hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Oroszlánt tartott hotelszobájában a botrányos magyar festőművésznő

Lwoff-Parlaghy Vilma, a legfelsőbb elit portréfestője állandóan lázadt. Ugyanakkor egyedül ő festhette meg Teslát, valamint Kossuth Lajos, Ferenc József, Bismarck, Edison és Roosevelt is modellt ültek neki.

Link másolása

hirdetés

Sok tehetséges festő élt a 19-20. század fordulóján, de ilyen pimasz művésznő csak egy akadt. Brachfeld Vilma egy osztrák bárónő és egy hivatalnok gyermekeként született Hajdúdorogon, 1863-ban, később magyarosította a nevét Parlaghyra. A kislány rajztehetsége már korán kitűnt, úgyhogy egy pesti rajziskola után elköltözött a család Németországba, hogy neves müncheni mesterektől tanulhassa el a szakma fortélyait.

Karrierje egy merész húzással indult: apja rávette, hogy keresse fel Torinóban az idős Kossuth Lajost, hogy lefesse. A turini remete egy ideig ellenállt, majd beadta a derekát, amiről levelet is írt: „Egy fiatal magyar festőművésznő vetődött ide atyjával, Parlaghy Vilma, ki nem több, mint húszéves s máris európai hírre tett szert bámulatos művészi zsenialitásával. Fejébe vette, hogy nem tágít Turinból, míg engem le nem fest - váltig szabadkoztam. Egész konspiráció támadt körülöttem. Fiaim (Feri itt is volt) nekem estek, hogy ne tagadjam meg tőlük azt, hogy egy jó arcképemre tehessenek szert. Csaknem pörpatvar lett belőle, végre is engednem kellett, s a művész kislány nekiállt a festésnek. Még nincs befejezve, fekete karikás dagadt szemem miatt a képmásolás felakadt, de fiaim (pedig Lajos szigorú kritikus) azt mondják, már amint van is, igazi mestermű.”

Kossuth Lajos portréja, Wikipédia

A jól sikerült portrét azonban hiába állíttatta volna ki a festőnő egy budapesti kiállításon, a közéleti elit nem hagyta falra akasztani Kossuth képét.

Vilmát ez nem tántorította el: sorra söpörte be a díjakat, majd egy újabb politikai botrányától volt hangos a sajtó. Történt ugyanis, hogy jópár évvel később a porosz-német haderő egykori híres vezére, Helmuth von Moltke rendelt Vilmától egy portrét. A történelem azonban ismételte önmagát: a festmény elutasításra került a Berlini Művészeti Akadémia tárlatán.

Ez annyira felháborította II. Vilmost, hogy ő maga vásárolta meg a képet, hogy a császári kollekció részeként elvihesse a kiállításra.

Ennél jobb reklám nem is kellett Parlaghynak, onnantól minden európai uralkodó és arisztokrata őt akarta. Nagynevű pártfogoltján kívül ecsetvégre kapta ezután Bismarckot, Ferenc Józsefet, Zichy grófnőt, Rotschild bárónőt és VII. Edvárd angol királyt egyaránt.

hirdetés

A 19. század végére már hivatalosan is elismerte a szakma, ugyanis a chicagói világkiállításon elnyerte a zsűri aranyérmét, majd a Párizsi Művészeti Akadémia tagjának is megválasztották. A festőnő rájött, hogy már elég híres és gazdag ahhoz, hogy elváljon ügyvéd férjétől, majd pár évvel később hozzáment Jevgenyij Lwoff orosz herceghez, de ez a frigy is csupán négy évig tartott. Ugyanakkor továbbra is viselhette nevét és a hercegi címet, nem beszélve a járadékról, amit a válás után kapott, sőt, az ajándékba kapott nizzai villáját is megtarthatta. Vilma nem unta meg a házasodást, nemsokára egy dán miniszter, Peter Nors felesége lett, akinek egy kislányt is szült 1905-ben.

A festőnő imádta egyedi gyűjteményeit, amelyben nem csupán értékes műtárgyak voltak, hanem különleges állatok is, amelyek egy részét ajándékba kapta. Az utazásért rajongó művész annyira megszerette Amerikát, hogy odaköltözött, méghozzá egy vidéki birtokra, a személyzetével és egy állatsereglettel együtt.

Többek között egy kis pomerániai törpespicc, egy angóra macska, egy tengerimalac, egy bagoly, két kis aligátor és egy medve is a kiskedvencei listáján volt.

Alig telepedett le, máris New York-i szállodákat kezdett zaklatni azzal a furcsa kérésével, hogy adjanak neki egy állandó lakosztályt, méghozzá a házikedvenceivel együtt. Az újonnan nyílt Plaza Hotel igent mondott, bár valószínűleg nem sejtette, mekkora ribilliót vállalt be a hírességgel együtt – igaz, a botrányhősnő mellett nem volt szükség marketingre.

Lwoff-Parlaghy Vilma első New York-i látogatásán, Wikipédia

A sztárallűr szótári megfelelője azzal verte ki a biztosítékot a szállodában, hogy kikönyörgött magának egy cirkuszi előadáson látott kisoroszlánt (ennek megkaparintásában a híres polgárháborús tábornok, Daniel E. Sickles segített neki, akinek a portréján akkoriban dolgozott). A hálából Sickles névre keresztelt, de Goldflecknek becézett jószág azonban nem volt hotel-kompatibilis, hiába kapott idomárt is a vadállat egy külön szobában.

Sem a szállodavendégek, sem a közeli Central Park látogatói nem tudtak nyugodtan sétálgatni, hiszen Vilma rendszeresen ide-oda sétáltatta az oroszlánját, aki hamar el is pusztult a nem neki való életkörülmények miatt.

A vigasztalhatatlan hercegné komoly szertartást és virrasztást tartott New York híres állattemetőjében, a Hartsdale-ben, ahol szokatlan volt, hogy nem kutyát vagy macskát, hanem egy oroszlánt kell végső búcsúra kísérni.

Azért nézte el mindenki Vilma furcsaságait, mert közben olyan nagyságokról festett nagyszerű portrékat, mint Theodore Roosevelt, Thomas Alva Edison vagy Nikola Tesla. Utóbbiról ráadásul nem is készült több festmény, ezt a kék portrénak becézett alkotást pedig a festőnő ingyen, presztízsből készítette el 1916-ban. Valahogyan rávette az addig festmény-ellenes fizikust, hogy üljön modellt neki, méghozzá az általa feltalált takarékos izzó kék fénye mellett. A végeredmény utána a Time Magazin címlapjára is került, Tesla 75. születésnapja alkalmából.

Nicola Tesla portéja, Nordsee Museum, Wikipédia

Vilma több mint 120 híres közéleti személyiség arcképét vetette vászonra pályafutása során. A fizetségen túl pedig busásan meg is ajándékozták elégedett – és nem mellesleg vagyonos – ügyfelei. Lwoff-Parlaghy nem csupán tehetséges festőként és botrányhősként, hanem lelkes állatvédőként is gyakran hallatta a hangját.

A világháború azonban véget vetett korábbi életszínvonalának, és a hotel-lakosztályt is kisebb lakásra kellett cserélnie élete utolsó évtizedében. Végül az izgalmas karriert befutott művésznő 60 évesen hunyt el New Yorkban, a saját műtermében.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
MÚLT

11 napig fotózták a Playboy első meztelen címlaplányát a tökéletes kép miatt 1971-ben

Marilyn Cole egyszerű irodista volt, mielőtt egy londoni válogatón felfedezték. A történelmi képeket egy chicagói villa kandallója előtt készítették.

Link másolása

hirdetés

Folyamatosan az ájulás környékezte és szinte haldoklott a hőségtől a Playboy első meztelen címlaplánya a 11 napig tartó fotózás során, írja a Daily Star. Marilyn Cole a történelmi fotózás körülményeiről a Power: Hugh Hefner című podcastsorozatnak mesélt részletesen.

A portsmouth-i Cole egy helyi irodában dolgozott heti 12 fontos (mai árfolyamon 138 font, vagyis 60 ezer forint) fizetésért, amikor megtalálta a nyuszis férfimagazin. A fiatal angol nőt a londoni Playboy Clubba hívták egy interjúra, majd miután kiválasztották, meg sem állt Chicagóig, ahol személyesen találkozott Hugh Hefnerrel.

A lap alapítójával az egyik villája ágyában vacsoráztak sült csirkét, közben pedig a fotózás részleteit egyeztették. A 11 naposra nyúló fotózás során a villában elképesztő hőség uralkodott, Cole-ról a lobogó kandalló környékén készültek a képek. Az angol nő állandóan az ájulással küzdött, hiába hűtötték folyamatosan ventillátorokkal vagy küldték a szünetekben a légkondicionált szobákba.

A lap képszerkesztője szinte egyszer sem volt elégedett a teljesen meztelenül a könyvespolcnak dőlő nő fotójával, emiatt hosszú napokig tartott a fotózás. Marilyn Grabowski később azt mondta a modellről, hogy

"Marilyn Cole-nak tökéletes teste volt. Rajzolni sem lehet olyan gyönyörű melleket, vékony derekat, hosszú lábakat, amivel a stúdióba lépett."

 

hirdetés
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Playboy (@playboy) által megosztott bejegyzés

Cole szerint azonban a másik Marilynnek a fotózás során valójában fel sem tűnt, hogy olykor milyen rosszul van. Grabowski ugyanis igazi maximalista, aki csak azzal törődött, hogy elkészüljön a tökéletes fotó, ami a lap januári számának címlapjára kerül.

Marilyn Cole a fotózásért végül 5000 dollárt (mai árfolyamon 33 ezer dollár, vagyis 10,5 millió forint) kapott. 1973-ban az év Playmate-jének választották, ez azóta egyetlen másik angol nőnek sem sikerült.

A modell később feleségül ment az őt még Londonban felfedező Victor Lownes ügyvezetőhöz, akivel egészen a férfi 2017-es haláláig együtt maradtak. A most 72 éves Cole manapság újságíróként dolgozik, több más téma között a profi bokszról is előszeretettel ír.

A teljes, angol nyelvű podcastot itt lehet meghallgatni:

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Legalább 800 éves múmiát találtak egy földalatti építményben Peruban

A sírhelyen áldozati tárgyak is voltak, köztük kerámiák, növényi maradványok és kőből készült eszközök.

Link másolása

hirdetés

Becslések szerint legalább 800 éves múmiát találtak Peru középső részén, Lima térségében, írja a Reuters.

A nemét nem sikerült beazonosítani, viszont megfigyelték, hogy a testet összekötözték, a kezei pedig olyan pozícióban voltak, hogy eltakarták az arcát, amik a helyi temetkezési szokások részei lehetettek Van Dalen Luna, a San Marcos Állami Egyetem oktatója szerint.

A múmiát Lima környékén egy földalatti építményben találták meg. A sírhelyen áldozati tárgyak is voltak, köztük kerámiák, növényi maradványok és kőből készült eszközök.

Az egyetem a Facebook-oldalán is beszámolt a felfedezésről.

Peruban több száz helyszínen végeznek régészeti feltárásokat, és vizsgálnak olyan kultúrákat, amelyek az 500 évvel ezelőtt Dél-Amerika jelentős részén domináns inka birodalom előtt és után virágoztak.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT

Kínzásairól és veretlenségéről volt híres a Magyar Királyság aduásza

Kinizsi Pál bármikor megemelt egy malomkövet, győzelmi táncában pedig három török lógott a karjaiban és a fogai között. Még agyvérzése után is harmincezer emberét vitte sikerre.

Link másolása

hirdetés

Halálának 527. évfordulóján felelevenítjük, hogy mitől volt olyan különleges Mátyás király legerősebb embere, Kinizsi Pál. Akiről nemcsak halála után, hanem élete során is számtalan legenda született, hiszen senki nem tudott elmenni szó nélkül vakmerősége, kegyetlensége és testi ereje mellett.

Már a születését is rejtély övezi, hiszen Heltai Gáspár ezt írja róla a krónikájában: „…egy parasztember fia vala, és malomból jöve ki szolgálatra. Szolgálata pedig előszer a Magyar Balázsnak hadnagysága alatt. Szép Herkules termetű ember vala, jó eszű és felette nagy erejű. A malomban egyedül felemelte a malomkövet.” Ugyanakkor a történészek szerint nem volt paraszti származású. Amit tudunk róla, hogy

napbarnított bőrű, szigorú tekintetű és robusztus termetű férfiként ismerték kortársai.

Fotó: Szkennelte Szilas a Hétköznapi élet Mátyás király korában c. könyvből (2008), forrás: Wikimedia Commons

Pál úgy került Mátyás király holdudvarába, hogy apja halála után az édesanyja hozzáment az uralkodó kapitányához (későbbi erdélyi vajdához és horvát-szlavón bánhoz), Magyar Balázshoz. Nevelőapja nagyon megkedvelte a fiút, és felvette a katonái közé, de onnantól kezdve egyedül küzdötte fel magát a ranglétrán.

hirdetés
Egy közkedvelt história szerint egyszer a király vadászat közben megszomjazott, Kinizsi pedig – erejét fitogtatva – egy malomkövet tálcaként használva nyújtotta neki a vizet. Mátyás ezután kiemelt figyelmet szentelt az ifjú tehetségnek, aki lovagi harcmodorban és tornákon is kitűnt.

Döbbenetes karrierje akkor indult be, amikor az 1468-as és 1471-es csehországi hadjáratok során olyannyira ügyesen portyázott, hogy a király táborát ostromló csehek maradtak ellátmány nélkül, és végül nekik kellett békéért és élelemért esdekelniük a magyaroknak. Kinizsi továbbá bizonyított a havasalföldi hadjáratban, illetve az osztrák háborúkban egyaránt. A király olyan elégedett volt első számú emberével, hogy nekiadta Nagyvázsonyt a hozzá tartozó várral és birtokkal együtt. Mint kiderült, Pál ezzel is jól tudott bánni, sőt, palotával és barbakánszerű kapuvédőművel egészítette ki a tulajdonát. Pár évvel később megkapta Temesvár és a délvidéki tartományok ispánja titulust, illetve Mátyás király kinevezte a töröktől fenyegetett alsó részek főkapitányává is. Ez élete legjobb döntésének bizonyult, ugyanis Kinizsi lett a törökök rettegett démona, aki addigra már tizennégy vármegye kormányzását látta el élete végéig.

Fotó: Solymári/Wikimedia Commons

Volt egy elég bizarr szerelmi szál is Kinizsi Pál életében, ugyanis nevelőapja és egyben főnöke-kollégája hozzáadta feleségül lányát, a szépséges Benignát. Aki ugyebár nem vérrokonként, de testvéri minőségben nevelkedett vele együtt évtizedekig. Mindenesetre hozományként még Somló várát is megkapta a feleség mellé, utódjuk azonban soha nem született.

Kinizsi nem az a fajta ember volt, aki csak úgy ült a babérjain, az 1479-es kenyérmezei csatában tovább öregbítette hírnevét. Történt ugyanis, hogy Báthori István vajda azonnali segítséget kért, amikor egy 20 ezres török had tört Erdélyre. A kortárs történetíró, Antonio Bonfini szerint „Kinizsi Pál két kardot vesz kezébe s üvöltő oroszlánként mindenütt vérben gázol. Amerre ront, feltarthatatlanul mindent, amit talál, letipor, széles sorban hatalmas öldöklést és mészárlást visz végbe.” A fényes győzelem egyértelműen Kinizsi személyéhez volt köthető. Az 1526 előtti török-magyar háborúk történetében ez volt a legnagyobb létszámú, nyílt színi ütközet, amelyik a mi győzelmünkkel végződött.

Egy híres monda szerint Kinizsi úgy ropta el győzelmi táncát, hogy két karjában és fogai között is egy-egy törököt tartott a harcmezőn.

Kinizsi Pál nem csupán Mátyás király uralkodása alatt volt nélkülözhetetlen hadiszereplő, hanem annak halála után is. Ugyan szembeszállt egykori uralkodója végakaratával, mivel nem Mátyás törvényes fia, a fiatal és tapasztalatlan Corvin János mellett állt ki, hanem II. Ulászló megkoronázását szorgalmazta, aki további megbízásokkal látta el. Illetve az egykor ikonikus fekete sereget is kénytelen volt megsemmisíteni, mivel zsold nélkül maradva elkezdtek randalírozni.

A győzelemre hangolt hadvezér élete utolsó évében, 1494-ben is hű volt nevéhez és rangjához, ekkor ugyanis a király országbíróvá nevezte ki (ez az uralkodó és a nádor utáni harmadik legfontosabb tisztség volt akkortájt). Szokásához híven vereséget mért a törökökre Nándorfehérvárnál, de ezúttal elég radikális volt mind az előzmény, mind a következmény. Megvesztegették ugyanis az ország legfontosabb végvárának őrségét, az egykori fekete sereg alulfizetett zsoldosait, akik pénzért simán átadták volna Nándorfehérvárat az ellenségnek. Pál azonban résen volt, és borzalmas büntetést rótt az áruló katonákra: kiéheztette és egymással etette meg őket.

Sajnos Kinizsi egy agyvérzés következtében kissé leépült, de nem olyan fából faragták, hogy ez hátráltatta volna őt abban, hogy csatába menjen.

Hordágyról vezette harmincezres seregét Szerbia ellen, amely újabb győzelmi strigulát jelentett számára. Amikor pedig rossz állapotában is megindult, hogy Szendrő várát visszavegye a törököktől, csupán annyit kért, hogy kössék rá a lovára, nehogy leforduljon róla. Hozzá méltó módon, várvédés közben esett el.

A fenti történetek fényében minden olvasóban bizonyára kialakult egy kép a magyarok rettenthetetlen Jason Momoájáról, de szó sincsen óriási izomkolosszusról. Meglepő, de Kinizsi Pál – a Magyar Nemzeti Múzeum által őrzött páncéling alapján – nagyjából mindössze 160 centi volt, bár ez akkoriban teljesen átlagos magasságnak számított.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Led Zeppelin-lényeg 43 percben, négy szimbólummal – 50 éve jelent meg a ZOSO

Időtlen remekművet hozott ki a négy zenészből a korlátlan alkotói szabadság.

Link másolása

hirdetés

Egy lemezborító egyetlen szó nélkül: a címlapon egy rőzsehordó öregember egy omladozó falra akasztott képen. A belső borítón egy lámpás próféta, aki egy hegytetőről néz le a völgybe. A lemez címkéjén négy szimbólum. Egy körbe zárt toll, három egymásba fonódó karika, három összekapcsolódó mandulaszem, valamint egy rejtélyes szó: ZOSO.

Ötven évvel ezelőtt, 1971. november 5-én jelent meg a Led Zeppelin IV. számú, hivatalosan „névtelen”, máskor ZOSO-ként, vagy Four Symbolsként emlegetett albuma, a rock lényegének háromnegyed órába való sűrítése.

Amikor a zenekar és mindenható, védencei szerint teljesen "botfülű" menedzsere, Peter Grant kitalálták, hogy negyedik lemezüket minden külső "eligazító" nélkül dobják piacra, sokan "üzleti öngyilkosságnak" tartották az ötletet. A Zep - Jimmy Page, Robert Plant, John Paul Jones és John Henry Bonham - azonban bízott saját erejében és hatásában: az 1968 őszétől kezdődő három év alatt a feje tetejére fordították a rock-világot, a kemény zene, a blues egészen sajátos ötvözetével, és a brit folk elemeit is úgy használták fel, ahogyan azelőtt senki más. Első három albumuk többszörös platinalemez lett, hétszer turnéztak az Egyesült Államokban (volt, aki akkoriban azt hitte róluk tengeren túli sikerük nyomán, hogy amerikaiak), bejárták Nyugat-Európát, a Távol-Keletet, most már őket kísérte az a tömeghisztéria, mint az előző évtizedben a Beatlest. A negyedik albumuknál már megengedhették maguknak, hogy azt csináljanak, amit akarnak.

Így talált rá mind a négy zenész a maga szimbólumára, amelyek részben a kelta, részben az okkult misztikából származtak. A Próféta figurája pedig egyenesen a tarot kártya Nagy Árkánumának IX. lapjáról jött. (A rőzsehordó mesebeli nagyapó alakjának eredete ismeretlen).

A zene, a nyolc dal pedig maga a tökéletesség.

A nyitó Black Dog egy hosszú, erőszakos riffre épül, furcsa féloldalas ritmusokkal kíséri Plant rhythm and blues-os énekét. A Rock And Roll a legjobb Chuck Berry-s hagyományokat követi, persze Zep-hangvétellel megbolondítva. Ahogyan Page a szólót először csak pedzegeti, majd elindítja a nagysebességű virgát, ma is elképesztő. Nem véletlenül volt ez a dal sokáig koncertnyitó, később pedig kötelező ráadás. A Rock and Rollt játszották a legvégén 1980. július 7-én Nyugat-Berlinben is, amikor utoljára voltak együtt a színpadon. Két és fél hónap múlva „Bonzo” Bonham, egy nappal a 12. amerikai turné előtt átitta magát a túlvilágra.

A The Battle Of Evermore megzenésített Tolkien-történet, akusztikus gitárokra és három nyakú mandolinra, amelyben Robert Sandy Denny-vel, a Fairport Convention egykori énekesnőjével énekel szép duettet. És ezt követi az első oldal végén a dalok dala, a Stairway To Heaven, amely egy tarot-út költői megfogalmazása három tételben, Page duplanyakú piros Gibson gitárjának és Plant éteri énekének főszereplésével.

hirdetés

Egy akkordfüzér, amelynek hallatán milliók szíve szorul össze, verssorok, amelyeket nemzedékek kívülről tudnak és együtt énekelnek a lemezzel. Ez a 7 perc 55 másodperc újraértelmezte a rockot, közös nevezőre hozta a misztikus balladákat a kemény rock-blues hatásokkal, az akusztikus gitárfutamokat a féktelen szólókkal.

A dalt Plant wales-i Bron-y-Aur (Arany Levegő) tanyáján kezdték el írni 1970 őszén egy ódon kandalló mellett, majd egy dél-angliai vidéki kúrián, Headley Grange-ben és a londoni Island stúdióban készült el a végleges változat. Születéséről számos legenda kering. A szöveget Robert Plant spirituális útkeresésének tekintik. Az énekes ekkortájt már belemélyedt a tarot-kártya rejtelmeibe, és a szélben lengedező, mennyekbe vezető lépcsőút gondolata jól egybevág a Remetével. Megtalálhatók benne fantasztikus elemek is, a rejtélyes Hölgy, vagy a nevetéstől visszhangzó erdő, amelyek a Plantnek oly kedves Arthur-legenda, vagy A Gyűrűk Ura világát idézik. Robert meríthetett egy további olvasmány-élményéből, Lewis Spence Mágikus művészet a kelta Britanniában című könyvéből is, így kerülhettek bele a szövegbe a Május-királynők, a dudások, és a nyüzsgő élő sövények.

A bevezető akusztikus gitár-akkordokról Jimmy Page azt állította, hogy különféle hangolásokat próbált ki két nyakú

gitárjának 12 húros felén. Ezt leginkább a Spirit kaliforniai hippi-zenekar vitatta, szerintük az ő egyik dalukban hallotta meg e futamot a Zep „agya” és tőlük „kölcsönözte”. Az ügyből évtizedekig húzódó per lett, végül elvetették a plágium vádját. Az akkordmenet viszont ugyanolyan kötelező lecke lett minden gitártanulónak, mint néhány évvel korábban az Animals House of The Rising Sunjának intrója. Olyannyira, hogy állítólag több amerikai hangszerboltban a gitárrészleghez kiírták: „No Stairway to Heaven”. A reneszánsz hangulatot erősítette a háttérből az a blockflőte-hang, amit John Paul Jones elektromos orgonán kevert ki. A "tépelődő" első részt egy határozottabb középrész követi, majd jön egy igazi hard-rock szóló, amelynek eredetileg öt változatát vették fel, és a végén az addig kifinomultabb hangján éneklő Plant Bonham dübörgése közepette üvölti a végső tanulságot:

„és minden egy és egy minden

Sziklák vagyunk s el nem porladunk”

A záró sor kíséret nélkül szólal meg a Hölgyről és a mennyei lépcsőútról, amely a távolba vész.

Mivel köztudott volt, hogy Page a híres-hírhedt mágus Aleister Crowley híve, még egykori házát is megvette, egyes keresztény fundamentalista körök azt állították: a dal sátánista üzenetet tartalmaz, amit akkor lehet hallani, ha valaki visszafelé játssza le a dalt. Az együttes ezt az ostobaságot mindössze egy mondatból álló közleményre méltatta: "A mi lemezjátszónk csak egy irányban működik: előre". A dalnak valódi tilalommal csak egyszer kellett szembenéznie, 2001. szeptember 11 után, amikor az amerikai rádiókból kitiltottak mindent, ami mennyet vagy poklot emlegetett.

És a második oldalra is maradtak gyöngyszemek: a Misty Mountain Hop szinte punkosan brutális, pedig ez is Tolkien-ihletés, a Hobbit című regényéből. A Four Sticks viszont megint tele van furcsa ritmusképletekkel, és John Paul Jones mellotronja nyugtalanító szimfóniát varázsol az ének mögé. Ennek igazi rejtelmei akkor jöttek elő, amikor bő két évtizeddel később Page és Plant arab és indiai muzsikusokkal hangszerelték át több korábbi szerzeményüket. A Going To California kis akusztikus pasztellrajz, amelyben „Percy” ismét bebizonyítja, ha még valaki nem jött volna rá, hogy nemcsak "üvölteni" tud. Ezt a hippi-emlékezést a nagy kanadai énekes-költőnőnek, Joni Mitchellnek ajánlották.

És a vége egyszerűen frenetikus: a When The Levee Breaks, Memphis Minnie 1928-as szerzeményének átdolgozása, Bonzo ágyúlövés-szerű dob-dübörgéseivel, és Plant hideglelős szájharmonika-játékával. Az eredeti dal az 1927-es nagy Mississippi-árvizet idézi fel, a Zep felvétele azonban 2004-ben új értelmet kapott, amikor a Katrina hurrikán elmosta New Orleanst. Ezt a zenét keverték a pusztulást bemutató klip alá, és Spike Lee is ezt a címet adta a katasztrófáról és a szövetségi kormány nemtörődömségéről szóló filmjének. Szinte látjuk, hogy Plant az őrült refrén közben saját tengelye körül forog és hatalmas hajkoronája forgószéllé válik.

Amikor egy hanyag gitárfutammal vége a lemeznek, a hallgató még egy ideig levegő után kapkod.

Ötven évek őrzök egy bakelit lemezt. Nem hét pecsét alatt. Keresztülment valamennyi viszontagságomon. Hallgattuk éjjel a hódmezővásárhelyi kollégiumban, énekórán a gimnáziumban – áldott emlékű Steiner Béla bácsi még elemezte is - döngettük klubban, barátnőnél. Később örömünnepet jelentett, máskor szerelmi bánatot, egyszer még gyászt is. És hallgattam csak úgy, mert hozzá volt kedvem. Mert éppen az akadt a kezembe. Vagy mert bekattant egy hang, és sürgősen elő kellett venni.

Legalább ötször költözött velem. A borítógerinc már egy eléggé elrongyolódott, a korongon jócskán akadnak karcolások, apró pattogások. De ezek nélkül nem is ugyanaz a lemez lenne, amelyről a Black Dog volt jelenlegi lakásom és a szomszédok tesztje - az előbbi kiállta a próbát, az utóbbiak nem. Egyszer egy repülőutamon rájöttem, hogy a Rock and Roll lendületes dobkezdésével szólal meg a fejemben a felszállás, annak semmihez sem hasonlítható fenséges érzésével együtt. A Stairway-t hallva valami mindig fojtogat, eszembe jut Plant elharapott kérdése a közönséghez: emlékeztek....(a nevetésre?) És amikor Párommal javítani akartunk otthonunk elektroszmog-helyzetén és áthelyeztük a hi-fi tornyomat, a When The Levee Breaks bódító gályarab-ritmusa mondta meg nekem, hogy itt sokkal jobb az akusztika, mint a másik sarokban. Néhány éve promóciós ajándékként megkaptam az újrakevert CD-változatot. Meghallgattam – aztán elővettem a jó öreg bakelitet…


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: