Aki Budapest legmenőbb szórakozóhelyét vezette
"Tilos az Á..." - erről a szókapcsolatról az emberek többsége alighanem a Micimackóban szereplő jellegzetes táblára asszociál. Ám azoknak, akik a rendszerváltás környékén voltak fiatalok, jó eséllyel egy másik dolog is beugrik a név hallatán: mégpedig a korszak egyik legnépszerűbb és legemblematikusabb szórakozóhelye.
A Mikszáth Kálmán téri klub 1989 szilvesztere és 1996 között üzemelt, olyan ma is aktív zenekarok léptek fel itt rendszeresen, mint a Quimby, a Kispál és a Borz, a Korai Öröm, a Kampec Dolores, vagy az ef Zámbó Happy Dead Band. Emellett innen indult útjára a Vajdai Vilmos és Szabó Győző által fémjelzett TÁP színház, valamint kalózadóként a Tilos Rádió is. A hely alapítóját, Németh „Vova” Vladimirt a kezdetekről, a sikerek és a későbbi bezárás okairól, illetve az akkori és mai éjszakai élet különbségeiről kérdeztük.
- Hogy emlékszel vissza a Tilos az Á megalapításának időszakára?
- Azt hiszem, mindannyiunk életének legeuforikusabb évei voltak: egyrészt akkor végeztük el az egyetemet, ott álltunk a felnőttkor kapujában, másrészt a rendszerváltás eseményei önmagában is okot adtak az optimizmusra. A konkrét motivációt az adta, hogy sokat jártunk koncertekre, ismertük a késői szocializmus éjszakai életét, és
az volt a véleményünk, hogy különösebb előtanulmányok nélkül is tudunk a meglévő helyeknél jobbat csinálni.
Stoppal és Interraillel bejártuk Európa nagy részét, illetve én fél évet éltem az Egyesült Államokban, úgyhogy bőven volt viszonyítási alapunk. Amszterdamban és Berlinben is nagyon komoly művészeti élet zajlott, mi pedig úgy gondoltuk, hogy ennek idehaza a katalizátorai tudnánk lenni. Ehhez természetesen egy megfelelő helyre is szükség volt, amit végül a Mikszáth Kálmán téren találtunk meg. Hatalmas reményekkel, erőtől duzzadóan indultunk neki a dolognak, és különösebb nehézségeink sem adódtak az megvalósítással. Abban az időben már új szelek fújtak, a hatalom többé nemigen tett keresztbe senkinek.
Névjegy
Németh Vladimir, vagy ahogy minden ki ismeri, Vova 1961-ben született Budapesten. Történelem-angol szakon végzett, majd rövid ideig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanított. Az éjszakai életben a Tilos az Á létrejöttéig csak mint érdeklődő volt benne: mindig is az underground közeg állt legközelebb hozzá, nyomon követte az oda tartozó zenekarokat, de hivatásszerűen nem foglalkozott vele.
Két évvel a hely megalakulása után felhagyott a tanítással, azóta sem tért vissza hozzá, de a művészetek és a koncertszervezés révén máig jelen van a humán beállítottság az életében. Miután a Tilos az Á bezárt, a Zene ünnepe nevű rendezvénysorozat hazai szervezője lett, számos nagynevű külföldi együttest hozott el Magyarországra, illetve magyar csapatokat is segített külföldre juttatni.
A 2000-es évek elején Lajkó Félixszel kezdett együtt dolgozni, tíz éven keresztül intézte a hegedűművész ügyeit a koncertszervezéstől a lemezkiadáson át a marketingig. Ezzel párhuzamosan Kerényi Györggyel létrehozták a Rádió C-t, Magyarország első roma rádióadóját. Tavaly óta a Pagony nevű szabadtéri vendéglátóhelyet irányítja, amit a Gellért fürdő egyik felhagyott részéből alakítottak ki – mi is itt beszélgettünk vele.
- Hogy alakult ki a fellépők köre?
- A 80-as évek végén már nagyon komoly underground/ alternatív szcéna létezett Magyarországon, az Európa Kiadótól a Bizottságon át a Kontroll Csoport és az URH különféle változataiig. Ezeknek a már befutott, mondhatni legendás csapatoknak mi kevésbé szerettünk volna teret adni, kezdettől fogva az egy generációval fiatalabbakat preferáltuk. Nagyon sok zenekar indult a rendszerváltás környékén, erre a hatalmas kulturális pezsgésre építettünk. Olyanok is többen akadtak, akik konkrétan nálunk kaptak inspirációt a zenéléshez. A legjobb példa erre Palotai Zsolti (vagyis DJ Palotai), akinek itt indult el a máig tartó karrierje. Vagy vegyük az Andersen zenekart – a tagok között a Kistehenes Kollár-Klemencz Lacival –, akik kezdetben csak sörözgetni jártak le hozzánk, majd elkezdtek próbálni egy garázsban és kisvártatva bekopogtattak hozzánk, hogy felléphetnének-e.
Az Andersen Budapest című dala:
1989. december 31-én nyitottunk meg, az elején még csak a felső szinten voltak programok. Azonban rövid időn belül akkora lett a forgalmunk, hogy felújíthattuk a pincét, amiben addig derékig állt a víz. Augusztusra sikerült befejezni, és onnantól az vált a fő helyszínné. A programszervezést Zsolti (Palotai – a szerk.) intézte, egy Micimackós naptárba írta be a jelentkezőket.
Egy idő után bejelentkezett hozzánk egy fiatal dunaújvárosi csapat: úgy hívták őket, hogy Quimby. Valamivel nehezebb dolgunk volt a Kispál és a Borzzal,
ők akkoriban már berobbantak az országos élvonalba, de végül a technikusunknak köszönhetően (aki nekik is dolgozott) sikerült megszereznünk őket. Rajtuk kívül stabil fellépőnek számított például az ef Zámbó Happy Dead Band, a Palermo Boogie Gang, illetve a Korai Öröm. Sőt, idővel egyre több külföldi névvel is bővült a koncertnaptárunk. Ebben sokat segített a minket övező nemzetközi hírverés, valamint az is, hogy nagyon rugalmasak voltunk: előfordult olyan, hogy utolsó pillanatban „esett be” egy külföldi zenekar, de megkértük az aznapi magyar fellépőnket, hogy legalább az ő koncertjük előtt hadd játszhassanak kicsit.
Frank Zappa és a Tilos az Á
A szovjet csapatok kivonásának megünneplésére az akkori főpolgármester, Demszky Gábor 1991 júniusában megszervezte az első Budapesti Búcsút. Az esemény díszvendége a világhírű, ekkor már súlyos beteg Frank Zappa volt, aki két szóló erejéig fel is lépett a Tabánban tartott délutáni koncerten, a Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Egri János és Kőszegi Imre alkotta zenekar társaságában. Pár órával később pedig részt vett a Tilos az Á-ban tartott zártkörű bulin, ami a hely történetének első és egyben utolsón nem nyilvános rendezvénye volt.
Az este elég feszengősre sikerült: mind a szervezők, mind a résztvevők nehezen tudták kezelni a helyzetet, amit a sztár jelenléte okozott. Abból a szempontból viszont mindenképp emlékezetes maradt a dolog, hogy a klub 1996-os bezárása után Zappa Café néven nyílt kávézó ugyanott, amely a mai napig működik.
- Mekkora volt a befogadóképesség?
- Száz-valahány négyzetméteres volt a pince, két kivezető vészkijárattal. Nagyon ügyeltünk rá, hogy soha semmilyen gyúlékony anyag ne kerülhessen le, de a heringeffektus gyakori volt: egy-egy népszerűbb koncerten több százan is összezsúfolódtak, szó szerint a falakról csöpögött a verejték. Így belegondolva ma már összeteszem a kezem, hogy sikerült megúsznunk komolyabb baleset nélkül.
Vova és 80-as évekbeli önmaga egy korát igencsak megelőző szelfin
- A koncerteken kívül milyen programok voltak még?
- Nálunk indult például a TÁP színház, ami a Tilos az Á Performance rövidítése. Ennek alapítója, Vajdai Vili először DJ-zni jött hozzánk, de rövid idő után fejébe vette, hogy színházat akar csinálni. Az első darab az Ajjajjaj címet kapta, a bemutatóra csurig megtelt a pince. Ott volt a rettegett színikritikus, Molnár Gál Péter, politikusok, színészek, közéleti szereplők – ekkor már nagy neve volt a Tilos az Á-nak, mindenki kíváncsi volt rá, mi sül ki a dologból. A következő történt:
Vili bejött a vészkijáraton, felállt egy kis dobogóra, amin mindössze egy fogas volt. Felakasztotta a kabátját, leült, majd annyit mondott: „Ajajajj…” Ült fél percet, ezután felállt, kiment, felpattant a biciklijére és elhajtott. Az első ember körülbelül 45 perc után mert felállni és elhagyni a nézőteret.
MGP másnap zseniális kritikát írt a produkcióról, mondván „végre egy formabontó alkotás, valami megmozdult a színházi életben!” Ugyancsak nálunk alakult meg a Vákuum TV, ami nem egy hagyományos értelemben vett tévécsatorna volt, hanem egy hétfőnként jelentkező élő showműsor. Ez a Kontroll Csoport egyik énekese, Kistamás Laci nevéhez kötődik, aki Palotai Zsolti távozása után került hozzánk szervezőként. Belőle is kikívánkozott a performanszművész, a vetítés és az élő színház elegyét hozták össze, igencsak formabontó módon. Többek között Till Attila is részt vett ezekben a heti szinten zajló ökörségekben.
- Mi vezetett a hely bezárásához?
- Már az első perctől kezdve hatalmas érdeklődés övezett minket, idehaza és külföldön is rengeteget foglalkozott velünk a sajtó. Ennek azonban csak az egyik oldala a népszerűség: szinte ezzel egy időben a támadások is elindultak ellenünk. Állandóak voltak a lakossági panaszok, holott a mai napig szórakozóhely működik ott, tehát olyan nagyon szörnyű csak nem lehetett a lakóknak. Elkezdődtek a drogos támadások is, emlékszem, még a Magyar Televízió is kijött forgatni, azt próbálva bebizonyítani, hogy a mi közönségünk az utcán szúrja magát. Egy darabig nem törődtünk ezekkel, hiszen még tartott a kezdeti idők lelkesedése, de aztán fokozatosan elfogyott körülöttünk a levegő. A kaput végleg talán a jövedéki törvény sajátos értelmezése tette be, aminek következtében kizárólag borozóként működhettünk. Ezzel párhuzamosan mi magunk is egyre inkább megfáradtunk:
valahogy mindannyian elkezdtük érezni, hogy véget értek azok az euforikus évek,
amelyeket az elején említettem.
Kampec Dolores: Ideje van - koncertfelvétel 1993-ból:
Zenészek a Tilos az Á-ról I.
Megkérdeztünk néhány ma is aktív zenészt, akik rendszeresen felléptek a Tilos az Á-ban, hogyan emlékeznek vissza a helyre, milyen meghatározó élményt tudnak felidézni onnan. Íme a válaszok:
Kollár-Klemencz László (Kistehén, Budapest Bár): Egy nagyon jó barátom szólt nekem 89 végén, hogy nyílik egy új hely a Mikszáth Kálmán téren, menjünk oda szilveszterezni. Így alakult, hogy már a megnyitón is ott voltam, aztán pedig egyetemistaként majdnem minden éjjel a Tilos az Á-ban kötöttem ki. Teljesen meghatározta azt a fajta rácsodálkozós időszakát az életemnek, amikor az embert huszonévesen minden addiginál több új élmény éri. Később a zenekarommal, az Andersennel rendszeres fellépők lettünk, több szilveszteri bulin is lehetőséget kaptunk. Rengeteg külföldi volt ekkoriban Budapesten és ők is mind oda jártak, valamint a rendszerváltó politikai értelmiség is ott bulizott. Olyan olvasztótégely jött létre, amire sem addig, sem azóta nem volt példa sehol.
Lovasi András: Mi tulajdonképpen házi zenekarnak számítottunk a Tilos az Á-ban, vagy legalábbis havi rendszerességgel játszottunk ott, és emellé vállaltunk még be esetenként plusz budapesti koncerteket. A Fekete Lyukból mentünk át, mert egy idő után már nem szerettük az ottani szellemiséget, illetve amilyen irányba elmozdult a hely. Az Tilosban a közönség is sokkal inkább a szánk íze szerint való volt, ráadásul a hangtechnika sem hagyott kívánnivalót maga után. Még a kidobók is viszonylag kulturáltan viselkedtek, normális hangnemben kommunikáltak az emberekkel, sőt angolul is tudtak.
Valószínűleg minden szempontból megelőzte a hely a korát,
legalábbis a mai klubokban külön-külön, elemeiben köszönnek vissza azok a dolgok, amelyek ott együttesen megvoltak.
Egy teljes Kispál-koncert felvétele a Tilos az Á-ból, 1992 februárjából:
Vécsi Tibor (Korai Öröm, Stukker): Rengeteg jó koncert volt a Tilos az Á-ban, de engem nem nagyon szerettek ott, talán mert akkoriban elég szakadt kinézetem volt, így nem nyújthattam valami bizalomgerjesztő látványt. Csak onnantól fogva járhattam le gyakrabban, hogy megalakult a Korai Öröm, így már fellépőként is hivatalos voltam. Ott vettük fel az első kazettánkat 1993-ban, és nagyon sok emlékezetes bulinkra is ott került sor. Leginkább az maradt meg bennem, amikor valamelyik Zene ünnepén tuvaiakkal játszottunk. Ők ilyen igazi szibériai sámánok, sokban hasonlít a zenéjük a miénkre, szóval megkértük őket, hogy ha már itt vannak, szálljanak be néhány számba. Nagyon nagy élmény volt, ahogy eredeti sámánruhában feljöttek a színpadra és nyomták velünk együtt a dorombéneket.
- Mi a véleményed a Szabad az Á-ról, illetve a nemrég nyitott Kis Á-ról, amelyek saját állításuk szerint azért jöttek létre, hogy továbbvigyék ti szellemiségeteket?
- Megmondom őszintén, nekem eszembe se jutna továbbvinni senkinek a szellemiségét. A Tilos az Á-t azok az emberek jelentették, akik ott és akkor részt vettek a hely létrehozásában és alakításában, akik a csikkeket szedték, vagy éppen olyan formán inspirálták a közönséget, hogy abból valami új született. Úgy gondolom, hogy ezt lehetetlen bármilyen formában reprodukálni, mi magunk se tudnánk már ugyanúgy megcsinálni. Nincsen különösebb bajom a kezdeményezéssel, de szerintem bizonyos fokú kishitűségre vall, ha egy hely valaki másnak a szellemiségét akarja magára húzni – ráadásul egyfajta küldetésként beállítva. Ezek elillanó dolgok, amelyek egyszeri és megismételhetetlen módon voltak jelen, nem sok értelme van a feltámasztásukon fáradozni.
Fotó: Szabad az Á / Facebook
A Pagony nem mindennapi hely: székeinek és asztalainak jó részét az egykori medencében helyezték el
- Mennyit változott szerinted az éjszakai élet az elmúlt két évtizedben?
- A családom és az egyéb teendőim miatt ma már kevesebbet tudok eljárni, viszont a hetedik kerületben zajló dolgokat például lenyűgözőnek találom. Bárnem sok szórakozóhelyet ismerek közelebbről, de
ha néha eljutok a Király utca környékére, olyan szinten megcsap a szabadság szele, amit nemrég még elképzelhetetlennek tartottam volna.
Iszonyú sok jó arcot látni arrafelé, tele van az egész negyed felszabadult, vigyorgó fiatalokkal – ez nekem nagyon bejön. Ami a klubéletet illeti, az Akváriumot és az A38 hajót tudnám kiemelni, mint ahol érzékelhetően komoly kulturális élet zajlik. Talán ők azok, akik valamilyen szinten átvették a mi egykori szerepünket, persze lényegesen nagyobb és fajsúlyosabb helyként.
Annyi biztos, hogy jóval komplexebb lett a város: sokkal több zenei stílus verseng egymással, az alternatív kultúra is egyre inkább biznisszé válik. Emiatt nem is nagyon vethető össze a rendszerváltás-korabeli és a mai világ, hiszen ahogy a mi időnkben is nagyon más volt minden, mint tíz évvel azelőtt, úgy a mostani és a két évtizeddel korábbi viszonyokban sincsen sok átfedés.
Zenészek a Tilos az Á-ról II.
DJ Palotai: Mi már az elején tudtuk, hogy ennél jobb nem lesz sosem. Akkoriban mindenki pozitív volt, amire se előtte, se utána nem volt példa. Teljes nyitottság jellemezte a helyet, bármilyen műfaj lehetőséget kaphatott, és a közönség is a lehető legeklektikusabb volt. Úgy alakult, hogy nem sokkal a nyitás után az egyik kollégánk apja lett a belügyminiszter, Horváth Balázs – és ő ezután is rendszeresen nálunk bulizott.
El tudsz ma képzelni egy olyan helyet, ahová a belügyminiszter lejár bulizni?
Én két évig gyakorlatilag minden nap ott voltam, az este 6 órai nyitástól kezdve egészen reggelig. Előfordult, hogy három napig nem aludtam. Amikor 1991 augusztusában elindult a Tilos Rádió, év végéig még párhuzamosan csináltam a kettőt, ennél tovább viszont nem bírtam. Miután eljöttem, egy ideig ki is voltam tiltva – elég rosszul fogadták, hogy elhoztam a zenéimet –, de mára sikerült rendezni a viszonyunkat.
Ripoff Raskolnikov (Palermo Boogie Gang, Braindogs): Különösen erős élménnyel nem szolgálhatok, de azt én is aláírom, hogy nagyon jó hely volt a Tilos az Á. Először 1990-ben játszottam ott, Podlovics Peti (ma a Quimby menedzsere – a szerk.) akkor rendezte a Weast nevű fesztivált a Pecsában, és amikor lement az ottani fellépesem, azt mondta nekem, hogy fennáll a lehetőség egy kis afterparty-ra egy klubban, ott lehetne jammelni a Palermo ritmusszekciójával. Mondom persze, szívesen. A helyszínen összeálltunk még pár zenésszel, és végül egészestés programot hoztunk össze, különféle blues sztenderdeket improvizálva. Nagyon jó hangulat volt a klubban, rám meg annál inkább hatott, mert ugye nyugati emberként nekem nagyon kalandos volt az a kis téglás pince. Nem úgy nézett ki, mint ami megfelel az osztrák biztonsági előírásoknak. Szóval nekem tök jó emlékeim vannak a Tilosról. Utána még jó párszor játszottam ott, es nagyon sajnáltam, amikor egyszer csak az volt a hír, hogy megszűnt.
Ripoff a Quimby Most múlik pontosanjának angol verzióját énekli (saját fordítása):
Ha érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!
