Így takarítottak és tisztálkodtak a századfordulón
A tisztaságot az európai civilizáció normái korábban is megkövetelték, de a fogalom tartalma lényegesen más volt, mint a modern korban. A higiéniai kultúra mélyreható átalakulása a 20. század elején kezdődött.
A 19. század közepétől az elsősorban a városi-polgári és a gyermekek nevelésének is egyik leghangsúlyosabb elemévé vált a test és a ruházat tisztaságára vonatkozó normák elsajátítása.
Ezek az előírások azonban egyelőre inkább csak a látható elemekkel, a lakás és a ruházat tisztaságával foglalkoztak. Ha a testtel kapcsolatban egyáltalán részletekbe bocsátkoztak, akkor a ruhával nem fedett részek, az arc, a köröm és a haj, illetve férfiaknál a szakáll és a bajusz ápoltságát követelték meg.
Vezetékes víz eleinte csak a konyhai falikútból folyt
Szecessziós mosdóállvány
Az eltakart test, netán az altest tisztaságáról nem igen szóltak. A városi-polgári társadalomban csak a 20. század elején kezdődött a higiéniai kultúra mélyreható átalakulása, amelynek eredményeként a test rendszeres, napi megtisztítása belső igénnyé vált.
A fürdőszoba és használata
A higiéniai normák megváltozását leginkább a vízvezeték-hálózat kiépüléséhez, illetve a fürdőszobák tömeges építésének kezdetéhez köthetjük. Addig a háló volt a tisztálkodás helye, itt állt a mosdószekrény vagy -asztal, rajta mosdótállal és kancsóval. Fürödni a konyhában, fadézsában vagy lemezkádban lehetett. Amíg a vizet fáradságos munkával lehetett csak a lakásba juttatni, érthető módon igen takarékosan bántak vele. A hétköznapi gyakorlat azonban a vízvezeték megjelenése után is csak lassan változott. A fürdőszobák egy ideig még inkább státusz-szimbólumok voltak, és csak fokozatosan váltak folyamatosan használt helyiséggé.
A fürdőszobában általában egy mosdó és egy fürdőkád képezte a berendezést. A polgári családban jellemzően naponta kétszer mosakodtak. A reggeli hideg vizes mosdás és fésülködés, szájöblítés, valamint a tiszta ruha felvételének jelképes értelmet is tulajdonított a nevelési irodalom: a lélek tisztaságával is összefüggésbe hozták. Az esti mosdás az arc, a nyak és a hónalj megmosásából, valamint fogmosásból állt. Az egész testet hetente egyszer, a fürdés vagy nagytisztálkodás alkalmával mosták meg. A mosakodáshoz általában bolti szappant használtak. (Szemben a mosószappannal, amit még sokfelé házilag főztek.)
Német gyáros szecessziós fürdőszobája 1900 körül
Angol polgárcsalád fürdőszobája a századfordulón
Mosás és takarítás
A tiszta ruha, ágynemű és abrosz elengedhetetlen feltétele volt a rendes polgári életmódnak, a szekrényekben felhalmozott, szépen kivasalt textilek státusszimbólumnak számítottak. A mosás tehát a háztartás „üzemeltetésének” kitüntetett jelentőségű feladata volt, egyben a legnehezebb női munka. A szennyes ruhaneműt a nagyobb városokban mosó- és vasalóüzletekbe vitték, vagy házhoz járó mosónővel mosatták.
A városi bérházakban gyakran alakítottak ki külön mosókonyhát a pincében vagy a padlásszinten, a családi villákban a szuterénben. Ahol ilyen nem volt, ott a konyhában mostak. A mosókonyhák felszerelésében a századforduló körül megjelent mosógép is.
Az ágyneműk, abroszok, háztartási textíliák mosását a házhoz járó mosónő végezte, általában havonta, népesebb családnál 2-3 hetente. A finomabb ruhafélét, fehérneműt a konyhában a cselédlány, a középosztály alsó rétegeiben a család nőtagjai mosták. Mosószappant ugyan iparilag is gyártottak, de a szappan- és hamulúgfőzést még a 20. század eleji háztartási tanácsadók is nélkülözhetetlen tudásként adták át a középosztályi nőknek.
Cselédlány porszívózás közben. (Forrás: Fortepan)
Nagymosás (Forrás: Fortepan)
Nyáron a szabadban, télen a padláson szárították a kimosott ruhákat. A vasaláshoz izzó parázzsal töltött öntöttvas vasalót és – a nagyobb bérházakban külön helyiségben – kézzel hajtott mángorlót használtak. A házhoz járó vasalónő presztízse magasabb volt, jobban is fizették, mint a mosónőt, mert a finom női fehérneműk, keményített gallérok, ingmellek és mandzsetták vasalása az akkori vasalókkal nagy szaktudást igényelt.
Nagytakarítás évente kétszer, ősszel és tavasszal volt. Ilyenkor kimosták a függönyöket, fölszedték és kiporolták a szőnyegeket. A technikai újdonságok iránt különösen fogékonyak – például mérnökök – háztartásaiban megjelentek az elektromos padlókefélők és porszívók.
Hogyan laktak az emberek korábban? Hogyan öltözködtek és mivel táplálkoztak? Hogyan ünnepeltek, milyen volt a viszonyuk a születéshez, a betegségekhez és a halálhoz? Banális kérdések, amelyeket a történészek sokáig nem tartottak méltónak a tudomány komolyságához. Pedig a hétköznapok történetét kutatva saját életvilágunk gyökereire csodálkozhatunk rá Fónagy Zoltán segítségével.
Időről időre portálunkon is találkozhattok a fenti kérdésekre talált válaszokkal.
Higiéniai forradalom
A testtel és a lakókörnyezettel kapcsolatos elvárások alakulása összefüggött a természettudomány fejlődésével. A változást a mikroszkopikus kórokozók felfedezése indította el. A „higiéniai mozgalom” mögött azok a felismerések álltak, miszerint a fertőző betegségek összefüggésben állnak a higiéniás viszonyokkal.
A kampányok fő címzettjei a háziasszonyok voltak: tőlük várták elsősorban, hogy a család, a lakás és a háztartás egészségi és tisztasági viszonyaiban érvényesítsék az új normákat. Ezek az elvárások (pl. a tökéletesen pormentes lakás) jelentősen megnövelték a középosztálybeli nők munkaterhelését, akik a cseléd mellett maguk is részt vettek a könnyebb és kevésbé piszkos munkafolyamatokban. A tisztaság a civilizációs színvonal egyik fő mércéjévé vált.
A bécsi Grand Hotel fürdőszobája
Szeretnétek megtudni, hogy milyen takarítószereket használtak?
Elolvasnátok a kor fogápolási tanácsait?
Megnéznétek, hogyan reklámozták a modern takarítóeszközöket a XX. század elején?
Érdekel hogyan működött a korabeli mosógép vagy porszívó?
Kíváncsiak vagytok hogyan vélekedett a higiéniáról Márai Sándor vagy gróf Károlyi Mihályné?
KATTINTSATOK IDE és minden kérdésre választ kaptok!