10 nagyszerű program Magyarországon az ünnepek alatt
Szentendre
Huszárfelvonulás, lovas díszbemutató és huszárkiképzés is lesz a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban a nemzeti ünnephez kapcsolódó hosszú hétvégén március 15. és 18. között. A huszártáborrá alakuló Skanzenben a Hagyaték Lovas Egyesület tagjai gondoskodnak a korhű programokról.
Megismerheted a huszárok viseletét, fegyvereit, de terepasztal-hadműveletet is rendeznek ólomkatonákkal, és szerveznek "újoncozást", vagyis tréfás katonaverbuválást is. A zenekar katonabúcsúztatókat játszik, miközben a résztvevők huszárcsákót és fakardot készíthetnek, vagy megvarrhatják saját kokárdáikat és zászlóikat.
Gyöngyös pártával és paszománnyal a reformkori divatot idézik meg a szervezők, a Magyar Bajusz Társaság pedig bajusztörténettel, hagyományos borotválással és bajuszpödrés-bemutatóval készül az ünnepre. Akit a reformkori gasztronómia érdekel, kipróbálhatja a márczafánkot, de kóstolhat mézeshuszárt és tükrös szívet is.
Gyula
Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban március 15-én 13 órakor és 16 órakor 30-30 perces előadást hallhatsz az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Szilágyi Sándor történész érzékletes beszámolót tart arról, mi történt a forradalom és szabadságharc alatt Gyulán.
1849. augusztus elejére a katonai túlerő szinte minden hadszíntéren legyőzte a honvédsereget. A Görgey Artúr vezette, Aradon lévő magyar haderő augusztus 13-án a közeli Világosnál megadta magát az orosz csapatoknak. A fogságba esett magyar tisztikart és legénységet először Sarkadra vitték, de az ott kitört kolera miatt augusztus 20-21-én a fertőző betegségektől mentes Gyulára kísérték át a foglyokat, ahol kétszáz foglyot és az orosz tiszteket Wenckheim József a kastélyában látta vendégül.
Balatonfüred
Irodalmi, zenei és családi programok várnak benneteket március 15. és 18. között a Balatonfüredi Tavaszi Fesztiválon, amelyet a nemzeti ünnep és a tavaszvárás jegyében rendeznek meg.
Lesz kézműves játszóház a Kisfaludy Galériában, a hajókikötőben pedig az Ifjúsági Fúvószenekar ad térzenét. Forradalmi haddelhadd címmel a balatonfüredi néptáncegyüttes műsorát, majd a Vitéz László és Vas Juliska című mesét láthatod Fabók Mancsi Bábszínháza előadásában a Kisfaludy Színpadon csütörtök délután. A Kisfaludy Galériában Szendrey Júlia naplójából, verseiből és Petőfi Sándor költeményeiből készült monodrámát állít színpadra Papp Barbara, a Kaposvári Egyetem hallgatója. Kora este pedig fáklyás felvonulás indul a Kisfaludy színpadtól.
A rendezvény második napján reformkori séta lesz, amely a Kerek templom előtti térről indul. Este Pál István "Szalonna" és bandája ad népzenei koncertet az Anna Grand Hotel dísztermében.
Szombaton a Petőfi-korabeli fotótechnikai eljárás, az argentotípia folyamatával ismerkedhetsz meg Zalka Imre fotográfus jóvoltából a Vaszary Galéria alkotóműhelyében. Este a kaposvári Csiky Gergely Színház Könnyek nélkül című zenés estjére várnak. A Muráti Lili színésznő fordulatos életét bemutató monodrámának az Anna Grand Hotel ad helyet.
A rendezvény zárónapján népi játszótér várja a gyerekeket a Kisfaludy Színpadon, este pedig Földes László Ady Endre-estje, A föltámadás szomorúsága látható az Anna Grand Hotelben.
Nyíregyháza
A Jósa András Múzeumban március 15-én Görgei Artúr honvédtábornok születésének 200. évfordulója alkalmából előadással, filmvetítéssel emlékeznek.
Vándornyomdász irányítása mellett gutenbergi eljárással, "láthatatlan festékkel" és "varázsporral" magad nyomtathatod ki a Nemzeti dal sorait, a kisgyermekek egy ’48-as könyvjelzőt. A játékok során Kossuth-bankókat gyűjthetsz, a múzeumi Pilvax kávéházban Kossuth kiflit és zamatos gyógyteákat kaphatsz. A Farigcsa műhelyben pedig gyöngyös filc kokárdát, nemzeti színű madárkát lehet készíteni, és lúdtollal is írhatsz.

Szegeden huszárszínező is lesz
A programot itt olvashatjátok:

Pécs
Fantasztikus kiállítást láthatsz a Zsolnay Kulturális Negyedben: a Rózsaszín Zsolnay szinte minden darabja egykori pécsi családok otthonaiban töltött be szerepet a konyhától a fürdőszobáig. Március 15-én 14 órától láthatod ezt a tényleg nem mindennapi tárlatot.

Tavaszváró hétvége lesz a Pilisi Parkerdőben
A Pilisi Parkerdő a nemzeti ünnep időszakában is érdekes látnivalókat és programokat kínál: Petőfi Sándor emlékezetét idézi meg minden évben a szentendrei Kő-hegyre vezető, március 15-i emléktúra, amikor ki-ki felkeresheti a nagy költő emlékhelyét, aki alföldi emberként innen csodálta meg a hegyvidék nyújtotta panorámát.
Szintén március 15-én, a Budakeszi Tündérkertben metszési tanfolyamon ismerkedhetnek meg az érdeklődők a gyümölcsfák kezelésének tavaszi feladataival. Az Öko-Forrás Alapítvány és az őshonos gyümölcsfák gyűjteményét kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. programja azonban nemcsak kertészeti vonatkozású, hiszen a résztvevők megemlékeznek Bereczki Máté munkásságáról is, aki márciusi ifjúként kényszerült bujdosásra és a jogi pálya elhagyására, de ennek következtében ünnepelhetjük őt ma a magyar gyümölcsészet egyik kiemelkedő alakjaként.
Budakeszin a vízre is figyelmeztet a program
A Budakeszi Arborétumban március 18-án, a Víz Világnapja alkalmából az arborétum kis tavának tavaszi éledésével ismerkedhetsz meg, és aktívan bekapcsolódhatsz a szakemberek munkájába, akik vízi növényeket ültetnek, halakat etetnek, egyben felújítják a tó körüli berendezéseket is.
A víz helyett a négylábúaké lesz a főszerep március 18-án a Budakeszi Vadasparkban, ahol az Ürömi Állatmenhely és a Duhajdombi Kutyaiskola a felelős kutyatartás fontosságára hívja fel programjával a figyelmet. A vadasparkban ritka vendégnek számító, megmentett és gazdára váró kutyusokat látva érdemes megismerkedni az erdei kutyasétáltatás tíz legfontosabb szabályával is, amit a Pilisi Parkerdő ingyenesen letölthető kiadványa is tartalmaz.
Kecskemét: csatajelenet és fáklyás felvonulás
Délután 14 órakor a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület és a Bács Kiskun-megyei Huszár Bandérium és Tüzér Üteg csatajelenetet ad elő, 17.45-től pedig zenés-táncos gyülekező lesz a Kossuth-szobornál, majd fáklyás felvonulás a Cifra-palotáig.
Eger
Pazar programmal várnak március 15-én, kezdődik ugyanis az Egri Tavaszi fesztivál, és rögtön az Egri Csillag fellövéssel indítják. Lesz borkóstoló, koncert és egy csomó más program.
