MÚLT
A Rovatból

Tíz szovjet „csodafegyver” a hidegháborúban

Más különleges fegyverek mellett az időjárás befolyásolásával és félig állat, félig robot "kiborgok" létrehozásával is próbálkoztak.


A hidegháború szót hallva az embernek számtalan dolog jut az eszébe. Például a vasfüggöny, a nukleáris háború veszélye, James Bond, és természetesen a feszített ütemű fegyverkezés a bipoláris világ mindkét féltekén. Bár a versenyből - ahogy azt tudjuk - az Egyesült Államok került ki győztesen, a Szovjetunió sem szűkölködött formabontó fegyverekben, technológiákban, sőt, esetenként az egészen hajmeresztő ötletektől sem riadtak vissza. Következzen ezekből a HONVEDELEM.hu szubjektív tízes összeállítása.

1. A Cár-bomba: máig a legnagyobb…

A szovjet tervezők mindig is vonzódtak a gigantikus fegyverekhez, ezek sorába tartozik a valaha megépített legnagyobb hatóerejű atomfegyver, a Cár-bomba, melyet az 1950-es évek közepén fejlesztettek ki. A Cár-bomba soha sem állt hadrendben, szerepe elsősorban a Szovjetunió nukleáris képességeinek demonstrálása volt a hidegháború alatt, kísérleti robbantásának időpontját is politikai szempontok alapján határozta meg Nyikita Hruscsov pártfőtitkár. A Cár-bomba egy ötven megatonna hatóerejű hidrogénbomba volt. A kísérleti robbantás során, 1961-ben a tűzgömb kis híján elérte a bombát kioldó repülőgépet is. A fényhatás még ezer kilométer távolságból, így Finnországból is látható volt. A hőhatás pedig akkora volt, hogy még száz kilométeres távolságban is harmadfokú égési sérüléseket okozott volna. A robbanáskor kialakult gombafelhő hatvannégy kilométer magasra emelkedett, és legalább harminc kilométer széles volt. A szeizmikus lökéshullámok háromszor kerülték meg a Földet.

Kep1

2. Csapás az űrből - a Megtört Űrpályájú Bombázórendszer

A Megtört Űrpályájú Bombázórendszer egy zseniális terv volt, miszerint föld körüli pályán keringő nukleáris fegyverrendszerek hajtottak volna végre támadást az Egyesült Államok szárazföldi célpontjai ellen. A „hátsó ajtón”, az Északi-sark felől tervezték a támadást, megkerülve a radarrendszerek hálózatát, így közelítve a kijelölt területhez. 1962-1963-ra körvonalazódott, hogy legalább három fő, a világűrre irányuló, fegyverkezési program működött a Szovjetunióban. Valamennyi variáció közös koncepción alapult, ez pedig az volt, hogy nukleáris fegyvereket kell a világűrbe juttatni föld körüli pályára, és aztán várakozni a megfelelő pillanatra, amikor beléptetvén őket a földi atmoszférába, azok megcélozzák az Egyesült Államok területét.

3. Kettő az egyben: műhold és bomba

Egy 1962-ben kelt CIA jelentés leszögezi: „A szovjetek képesek arra, hogy kifejlesszenek egy orbitális pályán keringő, nukleáris bombát hordozó műholdat, s bármikor dönthetnek egy ilyen eszköz világűrbe juttatásáról, illetőleg az orbitális pályájának elhagyásáról már az egészen közeli jövőben propaganda és politikai célokból.” Komoly meggyőződés élt a szakértőkben aziránt, hogy egy ilyesféle fegyver sokkal inkább szolgálja a Szovjetunió propagandisztikus céljait, mintsem hogy a hadsereg kezébe ténylegesen hatásos fegyvert adjon. Propaganda vagy sem, ez a fegyver adott esetben komoly fejtörést okozhatott volna az USA-nak. Nem véletlenül foglalkozott vele annyit a CIA.

4. Csillagháború szovjet módra - a Poljus

Az 1987-ben elvégzett Poljus/Skif-DM kísérlet úgy tűnik az egyetlen próbálkozás volt az űrbázisú lézerfegyver kipróbálására. A program történetét sűrű ködfelhő burkolja, azonban főbb pontjai ma már ismertek. A Poljus űreszközt elstartoltatták az Enyergija hordozórakéta első sikeres indítása alkalmával 1987. május 15-én, azonban az orbitális pályát már nem tudta elérni az irányítórendszerében fellépő súlyos hiba miatt.

4

5. Plazmafegyverek a műholdak ellen

A hidegháború éveiben több szovjet katonatiszt is nyilvánvalóvá tette: immár kellő felszereltséggel rendelkeznek ahhoz, hogy rádioelektronikus fegyvereket vessenek be föld körüli pályán keringő mesterséges égitestekkel szemben. A kérdéskörrel foglalkozók egyike egy olyan fegyvert írt le, amely extrém nagy frekvenciájú tartományban működő generátorok révén képes elpusztítani az országot megközelítő rakétákat és az ország felett elhaladó mesterséges holdakat. Ugyanakkor egy másik szakértő - aki a rakétás támadások korai riasztórendszerének felelőse volt - azt mondta, hogy a korábban napvilágot látott nyilatkozatok az orosz plazmafegyverek képességéről meglehetősen túlzóak.

6. Egy hamvában halt ötlet - a nukleáris meghajtású bombázó

A hidegháború kezdetén, egészen pontosan a ballisztikus rakéták megjelenéséig a szovjet vezetésnek komoly fejtörést okozott, hogy miként tudnának légi úton érdemi csapást mérni az Egyesült Államok területére. Bombázóik hatótávolsága ezt nem, vagy csak bonyolult légi utántöltő manőverek árán tette lehetővé, így született meg a nukleáris meghajtású repülőgép sci-fibe illő ötlete. A tervezésből a legtöbb iroda kivette részét, születtek is grandiózus tervek, ám hamarosan a szovjet mérnökök szembesültek azokkal a problémákkal, melyek végül a projekt vesztét okozták: a megfelelő hatásfokú, de még beépíthető tömegű reaktorvédelem, a sugárszennyezett gép földi kiszolgálása, a személyzet katapultálása baleset esetén a teljesen zárt pilótafülkéből...

Az eredmények elmaradása miatt a Központi Bizottság illetékesei leállították a tervezést, átcsoportosítva a tudósokat a ballisztikus rakéták tervezéséhez. A rakétákkal végül sikerült teljesíteni az elvárt célt, azaz bármikor, igen rövid idő alatt tudtak (volna) akár nukleáris csapást is mérni az Egyesült Államok területére.

6

7. Extrém, de hatásos

Aligha akad a fegyverkezés történetében furcsább és bizarrabb, mint az időjárás módosító fegyver. A hidegháború során több ország, köztük a két szuperhatalom is foglalkozott ilyen eszközök kifejlesztésével. A Szovjetunióban az efféle kutatások a kínai határ közelében folytak, mégpedig nem kevés sikerrel. Hiszen 1976-ban Kína hivatalosan tiltakozott a Szovjetuniónál, hogy a határvidéken úgymond „kifacsarják" a felhőket, és a Kínában a várva várt eső a határ szovjet oldalán esik le. Az időjárásfegyver harctéri bevetése azonban az Egyesült Államokhoz köthető. Az esőfegyvert először a vietnami háborúban vetette be az amerikai hadsereg, hogy járhatatlanná tegye az ellenség utánpótlásvonalait. 1966-tól a Popeye-hadművelet keretében mintegy 2600 esőmagvasítást hajtottak végre, borzalmas esőzéseket idézve elő Észak-Laoszban. Az akciót követő botrány hatására végül 1979-ben az USA aláírta a katonai jellegű időjárás-módosítás tiltásáról szóló ENSZ-határozatot.

7

8. Műholdvadász MiG

Mára bebizonyosodott, hogy legalább két MiG-31-es elfogó vadászgépet építettek át 1987-ben oly módon, hogy felszerelhető legyen kinetikus ütközést végrehajtó, műhold-megsemmisítő fegyverrel. A kétüléses MiG-31-es eredetileg nagy magasságban bevethető, nagy hatótávolságú elfogó vadászgépnek tervezték, maximálisan tizenhét kilométeres bevethetőségi magassággal. A korai jelentésekben az szerepelt, hogy az becsapódást végrehajtó fegyvert a főhajtómű alá erősítették fel centrális pozícióban. Később az is kiderült, MiG-31D már két, a szárnyak alatti pilonokban elhelyezett rakétával volt felszerelve. Azután nem sokkal, hogy a két prototípus megépült, a programot törölték.

8

9. A robotrepülőgépek ősei

A stílusosan Burja (Vihar) névre keresztelt program 1947-ben kezdődött. Az ötvenes évek elején az interkontinentális robotrepülőgép igazi újdonságnak számított, amelynek tervezése és fejlesztése során több, addig ismeretlen problémát kellett megoldani. A robotrepülőgépeket kétfokozatúra tervezték. Az elképzelések szerint a Burja kettő, míg ikertestvére, a Burán (nem azonos a hasonló nevű űrrepülővel) négy folyékony hajtóanyagú indítórakétával rendelkezett, amelynek feladata az volt, hogy a robotrepülőgépet a pálya kezdeti szakaszán a szükséges sebességre gyorsítsa.

A menethajtóművet úgy kellett kialakítani, hogy hangsebesség feletti utazósebességet biztosítson, miközben el kellett érni a nyolcezer kilométeres hatótávolságot is. Erre a célra torlósugár-hajtóművet kívántak felhasználni. 1959. december 2-án a Burja teljes felszereléssel, az asztronavigációs berendezés felhasználásával hajtott végre repülést. A meghatározott program végrehajtása után a robotrepülőgéppel 210 fokos fordulatot hajtottak végre és azt a továbbiakban rádióparancsokkal irányították. A négyezer kilométeres hatótávolság elérésével lezárult a fejlesztés kezdeti szakasza. Ám az ötvenes évek végére az interkontinentális ballisztikus rakéták már több szempontból felülmúlták a robotrepülőgépeket, így a programot leállították.

9

10. Állati fegyver

A Kollie-terv két szovjet tudós, Vlagyimir Demikov és a Nobel-díjas Viktor Manujilov agyszüleménye. Demikov a háború befejeződése után kezdett transzplantációs kísérletekbe kutyákon. A célja az volt, hogy olyan eszközt, egy úgynevezett autoejektort fejlesszen ki, amellyel egy kutya feje életben tartható azt követően is, hogy azt elválasztották a testétől. Azt remélte, hogy a módszer idővel majd alkalmazható lesz embereken is, s így a harctéren halálos sérülést szenvedett katonákat megmenthetik azáltal, hogy fejüket az összeroncsolódott testüktől leválasztva mesterségesen tartják életben arra a pár napra, amíg ép testet nem találnak nekik. Úgy tűnik, hogy a Kollie egy tökéletes, a harmadik világháború harcmezőin legyőzhetetlen kiborg-katona lett volna, melynek masszív robot testét egy – még a fej leválasztása előtt beidomított – kutya agya irányította volna. A robot végtagjainak mechanizmusait pneumatikus és hidraulikus munkahengerek mozgatták volna, aminek köszönhetően képes lett volna akár ötszáz kilogrammnyi terhet a magasba emelni, vagy bármilyen terepviszonyok mellett kétszáz kilogramm fegyverzettel háromnegyed óra alatt megtenni öt kilométeres távolságot.

Azt, hogy szovjetek meddig jutottak a fejlesztéssekkel, nem tudni. Hiszen az egy dolog, hogy képesek voltak arra, hogy napokig életben tartsák egy kutya fejét, de hogy ezt a kor technikai színvonalán egy gépezetbe integrálják úgy, hogy az képes legyen irányítani is azt, meglehetősen kétséges. Emellett a történet abszurd mivolta is arra enged következtetni, hogy a Kolli-terv a képzelet szüleménye.

10

Forrás: HONVEDELEM.HU

Ha érdekes volt, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Nem a kinézete volt a titka: Casanova egyetlen trükkje mindent vitt a nőknél
A velencei kalandor sikere a tudatosan felépített imázsán és a briliáns történetmesélésen alapult, nem pusztán a vonzerején. Élete utolsó éveit a csehországi Dux kastélyában töltötte könyvtárosként.


Kalandor, könyvtáros, megszállott szerelmes és hidegfejű stratéga. Giacomo Casanova neve ma is a csábítás szinonimája, de a mítosz mögött egy 18. századi európai „hálózati ember” áll, aki élettörténetét mesteri módon írta meg, és ezzel önmagát is megalkotta.

A legenda helyett a saját szavaiból és a megbízható történeti forrásokból kirajzolódik a valódi Casanova portréja, a „titka”, halálának körülményei, magyarországi útja és megannyi meglepő érdekesség, amit ránk hagyott.

Giacomo Girolamo Casanova 1725-ben született Velencében, és élete során megannyi szerepben kipróbálta magát.

Volt papnövendék, katona, diplomata, szabadkőműves és író, mielőtt élete utolsó, lecsendesedett szakaszában a csehországi Dux kastélyában gróf Waldstein könyvtárosaként talált menedéket.

Itt, 1798-ban bekövetkezett haláláig, papírra vetette monumentális, francia nyelven írt önéletrajzát, az Életem történeté-t, amely posztumusz kiadását követően világhírűvé tette.

Tudatosan építette imázsát, az európai udvarokban és szalonokban a maga által kreált „Seingalt lovagja” néven forgolódott, ezzel is erősítve a személyét övező misztikumot.

Ha megértjük, mit tartott fontosnak önmagáról, azt is látjuk, mi volt a csábítási stratégiájának lényege. Ez nem egyetlen trükk, hanem egy következetes habitus volt, amelynek alapja az intellektuális és testi vonzerő párosítása.

Számára a játékosság és a szellemi társalgás legalább annyira fontos volt, mint a fizikai szépség. A briliáns társalgás, a költői levelek és a szüntelen történetmesélés volt a leghatékonyabb eszköze.

„Az ész nélküli szépség a szerelemnek nem kínál egyebet, mint a puszta testi bájak élvezetét” – írta a Memoárokban. Ugyanakkor kíméletlen őszinteséggel ismerte fel a szabadság és a kötődés közti feszültséget is.

"A nőket még őrületig is szerettem, de a szabadságot mindig jobban.”

A kalandos életút 1798. június 4-én ért véget a csehországi Duxban. Korabeli feljegyzések és modern orvostörténeti összefoglalók szerint halálát egy makacs, krónikus húgyúti, illetve hólyageredetű megbetegedés okozta.

A helyi emlékezet szerint a duchcovi kastélyban ma is őrzik azt a karosszéket, amelyben a nagy kalandor kilehelte lelkét.

Mielőtt azonban élete lezárult volna, bejárta Európát, és útja a történeti Magyarország területére is elvezette.

Életútja tele volt szenzációs részletekkel. Ezek közül is kiemelkedik 1756-os szökése a velencei Dózse-palota hírhedt ólomkamráiból, a Piombiból, amelyet később külön könyvben is megírt.

Európai karrierje során lottórendszert szervezett Párizsban, szabadkőműves páholyok tagja lett, és a kontinens legbefolyásosabb szalonjaiban fordult meg, ahol olyan személyiségekkel találkozott, mint Voltaire, II. Frigyes porosz király vagy Nagy Katalin orosz cárnő.

Írói teljesítménye sem merült ki a Memoárokban: lefordította Homérosz Iliászát modern toszkán nyelvre, és több politikai pamfletet, valamint regényt is írt.

Hagyatékának legértékesebb darabja, az Életem történeté-nek eredeti, mintegy 3700 oldalas kézirata kalandos úton maradt fenn. Végül 2010 februárjában a Francia Nemzeti Könyvtár vásárolta 7 millió euróért.

Végül mi maradt Casanovából? Hőssé nem a hódítások listája, hanem az ezekről szóló, eleven és briliáns nyelven megírt elbeszélés tette. Legnagyobb alkotása maga a Casanova-mítosz volt, amelyet saját kezűleg teremtett meg.

Via Britannica


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
„Mindenkit megölünk!” – 27 éve történt a Columbine középiskolai mészárlás, az Egyesült Államok történelmének egyik legvéresebb iskolai ámokfutása
A hatóságok két és fél évtizeddel később emberölésnek minősítették Anne Marie Hochhalter halálát, aki 26 évvel élte túl a columbine-i lövöldözést. Az elkövetők a támadás során a könyvtárban azt kiabálták: „Minden sportoló álljon fel!”


1999. április 20-án a Columbine Gimnázium neve örökre egyet jelentett a modern kori iskolai erőszakkal – két és fél évtizeddel később pedig egy újabb áldozat halálával hivatalosan is átíródott a mérleg.

Aznap hunyt el Anne Marie Hochhalter, aki a 27 évvel ezelőtti lövöldözésben súlyosan megsebesült és deréktól lefelé lebénult. A halottkém a halál okát emberölésnek minősítette, mivel a támadáskor szerzett sérülései közvetlenül hozzájárultak a halálához. Ezzel a columbine-i áldozatok hivatalos száma 14-re emelkedett – írta az Associated Press.

A két elkövető, a 18 éves Eric Harris és a 17 éves Dylan Klebold eredetileg nem lövöldözést, hanem egy nagyszabású robbantást tervezett. Két, egyenként közel tíz kilós, PB-gázpalackból készült bombát helyeztek el az iskola menzáján, amelyeket helyi idő szerint 11:17-re időzítettek, amikor a legtöbb diák, nagyjából 500 fő tartózkodott ott.

A tervük az volt, hogy a robbanások után a menekülőket a parkolóból lövik le. A menzában elhelyezett bombák azonban a hibás vezetékezés miatt nem robbantak fel.

Miután a tervük kudarcot vallott, a két diák fegyverrel indult az iskola nyugati bejárata felé. Az első lövések 11:19-kor dördültek el, azonnal megölve egy diáklányt, Rachel Scottot. A helyszínen tartózkodó rendőr, Neil Gardner helyettes 11:22 körül kapott riasztást, és szinte azonnal tűzharcba keveredett az egyik támadóval.

Eközben a bent rekedt tanár, Dave Sanders diákok százait terelte biztonságba, amíg őt is halálos lövés nem érte.

A támadók 11:29-kor hatoltak be az iskola könyvtárába, ahol a legtöbb áldozatukkal végeztek. Szemtanúk szerint az egyik elkövető azt kiabálta:

„Minden sportoló álljon fel! Mindegyikőteket meg fogjuk ölni.”

A mészárlás a könyvtárban alig több mint hét percig tartott, ezalatt tíz diákot öltek meg. Az elkövetők 12:08-kor a könyvtárban öngyilkosságot követtek el.

A speciális egységek 12:06-kor hatoltak be az épületbe, kevesebb mint egy órával az első lövések után, a korabeli protokolloknak megfelelően azonban nem nyomultak be azonnal mélyebbre. A rendőrök nem voltak felkészülve egy ilyen szintű fegyveres támadásra.

A késlekedés miatt a súlyosan megsebesült Dave Sanders tanár délután három óra körül elvérzett, mielőtt a segítség elérhetett volna hozzá. Az eset alapjaiban változtatta meg az amerikai rendőrségi taktikát; ennek nyomán vezették be az azonnali behatolást előíró protokollt aktív lövöldöző esetén.

A tragédia után egy hónappal Bill Clinton akkori elnök és a first lady, Hillary Clinton a közösséghez szólt. „Amerika szívét átütötte” – mondta a first lady. Az elnök pedig a fegyvertartási és fegyvervásárlási rendszer hézagos szabályozására hívta fel a figyelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is” – így indult a legendás Gyermekvasút
A korabeli Néplap cikke a pártot és a vezetőt éltette az 1950-es átadáson. 2015-ben a vonal bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is.


Amikor 78 éve, 1948. április 11-én a Széchenyi-hegy oldalában megfeszített munkával nekiláttak az Úttörővasút építésének, kevesen sejthették, hogy egyszer Guinness-rekorderré, nemzedékek közös élményévé, s a budai hegyek ikonikus attrakciójává válik.

Ma ugyanazon a pályán, immár Gyermekvasútként, gyerekek irányítják a forgalmat – felelősen, profin, mégis játékos örömmel.

A mai évfordulón ünnepeljük a kisvasutat, amelynek története maga a magyar huszadik század kicsiben, a Rákosi-korszak propagandájától a ma is virágzó közösségépítésig.

Az építkezés 1948. április 11-i megkezdését követően rekordsebességgel haladt a munka: az első, nagyjából három kilométeres szakaszt Széchenyi-hegy és az akkori Előre (ma Virágvölgy) állomás között már július 31-én átadták.

A korabeli sajtó szerint az első szerelvény „pontosan fél tíz órakor indult el”.

A következő év júniusában a vonal elérte Szépjuhásznét (akkor Ságváriliget), majd 1950. augusztus 20-án megindult a forgalom a teljes, Hűvösvölgyig tartó pályán. Bár egy várostörténeti forrás szerint április 11-én a nyomvonalat jelölték ki és a munka másnap indult, a hivatalos narratíva ezt a napot tekinti a kezdőpontnak.

A dátumok mögött azonban egyedülálló működési modell áll, amely a vasút igazi szívét jelenti.

A forgalmi és kereskedelmi feladatokat 10 és 14 év közötti gyermekvasutasok látják el, természetesen felnőtt állomásfőnökök és vasúti szakemberek felügyelete mellett.

A fiatalok komoly tanfolyamon vesznek részt, ahol elsajátítják a szolgálati napló vezetését, a jelzési és biztosítóberendezések kezelését, a váltóállítás szabályait és az utastájékoztatás fortélyait.

Ez a rendszer ma is él és virágzik, tavaly júniusban például 155 újonc tett fogadalmat Hűvösvölgyben.

2015-ben a budapesti Gyermekvasút hivatalosan is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.

A hitelesített hossz 11,7018 kilométer. A 760 milliméteres nyomtávú pálya a budai hegyekben kanyarog, 235 méteres szintkülönbséget küzd le, miközben a legnagyobb emelkedője eléri a 3,4 százalékot.

A vonal népszerűsége a hatvanas években érte el a csúcsát, 1961-ben például 800 ezer utast szállított. Ma a teljes menetidő a két végállomás között körülbelül 40-50 perc.

A vonalról csodálatos panorámák nyílnak a környező hegyekre, és számos turistaút csatlakozik az állomásokhoz.

A Gyermekvasút azonban több mint közlekedési eszköz; egyben korszakok lenyomata is. Az ötvenes években a szocialista nevelés és propaganda fontos eszköze volt.

Egy korabeli tudósítás érzékletesen tükrözi a korszak szellemét: „a Pártnak. Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is!” - írta a Néplap a teljes vonal átadásakor.

Mára ez a narratíva teljesen átalakult. A vasút a közösségépítés, a felelősségvállalás és a pályaválasztás támogatásának színterévé vált, ahol a gyerekek játékosan tanulhatnak bele egy komoly szakmába.

Története tele van apró, érdekes részletekkel is. Kevesen tudják, hogy 1956 és 1973 között a hűvösvölgyi végállomáson mozgólépcső működött, amelyet vasár- és ünnepnapokon, a metró előtti időkben valóságos látványosságként üzemeltettek.

A járműpark is legendás: a „Kis Piri” néven ismert gőzmozdony ma is feltűnik a nosztalgiajáratokon, az egyik jellegzetes Mk45-ös dízelmozdonyt pedig „Bendegúz”-nak keresztelték.

A Gyermekvasút egyszerre időutazás és jövőiskola; a budai hegyek sínpárján 78 éve fut a történelem – ma is, a gyerekek biztos kezű irányításával.

Via MÁV-csoport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
A Titanic egyetlen magyar áldozata nem is arra a hajóra váltott jegyet: sztrájk pecsételte meg a sorsát
Weisz Lipót és felesége eredetileg az RMS Lusitania első osztályán utazott volna Kanadába, ám a Titanic másodosztályára irányították át őket.


Egy bányászsztrájk miatt fordult tragédiába a Titanic egyetlen magyar utasának élete.

Eredetileg nem is a végzetes útra tartó óceánjáróra, hanem a Lusitaniára váltott jegyet.

Weisz Lipót, a tehetséges szobrász és felesége, a belga Mathilde Françoise Pëde Kanadában szeretett volna új életet kezdeni.

Szénhiány miatt végül a Titanic másodosztályán találták magukat.

Weisz Lipót magyar származását neve is sejteti, és bár a sírfelirata Pestet jelöli meg születési helyeként, a kutatások szerint Veszprémben látta meg a napvilágot.

 

A fiatalember 19 évesen Angliába emigrált, ahol a bromsgrove-i Iparművészeti Egyesületnél tanult. Itt ismerkedett meg a varrónőként és énekesnőként dolgozó Mathilde-dal, akit feleségül is vett – írta a Promotions.hu.

A tehetséges fafaragó 1911-ben már áthajózott az Atlanti-óceánon, és Montrealban kapott megbízást a helyi Szépművészeti Múzeumtól.

Később Edward Wren bízta meg azzal, hogy a Dominion Express Building homlokzatára kifaragja a korabeli Kanada kilenc tartományát jelképező kőpajzsokat.

Mivel úgy látta, Quebecben meg tud élni a művészetéből, visszautazott Angliába a feleségéért, hogy együtt kezdjék meg közös életüket a tengerentúlon.

Ám a sors közbeszólt.

A Lusitania első osztályára vettek jegyet, de a brit bányászok sztrájkja miatt a Lusitania nem tudott elindulni. Ezért a Weisz házaspárt átirányították a Southamptonból induló Titanicra, a másodosztályra.

A történet szerint Weisz Lipót felszállás előtt a kabátja bélésébe varrta a család teljes vagyonát: mintegy 15 ezer dollár értékű, 21 kilogramm súlyú aranyat.

1912. április 14-én éjjel, egy kései séta után a házaspár épp visszatért a kabinjába, amikor a hajó jéghegynek ütközött. Mathilde a 10-es számú mentőcsónakban kapott helyet, így megmenekült, ám férje a hajóval együtt a fagyos óceánba merült.

Az özvegy április 18-án, a Carpathia fedélzetén érkezett meg New Yorkba, ahol az a veszély fenyegette, hogy nincstelen bevándorlóként visszaküldik Angliába.

A holttestek után kutató Mackay-Bennett hajó azonban megtalálta a 293-as számmal jelölt, mentőmellényes testet, amit a felsőjébe hímzett „W.L.” monogram alapján azonosítottak Weisz Lipótként.

Előkerült az öltönybe rejtett arany is, amit visszaszolgáltattak az özvegyének. Mathilde végül Kanadában maradt, és később újra férjhez ment.

Weisz Lipótot a montréali Baron de Hirsch temetőben helyezték végső nyugalomra.

Sírja sokáig jelöletlen volt, a fejfát csak a katasztrófa századik évfordulóján, 2012 körül állították fel. A sírkövön ez a felirat olvasható: „Leopold Weisz, született 1880 körül Magyarországon, Pesten. 1912. április 15-én halt meg a Titanic katasztrófájában. Nemrég házasodott, és kezdett új életet Montréalban. Tehetséges és ígéretes szobrász, a bromsgrove-i ipartestület tagja, munkáira Montréalban és külföldön egyaránt csodálattal tekintenek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk