„Korán kellett felkelnie azoknak, akik ezt a magaslatot be akarták venni” – kirándulás a lenyűgöző Sümegi várban
Gyerekkoromban hallottam először a város nevét. Nagyanyám mesélte, hogy Zala megyei falujukban többször is megfordult egy furcsa szerzet, afféle zarándokféle, aki még a templomukban is prédikált, és azoknak, akik nem fogadták elég áhítattal, netán kinevették, azoknak azt mondta: „Tessék eltakarodni az élők sorából”. Volt egy névjegye, amelyre ez volt írva: „Móri Mihály Sándor, az Úr legkisebb szolgája Sümegen”. Sajnos a nevezett jámbor lélekről azóta sem tudtam meg többet, csupán annyit, hogy Sümeg csodatevő zarándokhelynek számít. No meg azt, hogy van egy ódon vára, amelyet egy család mentett meg a teljes enyészettől 30 évvel ezelőtt és azóta is folyik a restaurálása.
Mivel a közelben, alig 30 kilométerre nyaraltunk a Balaton mellett, egy kevésbé napfényesnek induló napon felkerekedtünk, hogy bevegyük a várat. A Veszprém és Zala megye határán kanyargó út a borongós ég alatt is a zöld ezerféle árnyalatában pompázott, balszerencsénkre éppen akkor kezdett el esni az eső, amikor megérkeztünk a vár alá.
Az első látásra is lenyűgöző falak lentről nagyon magasnak tűntek, szerencsére kiderült, hogy a körkörös enyhén lejtő úton két jó karban lévő fiatal nyugdíjas kényelmesen felhalad, és közben gyönyörködik a lankákban, és az egyre kisebbedő város látványában. Így aztán hamarosan meg is érkeztünk arra a szakaszra, ahol már a régi korok vitézei bevágtathattak a felvonóhídon a várba.
Gyerekkoromból volt hasonló szerkezetű papírmasé váram, és belegondoltam, hogy milyen jó lehetett idősebb Papp Imre várkapitánynak, aki a város szülöttje révén legifjabb éveitől közeli kapcsolatba kerülhetett e történelmi emlékkel, amelynek eredete a 13. századra, IV. Béla király korára megy vissza. Amikor 1989-ben családjával kibérelte a várat, kezdetben csupán saját erőből elkezdték azt felújítani, és idegenforgalmi központtá tenni, egy álma kezdett valóra válni, és kívánom neki, hogy megérje azt a pillanatot, amikor a vár teljes régi pompájában ragyog majd.
Már az is nagyon tiszteletreméltó, amit az elmúlt 32 évben újrateremtettek a falakkal, a bástyákkal, a mellvédekkel, a termekkel és a pincékkel, immár jelentős Európai Uniós támogatást is élveznek a további munkálatokhoz. A Nemzeti Várprogram egymilliárd forinttal járul hozzá a felújításhoz. Ottlétünkkor is folyamatosan zakatoltak a gépek a vár belső udvarán.
Mielőtt azonban ide beléptünk, ahol a hagyományoknak megfelelően állatokat is, baromfit, kecskét, szamarat is tartanak, kis fűszernövény-kertekre lettünk figyelmesek a fal tövében. Volt köztük zsálya, rozmaring, kakukkfű – amely, mint megtudtuk, jó másnaposság ellen, hasznos lehetett olyan korban, amikor víz helyett bort ittak a vitézek – sőt, kökörcsin is, amit legfeljebb Karinthy tanárának nevéből vagy a Hyppolitból ismerhetünk. De Schneider úr aligha ehette volna fiatal hagyma helyett ezzel a liba sültet, mivel mérgező e növény, csak gyógyszerként használható fekélyre, szemgyulladásra és síros gyermekek megnyugtatására… (!) Végigsétáltunk a mellvédeken és megállapítottuk, hogy korán kellett felkelnie azoknak, akik ezt a magaslatot be akarták venni, miközben próbáltuk beazonosítani a környező utakat, távoli hegyeket.
Egy lelkes, máltai lovagruhába öltözött fiatalember – név szerint „Sámuel darabont” – ajánlkozott, hogy körbevezet bennünket a várban. Bár erős konkurenciának bizonyult a börtön- és kínzókamra-túra, azért jó néhányan hallgattuk Sámuel előadását a 15. századból maradt kartácságyúról, a kápolnáról, amelyben a helyiek szerint kísért Bocskay István hajdúi által lefejezett Ujlaky Miklós veszprémi püspök szelleme, vagy a ciszternáról, amelynek első kútfúróját lányai szabadították ki, és amelynek mélyén egyszer nagyhajú, nagy szakállú, idegen nyelven beszélő embereket találtak – vélhetően „ott felejtett” hadifoglyokat. A vár több mint 700 éves történetét hallgatva ismét eszünkbe juthatott, hogy ezt a „lángoktól ölelt kis országot” mennyit pusztították idegen hadak, és legalább ennyire a belviszályok, lázadások Luxemburgi Zsigmond korától a Rákóczi-szabadságharcig.
Sámuel meséje nem nélkülözte az iróniát sem: megtudtuk például, hogy az egyik bástyát azért kellett háromszor felépíteni, mert kispórolták belőle az anyagot és összedőlt, vagy hogy a vár alatti 18. századi Urunk Mennybemenetele plébániatemplom azért épült fel, mert Padányi Bíró Márton püspök elirigyelte a ferencesektől a templomukba járó híveket. Nem akármilyen művészt nyerve meg a falfreskók elkészítéséhez: Anton Maubersch-t, a kor egyik legnevesebb festőjét, aki így Magyarországon alkotta meg „a rokokó Sixtus-kápolnáját”. Persze a Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom sem tükrözi éppen a rendalapító szegénységét, a templomot és a kolostort egy 100 évvel korábbi veszprémi püspök, Széchenyi György alapította. Amikor a Várból lemenet bementünk e csodatevő helyre, eszünkbe jutott egy mise, amit még tavaly, a karantén idején hallgattunk a tv-ben, és mindkettőnket megragadtak Barsi Balázs plébános nagyon emberi, szeretettel és békével teli szavai.
Hogy leöblítsük a történelem porát, megkóstoltuk az életelixírnek nevezett gyömbérlikőrt. A mákos-meggyest eddig csak rétesnek ismertük, de likőrnek sem utolsó…
Az időjárás eddig kegyes volt hozzánk, a lefelé vezető úton azonban ránk zúdult az égi áldás, így – ráadásul már az ebédidő is lassan elmúlt – a Várcsárdába menekültünk. A múlt itt is ránk köszöntött: megismerkedhettünk Kisfaludy Mór, az író Kisfaludy Sándor unokaöccsének életével, aki az 1848-49-es szabadságharc idején a Sümeg környéki szabadcsapatokat szervezte. Megtudtuk továbbá, hogy a sertéshúsok a Várkapitány mintagazdaságából származnak. És hogy tisztelegjünk a dicső múlt előtt, az író feleségéről, Szegedy Rózáról elnevezett tálat választottuk, libacombbal, bőrös malachússal és rántott csirkemell-filével. Korabeli ruhába öltözött, karcsú pincérnők szolgáltak ki bennünket, és miközben falatoztunk, a hátunk mögött egy cimbalmos Beethoven Für Elisét, Joseph Cosmától a Hulló faleveleket és The Shadow of Your Smile című amerikai világslágert játszotta, amelyek remekül hangzottak az újszerű hangszerelésben. Mire megebédeltünk, az eső is alábbhagyott.
Csak azt nem tudtuk kideríteni, hogy ki volt Móri Mihály Sándor, „az Úr legkisebb szolgája Sümegen.”
