PROGRAMOK
A Rovatból

Budapesti programok 2025

Összegyűjtöttük nektek Budapest legizgalmasabb programjait, hogy mindig legyen miből válogatni 2025-ben is!


2025-ben is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is kiválaszthatod a kedvencedet.

Ingyenes kvízestek városszerte

Egész novemberben

Novemberben a főváros számos pontján rendeznek kvízesteket: többek között a Comics Bar, a Spíler Biergarten, a Dürer Kert és az Art+ Cinema várja az érdeklődőket. A játékos kedvűek a legkülönbözőbb tematikák közül válogathatnak: a klasszikus műveltségi kérdéssorokon túl filmek, sorozatok, popkultúra és történelem témákban mérhetik össze tudásukat. A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár

November közepétől – december 31-ig

A belváros szívében, a Vörösmarty téren rendezett vásár Budapest egyik legnépszerűbb ünnepi eseménye. A kézműves portékák mellett forralt bor, sült gesztenye, kürtőskalács és hangulatos zene teszi felejthetetlenné. Innen egy rövid sétával elérhető a Duna-part is, így a vásár után érdemes lesétálni a rakpartra megnézni a kivilágított várost.

Advent a Bazilikánál

November 14. – 2026. január 1.

A Szent István-bazilika előtti tér idén is mesebeli látványt nyújt: csillogó fények, illatos forralt bor, kézműves bódék és a híres fényfestés vár mindenkit. Az adventi vásár különlegessége, hogy a Bazilika előtt korcsolyapálya is épül, a háttérben pedig ünnepi zene szól – tökéletes hely egy romantikus esti sétához.

Budapest International Choir Festival

November 28–29. – több budapesti helyszínen

Kórusok a világ minden tájáról érkeznek, hogy közösen énekeljenek és fellépjenek a főváros legszebb koncerttermeiben. A hangulat egyszerre felemelő és bensőséges – igazi különlegesség a zene szerelmeseinek.

Karácsonyi koncertek a Bazilikában és a Mátyás-templomban

December 11. és december 26.

A Szent István-bazilika és a Mátyás-templom gyönyörű akusztikája különleges hangulatot ad a karácsonyi koncerteknek. Klasszikus zeneművek, orgonajáték és kórusművek csendülnek fel, a háttérben pedig az ünnep fényei ragyognak.

Szilveszter Budapest belvárosában

December 31. – több helyszínen (pl. Gozsdu, Madách tér, Akvárium Klub)

Budapest utcái Szilveszter éjjel mindig megtelnek élettel: szabadtéri bulik, koncertek, DJ-szettek és táncoló tömegek várják azokat, akik inkább városi forgatagban ünnepelnének. A hangulat felszabadult és közösségi – itt biztosan nem maradsz magadra, ha táncolni támad kedved.

Garden of Lights: Pán Péter – Sohaország világa a Füvészkertben

Helyszín: ELTE Füvészkert

Időpont: 2025. október 17. - 2026. február 15.

A Füvészkert már önmagában is varázslatos hely, de amikor beköszönt az este, és felgyúlnak a fények, a kert ezernyi színben ragyog, a fák között fénylő mesefigurák bújnak meg, és a zene halk varázsa tölti be a levegőt. Az idei tematika „Pán Péter – A csodák világa”, így Sohaország fénylő dzsungelei, kalózhajói és tündérfényei között sétálhatunk. A több ezer, kézzel készített lampiont kínai mesterek alkották, minden apró részlet tökéletesen kidolgozott. A fények, a növények és a zene együtt egy álomszerű élményt teremtenek. Korábban a Hupikék Törpikék tematikájú kiállítás is hatalmas sikert aratott, ami jól mutatja, mennyire változatos és fantáziadús a Garden of Lights világa.

Világ állatai lampionfesztivál az Állatkertben

Helyszín: Fővárosi Állat- és Növénykert

Időpont: 2025. október 17. - 2026. február 22. 

A Fővárosi Állatkert este új életre kel: a kapuk mögött fényből formált állatok népesítik be a sétányokat. A Világ állatai lampionfesztiválon a fények segítségével bejárhatod a Földet: a szavannák elefántjaitól a tenger mélyének csodáiig, a dzsungelek tigriseitől a sarkvidék jegesmedvéiig. A Zigong városából érkező mesterek óriási, színes textillel borított LED-lampionokkal keltik életre Európa, Ázsia, a Közel-Kelet, Afrika, Dél-Amerika, Észak-Amerika és Óceánia veszélyeztetett állatait, melyeket az adott régióra jellemző, szimbolikus motívumok díszítenek. A látvány lenyűgöző, a séta pedig nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is – a természet tiszteletére és sokszínűségére hívja fel a figyelmet. Az Állatkertben kialakított installáció október 17-től február 22-ig látogatható, péntektől vasárnapig, záróra után.

Lumina Park – Varázsvilág a Margitszigeten

Helyszín: Margitsziget, Palatinus fürdő

Időpont: 2025. október 22-től 2026 tavaszáig

Október 22-től újra színes fényárban úszik esténként a Palatinus Strand: immár negyedik alkalommal tért vissza az őszi-téli időszak egyik leglátványosabb programja, a Lumina Park. Az idei tematika a Varázsvilág nevet kapta, és valóban egy mesebeli utazásra hív – hatalmas fényfigurák, csillogó kapuk, varázslatos fényalagút és interaktív fényjátékok várják a látogatókat.

A séta során különböző fantáziavilágokat fedezhetünk fel, miközben a fények a Duna közelségében, a fák lombjai között tükröződnek. A látvány lenyűgöző, a hangulat pedig meghitten ünnepi – nem véletlen, hogy a Lumina Park mára a tél egyik legnépszerűbb esti programjává vált Budapesten. A fénykiállítás minden nap sötétedéstől 21 óráig látogatható, egészen március 1-jéig, így bőven van idő belemerülni ebbe a ragyogó kalandba.

Hangdóm – Magyar Zene Háza

Helyszín: 1146 Budapest, Olof Palme sétány 3.

Időpont: egész évben

Ha látványos programokról van szó, a Magyar Zene Háza különleges moziterméről sem feledkezhetünk meg. A Hangdóm egyedülálló élményt kínál, amely minden eddigi moziélményt új dimenzióba emel. A kupolavászon és a 360 fokos panorámavetítés egyesíti a vizuális és akusztikus élményeket, így teljesen körülölel bennünket a filmek világában.

A Hangdóm-ban lélegzetelállító filmélmények várnak, miközben a látogatók kényelmes babzsákfotelekben ejtőzve élvezhetik a vetítéseket. A műsorprogramban olyan klasszikusok szerepelnek, mint a Lengemesék, a Pink Floyd koncertfilmjei, valamint Renoir és Csontváry művészetét bemutató filmek. Ezen kívül olyan egyedi programok is várnak, mint a Platon Karataev koncertfilmjei, ahol a zene és a filmek harmonikus kapcsolata egy újfajta élményt ad.

A Hangdóm egy új módot kínál arra, hogy átéljünk egy filmet: a látvány, a hang és az atmoszféra tökéletes összhangban varázsolják el a látogatót, így egy igazi immerzív moziélmény vár mindenkit.

IKONO Budapest – Fény és művészet új dimenzióban

Helyszín: 1052 Budapest, Váci utca 27.

Időpont: folyamatosan látogatható

Engedjétek szabadjára a képzeleteteket, és vegyetek részt egy lebilincselő utazáson, amely a művészet, a játék és a meglepetés erejével vezet végig titeket egy eklektikus világokon! Az IKONO egyedülálló élménygalériájában, UV-fényben úszva, fényfestések és 10 káprázatos fantáziavilág segítségével fedezhetitek fel a művészet legszürreálisabb formáit.

Az IKONO koncepciója már több európai nagyvárost meghódított, és Budapest szívében is elérhető. Az interaktív fényfestések és színes installációk egyedülálló módon hozzák össze a művészetet, a szórakozást és az élményszerű felfedezést. A látogatók különböző világokon haladnak keresztül, mindegyik más színvilággal, hangulattal és formavilággal. A fények és a művészetek szürreális tánca igazán felejthetetlen élményt kínál.

Az IKONO tökéletes hely azoknak, akik szeretnének egy kis szórakozással fűszerezett művészeti kalandra indulni. A látványvilág minden egyes részlete az izgalmas koncepcióra épít, ami egyszerre vonzó és meglepő – ideális választás, ha egy igazán különleges élményre vágysz.

Form in Flux – Cinema Mystica

Helyszín: 1052 Budapest, Ferenciek tere 10.

Időpont: 2025 őszétől

A Cinema Mystica Budapest kortárs fény- és vizuális művészetének egyik legizgalmasabb tere, ahol a fények és az érzékelés határait feszegető alkotások találkoznak. Az aktuális tárlat, Form in Flux – Patterns of Consciousness, a tudat és a kozmosz viszonyát kutatja: lüktető formák, geometrikus fénystruktúrák és hipnotikus vetítések töltik meg a teret.

A kiállítás minden egyes installációja új nézőpontot ad, és szó szerint beemeli a látogatót a fények világába. A látogatók egy olyan szürreális, elgondolkodtató utazásra indulnak, ahol az érzékelés határait feszegethetik. A geometrikus struktúrák és a fények minden egyes részlete arra ösztönzi a kíváncsi szemeket, hogy új perspektívából tekintsenek a valóságra.

A Form in Flux tárlat nemcsak vizuálisan lenyűgöző, hanem mélyebb gondolatokat is ébreszt a tudat működéséről és az univerzum titkairól. A látogatók egy olyan élményt kapnak, amely túlmutat a hagyományos művészeti kiállításokon – itt minden a fény és a forma csodálatos, hipnotikus kapcsolatáról szól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
Ismét itt a természetkedvelők legnagyobb kiállítása – jön a 32. FeHoVa
Február elején ismét a vadászat, a horgászat és a természet világa kerül a középpontba Budapesten, hiszen négy napon át várja a látogatókat a FeHoVa élményekkel, bemutatókkal és közösségi programokkal.


Idén február 5. és 8. között ismét életre kel a természet világa Budapesten: érkezik a 32. FeHoVa, amely négy napon át kínál tartalmas kikapcsolódást mindazoknak, akiket vonz a vadászat, a horgászat és az erdők világa. Az esemény egyszerre szól a szakma elkötelezett képviselőinek és azoknak is, akik egyszerűen csak élményekre, inspirációra és új felfedezésekre vágynak – akár egyetlen napra, akár egy hosszabb programra.

A rendezvénynek idén is a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ad otthont, ahol február elején nemzetközi kiállítók, ismert szakemberek és kíváncsi látogatók találkoznak. Ebben a közegben mutatja meg igazán a FeHoVa, mitől több egy hagyományos kiállításnál: a vadászati és erdészeti tradíciók mellett a legnagyobb hazai horgászbemutató újdonságai is helyet kapnak itt, miközben a programok azok számára is könnyen befogadhatók, akik még csak most ismerkednek ezzel a világgal.

Történetek, bemutatók és élmények négy napon át

A FeHoVa-n tizenhárom ország közel kétszáz kiállítója mutatja be termékeit, szolgáltatásait és friss fejlesztéseit, de a rendezvény igazi varázsa a standokon túl kezdődik.

Egész napos szakmai és színpadi programok váltják egymást, ahol bemutatók, versenyek és találkozások adják a nap ritmusát.

Ismert vadászok mesélnek emlékezetes pillanataikról és különleges trófeáikról, míg a horgászat szerelmesei világbajnokoktól és Európa-bajnokoktól kaphatnak hasznos tanácsokat és inspiráló történeteket.

A négy nap során négy pavilonban, több mint tizenöt különböző helyszínen zajlanak az események, így minden látogató könnyen megtalálhatja azt, ami igazán érdekli.

Az állatvilág rajongóit kutyás bemutatók és solymászathoz kapcsolódó előadások várják, az olvasni szeretők pedig vadász- és horgászkönyvek bemutatóin találkozhatnak a szerzőkkel, akár dedikálással egybekötve. Akik egy kis izgalomra vágynak, kipróbálhatják a terepjáró pályát, vagy a kürtös, szarvasbőgő és íjász versenyek résztvevőinek drukkolhatnak.

A fegyveres tematika iránt érdeklődők számára az A pavilon kis színpadán egymást követik a szakmai előadások, a nap egyik legkülönlegesebb élménye pedig az éjjellátó bemutató lesz, ahol egy pavilon tetejéről lehet megfigyelni a másik pavilon tetejére kihelyezett, fűthető állatfigurákat – igazi, csak élőben átélhető kuriózum.

Közösségi élmény kicsiknek, nagyoknak egyaránt

A második alkalommal megrendezett MOHOSZ Agóra idén még több céget és márkát mutat be, miközben a figyelem középpontjában a magyar horgászbajnokok állnak. Az érdeklődők előadásokat hallgathatnak, dedikáltathatnak, kötetlenül beszélgethetnek a sportág ismert alakjaival, a gyerekeket pedig külön horgászprogramok, horgász suli és fárasztó szimulátor várja. A kezdők számára külön vonzerő, hogy a MOHOSZ standján díjmentesen horgászvizsgát is lehet tenni.

A FeHoVa ideje alatt egyidejű rendezvényként zajlik a XIII. FeHoVa–MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítás, valamint az íjász bajnokság, így a programkínálat valóban minden korosztályt megszólít.

Jó hír a látogatóknak, hogy a 2026-os kiállításra a 2025-ös árakon válthatók jegyek, a korábban meghirdetett kedvezményekkel együtt, miközben a HUNGEXPO belső parkolójában a parkolás díjmentes.

A megújult büfékínálat és a kedvezményes menük pedig arról gondoskodnak, hogy az élmények mellé a feltöltődés is adott legyen.

A 32. FeHoVa így nemcsak egy szakmai esemény, hanem igazi közösségi találkozó is, ahol a rutinos résztvevők és a kíváncsi újoncok egyaránt otthon érezhetik magukat.

A részletes program, további információk és a kedvezményes jegyvásárlás a kiállítás honlapján és a HUNGEXPO applikációjában érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
Randik, amikre emlékezni fogtok: 5 különleges Valentin-napi program Budapesten
Budapest bőven kínál olyan programokat, ahol a romantika mellé valódi élmény is társul. Összegyűjtöttünk öt különleges helyet, ahol a közös pillanatok kerülnek a középpontba – legyen szó játékról, izgalomról, brunchról vagy elegáns vacsoráról.


Valentin-napon nem kötelező ugyanazt a forgatókönyvet követni évről évre – Budapest szerencsére tele van olyan helyekkel, ahol a romantika egészen különböző arcait mutatja. A Csodák Palotája játékos kísérletekkel és közös élményekkel hozza közelebb egymáshoz az embereket, a MystIQueRoom filmszerű kalandjai pedig garantáltan feloldják minden randi eleji feszengést. A 360 Bar a város felett kínál panorámát és hangulatot, a Honey Budapest nappali fényben, ráérős brunchcsal indítja tökéletesen a napot, míg a Gundel Étterem klasszikus eleganciával és nagybetűs gasztronómiával teszi emlékezetessé az ünnepet. Akár izgalmat, akár meghitt pillanatokat kerestek, idén bőven van miből választani.

Amikor a tudomány közös élmény – Szerelmes hétvége a Csodák Palotájában

Ha Valentin-napon valami igazán különleges programra vágytok, a Csodák Palotája tökéletes választás. Itt a tudomány játékos formában válik közös élménnyé, ahol nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is könnyen elvesznek a kísérletek, látványos bemutatók és interaktív eszközök világában. A tudomány játék, élmény és közös felfedezés – február 14–15-én pedig mindehhez egy finoman romantikus hangulat is társul a Szerelmes hétvége programjai során.

A négy emeletnyi térben nincs passzív nézelődés, egyik élményből sodródtok a másikba, miközben mindent meg lehet fogni, kipróbálni és működésbe hozni. A fizika és a kémia érthető, élvezetes formában tárul fel előttetek, a napi négy tudományos show és a Richter Gedeon labor látványos kísérletei pedig folyamatosan gondoskodnak arról, hogy ne lankadjon a lelkesedés.

A Valentin-hétvége igazi különlegességét a tematikus állomások adják, ahol a szerelem, a barátság és a családi kapcsolódás kerül fókuszba.

A „Bizalom fülkében” őszinte kérdések segítenek közelebb kerülni egymáshoz, míg a „Vak szerelem” játékban az egyikőtök bekötött szemmel bízza magát a másik iránymutatására – itt tényleg a figyelem és a kommunikáció a kulcs. A „Szívtalálkozó”, a „Szívek harca” és a „Szerelmes négyes” játékos feladatai egyszerre hoznak mosolyt, izgalmat és valódi közös sikerélményt.

Az egyik legkedvesebb programelem a laborban zajló szerelmes kísérlet, ahol a kurkumás szív látványos reakciói játékos formában teszik fel a nagy kérdést: működik-e köztetek a kémia? A válasz nemcsak a kémcsőben, hanem a közös nevetésekben is ott van.

Ez a hétvége nem kizárólag pároknak szól, barátokkal és családdal is ugyanilyen jól működik, mégis van benne egy plusz, ami Valentin-napon különösen jól esik. Ha szeretnétek együtt nevetni, kipróbálni valami mást, és közben tényleg megélni a pillanatot, a Csodák Palotája biztos telitalálat.

Klasszikus romantika, nagybetűs élménnyel – Valentin-nap a Gundel Étterem falai között

A Városliget szomszédságában álló Gundel Étterem régóta egyet jelent a nagy alkalmak hangulatával és az időtálló gasztronómiai élménnyel. Az elegáns környezet és a több mint százéves gasztronómiai hagyomány már belépéskor megadja az est alaphangját.

Valentin-napon különösen igaz ez: itt nem kell újraértelmezni a romantikát, elég hagyni, hogy magától működjön, miközben az ízek, a figyelmes vendéglátás és a kifejezetten erre az alkalomra megálmodott menüsor természetes módon hozzák közelebb egymáshoz a szíveket.

Február 13-án egy exkluzív elő Valentin-napi borvacsorával hangolják rá a vendégeket az ünnepre, február 14-én pedig Valentin-napi vacsorával várják mindazokat, akik nagybetűs, klasszikus romantikára vágynak.

Péntek este a hangulat már a Gundel Borpince falai között megalapozódik egy exkluzív Valentin-napi borvacsorával, ahol minden a lassú ráhangolódásról szól. Egy pillantás, egy koccintás, egy közös mosoly és máris elhalkul a külvilág. A gondosan összeállított, négyfogásos vacsorát válogatott borok és pezsgők kísérik, a menüt pedig Wolf András corporate chef és Vérten Róbert executive chef álmodta meg kifejezetten erre az estére. Az ízek harmóniája, az élő zene és a bensőséges környezet együtt adják meg a különleges élményt.

Valentin-napon, február 14-én este az étteremben kizárólag a Valentin-napi menü érhető el, így minden figyelem erre az alkalomra összpontosul. A három- és négyfogásos menüsorokban klasszikus és friss ízek találkoznak, a fogásokat opcionálisan borpárosítással is kérhetitek. A welcome pezsgő, az ajándék bonbon és az apró köszöntőfalatok már az elején megadják az est alaphangulatát, a desszertnél pedig könnyű beleszeretni a pillanatba és egymásba is.

A Gundelben töltött Valentin-napi vacsora közben van idő beszélgetni, figyelni, megélni azt az érzést, amikor minden más háttérbe szorul. Ha idén egy igazán elegáns, emlékezetes estét szeretnétek, ahol a romantikus hangulat adott, a Gundel biztos választás.

Asztalfoglalás erősen ajánlott, hiszen ez az este sokak számára jelent különleges alkalmat.

Izgalom, összhang és közös sikerélmény – Valentin-hétvége a MystIQueRoom-ban

Ha Valentin-napon szeretnétek elkerülni a sablonos randikat, és inkább egy valódi közös élményt kerestek, a MystIQueRoom szabadulószobái telitalálatnak számítanak. Február 13–15. között Valentin-hétvégével várnak benneteket, ahol a történet gyorsan beszippant, a feladatok összedolgozásra késztetnek, és mire észbe kaptok, már csak egymásra figyeltek.

A szabadulószoba randinak azért is működik különösen jól, mert itt nincs kínos csend. A játék vezet, a helyzetek beszélgetést indítanak, a közös gondolkodás és az apró sikerek pedig pillanatok alatt összekovácsolnak. Ha pedig nem az első randiról van szó, hanem már összeszokott csapat vagytok, az izgalom és a kihívás üdítően friss élményt adhat egy megszokott vacsora helyett. Nem véletlen, hogy a MystIQueRoomban a lánykérés sem ritka – a gyűrű elrejtésében pedig örömmel segítenek.

Valentin-hétvégén különösen ajánlják a Trón, az Alice, a Gyűrű és a Katedrális pályákat, amelyek két fővel is könnyen, élvezetesen teljesíthetők.

Ugyanakkor a választék messze nem áll meg itt: összesen 21 különböző tematikájú pálya közül választhattok, ami továbbra is egyedülálló Budapesten. Ha más történet vonz benneteket, kettesben akkor is jó eséllyel megoldhatjátok a kihívást.

A hely egyik legnagyobb erőssége a részletgazdag díszletekben rejlik: hangeffektek, füst és olykor borzongató elemek gondoskodnak a hangulatról. Itt nem lakatokkal való pepecselés vár, hanem történetmesélés, logika és kreatív gondolkodás – pont annyi adrenalinnal, hogy végig fenntartsa az izgalmat.

Ráadásul ez az élmény teljesen független az időjárástól, így télen is biztos választás, és még az időzítés sem okoz gondot: a MystIQueRoom minden nap nyitva van, akár 21:00-tól is indulhat játék, így egy vacsora után is simán belefér még egy közös kaland.

Ez az a program, ami nemcsak egy estére ad élményt, hanem közös sztorit is, amit még napokkal később is mosolyogva idéztek fel. Ha Valentin-napon szeretnétek együtt izgulni, nevetni és valóban csapatként működni, a MystIQueRoom biztosan emlékezetes választás lesz.

 

Romantika a város felett – Valentin-nap a 360 Bar-ban

Valentin-napon a város is lehet romantikus partner - főleg, ha ilyen perspektívából nézitek, mint a 360 Barban. Itt a romantika nem erőltetett, egyszerűen adja magát: megosztásra szánt fogások, ütős koktélok és egy olyan panoráma vár, amibe első pillantásra bele lehet szeretni.

A város felett, fűtött iglukból élvezhetitek Budapest esti fényeit – akár kettesben, egymás kezét fogva, akár egy jó hangulatú baráti koccintás kíséretében.

A kilenc különböző iglu közül mindenki megtalálhatja a neki való hangulatot: a kisebb társaságok a shared table koncepcióban osztozhatnak egy iglun, míg a 6–10 fős baráti vagy céges csapatok privát iglut is foglalhatnak, ahol a meghittség és a panoráma garantált. A privát igluk előfoglalással érhetők el, az asztalfoglalási díj pedig teljes egészében lefogyasztható, így a látvány mellé bőven jut tér a gasztroélményeknek is.

A Bazilika felé néző tetőrészen fával fűtött, szabadtéri helyeket is kialakítottak, ahol a pattogó tűz mellett, egy forró ital társaságában adhatjátok át magatokat az estének. A város fényei, a hideg levegő és a meleg hangulat különös elegye az, ami miatt itt még a tél is kifejezetten jól áll Budapestnek.

A 360 Bar Valentin-napon is azt adja, amihez a legjobban ért: hangulatot. Egy vacsora vagy egy ital itt nemcsak program, hanem élmény, a kilátás pedig tökéletes romantikus „kellék” egy különleges estéhez. Asztalfoglalás erősen ajánlott, mert ezen az estén sokan szeretnének a város felett ünnepelni.

Ha Valentin-napon a megszokott helyett inkább egy emlékezetes pillanatot választanátok, a 360 Barban szó szerint magasabb szintre emelhetitek az estét.

Brunch, beszélgetés, mézédes pillanatok – randi a Honey Budapest-ben

Valentin-napon nem kötelező az esti gyertyafényes vacsoráig várni – egy jól eltalált brunch legalább ennyire működik randiként. A Honey Budapestben pontosan erre hangolódnak február 14-én: kedvenc brunchízek, meghitt hangulat és olyan légkör, ami kifejezetten a közös pillanatoknak kedvez. Legyen szó első randiról, egy már jól bejáratott Valentin-napi hagyományról, vagy csak egy jó ürügyről arra, hogy együtt egyetek valami finomat, itt minden adott az ünnepléshez.

Az egész napos reggeli kínálat mellett érkeznek a Honey jól ismert brunchfogásai, friss péksütemények, bisztróételek és italok, amik miatt könnyű hosszabb időre is leragadni. Egy pohár prosecco, egy kreatív koktél vagy egy jól eltalált gin-tonik mellől pedig kifejezetten jól esik figyelni egymásra, beszélgetni, ráhangolódni a napra.

Valentin-napon ráadásul egy apró, de nagyon szerethető extra is jár: minden páros asztalfoglaláshoz ajándék mimózát adnak, mert a szerelem – és a brunch – proseccóval az igazi.

Ez az a gesztus, amitől az egész élmény még személyesebb lesz.

Budapesten ma már önmagában is élmény bruncholni, de a Bazilika közelében megbújó Honey Brunch azoknak is tud újat mutatni, akik rutinos villásreggelizők. A klasszikus brunchfogásokat kreatív csavarokkal frissítik fel, így a megszokott ízek mellé mindig érkezik valami meglepő is.

Ha Valentin-napon egy könnyed, beszélgetős, nappali randira vágytok, ahol nem siet senki, és az élmény legalább annyira szól az együtt töltött időről, mint az ízekről, a Honey Budapest tökéletes választás. Asztalfoglalás erősen ajánlott, mert ez a brunch garantáltan népszerű lesz.

Valentin-nap végső soron nem a programról szól, hanem arról, hogy együtt legyetek – nevetve, izgulva, beszélgetve vagy egyszerűen csak egymásra figyelve. Legyen az egy közös kísérlet, egy szabadulószobás sikerélmény, egy panorámás koccintás, egy mézédes brunch vagy egy elegáns vacsora, ezek a helyek mind ugyanazt adják: időt és élményt egymással. És ha ez megvan, akkor a Valentin-nap már biztosan jól sikerült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
„Ezt csak mi adhatjuk a világnak” – a busójárás miatt özönlenek a turisták Mohácsra, a város már készül a télűző ünnepre
A mohácsi busójárás az UNESCO-elismerés óta februárban ismét a turizmus központjába kerül. A szervezők több mint 2600 maskarásra és százezres látogatószámra számítanak, a szálláshelyek pedig már most gyorsan telnek.


A télnek mennie kell, és ennek a parancsnak februárban ezrek adnak hangot országszerte. A kereplők zaja, a máglyák füstje és a gőzölgő ételek illata egyre több hazai és külföldi látogatót vonz, akik egy olyan kulturális jelenségre kíváncsiak, ami jóval több egy egyszerű népszokásnál.

A mohácsi busójárás 2009-es UNESCO elismerése óta a magyar téltemetés egyfajta világmárkává vált, amelynek vonzereje és gazdasági hatása évről évre érezhetőbb.

A nemzetközi figyelem mögött a helyi közösségek ereje és a kulturális sokszínűség áll, ami a busójárást az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára emelte.

„Örökségünk olyan érték, amit csak mi adhatunk az egyetemes emberiségnek” – mondta korábban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Az örökség súlyát és a vele járó felelősséget a város mindig is érezte.

„Nagy siker ez Mohács számára… az elismerés a busójárás révén ismertté teszi Mohács városát az egész világon, de egyben komoly felelősséggel is jár” – nyilatkozta Szekó József, Mohács akkori polgármestere.

Az elmúlt évek adatai – tavaly több mint 2600 maskarás, 73 busócsoport és százezres látogatószám – azt vetítik előre, hogy a következő hetekben ismét megtelnek a városok.

A télűzés zászlóshajója idén is a február 12-től 17-ig tartó mohácsi busójárás. A program csúcspontja farsangvasárnap, február 15-én lesz, amikor a busók csónakokkal kelnek át a Dunán, majd a nagy felvonulás után a főtéri óriásmáglyán égetik el a telet jelképező koporsót.

Húshagyókedden, 17-én a második máglyagyújtással és táncházzal zárul a hatnapos esemény, amelynek hangulatát a Zora, Misija és a Planina tamburazenekarok alapozzák meg.

A látvány mögött ott van a kézműves hagyomány is, amely generációkon át öröklődik.

„A munkám egy kézlenyomat, amit ha látok a busókon, annál nincs jobb érzés” – fogalmazta meg Rosta Endre busómaszk-faragó.

A hatalmas érdeklődés miatt a szervezők a korábbi évek tapasztalatai alapján mentesítő vasúti járatokkal és a tömegközlekedés használatára való felhívással készülnek.

De a télűző hangulat nem korlátozódik a Duna-partra. Miskolcon február 6. és 8. között az ország egyik legnagyobb gasztrofesztiválja, a Kocsonyafesztivál veszi át a főszerepet.

A belvárost megtöltő vásári forgatag mellett közel száz ingyenes koncert várja a közönséget, a színpadokon olyan nevekkel, mint a Wellhello, Horváth Tamás, a Hooligans, Kowalsky meg a Vega vagy a Bikini.

Míg a borsodi megyeszékhelyen a kocsonya gőzölög, addig Nagykanizsán a fánk illata száll: február 14-én, szombaton a Kanizsa Arénában tartják a XVIII. Országos Farsangi Fánkfesztivál központi eseményét, ahol fánksütő-verseny és karneváli felvonulás is lesz.

Somogyban a látványos utcaszínházé a főszerep. Kaposváron február 6-án és 7-én a „Téllidércek” óriásbáb-show-ja és fényjátéka foglalja el a Kossuth teret, másnap pedig a Vaszary parkból indul a nagy jelmezes menet.

A nyugati határszélen, Kőszegen pedig a „farsang farka” zárja a szezont február 17-én. A város Fő terén délelőtt gyerekprogramok, délután utcabál és jelmezverseny lesz, a helyieket pedig arra buzdítják, hogy jelmezben dolgozva vegyenek részt a közös bolondozásban.

Bár a legtöbb szabadtéri program ingyenes, érdemes készülni, mert Mohácson például a Busóudvar egyes kézműves foglalkozásai belépődíjasak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
A magyar kultúra napja 2026: íme a legizgalmasabb programok országszerte
A jeles alkalomhoz idén is koncertek, kiállítások és különleges programok kapcsolódnak – cikkünkben ezek közül válogattuk össze a legizgalmasabbakat.


Január 22-e minden évben az a nap, amikor évről évre a magyar kultúra kerül a figyelem középpontjába: mindaz, ami a nyelvünktől és irodalmunktól kezdve a zenénken, képzőművészetünkön és hagyományainkon át formálja a közös gondolkodásunkat és identitásunkat.

A magyar kultúra napjához immár több mint három évtizede kapcsolódnak országszerte koncertek, kiállítások, irodalmi estek és közösségi események, amelyek mind azt bizonyítják: a magyar kultúra élő, sokszínű és folyamatosan megújuló.

2026-ban ráadásul nem csupán egyetlen napra koncentrálódik az ünneplés. Január 22. köré egész hetes programsorozatok szerveződnek Budapesten és vidéken egyaránt, így bőven lesz miből válogatni azoknak is, akik aktív kikapcsolódásra, és azoknak is, akik elmélyültebb kulturális élményekre vágynak.

Miért január 22-e a Magyar Kultúra Napja?

A Magyar kultúra napjának története egészen 1823-ig nyúlik vissza. 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Kölcsey Ferenc, a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja. A mű eredeti címe Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból volt, és azóta a magyar nemzeti identitás egyik legerősebb szimbólumává vált.

Az ünnep gondolata az 1980-as évek közepén merült fel, majd 1989-ben szervezték meg az első, kifejezetten ehhez a dátumhoz kapcsolódó évfordulós rendezvényeket. Január 22-e azóta hivatalosan is a Magyar kultúra napja, amelynek célja változatlan: emlékeztetni bennünket a kultúránkban rejlő értékekre, a közös gyökerekre és arra az örökségre, amely összeköt bennünket.

Több mint emléknap: élő ünnep országszerte

A Magyar kultúra napja ma már jóval túlmutat az emlékezésen. Az ország számos pontján rendeznek ilyenkor kiállításokat, színházi előadásokat, irodalmi esteket, koncerteket és díjátadókat, miközben sok kulturális intézmény ingyenes vagy rendhagyó programokkal várja a látogatókat.

Az elmúlt években egyre erősebb lett az a szemlélet is, hogy a kultúra nemcsak intézményekben él: közösségi terek, szabadtéri helyszínek, sőt, városi séták és interaktív programok is bekapcsolódnak az ünneplésbe. Ennek köszönhetően a Magyar kultúra napja egyszerre szól a hagyományokról és a jelenről.

Programajánló: így ünnepeljük a Magyar kultúra napját 2026-ban

Budapest és környéke: koncertek, múzeumok, különleges helyszínek

A főváros idén is kiemelt szerepet kap az ünnepi programkínálatban. Több kulturális tér és koncerthelyszín magyar zenékre hangolódik január 22-én, ahol feltörekvő előadók, kortárs produkciók és akusztikus estek váltják egymást.

Számos múzeum is csatlakozik az ünnephez: tárlatvezetések, időszaki kiállítások és ingyenes látogatási lehetőségek várják az érdeklődőket.

Idén ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum állandó kiállításai.

A magyar kultúra napján, január 22-én többek között a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, valamint a sárospataki Rákóczi Múzeum és a visegrádi Mátyás Király Múzeum állandó kiállításai tekinthetők meg ingyenesen.

Különösen népszerűek ilyenkor a népi hagyományokra és a magyar kulturális örökségre fókuszáló intézmények.

A város több pontján szabadtéri és közösségi programokkal is készülnek, amelyek egyszerre szólnak a családoknak, fiataloknak és azoknak, akik egy kicsit más szemszögből szeretnék megélni a kultúra ünnepét.

Fonó Budai Zeneház

Bár a Fonóban minden nap A magyar kultúra napja, mégis a január 22-ei kiemelt ünnepre különleges műsorral készül a ház: A Fonó30 Életműdíjjal kitüntetett Borbély Mihály unikális fúvós és alkotótársai, a táncházmozgalom legendás alakja Farkas Zoltán „Batyu”, valamint a virtuóz bőgős, Mohácsy Lőrinc Ágoston triója teszi feledhetetlenné az estét, amelyhez Tóth Ildikó „Fecske” csatlakozik. A hónap végén, 30-án pedig az évtizedes hagyományra visszatekintő Népzenészbállal folytatódik kultúránk ünneplése, ahol a népzenész szakma és a közönség emlékezetes koncertekkel és táncházzal ünnepelheti meg emblematikus alkotóinkat és azt a kultúrát, amely nap mint nap éltet bennünket.

Magyar kultúra napja a Városligeti Műjégpályán, január 22.

Január 22-én a jégen nemcsak a korcsolyák csúsznak, hanem a magyar zene is főszerepbe kerül. A napra félretesszük a nemzetközi slágereket, és kizárólag hazai előadók dalai szólnak majd: az Omega, a KFT, a Hungária vagy Charlie klasszikusaitól kezdve az olyan kortárs nevekig, mint Analog Balaton, Hiperkarma, 30Y, Beton.Hofi vagy Azahriah.

Korcsolyázás magyar zenére – ennél hangulatosabb módon nehéz lenne ünnepelni a Magyar kultúra napját.

Magyar kultúra napja 2026 – NKA Hangfoglaló Minifeszt, január 22.

A Magyar kultúra napján a kortárs magyar könnyűzene kerül reflektorfénybe a Turbina tereiben. Az NKA Hangfoglaló Program 2025/26-os évadának Induló előadói alprogramjában támogatott zenekarok és előadók mutatkoznak be, akik a hazai zenei színtér következő generációját képviselik.

A minifesztivál keretében a Turbina mindhárom terme megtelik élő zenével: egy este alatt hallgathatjátok meg a Hangfoglaló 12. évadának friss produkcióit, és fedezhetitek fel azokat az előadókat, akikről még sokat fogunk hallani.

Regős Mátyás & Vértesi Ferenc: Cseh Tamás- és Fedon-dalok, január 22.

Regős Mátyás és Vértesi Ferenc hosszú évek óta dolgoznak együtt, közös gondolkodásukból pedig két külön világ született meg. Az egyik Cseh Tamás dalain keresztül idézi meg a magyar dalköltészet klasszikus korszakát, a másik pedig a Fedon-dalok című lemez anyagára épül, amely saját szerzeményeikből áll.

A képzeletbeli Patyik Fedon alakja köré szerveződő dalok különös sorsokat, szatmári kőműveseket, kőbányai nőket és hétköznapi történeteket idéznek meg. Január 22-én, a Magyar kultúra napján – és egyben Cseh Tamás születésnapján – a két műsor egymás után hangzik el, egy estére összefonva két eltérő, mégis mélyen összekapcsolódó alkotói világot.

Platon Karataev duó koncert és tárlatvezetés, Szentendrei Régi Művésztelep – január 23.

A Platon Karataev dalai különösen érzékenyen rezonálnak a Magyar kultúra napjának szellemiségére: befelé figyelnek, kérdeznek és elcsendesítenek. Ezúttal a zenekar duófelállásban lép fel egy egészen különleges helyszínen, a Szentendrei Régi Művésztelepen, ahol a dalok a kiállított művek között szólalnak meg.

A koncert előtt a látogatók részt vehetnek az Örökölt minták című kiállítás tárlatvezetésén is, így a vizuális és zenei élmény szorosan összekapcsolódik ezen az estén.

Nyílt nap az Országos Széchényi Könyvtárban, január 24.

A Magyar kultúra napjához kapcsolódva január 24-én egész napos nyílt napra várja az érdeklődőket Országos Széchényi Könyvtár, vagyis a nemzet könyvtára.

A kurátorok vezetésével megtekinthetők a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal eredeti kéziratai, miközben a versek keletkezéstörténetébe is bepillantást nyerhetünk. A program részeként a látogatók olyan, máskor zárt területekre is beléphetnek, mint a toronyraktár, és különleges sétákon ismerhetik meg az épület és a gyűjtemény történetét.

A családokra és gyerekekre is gondoltak: múzeumpedagógus által vezetett játékos feladatok és nagyméretű kirakók teszik élményszerűvé a látogatást a legkisebbek számára is.

Vidéki programok: ahol a kultúra közösségi élménnyé válik

A Magyar kultúra napja nem csak Budapesten fontos. Vidéki városokban és kisebb településeken gyakran egész hetes rendezvénysorozatok kapcsolódnak január 22-höz. Irodalmi estek, helyi alkotók kiállításai, zenés műsorok és színházi előadások teszik ünnepivé ezt az időszakot.

Sok helyen a kulturális eseményeket gasztronómiai programokkal, borkóstolókkal vagy közösségi találkozókkal kötik össze, ami még közvetlenebb, emberközelibb hangulatot ad az ünnepnek.

Hogyan érdemes készülni a Magyar kultúra napjára?

Érdemes előre körülnézni a helyi programkínálatban, mert számos esemény ingyenesen látogatható, másokra viszont regisztráció szükséges. Jó ötlet lehet több programot összekapcsolni: egy délutáni kiállításlátogatást például egy esti koncerttel vagy előadással zárni.

A Magyar kultúra napja kiváló alkalom arra is, hogy családdal, barátokkal közösen vegyünk részt egy-egy eseményen, hiszen sok program kifejezetten több generációt szólít meg.

Miért fontos ma is a Magyar kultúra napja?

Mert emlékeztet arra, hogy a kultúra a mindennapjaink része. Ott van a dalokban, amelyeket ismerünk, a történetekben, amelyeken felnőttünk, és azokban az élményekben, amelyeket együtt élünk át.

A Magyar kultúra napja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és újra felfedezzük mindazt az értéket, amely körülvesz bennünket. Akár egy koncerten, akár egy múzeumban, akár egy csendesebb irodalmi esten – minden találkozás hozzátesz valamit ahhoz a közös történethez, amelyet magyar kultúrának hívunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk