KULT
A Rovatból

Bárcsak minden 36 éves zenekar ilyen formában lenne – Kispál és a Borz koncertbeszámoló

13 év után lépett fel újra a legendás együttes Budapesten, dupla teltház előtt. Bár az egyik apropó a napokban megjelent új album volt, lemezbemutató helyett slágerparádét kapott a közönség.

Link másolása

Nem igazán vagyok híve a hatásvadász szófordulatoknak, de amikor bejelentették, hogy 2010 után újra Budapesten koncertezik a Kispál és a Borz, arra talán volt nem túlzás a történelmi pillanat kifejezést használni.

Bár a szigetes búcsúkoncert óta is lehetett időnként Kispál-dalokat hallani a fővárosban (például a Lovasi 50 arénakoncerten, vagy 2018-ban a Barba Negra klubban), ezek egyike sem a zenekar neve alatt futott, és csak az este egy része szólt róluk. Nem csoda, hogy a Budapest Parkba meghirdetett buli rekordidő alatt teltházas lett, és a ráadásnapra is hónapokkal ezelőtt elfogyott minden jegy. Én az utóbbit néztem meg, aminek az is előnye volt, hogy az elsővel ellentétben nem esett az eső.

Szúrópróbaszerűen megkérdeztem úgy 15-20 embert a közönségből, a válaszaikból pedig az derült ki, hogy szinte senki nem látta az együttest 2010 óta: összesen ketten mondták azt, hogy részt vettek valamelyik orfűi koncerten, mindenki másnak túl messze voltak az ottani alkalmak, vagy csak egyszer se jött ki úgy a lépés.

A legtöbben a Szigeten voltak utoljára Kispálon, de olyan is akadt, aki legalább 30 éve nem járt a koncertjükön, most viszont úgy gondolta, eljön nosztalgiázni egyet. Kiskunhalasi, veszprémi és salgótarjáni is volt az általam megszólítottak között, többen a gyereküket is elhozták magukkal, akik korábban soha nem látták még a zenekart.

Már a kezdés is erősre sikerült 8 óra előtt néhány perccel: a felvezetésként egy kórus által előadott Egy az egybe (csak maga) után sorban a Húsrágó hídverő, a Zsákmányállat és a 0 óra 2 perc következett. Az átlagéletkor valahol 30 és 50 év között lehetett, de rég láttam ennyi felszabadultan bulizó, a szövegeket szinte végig éneklő arcot a tömegben.

Bármikor is írtam a Kispál és a Borzról az elmúlt 7 év során, amióta lezárult az orfűi tematikus koncertsorozat, egy bizonyos tételmondat sosem maradt ki a cikkekből: ők az a zenekar, akiknél egyáltalán nem zavarna az sem, ha csak a régi slágereikkel „hakniznának”. Ezek a dalok ugyanis egyszerűen túl jók ahhoz, hogy ne hangozzanak el rendszeresen élőben.

A rajongók többsége valószínűleg osztja a fenti megállapítást, Lovasi és Kispál viszont szigorúbbak voltak: feltételül szabták, hogy csak akkor állnak össze, ha szerzőpárosként is újra lesz mondanivalójuk. Ez a jég végül tavaly tört meg, így a visszatérés mellett egyúttal azt is bejelentették, hogy 2004 óta először új albumon dolgoznak.

A Beszorult mondat címre keresztelt album végül a mostani koncertek előtt pár nappal jelent meg, így ezt a két májusi estét akár lemezbemutatóként is fel lehetett (volna) fogni. A valóságban viszont mindössze két számot vettek elő róla, a címadó dalban Krúbi, a Gombokban pedig Lovasi lánya, az énekesnőként épp szárnyait bontogató Eszter vendégszerepelt.

Ez persze érthető, hiszen aligha volt olyan a közönségben, aki ne a jól ismert slágerek miatt váltott volna jegyet: azok nagy része, akiket megkérdeztem, vagy nem is hallotta még az új lemezt, vagy felemás a véleménye róla. Azért akadt olyan is, akinek kifejezetten tetszett, és valószínűleg az ő számuk idővel nőni fog, elvégre most csak néhány napjuk volt véleményt alkotni. Második-harmadik nekifutásra én is jobban megbarátkoztam már vele, mint elsőre. Ha nem is érnek fel az életmű hőskorához, a 11 dalnak legalább a fele simán elférne a koncertek programjában, ha máshogy nem, rotációban.

Vendégfellépőkből a már említetteken kívül sem volt hiány: a korábbi felállásokból visszatért Bräutigam Gábor (aki Lovasi szerint komoly szerepet játszott a mostani újrakezdésben) és Leskovics Gábor Lecsó, ott volt Németh Juci, valamint a tavaly bemutatkozott Kispál és a Lovasi formációból ismerős Babcsán Bence is.

A tavalyi orfűi buli egyik kevésbé jó ötletének bizonyult, hogy rendezőnek felkérték Bodó Viktort, aki különféle közjátékokkal igyekezett feldobni az estét. Ezek közül volt olyan is, ami kifejezetten rosszul sült el: amikor Lovasi váratlanul ájulást színlelt egy szám közepén és kijöttek hozzá a mentők (vagyis mentőruhás színészek), az főleg a hátrébb állóknak lehetett félreérthető pillanat – már aki egyáltalán látta, mi történik.

Most szerencsére nem voltak ilyen erőltetett jelenetek, és egyáltalán nem is hiányoztak: még a konferálást sem vitték túlzásba, egyszerűen csak játszották a dalokat egymás után. A hangulat a lassú számok alatt sem ült le, gyakorlatilag folyamatos flow-ban telt a két óra.

A műsor a teljes repertoáron átívelt, az Ül és a Sika, kasza, léc kivételével minden lemezről elővettek legalább 2-3 dalt, 4-nél többet viszont egyikről sem. Persze ennél jóval hosszabb játékidőt is meg lehetett volna tölteni slágerekkel – ami szintén a Kispál-életmű nagyságát mutatja –, de hiányérzete valószínűleg így se volt senkinek.

Lovasi örökifjú kiállását felesleges részletezni, de Kispál András játékán sem érződött egyáltalán, hogy jövőre betölti a 60-at. Ő eleve nem volt soha az a teljes színpadot bemozgó típus, a védjegyének számító dülöngélése viszont semmit nem változott. Legfeljebb annyi a különbség, hogy most már szemüvegben penget, de ezt aligha róhatja fel neki bárki.

Aki eddig kételkedett benne, mit tud a zenekar 36 év és ilyen hosszú kihagyás után, csak bátorítani tudom, hogy adjon egy esélyt nekik: olyan formát mutatnak, amit sok fiatal is megirigyelhetne tőlük. És immár azt sem lehet a szemükre vetni, hogy kizárólag a múltjukból akarnak pénzt csinálni.

Több Kispál és a Borz koncert már nem lesz idén, a főként a korai albumokra fókuszáló Kispál és a Lovasi formációval viszont még lehet találkozni néhány alkalommal, például Orfűn, Veszprémben, vagy a Tokaji Fesztiválkatlanban. Érdemes ezt is megnézni, a repertoár a sok ritkán játszott dal miatt talán még különlegesebb.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: