TECH
A Rovatból

Majdnem légikatasztrófát okoztak, világszerte új szabályok jöhetnek a power bankok és más akkumulátorok miatt

Súlyos vészhelyzetet eddig csak ritkán okoztak, de nem szabad kísérteni a sorsot - mondják a légitársaságok, amelyek maguk szigorítják a fedélzetre vitt power bankokra és akkumulátorokra vonatkozó szabályokat.


Nemrég kiderült, hogy azon a dél-koreai utasszállító repülőgépen, ami januárban égett ki egy puszani kifutón, egy utas power bankja okozta a tüzet. Ezért és általában az akkumulátorok tűzveszélyessége miatt most új előírásokat vezetnek be a repülőgépeken. A szabályok olyan hordozható elektronikai cikkekre vonatkoznak, amelyekről az átlag utasok nem is sejtették, hogy komoly kockázatot hordozhatnak. A légiközlekedés legnagyobb szereplői még azelőtt lépnek, hogy súlyos katasztrófa történne.

Hajmeresztő esetek, amelyeket power bankok és akkumulátorok okoztak

Eddig kevesen gondoltuk volna, mekkora veszélyt jelenthetnek a hordozható műszaki cikkeink, pedig a földön számtalan és a levegőben is egyre több eset példázza, hogy a lítium-ion akkumulátorok, sőt, akár egy olyan apróság hibájából is történhet légikatasztrófa, mint egy egyszerű power bank. A legsokkolóbb friss példa erre az az Airbus, ami a dél-koreai Puszan Gimhae Nemzetközi Repülőterén gyulladt ki - szerencsére még felszállás előtt, a kifutón, és nem a levegőben.

A 169 utas megmenekült, viszont hárman sérüléseket szenvedtek és tetemes anyagi kár is keletkezett.

Ennek a januári balesetnek az eredménye egyrészt egy teljes egészében kiégett utasszállító repülőgép, másrészt pedig néhány új szabály, amelyet egyelőre csak ázsiai légitársaságok vezettek be, de nyugodtan számíthatunk rá, hogy lassan az egész világon elterjednek majd.

Kiégett az Airbus

A puszani eset kivizsgálása során a szakértők rátaláltak a tűzfészekre, és benne az egyik utas power bankjára, amiről azt állítják, hogy műszaki hiba miatt túlhevült, majd lángra lobbantotta a poggyászt, és a tűz rövid idő alatt a teljes fedélzetre átterjedt. Az Air Busan repülőgépe viszont csak egy a sokból, ami az utóbbi években veszélyhelyzetbe került hibás akkumulátorok miatt.

A Reuters szerint az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala 2024-ben kéthetente három olyan esetet regisztrált világszerte, amikor egy repülőgépen lítium-ion akkumulátorok túlmelegedtek és zavart, illetve kis híján balesetet okoztak. 2018-ban még kevesebb mint heti egyszer történt hasonló, szóval pár év alatt szignifikáns növekedés történt. És ezt akkor is komolyan kell venni, ha csupán néhány elszigetelt incidensről beszélünk, hiszen, ha több kilométer magasan gyullad ki az utastér, borítékolható a súlyos légikatasztrófa.

Többé nem tehetjük a fedélzetre vitt poggyászba sem

A legtöbb légitársaság és nemzetközi szabályozás szerint már eddig is tilos volt lítium-ion akkumulátort tartalmazó eszközöket vagy külső akkumulátorokat (power bankokat) a feladott poggyászba tenni. Az ICAO (Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet) és az IATA (Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) előírásai szerint a power bankokat és a tartalék akkumulátorokat kizárólag a kézipoggyászban lehet szállítani. És még ebből is lehet baj. Ezt jól demonstrálja ez az eset, amikor a reptéri csomagellenőrzés során lobbant lángra egy külső akkumulátor.

A beépített lítium-ion akkumulátorral rendelkező eszközöket (pl. laptop, tablet, okostelefon, e-cigaretta, elektromos fogkefe stb.) általában szintén a kézipoggyászban kell tartani, de ha a feladott bőröndbe kerülnek, kikapcsolt állapotban kell lenniük, és megfelelő csomagolásokkal vagy tokokkal ki kell védeni, hogy véletlenül bekapcsolódjanak.

Ezen a ponton jegyezzük meg, hogy a szabályok légitársaságonként eltérhetnek, így mindig érdemes ellenőrizni annak az adott cégnek az előírásait, amelynek a repülőjével utazunk! Főleg a közeljövőben, mert az eddigiekhez képest új szabályok léphetnek érvénybe.

A repülésbiztonsággal foglalkozó szakemberek és jogalkotók régóta kockázatként kezelik az akkumulátorokat, és időről-időre szigorítják a szabályokat - főleg balesetekre reagálva. Az utóbbi időben történt incidensek miatt több légitársaság frissítette a lítium-ion akkumulátorok szállítására vonatkozó előírásait, hiszen meghibásodás esetén extrém hőt és füstöt termelhetnek, illetve akár tüzet okozhatnak.

Dél-koreai légitársaságok

A fent írt baleset miatt aligha meglepő, hogy az Air Busan lett az első légitársaság, amely megváltoztatta a szabályzatát: az utasoknak a hordozható akkumulátorokat a „testükön”, magyarán a zsebeikben, kézitáskáikban kell tartaniuk, nem pedig a fej feletti csomagtartóban (ahol a januári baleset során a tűz keletkezett).

Március 1-jétől aztán nemcsak ők szigorították a szabályokat, hanem Dél-Korea kormánya is: immár minden helyi légitársaságnak arra kell köteleznie az utasokat, hogy maguknál tartsák a hordozható akkumulátorokat, illetve az e-cigarettákat. Specifikusan ezeket az eszközöket nem helyezhetik el a csomagtartókban, és nem is tölthetik a fedélzeten.

Hongkongi légitársaságok

Itt is vastagon voltak előzményei a szabályok szigorításának. Március 20-án egy Kínából indult Hong Kong Airlines járatnak kellett kényszerleszállást végrehajtania, mert egy utas kézipoggyászában tűz keletkezett. A helyi polgári légügyi hatóság pár nappal később közölte, hogy „rendkívüli aggodalomra adnak okot az utasok által szállított és használt hordozható akkumulátorokkal kapcsolatos biztonsági incidensek”, majd a légügyi hatóság április 7-i hatállyal megtiltotta, hogy az utasok használják vagy töltsék a hordozható akkumulátorokat a repülőgépen, és azok nem helyezhetők el a fej feletti csomagtárolókban sem.

A szintén hongkongi Cathay Pacific bejelentette, hogy már határidő előtt alkalmazza az új szabályokat - megváltoztatva ezzel korábbi kijelentését, amiben a végrehajtás nehézségei és a nem kívánt következmények miatt még nem akart változtatni az új irányelvein.

AirAsia - A maláj Capital A tulajdonában lévő AirAsia április 1-jétől szintén betiltja a hordozható akkumulátorok használatát és töltését a fedélzeten. Az új előírás szerint az akkumulátorokat kizárólag az ülészsebben vagy az ülés alatti tárolóban lehet elhelyezni, de a fej feletti csomagtartókban nem.

Air Astana - A kazah légitársaság március 13-tól tiltotta meg a power bankok használatát és töltését a fedélzeten, de azt engedélyezi, hogy ezeket az eszközöket a kézipoggyászba, illetve a csomagtartóba helyezzék.

Batik Air - A Lion Air csoporthoz tartozó indonéziai vállalat gépein március 14. óta tilos a hordozható akkumulátorok használata a fedélzeten. Az utasok legfeljebb két hordozható akkumulátort tarthatnak maguknál, de nem helyezhetik azokat a fej feletti csomagtartókba.

Kína - A kínai légügyi hatóság megelőzte a korát - a Reuters szerint az ázsiai ország légitársaságainak már legalább 2014 óta előírják, hogy nem engedélyezhetik az elektronikai cikkek power bankról történő töltését a fedélzeten.

Tajvan - A tajvani China Airlines és EVA Air március 1-től tiltotta meg a hordozható akkumulátorok és tartalék lítium akkumulátorok használatát és töltését a repülőgépen. Előbbi azt javasolja, hogy ezeket senki ne tegye a feje feletti csomagtartóba, míg utóbbi csak az ülésekbe szerelt USB-töltővel engedélyezi az eszközök töltését.

Malaysia Aviation Group - A Malaysia Airlines anyavállalata április 1-től tiltja meg a hordozható akkumulátorok elhelyezését a fej feletti csomagtartókban. Az akkumulátorokat a kézipoggyászban, az ülés alatt vagy az ülészsebben kell tartani, míg a mágneses vezeték nélküli akkumulátorok csak külön tasakban szállíthatók és a használatuk szintén tilos a repülőgépeken.

Singapore Airlines - A légitársaság és diszkont leányvállalata, a Scoot szintén április 1-től tiltja be az utasoknak a hordozható akkumulátorok használatát és töltését a fedélzeten.

Thai Airways - A thaiföldi légitársaság március 15-től tiltotta meg a hordozható akkumulátorok és tartalék elemek használatát, illetve töltését.

VietJet - A vietnami diszkont légitársaság március 24-én jelentette be, hogy az utasok nem tölthetik és nem használhatják a hordozható akkumulátoraikat a fedélzeten. Az eszközöket ki kell venni a kézipoggyászból, és olyan módon kell tárolni, hogy a személyzet bármikor ellenőrizhesse őket.

Mint látható, a legtöbb ázsiai légitársaság hetek alatt képes volt átállni az új szabályokra, és kétség sem fér hozzá, hogy globálisan ugyancsak várhatóak hasonló változások. Addig is az európai és amerikai vállalatok leginkább a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) veszélyes árukra vonatkozó előírásait követik. Ezek szerint a hordozható akkumulátorokat kizárólag a fedélzetre vitt kézipoggyászban lehet elhelyezni, nem a feladott bőröndben.

Az IATA előírásai ezenkívül meghatározzák a szállítható akkumulátorok mennyiségét és teljesítményét is. Bár e szempontok alapján szintén ahány légitársaság, annyi szabály, jó tudni, hogy utasonként legfeljebb két darab, maximum 100-160 Wh-s és 20.000 mAh-s külső akkumulátort szoktak engedélyezni. Érdekesség, hogy a Virgin Australia például csak úgy engedi a fedélzetre ezeket az eszközöket, ha védve vannak rövidzárlat ellen. Kizárólag az eredeti dobozukban vagy olyan csomagolásban lehetnek az utasoknál, ami jól szigeteli az érintkezőket.

A lítium-ion akkumulátorok problémája

A mobiltelefonokat, laptopokat, drónokat, okosórákat, valamint az elektromos kerékpárokat, rollereket és autókat mind-mind lítium-ion akkumulátorok működtetik. Ezek az akkumulátorok túlmelegedhetnek egy „hőmegfutásnak” nevezett jelenség miatt, ami egy tűzhöz vagy robbanáshoz vezető láncreakció.

Így néz ki:

A lítium-ion akkumulátorok, amelyeket például külső akkumulátorokban is használnak, rendkívül reakcióképes és gyúlékony anyagokat tartalmaznak. „A lítium akkumulátorok maguk is lehetnek gyújtóforrások, vagy táplálhatják egy máshol keletkező tüzet. A kockázat különösen nagy, ha az akkumulátorok sérültek, megduzzadtak, gyártási hibát tartalmaznak, túltöltődtek vagy túlmelegedtek” – mondta a CNN-nek Sonya Brown, az ausztráliai Új-Dél-Walesi Egyetem repülőgép-tervezéssel foglalkozó vezető oktatója.

A szakember hozzátette: a véletlen találkozás más akkumulátorokkal „váratlan kisülést okozhat”, így azt javasolja, hogy a külső akkumulátorokat és a tartalék akkumulátorokat utazás előtt érdemes külön becsomagolni vagy leragasztani valamilyen nem vezető anyaggal, hogy biztosan elkerülhető legyen a fémekkel való érintkezés.

Brown azt is tanácsolja az utazóknak, hogy indulás előtt ellenőrizzék a külső akkumulátoraikat, és ha duzzadást vagy külső sérülést észlelnek, semmiképpen se vigyék magukkal a repülőgépre, sőt, az előírásoknak megfelelően inkább szabaduljanak meg tőle, hogy az otthonaikat se veszélyeztesse.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TECH
A Rovatból
„Sokszor a munkahelyi asztalom alatt aludtam” – brutális tempót diktált az 50 éves Apple a fejlesztésekben
50 éves a cég, amelyik egy garázsból indult. Jövőjének kulcsa, hogy meg tudja-e ismételni a korábbi bravúrokat a mesterséges intelligencia korában is.
Sz.E., Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. április 01.



Ma ünnepli 50. születésnapját az Apple, a cég, amely egy kaliforniai garázsból indult, ma pedig a mesterséges intelligencia korának legnagyobb kérdéseivel néz szembe.

A tét nem kicsi: a vállalat jövője múlhat azon, hogy képes-e megismételni korábbi sikereit, míg versenytársai óriási összegeket ölnek az új technológiába.

Minden 1976 elején kezdődött.

Steve Wozniak megtervezett egy számítógépes áramköri lapot, amit a helyi hobbi-elektronikusoknak szánt.

Barátja, Steve Jobs azonban üzletet látott benne, és belevágtak a gyártásba és az értékesítésbe – így született meg az Apple.

Az ötlet, hogy a hardver és a szoftver szorosan összetartozik, már a kezdetektől a cég filozófiájának része volt. Ez a gondolkodásmód formálta át a technológiai ipart és a popkultúrát is.

Előbb az asztali számítógépeket, majd az okostelefonokat tették a mindennapok részévé, és létrehozták a mobilalkalmazások ökoszisztémáját.

A cég történetének legfontosabb döntése az iPhone kifejlesztése volt, amihez egy kudarcokkal teli úton jutottak el. Az első próbálkozások egy „iPod plusz telefon” létrehozására irányultak, de a legendás kattintókerék használhatatlannak bizonyult. Tony Fadell, az iPod egyik alkotója és az iPhone-fejlesztés korai vezetője szerint a prototípusok sorra megbuktak. „Mert a kattintókerékkel nem lehetett SMS-t írni, nem lehetett telefonszámot tárcsázni” – mondta.

A mérnököknek végül az érintőkijelző és egy teljesen új szoftver hozta meg az áttörést, amihez minden alkalmazást a nulláról kellett újraírniuk.

A cégben brutális munkatempót diktáltak. Rubén Caballero, a cég korábbi mérnöki alelnöke így emlékezett vissza az első iPhone bemutatását megelőző két és fél évre: „Sokszor az asztalom alatt aludtam.”

A belső feszültséget az is növelte, hogy a 2000-es évek közepén a mobilpiacot a Nokia és a Motorola uralta, a szolgáltatók pedig szigorúan ellenőrizték a marketinget és a terjesztést. Az 500 dolláros árral az első iPhone ráadásul jóval drágább volt a versenytársaknál.

Még a fejlesztők sem sejtették, mekkora siker előtt állnak.

Andy Grignon, a projekten dolgozó korábbi menedzser elmondta, hogy a készüléket egy szűkebb rétegnek szánták. „Ha bárkivel beszélsz, szinte mindenkinél visszatérő téma: ‘Tudtátok, hogy a telefon ekkora durranás lesz?’ És a válasz az, hogy egyikünk sem tudta.”

Az iPhone sikere után az Apple részvényeinek árfolyama az egekbe szökött.

A cég pénzügyi erejét az M-sorozatú chipekkel felszerelt Mac gépek és a folyamatosan bővülő szolgáltatási üzletág (App Store, Apple Music) is növelte. A legújabb iPhone-széria iránti erős keresletnek köszönhetően a vállalat a szeptemberben záruló pénzügyi évében várhatóan 465 milliárd dollár bevételt ér el - írta a Reuters.

Azonban a jövő már a mesterséges intelligenciáról szól, ahol az olyan, fejlesztésekre tízmilliárdokat költő riválisokkal kell harcolni a piacért, mint az Alphabet, a Microsoft és az OpenAI.

Elemzők szerint az Apple lemaradásban van, amit a régóta várt, megújított Siri késlekedése is jelez. Ezt a tőzsde is árazza: az OpenAI által fejlesztett ChatGPT 2022. novemberi indulása óta az Apple részvénye teljesít az egyik leggyengébben a hét legnagyobb technológiai óriás közül. Ben Thompson független technológiai elemző tegnap úgy fogalmazott, a cég jövője most azon múlik, „mennyire lesz végül valóban meggyőző az MI — és hogy az OpenAI képes-e az eredeti Apple-nél is ‘apple‑ebb’ lenni.”

A nyomás ellenére a márka vonzereje töretlen.

A legújabb, iPhone 17 sorozat iránti kereslet felhúzta a decemberrel záruló negyedév eredményeit, és a cég eddigi legolcsóbb laptopja, az 599 dolláros MacBook Neo is erős rajtot vett. Az Apple sikere eddig azon múlt, hogy képes volt saját legnépszerűbb termékeit is lecserélni egy jobbra, ahogy tette azt az iPod esetében az iPhone-nal. A következő ötven év nagy kérdése, hogy a cég meg tudja-e ismételni ezt a bravúrt a mesterséges intelligencia korában is.

Via CNN Business


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TECH
A Rovatból
„Komoly kockázatot jelenthet” – ezért ne tartsd a fiókban a régi mobilodat
A szakértők szerint a nem használt készülékek lítium-ion akkumulátorai idővel kémiai bomlásnak indulnak. A folyamat duzzadáshoz, szivárgáshoz, sőt akár gyulladáshoz is vezethet.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 11.



A te fiókodban is lapul pár régi mobiltelefon? Pedig a fiókban heverő régi mobil nemcsak emléktárgy, hanem potenciális tűzforrás és adatcsapda.

A hosszú ideig felügyelet nélkül hagyott lítiumion-akkumulátorok akár fel is gyulladhatnak, a frissítések nélkül maradt készülékek pedig támadási felületet nyitnak a teljes otthoni hálózatra.

Mutatjuk, miért különösen aktuális ez most – és mit tegyél azonnal.

A probléma egyik fele az akkumulátor, ami egy elfeledett, fiókban heverő telefonban komoly kockázatot jelenthet.

A régi készülékekben található lítium-ion akkumulátorok idővel kémiai bomlásnak indulnak, különösen, ha szélsőséges hőmérséklet-ingadozásoknak vannak kitéve, vagy hosszú ideig nem töltik őket. Az ilyen akkumulátorok duzzadhatnak, szivároghatnak, sőt akár lángra is lobbanhatnak, ami súlyos lakástüzekhez vezethet.

A fizikai veszélyek mellett a régi telefonok kiberbiztonsági kockázatokat is hordoznak.

Az elavult készülékek, amelyek már nem kapnak gyártói támogatást és biztonsági frissítéseket, könnyű célpontot jelentenek a kiberbűnözők számára.

Még ha a készülék ki is van kapcsolva, a rajta tárolt személyes adatok rossz kezekbe kerülve könnyen hozzáférhetővé válhatnak.

Ennél is aggasztóbb, hogy az otthoni hálózathoz csatlakozó régi eszközök „hátsó ajtóként” szolgálhatnak, amelyen keresztül a támadók behatolhatnak a hálózat többi, modernebb eszközébe is.

A szakértők néhány egyszerű, de hatékony lépést javasolnak a veszélyek minimalizálása érdekében. Ha a régi telefon akkumulátora kivehető, érdemes azt eltávolítani és külön tárolni.

A beépített akkumulátorral rendelkező készülékek esetében rendszeresen ellenőrizni kell, hogy nincs-e duzzadás vagy más rendellenesség.

Ha továbbra is meg szeretnénk őrizni a készüléket, az akkumulátor állapotának megóvása érdekében ajánlott a töltöttségi szintet 50 százalékon tartani, és időnként újratölteni.

Az adatbiztonság érdekében minden régi eszközről készítsünk biztonsági másolatot, majd töröljük az adatokat a „Gyári beállítások visszaállítása” opcióval.

Az élettartamát betöltött készülékeket soha ne dobjuk a háztartási hulladék közé, mivel azok nehézfémeket tartalmaznak, amelyek károsak lehetnek a környezetre. Ehelyett adjuk le őket elektronikai üzletekben vagy önkormányzati gyűjtőpontokon.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TECH
A Rovatból
Fontos EU szigorítás lépett életbe a laptopoknál: aki most vásárol, erre figyeljen a dobozon
Életbe lépett az az uniós rendelet, amely egységesíti a laptopok töltését, így a vásárlóknak érdemes figyelniük a csomagolást. A gyártók a jövőben nem korlátozhatják a töltési sebességet csak azért, mert nem a saját márkás adapterüket használják.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 29.



Vége a kábeldzsungelnek a laptopoknál is: április 28-tól az Európai Unióban értékesített új, vezetékesen tölthető laptopoknak kötelezően támogatniuk kell az USB-C-s töltést. A magyar vásárlókat és a hazai piacot is közvetlenül érintő szabályozás csökkenti a gyártóspecifikus töltőktől való függést, és a telefonok után a hordozható számítógépeknél is egységesebb töltési megoldást hoz.

Az új előírás nem csupán a csatlakozó típusát határozza meg, hanem a töltés módját is szabályozza. A gyártóknak világos és átlátható információt kell adniuk a készülékek töltési jellemzőiről, és a szabályok célja, hogy ne korlátozzák indokolatlanul a töltési sebességet, ha a felhasználó kompatibilis töltőt használ.

A vásárlóknak a csomagoláson is egyértelműen látniuk kell majd, hogy a termékhez jár-e töltő, és milyen teljesítményű adapterre van szükség.

A mostani lépés egy hosszabb folyamat része, amelynek alapjait még 2022-ben fektették le. Mi is beszámoltunk arról a megállapodásról, amely az egységes töltők bevezetéséről született, és amely 2024 végétől a legtöbb kisebb elektronikai eszköznél – például telefonoknál, tableteknél és fejhallgatóknál – már kötelezővé tette az USB-C-t. A laptopoknál későbbi, 2026. április 28-i határidőt szabtak.

Az Európai Parlament szerint a szabályozásnak kettős célja van: a fogyasztói kényelem növelése mellett az elektronikai hulladék mennyiségének csökkentése.

Anna Cavazzini, az Európai Parlament belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottságának elnöke a szabályozásról korábban azt mondta: „Ezek a szabályok mindenkinek előnyösek: csökkentik a környezeti hulladékot, és segítenek a háztartásoknak megszabadulni az inkompatibilis vagy használaton kívüli töltőkkel teli fiókoktól.”

Fontos tisztázni, hogy az uniós szabályozás nem visszamenőleges hatályú, tehát csak az EU piacára újonnan bevezetett laptopokra vonatkozik, a már meglévő vagy használt gépeket nem érinti. Azt is érdemes tudni, hogy bár a csatlakozó egységes, a töltési sebesség továbbra is függ a töltő és a laptop által támogatott teljesítménytől, ezért vásárlás előtt mindig ellenőrizni kell a gyártó által megadott specifikációkat.

Aki tehát a közeljövőben tervez új laptopot vásárolni, annak érdemes figyelnie a dobozon feltüntetett teljesítményadatokra (W), a gyorstöltési szabványokra, és arra, hogy a csomag tartalmaz-e töltőadaptert.

Via HVG


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TECH
A Rovatból
Elon Musk AI-ja deepfake-eket készített kiskorúakról, tinédzser lányok perlik a milliárdost
Az xAI Grok nevű képgenerátora a vádak szerint szexuális jellegű deepfake-eket készített. A The Guardian által megszellőztetett ügy komoly szabályozói és platformfelelősségi kérdéseket vet fel.


Egy rémálom valósággá vált, és most több millió felhasználót érinthet az a lavina, amely Elon Musk mesterséges intelligenciával foglalkozó cégét, az xAI-t temetheti maga alá. A The Guardian arról számolt be, hogy tinédzser lányok pert indítottak a techmilliárdos vállalata ellen.

A bírósági kereset szerint a cég Grok nevű képgenerátora kiskorúakról készített szexuális jellegű deepfake képeket,

és ezzel a vállalat átlépett egy olyan határt, amely alapjaiban rengeti meg a technológiai iparág és a közösségi média felelősségvállalását.

A mostani jogi lépés nem a semmiből érkezett, hanem egy hónapok óta dagadó botrány legújabb, minden eddiginél komolyabb fázisa. A probléma gyökerei tavaly december végéig nyúlnak vissza, amikor a Grok hivatalos fiókja egy olyan mesterséges intelligencia által generált képet osztott meg, amelyen két fiatal lány szerepelt szexualizált öltözetben. A felháborodás nyomán január elején bocsánatkérés jelent meg, amelyben a cég elismerte: „Mélyen sajnálok egy 2025. december 28-i esetet… A védelmi mechanizmusok hibája volt.” A botrány azonban ekkor már elszabadult. A Center for Countering Digital Hate nevű civil szervezet sokkoló becslést tett közzé:

a Grok mindössze 11 nap alatt körülbelül hárommillió szexualizált képet hozott létre, amelyek közül nagyjából 23 ezer gyermeknek tűnő személyt ábrázolt.

A hatóságok gyorsan reagáltak. Rob Bonta, Kalifornia főállamügyésze felszólító levelet küldött az xAI-nak, amelyben a kiskorúakat ábrázoló deepfake-ek azonnali leállítását követelte.

„A beszámolók lavinaszerűsége sokkoló, és, ahogy a hivatalom megállapította, potenciálisan jogellenes” – fogalmazott a TechCrunch szerint.

Ezzel szinte egy időben New York állam és 34 további főügyész is fellépett a cég ellen. Elon Musk a vádakra úgy reagált, hogy ő maga nem tud a Grok által generált, kiskorúakat ábrázoló meztelen képekről.

„[Nem vagyok] tudatában annak, hogy a Grok meztelen kiskorúakról képeket generált volna” – jelentette ki.

A cég kommunikációjában eközben a „zéró tolerancia” elvét hangsúlyozta a gyermekek szexuális kizsákmányolásával szemben, és technikai korlátozásokat vezetett be, például több helyen előfizetéshez kötötte a képgenerálást. A jelentések szerint azonban a jogsértő tartalmak továbbra is előállíthatók maradtak.

A botrány nemzetközi szinten is komoly hullámokat vetett. Az Európai Unió a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály alapján indított formális vizsgálatot, Nagy-Britanniában pedig az online biztonságért és az adatvédelemért felelős hatóságok is nyomoznak. Spanyolországban az ügyészség lehetséges bűncselekmények után kutat. Az ügy pikantériáját növeli, hogy az xAI éppen a botrány kirobbanásának idején, január elején jelentett be egy húszmilliárd dolláros, átszámítva körülbelül 6500 milliárd forintos tőkebevonást. Az Egyesült Államokban májusban lép életbe a TAKE IT DOWN Act végrehajtása, amely 48 órás eltávolítási kötelezettséget ír elő a nem konszenzuális intim képekre, ami közvetlenül érintheti az xAI és az X platform gyakorlatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk