KULT
A Rovatból

Azért kell kórusba járnunk, hogy megtaláljunk magunkban valamit

Tóth Árpád egész életét az éneklésre és kórusvezetésre tette fel. Hetente százakat tanít, nemrég egy előadása végén az egész terem felállva tapsolt neki.
Láng Dávid - szmo.hu
2017. június 02.



Másfél évvel ezelőtt már megjelent egy interjú itt a portálon Tóth Árpáddal, a Csíkszerda kórus vezetője azóta még nagyobb fordulatszámon pörög. Gyakorlatilag minden este más társasággal próbál, napközben középiskolában és egyetemen is tanít, nyaranta pedig sorra kapja a meghívásokat Kínától Ausztráliáig, hogy ott is átadja nem mindennapi szemléletét.

Június 10-én rendezik meg ötödik alkalommal a Kórusok Éjszakáját, aminek szintén ő az egyik alapembere. Ennek apropóján beszélgettünk, de szóba került például az is, mi a véleménye Deák Kristóf Oscar-díjas kisfilmjéről, a Mindenkiről.

– Hány kórust viszel most pontosan?

– A Csíkszerdának jelenleg öt kórusa van. A hétfői, a szerdai és a csütörtöki nagyobb kiadású, ahová évente egyszer bárki szabadon csatlakozhat. Ezen kívül van kedden délután egy gyerekkar (ahová főleg a tagok gyerekei járnak), esténként pedig egy válogatott kamarakórus. A Kisképzőben is van egy kórusom, amire talán a mezítlábas operatársulat megnevezés illik leginkább, valamint az idei évtől az egyetemen is én vezetem a Kodály Intézet vegyes karát.

– Van neked szabad estéd a hét bármelyik napján?

– Nincs, de ezt egyáltalán nem élem meg áldozatként. Nagyon szeretem csinálni, különben biztos nem vállalnék be ennyit. Igaz, valóban elég sok energiát kivesz belőlem, de

"
valahogy mindig úgy alakul, hogy a próbákról feldobottabban távozunk, mint ahogy megérkeztünk.

Szerencsém van, mert jó az energia-háztartásom, emiatt nincs szükségem sok alvásra.

– Összesen hány ember tartozhat hozzád?

– Ötszázra szoktuk becsülni a Csíkszerda-család kórusait, amiből nagyjából négyszáz az aktív tag. Tanítok kétszáz gyereket a Kisképzőben, a Kodály Intézet pedig ötven tagú és ott mindenki jár kórusba. Heti szinten összesen olyan hétszáz körül lehet azoknak a száma, akikkel találkozom.

totharpi3

– És tudod mondjuk a nevüket? Vagy felismernéd őket az utcán, ha szembejönnének?

(nevet) Nagyon fura lesz a válaszom: nyilván a kórusos létnek nagyon sok dolog része, számtalan barátság és szerelem szövődött már a tagok között, de ezzel együtt számomra elsősorban mégiscsak az éneklésről szól. Ezt alapul véve nem érzem felelősnek magamat mondjuk azért, hogy feltétlenül mindenkit név szerint ismerjek. Nyilván vannak, akikkel közelebbi viszonyba kerülök, de röhejes lenne, ha valaki csak amiatt járna, mert jó barátok vagyunk.

Az őszi félévben, amikor egyszerre 120 új tag csatlakozik, simán előfordul, hogy megszólít valaki mondjuk a metrón és nem ismerem fel. Eleve nem szoktam az emberek szemébe nézni vezénylés közben, ez is nehezíti a dolgot. Most viszont már két táboron is túl vagyunk a legutóbbi bővülés óta, ezeknek köszönhetően a nevekkel és arcokkal azért már képben vagyok.

– Bárkivel beszéltem csíkszerdások közül, mindannyian úgy áradoznak rólad, mintha kisebbfajta személyi kultusz lenne körülötted. Hogyan tudod kezelni az ilyen fokú rajongást?

– Szeretve lenni nyilván mindenki számára jó érzés, ahogy az is, ha tisztelet övezi. Sokat dob az önbecsülésemen is, ugyanakkor személyi kultuszról beszélni szerintem túlzás. Az viszont biztos, hogy az utóbbi időben nagyon foglalkoztat engem a kérdés, vajon működőképes lenne-e az általam alkalmazott munkamódszer akkor is, ha más vezetné a kórusokat. Hosszabb távon mindenképp szeretném, ha lenne olyan kórusom, amit zökkenőmentesen átadhatok. Egyszer már volt egy ilyen kísérlet, abból levontam a tanulságokat, legközelebb máshogy fogom csinálni. Jelenleg addig már eljutottunk, hogy bár az összes kórust újra én viszem, mindenhol van helyettesem, aki adott esetben be tud ugrani.

"
Szilárdan hiszek benne, hogy az embereknek azért kell kórusba járniuk, hogy megtaláljanak magukban valamit, miközben énekelnek, és nem a személyem vagy a szedett-vedett poénjaim miatt.totharpi2

– Mennyire van ez így a gyakorlatban?

– Nagyon sok átalakulást látok a kórusban: szerintem az emberek jó részének fantasztikus lehetőség ez, hogy levetkőzze a félelmeit és nyitottabbá váljon a környezetére. Számos olyan tagunk is van, aki egyébként nem nagyon jár társaságba, sőt stresszelnek is, ha sok emberrel vannak egy légtérben. Mégis lejöttek, mivel szeretnek énekelni, és szép lassan már megszólalni is meg mernek. Nekem is az az érzésem, hogy ilyen társaságban – például a próbák utáni sörözések idején – könnyebben el tudok beszélni azokról a problémákról, amelyek foglalkoztatnak. És megoldást is jóval könnyebb így találni rájuk.

– A Mindenki filmről mi a véleményed?

– Szerintem óriási dolog, hogy megszületett ez a film és közbeszéd tárgya lett a téma, ami a középpontjában áll. A legnagyobb erényének azt érzem, hogy egy olyan jelenségről kezdtek el utána százezrek beszélni, ami addig egyáltalán nem volt széles körben ismert. Vegyük például a bátyámat: őt sosem foglalkoztatta igazán, amit csinálok, nem is szoktunk kórusos ügyekről beszélni szinte egyáltalán.

"
De miután megnézte a Mindenkit, felhívott és elkezdett kérdezgetni olyan dolgokról, amikről előtte soha, pedig 25 évig egy szobában laktunk.

Sokan felhozták, mennyire reális a film cselekménye. Egyrészt szerintem akár meg is történhetett volna adott esetben, de ha azt nézzük, egyáltalán nem kell reálisnak lennie. Elvégre játékfilmről beszélünk, nem dokumentumfilmről. Az üzenete pedig rettentően pozitív. A sikeresség ellenében az élményre helyezi a hangsúlyt, egy olyan világban, ahol mindent mérni akarunk. Ennek fényében csodálatos, hogy van egy kislány, aki hiába nagyon tehetséges, nem a győzelem a célja – csak azt szeretné, hogy mindenki jól érezze magát.

totharpi5totharpi6

– Ti egyébként szoktatok versenyeken indulni?

– Nem, soha. Ezzel megint nem leszek népszerű, de

"
szerintem a versenyeket azoknak a pedagógusoknak találták ki, akik önmagában a zenével már nem tudják motiválni a csapatot.

Ezen a ponton túl pusztán a koncertezés többé nem kielégítő, mindenképp le kell győzni másokat a sikerélményhez. Én életemben egyszer indultam egy karvezető versenyen még huszonéves koromban, mondjuk az jól is sikerült és az önéletrajzomban is jól mutat. Illetve Felvidéken vezettem kórust sokáig, ott Galántán van egy nagy közös találkozó minden kórus számára. Ennek része egy verseny is, amin kötelező elindulni. Ez volt még kivétel, de sosem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

– A május elején megtartott TEDx-es előadásod hatalmas sikert aratott, többen az egész konferencia csúcspontjaként emlegették. Hogyan élted meg a színpadról a közönség reakcióit?

– Nagyon nehéz volt a felkészülés, mivel a szervezők elég nagy hangsúlyt is fektetnek erre. Minden előadónak le kell írni és többször el kell mondani az egész beszédét, ami számomra lehetetlen feladat, mivel semmit nem tudok hitelesen előadni, amit előre kigondoltam. Mindegy, muszájból írtam egy szöveget, persze a végén pár mondat kivételével teljesen mást mondtam el. Eredetileg úgy lett volna, hogy én fejezem be a konferenciát. A főpróbán, üres terem előtt viszont nem tudtam magam annyira helyzetbe hozni, amennyire a szervezők elvárták volna tőlem. Nyilván elég nehezen tudták elképzelni, amikor azt mondtam: „és itt lesz majd az éneklés, rendben fog menni minden, nyugi...”

Az lett a vége, hogy másnap reggel felhívtak, hogy tök jó az egész, de inkább mégsem én leszek az utolsó előadó. Úgy éreztem, azért hívtak meg, hogy megénekeltessem az embereket és ez jó élmény legyen nekik, de a végén nem hittek eléggé benne, hogy sikerülni fog. Pedig sikerült, nem is akárhogy. Persze azért stresszeltem előtte, de ahogy felmentem a színpadra és észrevettem ismerős arcokat a nézőtéren, azonnal tudtam, hogy minden rendben lesz.

A teljes TEDx-es előadás:

– A világban merre jársz mostanában előadni?

– Van egy elég szoros kínai kapcsolatom, akik évente kétszer-háromszor hívnak különféle városokba, Angliában és Olaszországban is minden évben tartok nyári egyetemet, valamint a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke révén rendszeresen megyek Ausztráliába is. Utóbbi többnyire karácsony után pár nappal szokott kezdődni, ami ott a nyár közepét jelenti. Németországban középiskolásokat szoktam tanítani, és Felvidékre is a mai napig visszajárok időnként karvezetés kurzusokat tartani.

– Mindenhol ugyanannyira átjön a mondanivalód?

Nyilván vannak kulturális különbségek. Az a fajta együtt éneklősdi, ami nálunk eléggé megvan – a Mindenki is pont ezért válhatott a közbeszéd tárgyává –, Ázsiában például sokkal kevésbé megszokott. A viccekre is figyelni kell, hol mi jön át, min nevetnek. De azt tapasztalom, hogy

"
ha az ember elég élvezettel és átéléssel adja elő, amit szeretne, az azért mindenhol beüt.

– Mi várható az idei Kórusok Éjszakáján?

Hosszú programmal készülünk, délután 4-kor lesz az első Éneklő Utca és fél 12-kor a záró közös éneklés. Ugyanúgy 9 helyszín lesz, de nem pont ugyanazok, mint eddig, bevontunk újabbakat is – például a Vörösmarty Gimnázium belső udvarát. Szintén újdonság, hogy ezúttal két Éneklő Utcát is csinálunk, hogy kicsit megbolygassuk az este rendjét. A második nagyjából a közepén kap majd helyet, 8 óra körül. Ennek keretében az összes résztvevő kórust felállítjuk nagyjából 20 méterre egymástól, ez több száz embert jelent. Egymásnak adják a stafétát az éneklésben, a közönség pedig séta közben belehallgathat mindegyikükbe. További változás, hogy a gyerekkarokat most először nem soroltuk be a meglévő kategóriák közé, hanem kaptak egy sajátot.

A záródal:

totharpi4

– Milyen projektjeitek lesznek még nyárig?

– A Kórusok Éjszakája előtti hétvégén, június 2-3-4-én a szerdai csoport adja elő az Átváltozások című művet a Lauder Gimnáziumban. Ovidius Metamorphoses című művéből mutatunk be két történetet: az Apolló és Küparisszoszt kórusimprovizációval, a Bibliszt pedig Jules Massenet francia romantikus zeneszerző megfogalmazásában.

Ezen kívül négy nyári hétvégén ismét lezárják a Szabadság-hidat, ennek örömére szervezünk oda egy flashmobot, amire egy külön dalt is írunk a témában. Ennek a konkrét időpontja még alakul. A keddi kamarakórussal pedig a saját műveimből – ugyanis zenét is szoktam szerezni – tartunk egy bemutatót a Kórusok Éjszakája után egy héttel. Idén először csinálunk egy Csíkszerda nyári egyetemet is a kórustagok számára. Aki szeretne, tanulhat kottaolvasást, csiszolhatja a hangképzését, illetve a karvezetésbe is belekóstolhat. Ez lesz július elején, utána kezdődik a nyári szünetünk szeptemberig.

– És az őszi folytatáson gondolkodsz már?

– Abszolút, elég sok projektötletem van, amelyeken egy ideje már egy kisebb csapattal dolgozunk. A Kórusok Éjszakája után fogunk összeülni, ekkor kezd majd el kikristályosodni, mi valósulhat meg a következő szezonban. Ami biztos, hogy a koncertek jobban el lesznek szórva: most tavasszal többször is csak pár hét telt el két bemutató között, ezt szeretnénk egyenletesebben szétteríteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: