hirdetés

PROGRAMOK

A 3 legjobb dolog az idei EFOTT-on

Hamarosan indul az EFOTT, ami olyan, mint egy fesztiválba oltott nyaralás a legjobb haverokkal. Mi ezért a három dologért várjuk leginkább az idei fesztivált.

Link másolása

hirdetés

Az EFOTT a nyár legnagyobb egyetemi bulija, ahol egy héten át a Velencei-tó partján pörög a buli. Július 9. és 15. között kétszáz fellépő koncertezik majd, a fesztivál -1. és 0. napján pedig karnevállal és tábortüzes házibulival várnak majd, de napközben is több tucat program, sportlehetőség vár a tóparti csobbanás mellett. A listánk így szinte végtelen is lehetne, de mi most igyekszünk kiemelni a 2019-es EFOTT három legjobb húzását!

1. A retro örök

Nincs az a buli, ahol ne indulna be féktelen tombolás a retro slágerekre, mert valljuk be, megunhatatlan és reflexként törnek elő belőlünk a dalszövegek. Éppen ezért biztosan hatalmas buli lesz a Scooter és a Brooklyn Bounce koncertjén, de alig várjuk már azt is, hogy Dévényi Tibi bácsi dobálja a pöttyös labdát és a Kozmix, valamint az UFO partyjáról sem maradnánk le. De még mielőtt túladagolást kapnánk a retróból (lehet olyat?), azért megemlítjük a friss neveket is, ugyanis belőlük is van bőven, akiknek a koncertje felejthetetlennek ígérkezik. Kezdjük mindjárt Rita Orával és Borgore-ral, de itt lesz az idén 15 éves Halott Pénz is és Magyarországon először lép fel Gianluca Vacchi, az Instagram sztárja.

2. 6 dl-es a korsó sör 5 helyett

Ilyen kánikulában bizony könnyen csúszik a sör. Már az előző években is szerettük, most sem hagyhatjuk említés nélkül: az EFOTT-on 6 dl-es a korsó sör, de 5 dl áráért mérik! Ilyen egyetlen másik hazai fesztiválon sincs.

hirdetés

3. SUP a tavon és egyéb izommunkáló sportprogramok

Ilyen se nagyon van máshol: az EFOTT-on minden évben kiemelt szerepet kap a sport és a csapatsportok, sőt az előválogatók során belépőket is nyerhetnek a sportos fesztiválozók. Ám idén a Decathlon támogatásával még több sportágat kipróbálhatsz teljesen ingyen! Lesznek bulis fitnesz órák, megmérettetheted magad a Goldsprint kerékpáros görgőversenyen, benevezhetsz egy SUP- vagy kajaktúrára és kikapcsolhatsz egy nyugtató SUP jógán.

Szerinted mi lesz a legjobb az idei EFOTT-on? Írd meg kommentben!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
PROGRAMOK

Jön a Grand Handball Day, a Kézilabdázás napja!

Egész napos családi kézilabda-fesztivál a 2022 januárjában rendezendő férfi kézilabda Európa-bajnokság jegyében, a BOK Csarnokban.

Link másolása

hirdetés

Jelenlegi és korábbi válogatott kézilabdázókkal, közismert személyiségekkel, változatos aktivitásokkal és versenyekkel, valamint gasztronómiai kiegészítő programokkal jelentkezik a Grand Handball Day október 9-én. A 2022-es, magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság január 13-i, budapesti rajtjáig kevesebb mint 100 nap lesz hátra az esemény idején, a hazai szervezőbizottság ezt a mérföldkövet ünnepli a nagyszabású programmal, amelyre a belépés ingyenes.

Watch Games. See More. – az Európa-bajnokság szlogenje a Grand Handball Day alkalmával is érvényes lesz. Az egész napos rendezvényen a kézilabda lesz a középpontban, a kiegészítő aktivitások pedig a kellemes kikapcsolódást garantálják majd, minden korosztály számára.

A programok 10 órakor indulnak, és egészen napnyugtáig lesz mozgásban a helyszín. Először a gyerekek, majd később a fiatalok teljesíthetnek kézilabdás kihívásokat, tesztelhetik készségeiket, ahogyan egész nap kipróbálható lesz egy kézilabda-tematikus élménypark is. Itt a legmodernebb digitális eszközök mérik például a lövéserősséget, a pontosságot vagy épp a reakcióidőt.

Az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott tagjai is ott lesznek az eseményen, így a szurkolóknak lehetőségük lesz találkozni a kedvenceikkel.

Várhatóan nagy érdeklődés övezi majd a közismert személyek és férfiválogatottunk korábbi tagjainak félórás játékát, ahogyan a kora délutáni nosztalgiamérkőzést is, amelyen a magyar kézilabdázás korábbi meghatározó alakjai közül vesznek részt többen is, így Nagy László, Gulyás István, Carlos Perez vagy Zubai Szabolcs. A közéleti személyiségek csapatában ott lesz többek között Diaz, Henry Kettner, Péter Szabó Szilvia vagy épp Vastag Csaba, aki Veszprémben nőtt fel és 12 évig kézilabdázott. A nap során kiderül, mennyire kopott meg a tudása.

A nap során egyetemisták, valamint a szenior korosztály képviselői is játszanak rövid mérkőzéseket, de lesz kerekesszékes kézilabda-bemutató és ügyességi verseny, ahogyan a világszerte ismert Face Team akrobatikus kézilabdabemutatója is ott szerepel a programban.

hirdetés

A Grand Handball Day egyik főszereplője ezzel együtt az Európa-bajnokság kabalafigurája, Tricky lehet, a mókás szarvas felel majd a minél oldottabb hangulatért. Sőt, kollégáival, egyesületek, sportági szervezetek kabaláival is vív majd egy párbajt az élményparkban.

Gasztronómiai kitelepülések is színesítik a napot, ott lesz a VIWA Vitaminwater és a The Box Donut mellett a Watch Games. See More. limitált kiadású borát kínáló Miklós Csabi Pincéje, valamint a Horizont Brewing kézműves sörfőzde, amely külön meglepetéssel készül a látogatók számára.

A Grand Handball Day a BOK Csarnokban várja a kézilabdabarátokat, érdemes az eseményt a közösségi oldalon is követni a friss és aktuális információkért.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Idén visszatér az ősz egyik legnagyobb balatoni gasztrorendezvénye, a siófoki Halfesztivál!

A legfinomabb halételek mellett családi programokkal, játékokkal, óriásbográccsal, ingyenes koncertekkel, hangulatos Halpiknikkel és Fish Food főzőversennyel várják a látogatókat.

Link másolása

hirdetés

Érdemes lesz ellátogatni október 15-17. között Siófok Fő terére, hiszen a legfinomabb halételek mellett családi programokkal, játékokkal, óriásbográccsal, ingyenes koncertekkel és hangulatos főzőversenyekkel vár a Siófoki Halfesztivál. Az idei évben még büszkébben hozza el számunkra a kulináris élményeket a halból készült egyedi ételek által, hiszen a tóban élő fogassüllő és ponty „Balatoni Halként” idén júniusban uniós oltalom alá került. Ennek örömére rajzpályázatot is hirdet a város, melyre alsó és felső tagozatos általános iskolások műveit várják értékes siófoki ajándékokért. Jelentkezni október 13-ig lehet!

Szombat reggel a város lakóinak konyhája kerül a középpontba: a helyi egyesületek által életre hívott Halpiknik során mindenki megmutathatja, milyen páratlan ízeket tud felvonultatni a Balatoni Hal ünnepén. A díjazottak kihirdetése után a Balaton élővilágába nyerünk bepillantást, hiszen a víz alatti világ és a horgászat rejtelmeibe kalauzol minket Bodó Iván, a Balatoni Halmesék című könyv szerzője, aki siófokiként - rengeteg balatoni élményén keresztül - ezer szállal kötődik a tóhoz.

Vasárnap is sor kerül a balatoni halat felvonultató szakácsok közötti megmérettetésre, ahol a gasztroárusok legjobb halas ételeit értékeli a szakértő zsűri a Fish Food versenyen.

A főzőversenyek, előadások és koncertek mellett kézműves vásár, halas gyerekjátékok és ízletes halételek várnak az érdeklődőkre a siófoki Víztorony körül. A Halfesztivál hagyományainak megfelelően idén sem maradhat el az óriásbogrács, amelyben több mint 1000 liter halászlé készül majd az ínyencek örömére.

A rendezvény ingyenes és védettségi igazolvány nélkül látogatható.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Libás finomságok várnak novemberben Siófokon

A gasztroélmények mellett koncertek, kalandos gyermekprogramok és minőségi kézműves termékek várnak ránk.

Link másolása

hirdetés

Az ősz még mindig a gasztronómiáé Siófokon! November 12-14. között a Márton-napi népszokások és a liba kerül a középpontba a Libadalom hétvégéjén.

Pénteken Liba Márton varázslatos szakácskönyve elevenedik meg a színpadon, majd Siófok egyik legjobb zenekarával, a Popdealersszel utcabálozhatunk a Víztorony szomszédságában. Szombaton Lúdas Matyi történetét tekinthetjük meg egy zenés mesejátékon, majd a 90-es és 2000-es évek slágereivel hangolódhatunk az esti V-Tech koncertre.

Vasárnapra is gondoltak a legkisebbek szórakoztatására, hiszen a gyermekszínház Galibás Galiba című mesejátéka elevenedik meg Várfi Sándor és Jónás Andi előadásában. Ezt követően - nagy sikerű nyári koncertje után - Zoltán Erika tér vissza Siófokra. A rendezvényt a szintén helyi The FreakEnd zenekar fergeteges koncertje zárja.

Az ingyenes programok mellett kézműves vásár és sok finomság vár a látogatókra egész hétvégén! A Libadalom gasztrosétányán számos környékbeli vendéglátó kínál a gasztronómia szerelmesei számára jobbnál jobb libás ételeket, őszi ízeket.

Részletek: Siófok Guide Facebook oldal

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Nevetéssel, börtöndrámával jön a 19. olasz filmfesztivál

November 6-16. között láthatjuk a legújabb olasz filmeket.

Link másolása

hirdetés

November 6-án a budapesti Puskin moziban Mario Martone filmjével, az idei Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában debütált és több díjat is nyert Itt én nevetek (Qui Rido Io) című alkotással nyílik a 19. Olasz Filmfesztivál. A XX. század elején, a Belle Époque Nápolyában játszódó film a nagyszerű komikus színész, Eduardo Scarpetta életét mutatja be, akinek a színház volt az élete.

A feleségekből, élettársakból, szeretőkből, törvényes és törvénytelen gyermekekből (köztük Titina, Eduardo és Peppino De Filippo) álló népes családjának élete szintén a színház körül forgott. Sikere csúcsán Scarpetta egy merész vállalkozásba fog. Elhatározza, hogy paródiát készít a kor legnagyobb olasz költője, Gabriele D'Annunzio egyik tragédiájából. D'Annunzio erre plágium miatt feljelenti Scarpettát. Ez volt egyébként az első nagy szerzői jogi per Olaszországban. A pereskedés évei kimerítőek voltak, ám Scarpetta egy nagyszerű színészi alakítással képes szembe szállni a sorsával.

A Rácsokon túl (Ariaferma - rendező: Leonardo Di Costanzo) főszereplője is Toni Servillo. A sztori szerint amikor egy börtönt felszámolnak, bürokratikus problémák miatt egy tucatnyi rab néhány börtönőr kíséretében arra vár, hogy átvigyék őket új helyükre. A kialakult feszült légkörben az elkülönülés szabályai fellazulnak, és az ottrekedt férfiak között új kapcsolati formák látszanak kialakulni.

Szintén az idei Velencei Fesztiválon volt a világpremiere az idei Torontói Filmfesztiválon is nagy sikert aratott a Latinamerika (America Latina) című filmnek, melynek rendezői Damiano és Fabio D’Innocenzo ikertestvérek. A különös hangulatú alkotás főszereplője az udvarias és nyugodt Massimo, a kiváló fogorvos, aki mindent elért az életben, amire ember vágyhat: anyagi jólét, szép család, kiegyensúlyozott élet. Ám ez nap egy nap Massimo lemegy a pincébe és az abszurditás átveszi az irányítást az élete felett. A főszereplőt, Elio Germanot olyan filmekből ismerhetjük, mint az El akartam rejtőzni, Rózsa-sziget, Előtted az élet, Az Ötödik kerék, Lucia Látomásai vagy a Testvérem egyedüli gyerek.

Izgalmas csemegének ígérkezik Pietro Marcello (Martin Eden), Francesco Munzi és Alice Rohrwacher (A Szent és a Farkas) közös alkotása, a több fesztiválon is hatalmas sikert aratott Futura című film is. Egy hosszú, Olaszországon át vezető út során megismerhetjük a 15 és 20 év közötti fiatalok jövőről alkotott elképzeléseit. A film Olaszország portréját rajzolja meg, úgy, ahogyan a mai tizenévesek látják, akik lakóhelyükről, álmaikról, várakozásaikról, vágyaikról és félelmeikről mesélnek.

hirdetés

A Könyvesbolt Párizsban (Il materiale emotivo) című film Pierre-ről, egy párizsi antikváriusról szól, akinek élete a ritka könyvek és bénulásban szenvedő lánya körül forog, amíg meg nem ismerkedik egy közvetlen, életvidám nővel. A film rendezője és főszereplője az egyik legismertebb olasz színész, Sergio Castellitto, akire a Fortunata rendezőjeként és a Bella Martha főszereplőjeként emlékezhet a magyar közönség.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: