OLIMPIA

Döntős párbajtőrben a világranglista-vezető, világbajnoki címvédő Siklósi Gergely

A BHSE 23 éves vívója az olasz Santarellit győzte le káprázatos hajrával az elődöntőben.


Döntős Siklósi Gergely az olimpián férfi párbajtőrben! Az elődöntőben úgy győzte le az olasz Santarellit, hogy 10-10-nél még egyenlő volt az állás, de a fiatal magyar versenyző 5 egylámpás tust adott, és 15-10-re diadalmaskodott.

Öt éve Imre Géza második lett a párbajtőrözők versenyében, magyar győztesig azonban egészen az 1972-es müncheni játékokig kell visszamenni, akkor Fenyvesi Csaba nyerte a fegyvernem egyéni versenyét.

A finálé magyar idő szerint 14.15 órakor kezdődik, Siklósi ellenfele az ukrán Igor Reizlin vagy a francia Romain Cannone lesz.

Az elődöntőben legyőzte a címvédő dél-koreai Park Szang Jungot, ezzel jutott be a legjobb négy közé.

"Lélektani előny volt a múltunk, amely nekem kedvez, és jól is éreztem magam a páston. Szerintem ő jobban félt tőlem, mint én tőle, ez volt a döntő az asszó utolsó harmadában. Az volt a tervem, hogy domináljak, menjek előre, és várjak arra, hogy kiugorjon és megtámadjon, illetve a másik lehetőség az volt, hogy én letámadom őt. Bejött a taktika" - mondta a rendkívül felszabadultnak, már-már lazának tűnő magyar sportoló.

A korábbi fordulóban a marokkói Husszam Elkorddal csapott össze a 16 között, és küzdelmes mérkőzésen 15-13-ra győzött.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


OLIMPIA
A Rovatból
Egy hónapot sem bírt ki Muhari Eszter bronzérme – a NOB kicseréli az elkopott medált
Az arany és ezüstérmek állítólag nem kopnak. Muhari ezért legközelebb ezekre gyúr.


Muhari Eszter alig egy hónapja szerezte meg a magyar csapat első érmét a párizsi játékokon, de a bronzérme máris elkopott. A tatabányai párbajtőröző a harmadik helyen végzett, azonban a hazai vívószövetség beszámolója szerint a medál váratlanul elkezdett kopni. Az oldal értesülései szerint Muhari nincs egyedül ezzel a problémával, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Gyurta Dániel közvetítésével jelezte, hogy kicserélik a hibás érmet.

Muhari Eszter humorosan reagált a helyzetre:

„Állítólag az arany- és az ezüstérmeknek semmi baja, legközelebb mindenképpen olyat kell nyernem”

– idézi a hunfencing.hu a sportolót.

A pihenésnek azonban vége, Muhari Eszter visszatér az Egyesült Államokba, ahol egyetemi tanulmányait folytatja. A tervei szerint azonban az első világkupa-versenyen egyéniben és csapatban is indul majd, így a kopott bronzérme csak egy kis kitérő a sportkarrierjében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

OLIMPIA
A Rovatból
Fotók: így érkeztek meg a magyar olimpikonok – aranygép hozta haza őket a Liszt Ferenc Repülőtérre
A sportolók már itthon vannak, de a Wizz Air különleges festése továbbra is megmarad.


Hétfő délután, nem sokkal 16 óra előtt landolt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a párizsi olimpiáról hazatérő aranygép, a magyar olimpiai küldöttség tagjaival a fedélzetén.

A 180 fős csapatot a Wizz Air egyik legújabb, a sportolók tiszteletére készült egyedi aranyfestéssel díszített repülőgépe hozta haza Párizsból. Rögtön a leszállás után már a magyar zászló is lobogott a pilótafülkéből – írta közleményében a légitársaság.

Az olimpikonokat szállító aranygéppel a Wizz Air utasai is találkozhattak már, hiszen a különleges festésű gép május óta repül Európában és azon túl a légitársaság számos útvonalán. Az olimpia ideje alatt pedig folyamatosan, menetrend szerinti járatokon utazhattak a szurkolók Budapest és Párizs között.

Az arany festés továbbra is marad, hiszen a Wizz Air a Magyar Paralimpiai Bizottság hivatalos partnereként augusztus végétől a magyar paralimpiai csapatot repíti a XVII. Paralimpiai játékokra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

OLIMPIA
A Rovatból
Az Aranygép leszállt, Milák Kristóf fellépett a pódiumra, de csak pár mondatot mondott
A titokzatos úszó most sem vitte túlzásba. Mindenkinek köszönetet mondott, aki feltétlenül bízott benne.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 13.



Hétfő délután megérkezett az Aranygép, amely a párizsi olimpia lezárultával szállította haza a magyar sportolókat és sportvezetőket. A küldöttség tagjait a Puskás Aréna szoborkertjében rajongók tömegei várták.

A Nemzeti Sport online bemutatta azt a pillanatot, amikor

a szurkolók legnagyobb örömére Milák Kristóf is fellépett a pódiumra,

aki Párizsból két éremmel – egy arany- és egy ezüstéremmel – tért haza. Az olimpiai bajnok hosszú hallgatás után szólalt meg, pár mondatban összefoglalta gondolatait a pódiumon.

A pódiumról lelépő Milákot nem lehetett külön kérdezni, így be kell érnünk azzal a néhány mondattal, amit a szurkolók előtt mondott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


OLIMPIA
Fotók: így köszöntötték a hazatérő olimpikonokat – a Puskás Stadionnál fogadták Párizs hőseit
Több mint ezren várták a hazatérő olimpikonokat, köztük az aranyérmet szerző bajnokokat is.


Augusztus 11-én, vasárnap véget ért a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizsban. Nekünk, magyaroknak az utolsó nap is volt miért örülnünk: Gulyás Michelle öttusázó világrekorddal nyert aranyérmet.

A magyarok 19 éremmel tértek haza: ebből 6 arany, 7 ezüst és 6 bronz volt. Nem csoda, hogy rengetegen várták a hazatérő sportolókat.

Az MTI tudósítása szerint több mint ezerfős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a párizsi olimpiáról az aranygéppel hazaérkező versenyzőket.

A gép késett, így a versenyzőket és edzőiket szállító buszok háromnegyed 5-kor gördültek be a Puskás Aréna parkjába. A toronyépület árnyékában megtartott ünnepi köszöntésen Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a színpadra szólította a párizsi ötkarikás játékokon részt vett olimpikonokat, köztük az aranygéppel hazatérteket. A szurkolók hatalmas tapssal köszöntötték a sportolókat.

„A nemes harcolt megvívtuk, megküzdöttünk minden másodpercért, minden találatért, néha túlerővel szemben is, és elértünk egy olyan eredményt, amelyre méltán lehetünk büszkék” – mondta beszédében Gyulay, majd a MOB elnökeként hivatalosan is bejelentette, hogy a magyar csapat 206 ország közül az éremtáblázaton a 14. helyen végzett. Emlékeztetett rá, hogy a magyar olimpiai csapat az elmúlt 128 évben mindig hozott haza aranyérmet és mindig sikeres volt. Végül köszönetet mondott a teljesítményért annak a 180 versenyzőnek, aki kivívta a részvételt, az őket felkészítő szakembereknek, a sportolók hozzátartozóinak, végül pedig a kormányzatnak azért, hogy támogatja az élsportot és továbbra is stratégiai ágazatként kezeli.

A műsorvezetők néhány sikeres sportolót is megszólítottak pár mondat erejéig. A nyilvánosságtól az elmúlt időszakban elzárkózó Milák Kristóf is mikrofont ragadott és elmondta: rengeteg támogató üzenetet és biztatást kapott, az immár kétszeres olimpiai bajnok úszó megköszönte a támogatást mindazoknak, akik az elmúlt két év során feltétlenül bíztak benne, hogy sikerrel jár.

Kós Hubert azt mondta, mindössze egy hetet pihenhet, utána utazik vissza az Egyesült Államokba, hogy elkezdje a felkészült a decemberi, budapesti rövidpályás úszó-világbajnokságra.

A folytatásban Gyulay Zsolt a magyar olimpiai mozgalom történetében először felhívta a színpadra a sportolókat felkészítő szakembereket, akik így képletesen az MBH Bank Elismerés Dobogójára léphettek fel, majd közös felvételek is készültek velük.

A program végén a szurkolóknak volt lehetőségük személyesen testközelből találkozni, közös fotókat készíteni, illetve aláírást gyűjteni a magyar olimpikonokkal.

Link másolása
KÖVESS MINKET: