Minden hajléktalannak lakást adnak, és működik – Helsinkiben
Finnország az egyetlen ország az Európai Unióban, melyben a hajléktalanság mértéke csökkenő tendenciát mutat. Hogy mi a titka? Az, hogy otthont adnak az embereknek olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet - feltétel nélkül.
Mindez egy olyan "recept", amit bátran példaértékűnek nevezhetünk.
A The Guardian cikke Tatu Ainesmaa történetével mutat rá arra, hogy miként működik ez a képlet.
A fiatal férfi idén tölti be a 32-t és az elmúlt évtizedben most először van olyan fedél a feje felett, amit valóban a saját otthonának nevezhet.
Mégpedig egy tágas, kétszobás lakás egy kicsi, nemrég felújított blokkban, Helsinki külvárosában, idilli kilátással a környező lombos tájra.
"Ez egy nagy csoda"
- állítja.
"Éltem kommunákban, de mindenki drogozott, ezért ki akartam szállni. Éltem rossz kapcsolatokban; ugyanaz volt a helyzet. Éltem a testvérem kanapéján. Éltem az utcán. Sosem volt meg a saját helyem. Úgyhogy ez most óriási dolog számomra."
A kétszintes blokk alsó szintjén világos, közös nappali és étkező, tiszta konyha, edzőterem és szauna találhatók (Finnországban a szaunák alapvetően kötelező kellékei az élettereknek).
Az emeleten 21 bérlő - főként 30 év alatti nők és férfiak - élnek.
Fontos, hogy valamennyien bérlők, tehát mindegyiküknek van szerződése, fizet bérleti díjat és (ha szükséges) lakhatási támogatást igényel. Ez mind szükséges ahhoz, hogy valaki saját otthonának nevezhesse a helyet, ahol letelepedett.
Mindez egy olyan lakáspolitika része, amely Finnországot az egyetlen olyan EU-országgá teszi, ahol a hajléktalanság csökken.
Ezt az irányelvet egy évtizeddel ezelőtt alakította ki négy ember - egy társadalomtudós, egy orvos, egy politikus és egy püspök, és "Nimi Ovessa"-nak, vagyis "A neved az ajtón"-nak nevezték.
Jelenleg az elnevezése "Housing First principle", tehát az az alapelv, hogy egy embereknek mindenek előtt lakhatást kell biztosítani.
"Egyértelmű volt, hogy a régi rendszer nem működik; radikális változásra volt szükségünk"
- mondja Juha Kaakinen, a munkacsoport titkára és első programvezetője, aki most az Y-alapítványt vezeti.
"Meg kellett szabadulnunk az éjszakai menedékhelyektől és a rövid távú hostelektől, amik akkoriban üzemeltek. Finnországban régről gyökerezik ezek történelme és mindenki láthatta, hogy nem vetnek véget a hajléktalanságnak. Úgy döntöttünk, hogy megfordítjuk a feltételezéseket."
