SZEMPONT
A Rovatból

Hadd kérjünk valamit mi is, Jóska! – válaszféle egy lemondott EP-képviselőnek

A volt politikus szerint lemondásával immár magánszemély, és ezt illene tiszteletben tartani. Munkatársunk szerint is, de azért van némi különvéleménye a dologról.


„Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot / annyira, hogy már néha nem is fáj, - undorodom csak.”

(Radnóti Miklós: Első ecloga)

***

Kedves Jóska!

Ne haragudj, hogy ismeretlenül, körülbelül lányod korabeli emberként ilyen közvetlenül írok, de hát olyan régóta látlak már, oly sok dolgodról tudok, és mint tegnap este kiderült, már nem is vagy közszereplő, így az egész olyan barátibb. Plusz szintén tegnap véletlenül láttam rólad egy felvételt, a sapkád, a tréningruhád... Valahogy olyan lazán fiatalos volt, meg nem mondtam volna, hogy lassan a 60 felé közeledsz.

Nem hízelgésképp, de nyugodtan letagadhatnál pár évet – van egy olyan érzésem, hogy párat talán szívesen le is tagadnál.

Gondoltam arra is, hogy mégsem írok neked a csíkos melegítőd és a micisapid okán, mert eszembe jutott egykori harcostársad, Ibolya mondata, kicsit parafrazáltam: „nem értek én a divathoz”.

De aztán este azt is láttam, hogy megszólaltál – bevallom, nem számítottam rá. És írtál érdekeseket. Majdnem egyet is tudok érteni vele, de azért nekem egy-két helyen sántít.

Eleve jó kérdés, hogy „az ügy lezárult”-e, viszont ezt sem te, sem én nem tudjuk eldönteni. Az a rossz hírem van, hogy a sapka, a táska, az ereszcsatorna és a partizó pajtások önálló életre kelnek, te keltetted életre őket, és vajmi kevés beleszólásod van abba, hogy merre sodródnak tovább az internet hullámain.

De nem is ez a fontos.

Azt is írod, hogy harmincegynehány éve keményen küzdöttél az elnyomó kommunista rendszerrel szemben, saját és mások szabadságáért, ebben még „harcostársaid” is voltak. Derék. Véd- és dacszövetség ez, jól ismerjük, már-már egy család, de mindenképp szoros baráti kör. Tiszteletre méltó, nekem is számos barátom van, közöttük érzem magam igazán jól és biztonságban.

Apró különbség, hogy engem a barátaim tokkal-vonóval elfogadnak, nem kell életem egy jelentős részét titkolnom előttük – de hát nem vagyunk egyformák.

„Mindig tiszteletben tartottam az emberi méltóságot és mindenkinek a magánélethez való jogát. Harminc éves politikai pályám során homofób megnyilvánulást nem tettem” - írod szintén, már-már kérkedve. Nem tettél homofób megnyilvánulást... Lám, akkor mégis van közös bennünk! Viszont kicsit mintha büszke lennél erre. Erre, ami egy diktatúra ellen harcoló, szabadsághívő, „méltányos” embertől olyan minimum lenne, amit említeni sem kéne. Tudod, szerintem mire lehetne igazán büszkének lenni? Ha tettél volna azért is, hogy mások se tehessenek ilyen megnyilvánulást. És ha hallasz ilyet (akár ha barátaid köréből is), finoman jelzed, hogy ez nem oké. Tettél? Nyilvánosan soha, egymás között csak te tudod.

Képzeld el a szituációt, amikor az ötödikesek csapata az általános suliban összefog, és jól elagyabugyálják a gyengébb, kisebb, védekezni nem igazán tudó Lacikát, csak mert más bőrszínűnek született. Ott van köztük Józsika is, aki ugyan egyáltalán nem rajong az ötletért, de olyan hálás, hogy befogadták, nem mer nemet mondani. Aztán jön az igazgatói iroda, a diri őt is előveszi, és kérdi, mégis mi volt ez? Józsi pedig határozottan tiltakozik, hogy ő bizony egyetlen pofont sem legyintett.

„De akkor mit csináltál?” - hangzik a képzeletbeli kérdés. „Hát, álltam ott, és csendben végignéztem az egészet.”

Nem hangzik jól, ugye? Főleg, ha tudjuk, hogy ott állva csak az járhatott a fejében, hogy ki ne derüljön, vagy legalább szóvá ne tegyék, hogy ő is „olyan”. És akkor maradhat a banda tagja. Akkor sem érez még semmi felelősséget, amikor már látja, hogy az ötödikesek népszerűsége miatt már a negyedikesek és a hatodikosok körében is divat lesz kipécézni a „másokat”.

Józsi csak áll, és nézi tétlenül. Hisz ő nem ütött. Szerintem ezt már egy tizenéves kiskamasztól is nehezen fogadnánk el. Te viszont azt kéred, hogy egy érett középkorú, kimondottan intelligens és tanult embertől fogadjuk el. Elfogadjuk?

De mást is mondasz. „A belga hatóság döntése után az is egyértelmű, hogy ellenem jogi eljárás nem folyik, minden tekintetben magánszemély vagyok, megillet a magánélethez való jog. Ennek tiszteletben tartását mindenkitől elvárom.” A te világképedben irigylésre méltóan, gyermekien könnyű az élet. Bizonyára te is játszottál óvodában fogócskát. Igazságos játéknak tűnik, a gyorsabb, ügyesebb nyer. Aztán ha mégsem tűnik egyenlőnek az esély, az üldözött megfog egy fát vagy mászókát, elkiáltja magát, hogy „HÁZ!”, és onnantól biztonságban van. Mint te és a lemondásod. „Hirtelen nem vagyok közszereplő, nem ér a nevem!”

Tudod, valamennyire egyet is értek veled. Sőt, ha képviselő vagy, ha nem, senkinek semmi köze hozzá, hogy kivel (kikkel) vagy mivel töltöd a szabadidőd. Oké, ha kijárási korlátozást szegsz meg, felhúzhatjuk a szemöldökünk, de azért meg is kapod az érdemelt büntetést. Viszont azt a magánembertől is megkérdezhetem, hogy mit csináljon száz meg száz sorstársad.

Mit csináljon Ádám, Marci és a kisfiuk, mit csináljon Gyuri és örökbefogadott gyereke, mit csináljon Robi, a volt színházigazgató – ők mikor lehetnek eléggé magánemberek? Legalább annyira, hogy a barátaid békén hagyják őket, ne küldjék rájuk a láncról leengedett sajtóvérebeiket, ne tiltsa be őket a szintén a barátaid által működtetett médiahatóság?

Nekik milyen fát vagy mászókát kell megfogniuk, hogy végre azt mondhassák: „HÁZ!”? Az én házam, ahol becsületben, szeretetben szeretnék élni – ha hagynátok.

Szóltál bárkinek a barátaid közül, amikor a te szépen, iPaden összerakott alkotmányodba olyan hétmérföldes állatságot írtak bele, hogy az „Apa férfi, az anya nő”? Voltál bátor megemlíteni, hogy „Légyszi, ne hányjátok már telibe az én értékes, "méltányos", "az emberi méltóságot és a mindenkinek a magánélethez való jogát" figyelembe vevő szövegemet?” Holott te mint intelligens, homoszexuális magyar állampolgár pontosan tudtad, hogy a világon senki nem akar apából nőt és anyából férfit csinálni. És hogy a barátaid célja összesen abban merült ki, hogy éppen a magánélethez való teljes jogot és az emberi méltóságot vegye el ezektől az emberektől. Tőletek.

Amolyan újságíró-féle volnék, így részben nekem is címezted a magánéletedről szóló kérésed. Nem mondom, hogy ne volna megfontolandó. De akkor, ha már így vagyunk, engedd meg, hogy én is kérjek valamit. Talán még beszélgetsz régi barátaiddal, harcostársaiddal, akikkel együtt bontogattátok az emberek életébe randán belegázoló kommunizmust. Hamarosan szülinapotok is lesz, azt mindig olyan büszkén ünneplitek. Talán még odaengednek a szendvicsek és üdítők közelébe - ha sokan hirtelen zavartan a telefonjukba merülnek is majd, mikor meglátnak, vagy valami gyenge kifogást találva odébbállnak. (Isten hozott a független újságírók világában! - mondhatnám.)

Viszont ha pár percet tudsz beszélni velük, kérlek, tedd meg, hogy ugyanerre megpróbálod őket is megkérni. Hogy tartsák tiszteletben a magánéletünket! Függetlenül attól, hogy kit támogatunk, kit szeretünk, milyen életet szeretnénk élni. Úgy látom, ez nagyon fontos neked, te talán még tudsz hatni a barátaidra.

Apropó, abba végképp nem akarok beleszólni, kikkel barátkozol, de azért attól tartok, haverokból pont nem jól választottál. Mert milyen barát az, aki egyszer meghív a műsorába kvaterkázni, majd legközelebb már úgy beszél rólad, mint aki a démonával küzd, és a személyes tragédiádban is főleg csak a Pártra leselkedő veszély érdekli? Míg a másikuk ugyanitt egyenesen „hibás szerkezetűnek”, sőt „kockázatnak” nevez. „Barát vagy, ha szar is”, ahogy a klasszikus mondja.

Te megtetted, amit a haveri banda vezére kért, csendben voltál, nem hivalkodtál, te voltál a „jó buzi”, ahogy Kulka János egyszer találóan megjegyezte. Egyébként vajon megérte?

Most ezt mint értéket állítod be. És kéred, hogy mi is méltányoljunk.

Igyekszünk Jóska, de ugye tudod, hogy ebben az ügyben neked is van még dolgod?

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
A Vidéki Prókátor megvédte Magyar Péter sógorát: Nem oligarchának, strómannak és biobukszának lett kiválasztva
Szerinte Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszterként felelős szolgálatra kapott felkérést. Élesen kritizálta a Fidesz-kormányok gyakorlatát a rokonok - más típusú - helyzetbe hozását illetően.


A Vidéki Prókátor álnéven író jogász a Fidesz támogatóinak címezte bejegyzését, akik szerinte éppen a választási eredményeket próbálják feldolgozni. A poszt írója szerint Magyar Péter sógorának felkérése alapvetően különbözik a Fidesz-kormány alatt megszokott gyakorlattól.

A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd szerint „Melléthei-Barna Márton felelős szolgálatra és embert próbáló feladat teljesítésére kapott megtisztelő felkérést a sógorától, nem pedig oligarchának, strómannak és biobukszának lett kiválasztva, mint a fideszes rokonok.”

A Vidéki Prókátor szerint a két helyzet közötti különbség óriási. Úgy fogalmaz,

„ez pontosan akkora különbség, mint amekkora különbség a hazájáért dolgozó államférfi és a ruszki diktátornak felajánlkozó kisegér-maffiafőnök között van.”

A bejegyzést azzal a mondattal zárja, hogy „Örülök, ha segíthettem”, majd azt írja, hogy

szerinte Melléthei-Barna Márton számíthat a jogállamiság iránt elkötelezett magyar jogászok támogatására.

Magyar Péter tegnap bejelentette: sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelöli igazságügyi miniszternek. A Tisza Párt jogi igazgatójaként ismert szakember, aki Magyar Péter bizalmasának számít, már a választások után a Parlamentben is feltűnt a pártelnök mellett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Hankó Balázs nem emlékezett rá, pontosan miért adott 500 milliót egy két héttel azelőtt létrejött cégnek
A miniszter az Egyenes Beszédben próbált válaszolni arra, hogyan kerülhetett 17 milliárd forint Fideszhez köthető szervezetekhez és előadókhoz a választások előtt a Nemzeti Kulturális Alapból. Hankó szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok melletti kiállás döntött.


Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.

A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.

Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben. A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között.

Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”

A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván:

„A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.

Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”

Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg.

„Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.

Amikor Rónai Egon megkérdezte, hogy mi volt ez a kulturális tartalom, Hankó azt válaszolta: „A kulturális tartalom, mint, hogy végigbeszéltük, az adott koncertek, események, amelyeket a miniszteri keret esetén a felterjesztések tartalmaztak”.

„Szóval nem emlékszik rá, hogy mire adta?” - jött a kérdés.

„Tulajdonképpen a miniszteri keret esetében meghatározott szakmai konzultációt követően az adott kulturális tartalom kerül támogatásra, és ennek megfelelően a születnek maga döntések” - válaszolta a miniszter, Azt nem volt hajlandó elárulni, kikkel konzultál szakmailag, többszöri visszakérdezésre is csak annyit mondott, hogy a kollégáival.

Az érintett Fidesz-alkalmazott épp az, akinek a lakásában sajtóértesülések szerint a Magyarországra menekült lengyel igazságügyi miniszter-helyettes lakik, aki ellen hazájában büntetőeljárás folyik. De Hankó szerint ennek semmi köze a támogatáshoz.

A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.

Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.

A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.

„Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.”

Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.

Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.

Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.

A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.

A teljes interjú


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Pankotai Lilinek nem annyira tetszik Magyar Péter sógorának miniszteri kinevezése
Szerinte a családtag kinevezése sok mindent jelezhet, de nem feltétlenül cseng jól a nepotizmus ellen kampányoló Magyartól, és támadási felületet biztosít vele. Minden választót éberségre kért, hogy ne ismétlődjön meg az, ami 2010 és 1989 után.


Pankotai Lili egy bejegyzésben elemzi Magyar Péter döntését, miszerint sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelölte igazságügyi miniszternek. A poszt írója szerint a leendő tárcavezető feladatai Magyar Péter nyilatkozata alapján egyebek mellett „a jogállam helyreállítása, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása, a magyar emberek jog előtti egyenlőségének megteremtése, a korrupció megszüntetése, az átláthatóság megteremtése, a hatóságok szakmaiságának és a független ellenőrző intézmények helyreállítása, valamint azok politikamentes működése.”

Pankotai elismeri, hogy a jelöltnek megvan a szükséges szakmai múltja. „De néhány szempontot nem engedhetünk el, és nem hagyhatunk figyelmen kívül” – teszi hozzá. A szerző azt a kérdést veti fel, milyen következményei lehetnek a közeli rokoni szálnak egy kormányon belül.

„Lehetséges-e, hogy a minisztériumi dolgozók nemcsak a szimpla főnöküket látják majd a miniszterben, hanem az is befolyásolja őket, hogy családtagja a miniszterelnöknek?”

A poszt szerint felmerül az is, hogy a többi tárcavezető vagy a képviselők nem „csak” egy minisztert látnak majd benne, hanem a „nagyfőnök” rokonát. Pankotai szerint ezek a folyamatok a mindennapokban is ismerősek lehetnek. „Ilyen lehet az öncenzúra, a kritikák elhallgatása, ha esetleg nem jeleznek egy-egy problémáról, vagy nem jeleznek feljebb egy-egy kényesebb ügy kapcsán.”

A poszt írója szerint a dolog fordítva is működhet. „Az is előfordulhat, hogy mivel szoros rokoni szál köti össze a miniszterelnökkel, ezért pont hogy megkörnyékezik annak reményében, hogy közelebb férkőzhessenek a közvetlen hatalomhoz, kedvében járjanak, vagy harcoljanak a »kegyeiért« egy magasabb pozíció elnyerésének reményében.”

A bejegyzés azt is feszegeti, hogy Magyar Péter vajon képes lesz-e pusztán miniszterként tekinteni a rokonára. Pankotai szerint ez „kétélű kimenetel lehet”. Egyfelől elképzelhető, hogy elnézőbb lesz vele, sőt, annyira azonosulhat a sógorával, hogy a neki szóló kritikákat személyes támadásnak érezheti. „Az azonosulás veszélyes, és kizárja az objektivitás lehetőségét.”

Másfelől, írja, „az is lehetséges természetesen, hogy ebből fakadóan akár szigorúbb lesz sógorával szemben, és 170%-ot vár majd el tőle annak érdekében, hogy a döntése bizonyítva legyen a teljesítmény által, hogy az jónak bizonyult.”

A bejegyzés szerint mindez könnyen azt az üzenetet közvetítheti a választók és a fiatalok felé, hogy nem a teljesítmény, hanem a kapcsolatok számítanak. A poszt szerzője szerint ez támadási felületet adhat, amely azt sugallja, hogy a Magyar Péter által korábban bírált rendszer „most csak brandet váltott”.

Pankotai Lili szerint persze lehetséges, hogy nem egy családi vállalkozás kiépítése a cél. „Sőt, sokat agyaltam, mi lehetett vajon a szándék emögött. És én nem a kifizetőhelyet láttam benne, sokkal inkább azt, hogy erre a pozícióra Magyar Péter minél közelebb, minél bizalmasabb embert szeretne.” A poszt írója szerint bár ez egy „kevésbé fájdalmas forgatókönyv”, mégis van benne némi rossz szájíz.

Úgy véli, a korábbi rendszer is a személyes lojalitáson alapult, amit le kellene bontani: „Hogy ne személyekre legyen építve a rendszer, és ne személyes bizalmakra, hanem az intézménybe vetett bizalom épüljön vissza.”

Pankotai Lili felidézi Magyar Péter korábbi nyilatkozatát, amely szerint azért nem lépett fel korábban az Orbán-kormánnyal szemben, mert a családi érdek – volt felesége pozíciója – ezt felülírta. A poszt szerint ebből az következik, hogy a politikában újra előállhat olyan helyzet, amikor „a helyes döntést felülírja a családi szempont”.

A poszt végkövetkeztetése szerint a jelölés sok mindennek a jele lehet, de hogy valóban az-e, az a jövőben dől el. A szerző szerint a döntés mindenesetre azt jelzi, hogy a választóknak ébernek kell maradniuk. „És nem hagyhatjuk meg csak a lehetőségét sem annak, hogy abba a hibába essünk, mint ’89 vagy 2010 után.”

A kritikákra reagálva Magyar Péter bejelentette, hogy húga a férje és bátyja kormányzati megbízatásának idejére [felfüggeszti aktív bírói tevékenységét], hogy elkerüljék a hatalmi ágak összefonódásának látszatát is. A leendő miniszterelnök egyúttal átlátható miniszteri döntéseket és nyilvánosan kezelt összeférhetetlenségi helyzeteket ígért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Van esély elkapni az Egyesült Államok elnökét” – Tarjányi Péter a Trump elleni merényletkísérletet elemezte
A biztonságpolitikai szakértő szerint „kijelenthető az elmúlt 22 hónap 3 támadási eseményei alapján, hogy az elnöki védelmi rendszer rosszul működik az USA-ban”.


A Donald Trump elleni múlt szombati merényletkíséretről több videót is megosztott az amerikai ügyész. Az egyiken az látszik, hogy előző nap bejárja a szállodát, majd a másikon már a fegyveres támadó menekülni próbál az épületből, közben a biztonsági emberek között fut át fegyverrel a kezében.

Az események a Washington Hiltonban tartott Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján történtek, ahol a 31 éves Cole Tomas Allen a hatóságok szerint legalább egy lövést adott le. Az elnök sértetlen maradt, a Secret Service egyik tisztjét pedig a golyóálló mellénye védte meg. A gyanúsított egy írást is küldött a családjának, amelyből kiderült, hogy a kormányzat tagjait célozta. Az eset óta Allen ellen az elnök elleni merényletkísérlet miatt vádat emeltek, a hatóságok pedig közölték: nincs bizonyíték arra, hogy a megsérült tisztet baráti tűz érte volna. A támadás után Trump azt nyilatkozta, nem félt, sőt, saját elmondása szerint lassította az ügynökök munkáját, mert kíváncsi volt, mi történik.

A felvételt Tarjányi Péter - író és biztonságpolitikai szakértő a közösségi oldalán elemezte.

A szakértő szerint a Donald Trump elleni támadás során a védelmi rendszer több ponton is hibázott, felmerülhet a „baráti tűz” lehetősége, az elnök pedig a protokollal szembemenve, saját kíváncsisága miatt maradhatott a helyszínen. Tarjányi arra figyelmeztet, a videókon látható hibák miatt újabb támadási kísérlet is várható.

Tarjányi Péter szerint „a merénylő a videók alapján tudatosan készült a támadásra.” Úgy látja, a támadó bejárta a helyszínt és megtervezte a bejutást, de a védelmi zónán belül már rögtönöznie kellett.

A szakértő szerint „maga a behatolás és támadás jól időzített: a védelem külső vonala már a biztosítás végére készül”. Állítása szerint a biztonságiak a rendezvény végéhez közeledve már bontották az ellenőrző kapukat, miközben „a védelem a klasszikus befelé figyelő kör rendszert viszi, nincs kifelé figyelés”.

„A kutyás biztonsági nem detektálja, hogy a kutya bejelez az elkövető feltételezhető felkészülési helyénél, valószínűleg a mosdónál”.

Tarjányi szerint a támadó gyors mozgása meglepte a biztosítókat. „A védelem lassan reagál. Valójában egy rendőr érzékeli a fegyverest, ő lép akcióba és tüzel, a többiek az ő reakciójára mozdulnak”.

A szakértő szerint a lövöldözés során csak a szerencsén múlt, hogy nem sérültek meg többen, és felveti a baráti tűz lehetőségét is, noha a hatóságok ezt cáfolták. „Álláspontom szerint az 1 fő biztonsági NEM az elkövető miatt sérült meg, hanem a videó alapján abszolút benne van a baráti tűz esélye…”

A poszt írója szerint a biztosítók egy része a lövések után visszavonult. „Akik abban az irányba voltak, amerre több lövés becsapódhatott – nem az elkövetőbe –, araszolva eltűntek a mosdó irányába, és feladták a pozíciójukat. Ez első mozgásként a “baráti tűz” miatt érthető, de utána már szánalmas megfutamodás”.

Tarjányi a vezetők kimenekítését is bírálja, mivel szerinte a rádiós kommunikáció alapján a rendszer gyorsan tudta, hogy mi történt.

Úgy fogalmaz, „így végképp érthetetlen az a korábbi videó, ahol az USA alelnökének és elnökének 'menekítésének nevezett bohózata' történik.”

A szakértő a legdurvább hibának azt tartja, hogy az elnök a helyszínen maradhatott. „Az pedig, hogy az USA elnöke – a titkosszolgálat által beismerten – eldönthette, hogy marad egy 'védett' helyiségben a támadás helyszínén az információkat megnézni, mert kíváncsi, abszolút minden védelmi protokollal szembemegy. Agyrém!”

„Kijelenthető az elmúlt 22 hónap 3 támadási eseményei alapján, hogy az elnöki védelmi rendszer rosszul működik az USA-ban.”

Hozzáteszi: „sőt, az is hogy az elnök ebben a témában is 'önjáró'…”

A szakértő komor jóslattal zárja bejegyzését. „Álláspontom szerint lesz próbálkozás újabb támadásra – a videókat elemezve –, mert ha egy szélsőséges megnézi ezeket a képsorokat, úgy fogja értékelni: AHOGY A VÉDELMI RENDSZER MŰKÖDIK MA AZ USA-BAN VAN ESÉLY “ELKAPNI” AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ELNÖKÉT” - írja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk