hirdetés

PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

150 kortárs élményt kínál 15 nap alatt a Budapesti Őszi Fesztivál

A harminc éve útnak indított fővárosi fesztivál megújult formában tér vissza.

Link másolása

hirdetés

Film, zene, színház, képzőművészet, tánc, irodalom, performansz és vásár – megannyi műfajban kínál változatos találkozási lehetőséget a Budapesti Őszi Fesztivál. Szeptember 26. és október 10. között színpaddá alakul a főváros; több mint 100 programmal, számtalan helyszínen színesíti a budapesti őszt a Budapest Brand nZrt. kortárs és kerületeket összefogó programsorozata: egy klasszikus, kortárs, sokszínű, befogadó és mindenekelőtt szabad városi örömünnep várja a látogatókat.

Programok - merre induljak?

Az Őszi Fesztiválon idén négy kerületben valósulnak meg a helyi jellegzetességekre építő, de minden látogató számára élményt nyújtó programsorozatok.

A XI. kerületben a múlt, jelen, jövő egyszerre jelenik meg a programokban. A Bartók-Negyed rendezvényeit Bakai-Nagy Zita alpolgármester ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. A régi lakóházak történetén keresztül betekinthetünk a múltba, a jelent a városi séták, és a fenntarthatósági törekvéseket bemutató programok képviselik. A jövőt vágyaink, élményink és a közösségi érzés alakítja, ezt élhetik át az érdeklődők a művészeti előadások és performanszok során.

A VIII. kerület képviseletében Pikó András polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy Józsefváros sokszínű kultúrájával és bohém lelkületével arra törekszik, hogy lakosaik egymást tisztelve, valódi közösséggé formálódjanak. Ezt az érzést igyekeznek átadni programjaikkal, például az I. Józsefvárosi Jazzfesztivállal, ahol a kerültben élő zenészek mutatkoznak be.

Az I. kerület lakosai számára fontos kérdés, hogy mit is kezdjenek az őket körülvevő múlttal, hogyan viszonyuljanak hozzá? V. Naszályi Márta polgármester a kortárs fesztivál kapcsán arról beszélt, hogy ebben a kerületben műemléképületek között élnek a lakosok, de az életük a mában zajlik, mindennapi életük kapcsolódik hozzájuk. Most a régi épületek modern eseményekkel telnek meg, számos helyen várja majd kiállítás, színház és zene az érdeklődőket, de mesélnek majd maguk a kerületi lakosok is saját történetükről.

hirdetés

A II. kerület polgármestere, Őrsi Gergely szerint az utóbbi időszak bebizonyította, hogy a kultúrának helye van a közterületeken, akár egy üres kirakatban vagy egy foghíjtelken is. A Budapesti Őszi Fesztiválon most bemutatkoznak a Margit-negyed keretein belül újonnan létrejött kulturális intézmények, szervezetek is. A közösség építése itt is fontos szempont volt, erre példa a közösségi utcaseprésnek álcázott részvételi performansz és kiállításmegnyitó.

Amit nem érdemes kihagyni

A programban ősbemutatók, egyszeri, megismételhetetlen produkciók is várják a közönséget – aki kimarad, lemarad. Érdemes tehát böngészni a részletes programok között a www.bof.hu weboldalon és a fesztivál facebook oldalán. Íme néhány ajánlat a számos esemény közül:

Film és zene: Jancsó Miklós születésének 100. évfordulóját ünnepli a fesztivál nyitókoncertje a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A Mester személyét és szellemiségét idézi előadásokkal, beszélgetésekkel, vetítéssel a FreeSzemle a Marczibányi Téri Művelődési központban és a munkatársak visszaemlékezése a FUGA-ban.

Színház és zene: dupla bemutatót tart az Örkény Színház Bodó Viktor és Kovács D. Dániel rendezésében. A közelmúltban újra megnyílt Rumbach zsinagógában Mészöly Miklós lírai énjét eleveníti meg zenés irodalmi produkciójában Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska, Kondor Ádám és Krasznahorkai László műveit mutatja be a Metrum Ensemble, Dukay Barnabást ünnepli a Sound Collective. A 700 éve elhunyt Dante aktualitását Hegymegi Máté rendezése, Gyabronka József monodrámája, Nádasdy Ádám előadása, és az olasz NoGravity fizikai illúziószínháza idézi meg. Először lesz itthon látható Schilling Árpád zágrábi rendezése, mint ahogy az amerikai-kanadai Viano Kvartett is most mutatkozik be a hazai közönségnek. Az Őszi Fesztivál égisze alatt valósul meg a 20. UH Fest, az V. Tantermi Színházi Szemle a Jurányiban, valamint az I. Józsefvárosi Jazzfesztivál is a Rákóczi téri Csarnokban.

Képzőművészet: az OISTAT magyar központjának látványtervezői kiállítása nyílik a margitszigeti Palackozóban. A Határtalan Design a Kiscelli Múzeumban 16 ország több, mint 120 alkotóját mutatja be. A magyar irodalom félévszázados kiemelkedő életművét mutatja be a közelmúltban elhunyt Tandori Dezső és Tandori Ágnes első retrospektív kiállítása a Virág Benedek Házban. A Fortepan Masters válogatása az Írók Boltja kirakatában kel életre, cigányzenészeket bemutató fotókiállítás nyílik a Bura Károly Galériában.

Tánc: A Collective Dope és a Műhely Alapítvány kétnapos találkozóra hívja a mozgás szerelmeseit a Trafóba, a (D)open your move urban dance és kortárs tánc találkozón a nemzetközi és hazai kortárs világ jön össze. Két rendkívüli tehetségű, jórészt külföldön élő és alkotó fiatal magyar művész munkája látható egy estén a Radnóti Tesla Laborban. Néder Panni berlini előadása és Fehér Ferenc Hannoverben készült koreográfiája, az identitással, a társadalmi nemekkel, a testképpel kapcsolatos kérdéseket vet fel. Kiváló kortárs táncosok népesítik be a Rákóczi teret és a Móricz Zsigmond körteret is.

Performanszok, installációk: A Bartók Béla út és a Margit-negyed köztéri alkotásokkal és akciókkal népesül be, szabadtéri divatbemutatót tart a Soharóza, kirakatot kelt életre a Jurányi, sétálhatunk a Kartali Asszonykórussal és a Varsányi SzIrénekkel, felfedezhetjük a Kőbányai Dohánygyárat a Stereo Akttal.

A zárónapon a Budapest Maratonnal közös színpadokat állít, és a streetart legkülönbözőbb alkotóit bevonó bulival zárul az Őszi Fesztivál.

A Budapesti Őszi Fesztivál programjai között vannak ingyenesen látogatható, előzetes regisztrációhoz kötött események, illetve előre megvásárolt belépőjeggyel látogathatók. A programokról és a belépéssel kapcsolatos információkról a fesztivál honlapján tájékozódhatsz.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Jön a Grand Handball Day, a Kézilabdázás napja!

Egész napos családi kézilabda-fesztivál a 2022 januárjában rendezendő férfi kézilabda Európa-bajnokság jegyében, a BOK Csarnokban.

Link másolása

hirdetés

Jelenlegi és korábbi válogatott kézilabdázókkal, közismert személyiségekkel, változatos aktivitásokkal és versenyekkel, valamint gasztronómiai kiegészítő programokkal jelentkezik a Grand Handball Day október 9-én. A 2022-es, magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság január 13-i, budapesti rajtjáig kevesebb mint 100 nap lesz hátra az esemény idején, a hazai szervezőbizottság ezt a mérföldkövet ünnepli a nagyszabású programmal, amelyre a belépés ingyenes.

Watch Games. See More. – az Európa-bajnokság szlogenje a Grand Handball Day alkalmával is érvényes lesz. Az egész napos rendezvényen a kézilabda lesz a középpontban, a kiegészítő aktivitások pedig a kellemes kikapcsolódást garantálják majd, minden korosztály számára.

A programok 10 órakor indulnak, és egészen napnyugtáig lesz mozgásban a helyszín. Először a gyerekek, majd később a fiatalok teljesíthetnek kézilabdás kihívásokat, tesztelhetik készségeiket, ahogyan egész nap kipróbálható lesz egy kézilabda-tematikus élménypark is. Itt a legmodernebb digitális eszközök mérik például a lövéserősséget, a pontosságot vagy épp a reakcióidőt.

Az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott tagjai is ott lesznek az eseményen, így a szurkolóknak lehetőségük lesz találkozni a kedvenceikkel.

Várhatóan nagy érdeklődés övezi majd a közismert személyek és férfiválogatottunk korábbi tagjainak félórás játékát, ahogyan a kora délutáni nosztalgiamérkőzést is, amelyen a magyar kézilabdázás korábbi meghatározó alakjai közül vesznek részt többen is, így Nagy László, Gulyás István, Carlos Perez vagy Zubai Szabolcs. A közéleti személyiségek csapatában ott lesz többek között Diaz, Henry Kettner, Péter Szabó Szilvia vagy épp Vastag Csaba, aki Veszprémben nőtt fel és 12 évig kézilabdázott. A nap során kiderül, mennyire kopott meg a tudása.

A nap során egyetemisták, valamint a szenior korosztály képviselői is játszanak rövid mérkőzéseket, de lesz kerekesszékes kézilabda-bemutató és ügyességi verseny, ahogyan a világszerte ismert Face Team akrobatikus kézilabdabemutatója is ott szerepel a programban.

hirdetés

A Grand Handball Day egyik főszereplője ezzel együtt az Európa-bajnokság kabalafigurája, Tricky lehet, a mókás szarvas felel majd a minél oldottabb hangulatért. Sőt, kollégáival, egyesületek, sportági szervezetek kabaláival is vív majd egy párbajt az élményparkban.

Gasztronómiai kitelepülések is színesítik a napot, ott lesz a VIWA Vitaminwater és a The Box Donut mellett a Watch Games. See More. limitált kiadású borát kínáló Miklós Csabi Pincéje, valamint a Horizont Brewing kézműves sörfőzde, amely külön meglepetéssel készül a látogatók számára.

A Grand Handball Day a BOK Csarnokban várja a kézilabdabarátokat, érdemes az eseményt a közösségi oldalon is követni a friss és aktuális információkért.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
PROGRAMOK

Idén visszatér az ősz egyik legnagyobb balatoni gasztrorendezvénye, a siófoki Halfesztivál!

A legfinomabb halételek mellett családi programokkal, játékokkal, óriásbográccsal, ingyenes koncertekkel, hangulatos Halpiknikkel és Fish Food főzőversennyel várják a látogatókat.

Link másolása

hirdetés

Érdemes lesz ellátogatni október 15-17. között Siófok Fő terére, hiszen a legfinomabb halételek mellett családi programokkal, játékokkal, óriásbográccsal, ingyenes koncertekkel és hangulatos főzőversenyekkel vár a Siófoki Halfesztivál. Az idei évben még büszkébben hozza el számunkra a kulináris élményeket a halból készült egyedi ételek által, hiszen a tóban élő fogassüllő és ponty „Balatoni Halként” idén júniusban uniós oltalom alá került. Ennek örömére rajzpályázatot is hirdet a város, melyre alsó és felső tagozatos általános iskolások műveit várják értékes siófoki ajándékokért. Jelentkezni október 13-ig lehet!

Szombat reggel a város lakóinak konyhája kerül a középpontba: a helyi egyesületek által életre hívott Halpiknik során mindenki megmutathatja, milyen páratlan ízeket tud felvonultatni a Balatoni Hal ünnepén. A díjazottak kihirdetése után a Balaton élővilágába nyerünk bepillantást, hiszen a víz alatti világ és a horgászat rejtelmeibe kalauzol minket Bodó Iván, a Balatoni Halmesék című könyv szerzője, aki siófokiként - rengeteg balatoni élményén keresztül - ezer szállal kötődik a tóhoz.

Vasárnap is sor kerül a balatoni halat felvonultató szakácsok közötti megmérettetésre, ahol a gasztroárusok legjobb halas ételeit értékeli a szakértő zsűri a Fish Food versenyen.

A főzőversenyek, előadások és koncertek mellett kézműves vásár, halas gyerekjátékok és ízletes halételek várnak az érdeklődőkre a siófoki Víztorony körül. A Halfesztivál hagyományainak megfelelően idén sem maradhat el az óriásbogrács, amelyben több mint 1000 liter halászlé készül majd az ínyencek örömére.

A rendezvény ingyenes és védettségi igazolvány nélkül látogatható.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

A Budapest Parkban idén október közepéig tart az indián nyár

Meghosszabbított szezonnal, még rengeteg koncerttel és bulival várják a látogatókat!

Link másolása

hirdetés

Ha szomorúak vagyunk attól, hogy vége a fesztiválszezonnak, a Budapest Park egy remek alternatívát kínál. Európa egyik legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye ugyanis továbbra is színes zenei kavalkáddal, nemzetközi fellépőkkel, a legnagyobb hazai sztárokkal és hajnalba nyúló féktelen bulikkal várja a közönséget.

Október 1-jén a drum & bass aranykorába repít vissza minket a Brains. Ezen a koncerten hosszú idő után ismét egy nemzetközi vendég erősíti a zenekar csapatát Dynamite MC személyében, aki - a mellett, hogy néhány éve közös dalt dobott ki a BRAINS-szel Born to win címmel - az elmúlt 25 évben MC-ként támogatta már a teljes angol elektronikus zenei színteret Roni Size-tól Dj Fresh-ig. Ezt követően 23 órától az ország kedvenc bulisorozatával, a Necc partyval táncolhatjuk át magunkat a hétvégébe. Szombaton ugyanis a FCK 2020 című slágerével újra középpontba kerülő Scooter áll színpadra.

Október 8-án Karnevál című új lemezét hozza el a Belga, akik igazi össznépi trepnit ígérnek a színpadon, másnap pedig az ország egyik legenergikusabb csapata, a szülinapját szintén a Parkban, hatalmas sikerrel megünneplő Irie Maffia újra megtáncoltatja a Park közönségét.

A Budapest Park idei szezonjának záróhetére is bőven jut koncertekből, és rengeteg neves vendéggel és meglepetéssel bővül az egyébként is színes felhozatal. Október 13-án az egekbe repít lélekemelő melódiáival a Honeybeast: a többszörös aranylemezes csapat nemrég új kislemezzel (Éjfél után) jelentkezett, de természetesen a több milliós hallgatottságú slágereiket sem felejtik otthon. Október 14-én egy igazi csemegét láthatunk a Park színpadán: a Quimby Plusz-mínusz műsora utoljára lesz látható, a jeles alkalomból pedig olyan vendégek csatlakoznak hozzájuk, mint Fekete Giorgio (Carson Coma), Schoblocher Barbi (Blahalouisiana), Pásztor Anna és Pásztor Simi (Anna and the Barbies), Bodor Áron (Esti Kornél) és Papp Szabi (Supernem).

Október 15-én is igazi sztárparádéval mutatja be karrierjének harmadik évtizedét a Tankcsapda. Most először kerül terítékre ugyanis 2016-ban megjelent, elsöprő sikert arató “Dolgozzátok fel!” című duplalemezük, amelyen egyrészt a Tankcsapda tagjai gondoltak újra hazai dalokat, másrészt a TCS repertoárból válogattak népszerű előadók. A harmadik évtized szerzeményei mellett eddig soha nem hallott formában hallhatunk olyan közönségkedvenc dalokat is, mint a Lopott könyvek vagy az Egyszerű dal, a koncerten pedig olyan közreműködőket köszönthetünk, mint Kowalsky, Jimmy, More (Kowalsky Meg A Vega), Busa Pista (Irie Maffia), Köteles Leander (Leander Kills), Tóth Gabi, Nagy Feró, Farkas Zoltán (Ektomorf) és Peter D. Maniak (Angerseed).

hirdetés

A Budapest Park jubileumi tizedik szezonjában az utolsó tánc a Punnany Massifé, akik szintén meglepetésekkel készülnek, többek közt egy “majdnem lemezzel”, amin olyan számok kapnak helyet, amiket korábban csak koncerteken hallhatott a közönség, és aminek megjelenésére már nagyon régóta várnak a rajongók.

Természetesen nem csak az élőzenei koncertek dübörögnek tovább, október 16-ig ugyanis minden koncertnapon több tánctér várja az éjszakai baglyokat különféle zenei stílusokkal, a retrótól a házibuli hangulaton vagy éppen a latin ritmusokon át egészen a rockdiszkóig vagy a magyar alter éléskamrájáig.

A szervezők ráadásul most a színfalak mögé is betekintést engednek a WM Music Distribution csapatával közösen elindított TikTok csatornájukon, ahol rengeteg friss tartalom, többek közt a backstage-ben készült exkluzív interjúk is láthatóak.

A Budapest Parkban tehát egészen október 16-ig tart a fesztiválszezon - igazi zenei ínyencségek társaságában hagyhatjuk kint még bő két hétig a valóságot.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK

A punk koszorús költője újra Budapesten ad koncertet – Patti Smith a Liszt Ünnepen lép fel

Talán az egyetlen kifejezés, ami valamelyest megközelítheti a Patti Smith-jelenséget, az a legenda - állítják róla.

Link másolása

hirdetés

Talán vannak még, akik emlékeznek Patti Smith első magyarországi koncertjére: a punk keresztanyjának 23 évvel ezelőtti fellépése a Sziget Fesztiválon azzal a katartikus momentummal zárult, ahogy Patti puszta kézzel letépte a húrokat a gitárjáról, mielőtt egy elegánsan hanyag mozdulattal a színpadon lévő egyik erősítőbe repítette a hangszert.

Október 13-án a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben valószínűleg nem kerül majd sor hasonló akcióra, de az biztos, hogy Patti Smith várva várt koncertje a Liszt Ünnepen valódi kultszenzáció.

Patti Smitht egyetlen jelzővel illetni majdnem lehetetlen. Könnyűzene-történeti ikon, a poptörténelem egyik legfontosabb női előadója, aki nélkül egészen biztosan máshogy szólna ma az R.E.M., PJ Harvey, Florence Welch vagy éppen Cat Power zenéje.

Hatása nemcsak zenetörténeti kontextusban megkerülhetetlen, Patti ugyanis sokkal több mint egyszerű rocksztár: író, költő, előadóművész, képzőművész, aki nem fél szót emelni a társadalmi igazságtalanságok és problémák láttán sem. Talán az egyetlen kifejezés, ami valamelyest megközelítheti a Patti Smith-jelenséget, az a legenda.

Amikor majdnem 50 évvel ezelőtt megjelent Horses című debütáló albuma, örökre megváltozott a New York-i punkrockszcéna. A legtöbben egyetértenek abban, hogy már az album nyitó dalának első sora – „Jesus died for somebody’s sins, but not mine” / „Jézus meghalt valaki bűneiért, de nem az enyémekért” – önmagában elég indok a korong Grammy Hall of Fame-be választásához, ami egyébként idén végre meg is történt. „A Horses már azelőtt a punk királynőjévé tette, hogy ez az irányzat igazán létezni kezdett volna” – írta róla anno a Rolling Stone. Az album jelentőségéről szólva számos kritikus kiemeli, ahogy Smith a műfaj addigi alapvetésének számító 3 perc/3 akkordos hozzáállást hátrahagyva, az akár önálló versként is helytálló dalszövegeket zsigeri, sehol sem tanítható tehetséggel ötvözi a már-már minimalistán egyszerű hangszereléssel.

Ez persze egyáltalán nem meglepő annak, aki kicsit is ismeri Smith munkásságát, hisz a debütáló korong megjelenése előtt már többszörösen publikált költőnő volt, és azóta is számtalan kötete jelent meg. Több interjúban is utalt rá, mekkora hatással volt az életére Arthur Rimbaud költészete, akinek gyerekkori otthonát egyébként pár évvel ezelőtt meg is vásárolta Franciaországban. „Patti Smith megmutatta, mennyi rock and roll van a költészetben, és mennyi költészet van a rock and rollban. Patti Smith egy Rimbaud, Marshall erősítővel” – mondta XVI. Károly Gusztáv svéd király, amikor 2011 augusztusában átadta neki a svéd Polar Zenei Díjat. Ennél jobb ajánlót pedig keresve sem találnánk október 13-i fellépéséhez.

hirdetés

Az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjáról és eseményeiről bővebben ITT.

VIDEÓ: Patti Smith - People Have The Power

VIDEÓ: Patti Smith - Horses


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: