FELFEDEZŐ
A Rovatból

Szétverte a frissen felújított fürdőszobát a burkoló, miután a tulaj nem akarta kifizetni

A megbízó nem volt elégedett a munkával, ráadásul még nem is látta a végeredményt, amikor a vállalkozó már követelte a pénzét. Hatalmas balhé kerekedett belőle.


Annyira bedühödött egy amerikai burkoló szakember, amikor a megbízója nem akarta kifizetni a munkáját, hogy fogott egy kőtörő kalapácsot és szétverte a frissen felújított fürdőszobát - számolt be róla a Daily Mail.

Terry Gregory az amerikai Colorado Springsben dolgozott hetekig csapatával egy fürdőszoba felújításán. Elmondása szerint több ezer dollárt érő munkájuk volt benne, mire elkészült.

A megbízójától viszont nem kapta meg a pénzét, ezért őrjöngésbe kezdett és tönkretette mindazt, amin az elmúlt hetekben dolgoztak.

Feleségével és üzlettársával, Jordan Cazaresszel akkor jelentek meg a háznál, amikor a tulajdonos dolgozott. Ezért csak a szomszéd láthatta, ahogy a férfi szétveri a fürdőszobát. Próbálta megállítani őt, de a férfi hajthatatlan volt.

„Hadd mondjak valamit... Egy coloradói vállalkozó sem fogja ezt rendbe tenni, ha megtudják, hogy azért tettem ezt, mert nem fizettek ki” - mondta a szomszédnak, aki videóra is vette a rombolást.

A ház tulajdonosa, Amber Trucke szerint viszont egészen máshogy volt a történet. A Facebookon magyarázta el a történteket, és videót és képeket is csatolt Messenger-üzenetekről és a szétvert fürdőszobáról.

Elmondása szerint összesen 7555 dollárral tartozott a vállalkozó párnak, korábban pedig már adott nekik 3330 dollárt. Egy pénteki nap volt, amikor a feleség, Cazares jelezte Trucke-nak, hogy ki kellene fizetnie a hátralévő összeget, erre aznap estig adott neki időt. A tulajdonos azonban már csütörtökön jelezte neki, hogy nem elégedett a csempézéssel, amit nagyrészt Cazares csinált. A nő ennek ellenére követelte a pénzt. A tulaj viszont nem fizetett, sőt szombaton bizonyítékot kért Cazarestől arra, hogy megrendelték a zuhanyfülke ajtaját, az ugyanis még nem volt a fürdőben, pedig úgy volt, hogy azt is ők teszik majd be. Ezen Cazares úgy kiakadt, hogy a férjével együtt elmentek a házhoz, amíg Trucke dolgozott, és szétverték a frissen elkészült fürdőszobát. A nő lakótársa engedte be őket, mert azt mondták, csak a szerszámaikért jöttek. A férfi még be is mutatott a tulajnak a ház ajtókameráján keresztül.

Ennyi, 23 óra. Azért történt mindez, mert nem fizettem 23 órán belül. Pedig NINCS semmilyen írásos vagy bármilyen bizonyítékuk arról, hogy azt állítottam volna, hogy nem fogom kifizetni őket. Erre megjelentek nálam, mint a gengszterek, és tönkretették a fürdőmet

- írta Trucke.

A burkoló vállalkozó felesége is a Facebookon bizonygatta az igazukat. Azt írta, mindent megcsináltak a fürdőben, amit a megbízójuk kért, aki viszont nem akart fizetni nekik, ezért okoztak kárt, de csak a zuhanyfülkét bontották le. A Daily Mailnek nyilatkozva azt mondta, még sosem fajultak el idáig a dolgok egyik megbízásuk során sem, és nem is akarnak ebből rendszert csinálni. A pénzükhöz viszont ragaszkodnak, és állítása szerint Trucke még mindig több ezer dollárral tartozik nekik.

A tulajdonos azt ígérte, a korábban megvásárolt és beépített dolgok és a jól elvégzett munka árát ki fogja fizetni. Ugyanakkor meg van döbbenve, hogy ez így alakult. Elmondása szerint még sosem volt példa arra, hogy valaki azelőtt követelje a munkadíját, hogy ő látta volna a végeredményt. Mint mondta, ha már ilyen sok pénzt kértek a felújításért, megérdemelte volna, hogy előbb megnézhesse a kész munkát, mielőtt fizet nekik.

Képeket is mutatott a burkolók munkájáról, amivel nem volt elégedett:

Úgy tűnik, az ügy itt még nem ért véget, ugyanis a vállalkozó pár bíróságra akar menni, hogy megkapják azt a pénzt, amivel szerintük Trucke tartozik nekik. A nő pedig be akarja perelni a vállalkozót azért, hogy visszakapja a pénzét, amit a szerinte hitvány munkáért fizetett, és azt az összeget, amelyből helyre tudja állítani a burkolók által okozott kárt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.


Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.

A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.

Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.

A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.

Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.

A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.

Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.

Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.


Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.

A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.

VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel

Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk