolatban, amely korábban csak a Fidesznek ment az országban. Közben persze valamilyen szinten megismerjük Magyar Péter személyiségét is, de inkább ő is csak egy része ennek a történetnek. Nyilván nem lehet más a fő szál, mint a személye, ugyanakkor

Ugyanezt az elválasztást teszi meg kijelentve is a “főhős” is, aki elmondja, hogy az valóban szokatlan, hogy a politikus az emberek között van, közöttük létezik.

A közönség egy emberként horkan fel körülöttem szörnyülködve a rövidtávú nosztalgia-reality checken, mind Menczer, mind Bayer Zsolt arcának láttán is, nyilvánvaló cél az, hogy az általános kormányzati hangnemet a film ezekkel a karakterekkel azonosítja.

Ugyanígy leválasztja magát az ellenzékről, a “mindenkori baloldalról” ahol többek között az elemzők is kijelentik, hogy ezeknek a politikusoknak valóban nem az elsőség, hanem a politikai megélhetés a cél. Tehát erősen sulykolja, hogy ők nem összemoshatóak semmilyen korábbi kánonnal.

Azért valahol szép önreflexióra is sor kerül, amikor a “te milyen embernek tartod magad?” kérdésre a „nehéz” a válasz. Ugyanitt ki is van mondva, hogy nem a Magyar Péter a nehéz, hanem az az ember, aki le akarja váltani Orbán Viktort. A film körülbelül felénél ez az emberi rész ad egy feloldozást, egy olyan kitekintést, ami megkönnyíti a befogadhatóságát a látottaknak.

Innentől pedig nagyjából ugyanazt kapjuk egybemosva, amiket az előző bekezdések taglalnak: valami megmozdult, aminek már nem lehet az útjába állni, mert bizony ez az anyag ez már nem egy emberben van a választókban koncentrálódik, hanem abban a szellemben, ami egy feljebbvalót képvisel. Ugyanakkor a doku-jelleg feleleveníti azokat a dolgokat, amelyek történtek, az országjárásokat, a gyalogos túrát Nagyváradig, és az összes ilyen történést. Ugyanakkor Magyar Péter elszámol a saját jellemfejlődéséről is.

Ugyanakkor ez a film nem sulykol, nem tolakodó, ez viszont egy moziba betérő bizonytalan szavazónak egy tökéletes film pár héttel a választás előtt, és valószínűleg ilyen szimpatikusan politikai karaktert korábban nem sikerült a vászonra vinni.

Az, hogy van-e szükség ilyen filmekre, igazából április 13-án, reggel 8 órakor választ adunk majd rá. Ugyanis ez a film akkor nyeri el a titulusát a kettő út közül: az egyik legfontosabb korlenyomatot, vagy az egyik legnagyobb “mi lett volna ha” történetének az emlékét.

Törőcsik Franciska egy Instagram-posztban jelentette be, hogy Jászai Mari-díjban részesült. A színésznő szerint „igazán megtisztelő, hogy a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakjáról elnevezett díjban” részesülhetett.

A posztban azt írta, mások is tudják támogatni a szervezet tevékenységét, „hiszen már közöttünk vannak a jövő kiemelkedő alkotói, és talán éppen egy ilyen odaadó csapat munkáján múlik, hogy egyszer majd nagyon büszkék lehessünk rájuk”.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Franciska Törőcsik (@franciskatorocsik) által megosztott bejegyzés

Törőcsik Franciska 1990-ben született Budapesten, a nagyközönség többek között az RTL A mi kis falunk című sorozatából ismeri. A színésznő színházi munkái mellett zenés projektekkel is foglalkozik, és a névrokonság ellenére nem áll rokoni kapcsolatban Törőcsik Marival.

Az Igazgyöngy Alapítvány 1999-ben jött létre Berettyóújfaluban, L. Ritók Nóra alapításával. A szervezet komplex esélyteremtő modellként működik Kelet-Magyarországon, ahol a vizuális nevelésre építve művészeti oktatást, kríziskezelést, családtámogatást és közösségfejlesztést végeznek a generációs szegénységben élő családok körében. Az alapítvány vezetője 2025-ben az operatív feladatok egy részét átadta, de stratégiai szerepben továbbra is részt vesz a munkában.

A Pamkutya duó a magyar YouTube igazi hőskorában, 2010-ben jelent meg a videómegosztón, ahol ma bő másfél millió feliratkozóval az övék a legnagyobb hazai csatorna. Mindezt kevesebb mint 300 videóval érték el: havi 2-3-nál többet ritkán tesznek közzé, szemben például a sokáig a toplista élén álló Dancsó Péterrel, aki velük egy időben regisztrált, de már majdnem 1000 videónál tart.

A kezdeti szárnypróbálgatások után az igazi áttörést a paródiák hozták meg számukra: nagyjából 2012-től sorozatban készítették a vicces átiratokat az épp aktuálisan taroló hazai- és világslágerekhez.

A duó közben fokozatosan nyílt meg egyre jobban: először a védjegyükké vált kabátokat vették le, majd a valódi nevüket is elárulták, végül pedig a napszemüvegek is lekerültek róluk. A nyilvánossághoz azonban így is ambivalens maradt a viszonyuk, interjúkat szinte egyáltalán nem adnak és fellépéseik se voltak.

Pedig kezdettől fogva adta magát a kérdés, vajon fognak-e koncertezni, ők azonban nem akartak kötélnek állni. Általában azzal ütötték el a dolgot, hogy talán egyszer, valamikor a jövőben sor kerül majd rá, de simán lehet az is, hogy végül soha. Bár 2020 óta nem jelent meg se paródiájuk, se saját számuk, a koncertek lehetősége egyfajta beváltatlan igéretként azóta is a levegőben lógott.

Erre a rajongóik is erősen rásegítettek: folyamatosan nyomasztották őket a dologgal, például petíciót indítottak, a Tiktokon pedig az utóbbi időben már AI-generált videókat is elkezdtek közzétenni, amelyeken elképzelték, hogy nézne ki egy Pamkutya-koncert. Végül tavaly tört meg a jég: a testvérek először júniusban kérdezték meg egy videóban, tényleg lenne-e rá igény, az elsöprő pozitív reakciók után pedig szeptemberben megtörtént a hivatalos bejelentés.

Egy órán belül elkelt minden jegy, de rengetegen maradtak hoppon, szóval még aznap bejelentették a második estét, majd egy harmadikat és egy negyediket is. Végül a négy márciusi alkalom után áprilisban is lefoglalták egy hétvégére az MVM Dome-ot, igy egy hónapon belül hétszer állnak színpadra, összesen több mint 100 ezer fős közönség előtt.

Ennél jobb bizonyíték aligha kell rá, mennyire feje tetejére állt a zeneipar: még 10-20 éve is elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki a lépcsőfokok végigjárása nélkül jusson el erre a szintre, különösen úgy, hogy zeneileg – főleg rap- és énektudás terén – enyhén szólva se képvisel magas színvonalat.

A színpadképet tánckar, illetve helyenként pirotechnika szinesítette, egyébként viszont végig a testvérek voltak a középpontban. Akik, meg kell hagyni, egészen profin hozták le az estét: annak ellenére, hogy eddig legfeljebb pár száz fős közönségtalálkozókon vettek részt, most pedig 16 ezer ember elé kellett kiállniuk, egyáltalán nem látszott rajtuk a rutintalanság. Pedig a színpadi jelenlétet a dalokkal ellentétben nem lehet próbateremben begyakorolni.

Végig érződött, hogy még ők is nehezen hiszik el, hogy ez tényleg megtörténik velük: az átkötő szövegeket a videóikban egyébként is gyakori, szinte gyermeki lelkesedés jellemezte. Többször is megszólítottak konkrét embereket, akik például egy-egy táblával, vagy a kabátjaikhoz hasonló öltözékkel hívták fel magukra a figyelmet, nem maradt ki a közönségénekeltetés, a telefonokkal világítás, sőt egy ponton a nézőtér két részre osztásával a decibelmérés sem.

A közel két órás koncerten a paródiák nagy részét előadták, a ráadásban pedig a saját számok is előkerültek. Hátul a kivetítőn sokszor az eredeti klipek mentek a dalok alatt, ami kissé elvitte a fókuszt: főleg a távolabb helyet foglalók tekintetét vonzotta oda könnyen. Nekem is többször figyelmeztetnem kellett magam arra, hogy inkább azt nézzem, ami ténylegesen a színpadon történik.

Azzal pedig, hogy az egész egyáltalán megtörtént – és még hat alkalommal újra meg fog –, a Pamkutya végképp beírta magát a hazai popkultúra történelemkönyvébe.

Letette a tollat Lady Whistledown, a rajongók pedig lélegzetvisszafojtva figyelik, hogy ez egyben Penelope Bridgerton, azaz az őt alakító Nicola Coughlan búcsúját is jelenti-e a sorozatból. A negyedik évad hatodik részében Penelope drámai lépésre szánta el magát: bejelentette a királynőnek, hogy felhagy a pletykalap írásával, miután a harmadik évadban lelepleződött a személyazonossága.

„Mert a társaság számára Whistledown ugyanúgy működik, mint felségednek ez a palota. Csapdába ejti, figyeli és vizslatja őket.”

Később, Cressida bálján a társaság megkapta az utolsó, Penelope által írt kiadványt, az évad utolsó epizódjának végén azonban egy új, ismeretlen szerző vette át Lady Whistledown szerepét. A nagy kérdés tehát, hogy a színésznő távozik-e a sorozatból. Hivatalos bejelentés egyelőre nem érkezett a távozásáról, ugyanakkor a sorozatban már láthattunk mintát arra, hogy a főszereplő párok a saját évaduk után a háttérbe húzódnak. Az első évad főszereplői, Phoebe Dynevor és Regé-Jean Page is távoztak, a második évad központi párja, Jonathan Bailey és Simone Ashley pedig kevesebbet szerepeltek a harmadik és negyedik évadban.

A Netflix hivatalosan is berendelte az ötödik és hatodik évadot, a sorozat showrunnere, Jess Brownell pedig utalt rá, hogy

Az ötödik évad forgatását márciusra, vagyis tavaszra tervezik. Bár Penelope és Colin szerelme a harmadik évadban teljesedett ki, és a negyedikben a karakter letette a tollat, a sorozat jövője és az új rejtély bőven adhat okot arra, hogy Nicola Coughlan a további évadokban is a Bridgerton család történetének része maradjon.