Világháborús szerelmes leveleket találtak pikáns részletekkel
Roger Morall és felesége, June csaknem 20 éve vette meg azt a használt szekrényt 20 fontért, amelyből nemrég 70 éves szerelmes levelek kerültek elől. A brit házaspárnak fogalma sem volt, hogy ott vannak a levelek. Korábban találtak már benne 1967-ből származó iratokat, de a levelekre csak akkor bukkantak rá, amikor a férfi szétszedte a szekrényt.
Ekkor nagy meglepetésükre találtak egy eldugott fiókot, amiben a szerelmes levelek voltak. Itt-ott ugyan lekoptatta az idő a papírokról a tintát, de az írások nagy része jól olvasható. Egy Les Button nevű katona írta a leveleket egy Aly Barnett nevű nőnek Ausztriából, 1945-ben, a háború végén.

June Morall

A levelekből kiderül, hogy csapatával több mint egy hónapnyi utazás után érkeztek meg Ausztriába, karácsonykor. A katona közös ünneplésről álmodozott: „Várom, hogy újra halljak felőled, és hogy újra együtt legyünk és egymással töltsük a karácsonyt.” Szívszorító sorokból is bőven akadt a levélben, az egyik így szólt:
„A feleségem, June kissé elérzékenyült, amikor elolvasta a leveleket. Mindenki meglepődött azon, hogy mit találtunk, de szerintük is fantasztikus, mindannyian tudni akarjuk, hogy mi történt Lesszel és Alyvel. Nem szeretnénk kidobni ezeket a leveleket – történelmi jelentőségűek” – mondta Roger.
A levelek, melyet a hadseregben lövészként szolgáló katona szebbnél szebb szerelmes megszólításokkal írt alá, a „legkedvesebb Al”-nek szólnak. Les Button fantáziája néha a egészen messzire kalandozott a harctérről. Egyszer ezt írta a lánynak:
Azután meg ezt: „Nem örülnének neki, ha velem lennél, de boldog lennék, ha el tudnánk tölteni egy hetet valahol. Ne felejtsd el a képet, nagyon várom, hogy lássam.”

Mr. Morall elárulta, hogy pár szaftos dolgot is olvastak a katonától. „Isten tudja mennyi ideje volt akkor a seregben, természetes, hogy női társaságra vágyott. Szerintem Casanova-típus volt – fantasztikus az a rész, amikor arról ír, hogy szívesen megnézné egy fürdőruhában, ki tudja, mit gondolna a mai lányokról a strandon” – tette hozzá June.
Mivel a címzett egy birminghami lány volt, a házaspár most abban reménykedik, hogy megtalálja a szerelmesek leszármazottait. June Morall szerint azért voltak ennyire eldugva a levelek, mert a lány szülei nem bólintottak rá a kapcsolatra. Morallék ezért most nagyon kíváncsiak, vajon jó vége lett-e az egésznek. „Örülnénk, ha kiderülne, hogy újra találkoztak és összeházasodtak, de persze nem tudjuk biztosra, hogy így volt. Vissza szeretnénk juttatni a leveleket a családokhoz.”
via Daily Mail