MÚLT
A Rovatból

Különutak a szocializmusban: a maszek zöldséges és a butik

A legnagyobb menők a maszek zöldségesek voltak, a legnagyobb menőség pedig a butikban vásárlás.
Tóth Eszter Zsófia írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban, Címkép: Fortepan/Urbán Tamás - szmo.hu
2018. május 26.



A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

A maszek zöldséges fogalom volt az 1980-as években. Bár a szocialista időszakban mindenki egyenlőnek számított, a jövedelmek között igenis volt különbség. A kiemelkedően magas jövedelműek közé tartoztak a maszek zöldségesek is, akiknek kacsalábon forgó nyaralójuk volt a Balatonon és természetesen nem lakótelepeken éltek. Írásomban annak járok utána, hogyan ábrázolta őket a korabeli sajtó. A maszek zöldségesek magánkisiparosként a szocialista gazdaság kereslet-kínálati viszonyai között betöltöttek egy űrt: szép, jó minőségű árujuk volt, igaz, drágábban, mint az állami boltokban, de a vevőknek így is megérte náluk vásárolni. A butik különlegesnek számító divatcikkeket árusító kiskereskedelmi bolt volt a szocialista időszakban. A maszek kiskereskedelem bástyája, ahol menőnek számított vásárolni. Szemben a konfekcióiparral, egyedi termékeket és nem tucatárukat árusítottak. Mai cikkünkben a szocialista gazdaság ezen két különutas résztvevőjét járjuk körül.

A maszek zöldséges

"A dinnyelétől ragadós százasokból összeszedett vagyon lehetővé tett egy morzsányi luxust."

– olvashatjuk egy retroblogon. A maszek a szocialista időszakban kiváltságosnak számított, nem az államnak dolgozott, hanem a maga ura volt, magán kiskereskedőként. Kevés szakmában engedélyezték ezt: cipész, zöldséges, trafikos kapott leginkább lehetőséget magán kereskedelmi tevékenység végzésére. A maszek zöldséges áruja, bár drágább volt az államinál, sokkal szebb és jobb minőségű volt, részben ez tette lehetővé meggazdagodásukat. A maszek zöldségesek a termelőktől vásárolták fel az árut, majd azt adták el. Az árrés képezte a meggazdagodás alapját.

"Az árak — mindenki számára egyformák. A maszek zöldségesnek éppen úgy negyvennyolc forintba kerül egy kiló eper, mint a háziasszonyoknak. Természetesen a kiskereskedő már annyiért árulja a saját boltjában, amennyiért el tudja adni..."

(Forrás: Népszava, 1987. június 16. 16.)

A hartai Lenin MGTSZ tej- és zöldségboltja, no meg borozója, 1975. (Jáki László/Fortepan)

A maszek zöldségesek világa egy mini kapitalizmusnak számított a szocializmusban: a piacgazdaság törvényei működtek számukra. Aki nagyobb haszonra tett szert az értékesítés közben, többletjövedelme lett.

Maszek zöldséges — csak ez a két bűvszó lebeg előtte. Ki tudja, miket képzel mögé. Azt hiszem, mind a ketten sejtjük. Minimum egy villát Pasaréten, nyaralót a Balatonon, ezüstszürke dízel-Mercit, távol-keleti körutazást… Szó se róla: akad dúsgazdag ember a szakmában, nem is egy.

(Forrás: Új Tükör, 1983. október 23. 8.)

Muszbek Mihály, a Skála Coop vezérigazgató-helyettese szerint a maszek zöldséges titka az volt, hogy igazi gazdaként, rugalmasan alakítja az árakat és udvariasan kínál. Az állami boltok alkalmazottait ezzel szemben nem motiválta semmi az értékesítés sikerében. Egy zöldségesbolti alkalmazott 8000 Ft-ot keresett havonta. (Forrás: Reform, 1988. december 23. 6.) A Ludas Matyi cikkében is az érdekeltséget emelte ki, a maszek zöldséges még a felújítással is gyorsabban végzett, mint az állami bolt, hogy csak kevés időre kelljen bezárnia:

"Egyszer (...) utánajártam, hogy a maszek zöldséges bolt miért nincs sohasem zárva festés, tatarozás miatt, (és) miért van hetekig zárva az állami zöldség- és gyümölcsüzlet, amikor tatarozzák? Arra az egyszerű eredményre jutottam, hogy a maszek zöldséges egyetlen éjszaka kimeszeli a helyiséget, felsúrolja a padlót, lemossa a pultot. (...) Ehhez felvesz néhány hozzáértő szakmunkást, akik (...) rohammunkában elvégzik a tatarozást."

(Forrás: Reform, 1988. december 23. 6.)

A maszek zöldségeseknél kaphatóak voltak olyan termékek is, amelyek az állami boltban nem. Árkus József egy ezzel kapcsolatos párbeszédet írt le tárcájában:

"Bemegy egy vevő a maszek zöldségeshez, és felháborodik, hogy miért kerül tizenkét forintba a sárgabarack, amikor az államiban csak hat forint az ára. A boltos megkérdezi, hogy akkor miért nem ott vesz? Mert ott éppen nincs, mondja a vevő. Mire a maszek: — Ja kérem, ha nekem nem volna barackom, nálam is hat forintba kerülne."

(Forrás: Népszabadság, 1980. augusztus 17. 16.)

Zöldséges az üllői úton, 1975. (Magyar Rendőr/Fortepan)

1982-ben a Jövő Mérnökében egy ironikus cikket közöltek arról, hogy amikor egy házban a felsőbb emeleteken nem volt víz, a maszek zöldséges s butikos felesége megoldotta, hogy náluk legyen és még árusítottak is belőle a lakóknak. A kivagyiság, a találékonyság korabeli paródiáját olvashatjuk:

"Nyolcadik emelet 45. Nickelfingher Arnold, maszek zöldséges.

— Nálunk van víz.

— ? ?

— Kristálytiszta karsztvíz folyik a csapból.

— Ez hogy lehetséges?

— Tudja, itt alattunk 3 ezer méterre jó minőségű ivóvizet találtak. Fúrattam egy kutat és most a ház oldalán egy csövön jön hozzánk a víz.

— Ez nagyon sokba kerülhetett. Mivel foglalkozik a kedves felesége?

— Butikos.

— És mit szóltak ehhez a lakótársak?

— Itt az emeleten a szomszédoknak kimérjük a vizet. Tíz forint egy vödör. Nagyon örülnek neki."

(Forrás: Jövő Mérnöke, 1982. szeptember 24. 6.)

Zöldségesbolt a Váci út és a Forgách utca sarkán 1976-ban (Urbán Tamás/FORTEPAN)

1983-ban a maszek zöldséges előnyeit ecsetelte a Népszabadság:

"Magam akkor is úgy vélem: messze vagyunk még attól, hogy mindenki egyaránt vehet a bőség kosarából, ahogy a magyar költő álmodta, vagy a mindenki szükségletei szerint elv gyakorlati megvalósulásától, amit tudományos világnézetünk megalapítója az emberiség történelme legfejlettebb társadalmának ismérvei között sorol fel. Egyelőre elég, ha az ember valahol lakása közelében belenyúlhat a zöldségeskosárba, s nem kell messziről cipelnie magával mondjuk a burgonyát, ami olcsó népélelmezési cikk. Hogy a maszeknál drágább, mint az államiban? Istenem, ha másképpen nem megy, legyen úgy. Mit érek vele, ha olcsóbb másutt a krumpli, csak éppen nem vagy nagyon bonyolultan jutok hozzá?"

(Forrás: Népszabadság, 1983. június 15. 4.)

1983-ban Komár László énekes a maszek zöldséges lányát tartotta a legszebbnek:

"Ma már nem foglalkozom világsztárokkal. Megelégszem a közvetlen környezetemmel is. Pillanatnyilag a sarki maszek zöldséges lánya a legszebb nő számomra. A hozománya sem megvetendő, de már nős vagyok!

(Forrás: Ifjúsági Magazin, 1983. 11. 18.)

A Népszabadság újságírója azonban 1987-ben már nem volt elégedett a maszek zöldségesekkel – ami nem csoda, mivel nem a szocialista gazdaságnak termeltek hasznot, hanem saját maguknak:

"Hogy a maszek zöldséges árai magasabbak — bár árui szebbek —, mint az állami vagy a szövetkezeti üzletekéi, azon már nem csodálkozom. De azon igen, hogy a maszek zöldséges egy hajszálnyival sem kedvesebb a vevőihez, mint az állami elárusító. Még inkább azon, hogy pontosan ugyanolyan fejszámoló bűvésznek mutatja magát, mint alkalmazott kollégái: rádobja a mérlegre a drága primőrt, még meg sem áll a mérleg nyelve, ő már közli is megfellebbezhetetlen ítéletként a félelmetes sebességgel kiszámított, vagy inkább kinyilatkoztatott végösszeget.

(Forrás: Népszabadság, 1987. július 9. 4.)

Az Új Tükörben arról írtak, hogy a diákok szerint felmerült: érdemes-e tanulni, mivel zöldségesként iskolai tudás nélkül is meg lehet gazdagodni: az olyan sokszor és fennen hangoztatott primitív diákvélemények, hogy a maszek zöldséges egyetlen József Attila-sor ismerete nélkül is megkeresi a maga hatvanezer forintját. (Forrás: Új Tükör, 1986. október 26. 45.) 1988-ban az Új Tükör azért kritizálta a meggazdagodott zöldségeseket, mert nem adakoztak jótékony célokra:

"A mai magyar zöldségmilliomosok még nem alapítottak képtárat, nem tettek alapítványt a vakok javára, sem a kezdő zöldségesek megsegítésére. Ülnek a pénzükön, jobb jövőre várva. Vagy gyorsan, iszonyú sebességgel „felélik”."

(Forrás: Új Tükör, 1988. január 31. 8.)

Zöldséges az óbudai Föld utcában a Szőlő és Solymár utca között 1973-ban (Urbán Tamás/FORTEPAN)

A maszek zöldségesek meggazdagodása tehát egy egészen sajátos szocialista jelenség volt. Kellett hozzá az, hogy az állami boltokban kapható áruknál jobb minőségű termékeik legyenek, leleményesen felvásárolják a termelőktől az árut. Az áru eladásában, mivel saját zsebre dolgoztak, érdekeltek voltak. A hirtelen meggazdagodásnak az 1980-as években az állam már nem tudott, nem mert gátat szabni, így irigyeiknek csak vitriolos újságcikkekre futotta.

A butik

A butik szó eredeti jelentése egyébként kis bódé, elárusítóhely és csapszék volt. (Forrás: Hexendorf Edit: Jelentésfejlődés és nyelvművelés. Magyar Nyelvőr. 1973. 151.) A butik fogalmát így definiálta 1971-ben a Magyar Ifjúság:

"A butik tulajdonképpen apró kis női divatüzlet, ahol a legújabb divatos holmik napok alatt árusításra kerülnek, ahol a bizsutól az estélyi ruháig, a bőrmellénytől a divatbohóságig mindent árusítanak. Londonban, Párizsban, Stockholmban vannak utcasarkok, amelyek csupa ilyen kis apró „divatböngészdéből” állnak, mégis egyetlen üzletben sincs egyforma holmi."

(Forrás: Magyar Ifjúság, 1971. december 10. 27.)

A butik szó változatairól 1974-ben értekezett a Népszava újságírója:

"Nem tudom, mikor kezdődött Budapesten a „butik”-járvány. Először csak magánüzletek cégtábláján figyelhettük meg a tüneteket, mégpedig azonnal többféle változatban Volt — és van —, ahol csak amúgy „magyarosan” Butik, másutt a nyugati műveltség hatására már Boutique, és akad félművelt változat is: Boutik."

(Forrás: Népszava, 1974. március 15. 5.)

Annak ellenére, hogy 1973-ban maga a belkereskedelmi miniszter próbát gátat szabni a kifejezés terjedésének, az elnevezés népszerű lett. (Forrás: Új Tükör, 1974. január 22. 17. 5-ös állásfoglalás) 1972-ben riportot közölt az Ifjúsági Magazin arról, miért öltözködnek butikból a tinédzser lányok: Zsuzsa textilgyárban dolgozott, estin járt gimnáziumba: barátnőjével

"Ma éppen gazdag zsákmányt ejtettek egy József körúti butikban: kapucnis kardigánok, lábszárra tekerhető saruk kerülnek elő a szatyrukból. Zsuzsa még egy kötött mellényt is megrendelt 720-ért. — Ezernyolcszáz elment, mert piszok drágák a maszekok — jegyzi meg Zsuzsa. — De megéri. Az ember legalább nem érzi magát uniformisban.

(Forrás: Ifjúsági Magazin, 1972. június 5.)

A cikkben megszólaltattak butikosokat is:

"Mindent kis szériában, hogy egyénien öltözhessenek, ez az elvem — mondja Vámos László divatáru kereskedő a Fürst Sándor utcában. Való igaz, az egyik szoknya zsebén kör van, a másikén szív, és az árak sem túl magasak.(...) Vannak, akik naponta bejárnak figyelni az újdonságokat. Félretetetik, aztán fizetés után jönnek érte — tájékoztat Nagy Sándor Szent István körúti mini-üzletében.” Volt, aki számjegyeket kért a pólójára, olyat, ami a nyugati beat együttes tagok pólóján látott, meglett az is.

(Forrás: Ifjúsági Magazin, 1972. június 5.)

Butik a Kígyó utcában, 1972 (Urbán Tamás/FORTEPAN)

Menő butiknak számított például a híres focista, Bozsik József feleségének trikotázsa a budapesti Kígyó utcában (más Aranycsapat tagoknak is adtak engedélyt butik nyitására). Elek Lenke így emlékezett vissza a Bozsik Trikotázs (kötöde) kínálatára 2016-ban:

"A mára szinte eltűnt népszerűségű kötött pulóverek lelőhelyei fél évszázada és jó darabig a maszek kötödék voltak. Kiváltságnak számított, ha valaki ilyet nyithatott: 6:3 kellett hozzá, vagy kiváló felső elvtársi kapcsolatok, vagy mindkettő. A Bozsik kötöde ilyen volt, de a Váci utcai Gerti – kapualjban lévő kirakatával – kedveltebb lelőhelynek számított a budapesti fiatalok körében. Pedig mai szemmel nézve nagyon egyszerű, csíkos vagy uni (egyszínű, mintásan kötött), kerek vagy „tviszt” kivágású pulóverek készültek a hangosan zümmögő-kattogó kötőgépeken.

(Forrás: Elek Lenke: 50 év. Budapest, 2016. március, 9.)

A Váci utcai üzletek jelentettek egy darabka nyugatot a korabeli divatvilágban. Itt és a környező utcácskákban voltak megtalálhatóak azok a butikok, amelyeknek nemhogy vadászniuk kellett a vevőket, hanem alig győzték a megrendeléseket. Ilyen volt Bácskay Kitty boltja, a Kitty Lauro is. Kitty tolmácsként dolgozott korábban, ezt cserélte le a butikos hivatásra. Külföldi lapokból vett szabásminták alapján készített egyedi tervezésű ruhákat. Pataki Ági modellnek pedig a Váci utca 10. szám alatt volt üzlete és híre volt a Rotschild butik is. Az Új Tükör 1980-ban egy pályamódosító fogorvosról számolt be, akinek megérte:

"Fogorvos volt, Pesten nem kapott állást, végül valahogy butikot nyitott. Nyolc-tíz éve csak, de már a saját villájukban laknak, a leányfalui telken üdülnek, és a fia, a lányaimnál alig idősebb fia a saját autóján indul a saját lakásába.

(Forrás: Új Tükör, 1980. november 23. 19.)

Kígyó utcai életkép 1972. (Urbán Tamás/FORTEPAN)

1982-ben az Új Tükör arról számolt be, hogy a butikok elterjedése a régi varrónők világának leáldozását jelentette és egy új szakmát is létrehozott: a közvetítőjét.

"Akadt hónap, amikor a VIII.— IX. kerületben egyszerre tizenkét idősebb női szabó jelentette be visszavonulását. Pedig ők még bírták volna erővel. Amit nem bírtak: a megnövekedett terheken túl a konfekció javulását és főképp a butikok kíméletlen konkurenciáját. Néhányan egy ideig úgy védekeztek, hogy megpróbáltak a butikosoknak dolgozni. Lola ismer közülük néhányat. Lola nem butikos, csak afféle közvetítő. Kis piros Polski Fiatján naphosszat a városban szaladgál: ő vásárolja meg az éppen legdivatosabb színű és legolcsóbb anyagokat, ő viszi a varrónőkhöz, a készárut pedig a környék butikjaiba. Lola érző szívű fiatal teremtés. Ám mit számít ez az üzlet kemény realitásaival szemben? — Szegény öreglányok! — biggyeszti sajnálkozón a rúzsban égő, szép ajkait. — Egy-kettőjükkel megpróbálkoztam, mert, ugye, kell a számla, ha ellenőrzik... De hát lassúak, szegénykéim, és folyton fönnakadnak valamin. Hogy vacak az anyag, hogy nagyon gyúródik, hogy nem fognak tartani a varrások... Jaj, drága, mondom, nem egy életre szól az, csak egy nyárra. Sajnos, nem tudnak ők már a mai divattal lépést tartani. Arról nem beszélve, mennyivel drágábbak, mint az a gyeses gyári varrónő, aki fele idő alatt ledarálja nekem az egészet, svarcban (feketén)."

(Forrás: Új Tükör, 1982. június 27. 8.)

A Népszabadság újságírója 1983-ban azon élcelődött, hogy a butikokban csak feliratos pólókat lehetett vásárolni (mivel az volt a menő) és szerinte tisztességtelen haszonra tettek szert a butikosuk:

"Egyszínű, fehér pamuttrikót keresek; olyat, amiről nem az derül ki, hogy én valamelyik amerikai egyetemre járok, netán többek kedvese vagyok — mondtam némi éllel. (...) az árszint harminc-negyven százalékkal is magasabb, mint ahogy azt a reális ár- kalkuláció alapján még elfogadható nyereséggel adniuk kellene. Ráadásul egy-egy gyártó-szállító kisiparos engedélye mögött sok „név nélküli” bedolgozó áll."

(Forrás: Népszabadság, 1983. május 15. 4.)

A cikkben a szerző beszámolt azért a butikok előnyeiről is:

"Budapesten és a vidéki nagyvárosokban gomba módra szaporodó, a főútvonalak mentén a kapualjakat ellepő tenyérnyi vitrinfelületeket is kihasználó Zsazsa, Lizy, Kitty butikok, trikotázsok terjedése mindenképpen jó dolog. Mert igaz ugyan, hogy sokféle bóvlit, ízlésromboló aprócikket is árusítanak itt, de lényegesebb, hogy a blúzok, szoknyák, blézerek, trikók, nadrágok ‘és dzsekik túlnyomó többsége színben, fazonban valóban divatos, keresett. A butikokban a hazai konfekcióipar másfél-két éves „divatkövetése” két- három hónapra csökken. Ráadásul a kis boltokban egy helyütt lehet kapni a ruhához illő övét, táskát, sálat, bizsut s újabban cipőt is. Miniben tehát megvalósult a nők régi álma: a színben, formában harmonizáló divatáru-kínálat."

1985-ben a Szabad Föld újságírója értetlenül szemlélte azt a folyamatot, hogy egyre több butik nyílt:

"Munkahelyem szomszédságában egyre másra szűntek meg az üzletek. Nincs már cipészműhely, ahol időnként lábbelit javíttattam, a szövetkezeti szabóság levette a cégtábláját, a kalapos is bezárt. Helyükön butiküzletek nyíltak. Mintegy 30 méteres körzetben — egy háztömbön belül — három butik; a negyediket pedig a lépcsőház feljárójánál létesítette egy ifjú pár. Virágzó üzlet lehet a butik, ha ennyire szaporodik."

(Forrás: Szabad Föld, 1985. július 6. 8.)

Beszámolt az újságíró az aktuális slágertermékekről is:

"Mindegyik butikban slágercikk a gyűrött blúz; áruk 490—560 forint cipzárral ellátva egy ezresbe kerül. A gyűrött nadrág 650—780, egy vászonoveráll blúzzal pedig 1360 forint. Uralkodó színük a piros, rózsaszín és a sárga."

Sosem elég! Butik butik hátán Orosházán, 1983-ban (Jankó Attila/FORTEPAN)

A butikok korabeli népszerűsége tehát annak volt elsősorban köszönhető, hogy a hiánygazdaságban betöltöttek egy piaci rést: divatos, állami áruházban nem kapható termékeket árusítottak és a vásárlók igényeit minden szempontból kielégítették: ha nyugati termékeket szerettek volna lemásoltatni, azt is elkészítették számukra. Az 1980-as évekre, az állam kontroll lazulásával gombamód szaporodtak a butikok, így különlegességüket is kezdték elveszíteni.

A butikok leáldozásának kezdete a rendszerváltáshoz, a hiánygazdaság megszűnéséhez köthető, és a plázák világa szorította igazán ki ezt az üzlettípust. Ismerek viszont olyan üzletet is, amely minőségi, olasz termékeivel az 1980-as évek óta folyamatosan működik egy kis eldugott utcában a Batthyány tér közelében. Az üzletet az édesanya alapította és leánya viszi tovább.

Ha a tankönyveken kívül is érdekelnek a nem mindennapi történelmi pillanatok, a Napi Történelmi Forrás lesz a legjobb választás.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
55 éve halt meg, mégis üresen áll Rákosi Mátyás sírhelye Farkasréten – rejtély, hová tűnt a diktátor urnája
Pontosan 55 éve halt meg Rákosi Mátyás. Különös élet várt rá a Szovjetunióban a bukása után.


Egy túlméretes orosz urna, amelyet egy bőrből készült aktatáskában, szinte kézipoggyászként csempésztek át a határon. Egy titkos temetés, amelyről alig néhányan tudtak, és egy szűkszavú, mínuszos hír a Népszabadságban. Így ért véget 1971. február 16-án a Farkasréti temetőben annak az embernek a története, akit a magyar állam tizenöt éven át igyekezett kitörölni a köztudatból, miközben a háttérben gondosan menedzselte száműzetésének kényes ügyeit.

Pontosan 55 éve, ezen a februári napon halt meg a Szovjetunióbeli Gorkijban Rákosi Mátyás, Magyarország egykori teljhatalmú ura.

De milyen életet élt a bukása után, ki fizette a mindennapjait, és hová tűntek a hamvai, amelyeknek sorsát ma is rejtély övezi?

A végjáték 1956 júliusában kezdődött, amikor Rákosit a hivatalos pártzsargon szerint „gyógykezelésre” küldték a Szovjetunióba. A valóságban ez politikai száműzetést jelentett, amelynek első állomása a Moszkva melletti Barvihában, a pártelit szanatóriumában volt.

A szovjet vezetés hamar megelégelte, hogy a leváltott főtitkár a fővárosból próbál intrikálni, ezért 1957-ben a Fekete-tenger melléki Krasznodarba költöztették.

Itt kezdődött a száműzetés „aranykora”. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága gondoskodott róla, hogy Rákosi és felesége ne szenvedjen hiányt semmiben: egy ötszobás, minden kényelemmel felszerelt lakást kaptak, házvezetőnőt – aki egyben a KGB megbízottja is volt –, ingyenes étkezést, saját autót és havi 2000 rubel költőpénzt. Mindezt természetesen a magyar állam fizette. Nyaranta a gelendzsiki pártüdülőben pihenhettek. A kényelem azonban nem jelentett szabadságot.

„Önök árnyék nélküli emberré tesznek engem” – panaszolta egy 1960-as találkozón,

jelezve, hogy a luxuskörülmények ellenére is fogolynak érezte magát.

A hatvanas évek elejére a szovjetek türelme végleg elfogyott. A kényelmes krasznodari életet 1962-ben a kirgizisztáni Tokmok zord valósága váltotta fel.

A birodalom peremén egy kétszobás, komfort nélküli lakás várta őket. A vizet a kútból kellett hordaniuk, az udvaron volt a vécé, és a kemény, mínusz 20-30 fokos teleken fával fűtöttek.

Az egykori diktátor számára ez a környezet jelentette a valódi bukást. A következő években egyre távolabb került a hatalom központjától: 1966-ban Arzamaszba, majd 1967 őszén a külföldiek elől elzárt Gorkij városába költöztették. Itt érte a vég, miután egészsége megromlott. Több szívroham után, 78 éves korában hunyt el.

Rákosi a száműzetés évei alatt egyetlen dologról nem mondott le: a hazatérés reményéről.

Levelek tucatjaival bombázta a szovjet és a magyar pártvezetést, Hruscsovtól Brezsnyevig, Andropovtól Kádár Jánosig.

A Budapest Főváros Levéltára által közzétett dokumentumokból egy makacs, a valósággal szembenézni képtelen ember portréja rajzolódik ki. Követelte a hazatérését, érvelt az egészségi állapotával, és intézte a magyarországi nyugdíját, amelyhez a hatvanas évek végén már ügyvédet is fogadott. Egyik, Kádár Jánosnak címzett levelében így fogalmazott:

„…Ez év márciusában és júniusában közöltem a kormánnyal, hogy vissza kívánok térni Magyarországra. Választ nem kaptam. Ezért újra közlöm, hogy vissza kívánok térni.”

A kérések süket fülekre találtak. A Kádár-rendszer számára Rákosi élő kísértet volt, akinek hazatérése megzavarta volna a nehezen felépített politikai konszolidációt.

Halála után a magyar állam diszkréten, de hatékonyan lépett. Nem úgy, ahogy egy állam hazahozza a „nagy halottat”, hanem úgy, ahogy egy állam hazahozza a problémát: diszkréten, minimalizálva a nyomot, menedzselve a kellemetlenséget.

A források szerint az urnát menetrend szerinti járattal hozták haza. Úgy utazott, mint bármelyik csomag, amihez senki nem kér extra figyelmet.

A hamvakat 1971. február 16-án, egy szűk körű ceremónián helyezték el a Farkasréti temető egyik urnafülkéjében. A korabeli sajtó mindössze egy rövid MTI-hírt közölt, amely szerint Rákosi Mátyás, „aki gyógykezelés céljából tartózkodott a Szovjetunióban”, elhunyt. Az urna sorsa azonban a temetés után sem hagyta nyugodni a kedélyeket.

A sírhelyet a hetvenes-nyolcvanas években rendszeresen megrongálták, ezért a nevét tartalmazó táblát eltávolították, és egy ideig csak az „R. M.” monogram utalt rá, ki nyugszik a fülkében.

A történet legújabb, bizarr fordulata 2015-ben következett be. Június 24-én két, magát leszármazottnak mondó személy jelent meg a Budapesti Temetkezési Intézetnél, és hivatalosan kikérte az urnát. A Farkasréti temetőben azóta üres a fülke. Hogy Rákosi Mátyás hamvai ma hol vannak, arról nincs nyilvános információ. Az egykori teljhatalmú vezetőnek, akinek képe mindenhol ott függött, ma már sírhelye sincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
„Ő volt az egyetlen rend az életemben” – így szeretett bele gróf Széchenyi István egy elérhetetlen, többgyerekes asszonyba
Plátói szerelem, titkos levelek, évtizedes várakozás – így kezdődött minden, mielőtt a legnagyobb magyar feleségül vette volna Seilern Crescence-t. A szerelmük nemcsak Széchenyit változtatta meg, de talán a magyar történelmet is egy kicsit.


Este fél nyolc volt, amikor a Krisztinaváros úgynevezett Vérkápolnájában a legnagyobb magyar és a szívét tíz éve fogva tartó grófnő kimondta az igent – és ettől a perctől kezdve a szerelem nemcsak egy férfi életét, de egy ország sorsát is tovább formálta. Február 4-én 190 éve, hogy gróf Széchenyi István és Seilern Crescence grófnő Budán, a Havas Boldogasszony-plébániatemplomban házasságot kötött.

A diszkrétnek szánt, esti ceremóniára a korabeli sajtó szerint a templom és annak karzata is megtelt kíváncsi nézőkkel.

A szertartást Majsch Jakab plébános végezte, a tanúk között ott állt Keglevich Gábor és Prónay Albert is. Maga a vőlegény a naplójába jegyezte fel a pillanat lényegét, amely túlmutatott a külsőségeken. „Meggyóntunk és megáldoztunk Crescence-szal. Lelkem felette megnyugodott.”

Ez a házasság egy több mint egy évtizedes, plátói szerelem beteljesedése volt.

Egy találkozás, ami mindent megváltoztatott

Széchenyi István 1823-ban találkozott először Seilern Crescence-szel, aki ekkor már férjes asszony volt, háromgyermekes anya, a Zichy család tagja. Az alkalom egy családi esemény volt, és a gróf visszaemlékezéseiben úgy írta le ezt a napot, mintha villámcsapás érte volna:

„Abban a pillanatban beleszerettem. Nem tudtam ellene tenni semmit.”

A férfi, aki a katonai pályából kiábrándulva kereste a helyét, élete értelmét, olyan inspirációt kapott, amit talán semmilyen politikai esemény, semmilyen forradalom nem adott volna meg neki: egy nő csendes jelenlétét, aki nem vált a szeretőjévé, mégis felforgatta az egész világát.

A vonzalom szellemi és lelki partnerséggé mélyült, amely a reformkor hajnalán Széchenyi közéleti fordulatát is segítette.

A kettejük közti levelezés, amelyet ma a Széchenyi István Levelezései kritikai kiadás őriz, tanúsítja, hogy Crescence nem pusztán reprezentációs társ, hanem egyenrangú partner volt, akinek véleményére a gróf a legfontosabb döntéseiben is számított.

Az első találkozás után Széchenyi rendszeres vendég lett a Zichy-házban, de soha nem lépte át a határt, amit a kor társadalmi normái és Crescence házassága kijelölt. Ő csak udvarolt – elegánsan, távolságtartóan, szenvedélyesen.

A kortárs beszámolók szerint Zichy Károly tisztában volt Széchenyi érzéseivel a felesége iránt, de mégis kulturált, fegyelmezett kapcsolatot tartottak fenn,

nem rivalizálás vagy konfrontáció jellemezte őket. Széchenyi a Zichy család otthonában is rendszeresen megfordult, a társasági élet részeként. Sőt, Széchenyi és Zichy Károly néha együtt aggódtak Crescence egészségéért — például akkor, amikor gyengélkedett vagy a gyermeke születése körül voltak komplikációk. Ez olyan viszonyra utal, amely túllépett a puszta udvariasságon, és inkább közös emberi aggódást tükrözött.

Széchenyi levelei szerint valóban plátói érzelmekről volt szó, olyan mély és tiszta szerelemről, amely nem a testet, hanem a lelket akarta magához ölelni.

„Crescence, te vagy minden, amit nem kaphatok meg, mégis minden vagy, amiért érdemes élni”

– írta egyszer.

Ezek a mondatok nem a romantikus túlzás jegyében születtek. Széchenyi ekkoriban számos belső vívódással küzdött, és egyes kutatók szerint Crescence volt az, aki révbe vezette. Ő volt az a belső pont, ami mentén felépítette új önmagát: politikust, reformert, nemzetépítőt.

Szerelem, ami nem akart múlni

Zichy Károly, Crescence férje 1834-ben 49 évesen meghalt. A társadalmi illem szerint egyéves gyászt kellett tartani, így Széchenyi – a maga türelmével és kitartásával – tovább várt. Több mint tíz év vágyakozás, fájdalmas visszafogottság és lassan épülő érzelmi kötődés után végre eljött a pillanat: 1836. február 4-én, Budán, a Krisztinavárosi templomban Széchenyi István feleségül vette Seilern Crescence-t.

„Nem a szenvedély sodrásában, hanem a hűség csendjében szerettek egymásba.”

Ez volt az a mondat, amit később egy kortársuk írt róluk, és amely talán a legszebben összefoglalja, miért más ez a szerelem, mint amiket megszoktunk a történelemből. Nem tragédia, nem dráma, nem titkolózás volt – hanem kitartás, tisztelet és méltóság. Az asszony hét gyereket hozott a házasságba, és alig egy évvel később fiút szült Széchenyinek is. Béla fiukat két évvel később Ödön követte. Három közös gyermekükből a kislányuk, Júlia csecsemőként elhunyt.

A romantikus kapcsolat hivatalossá válása után Crescence nemcsak feleségként, hanem egyik legfontosabb szellemi társaként is jelen volt Széchenyi életében.

Ő kezelte az ügyeket, amikor a férfi már betegen, visszahúzódva élt, ő tartotta kézben a levelezéseket, és ő volt az egyetlen ember, akiben Széchenyi még akkor is megbízott, amikor már senki másban nem tudott.

A döblingi naplókban – ahol a gróf mentális állapota egyre inkább romlott – több bejegyzés is szól Crescence-ről:

„Ha ő nem lenne, már rég nem lennék.”
 vagy máshol: „Ő az egyetlen rend az életemben.”

Szövetség egy életre

A családi szövetség a méltatlan utolsó években is működött. Széchenyi 1848 szeptemberében került a Bécs melletti döblingi Goergen-féle magánszanatóriumba. Az intézmény a korabeli „őrültek tornyával” szemben akkoriban modernnek számító, humánus módszereket alkalmazott. A gróf külön lakosztályt kapott, amelynek a temetőre néző ablakait részben befalaztatta.

A mindennapokról fennmaradt beszámolók szerint keveset aludt, sokat sétált a szobájában, sakkozott, fuvolázott. Falk Miksa visszaemlékezése szerint Széchenyi „ama mélabús magyar népdalok egyikét fújta…”.

A döblingi évek azonban nem a szellemi leépülésről szóltak. Az 1850-es évek végére a gróf visszatért a politikai íráshoz: Londonban, németül jelent meg 1859-ben az Ein Blick (Pillantás) című röpirata, amely élesen bírálta az osztrák neoabszolutizmus propagandáját.

A röpirat miatt a bécsi rendőrség hamarosan lecsapott. 1860. március 3-án öt detektív és tizenhat rendőr szállta meg a döblingi intézetet, házkutatást tartva Széchenyinél és körének több tagjánál. Az iratok egy részét elkobozták, és a hatóságok egyértelművé tették: a szanatórium többé nem menedék. A fokozódó nyomás és a börtönnel való fenyegetés hatása a naplóbejegyzésekben is tükröződik.

„Nem tudom megmenteni magam!” – írta néhány nappal a halála előtt.

1860. április 8-án, húsvét vasárnapjára virradóan Széchenyi a döblingi lakosztályában pisztolylövéstől meghalt. A korabeli hatósági vizsgálat és a történészi konszenzus ma is az öngyilkosságot fogadja el.

A „nő szerepe” a tragédiában

De hol volt ebben a drámában „a nő szerepe”? Egyrészt ott volt a feleség, Seilern Crescence, aki Bécs közelébe költözve a döblingi időszakban is a belső kör része maradt. Ő intézte a családi és gazdasági ügyeket, támaszt nyújtva a férjének. Ő írta alá például a Deák Ferenccel kötött, 50 000 forintos kehidai birtokügylet szerződését is, amely évi 600 körmöci arany évjáradékot biztosított a családnak.

A levelezés és a dokumentumok a gondviselő, adminisztráló, hűséges társ alakját rajzolják meg, akit Széchenyi így jellemzett fiaiknak írt levelében: „Anyád minden tekintetben eszményi képviselője nemének.”

- írta Széchenyi István a fiához, Béla grófhoz intézett levelében. Ezzel szemben a történetben felbukkan egy másik nő is: Cibbini Matild báróné, Inkey Eduárdné. A kutatások szerint az ő besúgói jelentései vezettek a rendőri rajtaütésekhez.

Cibbini a bécsi udvar köreihez kapcsolódó kémnőként kulcsszerepet játszott a hatósági eljárások megindításában, amelyek végül a tragédiához vezettek.

A halál körülményeit illetően a magyar történetírás domináns álláspontja szerint az 1860. márciusi házkutatás és a fenyegetés olyan pszichés nyomást gyakorolt a grófra, amely a kimenetelt meghatározta.

A közvélekedés egy része és egyes publicisztikák máig nem zárják ki a politikai gyilkosság lehetőségét.

A halálhír után a Magyar Tudományos Akadémia gyásznapot tartott. A temetésre 1860. április 11-én Nagycenken került sor. Az esküvő helyszínén, a krisztinavárosi templom falán ma emléktábla őrzi a házasság emlékét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
114 éve született a Titanic utolsó, legtovább élt túlélője, aki emléktárgyait árulta, hogy fizetni tudja a számláit
Millvina Dean idős korára nehéz anyagi helyzetbe került. A hír eljutott a Titanic sztárjaihoz is, akik egy váratlan gesztussal segítettek.


114 évbvel ezelőtt jött a világra Elizabeth Gladys „Millvina” Dean, a Titanic legfiatalabb utasa és utolsó túlélője.

Alig két hónapos csecsemőként lett részese a világ leghíresebb hajószerencsétlenségének, egy olyan utazáson, ami a családja számára az új életet jelentett volna.

Szülei Angliából készültek Amerikába kivándorolni, hogy a kansasi Wichitában dohányboltot nyissanak. A korabeli szénsztrájk miatt azonban az eredeti hajójegyüket a Titanicra módosították, ahol a harmadosztályon kaptak helyet.

A végzetes éjszakán, amikor a hajó jéghegynek ütközött, Millvina apja azonnal a kabinba rohant, felöltöztette a gyerekeket, és a fedélzetre küldte a családot.

Anyja később így emlékezett vissza az utolsó pillanatokra: „Búcsút intettem, ő pedig azt mondta, később utánunk jön.” Millvina, az édesanyja és testvére mentőcsónakba került, és a Carpathia mentőhajó fedélzetén élték túl a katasztrófát. Édesapjuk odaveszett.

Millvina egészen nyolcéves koráig nem is tudta, hogy a Titanicon utazott.

Évtizedekig csendes életet élt, a tragédia emléke csak a hetvenes éveiben kezdte újra foglalkoztatni, miután a roncs 1985-ös felfedezése után hirtelen a figyelem középpontjába került.

„Amíg 1985-ben meg nem találták a Titanic roncsait, senkit sem érdekeltem. Ki számít rá, hogy ilyen idősen lesz híres?”

– mondta később egy interjúban. Ezt követően a világ számos pontjára hívták meg rendezvényekre és kiállításokra. 1998-ban az Egyesült Államokba utazott egy Titanic-rendezvényre Springfieldbe, majd 1999-ben Montréalba is ellátogatott. Tervei szerint 2006-ban is részt vett volna a katasztrófa 94. évfordulójára rendezett megemlékezésén, de egy csípőtörés megakadályozta ebben.

2007 októberében, Barbara West Dainton halála után Millvina Dean lett a Titanic utolsó élő túlélője. Idős korára azonban anyagi nehézségekkel küzdött, és kénytelen volt a Titanicról származó emléktárgyait elárverezni, hogy fizetni tudja az idősotthon költségeit.

A hírre a Titanic című film rendezője, James Cameron, valamint a főszereplők, Leonardo DiCaprio és Kate Winslet is felfigyeltek, és egy alapítványon keresztül támogatták őt. „Megtiszteltetés számunkra, hogy hozzájárulhatunk a Millvina Alapítványhoz” – nyilatkozták közösen.

Millvina sosem nézte meg az 1997-es filmet, és kritikusan viszonyult a tragédia szórakoztatóipari feldolgozásaihoz.

Amikor a Doctor Who című sorozat egyik epizódjában egy „Titanic” nevű űrhajó szerepelt, élesen bírálta az ötletet. „A Titanic története tragédia volt, ami annyi családot szakított szét. Elvesztettem az apámat, aki ott fekszik a roncsok között. Tiszteletlenségnek tartom, hogy egy ilyen tragédiából szórakoztató műsort csináljanak.”

Millvina Dean 2009. május 31-én, 97 éves korában hunyt el.

Az alábbi archív felvételen arról beszélt, hogyan kerültek a Titanicra:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
60 milliárdos adósság, 7 ezer utas a földön: 14 éve ezen a napon állt le a 66 éves MALÉV
A nemzeti légitársaság 2012. február 3-án, reggel 6 órakor függesztette fel működését, miután két gépét külföldön visszatartották. A Budapest Airport elvesztette legfontosabb partnerét és 1,5 millió utasát.


Pontosan 14 éve, 2012. február 3-án, reggel hat órakor a Ferihegyi repülőtér indulási oldalának kijelzőin egyre több járat mellett jelent meg a „Cancelled” felirat. A betonon kék-fehér festésű gépek sorakoztak, de már egyik sem készült felszállásra. Ezzel a képpel írta be magát a magyar polgári repülés történetébe a nap, amit sokan csak „Fekete Péntekként” emlegetnek: 66 év után leállt a MALÉV. 

A légitársaság vezetése hivatalosan reggel hat órakor függesztette fel a teljes kereskedelmi üzemét, miután a pénzügyi helyzet tarthatatlanná vált. A döntés közvetlen előzménye az volt, hogy hitelezők két repülőgépet – egyet Dublinban, egyet Tel-Avivban – nem engedtek felszállni, a leállás pedig aznap több mint hétezer utast hagyott a földön.

A végső lökést az Európai Bizottság január 9-i döntése adta meg, amely kimondta, hogy a magyar állam 2007 és 2010 között tiltott állami támogatást nyújtott a cégnek.

A Brüsszel által visszakövetelt összeg gyakorlatilag elvágta a további állami finanszírozás lehetőségét, a partnerek pedig bizalmukat vesztve azonnali előrefizetést kezdtek követelni a szolgáltatásaikért.

A leállás pillanatában a MALÉV adósságállománya körülbelül 60 milliárd forintot (akkori árfolyamon 270 millió dollárt) tett ki. A flotta 22 lízingelt utasszállítóból állt, a vállalat pedig közel 2600 embernek adott munkát. „Fájdalmas… ameddig lehetett, próbáltuk működtetni a Malévet, de meg kellett állnunk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a leállás napján a Kossuth rádiónak, ahogy arról a The Irish Times is beszámolt. A hivatalos közlemény szerint a partnerek előrefizetési igénye felgyorsította a pénzkiáramlást. „Elnézést kérünk minden utasunktól” – zárult Limburger Lóránt vezérigazgató nyilatkozata. Egy vezető tisztségviselő a helyzetet így foglalta össze: „Egyetlen cég sem tudja teljesíteni a hónapokkal előre kért fizetéseket.”

A MALÉV bedőlése azonnali és súlyos következményekkel járt a Budapest Airport számára is, amely egyik napról a másikra elveszítette legfontosabb partnerét és az évi nagyjából másfél millió átszálló utasát.

A menedzsment 250 fős csoportos létszámleépítést jelentett be, és felfüggesztett több, összesen 60 millió eurót (akkori árfolyamon több mint 17 milliárd forintot) meghaladó értékű fejlesztést. A magyar légiközlekedésben keletkezett űrt a versenytársak villámgyorsan igyekeztek betölteni. A Ryanair már a leállás napján bejelentette, hogy két héten belül bázist nyit Budapesten, 31 új útvonalat indít, és 9,99 eurós (körülbelül 3000 forintos) bevezető árakkal csábítja az utasokat. A Wizz Air szintén megduplázta budapesti kapacitását, két új gépet állított forgalomba, és „rescue fare” néven speciális, kedvezményes jegyeket kínált azoknak, akiknek érvényes MALÉV-foglalásuk volt.

A leállás azonnal politikai vitát robbantott ki. A kormányoldal az Európai Bizottság döntését tette felelőssé, hangsúlyozva, hogy a kabinet a megelőző napokban csődvédelmi intézkedésekkel és egy rendkívüli vagyonfelügyelő kinevezésével próbálta menteni a helyzetet. Az ellenzéki MSZP szerint a csőd a kormány felkészületlenségének és semmittevésének az eredménye, és egy új, piaci alapon működő nemzeti légitársaság elindítását sürgették.

A „Fekete Péntek” hosszú távon is átrajzolta a budapesti légi forgalmat: bár az utasszám helyreállt, a fővárosi repülőtér elvesztette regionális elosztó, úgynevezett hub-szerepét. A MALÉV által fenntartott kiterjedt hálózat és az átszálló utasforgalom hiányát a piacot azóta domináló fapados légitársaságok modellje nem pótolta. Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk