Így küzdött az első két nő a magyar parlamentben
A választójog kiterjesztése a nők számára szerte Európában az I. világháborút követően terjedt el. Ezzel együtt pedig kezdtek megjelenni a női politikusok is. Magyarországon szintén ebben az időszakban kezdődött ez a folyamat, nagyban köszönhetően két nőnek. Ők ugyan a politikai tábor két ellentétes oldalán helyezkedtek el, de céljaikban sok közös vonás is volt. Történelmi nőalakjaink sorában ezúttal egy párhuzamos életrajzot olvashattok két úttörő női politikusról: Schlachta Margitról és Kéthly Annáról.
A kezdetek
A két nő abszolút kortársnak számítottak, hiszen Schlachta 1884-1974 között élt, míg Kéthly 1889-ben született és 1976-ban halt meg. Schlachta Margit Kassán nőtt fel, majd Kalocsán a tanítóképzőbe járt. Rendkívül aktív volt, különösen nagy hatást tett rá a Rerum novarum kezdetű pápai enciklika, amely a keresztényszocializmus elterjedéséhez vezetett.
Schlachta Margit
Schlachta Margit nagy lelkesedéssel lépett be 1918-ban a Keresztényszociális Néppártba, ahol a munkások és a szegények támogatása mellett a nővédelem érdekében is politizált. Nem sokkal később megalapította saját szervezetét, a Keresztény Női Tábort, amelyben a katolikus vallás és a szociális érzékenység ötvözetét hirdette. Munkáját komoly elismerés övezte, amelynek köszönhetően a későbbi kormánypárt, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja képviselőjelöltként indította az I. kerületben 1920-ban. A választást megnyerte, így
Schlachta Margit lett a magyar történelem első női képviselője az országgyűlésben.
Kéthly Anna katolikus vallású, polgári családban nőtt fel Budapesten, majd gép- és gyorsírást tanult, aminek segítségével el is tudott helyezkedni több újságnál. Később bekapcsolódott a tisztviselők szakszervezeti mozgalmába, ahol nőtitkár, majd vezetőségi tag volt. Ennek köszönhette érdeklődését a szociáldemokrácia iránt.
Kéthly Anna
1917-től tagja lett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak. A Tanácsköztársaság idején nem volt aktív tag, ennek és tehetségének köszönhetően később jelentős előremenetelt produkált a pártban. A Magyarországi Szociáldemokratáknál nagy szükség volt azokra a politikusokra, akik nem kompromittálták magukat a száz napos kormányzás alatt. Miután Bethlen István miniszterelnök kiegyezett a szociáldemokrata párttal és az indulhatott a választásokon,
1922-ben Kéthly Anna is bekerült az országgyűlésbe, alig két évvel Schlachta után.
A két világháború között
Mindketten nagyon aktív politikusnak számítottak.
Nem voltak hajlandók megalkudni a kormánnyal, ezért nemkívánatosnak nyilvánították őket.
Kéthly esetében ez persze érthető, hiszen eleve ellenzéki oldalon politizált. Schlachtát pedig legitimista (királypárti) törekvései és az általános választójog melletti kiállása juttatta odáig, hogy végül nem politizálhatott az országgyűlésben. Mindketten kiváló szónoknak bizonyultak. Igaz, ezen a téren Kéthlyt tehetségesebbnek tartották a kortársak. Elemében is érezte magát a Parlamentben, ahol közel ezer felszólalása volt a két világháború között.
A harmincas években egyre szélsőségesebb irányt vett a magyar politika, ami ellen mindkét politikusnő keményen harcolt.
Schlachta a kizárása utáni csalódottságában megalapította a Szociális Testvérek Társaságát, amelynek főnöknője volt. A szervezet küzdött a keresztény világnézet fenntartásáért, a fajgyűlölet, a fasizmus és a nemzetiszocializmus ellen. Schlachta ahol csak tudott, szót emelt ezek ellen. A háborúban rengeteg üldözöttön segített, elsősorban a zsidók kimentésében vállalt szerepet.
A Szociális Testvérek és Slachta Margit emléktáblája Budapesten, a Thököly út 69. szám alatt
Eközben Kéthly egyre nehezebben tudott dolgozni. Szociáldemokrata lévén veszélyforrást láttak benne, így
elég hamar a nyilas propaganda célkeresztjébe került.
Tevékeny részese volt az SZDP és a Független Kisgazdapárt 1943-as szövetségének létrehozásában, amelynek célja a demokratikus értékek megmentése volt. Ez a német megszállással kudarcba fulladt, ami után őt is keresték, de sikeresen bujkált a nyilasok elől. 1945 februárjában beválasztották az SZDP politikai bizottságába.
Utolsó próbálkozások
A második világháborút követő 1945-ös választáson mindketten bekerültek az országgyűlésbe, de a kommunista hatalomátvételt nem tudták megakadályozni.
Schlachta keményen kiállt szokásos elveiért: a nők és a kereszténység védelméért, a szociális érzékenységért, a nemzet egységének és erkölcsösségének védelméért. Világnézete leginkább Mindszenty Józsefhez vitték közel. Képtelennek érezte magát az együttműködésre Kéthly pártjával és a kommunistákkal is, így egyre jobban elszigetelődött. Sokan ókonzervatívnak, idejétmúltnak titulálták.
Az előrehozott, 1947-es választáson is bekerült a Parlamentbe. Támadta a németek kitelepítését és a csehszlovák-magyar lakosságcserét is. Keményen kiállt az antidemokratikus, a kommunisták hatalomátvételét segítő választójogi törvény módosítása ellen, mindhiába. Egyre inkább a kommunisták céltáblája lett, hazaárulónak és a „parlament szégyenének” nevezték, de ő nem hátrált meg.
Egyik utolsó, szimbolikus tette az volt, hogy egy neki nem tetsző törvényjavaslat elfogadása után ülve maradt a Himnusz éneklése közben, amelyet később így kommentált:
Ezt követően kitiltották a Parlamentből. 1949-ben pedig már nem is engedték indulni a választáson, ahol már csak egy lista, a „népfrontlista” létezett. Az év júniusában félve a börtöntől, álnéven elhagyta az országot. Amerikában telepedett le, ott is halt meg 1974-ben.
Kéthly más utat járt be ezekben az években, az eredmény azonban hasonló lett. Nem támogatta az SZDP és a kommunisták szövetségét, igaz, nem is támadta azt a nagy nyilvánosság előtt. Kemény harcosa lett a politikai ellenfeleknek, így a korábbi szövetséges kisgazdáknak is. Ez egyes nézetek szerint hozzásegítette a kommunistákat a megerősödéshez. Az viszont tény, hogy határozatlan viselkedése nem segítette a fúzió megakadályozását. 1948-ban lemondott, majd a mandátumától is megfosztották, sőt, az SZDP illegitim kongresszusán ki is zárták a pártból.
Kéthly ezután visszavonult a politikától, de az országot meggyőződésből nem hagyta el. 1950-ben le is tartóztatták, négy évig tartották fogva ítélet nélkül. 1954-56 között házi őrizetben volt, majd a forradalom idején Nagy Imre kormányának tagja lett. Hitt benne, hogy megvalósítható régi vágya, egyfajta demokratikus szocializmus, de ezt az illúziót, a forradalommal együtt, a szovjetek leverték.
Kéthly Anna emléktáblája egykori lakhelyén, a Pozsonyi út 40. szám alatt
November 1-jén Bécsbe utazott a Szocialista Internacionáléra, ahonnan már nem is tért haza. A Nagy Imre-kormány egyetlen emigráns tagja lett, ebbéli minőségében az emigráns szociáldemokraták elismert tagja. Előadásokat tartott, konferenciákon vett részt, amelyeken folyamatosan támadta a Kádár-rendszert, harcolt az emberi jogokért és a határon túli magyarságért. 1976-ban Brüsszelben hunyt el.
A két politikus párhuzamos életútjából kirajzolódik a jobb-bal ellentét mellett az, hogy a magyar országgyűlés történetének első két nőalakja valójában nagyon is hasonló célokért küzdött: a demokráciáért, a szociális javak igazságos elosztásáért, egy társadalmilag érzékenyebb, jobb Magyarországért. Míg az egyik ezt a kereszténységben és a konzervativizmusban akarta megvalósítani, addig a másik a szociáldemokráciában látta a jövő útját. Végső soron nem rajtuk múlt, hogy a magyar parlamentarizmus végül is egész életükben más irányokat követett.
Ha érdekesnek találtad a cikket, nyomj egy lájkot!