KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Nyílt levélben borítja a bilit az egyik legjobb magyar gimnázium

Benne van a magyar oktatás összes súlyos problémája, amelynek elsősorban a gyermekek látják a kárát.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2016. január 06.



A Boon.hu szerkesztőségébe érkezett kedden egy nyílt levél a miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestületétől. Miután az oktatásirányító nem válaszolt a gimnázium korábban tett észrevételeire, nyílt levelet írtak a kormánynak a közoktatás állapotáról. A levelet az elejétől a végéig közöljük:

"„Miért sírnak már megint a pedagógusok?!” – kérdezik sokan, „Állandóan fizetésemelést kapnak, ráadásul alig dolgoznak, délben mindennap otthon vannak!” – sajnos a társadalom jelentős részének ez a véleménye a tanárokról.

Tisztázni kellene végre néhány dolgot! Kezdjük a mindenkit érdeklő „állandó fizetésemelés”-sel. 2013-ban, a pedagógus-életpályamodellhez kapcsolódva kaptunk alapbéremelést. De csak az ígért összeg 60%-át! A maradék 40 %-ot négy év alatt „fizetgeti ki” az állam. Persze minden emelés előtt és után nagy sajtóvisszhangot kap az esemény, mintha egy-egy újabb béremelésről lenne szó. Ugyanakkor megemelték a kötelező óraszámot, megszüntették a pótlékok túlnyomó többségét. A kormány – a szakszervezetekkel kötött megállapodást megszegve – a pedagógus-bértáblát elválasztotta a minimálbér alakulásától, így mostantól az inflációkövetés sem valósul meg. A bérrendezés egyébként igencsak szelektív módon valósult meg: sokaknak szinte egyáltalán nem lett vastagabb a borítékja – főleg azoknak, akik több szakot tanítanak és szakvizsgával is rendelkeznek, s korábban túlóráik is voltak, sőt, jó munkájukért minőségi bérpótlékban részesültek, hiszen az ezekhez kapcsolódó többletjuttatásokat mind eltörölték. De az is mosolyra késztető (legalábbis kínunkban mosolygunk), hogy az életpályamodell pedagógus I. és II. kategóriája között a bérkülönbség nettóban 15.000 Ft körül van. (De látjuk, hogy hasonló manipuláció történik más szakterületek „bérrendezése” esetében is.) A mestertanárok kiválasztásával pedig sok esetben a közvetlen környezetük sem ért egyet. Ez aztán az életpálya…

És többségében mégsem ez az, ami miatt leginkább „sírunk”, ami miatt ez a levél is megszületett!

Az egész oktatási rendszert látjuk most már veszélyben! Kaotikussá vált minden! Bizonytalanság, elkeseredettség, sokszor apátia uralkodik a tanári szobákban. S az, hogy vannak még jól működő iskolák, jól megtartott órák, versenyeredmények („természetesen” nevezési díjakra és útiköltségre elkülönített keret nélkül),

sikeres érettségik és felvételik, kizárólag a tanárok lelkiismeretességének köszönhető – merthogy nem a környezeti hatásoknak és az oktatáspolitika tevékenységének, az biztos!

Ki működteti egyáltalán az iskolákat? Az önkormányzat, vagy annak egy cége? Valamelyik minisztérium, az Oktatási Hivatal, a POK…? A sok bába között elveszett a gyerek! A GYEREK, merthogy az egésznek róluk kellene szólnia!!! De nem ez történik!

Fotó: Herman Ottó Gimnázium

herman_otto_gimnazium

Az évenkénti – jobb esetben kétévenkénti – változások biztosan nem diák- és tanárbarátok. Hol a Nemzeti Alaptanterv változik (ami miatt az iskolák kénytelenek egy sor dokumentumukat újraírni, köztük a helyi tanterveket), hol az érettségi követelményrendszer, hol a továbbtanulási lehetőségek köre, de minimum a tankönyv (melyből mi, tanárok nem kapunk ingyenes példányt, így minden tanév azzal kezdődik, hogy meg kell vennünk a munkaeszközeinket). Csoda, hogy ilyen reformdömpingben nem teljesítenek egyes magyar diákok jól a nemzetközi felméréseken? (S a kormányzat a gimnáziumokkal szemben a szakképzőket preferálja, holott a legrosszabbul teljesítők leginkább ebből az iskolatípusból kerülnek ki – a padból kikerülve nyilvánvaló, hogy munkaerőnek sem lesznek elég magasan kvalifikáltak. Ugyanezért tovább fog súlyosbodni az európai szinten is gyengének számító idegennyelv-tudásunk is!) Van olyan gyerek, aki iskolai pályafutása alatt 6-8 újításhullámot is elszenved, persze a velük kísérletező pedagógusokkal együtt. Mert bizony a tanárnak is beletelik néhány évébe, hogy megtalálja annak legjobb módszerét, hogyan juttassa el az új ismeretanyagot a gyerekekhez. Ráadásul a tankönyvek új generációja nevében is kísérleti, azaz kipróbálás alatt álló, míg szakmailag igen színvonalas könyvek indokolatlanul a süllyesztőbe kerültek… Az oktatási rendszer minden változtatásával a gyerekekkel kísérletezünk! Az érettségi követelmények változtatása az egyik legfelháborítóbb: pl. a jövő tanévben érettségizők napjainkban szembesülhettek azzal a ténnyel, hogy vannak olyan tárgyak (pl. földrajz, kémia, informatika), melyeknél az érettségi elvárások utólag módosultak, hiszen ők az adott tantárgy tanulását már befejezték, mivel oktatásuk a középiskola első két évfolyamán történik.

Egy-két-három éves reformok pedig nem léteznek! Azokat felelőtlen próbálgatásoknak tekinthetjük csak. Egy igazi reformnak van kifutása – eltart például egy gyermek iskolába lépésétől az érettségiig. Melyik korosztálynál valósult ez meg utoljára Magyarországon?

Követeljük, hogy a jelenlegi reformoknak nevezett akciókat azonnal függesszék fel, míg társadalmi-szakmai konszenzuson alapuló közös nevezőre nem jutunk!

És a továbbiakban se lehessen változtatásokat olyan rövid határidővel bevezetni, hogy azok a tanulói korosztályok, akikre vonatkoznak (illetve tanáraik) ne tudnának arra lelkiismeretesen felkészülni! Például az érettségiben történő változtatás ne érinthessen olyan diákot, aki már gimnáziumba, szakközépiskolába beadta a jelentkezési lapját, vagy éppen oda jár! Ugyanígy a felsőoktatási szakok meg- és átszabása se ismétlődhessen meg még egyszer a néhány évvel ezelőtti botrányos módon, hogy akik négy-öt-hat-nyolc éve pl. jogi tanulmányokra készültek, az utolsó pillanatban azzal kellett szembesüljenek, hogy a férőhelyek száma a korábbiak töredéke lett, s annak nagy része is önköltségessé vált. De hasonlóan elhamarkodott, átgondolatlan lépés, a gyerekek központilag kötelezően előírt NETFIT felmérése a testnevelés órákon.

Ugyanakkor szakmai egyeztetés gyanánt nem fogadjuk el a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Karral történő egyeztetéseket! A kormány ilyenkor saját magával egyeztet, nem egy hiteles szakmai körrel! Mi értelme ennek? Legfeljebb annyi, hogy kipipálták a demokratikus megoldásokra való (ál)törekvéseket! Az említett szervezetbe belekényszerítettek minden tanárt, az önkéntes belépés lehetősége fel sem vetődött! Hol vannak demokratikus jogaink? A Pedagógus Kar által összetákolt etikai kódex pedig egyszerre felháborító és megmosolyogtató, támogatottság és jogalap nélküli szülemény.

book-845280_1280

A jelenlegi tananyagmennyiség elsajátítása már a legeslegjobb képességű tanulók határait is erősen feszegeti! Gyerekeink tényanyag-hegyeket kénytelenek bemagolni, de önálló véleményt többségük vagy képtelen kialakítani, vagy nézetüket nem tudják megfogalmazni és logikusan érvelni mellette. A heti óraszámok pedig az egekbe szöktek! Legyen mindennapos testnevelés (elegendő mennyiségű tornaterem nélkül), legyen mindennapos éneklés, legyen focioktatás… Egy középiskolás átlagosan heti 35 órát tölt az iskolában, s ezekre fel is kell készülnie. A motivált tanulók elvesztik gyermekkorukat, sokaknál pedig pszichés problémák alakulnak ki. Hol a határ? A gyerek napja is 24 órából áll! E mellett az uniformizált, egységesítésre törekvő oktatási rendszer bebetonozza az eltérő szociális, egészségügyi vagy mentális helyzetből származó különbségeket. Ennyi féle hátrány szerinti differenciált oktatás nem valósítható meg egy osztályon belül. A gyerekeink, s így az ország jövője forog kockán!

A mi napjaink is 24 órásak, a heti munkaidőnk pedig 40 óra! További adminisztrációs terheket nem tudunk és nem is akarunk elviselni! Tartsunk meg 26 órát! Készüljünk is fel rájuk lelkiismeretesen (ráadásul az éppen aktuális reformszellőnek megfelelően), írjunk hozzá óravázlatot, tematikus tervet, tanmenetet… A dolgozatokat időben állítsuk össze és javítsuk ki. A tehetségesekkel és a lemaradókkal foglalkozzunk külön is. Szervezzük meg az osztálykirándulást, tartsunk fogadóórát, szülői értekezletet, rendezzük meg az iskolai élet elengedhetetlen ünnepségeit, vigyük a gyerekeket színházba, múzeumba… és írjuk meg a portfóliót, az önértékelést! Nem! A lelkiismeretes tanár eddig is legalább heti 50 órában foglalkozott a munkájával, több felesleges tevékenységre nem akarunk áldozni a már így sem létező szabadidőnkből!

Munkánk minden pillanatát folyamatos ellenőrzés alatt akarják tartani, mintha nem épp a mi munkánk szólna arról, hogy folyamatosan egy osztálynyi gyerek ellenőrzi (természetesen a szülőkkel együtt)! Emellett még óralátogatásokra van szükség, és 80-100 oldalas portfólió írására az életpályamodell előmeneteli rendszeréhez kapcsolódóan, és szakfelügyeleti ellenőrzésekre, kétévenkénti önértékelésre (BECS, leánykori nevén PÖCS). Persze utóbbihoz még saját magunknak ki is kell dolgozni az eljárási rendet. Dokumentumok, papírok, elektronikus adatszolgáltatás… És mikor taníthatunk végre??? Vagy éppen az a cél, hogy a felnövekvő generáció már kérdezni se tudjon?

Az oktatáspolitika ennyire nem bízik a „nemzet napszámosaiban”? Nem dolgozunk rendesen vagy eleget, így többszintű ellenőrzésre szorul a munkánk? Ez a központi megítélés? A törvényalkotóknak be kellene látniuk, hogy a belső ellenőrzési rendszer erőltetésével és az életpálya hibás bevezetésével megosztották a pedagógustársadalmat, a bizalmatlan iskolai légkörnek viszont a diákok láthatják kárát.

toll

Az igazgatóktól is elvették legfontosabb jogköreiket: se önálló gazdálkodás, se munkáltatói jogok, még az iskola épülete sem hozzájuk tartozik az ott dolgozók egy részével együtt. Hivatalosan még a portást sem utasíthatja esetleges feladatokra, nincs egyetlen technikai dolgozó, aki az igazgató irányításával végezné a munkáját. Miért kellett az iskolavezetőket gyámság alá helyezni? Az iskolaépületek rosszabb állapotban vannak, mint valaha. Nincs pénz alapvető dolgokra. A tantermeket a szülők festik, a karbantartás akadozik. Három év után is egymásra mutogat a fenntartó KLIK és az üzemeltető önkormányzat, ha pl. néhány tízezer forintos költségen balesetvédelmi okokból meg akarjuk erősíttetni a könyvtári polcokat. Évek óta egyetlen taneszközt, sporteszközt, könyvtári könyvet sem vásárolhattunk. A tanulmányi és sportversenyekkel kapcsolatos költségeket csak részben biztosítja a fenntartó, így megkérdőjeleződik a tehetséggondozás fontossága is. Vannak tanárok, akik hónapok óta nem kapják meg fizetésüket! (De van olyan Németországból érkezett lektor is, akinek a szolgálati lakásában kikapcsolták a villanyt és a fűtést, mert azt nem fizette a KLIK – milyen hírünket fogja ő vinni Európában?) Ez a fenntartói-üzemeltetői rendszer jól működik?

Egyáltalán a tanórákon kívül működik még valami jól és ésszerűen a magyar közoktatásban??? Gondolhatja azt valaki komolyan, hogy az alapproblémák végtelen során javítani fog az újabb és újabb kötelezően előírt dokumentációk elviselhetetlen tömege?

"
Mi továbbra is TANÍTANI szeretnénk!

Egységesen akarjuk támogatni tanítványainkat fejlődésükben – nem megosztottan! Jó hangulatban bemenni a munkahelyünkre – nem idegesen, elcsigázva vagy belebetegedve a stresszbe! Önkéntesen belépni olyan szervezetekbe, amelyekbe mi szeretnénk – de nem beterelve! Nem ágálunk az ellenőrzések ellen, ha ezt feletteseink (a munkaközösség-vezetők és igazgatók) végzik, illetve olyan szakfelügyelők, akik szakmai tekintélynek számítanak. Nem berzenkedünk az olyan adminisztráció ellen, amely közvetlen kapcsolatban van oktató-nevelő munkánkkal, azaz a naplókat, bizonyítványokat továbbra is megírjuk! Mi is követeljük, hogy negyvenórás legyen a munkahetünk, és ezért végzettségünknek, elvégzett munkánk minőségének és a munkában eltöltött éveknek megfelelően differenciált bért kapjunk, ne pedig nem létező életpályamodellről meséljenek nekünk! Szeretnénk, ha az igazgató újra „főnök” lenne, hogy az iskola önállóan gazdálkodva maga határozza meg a felhasznált pénzeszközök prioritását. Tiszta, átlátható, mindenféle pénznyelő, központi vízfejtől mentes fenntartói viszonyrendszert követelünk! S legfőképp NYUGALMAT akarunk, mely politikától, álreformoktól mentes, hogy legalább néhány évig ugyanazt a könyvet használhassuk! Pedagógusok vagyunk: megtanultuk, hogy mit és hogyan kell tanítani – ha hagyják!

Szeretnénk a felnövekvő generációkat jól felkészíteni az élet kihívásaira, hogy képesek legyenek megfelelni a kor követelményeinek!

Vegyék ezt segélykiáltásnak, kérjük a felettes szervek és a társadalom támogatását, segítségét!

a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete"

Ha érdekesnek találtad a nyílt levelet, oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Annyit vártunk erre, és most itt van” – Leírhatatlan boldogságban él új családjában a kisfiú, aki születésétől kezdve évekig egy kórházi ágyban lakott
A pár második hete viszi bölcsibe, utána minden nap a játszótéren kötnek ki, mielőtt hazamennek Komlóra. Az ügyvéd közben az örökbefogadás lezárását várja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Reggel bölcsi, aztán irány a közeli játszótér Komlón: Melinda és Jani második hete ezzel kezdik a napot a kisfiúval. A hinta a kedvenc, minden ülésre fel kell ülni. A bölcsiben is hintázott, ott Zsófi lökte, derül ki a Házon kívül riportjából, amit arról a kisfiúról készítettek, aki születésétől kezdve egy kórházi ágyban élt, majd újdonsült nevelőszülei hosszú küzdelem után fogadhatták örökbe.

A játszótéren találkoznak az ügyvéddel is, aki hónapok óta mellettük áll. Azt mondja, várják az örökbefogadási ügy lezárását és az illesztést, hogy a határozat kézhezvétele után a gyermeket családként magukhoz vehessék. Arról is beszél, hogy sok ember összefogása után nyitottabb lett a gyermekvédelem: megkérdezik a szakmai civil szervezeteket, az örökbefogadókat és a nevelőszülőket, és bevonják őket a gyakorlat alakításába.

Hazafelé a kocsiban Melinda felidézi, hogy minden egy puszival kezdődött a pécsi kórház gyermekosztályán. Éjszakás volt, játszottak, a kisfiú odahajolt, puszit akart adni. Az osztályon ez nem szokás, de ő sem bírta ki, és „szétpuszilgatta”. Ahogy ránézett, megfogta az arcát, egy pillanat alatt eldőlt benne: hazaviszi.

Ma már azon kapják magukat, hogy a hátsó ülésen ott szuszog valaki. Otthon a legapróbb dolgok is új élménynek számítanak. Este Melinda tízpercenként benéz a szobába, figyeli a gyerek nyugodt alvását.

Előfordul, hogy a kocsiban alszik el, mire hazaérnek. A ház új terep. Felfedezi az emeletet, megnézi a polcokat is. Az egyik polc azóta készült el, mióta utoljára járt itt.

„Amikor szomorú vagyok, vagy rossz napom volt, belegondolok, hogy mindjárt hazamegyek, és átölelhetem végre. Azt látom anyuékon, hogy boldogok nagyon” - mondja Nóri, a kisfiú új testvére.

A kisfiú még csak egy-egy szó mond, de gyorsan tanul. Mindent mond új családtagjai után, nincs olyan szó, amit ne próbálna kimondani, és szépen meg is jegyzi. Az étvágya is megjött, azonban sírni még nem tud. A kórházban hagyott gyerekek egy idő után nem sírnak. Ő több mint három évig lakott egy kórházi szobában. Most már azonban van kiktől várni a vigasztalást.

„Ha valamit nem lehet, legörbül a szája, főleg ha Nórihoz vagy Olivérhez szeretne felmenni és nem szabad, látszik az arcán, de nem sír. Tényleg meg kell tanulnia sírni tulajdonképpen” - mondja Melinda.

„Annyit vártunk erre, és most itt van. Megvan. Itt van, igen. Ez leírhatatlan boldogság”

– teszi hozzá az anyuka.

Jani az idősebb gyerekek nevelőapja. Arra a kérdésre, hogy ez a kisfiú a közös gyerekük lesz-e, a válasz: igen, igen. Szerintük meg volt írva, hogy oda kell menni dolgozni, meg kell ismerni a kisfiút, és haza kell hozni egy kicsit hétvégére. Sorsszerűnek látják, hogy ennek így kellett lennie.

A Házon kívül teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
100 nap után hazamehetett egy 690 grammal született baba a Honvédkórházból
Alexa 23 hét 4 napra született, több mint három hónapot töltött a koraszülött intenzív osztályon. Most végre eljött a nagy nap, amikor édesanyjával együtt hazatérhetett a családjához.


Örömteli hírről számoltak be a Honvédkórház Facebook-oldalán: több mint három hónap után hazaengedtek egy koraszülött csecsemőt.

A kis Alexa 23 hét 4 napos várandósság után 690 grammal született meg a kórházban. Édesanyjával kereken 100 napot töltött a Perinatális Intenzív Centrum (PIC) osztályon, ahonnan 2975 grammal mehetett haza.

A bejegyzés szerint szülei mellett két nővére is várta otthon a babát. A kórház jó egészséget és sok boldogságot kívánt a családnak.

A kislányról születéskori és mostani fotókat is megosztottak, így jól látható a fejlődése.

Az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórház Perinatális Intenzív Centruma (PIC) a legmagasabb, 3-as progresszivitási szinten látja el a legkisebb, az életképesség határán született újszülötteket is. A kórház struktúrájához szervezetten kapcsolódik a koraszülött-utógondozás és a fejlődésneurológiai követés is, amely a hazaadást követően támogatja a családot.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy tanyán találták meg a 7 éves kisfiút, akit több száz önkéntes keresett Lajosmizsén
Drónokkal és kutyákkal is kutattak az autista gyermek után. A helyi rendőrség a Facebookon mondott köszönetet mindazoknak, akik valamilyen módon segítették a keresést.


Épségben előkerült az a 7 éves kisfiú, aki csütörtök délután tűnt el Lajozsmizsén. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint az autista gyerek egy tanyasi házból szaladt el 15 óra körül. A szülők bejelentése után a rendőrök nagy erőkkel, önkéntesek segítségével kezdték el keresni. Kutyákkal, hőkamerás drónnal is próbáltak a nyomára bukkanni.

Az összefogásnak meg is lett az eredménye: pár órával később már azt közölte a rendőrség, hogy épen, egészségesen előkerült a kisfiú.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a Facebookon számolt be a keresés részleteiről. A posztban, amit „Egy kisfiú eltűnésének margójára” címmel tettek közzé, megköszönték „a civilek, civil szervezetek, társszervek és szolgálaton kívüli kollégák azonnali segítségnyújtását.”

A rendőrség közlése szerint „a gyermek a lajosmizsei otthonából tűnt el pillanatok alatt, annak ellenére, hogy szerető szülei minden pillanatban vigyáznak rá.” A bejelentés után azonnal megkezdték a keresést, amihez segítséget kértek „a jó szándékú emberektől”.

A felhívásukra érkezett reakciókról azt írták: „Segítségkérő Facebook-posztunkra rövid időn belül több százan reagáltak: civilek, civil szervezetek, önkéntesek, kutyás keresőcsapatok és hőkamerás drónokkal érkező segítők indultak útnak az ország különböző pontjairól.” Hozzáteszik, hogy „akik pedig nem tudtak személyesen részt venni, bátorító, támogató üzenetekkel, megosztásokkal segítették a keresést”, amely végül sikerrel zárult.

„A kisfiú szerencsére néhány órán belül épségben előkerült; egy közeli tanyán találták meg, és jól van”

– írták a posztban, amelyben köszönetet mondtak mindazoknak, akik segítették a munkájukat.

Hosszú listában sorolták fel a keresésben részt vevők segítségét, melyek között polgárőrök, tűzoltók, családsegítők, önkormányzati dolgozók, vadásztársaság tagjai és különböző mentő egyesületek képviselői is vannak.

„Számunkra, rendőrök számára felemelő és megható volt átélni ezt a példátlan összefogást, és azt gondoljuk mindenki ugyanígy érzett. Az összefogásnak valóban teremtő ereje van. Hálásan köszönjük mindenkinek – annak a legalább 300-400 önkéntesnek, szervezetnek – a segítséget”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Új szerepet vállalt a „nyugdíjas” Zacher Gábor
Az ország toxikológusa ugyan már elérte a nyugdíjkorhatárt, de továbbra is dolgozik, sőt, most újabb feladatot vállalt el. Jószolgálati nagykövetként fogja segíteni az Országos Mentőszolgálat Alapítvány munkáját.


Nemrég írtunk arról, hogy Zacher Gábor, az ismert toxikológus elérte a nyugdíjkorhatárt, ebből az alkalomból pedig a mentős kollégák megható meglepetéssel köszöntötték. Egy álriasztással csalták a kedvenc kávézójába, ahol bajtársai és Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója várták.

Zacher Gábor azonban még hallani sem akar a visszavonulásról. Mivel további szolgálatteljesítésének egészségügyi akadálya nincs, a mentőszolgálat engedélyével továbbra is gyakorolhatja hivatását a Központi Mentőállomás rohamkocsiján. A mentőorvos korábban már tisztázta a félreértéseket, és jelezte, hogy csupán papíron lett nyugdíjas, de a munkát nem hagyja abba.

„Abszolút minden megy tovább, csak nyugdíjasként. El nem tudnám képzelni, hogy otthon legyek heti hét napot. Egyelőre szellemileg és fizikálisan is bírom a történetet”

– mondta a Blikknek.

Ezt a szándékát a tettei is igazolták: egy október végi interjúban elmondta, hogy a hatvani kórház sürgősségi osztályán továbbra is vállal havi négy műszakot, és mentőorvosként is dolgozik. „Én nem ismerem a 8-tól fél 5-ig tartó munkaidőt, fiatal orvos koromban volt, hogy bementem péntek reggel és hétfőn jöttem csak haza” – jellemezte a munkabírását.

Most az is kiderült, hogy az orvos újabb feladatot is vállalt: ő lett az Országos Mentőszolgálat Alapítvány jószolgálati nagykövete.

Dr. Czakler Éva, az OMSZA alelnöke szerint Zacher Gábor hitelesen képviseli az egészségügyi témákat. Nagykövetként a jövőben az egészségtudatosság népszerűsítését, a lakosság tájékoztatását és a támogatók bevonását segíti. Az első közös akciójuk egy adventi jótékonysági kampány lesz, amellyel a mentők áldozatos munkájára hívják fel a figyelmet.

„Számomra nem is volt kérdés, hogy elfogadom-e a felkérést”

– mondta az új megbízatásáról.

Zacher Gábor emellett hamarosan új könyvvel is jelentkezik: november végén jelenik meg a Kálmán Norberttel közösen írt, Zacher 3.0 – Az én mentőszolgálatom című kötete, amely a mentőmunka hétköznapjait mutatja be az 1980-as évektől napjainkig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: