MÚLT

A flörtölés születése – titkos kódok közvetítője volt régen a legyezőnyelv

Már maga a szerelmi kacérkodás, játékosság is a legyezőhasználathoz kötődik. Most azt is megtudhatod például, mit jelentett egy széttárt vagy félig becsukott legyező.
Kovács Melinda írása a Múltidéző találkozók blogon, Címkép: Conrad Kiesel: Bál után/Wikimedia - szmo.hu
2021. január 10.


Link másolása

A Múltidéző találkozók blog egy családias hangulatú, hercegnő és királyfi komplexusos baráti társaság, akik imádnak időutazni a különböző korok között. A közösség célja, hogy összegyűjtse kicsiny hazánkban a hasonló érdeklődésű embereket, és lehetőséget adjon korabeli ruhák viselésére is.
"Anna bárókisasszony életében először fiatal leányként lépett habos fehér tarlatan ruhájában a báli terembe. Szíve hevesen vert a gyöngéd ibolya bukéta alatt, mikor a túlsó sarokban megpillantotta titkos szerelmét, az ifjú Ripszonky bárót, ahogy fess katonai egyenruhájában kiemelkedett a fekete öltönyös urak közül. Szemük egymást kutatta és mikor megtalálta csillagfényű csókban egyesültek. Anna tudta, hogy valahogy jeleznie kell érzelmeit, szíve mind hevesebben zakatolt, de nyíltan odamennie nem szabadott, egyre szorosabban fonta át apja karját, aki a táncterembe kísérte. Mögöttük anyja fürkészett, ki hölgyőrként tartotta számon az alkalmas úrfikat és előre kitöltötte Anna táncrendjét - amiben Ripszonky báró számára már nem maradt hely. Anna tudta, hogy csak egy esélye van! Összeszedte minden erejét és fehér selyemmel bevont, ibolya festésű gyöngyház legyezőjét egy gyors és ügyes mozdulattal lecsatolta a legyezőtartójáról, majd félig széttárta arca előtt, ezután pár pillanat erejéig teljesen kinyitotta, végül összecsukva az ujjaival a legyező hegyével babrált. A báró úrfi azonnal tudta mit kell tennie, sorsuk most dől el, marcona őrei mit se sejtettek..."

Gyönyörű regényrészlet, nem? Ha ma valaki írna egy korabeli ponyvát, valószínűleg ilyen titkos legyezőnyelvi jelenetekkel pakolná tele, kár, hogy korabeli művekben ilyesmiről szó sincs... Ez a regényrészlet a képzeletem műve, amivel érzékeltetni szerettem volna, hogy hogyan kéne elképzelni ezt, mert imádunk képzelődni és a múltat túlromantizált ideákkal párosítani!

Ez a mostani bejegyzés ezeknek a szépelgő tévképzeteknek a ledöntésére íródik, nevezetesen a legyezőnyelvhez. Előre is elnézést kérek azoktól, akikben most egy világ fog összetörni, bocsi!

Egy mítosz születése

Általában minden mítosznak vagy eredettörténetnek van valamilyen alapja, ezek nem csak a semmiből indulnak ki és válnak mítoszokká. Ahogy a bibliai özönvízben is benne van a Földet egykor borító összefüggő óceán eredete, ahogy a Prométheusz legendában is az a vezérelv, hogy a természet félelmetes erőinek a megismerése és kontrollálása helyezi az embert az állatok fölé.

A legyezőnyelv mítoszának a megismeréséhez és megértéséhez is többnyire tudjuk és értjük, hogy régen a titkos viszonyok lebonyolítása embert próbáló feladat volt, és az érintetteknek minden leleményességüket be kellett vetniük! Használtak kódolt üzeneteket, titkos írást, és ha ez nem lenne elég, a levelek megsemmisítése is napirendű feladat volt.

Szintúgy közismert az is, hogy a flörtölés, mint szerelmi játék az angol "flirt" szóból ered, ami azt a cselekvést írja le, amikor valaki legyezi magát a legyezőjével. Tehát, már maga a szerelmi kacérkodás, játékosság is a legyezőhasználathoz kötődik!

A modern kori szépelgő és titkos legyezőnyelv mítoszára csak rátesz még az is, hogy már régebben is utaltak erre ezen a néven, ahogy a fenti illusztráció és leírása is mutatja. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan alkalmazták a gyakorlatban, egyáltalán, valóban használták-e? Járjunk utána!

Sajátságos értelmezési rendszer

A múltban az a szép, hogy mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, ahogy a saját elképzeléseit és állításait szolgálja. Ebben az esetben a múltbéli szövegkörnyezetből könnyen kiragadunk részleteket és bizonyítjuk vele, hogy lám-lám, ez már pedig így igaz, nekem volt végig igazam! Erre az egyik legjobb példa az úgynevezett "Legyező akadémia", amit létező dologként állítanak be, holott egy 1711-ben keletkezett szatíra részlete, aminek a címe is árulkodó. "Fiatal hölgyek nevelési akadémiája a legyező gyakorlatával", nevezetesen:

"...Az asszonyok úgy vannak felfegyverkezve legyezőikkel, mint a férfiak kardjaikkal, és néha több kivégzést hajtanak végre vele... Végtelenül változatos mozgás létezik a legyező legyezgetése közben. Ott van a mérges legyezés, a szemérmes legyezés, a félénk legyezés, a zavarodott legyezés, a víg legyezés, és a szerelmetes legyezés. Nem akarván untatni, de aligha létezik oly érzelem, amely ne képezne arra alkalmas legyező mozgatást; olyannyira, hogy amint meglátom egy úrinő legyezőjét, már tudom nagyon jól, hogy nevet-e, elítél, vagy szégyenkezik. Már láttam oly mérges legyezőt, hogy veszélyes lett volna a távol lévő szerelmének, ki kiprovokálta, hogy a szelébe lépjen; és más alkalmakkor oly lanyhát, hogy már csak a hölgy miatt is örvendtem, hogy szerelme megfelelően messze volt tőle."

Ebből a szatírából is jól látszik, hogy a régi korok embereinek is éppen kellő ismeretük volt a testbeszédet illetően, ami önkéntelenül keletkezik és csak sok önfegyelemmel és gyakorlással lehet irányítani. Nyilvánvaló, hogyha valaki mérges, akkor az első keze ügyébe kerülő tárggyal babrál - esetünkben a legyezővel - csapkodhatja vele a tenyerét vagy az asztalt. Ha valaki unatkozik egy társaságban, legjobb jele, amikor kínjában a legyezője mintájában gyönyörködik. A szerelmes pirulását és mosolyát legyezője mögé rejti, stb. Ezeknek a megértéséhez nem kell útmutató! Ó, vagy mégis...?

Tanuljuk meg a jelrendszert, hogy ne menjen csődbe a legyezőbolt!

Az első feljegyzett és nyomtatásban kiadott legyezőnyelv kislexikon 1827-ben jelent meg Párizsban, Duvelleroy legyezőárus által, aki nem igazán szerette volna, ha a drága kis csecsebecsét árusító boltja csődbe megy, mivelhogy a századfordulón a legyezők kiestek a közkegyből. A csodálatosan festett rokokó kori legyezők ideje Napóleon idejében leáldozott, a sokkal egyszerűbb minták jöttek divatba, amik jóval alacsonyabb áron is keltek el, már ha elkeltek.

Flitteres selyem chiffon legyező, gyöngyház vázzal a Duvelleroy kereskedésből, 1900 körüli

A rokokó kori oldalkosaras (panieres) ruhák csípőnél hasítottak voltak, ami által be lehetett nyúlni egy kis titkos zsebbe; az Empire divattal ez a kis zseb eltűnt, a hölgyeknek a karjukon eszményien tartott kasmír sál mellett napernyőt kellett az egyik kezükben hordaniuk, a másikban pedig egy ízléses kis táskát.

A legyező kezelésére már egyszerűen nem maradt több szabad kéz. Másrészt az idealizált ókori görög és római márványszoborszerű divat nem engedett nagyon terepet az olyan "modern" kiegészítőnek, mint a legyező. Mindemellett a legyezővel a levitézlett rokokó korszak szellemiségét is párosították, amivel akkoriban igencsak veszedelmes volt azonosulni!

Ezt már Londonban nyomtatták később, miután bejött az élet a neves legyező készítőnek és Európa udvarait, arisztokratáit látta el páratlan kiegészítőkkel, ide értve Viktória királynőt is

Na de lássuk, milyen "titkos" jelrendszert talált ki Duvelleroy, amit a legyezők dobozába csúsztatva adott amolyan grátiszként a vevőinek, és ami olyan sikeres lett, hogy 200 év múlva is bepalizott minket!

Arc előtt jobb kézben tartva - kövessen

Arc előtt bal kézben tartva - vágyom a megismerésére

Bal fülhöz tartva - meg akarok szabadulni Öntől

A homlokon elhúzva - megváltozott

Bal kézben forgatva - figyelnek minket

Jobb kézben hordva - Ön túl készséges

A tenyéren áthúzva - gyűlölöm

Jobb kézben forgatva - mást szeretek

Az orcán elhúzva - szeretem

Összezárva - szeret engem?

A szemek felett elhúzva - sajnálom

A végét ujjal megérinteni - beszélni óhajtok Önnel

Jobb orcán pihentetve - igen

Bal orcán pihentetve - nem

Kinyit és becsuk - Ön kegyetlen

Leejtés - barátok leszünk

Lassú legyezés - férjnél vagyok

Gyors legyezés - el vagyok jegyezve

A nyelével az ajkakon - csókoljon meg

Szélesre tárva - várjon meg

Kinyitva a bal kézben hordva - jöjjön és beszéljen velem

A fej mögé helyezve - ne felejtsen el

Kis ujjal kitárva - viszlát

Duvelleroy felemelkedése, és nem mellesleg az, hogy az értékesebbnél értékesebb legyezők státuszszimbólummá váltak, arra inspirált több legyezőárust is, hogy megalkossák a saját a kis útmutatóikat, ami egyféle jelrendszeri Bábelhez vezetett, mert egy mozdulat vagy egy jelentés már többféle módon is kifejeződhetett. Többé már egyáltalán nem volt mindegy, hogy az illető hölgy ugyanannál a legyezősnél vette-e meg a kis csecsebecséjét és magolta be a jelelést, mint a kiszemelt urak, akik esetleg máshonnan és így félreértések születhettek.

Arról nem is beszélve, hogy mi történt akkor, ha valaki ne adj Isten véletlenül leejtette a legyezőjét, vagy egy meleg napon kicsit gyorsabban legyezgette magát; vagy minő iszonyat, összezárta! És ha valaki eltévesztette hirtelenjében a bal és jobb oldalt...???!!! Egy teljesen ártatlan vagy önkéntelen mozdulat családi drámához vagy titkos légyotthoz vezethetett...

Szóval íme egy másik kis útmutató legyezőflörtöléshez 1877-ből, ami alá csak azokat a változtatásokat fordítom le, amik eltérnek az "eredeti" Duvelleroy rendszertől

Jobb fülhöz helyezve - megváltozott (eredeti a homlok fölött húzta el)

Bal kézben forgatva - meg akarok szabadulni Öntől (ez eredetiben bal fülhöz kellett helyezni)

Homlok fölött elhúzva - figyelnek minket (az eredetiben a bal kézben kellett forgatni)

Összezárva - beszélni óhajtok Önnel (az eredetiben ehhez a legyező végét ujjal kellett megérinteni)

Becsukva - megváltozott (hmmm... ez mintha már lett volna... )

Szóval nem elég, hogy két különböző nyomtatvány inkoherens, még egyen belül is eltérés van, és ugyanaz a gondolat vagy mondanivaló két különböző módon jelelhető el! És egyik sem egyezik az általam eredetinek titulált verzióval!

Akkor hogyan viszonyuljunk ehhez?

A rövid és egyszerű válaszom erre a felmerülő kérdésre az, hogy a legracionálisabb módon! Ki lehetett érzelmeket fejezni a legyezővel? Igen, amennyiben az ösztönös testbeszédet értjük alatta. Lehetett ilyen rövid üzeneteket továbbítani? Igen, de nem sok értelme volt, hisz férfiak ritkán vettek legyezőt, ha igen, maximum ajándékba, tehát nem igazán volt alkalmuk a nyelvrendszert bemagolni a kis kísérőkártyák segítségével, amik a dobozban nyílegyenest az illető hölgy pipereasztalán landoltak. Másrészről felvetődik az a tény is, hogy hányszor fordul elő, hogy veszünk valamit és ahhoz jár egy kis reklám vagy információs kártya, amit olvasatlanul dobunk is ki íziben. Tehát az egy dolog, hogy járt a legyező mellé, de elolvasni, pláne megtanulni már egyáltalán nem önmagától értendő.

Felmerülhet az a teória is, hogyha ezeket a kis kártyákat így adták minden eladott legyező mellé, akkor nagy valószínűséggel a társaság többi hölgy tagja is ismerte; ide értve az anyukákat és hölgyőröket is! :O Ebben az esetben semmi értelme annak, hogy a szegény megszeppent titkos szerelmes hölgyecske vadul összevissza érintgesse meg hol a jobb fülét, az ajkát vagy csak a legyező végét... Mert mindenki más azonnal levágja a szitut. Egy titkos jelrendszer csak addig titkos, amíg senki más se tud róla. Amint nyilvánosságot szerez, értelmét veszti.

Ha elvonatkoztatunk ezektől az útmutatóktól, akkor pedig a legyezőnyelv mindig elemi emberi testbeszédként, ösztönös kifejezési formaként jelenik meg a különféle írásokban, regényekben, és nem bemagolt jelrendszer keretein belül, úgy, ahogy a bevezető regénykreálmányomban írtam le. Az igazi probléma akkor kezdődik, amikor ezeket a reklámnak vagy szórakoztatásnak szánt túlzásokat elkezdjük kikezdhetetlen tényként kezelni és ne adj' Isten beépíteni a múltidézésbe/hagyományőrzésbe és vlogokat kezdünk gyártani róla...

VIDEÓ: szórakozásnak jó, de ebből a bemutatóból is látszik, hogy mennyire egyértelmű és ostoba a legyező ilyen alkalmazása

 

 

Ez a képzeletbeli jelrendszer egész sorozat más jelrendszert indított el, hisz mind a kiadókat és olvasóikat szórakoztatta ez a semmitmondó szerelmi évődés: mint pl. a kesztyűnyelv, a napernyőnyelv, bélyegnyelv, zsebkendőnyelv, ablakjelzések és a kalapnyelv (persze ezek mind a legyezőnyelv szatírái voltak), melyek közül az utóbbi a kedvencem, nem véletlenül, olvassátok el a legutolsót a felsorolásban, és máris tisztábban fogtok látni:

Így működött a kalapnyelv:

Jobb kézben cipelve - vágyom a megismerésére

Bal kézben cipelve - gyűlölöm

A korona körül futtatva az ujjat - szeretem

A karima körül futtatva a kezet - gyűlölöm

A fej jobb oldalán viselve - nem

A fej bal oldalán viselve - igen

A fej hátulján viselve - beszélni óhajtok Önnel

Az orr felé húzva - figyelnek minket

Maga mögé helyezve - férjnél vagyok

Maga elé helyezve - egyedülálló vagyok

A koronánál fogva cipeli - kövessen

A jobb kar alá helyezve - várjon meg

A bal kar alá helyezve - a kapunál leszek este 8-kor

A karimával megérinti az ajkait - Ő el fogja kísérni?

A kalapot egyenest a fejre helyezi - mindent a máért

Engedjétek meg, hogy itt elmeséljek egy mókás kis történetet, ami József főherceg (a későbbi II.József királyunk) és húga, Mária Erzsébet főhercegnő között zajlott le: egy késő estébe nyúló operaelőadás után az előcsarnokban várták a kocsijukat, a főherceg annyira fáradt és álmos volt, hogy szája eltakarása nélkül ásított egy jóízűt, mire húga a legyezőjével erősen szájon csapta.

Egy kis házi feladat: vajon milyen érzést akart kifejezni Mária Erzsébet, és József főherceg mit értelmezhetett ki belőle? Találjátok ki!

Boldini: Legyezőjét csodáló nő, 1880 körül

Amennyiben tetszett nektek ez az összefoglaló a legyezőnyelv valótlanságáról, akkor nézzétek meg a Múltidéző mítoszvadász másik részét is, hátha sikerül más fényben, vagyis a bevett dicsfény nélkül látni a múltat.

Szereted a szép ruhákat? Érdekel a történelem? Viselettörténet őrült vagy? Szeretnél erről másokkal is beszélgetni, anélkül, hogy leufóznának, akkor csatlakozz a Múltidéző találkozók blog Facebook csoportjához is, ahol kellemes hangulatban elcseveghetsz bármiről.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
Kiderült, miért lehettek ilyen kegyetlenek a hunok
A szakértőket a tölgyfák és a csontvázak vizsgálata is segítette a rejtély megoldásában.

Link másolása

Attila hun királyt gyakran emlegetik a történelem legveszedelmesebb hadvezérei között. Kr. u. 434-ben bekövetkezett hatalomra lépését követően a hunok ugyanis egyre jelentősebb fosztogatásokat végeztek a Római Birodalom keleti szárnyán, és nagyrészt nekik tulajdonítják Róma bukásának felgyorsítását is.

Egy új kutatás szerint azonban a támadásokat nem csupán a terület-, és pénzszerzés motiválta, hanem a változó klíma is – írja IFLScience alapján a 24.hu.

Dr. Susanne Hakenbeck szerint a források alapján az látszik, hogy kezdetben a római és a hun diplomácia jól működött, több kölcsönösen előnyös megállapodást kötöttek. De a kapcsolat a 440-es évekre megromlott, és végül támadásohoz vezetett.

Ám a gondokat más is tetézhette. A tanulány szerzői úgy vélik, hogy

az időjárás is befolyásolta a kapcsolatokat. A tölgyfák évgyűrűit vizsgálva derült ki, hogy igen száraz időszak köszöntött be a közép-európai térségbe. Ekkor voltak a legpusztítóbb hun portyák

(a 447-es, 451-es és 452-es támadások).

Ezért a kutatók úgy vélik, hogy az erőszakos támadások oka a szélsőséges időjárás lehetett. A csontvázak vizsgálatából is az derült ki, hogy megváltozott az étkezési szokásuk. Ezért azt feltételezik, hogy a csoport egyes portyázásait az élelem és az állatállomány biztosítása érdekében indították. De ezek bizonyítása még hátra van.

A portál megjegyzi, hogy Attila a portyázások után jelentős földterületeket is követelt a rómaiaktól a Duna mellett. A szakértők szerint azért, hogy ezzel is növelje a földterületet, ahol élelmiszert termelhetnek.

A szárazság hatott a társadalomra is, mert a pásztorok ezt követően hagyták el a nyájakat és csatlakoztak a harcosokhoz.

Nyitókép: A hunok megszállják Rómát, a Nyugatrómai Birodalom fővárosát – Ulpiano Checa festményén


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
Sírkövek hátára írták a tarifát a temetői örömlányok
Vágy és halál morbid kettőse: az ókori bustuáriák koporsókon háltak egy kenyér áráért, egyes kliensek kérésére akár tetszhalottként.

Link másolása

Egy prostituált, aki a város határában, temetkezési helyeken űzte hivatását” – szól egy 1898-as angol lexikon szócikkelye az ókori Rómában tevékenykedő bustuáriákról. Mielőtt még bárki megrökönyödne, a prostitúció olyannyira volt szerteágazó iparág Rómában, hogy

a Krisztus utáni első században több mint 32 000 szexmunkást tartottak nyilván a városban, és valószínűleg ugyanennyien nem voltak bejegyezve.

Számtalan szavuk is volt a legősibbnek tartott mesterség űzőire: a meretricákat szabályozták és adót fizettek, a prostibulák szabadúszók voltak, az ambulaták az utcán jártak, a delicatae magas rangú kurtizánok fedőneve volt, a famosae pedig a tehetős patrícius családok unatkozásból kéjelgő lányait jelentette. A híres Pompei ásatásokat követően derült fény a virágzó szexuális ökoszisztémára, és a római prostitúció hierarchikus skálájának legalján foglaltak helyet a temetői örömlányok, azaz a bustuáriák.

Ezek a sápadtnak, soványnak és betegesnek leírt – tehát gyakorlatilag halottakra emlékeztető – nők gyéren öltözötten vagy meztelenül kínálták a testüket a temetőkben, mauzóleumokban és a földalatti sírokon, kényelmes ágyak helyett a hideg sírköveken.

Minden zegzugot, titkos járatot, útvonalat és rejtett ajtót ismertek ezeken a helyeken. Bizarr szolgáltatásuk az egész Római Birodalomra, sőt, Londinium (a mai London) külvárosára is kiterjedt. A temetői kéjnők általában krétát használtak a sírkövek hátoldalán, hogy reklámozzák az áraikat.

Vendégkörüket sírásók, illetve érzelmileg labilis gyászolók és özvegyek alkották, de akadtak közöttük álnekrofilok is, akik kifejezetten azért választották a bustuáriákat, mert halottakkal szerettek volna közösülni, és ők megteremtették ennek illúzióját azzal, hogy csendesen és ernyedten adták meg magukat.

Míg egy átlagos római bordélyházban az örömlányok minden ügyfél között megmosták magukat az intim területeken a saját kis szobáikban, a bustuariáknál ez nem történt meg, hiszen nem volt hol. Emiatt a temetői prostituáltak előszeretettel használtak parfümöt, hogy elfedjék a halál és a korábbi találkozások szagát. A morbid éjjeli pillangóknak alkonyattól pirkadatig kellett teljesíteni, és csak utána mehettek reggel a nyilvános fürdőbe – és oda is csak akkor, ha elég pénzt kerestek a belépéshez. Ehhez legalább napi két ügyfelet kellett becserkészniük a megélhetéshez:

az egyik kifizetés egy darab kenyérre, a másik pedig arra volt elég, hogy kifizessék a napi lakhatást vagy a fürdőbelépőt. Máskülönben éheztek, és néhányan ezért eleve a temetőben éltek.

Léteznek legendák néhány kísérteties bustuariáról: ilyen volt például Nuctina, aki szemein egy-egy pénzérmével aludt egy sírban, rajta a nevével. Sajnos ahogy a többi kéjnő esetében, náluk is gyakori volt a nem kívánt terhesség, és az ezzel járó csecsemőgyilkosság.

Bár az ún. bustuarie-t a legalacsonyabb rangú és legszegényebb prostituáltnak tartották, népszerűségük kiterjedt az egész birodalomra, és annak bukása után is folytatódott. A vágy és a halál effajta összefonódása mindenesetre érdekes társadalmi és lélektani kérdéseket vet fel. Az 1880-as években Guy de Maupassant is írt a jelenségről az egyik novellájában. Ebben a történetben a Montmartre temetőben találkozik egy férfi a néhai szeretője sírjánál egy kísértetiesen sápadt, gyönyörű fiatal nővel és viszonyt kezd vele. Annak lezárása után is a névtelen lány megszállottja marad, és így emlékezik meg róla: „Nem felejtettem el őt. Rejtélyként, pszichológiai problémaként kísértett az emléke, azon megmagyarázhatatlan kérdések egyike, amelyek megoldása zavarba ejt bennünket.” A történet szerint egy hónappal később egy másik gyászoló férfival találja őt ugyanabban a temetőben, és a hős megkérdezi magában: „Melyik lényfajhoz tartozott ez a sírvadász? Csak egy közönséges lány volt, aki elment a sírok közé olyan férfiakat keresni, akik szomorúak voltak, akiket valami nő, feleség vagy kedves visszaemlékezése kísértett, és még mindig nyugtalanította az eltűnt simogatások emléke? Egyedi volt? Sok ilyen van? Ez egy szakma? Úgy vonulnak fel a temetőben, mint az utcán? Vagy csak az a csodálatra méltó, mélyen filozófiai gondolat nyűgözte le, hogy kiaknázzák a szerelmi emlékeket, amelyeket ezeken a temetkezési helyeken elevenítenek fel?” Maupassant, a 19. századi írók egyik kiválósága feltehetőleg már tudta a választ.

Források: 1, 2, 3 és Budai Lotti: A női szexualitás története c. könyve


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Felnyitották a Notre-Dame alatt talált rejtélyes szarkofágokat
Egyelőre azonban csak az egyik tetemet tudták beazonosítani.

Link másolása

Miután a 2019-ben a párizsi Notre-Dame jelentős része leégett, több érdekes dolgot is találtak a romok között. A legkülönlegesebbek közé tartozik két ólomszarkofág, amelyeket valószínűleg évszázadokkal ezelőtt temettek el. Az IFL Science szerint a Toulouse-i egyetem munkatársai biztonságos védőöltözékben végre kinyitották a koporsókat.

Az egyiken szerencsére sírfelirat is volt, így be lehetett azonosítani, hogy egy bizonyos Antoine de la Porte maradványait rejtette, aki 1710-ben halt meg, 83 éves korában.

Jómódú ember lehetett, mivel az ólomból készült koporsókat csak a gazdagabbak engedhették meg maguknak. A csontjai alapján ülő életmódot folytatott, és köszvényre utaló jeleket is találtak a maradványain.

Életében gazdag és befolyásos ember volt, az általa rendelt festmények egy része a Louvre-ban vannak, valamint a katedrális felújítási munkálatait is finanszírozta.

A másik szarkofágon nem volt felirat, így továbbra sem tudni, ki nyugszik benne.

A maradványok alapján egy 25-40 év közötti férfi volt, aki már kiskorától kezdve sokat lovagolt, és valamilyen csontbetegségben szenvedhetett. Valamilyen módon viszont nagy szerepet játszott az egyház életében, de egyelőre azt sem tudták biztosan megállapítani, hogy melyik évszázadban élt. Ha kiderül, hogy a XVI. század második felében vagy a XVII. század elején született, akkor a szakértők össze tudják vetni a birtokukban lévő halotti anyakönyvekkel.

A koponyáját levágták a halála után, a felnyitott mellkasát pedig bebalzsamozták, ami a nemes emberek holttesténél volt szokás a XVI. században.

Addig is a "Le Cavalier", azaz a lovag néven emlegetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
„Adjatok nekem öt évet, és nem fogtok Németországra ráismerni” – 90 éve jutott hatalomra Adolf Hitler
A háborús trauma, a gyenge demokrácia és a gazdasági válság is a kezére játszott.

Link másolása

1933. január 30. tragikus nap Európa és az egész világ történetében. Ekkor kapta meg Németországban kancellári kinevezését Adolf Hitler, a nemzetiszocialista (náci) párt vezére.

A két világháború közti európai diktatúrák létrejöttét többnyire puccs előzte meg. Így volt ez Olaszországban 1922-ben Benito Mussolini Marcia su Romája után, 1923-ban Spanyolországban Miguel Primo de Rivera, vagy Lengyelországban 1925-ben Josef Pilsudski tábornok esetében, de ide sorolhatjuk Horthy Miklós 1919-es hatalomátvételét is.

A legsúlyosabb következményei azonban annak az Adolf Hitlernek voltak, aki egy megroggyant demokratikus rendszerben megtartott választások után tudta kikényszeríteni korlátlan hatalmát.

Ma már politikai fogalomként ismerjük a „weimarosodást”, amely a szélsőségek erősödését jelenti egy gyenge demokráciában. A Weimari Köztársaság, amely az I. világháború után a Német Császárság romjain jött létre, éppen ilyen volt. Kormányai, pártjai, intézményrendszerei nem voltak képesek kezelni a háború okozta sokkot, a tartós gazdasági válságot, amit a vesztesekre kirótt jóvátételek is súlyosbították, a nemzeti önbecsülésen esett sérelmeket. Egész történetét átszőtték az erőszakos cselekmények, 1922-ben egy szélsőjobboldali szervezet megölte Walther Rathenau külügyminisztert, aki Szovjet-Oroszországgal kötött egyezményt a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok helyreállításáról. Még ugyanabban az évben két kisebb puccskísérletet is felszámoltak, amelyben volt császári tisztek is részt vettek.

Már 1919-ben termékeny táptalajra talált Paul von Hindenburg marsall, a későbbi államfő nyomán a „hátbadöfés-elmélet”, mely szerint Németország háborús vereségét nem az antant hatalmak fölénye, hanem a baloldali erők, és nem utolsósorban a zsidók aknamunkája okozta.

A revansista hangulat is segítette a kiváló szónoki képességekkel rendelkező névtelen frontharcos Hitler felemelkedését, aki hamar megtalálta a zsigeri gyűlöletbeszéd hallgatóságát. Már 1920-ban megalakította a Nemzeti-szocialista Német Munkáspártot (NSDAP) és rövid idő alatt maga köré gyűjtötte azokat, akiknek segítségével kidolgozhatta ideológiáját, (Rudolf Hess, Alfred Rosenberg, Joseph Goebbels) valamint azokat, akik megszervezték a párt fegyveres egységeit (Ernst Röhm lett az SA vezetője).

A hatalom megszállottja lett, Mussolini római bevonulása lebegett előtte. Bár a levitézlett tisztikar néhány tagjával, köztük Erich Luddendorffal 1923. november 8-án elindított dilettáns „müncheni sörpuccsot” még leverték, a kilenc hónapra bebörtönzött Hitler ebből is megerősödve került ki. Fogsága idején megszületett a nácizmus kézikönyve, a Mein Kampf (Harcom), amelyben meghirdette a vezérelvű államot, a fajok közötti harcot, az „élettér-elméletet”.

Emellett a tömegek manipulációjának módszerét olyan tűpontosan határozta meg, hogy követőit még a digitális korszakban is tetten érhetjük: a propaganda a legalacsonyabb szellemi színvonalúakhoz igazodjon, kevés pontra korlátozódjon, és a nép figyelme mindig egyetlen ellenségre összpontosuljon.

Pártja megerősödéséhez pedig Hitlernek sikerült megtalálni azokat a német nagyvállalkozókat, köztük a bánya- és acéliparmágnás Fritz Thyssent, vagy a fegyvergyáros Krupp-családot, akik benne látták Németország felemelkedését, a kapitalizmus védelmezőjét a kommunizmus terjeszkedésével szemben. De számos mai német és nem utolsósorban amerikai világcég múltjában is ott van a nácizmussal való lepaktálás sötét foltja az SS-egyenruhákat tervező Hugo Bosstól a Fordig.

Mindezek ellenére a náci párt az 1928-as választásokon még csak 810 ezer szavazatot kapott, 12 képviselőt küldhetett a parlamentbe. Két évvel később azonban, amikor már Németországot is elérte a 3 millió német munkanélkülit hozó világválság, amelynek rémével Hitler már évekkel korábban fenyegetőzött, egyre többen tekintették őt „látnoknak”. Ekkor Alfred Hugenberg sajtómágnással összefogva, szinte korlátlan anyagi és médiaháttérrel, az időközben 100 ezer fősre nőtt SA-rohamosztagok utcai, megfélemlítő akciói hatására már 6,4 millióan szavaztak a NSDAP-ra, amely 107 mandátumával a Reichstag második legnagyobb pártja lett.

És nem volt megállás. Bár az 1932-es államfő-választáson még alulmaradt Hindenburg marsallal szemben, aki kezdetben mélységesen megvetette őt. A köztársasági elnök a közrend helyreállítása érdekében betiltotta az SA-t és a Hitler személyes testőrségeként indult SS-t – ezt gyakorlatilag semmibe vették - de az egyre súlyosbodó helyzet miatt állandósuló kormányválság oda vezetett, hogy abban az évben kétszer is parlamenti választásokat tartottak. 1932 novemberében, miközben Németország a polgárháború szélére sodródott, Hindenburg bizalmasa, a volt katonatiszt Franz von Papen kapott kancellári megbízást, az egyre agresszívebbé váló Hitler azonban úgy érezte: ha megelégszik az alkancellársággal, az politikai karrierjének végét jelentené.

Papen ekkor azt javasolta a marsallnak, hogy nevezze ki kormányfőnek Hitlert, ő majd alkancellárként „féken tartja”. Alighanem ez volt a 20. század legszörnyűbb politikai tévedése.

Az 1933. január 30-i hatalomátvétel után Hitler nem vesztegette az idejét. Már másnap kijelentette, hogy semmisnek tekintendő az I. világháborút lezáró versailles-i békerendszert, vissza kell állítani az általános hadkötelezettséget, és modern hadsereget kell létrehozni, hogy új „életteret” hódítsanak meg Keleten. Új választásokat tervezett március 5-re, de közben február 27-én felgyújtották a Reichstagot.

Ennek körülményei máig tisztázatlanok, a terrorcselekmény (vagy náci provokáció) nyomán másnap szükségállapotot hirdettek ki, felfüggesztették a polgári szabadságjogokat, hajsza indult a kommunisták és a szociáldemokraták ellen. Az ilyen körülmények között tartott „választásokon” a náci párt csupán 43,9%-ot kapott, de ezt „forradalmi győzelemként” hirdették. Öt nappal a választások után feloszlatták a tartományi parlamenteket és kormányokat, és helyükre birodalmi biztosokat neveztek ki.

A Reichstag első ülésén pedig Hitler keresztülvitte a „felhatalmazási törvényt”, amely bevezette a rendeleti kormányzást. Ez négy évre szólt, szabad kezet adott a kormánynak az alkotmánymódosításra, nemzetközi szerződések megkötésére és felmondására, de lejárta után meghosszabbították.

Hitler egyeduralma jogilag akkor vált teljessé, amikor 1934. augusztusában, Hindenburg halála után törvényben rögzítették „vezéri és nemzeti kancellári” címét, és az ő személyére kellett a hadsereg minden tagjának és valamennyi állami alkalmazottnak felesküdnie. De már 1933-ban megkezdődött a leszámolás valamennyi „ellenséggel”: a baloldaliakkal, a szakszervezetekkel, és mindenkivel, aki nem értett egyet Hitlerrel. Márciusban megnyílt Dachauban az első kényszermunka-tábor.

Dühöngött  a zsidók elleni kampány, amely előbb az 1935-ös nürnbergi faji törvényekhez, majd három évvel később a „kristályéjszakához”, végül a „végső megoldáshoz”, a haláltáborokhoz, a gázkamrákhoz vezetett. És megkezdődött a mindent felülíró háborús készülődés

.

„Adjatok nekem öt évet és nem fogtok Németországra ráismerni” – ez a kancellári beiktatásakor tett hitleri kijelentés akkor járta be a világot, amikor az angolszász szövetségesek egy táblát helyeztek el ezzel a szöveggel és fotóztak le 1945 februárjában Aachen felszabadításakor a rommá lőtt városban…

Link másolása
KÖVESS MINKET: