Egész Berlin a ma 80 éves David Lynchre figyel – Hollywood közben egyetlen fánkos mondatát ismételgeti
Ma, január 20-án lenne 80 éves David Lynch, az a rendező, aki a valóság repedéseit megmutatva írta át a modern mozi és a televízió szabálykönyvét. Halála óta egy év telt el, de idézetei, tanításai és a munkáit kísértő, szinte hipnotikus hangzás még mindig jelen idejű. Az évfordulón Berlin készül átfogó Lynch-kiállítással, miközben Hollywood és a rajongók a család egy évvel ezelőtti, fánkos intelmére gondolnak: „Tartsd a szemed a fánkon, ne a lyukon.”
A születésnapi emlékezést kézzelfoghatóvá teszi, hogy január 29-én a Pace Gallery Berlinben nyitja meg átfogó kiállítását, amely Lynch festményeiből, fotóiból, szobraiból és korai rövidfilmjeiből ad válogatást, mintegy felvezetve egy őszre tervezett, még nagyobb Los Angeles-i bemutatót.
A pályaív Montanából indult, de a festészet felől érkezett a filmhez. A Pennsylvania Academy of the Fine Arts ösztönző közegében született meg az első, nyugtalanító rövidfilmje, a Six Men Getting Sick, majd az Amerikai Filmintézet ösztöndíjával készítette el
Hollywood felfigyelt a peremen alkotó, kompromisszummentes vízióval rendelkező művészre, és rábízta Az elefántember rendezését, ami nyolc Oscar-jelölést hozott. A Dűne bukása után a Kék bársony jelentette az igazi áttörést, amelyben lefektette a „Lynchian” esztétika alapjait: az amerikai kertváros idilli felszíne alatt megbúvó erőszak, perverzió és szorongás feltárását. Ezt követte a televíziós forradalom, a Twin Peaks, amely örökre megváltoztatta, mit gondolunk a sorozatokról, majd a 2017-es visszatérés, a The Return végleg lebontotta a mozi és a televízió közötti határokat. Pályáját 2019-ben tiszteletbeli Oscar-díjjal ismerték el.
A Mulholland Drive – A sötétség útja ennek a módszernek a csúcsteljesítménye: egy noir, egy melodráma, egy horror és egy szatíra kaleidoszkópja, amely az identitás töredékességéről és az álom logikájáról mesél. A film úgy kelti a narratíva érzetét, hogy közben következetesen szétzilálja a nézői elvárásokat, hipnotikus állapotba ringatva a befogadót.
ahol a cselekmény helyét gyakran a hangkulissza, a feszültség és a visszatérő, megmagyarázhatatlan motívumok veszik át. A sorozat nyolcadik része, a „Gotta Light?” című, szinte teljesen non-verbális, absztrakt vízió a modern televíziózás egyik megkerülhetetlen csúcspontjaként vonult be a kánonba.
Az álomszerű filmkészítés legfontosabb eszköze a hang és a zene. Angelo Badalamenti kísérteties dallamai, a túlhangsúlyozott ipari zajok, a nyomasztó csendek és a lassított ritmusok együttesen „átprogramozzák” a néző érzékelését. A Mulholland Drive Club Silencio-jelenete a lynch-i világ esszenciája: a színpadon elhangzik, hogy minden csak felvétel, „No hay banda”, nincs zenekar, az énekesnő mégis összeesik a szívszorító előadás végén. Az illúzió leleplezése ellenére az érzelmi hatás valódi és letaglózó.
A módszer mögött mélyen személyes műhelyelv állt, amely a transzcendentális meditáció gyakorlatából táplálkozott. „Az ötletek olyanok, mint a halak” – írta a Catching the Big Fish című könyvében.
A mindennapokhoz fűződő viszonyát pedig a kávé iránti rajongása szimbolizálta a legjobban: „Még a rossz kávé is jobb, mint a semmilyen.” Egészségi állapota 2024 nyarán került a figyelem középpontjába, amikor elismerte, hogy a dohányzás miatt tüdőtágulata van, de rögtön hozzátette: soha nem fog nyugdíjba vonulni.
A gyász évében a hozzá legközelebb állók szavai rajzolták meg a legélesebb portrét az emberről és a mesterről. Naomi Watts, akit a Mulholland Drive tett világsztárrá, így búcsúzott: „Összetört a szívem. Drága barátom, Dave… A világ már nem lesz ugyanaz nélküle… Miattad kerültem fel a térképre.” Kyle MacLachlan, aki a Dűné-től a Twin Peaks-ig a rendező állandó alkotótársa volt, a szavak elégtelenségéről írt.
– írta a Forbes hasábjain. A legmélyebb betekintést azonban Laura Dern, egy másik hűséges színésze adta, aki egy személyes levélben idézte fel a közös munka lényegét. Elmesélte, hogy Lynch a forgatáson egyszer csak ennyit mondott neki: „Ne tegyél fel ennyi kérdést” – idézte fel a Los Angeles Times-ban megjelent levelében. A rendező módszere a bizalmon és a jelenléten alapult, nem a magyarázatokon; azt jutalmazta, aki átadta magát a folyamatnak.
Lynch öröksége megkérdőjelezhetetlen. A BBC Culture 2016-os, kritikusok körében végzett szavazásán a Mulholland Drive-ot választották a 21. század eddigi legjobb filmjének. A Brit Filmintézet tekintélyes, tízévente megrendezett Sight & Sound szavazásán 2022-ben a film a nyolcadik helyre került a minden idők legjobb alkotásait rangsoroló listán, jelezve, hogy helye van a mozgókép panteonjában.
