PROGRAMOK
A Rovatból

Helló, december! - Kihagyhatatlan programok a hónap minden egyes napjára

December. Miről másról is szólhatna, ha nem a készülődésről. A készülődésről, ami során nem szabadna szem elől téveszteni a fókuszt és átfordulni valami céltalan, kifulladásba hajló őrületbe.
A DRKUKTART blog cikke - szmo.hu
2017. december 10.

A hónap, amivel kapcsolatban kiemelten úgy érezzük, hogy elsősorban az egymásnak szentelt figyelemről kellene szólnia. A hónap, amelynek nem szabadna másnak lennie e tekintetben a többi hónapnál, de a görcsös igyekezetben olykor pont a lényeg vész el. Pedig az átgondolt tervezés sokat lendíthet az ügyön. Jó esetben a legfontosabbak másoknak mi magunk vagyunk, a szavaink, tetteink, a nevetésünk, a figyelmünk és a társaság, amit nyújtani tudunk. Így, ha már gondolati szinten sikerül redukálni a felesleges holmikra fordítandó figyelmet és időt, akkor tuti, hogy a lényegre is lesz érkezésünk.

Irigylésreméltó szervezési készségünknek köszönhetően felszabadult tengernyi időnkben fájdalommentesen ragadjunk karon valaki(ke)t és, ha éppen nem otthon olvasunk mesét vagy társasjátékozunk, hanem kicsit kimozdulnánk, akkor irány a decemberi programkavalkád.

hello_december1

Ne áltassuk magunkat. Az életünk nagy része az evésről szól, decemberben pedig az arányok eltolódnak, így mondhatjuk arról, hogy a december csak az evésről szól, beleszuszakolva egy kis forralt bort, forró almás-fahájas teát, az elmaradhatatlan tokaji aszút és a vége felé egy kis bubit is. Mozgás és az elme-lélek pallérozása címén két étkezés között azért jut idő egy kis kultúrára is, sőt, menetközben bekukkanthatunk egy-két dizájnvásárra is.

2017. december 10.

Advent második vasárnapja, ami egyúttal egybe esik az első Aszú Nappal (amit nevezzünk csak a hivatalos eseménynek megfelelően Aszú Day-nek). Remek kezdeményezés, itt az ideje, hogy egyre szélesebb körben szegeződjenek a tekintetek a tokaji aszúborra: "A tokaji aszú egyike a világ azon kevés borának, amely bárki számára felismerhető, egyedi karakterrel bír. A termőhely, a több évszázados tradíció, a helyi szőlőfajták és a napjainkban itt dolgozó borászok egy olyan mátrixot hoznak létre, amely egyszerre döbbenti meg a kezdő borkedvelőt és a profi sommelier-t. Minden év december 10-én, a Nemzetközi Tokaji Aszú Napon, az Aszú Day-en erre a Magyarországról, a Tokaji borvidékről származó természetes édes borra szeretnénk felhívni a figyelmet. Kóstold meg a tokaji aszút 2017. december 10-én, a első Aszú Day alkalmából, és oszd meg az élményt másokkal is, mutasd meg, hogy mit ittál! #aszuday"

aszuday

2017. december 10. és 17.

Az Élesztőházban minden vasárnap kinyitja kapuit a Pancs-gasztroplacc, amelyen a karácsony közeledtére tekintettel ezen a két hétvégén debütál a Design vásár is. Szeretek hozzájuk járni, így kíváncsian várom, hogy a dizájn terén kikkel és milyen termékekkel bővül az eddig megszokott minőségi, ám most ízvilágukat tekintve is az ünnepekre hangolt étel- és italkínálat. A nem is olyan régen visszahozott közös főzések során a meghívott vendég ezúttal Terei-Vígh Krisztina, az Ételérzés/Food&Emotion bloggere. Az adventi sütivásár bevételével és az SOS Gyermekfalvak önkéntes csapata közreműködésével ezúttal a Gyermekfalvak gyermekeinek segítenek. Az élőzenét mindkét hétvégén a Harmónia Garden szolgáltatja, akiktől a jazz, a swing, a django és a magyar népzene stílusteremtő egyvelegét hallhatjuk majd.

2017. december 16.

Ha úgy érezzük, eleget adtunk a kulináris élvezeteknek, ideje a lélekre hangolódni. Ez olyannyira hangolódás, hogy a soron következő programra bizony napokkal előre érdemes jegyet váltani, mert teltházas eseményszámba megy. Mi már láttuk, így szívből ajánlom az "Exhibition: Michelangelo - Szerelem és halál" filmet az Uránia Nemzeti Flimszínházban. Azontúl, hogy az épület kapuján belépve az elképesztő díszítettség okán teljesen más világban érezhetjük magunkat, ez a másik világ már a vetítés első perceiben Firenzébe és a Vatikánba kalauzol bennünket. "A film egy különleges utazás, amelynek során a nézők felfedezhetik Firenze, Róma és a Vatikán kápolnáit és múzeumait, valamint több európai szalont, s így megismerhetik Michelangelo viharos életét. Részben a kortársaihoz fűződő kapcsolatain, részben pedig művészi hagyatékán keresztül mutatja be a karizmatikus és egyben rejtélyes művészt." Kihagyhatatlan alkotás.

michelangelo

2017. december 31-ig

Adventi Ünnep a Bazilikánál, ahol, ha jót forralt borra szomjazik a gigád, menj a Divino e célból telepített pultjaihoz (nekünk különösen a Zrínyi utcában állomásozó egység forralt vörös borai jöttek be), ha pedig megéheznél ki ne hagyd a Gastro-Hack megjelenésében is egyedi pultját, ahol többek között remek BBQ gulyásleves és mennyei pulled pork bagel érkezik az új életcélt nyert gyalupad felett a kezeid közé. Sötétedéstől a Szent István Bazilika homlokzatára vetített zenés fényjátékkal, alkalomadtán élőzenét szolgáltató fellépőkkel várják a szervezők a nagyérdeműt. (Egy plusz jótanács csupán: a 3D-s vetítések idejét megelőzően jobban jársz, ha máshol kóborogsz, ugyanis, ha vagy oly' szerencsétlen, hogy a téren csatangolsz a megelőző kitudjamennyitízpercben, garantáltan fenyőre mászol az ünnepi hangulatot földbe döngölő, az egyébként teljesen indokolatlan angol karácsonyi zenét még indokolatlanabbul gyakorlatilag két percenként megszakító, a 3D-s szemüveget promótáló fahangú bemondásoktól.)

2017. december 1-31.

A Balatoni Gasztrotérkép csapata télen sem tétlenkedik, ugyanis megválasztották az idei év Balaton Alapanyagait: e címre idén a keszthelyi tokhalat (Halház Kft.) és a töreki babot (Fodor Lajos, termelő) találták érdemesnek. Bevallásuk szerint: "A kampány célja nem más, mint felhívni a figyelmet az egész éves balatoni gasztronómiára, a magas minőséget nyújtó vendéglátóegységekre, a régió termelőire, és a helyi vendéglősök összefogására. Az ötlet a Balatoni Gasztrotérkép alapítóitól származik, akik úgy gondolják, egy-egy alapanyag kiemelése, és a termelők támogatása előrelendítheti a balatoni régiót, segíthet a gazdaságoknak és a vendéglátósoknak is. A kampány keretében decemberben ezen alapanyagokból készülnek a táblás ajánlatok több mint 25 balatoni étteremben (Alsóörs Marina Hotel és Étterem, Bistro Sparhelt, Bock Bisztró Balaton, Chateau Visz Kastélyszálló, Fenyves Yacht Club Hotel és Étterem, Gianpiero&Étterem, GUSTO13 bistro&delicate, Káli Art Inn, Kistücsök Étterem, Kővirág Étel-Ital- Ágy, Kreinbacher Birtok, Laposa Borterasz, Mala Garden Design Hotel&Restaurant, Márga Bisztró Csopak, Morzsa Bisztró, Neked Főztem, Nem Kacsa, Pántlika Pincészet, Pláne Badacsony Borterasz, Sáfránkert Vendéglő, Terazza Bistro&Bar, Tilia a Badacsonyi Borvendéglő, Vígmolnár Csárda, Villa Kabala, Villa Vitae)

balaton1

Kép: redphoto

Visszakanyarodva a lélek ápolásához, elsősorban a december slágere a Diótörő. Gyermekkoromban láttam először a Magyar Állami Operaházban nagymamánk jóvoltából, aztán évekig nélkülöztem e téren a személyes impressziógyűjtést. Egészen két évvel ezelőttig, amikor ismét ellátogattunk az Operaházba és immár az új díszletek között megint a hatása alá kerültem. Azóta az előadás számomra ismét a leghidegebb évszak nélkülözhetetlen eleme, de már ősszel is nagyon szívesen előveszem a 'lemezt'. Idén az Operaház felújítása miatt az Erkel Színházba szorul az előadás és térbeli korlátok okán a régi díszlet között történik a varázslat. Bár jegy az mondhatni már nincs, azaz előadásonként csak egy-két darab elérhető az Erkel Színházba is, mindenkit buzdítok, hogy akár az Erkelben, akár máshol tekintse meg. Bár baletton kívül más verzióban még nem láttam, a szezonban megtörik az 'átok', ugyanis bevesszük a budapesti Bábszínházat is, ahol a darab korhatáros, de ez nem akadály, mert a hatodik életévünket már betöltöttük.

Tovább lavírozva a kultúra folyamán, ki ne hagyjátok a Magyar Nemzeti Galériában Korniss Péter - Folyamatos emlékezet című, 2018. január 7-ig látogatható kiállítását. A hétvégén láttuk, és címszavakban a következő szavakkal dobálóznék: lenyűgöző, inspiratív, pozitív, szerelem. Egyelőre ennyit, mert még amúgy is szentelek neki egy külön posztot.

diotoro1

Ha már a Magyar Nemzeti Galériában jártunk, bizony megtekintettük a Keretek között - A hatvanas évek művészete Magyarországon (1958-1968) című, egyébként 2018. február 18-ig látogatható kiállítást. A Korniss nyújtotta élmény után merőben más, át is kellett kapcsolni az elmét. Az első lépéseinkre a nyomasztó volt a legjobb szó, de pár lépéssel távolabbról nézve a remek szóval illetném. Bár még nem éltem akkor, a felvezető szövegekkel, a képek, plakátok, könyvek, szobrok, bútorok mellé biggyesztett pár vagy éppen jóval több szó nem csupán a kort, de évtizedeken átnyúlva a mát is más megvilágításba helyezi.

És, ha már ott vagyunk, egy gyors emlékezés jegyében azért tegyük tiszteletünket a Munkácsy teremben is, ahol a Munkácsy Mihály és a századvég realizmusa című kiállításban oldódhatunk fel. A Galéria kiállított, teljes anyagát egyszerre befogadni lehetetlen, de ez ne tartson vissza bennünket az első lépésektől.

2017. december 24-26.

Karácsony, béke, pihegés, evés, ivás, jó sok társasjátékozás, indokolt belassulás, beszélgetés, alvás, kirándulás és, ami még belefér.

karacsony_dec

2017. december 27-30.

A két ünnep közötti időszak, amikor lehetőleg szabadságon leszünk, a lehető legteljesebb módon átmegyünk nyugiba, de csak éppen annyira, hogy arra azért emlékezzünk, hova kell majd január másodikán becsámborogni.

2017. december 31.

Nyilván újat mondok ezzel, de helló Szilveszter!

Emberközpontú decembert mindenkinek!

Ne feledkezz meg a DRKUKTART blogról sem: ne maradj le az újdonságokról, kövess Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik, értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

PROGRAMOK
Ismét itt a természetkedvelők legnagyobb kiállítása – jön a 32. FeHoVa
Február elején ismét a vadászat, a horgászat és a természet világa kerül a középpontba Budapesten, hiszen négy napon át várja a látogatókat a FeHoVa élményekkel, bemutatókkal és közösségi programokkal.

Idén február 5. és 8. között ismét életre kel a természet világa Budapesten: érkezik a 32. FeHoVa, amely négy napon át kínál tartalmas kikapcsolódást mindazoknak, akiket vonz a vadászat, a horgászat és az erdők világa. Az esemény egyszerre szól a szakma elkötelezett képviselőinek és azoknak is, akik egyszerűen csak élményekre, inspirációra és új felfedezésekre vágynak – akár egyetlen napra, akár egy hosszabb programra.

A rendezvénynek idén is a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ad otthont, ahol február elején nemzetközi kiállítók, ismert szakemberek és kíváncsi látogatók találkoznak. Ebben a közegben mutatja meg igazán a FeHoVa, mitől több egy hagyományos kiállításnál: a vadászati és erdészeti tradíciók mellett a legnagyobb hazai horgászbemutató újdonságai is helyet kapnak itt, miközben a programok azok számára is könnyen befogadhatók, akik még csak most ismerkednek ezzel a világgal.

Történetek, bemutatók és élmények négy napon át

A FeHoVa-n tizenhárom ország közel kétszáz kiállítója mutatja be termékeit, szolgáltatásait és friss fejlesztéseit, de a rendezvény igazi varázsa a standokon túl kezdődik.

Egész napos szakmai és színpadi programok váltják egymást, ahol bemutatók, versenyek és találkozások adják a nap ritmusát.

Ismert vadászok mesélnek emlékezetes pillanataikról és különleges trófeáikról, míg a horgászat szerelmesei világbajnokoktól és Európa-bajnokoktól kaphatnak hasznos tanácsokat és inspiráló történeteket.

A négy nap során négy pavilonban, több mint tizenöt különböző helyszínen zajlanak az események, így minden látogató könnyen megtalálhatja azt, ami igazán érdekli.

Az állatvilág rajongóit kutyás bemutatók és solymászathoz kapcsolódó előadások várják, az olvasni szeretők pedig vadász- és horgászkönyvek bemutatóin találkozhatnak a szerzőkkel, akár dedikálással egybekötve. Akik egy kis izgalomra vágynak, kipróbálhatják a terepjáró pályát, vagy a kürtös, szarvasbőgő és íjász versenyek résztvevőinek drukkolhatnak.

A fegyveres tematika iránt érdeklődők számára az A pavilon kis színpadán egymást követik a szakmai előadások, a nap egyik legkülönlegesebb élménye pedig az éjjellátó bemutató lesz, ahol egy pavilon tetejéről lehet megfigyelni a másik pavilon tetejére kihelyezett, fűthető állatfigurákat – igazi, csak élőben átélhető kuriózum.

Közösségi élmény kicsiknek, nagyoknak egyaránt

A második alkalommal megrendezett MOHOSZ Agóra idén még több céget és márkát mutat be, miközben a figyelem középpontjában a magyar horgászbajnokok állnak. Az érdeklődők előadásokat hallgathatnak, dedikáltathatnak, kötetlenül beszélgethetnek a sportág ismert alakjaival, a gyerekeket pedig külön horgászprogramok, horgász suli és fárasztó szimulátor várja. A kezdők számára külön vonzerő, hogy a MOHOSZ standján díjmentesen horgászvizsgát is lehet tenni.

A FeHoVa ideje alatt egyidejű rendezvényként zajlik a XIII. FeHoVa–MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítás, valamint az íjász bajnokság, így a programkínálat valóban minden korosztályt megszólít.

Jó hír a látogatóknak, hogy a 2026-os kiállításra a 2025-ös árakon válthatók jegyek, a korábban meghirdetett kedvezményekkel együtt, miközben a HUNGEXPO belső parkolójában a parkolás díjmentes.

A megújult büfékínálat és a kedvezményes menük pedig arról gondoskodnak, hogy az élmények mellé a feltöltődés is adott legyen.

A 32. FeHoVa így nemcsak egy szakmai esemény, hanem igazi közösségi találkozó is, ahol a rutinos résztvevők és a kíváncsi újoncok egyaránt otthon érezhetik magukat.

A részletes program, további információk és a kedvezményes jegyvásárlás a kiállítás honlapján és a HUNGEXPO applikációjában érhető el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
Randik, amikre emlékezni fogtok: 5 különleges Valentin-napi program Budapesten
Budapest bőven kínál olyan programokat, ahol a romantika mellé valódi élmény is társul. Összegyűjtöttünk öt különleges helyet, ahol a közös pillanatok kerülnek a középpontba – legyen szó játékról, izgalomról, brunchról vagy elegáns vacsoráról.

Valentin-napon nem kötelező ugyanazt a forgatókönyvet követni évről évre – Budapest szerencsére tele van olyan helyekkel, ahol a romantika egészen különböző arcait mutatja. A Csodák Palotája játékos kísérletekkel és közös élményekkel hozza közelebb egymáshoz az embereket, a MystIQueRoom filmszerű kalandjai pedig garantáltan feloldják minden randi eleji feszengést. A 360 Bar a város felett kínál panorámát és hangulatot, a Honey Budapest nappali fényben, ráérős brunchcsal indítja tökéletesen a napot, míg a Gundel Étterem klasszikus eleganciával és nagybetűs gasztronómiával teszi emlékezetessé az ünnepet. Akár izgalmat, akár meghitt pillanatokat kerestek, idén bőven van miből választani.

Amikor a tudomány közös élmény – Szerelmes hétvége a Csodák Palotájában

Ha Valentin-napon valami igazán különleges programra vágytok, a Csodák Palotája tökéletes választás. Itt a tudomány játékos formában válik közös élménnyé, ahol nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is könnyen elvesznek a kísérletek, látványos bemutatók és interaktív eszközök világában. A tudomány játék, élmény és közös felfedezés – február 14–15-én pedig mindehhez egy finoman romantikus hangulat is társul a Szerelmes hétvége programjai során.

A négy emeletnyi térben nincs passzív nézelődés, egyik élményből sodródtok a másikba, miközben mindent meg lehet fogni, kipróbálni és működésbe hozni. A fizika és a kémia érthető, élvezetes formában tárul fel előttetek, a napi négy tudományos show és a Richter Gedeon labor látványos kísérletei pedig folyamatosan gondoskodnak arról, hogy ne lankadjon a lelkesedés.

A Valentin-hétvége igazi különlegességét a tematikus állomások adják, ahol a szerelem, a barátság és a családi kapcsolódás kerül fókuszba.

A „Bizalom fülkében” őszinte kérdések segítenek közelebb kerülni egymáshoz, míg a „Vak szerelem” játékban az egyikőtök bekötött szemmel bízza magát a másik iránymutatására – itt tényleg a figyelem és a kommunikáció a kulcs. A „Szívtalálkozó”, a „Szívek harca” és a „Szerelmes négyes” játékos feladatai egyszerre hoznak mosolyt, izgalmat és valódi közös sikerélményt.

Az egyik legkedvesebb programelem a laborban zajló szerelmes kísérlet, ahol a kurkumás szív látványos reakciói játékos formában teszik fel a nagy kérdést: működik-e köztetek a kémia? A válasz nemcsak a kémcsőben, hanem a közös nevetésekben is ott van.

Ez a hétvége nem kizárólag pároknak szól, barátokkal és családdal is ugyanilyen jól működik, mégis van benne egy plusz, ami Valentin-napon különösen jól esik. Ha szeretnétek együtt nevetni, kipróbálni valami mást, és közben tényleg megélni a pillanatot, a Csodák Palotája biztos telitalálat.

Klasszikus romantika, nagybetűs élménnyel – Valentin-nap a Gundel Étterem falai között

A Városliget szomszédságában álló Gundel Étterem régóta egyet jelent a nagy alkalmak hangulatával és az időtálló gasztronómiai élménnyel. Az elegáns környezet és a több mint százéves gasztronómiai hagyomány már belépéskor megadja az est alaphangját.

Valentin-napon különösen igaz ez: itt nem kell újraértelmezni a romantikát, elég hagyni, hogy magától működjön, miközben az ízek, a figyelmes vendéglátás és a kifejezetten erre az alkalomra megálmodott menüsor természetes módon hozzák közelebb egymáshoz a szíveket.

Február 13-án egy exkluzív elő Valentin-napi borvacsorával hangolják rá a vendégeket az ünnepre, február 14-én pedig Valentin-napi vacsorával várják mindazokat, akik nagybetűs, klasszikus romantikára vágynak.

Péntek este a hangulat már a Gundel Borpince falai között megalapozódik egy exkluzív Valentin-napi borvacsorával, ahol minden a lassú ráhangolódásról szól. Egy pillantás, egy koccintás, egy közös mosoly és máris elhalkul a külvilág. A gondosan összeállított, négyfogásos vacsorát válogatott borok és pezsgők kísérik, a menüt pedig Wolf András corporate chef és Vérten Róbert executive chef álmodta meg kifejezetten erre az estére. Az ízek harmóniája, az élő zene és a bensőséges környezet együtt adják meg a különleges élményt.

Valentin-napon, február 14-én este az étteremben kizárólag a Valentin-napi menü érhető el, így minden figyelem erre az alkalomra összpontosul. A három- és négyfogásos menüsorokban klasszikus és friss ízek találkoznak, a fogásokat opcionálisan borpárosítással is kérhetitek. A welcome pezsgő, az ajándék bonbon és az apró köszöntőfalatok már az elején megadják az est alaphangulatát, a desszertnél pedig könnyű beleszeretni a pillanatba és egymásba is.

A Gundelben töltött Valentin-napi vacsora közben van idő beszélgetni, figyelni, megélni azt az érzést, amikor minden más háttérbe szorul. Ha idén egy igazán elegáns, emlékezetes estét szeretnétek, ahol a romantikus hangulat adott, a Gundel biztos választás.

Asztalfoglalás erősen ajánlott, hiszen ez az este sokak számára jelent különleges alkalmat.

Izgalom, összhang és közös sikerélmény – Valentin-hétvége a MystIQueRoom-ban

Ha Valentin-napon szeretnétek elkerülni a sablonos randikat, és inkább egy valódi közös élményt kerestek, a MystIQueRoom szabadulószobái telitalálatnak számítanak. Február 13–15. között Valentin-hétvégével várnak benneteket, ahol a történet gyorsan beszippant, a feladatok összedolgozásra késztetnek, és mire észbe kaptok, már csak egymásra figyeltek.

A szabadulószoba randinak azért is működik különösen jól, mert itt nincs kínos csend. A játék vezet, a helyzetek beszélgetést indítanak, a közös gondolkodás és az apró sikerek pedig pillanatok alatt összekovácsolnak. Ha pedig nem az első randiról van szó, hanem már összeszokott csapat vagytok, az izgalom és a kihívás üdítően friss élményt adhat egy megszokott vacsora helyett. Nem véletlen, hogy a MystIQueRoomban a lánykérés sem ritka – a gyűrű elrejtésében pedig örömmel segítenek.

Valentin-hétvégén különösen ajánlják a Trón, az Alice, a Gyűrű és a Katedrális pályákat, amelyek két fővel is könnyen, élvezetesen teljesíthetők.

Ugyanakkor a választék messze nem áll meg itt: összesen 21 különböző tematikájú pálya közül választhattok, ami továbbra is egyedülálló Budapesten. Ha más történet vonz benneteket, kettesben akkor is jó eséllyel megoldhatjátok a kihívást.

A hely egyik legnagyobb erőssége a részletgazdag díszletekben rejlik: hangeffektek, füst és olykor borzongató elemek gondoskodnak a hangulatról. Itt nem lakatokkal való pepecselés vár, hanem történetmesélés, logika és kreatív gondolkodás – pont annyi adrenalinnal, hogy végig fenntartsa az izgalmat.

Ráadásul ez az élmény teljesen független az időjárástól, így télen is biztos választás, és még az időzítés sem okoz gondot: a MystIQueRoom minden nap nyitva van, akár 21:00-tól is indulhat játék, így egy vacsora után is simán belefér még egy közös kaland.

Ez az a program, ami nemcsak egy estére ad élményt, hanem közös sztorit is, amit még napokkal később is mosolyogva idéztek fel. Ha Valentin-napon szeretnétek együtt izgulni, nevetni és valóban csapatként működni, a MystIQueRoom biztosan emlékezetes választás lesz.

Romantika a város felett – Valentin-nap a 360 Bar-ban

Valentin-napon a város is lehet romantikus partner - főleg, ha ilyen perspektívából nézitek, mint a 360 Barban. Itt a romantika nem erőltetett, egyszerűen adja magát: megosztásra szánt fogások, ütős koktélok és egy olyan panoráma vár, amibe első pillantásra bele lehet szeretni.

A város felett, fűtött iglukból élvezhetitek Budapest esti fényeit – akár kettesben, egymás kezét fogva, akár egy jó hangulatú baráti koccintás kíséretében.

A kilenc különböző iglu közül mindenki megtalálhatja a neki való hangulatot: a kisebb társaságok a shared table koncepcióban osztozhatnak egy iglun, míg a 6–10 fős baráti vagy céges csapatok privát iglut is foglalhatnak, ahol a meghittség és a panoráma garantált. A privát igluk előfoglalással érhetők el, az asztalfoglalási díj pedig teljes egészében lefogyasztható, így a látvány mellé bőven jut tér a gasztroélményeknek is.

A Bazilika felé néző tetőrészen fával fűtött, szabadtéri helyeket is kialakítottak, ahol a pattogó tűz mellett, egy forró ital társaságában adhatjátok át magatokat az estének. A város fényei, a hideg levegő és a meleg hangulat különös elegye az, ami miatt itt még a tél is kifejezetten jól áll Budapestnek.

A 360 Bar Valentin-napon is azt adja, amihez a legjobban ért: hangulatot. Egy vacsora vagy egy ital itt nemcsak program, hanem élmény, a kilátás pedig tökéletes romantikus „kellék” egy különleges estéhez. Asztalfoglalás erősen ajánlott, mert ezen az estén sokan szeretnének a város felett ünnepelni.

Ha Valentin-napon a megszokott helyett inkább egy emlékezetes pillanatot választanátok, a 360 Barban szó szerint magasabb szintre emelhetitek az estét.

Brunch, beszélgetés, mézédes pillanatok – randi a Honey Budapest-ben

Valentin-napon nem kötelező az esti gyertyafényes vacsoráig várni – egy jól eltalált brunch legalább ennyire működik randiként. A Honey Budapestben pontosan erre hangolódnak február 14-én: kedvenc brunchízek, meghitt hangulat és olyan légkör, ami kifejezetten a közös pillanatoknak kedvez. Legyen szó első randiról, egy már jól bejáratott Valentin-napi hagyományról, vagy csak egy jó ürügyről arra, hogy együtt egyetek valami finomat, itt minden adott az ünnepléshez.

Az egész napos reggeli kínálat mellett érkeznek a Honey jól ismert brunchfogásai, friss péksütemények, bisztróételek és italok, amik miatt könnyű hosszabb időre is leragadni. Egy pohár prosecco, egy kreatív koktél vagy egy jól eltalált gin-tonik mellől pedig kifejezetten jól esik figyelni egymásra, beszélgetni, ráhangolódni a napra.

Valentin-napon ráadásul egy apró, de nagyon szerethető extra is jár: minden páros asztalfoglaláshoz ajándék mimózát adnak, mert a szerelem – és a brunch – proseccóval az igazi.

Ez az a gesztus, amitől az egész élmény még személyesebb lesz.

Budapesten ma már önmagában is élmény bruncholni, de a Bazilika közelében megbújó Honey Brunch azoknak is tud újat mutatni, akik rutinos villásreggelizők. A klasszikus brunchfogásokat kreatív csavarokkal frissítik fel, így a megszokott ízek mellé mindig érkezik valami meglepő is.

Ha Valentin-napon egy könnyed, beszélgetős, nappali randira vágytok, ahol nem siet senki, és az élmény legalább annyira szól az együtt töltött időről, mint az ízekről, a Honey Budapest tökéletes választás. Asztalfoglalás erősen ajánlott, mert ez a brunch garantáltan népszerű lesz.

Valentin-nap végső soron nem a programról szól, hanem arról, hogy együtt legyetek – nevetve, izgulva, beszélgetve vagy egyszerűen csak egymásra figyelve. Legyen az egy közös kísérlet, egy szabadulószobás sikerélmény, egy panorámás koccintás, egy mézédes brunch vagy egy elegáns vacsora, ezek a helyek mind ugyanazt adják: időt és élményt egymással. És ha ez megvan, akkor a Valentin-nap már biztosan jól sikerült.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
„Ezt csak mi adhatjuk a világnak” – a busójárás miatt özönlenek a turisták Mohácsra, a város már készül a télűző ünnepre
A mohácsi busójárás az UNESCO-elismerés óta februárban ismét a turizmus központjába kerül. A szervezők több mint 2600 maskarásra és százezres látogatószámra számítanak, a szálláshelyek pedig már most gyorsan telnek.

A télnek mennie kell, és ennek a parancsnak februárban ezrek adnak hangot országszerte. A kereplők zaja, a máglyák füstje és a gőzölgő ételek illata egyre több hazai és külföldi látogatót vonz, akik egy olyan kulturális jelenségre kíváncsiak, ami jóval több egy egyszerű népszokásnál.

A mohácsi busójárás 2009-es UNESCO elismerése óta a magyar téltemetés egyfajta világmárkává vált, amelynek vonzereje és gazdasági hatása évről évre érezhetőbb.

A nemzetközi figyelem mögött a helyi közösségek ereje és a kulturális sokszínűség áll, ami a busójárást az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára emelte.

„Örökségünk olyan érték, amit csak mi adhatunk az egyetemes emberiségnek” – mondta korábban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Az örökség súlyát és a vele járó felelősséget a város mindig is érezte.

„Nagy siker ez Mohács számára… az elismerés a busójárás révén ismertté teszi Mohács városát az egész világon, de egyben komoly felelősséggel is jár” – nyilatkozta Szekó József, Mohács akkori polgármestere.

Az elmúlt évek adatai – tavaly több mint 2600 maskarás, 73 busócsoport és százezres látogatószám – azt vetítik előre, hogy a következő hetekben ismét megtelnek a városok.

A télűzés zászlóshajója idén is a február 12-től 17-ig tartó mohácsi busójárás. A program csúcspontja farsangvasárnap, február 15-én lesz, amikor a busók csónakokkal kelnek át a Dunán, majd a nagy felvonulás után a főtéri óriásmáglyán égetik el a telet jelképező koporsót.

Húshagyókedden, 17-én a második máglyagyújtással és táncházzal zárul a hatnapos esemény, amelynek hangulatát a Zora, Misija és a Planina tamburazenekarok alapozzák meg.

A látvány mögött ott van a kézműves hagyomány is, amely generációkon át öröklődik.

„A munkám egy kézlenyomat, amit ha látok a busókon, annál nincs jobb érzés” – fogalmazta meg Rosta Endre busómaszk-faragó.

A hatalmas érdeklődés miatt a szervezők a korábbi évek tapasztalatai alapján mentesítő vasúti járatokkal és a tömegközlekedés használatára való felhívással készülnek.

De a télűző hangulat nem korlátozódik a Duna-partra. Miskolcon február 6. és 8. között az ország egyik legnagyobb gasztrofesztiválja, a Kocsonyafesztivál veszi át a főszerepet.

A belvárost megtöltő vásári forgatag mellett közel száz ingyenes koncert várja a közönséget, a színpadokon olyan nevekkel, mint a Wellhello, Horváth Tamás, a Hooligans, Kowalsky meg a Vega vagy a Bikini.

Míg a borsodi megyeszékhelyen a kocsonya gőzölög, addig Nagykanizsán a fánk illata száll: február 14-én, szombaton a Kanizsa Arénában tartják a XVIII. Országos Farsangi Fánkfesztivál központi eseményét, ahol fánksütő-verseny és karneváli felvonulás is lesz.

Somogyban a látványos utcaszínházé a főszerep. Kaposváron február 6-án és 7-én a „Téllidércek” óriásbáb-show-ja és fényjátéka foglalja el a Kossuth teret, másnap pedig a Vaszary parkból indul a nagy jelmezes menet.

A nyugati határszélen, Kőszegen pedig a „farsang farka” zárja a szezont február 17-én. A város Fő terén délelőtt gyerekprogramok, délután utcabál és jelmezverseny lesz, a helyieket pedig arra buzdítják, hogy jelmezben dolgozva vegyenek részt a közös bolondozásban.

Bár a legtöbb szabadtéri program ingyenes, érdemes készülni, mert Mohácson például a Busóudvar egyes kézműves foglalkozásai belépődíjasak.