prcikk: A Váci utca régen és ma | szmo.hu
MÚLT
A Rovatból

A Váci utca régen és ma

Nézzétek meg fotóinkon, hogy festett az egyik leghíresebb budapesti utca régen, és mennyit változtak az épületek az eltelt évtizedek alatt!


Budapest nem lenne ugyanaz a város a Váci utca nélkül. Egyedülálló hangulata, a régi épületek szépsége, az üzletek pazar látványa, az éttermek, kávézók meghittsége miatt a turisták is szívesen felkeresik. A belváros szívében, az V. kerületben fekvő utca észak-déli irányban köldökzsinórként köti össze a Vörösmarty teret a Fővám térrel. A Szabadsajtó útja kettészeli, a két rész hangulatát is megváltoztatva. Így alakult ki az északi, csillogóbb, forgalmasabb rész, és az attól délre elhúzódó csendesebb szakasz.

A nevezetes Váci utca

Már a 19. század végén, 20. század elején fogalommá vált a Váci utca, Krúdy például műveiben Calderoni látszerész boltját említi (a kirakatban hírességek portréit láthatták), megemlékezik a csillogó kirakatokról és a Ferenciek terénél működő borbélyüzletről. A Váci utca zeneművet is ihletett, itthon Feleki Kamill tolmácsolásában lett sikeres Marlene Dietrich híres dala.

A Váci utca fogalom a külföldiek számára is. Néhány éve egy felmérésben 15 ország 16 sétálóutcáját értékelték próbavásárlók. Bár a Váci utca a középmezőnyben végzett, olyan városokat előzött meg, mint Párizs, Amszterdam, Moszkva vagy Milánó. A vizsgálatban részt vevő személyek kiemelkedőnek értékelték a Váci utca hangulatát - például az itt található épületek, az utca érdekességei miatt. Pedig a külföldiek még csak nem is sejtik, milyen volt az utca évtizedekkel, vagy akár száz évvel ezelőtt, és nem tudják, a mai épületek helyén régen mi minden lehetett. Néhány érdekességnek utánajártunk. A Vörösmarty tér felől indulunk, sétánkat a Vámház körúton fejezzük be. Legalább 150 évet fogunk utazni az időben. Tartsatok velünk!

16_fortepan_22495_vaci_utca_kesz

Jellegzetes karácsony környéki nyüzsgés a Váci utcán 1981-ben. Fotó: Kotnyek Antal, Fortepan.

Vörösmarty felől Kristóf tér

A Váci utca a Vörösmarty tér felől nézve. Fotó: Kardos Ildikó

Vaci_utca_nev_eredete

Az utca nevének eredete. Fotó: Kardos Ildikó

1. Légi közlekedés a Váci utcában?

A Váci utca és a Kristóf tér sarkán, a 4-es szám alatt álló klasszicista épület, amely a történelem viharai alatt megőrizte eredeti formáját, 1840-ben épült Hild József tervei alapján. Érdekessége, hogy a földszinten az 1950-es évektől hagyományosan légi forgalomhoz kapcsolódó üzlet áll.

1957-ben itt nyílt az Aeroflot iroda. Nem véletlenül ekkor, hiszen az 1956-os események után ebben az évben újult meg a magyar légi közlekedés 3 db IL-14-es géppel. Az akkori Szovjetunió nemzeti légitársaságának irodája itt kapott helyet, homlokzatán az akkor legmodernebbnek számító, neoncsövekből készített fényreklámmal. Az iroda helyén ma az Aero Souvenir található.

aero2

Az épület az Aeroflot nyitása előtt. Fotó: Fortepan.

aero1

A látványos fényreklám. Fotó: Fortepan.

aero3

Az Aero szuvenírüzlet ma. Fotó: Kardos Ildikó.

2. Majd' száz éves kávézó

A Váci utca 7. szám alatt lévő Anna Café helyén már 1922-ben cukrászda állt, a tulajdonos, Horváth Nándor monogramja alapján Háen néven. A háború után itt nyílt az Anna Presszó, amely mindig zsúfolásig megtelt. Kedvelt találkahelynek számít, és a városi legendák szerint gyakran látogatták színészek, írók, költők, előadóművészek, illetve a budapesti értelmiség. A fáma úgy tartja, hogy a nyolcvanas években szívesen üldögéltek itt a hírességek, abban a reményben, hogy a járókelők észreveszik és felismerik őket.

anna2

A "Háen" az üzlet szétnyitható reklámkártyáján. Fotó: Fortepan.

anna1

Ilyen ma az Anna Café. Fotó: Kardos Ildikó.

3. Váci utcai fotós készítette a Petőfi-dagerrotípiát?

A Váci utca 6. és a Kristóf tér sarkán lévő épület Masped ház története a 18.századra nyúlik vissza. Itt nyílt meg 1791-ben a Nagy Kristófhoz címzett patika. A ház sarkán lévő homlokzaton először egy festményt, később egy szobrot helyeztek el, amely Szent Kristófot ábrázolta a gyermek Jézussal. A 8 méter magas, egyetlen homokkőből kifaragott szobor annyira meghatározó volt a környéken, hogy az ott lévő teret is róla nevezték el. A ház 19. századi történetéhez hozzátartozik egy városi legenda is, miszerint az emeleten 1847-ben fényképész üzletet nyitó Heller József volt az a fényképész, aki korábban, 1844-ben Petőfi Sándorról elkészítette a róla egyetlen fennmaradt dagerrotípiát.

A századfordulón már Rothberger Jakab konfekciós üzletét találjuk itt, aki egyben tulajdonosa is volt a háznak. 1909-ben bontásra került ház, ekkor a Szent Kristóf szobrot is elszállították, később nyoma veszett, emlékét csak régi fotók őrzik. Új áruházat építtetett a tulajdonos, amely 1945-ben jelentősen megsérült. 1948-ban a Masped Első Magyar Általános Szállítmányozási Rt. számára felépítették azt a jellegzetes irodaházat, amelynek szögletes formái, az üveg és a beton felhasználása felismerhetővé tették a Masped házakat. Az épületet 2003-ban építették újjá mai formájában. Ha meg akarjátok találni, jellegzetes, sarokra épült keskeny épületében található most a Zara.

masped1

A Rothberger-ház 1900-ban. Fotó: Schoch Frigyes, Fortepan.

maped2

Az ugyanott épült Masped-ház 1962-ben. Fotó: Fortepan

masped3

...és 2013-ban. Fotó: Huszár Boglárka.

4. Fogadó működött a Mercure Hotel helyén

A Váci utca 20-ban nem lehet nem észrevenni a Mercure Budapest City Center épületét. Itt már 1835-ben egy József nádorról elnevezett fogadó állt, a "Vendégfogadó a Nádorhoz". Az épületet 1876-ban lebontották, és a helyére kerülő épületnek a 2. világháború után csak a földszintje maradt. Az újjáépítés után, 1955-ben a házban üzletek kaptak helyet. Az épületről ekkor készült fotó sokat elárul az ötvenes évekről, ahogyan a vasfüggöny mögött élő lódenkabátos pestiek rácsodálkoznak az "amerikai csodára", egy Chrysler Windsor gépkocsira.

07fortepan_12142_vaci_utca

Itt még a József nádor fogadó helyén álló épület előtt nézegetik a budapestiek az autót. Fotó: Fortepan.

mercure_szegedi_eva

Az épület helyén ma a Mercure Budapest City Center áll. Fotó: Szegedi Éva.

5. Többször is átváltozott a mai Március 15. tér

A Váci utca déli szakasza felé nézve a háttérben már látszik a Szent Mihály templom. A 19. századi fotókon az előtérben még látszik az egykori Rózsa tér, amely 1897-ben egyszerűen eltűnt az Erzsébet-híd építését megelőző nagyszabású munkálatok során... Az Eiffel iroda által tervezett híd 1903 és 1945 között volt Budapest büszkesége, ám 1945-ben a visszavonuló német hadsereg katonái felrobbantották, a híd déli pillérje teljesen elpusztult. Az új Erzsébet-hidat 1964. november 21-én adták át a forgalomnak.

01fortepan_57561_vaci_utca

A Váci utca konflisokkal 1895-ben. Fotó: Fortepan.

marc_15_felol

Ugyanaz az utcarészlet ma. Fotó: Kardos Ildikó.

Tereprendezés-1897

A Rózsa tér a tereprendezés áldozata lett. Fotó: Wikipédia.

6. Abigél és Vitay Georgina a Váci utcában?

Ha ismered Szabó Magda Abigél című regényét, ha láttad a belőle készült filmet, bizonyára nem is gondolod, hogy a Váci utca 47. számú ház a "Matula" falait rejti. Mindez csak a filmben, hiszen itt forgatták az Abigél belső jeleneteinek egy részét, a rendház falai között elevenedett meg az "árkodi" leányiskola, s vele együtt Abigél és Vitay Georgina története.

Az ódon épület mellett áll a Belvárosi Szent Mihály Templom, az angolkisasszonyok rendjének temploma. Az1700-1765 között épült templomot a 19. században több pesti árvíz is pusztította, egy ízben pedig a tető és torony is leégett. Többszöri felújítás után az ezredfordulóra teljes külső megújításon esett át. Végre óra is került a toronyba, amelyet a korábbi fotókon sehol sem láthattok.

angolkisasszony1

A Szent Mihály templom 1905-ben Fotó: Schoch Frigyes, Fortepan.

angolkisasszony2

....és 1954-ben. Fotó: Geuduschek Tibor, Fortepan.

angolkisasszony3

Ma már végre ott az óra a templom tornyán. Fotó: Kardos Ildikó.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Az anyja lehetnék” – Edith Piaf 20 évvel fiatalabb szerelmét mindenki aranyásónak tartotta, amíg ki nem nyitották a végrendeletet
A francia sanzon királynőjének utolsó férje, Théo Sarapo pénz helyett hatalmas tartozást örökölt. Megtehette volna, hogy lemond mindenről, és éli világát tovább. Ő más utat választott.


Párizs, 1962 ősze. A vakufények és a tolakodó újságírók gyűrűjében egy törékeny nő kapaszkodik egy nála majdnem húsz évvel fiatalabb, feltűnően jóképű férfi karjába. A legendás Edith Piaf, a sanzon királynője ekkor már súlyos beteg. Az orvosok többször megműtötték,

a teste lassan felmondta a szolgálatot, a hangja, amely egykor milliókat babonázott meg, már csak foszlányokban emlékeztet régi önmagára.

Ebben a kétségbeejtő állapotban mutatja be a világnak új férjét, a görög származású párizsi fodrászfiút, Théo Sarapót, polgári nevén Théophanis Lamboukast. A közvélemény és a sajtó azonnal ítéletet mond. A lapok hasábjain és a kávéházak teraszain mindenki biztosra veszi, hogy a fiatalember kizárólag a világsztár hatalmas vagyonára és a busás örökségre pályázik. A kegyetlen pletykák futótűzként terjednek, miközben a valóság, amely a zárt ajtók mögött és a későbbi végrendelet soraiban lapul, egy egészen más, sokkal megrendítőbb történetet rejt.

A provokációnak tűnő kapcsolat 1962 januárjában kezdődik, amikor a zenei karrierről álmodó Sarapo megismerkedik az énekesnővel.

A viszony gyorsan komolyra fordul, és a pár 1962. október 9-én, napra pontosan egy évvel és egy nappal Piaf halála előtt, hivatalosan is összeköti az életét.

A házasulók a párizsi tizenhatodik kerületben tartják a polgári szertartást, majd a görög ortodox Szent István-székesegyházban tesznek fogadalmat Isten színe előtt. A frigy nem hoz békét, sőt, valóságos sajtócunamit indít el. A korabeli újságírók „a görög gigoló” névvel illetik a férfit, és a gúnyolódás még Piaf közvetlen környezetét is megmérgezi. A házasság előtti hezitálás egyik legmélyebb pillanatában maga az énekesnő is szinte visszakozik.

„Mindent törölj, nevetséges leszek, az anyja is lehetnék!”

– mondta Edith Piaf Danielle Bonel titkárnőnek és bizalmasnak a házasságkötés előtti feszült pillanatokban.

Csakhogy a reflektorok vakító fénye és a gúnyolódó címlapok mögött egy egészen más dinamika működik a mindennapokban. A színpadon még egy utolsó, hatalmas fellángolást élnek át együtt. Duóként állnak a közönség elé, és 1962-ben közösen veszik fel Michel Emer szerzeményét, az À quoi ça sert l'amour? című dalt. Szeptember 27-én a párizsi Olympia színpadán is együtt énekelnek, majd 1963-ban a Bobino színházban adnak közös estet. A zenei kémia működik, de a színpadi fények kialvása után Sarapóra egy sokkal nehezebb szerep vár. Piaf állapota drasztikusan romlik. Házaspárként Dél-Franciaországba, először Cap-Ferrat, majd Plascassier térségébe költöznek, ahol bérelt villákban próbálják átvészelni a legnehezebb hónapokat. Sarapo ekkor már nem csupán férj és duettpartner, hanem teljes munkaidős ápoló.

Ő viszi a karjában a feleségét, amikor az már képtelen lábra állni, ő eteti kanállal, ő viszi ki a friss levegőre, és egyetlen percre sem hagyja magára,

miközben azok a barátok és haszonlesők, akik évtizedekig a tehetségéből éltek, sorra elmaradnak mellőlük.

A végjáték 1963 októberében érkezik el. Edith Piaf október 10-én, a Grasse közelében fekvő Plascassier-ben örökre lehunyja a szemét. A halál pillanata után Sarapo és a legszűkebb baráti kör egy utolsó, kétségbeesett és törvénytelen lépésre szánja el magát. Mivel Piaf mindig is azt hajtogatta, hogy Párizsban szeretne meghalni és onnan akar végső útjára indulni,

a férj és a kísérők aznap este egy mentőautóval, a legnagyobb titokban a francia fővárosba viszik a holttestet.

A hivatalos bejelentést csak másnap, október 11-én teszik meg Párizsban. Az egész országot mélyen megrendíti a hír. A lemezboltok polcairól a hétvége folyamán a vásárlók az összes Piaf-lemezt elkapkodják.

„Edith Piaf reggel hétkor halt meg Párizsban, és néhány órával később barátja, Jean Cocteau… egy órakor maga is meghalt” – írta Janet Flanner újságíró a gyász napjainak krónikásaként.

A temetés a Père-Lachaise temetőben tízezreket vonz, a tömeg szinte áttöri a kordonokat. Amikor azonban a nemzeti gyász első hullámai elülnek, a család szembesül a hagyatékkal. A pletykák és a rosszindulatú várakozások szerint a fiatal özvegy most teszi rá a kezét a mesés vagyonra. A végrendelet felolvasásakor azonban mindenki elnémul.

A mítoszokkal ellentétben Edith Piaf nem hagy maga után milliókat. Sőt, egyetlen fillért sem hagy hátra.

Helyette egy gigantikus, felfoghatatlan méretű adóssághegy szakad a férj nyakába. A francia jogszabályok értelmében a házastársi öröklés során a tartozások is automatikusan az életben maradt félre szállnak. Piaf az élete során ugyan rengeteg pénzt keresett, de a bőkezűsége, a hatalmas háztartás fenntartása, a barátok folyamatos pénzelése, valamint az utolsó évek brutális orvosi és klinikai költségei teljesen felemésztették a bevételeit. A közkeletű adatok hétmillió francia franknyi azonnali tartozást említenek.

„A világ azt hitte, mérhetetlenül meggazdagodtam. Szeretném ezt egyszer s mindenkorra tisztázni. Edith halálakor nagyon kevés pénze maradt.

Nyilván sokat keresett, de mindent felemésztettek a háztartás fenntartásának költségei, a klinikák, a betegség, az orvosok – én pedig egy évvel később mintegy negyvenmillió frank adófizetési kötelezettséggel találtam szembe magam.

A lemezek után semmit sem kapok, mert a jogdíjakat bérként kezelik; márpedig örökösnek bért nem fizetnek. Így tehát kizárólag a szerzői jogok maradnak” – nyilatkozta Théo Sarapo énekes, Piaf özvegye.

Bár Sarapo megörökli a jogokat és dönthet az életmű felhasználásáról, ez azonnali készpénzt nem jelent az adóhatóság és a hitelezők felé. Ahelyett, hogy lemondott volna az örökségről és új életet kezdett volna, vállalta a teljes adósságállományt, és visszatért a színpadra. Éveken keresztül megállás nélkül koncertezett, turnézott és új dalokat vett fel, hogy minden megkeresett frankot a hitelezőknek és az adóhivatalnak utaljon át.

„Théo úgy döntött, hogy maradéktalanul visszafizeti ezeket az adósságokat. És ez sikerült neki”

– mondta Catherine Glavas Lamboukas, Piaf egyik örököse.

A sors azonban nem ad hosszú és békés életet a tartozásaitól végre megszabaduló férfinak. 1970. augusztus 28-án Sarapo a Limoges melletti Panazolnál, a D941-es úton haladt a Citroën autójával, amikor egy ittas sofőr letérítette az útról. A jármű egy fának csapódott. A mentők még élve emelték ki a roncsok közül, de a harmincnégy éves férfi három órával később a limoges-i kórházban belehalt a sérüléseibe. A család a legfőbb kívánságának megfelelően intézte a temetést.

A párizsi Père-Lachaise temetőben, Edith Piaf családi sírjában helyezték örök nyugalomra. Neve ott áll a fekete márványon, pontosan a felesége lábainál.

A férjtől aztán a családja örökölte Edith Piaf szerzői jogait. A testvérei ma Amerikában élnek és tovább ápolják az énekesnő emlékét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Először azt hitték, itt a világvége: a Niagara-vízesés vize többször is elapadt az évek során
Egyik alkalommal éppen 1848 tavaszán, amikor Európa szerte forradalmak robbantak ki.
Sz. E. Fotó: Fortepan - szmo.hu
2026. március 22.



Képzeld el, amint több száz ember égő fáklyákkal a kezében sétál a Niagara-vízesés peremén. Pontosabban a vízesés hűlt helyén, miközben lent a meder közelében, ahol percekkel korábban még tajtékzott a víz, lovas katonák ügetnek.

Ez nem egy filmjelenet, hanem maga a valóság.

Többször is megtörtént, hogy a világ egyik leghíresebb természeti csodája egyszerűen megszűnt létezni.

A Niagara valójában nem egy, hanem három vízesés összefoglaló neve. A legnagyobb, a Patkó-vízesés javarészt Kanadához tartozik, tőle a Kecske-sziget választja el az amerikai oldalon lévő két kisebb zuhatagot, a Menyasszonyfátyol-vízesést és az Amerikai-zuhatagot.

1848 tavaszán, egyébként akkor, amikor Európában pont fegyveres felkelések és forradalmak zajlottak, egy kivételesen hideg tél után a márciusi meleg és az erős keleti szél hatalmas jégtömeget tolt az Erie-tóból a Niagara folyó torkolatába.

A jég hatalmas gátat képzett, ami harminc-negyven órára teljesen elzárta a víz útját. A vízhiányt először a folyóparti malmok tulajdonosai vették észre, amikor a malomkerekek megálltak.

A hírre ezrek özönlöttek a helyszínre, és óvatosan bemerészkedtek a száraz mederbe. Az emberek olyan fegyvereket találtak a sárban, amiket feltehetően az amerikai csapatok hagytak ott egy 1814-es csata után. Március 29-én éjjel több százan fáklyákkal sétáltak a vízesések peremén, miközben az amerikai lovasság a mederben ügetett. A folyó másnap indult meg újra, amikor a szélirány megváltozott, és a jégdugó feloszlott.

1903. március 22-én az amerikai oldalon ismét elapadt a víz.

A látványosságnak pedig Kanadából és az Egyesült Államokból is a csodájára jártak. A szakértők szerint azonban az 1848-as volt az egyetlen teljes, természetes leállás, a későbbi esetek inkább rendkívül alacsony vízhozamot jelentettek.

1969-ben azonban már szándékosan szüntették meg a vízesést.

Egy 1965-ös helyi újságcikk ugyanis a zuhatag végét jósolta, mivel a korábbi, 1931-es és 1954-es sziklaomlások törmeléke már megfelezte a vízesés magasságát. A közösségi nyomásra egy amerikai-kanadai bizottság jött létre, hogy felmérjék a helyzetet.

1969. június 12-én egy 180 méter hosszú, 28 ezer tonna kőből és földből épített gáttal elzárták a vizet az amerikai oldalon. Mérnökök precízen felmérték a sziklafalat, 48 kőzetfuratot vettek, és érzékelőket telepítettek a kőzettömbök mozgásának figyelésére.

A munkálatok közel fél évig tartottak, majd november 25-én a gát elbontásával a víz újra a régi medrében zubogott. A vizsgálatok után úgy döntöttek, a leomlott törmeléket nem távolítják el.

A Niagara minimális vízhozamát egy 1950-es amerikai-kanadai egyezmény szabályozza, és egy 1954-ben épült gát segít a víz elosztásában a vízesések és az erőművek között.

Hogy az 1848-as esemény ne ismétlődhessen meg, 1964 óta minden télen úszó jégtörő gátat telepítenek a folyóra, ami megakadályozza a jégdugók kialakulását. A vízesés „kiszárításának” ötlete időnként felmerül egy-egy nagyobb felújítás, például hídcsere miatt, de ez ma már hatalmas turisztikai és környezetvédelmi kérdéseket vetne fel.

Via National Geographic, Pangea blog


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Nem a kinézete volt a titka: Casanova egyetlen trükkje mindent vitt a nőknél
A velencei kalandor sikere a tudatosan felépített imázsán és a briliáns történetmesélésen alapult, nem pusztán a vonzerején. Élete utolsó éveit a csehországi Dux kastélyában töltötte könyvtárosként.


Kalandor, könyvtáros, megszállott szerelmes és hidegfejű stratéga. Giacomo Casanova neve ma is a csábítás szinonimája, de a mítosz mögött egy 18. századi európai „hálózati ember” áll, aki élettörténetét mesteri módon írta meg, és ezzel önmagát is megalkotta.

A legenda helyett a saját szavaiból és a megbízható történeti forrásokból kirajzolódik a valódi Casanova portréja, a „titka”, halálának körülményei, magyarországi útja és megannyi meglepő érdekesség, amit ránk hagyott.

Giacomo Girolamo Casanova 1725-ben született Velencében, és élete során megannyi szerepben kipróbálta magát.

Volt papnövendék, katona, diplomata, szabadkőműves és író, mielőtt élete utolsó, lecsendesedett szakaszában a csehországi Dux kastélyában gróf Waldstein könyvtárosaként talált menedéket.

Itt, 1798-ban bekövetkezett haláláig, papírra vetette monumentális, francia nyelven írt önéletrajzát, az Életem történeté-t, amely posztumusz kiadását követően világhírűvé tette.

Tudatosan építette imázsát, az európai udvarokban és szalonokban a maga által kreált „Seingalt lovagja” néven forgolódott, ezzel is erősítve a személyét övező misztikumot.

Ha megértjük, mit tartott fontosnak önmagáról, azt is látjuk, mi volt a csábítási stratégiájának lényege. Ez nem egyetlen trükk, hanem egy következetes habitus volt, amelynek alapja az intellektuális és testi vonzerő párosítása.

Számára a játékosság és a szellemi társalgás legalább annyira fontos volt, mint a fizikai szépség. A briliáns társalgás, a költői levelek és a szüntelen történetmesélés volt a leghatékonyabb eszköze.

„Az ész nélküli szépség a szerelemnek nem kínál egyebet, mint a puszta testi bájak élvezetét” – írta a Memoárokban. Ugyanakkor kíméletlen őszinteséggel ismerte fel a szabadság és a kötődés közti feszültséget is.

"A nőket még őrületig is szerettem, de a szabadságot mindig jobban.”

A kalandos életút 1798. június 4-én ért véget a csehországi Duxban. Korabeli feljegyzések és modern orvostörténeti összefoglalók szerint halálát egy makacs, krónikus húgyúti, illetve hólyageredetű megbetegedés okozta.

A helyi emlékezet szerint a duchcovi kastélyban ma is őrzik azt a karosszéket, amelyben a nagy kalandor kilehelte lelkét.

Mielőtt azonban élete lezárult volna, bejárta Európát, és útja a történeti Magyarország területére is elvezette.

Életútja tele volt szenzációs részletekkel. Ezek közül is kiemelkedik 1756-os szökése a velencei Dózse-palota hírhedt ólomkamráiból, a Piombiból, amelyet később külön könyvben is megírt.

Európai karrierje során lottórendszert szervezett Párizsban, szabadkőműves páholyok tagja lett, és a kontinens legbefolyásosabb szalonjaiban fordult meg, ahol olyan személyiségekkel találkozott, mint Voltaire, II. Frigyes porosz király vagy Nagy Katalin orosz cárnő.

Írói teljesítménye sem merült ki a Memoárokban: lefordította Homérosz Iliászát modern toszkán nyelvre, és több politikai pamfletet, valamint regényt is írt.

Hagyatékának legértékesebb darabja, az Életem történeté-nek eredeti, mintegy 3700 oldalas kézirata kalandos úton maradt fenn. Végül 2010 februárjában a Francia Nemzeti Könyvtár vásárolta 7 millió euróért.

Végül mi maradt Casanovából? Hőssé nem a hódítások listája, hanem az ezekről szóló, eleven és briliáns nyelven megírt elbeszélés tette. Legnagyobb alkotása maga a Casanova-mítosz volt, amelyet saját kezűleg teremtett meg.

Via Britannica


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
583 áldozat a kifutón: 49 éve történt a tragikus baleset, amely örökre megváltoztatta a repülést
Két Boeing 747, - a KLM 4805 és a Pan Am 1736 - a tenerifei Los Rodeos futópályáján ütközött 1977. március 27-én. A Las Palmas-i bombariadó, a köd és a kommunikációs hibák együtt vezettek a katasztrófához.


Ma van a repüléstörténet legsúlyosabb katasztrófájának évfordulója:

1977. március 27-én a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife Los Rodeos repülőterén két Boeing 747-es, a holland KLM és az amerikai Pan Am gépe ütközött össze a futópályán. A két gépen összesen 583 ember vesztette életét, és mindössze 61-en élték túl a tragédiát, amely egy sor emberi és technikai hiba végzetes láncolatának következménye volt.

A katasztrófa napján egy bombamerénylet miatt lezárták a Las Palmas-i repteret, ezért az érkező járatokat, köztük a KLM és a Pan Am gépét is a jóval kisebb, felkészületlenebb tenerifei Los Rodeos repülőtérre irányították. A hirtelen megnövekedett forgalom miatt az előtér és a gurulóutak is megteltek, így a hatalmas Jumbo Jeteknek a futópályán kellett manőverezniük. A helyzetet tovább rontotta, hogy az időjárás egyre rosszabbra fordult, és sűrű köd ereszkedett a reptérre, a látótávolság helyenként 700 méter alá csökkent.

Nem sokkal 17 óra előtt a KLM gépe engedélyt kapott, hogy végigguruljon a futópályán, a végén egy 180 fokos fordulattal pozícióba álljon, és ott várjon a felszállási engedélyre. A Pan Am gépét arra utasították, hogy kövesse a hollandokat, de a C3-as gurulóúton hagyja el a pályát. A Pan Am pilótái azonban a ködben nem voltak biztosak a dolgukban, és mivel a C3-as kijáratnál egy rendkívül éles, 135 fokos fordulót kellett volna végrehajtaniuk, inkább tovább gurultak. Eközben a KLM befejezte a fordulót, és Jacob Veldhuyzen van Zanten kapitány gázt adott a felszálláshoz.

A másodpilóta ekkor közbeszólt: „Pillanat, még nincs felszállási engedélyünk!” Erre a kapitány visszahúzta a gázkarokat, majd azt mondta: „Tudom, gyerünk, kérdezz rá!”

A KLM személyzete rádión közölte, hogy felszállásra készen állnak, és várják az irányítási engedélyt. A torony válaszul a felszállás utáni útvonalat adta meg nekik: „KLM4805 felszállás után emelkedjen FL90-re, majd jobb forduló 40º és álljon rá a Las Palmasi VOR adóra a 325º-os irányon.” Van Zanten kapitány ezt tévesen felszállási engedélynek értelmezte, újra gázt adott, és hollandul közölte: „Megyünk.”

Ezzel egy időben a Pan Am pilótái jelezték a toronynak, hogy még a pályán vannak: „Még mindig gurulunk lefelé a kifutón, 1736-os.” Ez a rádióüzenet azonban a KLM pilótafülkéjében egy zavaró sípolásként jelent meg, mert a másodpilóta éppen az útvonalengedélyt olvasta vissza. A torony nyugtázta a Pan Am helyzetjelentését: „Rendben 1736-os jelentse, ha elhagyták a pályát.” Ezt hallva a KLM fedélzeti mérnöke megkérdezte a kapitánytól: „Még nem ment le a Pan Am?” A kapitány válasza egy félreérthető „Igen” volt.

Ez volt az utolsó lehetőség a katasztrófa elkerülésére. Pár másodperccel később a két gép személyzete a sűrű ködben megpillantotta egymást.

A Pan Am kapitánya a gázt tövig nyomva próbált balra, a fűre letérni a pályáról, a KLM pilótája pedig olyan erővel húzta fel a gépet, hogy annak farokrésze száz méteren keresztül szántotta a betont. A holland gép elemelkedett, de már nem tudta átugrani a Pan Am törzsét.

A KLM futóművei és hajtóművei letarolták az amerikai gép tetejét és vezérsíkját, majd a felszállás előtt teletankolt holland repülőgép 150 méterrel odébb a pályára zuhant és felrobbant. A Pan Am gépe szintén kigyulladt. A KLM fedélzetén tartózkodó 248 ember mind életét vesztette. A Pan Am gépéről 61-en menekültek ki, de 335-en a lángok között rekedtek.

A kivizsgálás egyértelműen megállapította, hogy a katasztrófa legfőbb oka az volt, hogy a KLM személyzete felszállási engedély nélkül kezdte meg a nekifutást. A spanyol hatóságok hivatalos jelentése szerint azonban több tényező is hozzájárult a tragédiához: a rossz időjárási körülmények, a földi gurítóradar hiánya, a rádió-kommunikációs félreértések, a reptér felkészületlensége, valamint a KLM személyzetére nehezedő időnyomás. A baleset nyomán a nemzetközi légi közlekedésben szigorították a rádiós frazeológiát, és bevezették a pilóták közti hatékonyabb együttműködést célzó képzési programokat. Egy évvel később megnyitották Tenerife déli, korszerűbb repülőterét is, amely átvette a nemzetközi forgalom nagy részét.

Via Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk