A Rovatból

7 vérfagyasztó bűntény a történelemből, amiről még nem hallottál

A nő, aki a férje által meggyilkolt nők ruháit viselte, a savval csonkító magyar orvos és a prédikátor, aki a saját koponyáját zúzatta össze.


Izgalmas, mégis vérfagyasztó történeteket hoztunk a régmúlt történelméből. Ráadásul az utolsó éppen egy magyar emberről szól.

Jó borzongást!

7. A szökött fegyencből lett álhercegnő

1771-ben a brit Charlotte királynő komornáját, Sarah Wilsont halálra ítélték, mert ékszereket, ruhákat és egy kis portrét lopott III. György feleségétől. Az utolsó pillanatban azonban Wilson megmenekült a vérpadtól, és az ítéletet amerikai száműzetésre változtatták, ahol eladták egy gazdag ültetvényesnek.

A nő azonban nem igazán szerette a rabszolga sorsot, ezért hamarosan megszökött. Máig nem tudja senki pontosan hogyan, de még mindig birtokában volt néhány ékszer és ruha a királynőtől. Ezeket felhasználva Wilson elhitette a környezetével, hogy ő Charlotte királynő húga, akit egy közelebbről meg nem nevezett botrány miatt száműzött a királyi család.

Két éven keresztül hatalmas luxusban élt, ám végül a gazdája a nyomára bukkant, és miután jutalmat tűzött ki a fejére, Sarah hamarosan ismét az ültetvényen találta magát.

A történet itt nem ért véget: két évvel később Wilson ismét megszökött, és feleségül ment egy brit tiszthez. Soha nem ítélték el szélhámosságért.

6. Margaret „Bill” Allenre rájött az öt perc

Margaret Allen 1906-ban született, 22 gyermek közül a huszadikként. Kiskorától fogva utált női ruhát húzni, és nem volt hajlandó női házimunkákat végezni, szívesebben lapátolt szenet, vagy barkácsolt.

1935-ben azt terjesztette a barátai között, hogy nemváltó műtéten esett át, és immár „rendes” férfi – ez azonban kevéssé valószínű. Napjainkban Margaretet transzneműnek hívnák, és kapna segítséget, de akkoriban csak egyszerűen különcnek tartották. Billnek nevezte magát, férfi ruhát hordott és busz kalauzként dolgozott, míg el nem bocsátották, mert tarkón ütötte az utasokat, ha nem ültek le elég gyorsan.

1948. augusztus 24-én olyan bűntényt követett el, aminek indítékára a mai napig nem találtak magyarázatot. Az egyik szomszéd bekopogott Margarethez, hogy cukrot kérjen. Margaret beinvitálta az idős asszonyt, majd egy szénkalapáccsal agyonverte.

Miután a nőt letartóztatták, csak annyit tudott mondani: „Rámjött az öt perc.”

mba

Margaret „Bill” Allent halálra ítélték. 1949. január 12-én női ruhában akasztották fel.

5. A nő, aki a férje áldozatainak ruháit viselte

1861-ben Marie Pichonnak munkát ajánlott egy szimpatikus úr.

Ám a munkaköri leírásban az eredetileg nem szerepelt, hogy a férfi sötétedéskor bevezeti őt az erdőbe és meg akarja fojtani.

martind

Wikipédia

Marie-nak sikerült megszöknie, és a hatóságok előtt azonosította Martin Dumollardot. Mikor átkutatták Dumollard birtokát, két oszladozó hullát fedeztek fel. A házban több kupacnyi ruhát is találtak, némelyik még véres volt. Mrs. Dumollard hordta is ezeket a ruhákat, annak ellenére, hogy tudta, honnan származnak.

Végül összesen hat gyilkosságot tudtak rábizonyítani Dumollardra. Az egyik áldozatát valószínűleg élve temette el, mert a holttestet úgy találták meg, hogy kezei a földet kaparták. A gyilkost 1862-ben guillotine általi halálra ítélték.

Mint kiderült, az apja még szörnyűbb véget ért: az osztrák császár elleni összeesküvésért lovakkal négyelték fel. Mrs. Dumollardot 20 év börtönre és kényszermunkára ítélték, mint tettestárs.

4. A nekrofil, aki szép akart lenni

1971-72-ben az amerikai rendőrség bizarr bűneseteket vizsgált, ahol hullákat hantoltak ki.

Az öt testet megverték, megrágták, némelyiket feldarabolták, a nőkkel pedig közösülni próbáltak.

1972. május 6-án valaki agyonlőtt egy fiatal párt az autójukban. A nő holttestén látható nyomok arra utaltak, hogy a gyilkos megpróbált post mortem közösülni vele. Aztán lelőttek egy halottasházi dolgozót. A férfi rajtakapott egy idegent, amint egy tizenöt éves lány holttestével csókolózik. A férfi túlélte a lövést, és végül Kuno Hofmannt azonosította a támadójaként.

Hofmann követte el a temetői bűntényeket és további három gyilkosságot. A nekrofilnak tolmácsra volt szüksége a vallomáshoz gyermekkorában ugyanis olyan súlyosan bántalmazták, hogy siketnéma lett. Mint kiderült, tanulmányozta a sátánizmust, és

szentül hitt benne, hogy a vérivás és más okkult cselekmények segítségével széppé és népszerűvé válhat.

Hátralévő életét elmegyógyintézetben töltötte.

3. A prédikátor, aki megfeszíttette magát

Margaretta Peter mélyen vallásos volt és svájci otthonában kisebb gyülekezet formálódott körülötte, köztük több családtagjával.

1823-ban Margaretta meggyőződésévé vált, hogy a házukat megszállta a sátán. Magát a Messiásnak nevezte, és harcot hirdetett a gonosz ellen. Követőivel szerszámokat ragadtak és hozzáláttak a ház szétveréséhez, majd a nő parancsára egymást is ütlegelni kezdték.

Ezután az őrült prédikátor kinyilvánította, hogy őt magát kell feláldozni, de a húga, Elizabeth önként vállalta, hogy meghal helyette. Margaretta és a hívek ezután agyonverték a szerencsétlen lányt, majd összezúzták a koponyáját. Ám az őrület itt nem ért véget, Margaretta ezután azt követelte, hogy feszítsék keresztre. A nyáj padlódeszkákból keresztet formázott, és rászögelték vezetőjüket: szögeket ütöttek át a kezén, a lábán, a mellén.

krisztus

Részlet Mathis Grunewald Krisztusról készült festményéből

Margaretta hangosan azt kiabálta, hogy harmadnapra feltámad. Ezután saját parancsára összezúzták a koponyáját egy kalapáccsal.

A gyülekezet szentül hitte, hogy Elizabeth és Margaretta is feltámad. A rendőrség még ott találta őket a két, oszladozó tetem mellett. Mindannyiukat letartóztatták. A házat lerombolták, a helyét beszántották, és építkezésre alkalmatlannak nyilvánították a területet.

Elizabeth és Margaretta nem támadt fel.

2. Az apáca, aki megette szerelme ürülékét

Marianna de Levya 13 éves volt, amikor gazdag apja 1575-ben arra kényszerítette, hogy vonuljon be a monzai Szent Margit kolostorba. A lány eleinte jól viselte az apáca létet. A nevét Virginiára változtatta, és a fiatalabb lányok példaképévé vált.

Ám a húszas éveiben Virginia nővér beleszeretett egy Gian Paolo Osio nevű nemesbe, aki nagy nőcsábász hírében állt, sőt, a pletyka gyilkosságokkal is vádolta. Titkos viszonyuk évei alatt Virginia két gyermeket is szült. Az első, egy kisfiú, halva született. A másodikat, egy kislányt, Osio hivatalosan elismerte, mint törvénytelen gyermeke.

Virginiát sokszor gyötörte bűntudat, és fura módon próbált szabadulni a kínzó érzelmektől: koprofágiával, vagyis Osio ürülékének az elfogyasztásával. Állítólag teába vegyítve, illetve kiszárítva, májra és hagymára szórva fogyasztotta. Ám az ínycsiklandozónak nem nevezhető orvosság nem segített.

Egyre nőtt a veszély, hogy a bűnös viszonyra fény derül. A pár mindenképp el akarta kerülni a lelepleződést, ezért módszeresen hozzáláttak a tanúk megöléséhez.

Köztük voltak olyan barátaik is, mint a patikus, aki magzatlehajtó szerekkel látta el az apácát, és a kovács, aki kulcsokat másolt Osiónak a kolostorhoz.

virgina

Wikipédia

A bűnesetekre fényt derítő vizsgálat során több embert is megkínoztak, többek között Virginiát és Osiót is. A halálra ítélt Osió megszökött, ám egy barátja végzett vele. Virginiát élete végéig tartó magányos elzárkózásra ítélték, amit egy 1,2 méter x 2,7 méter területű cellában kellett eltöltenie a Szent Valéria zárdában. Ám tizennégy évvel később úgy ítélték meg, hogy Virginia jó útra tért, ezért kiengedték.

Élete végén afféle Teréz anyai figura vált belőle, a novíciák pártolója és példaképe lett, akik között nagyon sok volt a megváltást kereső prostituált.

1. A magyar savas gyilkos

Dr. Káplány Géza, a jóképű aneszteziológus orvos az 56-os forradalom után Dánia és Nagy-Britannia érintésével végül az USA-ba emigrált. San Joséban helyezkedett el, és Geza DeKaplany néven sikeres orvos lett. 1962 nyarán ismerkedett meg a San Franciscóban, egy bárban táncosnőként dolgozó Piller Hajnával, aki a kétszeres olimpiai bajnok vívó, Pillár György lánya volt. – Pillár az 56’-os Melbourn-i olimpia után nem tért haza. – Káplány megkérte a lány kezét, és bár Hajna mást szeretett, akkor már özvegy anyja nyomására igent mondott. Mindössze öt hete voltak házasok, amikor 1962. augusztus 28-án a rendőrséget kihívták a lakásukra.

Mint kiderült, a doktor megtudta, hogy Hajna csalja őt igazi szerelmével, egy mérnökkel, és az aneszteziológus féltékenységében savas kínzókamrává alakította a lakásukat.

Hajnát az ágyhoz drótozta, és a testét savval öntötte le: az arcát, a mellét, a nemiszervét.

Mint később elmondta, nem akarta megölni, csak elcsúfítani. Szerencsétlen lány még öt hétig élt, miután kiszabadították, és szörnyű kínok közt halt meg.

Káplány a bíróság előtt azzal érvelt, hogy skizofrén. A szörnyűséget nem ő követte el, hanem másik énje, Pierre laRoche. Pierre a nőcsábász, aki Káplány tudtán kívül csapja a szelet a nőknek. A doktor csak onnan szerzett tudomást létezéséről, hogy időnként számára vadidegen nők szólítják meg, és Pierre-nek nevezik.

A bíróság által kirendelt szakértők szerint azonban mindez csak a ravasz Káplány Géza agyszüleménye volt, hogy megússza a büntetést. A savas gyilkos egyetlen szerencséje az volt, hogy Kaliforniában akkoriban még az életfogytiglanra ítélt rabok is kérhették 7 év után a feltételes szabadlábra helyezésüket. A második próbálkozására sikerrel járt: 12 év után elhagyhatta a börtönt, sőt az országot is. Tajvanra küldték, hogy egy katolikus misszióban dolgozzék, mint orvos. Akkor fogadkozott, hogy hátralévő életét a szegények gyógyításának szenteli, de a nagy elhatározás csak négy évig tartott. 1979-ben megszökött és nyomaveszett.

2002-ben néhány riporter elevenítette fel a savas orvos esetét, és aprólékos nyomozással sikerült a megtalálni őt. Egy német kisvárosban élt. Teljesen új életet kezdett.

Mint kiderült, az akkor hetven éves Káplány két évvel azelőtt szerezte meg a német állampolgárságot – ami azt jelentette, hogy nem adják ki az Egyesült Államoknak –, és Tajvanon megismert feleségével élt.

Könyörgött az újságíróknak, hogy ne hozzák le a történetét, mert tönkretennék az életét.

"
Egyszer elkövettem egy hibát, de megfizettem érte.

Hogy azóta mi történt vele nem tudni, az is lehet, hogy a mai napig is éli a német nyugdíjasok békés életét.

Forrás: Listverse, Index, Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
A nő, aki elsőként fedezte fel, miből áll az univerzum és a csillagok, de hazájában még diplomát sem kaphatott
Cecilia Payne volt az első hölgy a világon, akinek sikerült megszereznie a csillagászati PhD- fokozatot, sőt, a Harvard professzori címét is. Mindezt abban az időben, amikor Nagy-Britanniában a nők még diplomát sem kaphattak.


Eléggé igazságtalan, hogy a legtöbb találmányhoz automatikusan hozzákapcsoljuk a feltalálóját is, akikkel tele vannak a tankönyvek is, míg mások neve a feledés homályába vész. Pedig igazán nem lehet azt mondani, hogy mellékes információ, amire a brit származású amerikai csillagász, Cecilia Payne (1900-1979) rájött: hogy az univerzum legelterjedtebb eleme a hidrogén.

Eleinte még a saját édesanyja sem támogatta az egyetemi tanulmányait, mert nevetségesnek gondolta, hogy nőként tudományos pályát válasszon. Pedig Cecilia a középiskola után elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre, ami nem volt kis dolog – akkoriban sem. Ott fizikát és kémiát tanult, majd miután elmélyült beszélgetést folytatott egyik professzorával, Arthur Eddington asztrofizikussal az egyetem obszervatóriumának nyílt napján, a csillagászat került érdeklődése középpontjába. Eddington, látva a lány tehetségét, rábízta az obszervatórium könyvtárának gondozását.

Nem meglepő módon Ceciliát még az egyetem alatt a Királyi Csillagászati Társaság tagjává választották, de Cambridge-ben 1948-ig érvényben volt az a rendelkezés, hogy nők ugyan járhatnak az egyetemre, de diplomát nem kaphatnak. Tehát a női hallgatók arról nem is álmodhattak, hogy kutatók lesznek, legfeljebb pedagógusnak állhattak.

Eddington professzor azonban bemutatta őt az Angliába látogató Harlow Shapley amerikai csillagásznak, aki – diploma hiánya ide vagy oda – felajánlott neki egy ösztöndíjat a Harvard Egyetemre, a Radcliffe College-ba a PhD dolgozatának elkészítésére. Cecilia nem csupán élt a lehetőséggel és Amerikába költözött, hanem mindössze két év alatt meg is szerezte a doktori fokozatot. Ezzel ő lett a világtörténelem első nője, aki a Harvardon valaha ledoktorált, méghozzá 25 évesen.

Ebben a dolgozatában mutatta be fő tudományos eredményét: spektroszkópiai módszerrel kimutatta, hogy a Nap tömegének döntő többsége hidrogén. De még jópár alapvető módszertani, illetve tudományos problémát oldott meg benne, sőt a változó csillagok kutatását máig az ő elméletére alapozzák. Óriási megdöbbenést keltett azzal, hogy leírta: a csillagok anyaga nem a Földéhez hasonló, hanem zömmel hidrogénből és héliumból állnak.

A Princetoni Egyetem professzora, akivel a dolgozatot lektoráltatták, az eredményt „nyilvánvaló képtelenségnek” minősítette – de később nyilvánosan belátta a tévedését, miután saját maga is elvégezte más módszerrel az erre irányuló kutatásait, teljesen hasonló eredménnyel. Otto Struve csillagász azonban kapásból így jellemezte a PhD disszertációját:

„A legbriliánsabb tézis, amit valaha írtak a csillagászat területén.”

A sikeres védés után állást kínáltak neki a Harvard Egyetemen, de itt is beleütközött a nemi diszkrimináció könyörtelen üvegplafonjába: nőként csak „technikai asszisztens” besorolást kaphatott, férfi kollégáinál jóval alacsonyabb fizetéssel, miközben az elvárások ugyanazok voltak felé is. Ettől függetlenül kiharcolta magának szakmai munkájával a professzori kinevezést, amelyre 56 éves koráig kellett várnia. Azonban azt a rekordot senki nem vehette el tőle, hogy ezzel ő lett az első professzornő a Harvard történetében. Továbbá később kinevezték a csillagászati tanszék élére is, ezzel pedig ő lett a Harvard Egyetem első női tanszékvezetője is.

Cecilia érthető módon szakmán belül választott magának férjet: 34 évesen hozzáment az orosz származású amerikai csillagászhoz, Sergei Illarionovich Gaposhkinhoz. Közösen is sokat kutattak, főleg a Tejútrendszert és a Magellán-felhők változó csillagait, méghozzá komoly eredményekkel.

A természettudományi szakma immár vitathatatlanul ítélte meg az érdemeit: 43 évesen elnyerte az akadémiai tagságot, 76 évesen pedig kiérdemelte a Henry Norris Russell-díjat, azaz az Amerikai Csillagászati Társaság nagydíját. Köszönőbeszédében ezt mondta:

„A fiatal tudós jutalma az az érzelmi izgalom, hogy ő lehet az első a világtörténelemben, aki látott vagy megértett valamit.”

1979-ben rákban hunyt el, de nem sokkal előbb még megírta az önéletrajzát. A hír hallatán azonban nem robbant fel a gyászjelentés-rovat az újságokban, sőt a tudományos munkássága előtti tisztelgés később kimerült egy egyetemi emléktáblában és egy róla elnevezett díjban. Úgyhogy most legalább a saját elménkbe véssük fel mélyen Cecilia Payne nevét, aki felfedezte, miből vannak a csillagok és miből épül fel a Nap.

(Források: 1, 2, 3)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Vincent van Gogh-ot a bátyja felesége tette naggyá
A festő csak egyetlen képet adott el életében, Johanna van Gogh pedig posztumusz emelte őt a legnagyobb művészek közé. Mindezt egyedül egy kisbabával, rengeteg munkával és kitartással.


Te megtennéd az elhunyt férjedért, hogy a szintén elhunyt bátyja életművére teszed fel a saját életed – mindezt alig két év házasság után? Johanna van Gogh megtette, nem is akárhogyan. A fiatal és ambíciózus nyelvtanárnő elég hamar megtanulta, hogy a szerencse forgandó. Házassága a műkereskedő Theo Van Gogh-gal mesebelien indult (ő látható a fenti festményen), hiszen a fiú két találkozás után megkérte a kezét. Az esküvő után Párizsba költöztek, a művészeti elit sűrűjébe, és az elsöprő szerelem közepette hamar jött a gyermekáldás is, ám az ifjú feleség két éven belül duplán gyászolhatott.

Először Vincent, a férje bátyja követett el öngyilkosságot, aztán az emiatt teljesen megtört Theo is követte őt a túlvilágra egy régebben, bordélyházban elkapott szifilisz következtében – mindössze fél évre rá, 33 évesen. Johanna (becenevén Jo, lánykori nevén Johanna Gezina van Gogh-Bonger) nem csupán egy űrrel a szívében és egy félárva babával maradt magára mindössze 28 évesen, hanem sógora, Vincent van Gogh több mint 400 festményével is.

Amelyeket elhunyt férjével együtt rendkívül nagyra becsült, és szeretett volna megismertetni a nagyvilággal – annak ellenére, hogy Theónak minden igyekezete ellenére sem sikerült befuttatnia őt, és Vincent is csak egy képet adott el kudarcokkal tarkított karrierje során.

Érdekesség továbbá, hogy Jo a szintén Vincentnek elnevezett fia születése után látta először sógorát, Vincent van Gogh-ot, amikor babanézőbe érkezett hozzájuk. Az egyre csak romló elmeállapotú festő addigra már megcsonkítva élt, hiszen nem sokkal testvére eljegyzése után levágta a saját fülét, miután veszekedett Gauguinnel.

Joannára teljesen átragadt Theo lelkesedése testvére művészete iránt, ezért haláluk után elszánta magát. Személyes küldetéséhez feladta a párizsi lakást, ahol addig élt Theóval, és egy Bussum nevű holland faluba költözött, ahol otthonából panziót teremtett, hogy eltartsa magát és pici gyermekét. Közben nekiveselkedett a Gogh-életmű feldolgozásának és rendszerezésének. Sőt, a két testvér levelezését is feltárta, amelyből a festő mély érzelmi világa és pszichés betegsége is kirajzolódott. Néhai férje ugyanis megőrizte a Vincenttől kapott összes, pontosan 651 levelet.

Az özvegy beleásta magát a műkereskedelembe, és elkezdett a szakma legjavának nyakára járni. Kapóra jött, hogy tudott franciául, németül és angolul, hiszen így hatékonyabban tudott a berlini, párizsi és koppenhágai galériákkal tárgyalni. Ösztönösen jó érzéke volt a kereskedelemhez: a legjobb festményeket csak kölcsönbe adta a múzeumoknak, de a kiállításokra mindig küldött megvásárolható alkotásokat is.

A fordulópont 15 évvel Vincent van Gogh halála után, 1905-ben jött el Jo életében, amikor egy nagy retrospektív kiállítást szervezett a festő életművéből – majdnem ötszáz alkotással – az amszterdami Stedelijk Múzeumban. Mindent ő szervezett meg a képkihelyezésektől a vendéglistáig, és akkorra már tinédzser fia írta a meghívókat. A bemutatkozó tárlat elsöprő siker lett: felkeltette a gyűjtők, múzeumok és műkritikusok figyelmét, a Gogh-művek árai pedig az egekbe szöktek. 1891 és 1925 között Jo összesen közel 200 festményt és 50 rajzot adott el, de a kedvencein nem volt hajlandó túladni.

Jo bebizonyította, hogy veszteségből is lehet nyereség: eltökélt és kitartó munkájával elérte, hogy Vincent van Gogh tragikusan zseniális munkásságát elismerjék az egész világon. Annak érdekében, hogy Amerikát is meghódítsa, 1915-ben New Yorkba költözött, ahol angolul tanult, hogy lefordíthassa a két testvér levelezését – sőt, még bemutatót is szervezett a Fifth Avenue-n. Az első világháború után, 1919-ben tért csak vissza Amszterdamba.

Bár Jo kétszer is újraházasodott (mindkét esetben festővel, és a harmadik férje is nagyon fiatalon hunyt el), de az első helyen mindig a Gogh-hagyaték állt az életében. Egyik legszebb gesztusa az volt első igaz szerelmének emlékére, hogy Theo maradványait Utrechtből Auvers-sur-Oise-ba költöztette Vincent nyughelye mellé, hogy örökre együtt lehessenek. Jo halála után mérnökké lett fia a műkincsek örököseként megalapította a Vincent van Gogh Alapítványt és az amszterdami Van Gogh Múzeumot – benne az összes olyan képpel, amelytől édesanyja sosem akart megválni.

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Jeanne Calment hihetetlen története: 100 évesen még biciklizett, 114 évesen filmezett, 122 évesen halt meg
A francia Jeanne Louise Calment döntötte meg a leghosszabb igazolt emberi élettartam rekordját. 85 évesen kezdett el vívni, 117 évesen szokott le a dohányzásról, és amikor a 120. születésnapján megkérdezték tőle, milyen jövőre számít, azt felelte: „egy nagyon rövidre”.


Ha bármikor kiejtenéd a szádon, hogy „az én koromban ezt már nem kéne”, gondolj az Arles-ban 1875-ben született Jeanne Louise Calmentre, aki fittyet hányt az efféle sztereotípiákra, és úgy alapvetően az élet törvényeire is, hiszen 122 évet és 164 napot élni nem éppen szokványos. 100 évesen még simán biciklizett, 114 évesen szerepelt az életéről szóló filmben, és 115 évesen rászánta magát egy csípőműtétre is, sőt, a cigiről is majdnem egy évszázad után szokott le – igaz, nem a tüdejével volt gond, hanem csak azért döntött így, mert a megromlott látásával utált tüzet kérni másoktól.

Madame Calment izgalmas korban született Franciaországban, hiszen az Eiffel-tornyot 14 éves korában építették fel, és ezidőtájt találkozott – a nagybátyja boltjában festéket vásárló – Vincent van Gogh-gal, aki a megítélése szerint „koszos, rosszul öltözött és ellenszenves volt”.

A munkahelyi stressz nem rövidített az életén, hiszen 21 éves korában hozzáment másod-unokatestvéréhez (dédnagybátyja unokájához), a dúsgazdag üzlettulajdonos Fernand Calment-hoz, és sosem dolgozott egyetlen percet sem. Helyette leginkább teniszezett, kerékpározott, úszott, görkorcsolyázott, zongorázott és operába járt. Életfilozófiája az volt, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne stresszelj, és soha nem használt szempillaspirált, mert gyakran nevetett sírásig. Híres volt hatalmas életkedvéről, valamint nagy étvágyáról, különösen az édességek iránt.

Jeanne végig megőrizte éles szellemi képességeit, de közben tragikus dolgokat kellett megélnie: hosszú élete során a saját lánya, sőt, unokája is elhunyt. Pedig közeli hozzátartozói is rendkívül hosszú ideig éltek: idősebbik bátyja, François 97, édesapja 93, édesanyja pedig 86 évig.

Amikor Jeanne 90 éves lett, örökös híján leszerződött az akkor 47 éves, André-François Raffray nevű ügyvéddel, aki szerződésben vállalta, hogy havi 2500 frankot fizet az idős hölgynek azzal a feltétellel, hogy a halála után ő örökli a lakást. Raffray azonban a legrosszabb rémálmában sem gondolta, hogy végül nem csak 30 évig fizeti Jeanne-nak az ígért havidíjat, hanem a hölgy még túl is éli őt.
Miután az ügyvéd 77 éves korában meghalt, annak özvegye köteles volt tovább fizetni Calmentnek élete végéig a törvény értelmében.

Jeanne olyan legendás idézeteket hagyott az utókorra, mint például hogy „fiatalnak lenni lelkiállapot, nem a testtől függ. Valójában még mindig fiatal vagyok, csak az elmúlt 70 évben nem néztem ki olyan jól.” Vagy hogy „a mi jó Istenünk elfelejtett engem”. Az egyik interjúja végén az újságíró azt mondta: „Asszonyom, remélem, valamikor jövőre újra találkozunk”. Erre Jeanne azt válaszolta: „Miért ne? Annyira azért nem vagy öreg, még mindig itt leszel!”

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Három hősies lány az ’56-os forradalomból
Bár az október 23-i eseményeket a „pesti srácokhoz” kötik, jócskán vettek részt bátor nők is a forradalomban.


Számos lány és asszony vett részt aktívan az ’56-os eseményekben, különféle szerepkörökben: őrök, harcosok, ápolók, orvosok, röpirat-terjesztők, másolók, szervezők, futárok egyaránt akadtak köztük. Azonban az ő történeteiket jellemzően nem dokumentálták vagy emelték ki utólag, és a korabeli fényképeken is alig szerepeltek. Most a három legismertebb női figurát elevenítjük fel október 23-ra emlékezve.

Tóth Ilonka

A kommunista megtorlás egyik leghíresebb női esete volt az a végzős orvostanhallgató, akinek már csak a szigorlata hiányzott a doktori címhez 24 évesen. A csendes, mosolygós, mindig kitűnő tanuló a forradalom alatt szívvel-lélekkel segített a sebesültek ellátásában az Önkéntes Mentőszolgálat tagjaként: orvosi esküjét annyira komolyan vette, hogy a forradalmárokon kívül az ÁVH-s és szovjet katonákat is zokszó nélkül ellátta. Később a Domonkos utcai kórház vezetője lett, és az ellenállási tevékenység részeként röplapokat nyomtatott az alagsorban éjjel. Amikor emiatt elfogták, egyéb vádakkal is kiegészítették a bűnlajstromát, majd nem sokkal később elítélték és kivégezték – de az ügye máig nagy port kavar. Ugyanis a vád szerint Ilona és társai megöltek egy spiclinek tartott férfit, egykori rabtársai szerint azonban csak rákényszerítették a vallomását, és koncepciós perben mártírhalált halt.

Wittner Mária

Az egyik legtöbbet szenvedett túlélő, aki 19 évesen vett részt az eseményekben: a rádió ostroma közben csatlakozott a felkelőkhöz, de segédkezett a sebesültek ellátásában is, valamint fegyveres összetűzésekben is részt vett, amelyekben meg is sérült. Emiatt felkelőként halálra ítélték (kétszáz napot töltött ennek tudatában a börtönben), aztán életfogytiglani börtönre módosították az ítéletét. Tizenhárom év raboskodás után az utolsó forradalmárokkal szabadult, ráadásul a ’62-es nagy amnesztia idején sem kapott kegyelmet. Nem véletlenül rejtegette őt Kádár, hiszen egy amerikai újságírónak adott interjúban azt nyilatkozta, hogy már nincsenek a börtönben politikai foglyok. Mária a rendszerváltás utáni közélet legendás alakja lett, fideszes országgyűlési képviselőként is ismertté vált, és rendszeresen hangoztatta, hogy „gyilkosoknak nincs megbocsátás!”. A szabadságharcos végül 85 évet élt.

Szeles Erika

Hogyan vált egy tizenöt éves lány véletlenül a forradalom ikonjává? Szeles Erika szakácsnak tanult, amikor belecsöppent a forradalomba. A fénykép, amely híressé tette őt, egy dán magazin, a Billed Bladet 1956. november 13-i címlapján jelent meg. Nem csoda, hogy mindenki megjegyezte a bájos, vörös szeplős, elszánt tinédzser arcát, ahogy kabátban és géppisztollyal dacol az ellenséggel. A fotót készítő Vagn Hansen később elmesélte, hogy teljesen véletlenül talált rá a lányra, aki vállalta a fényképezést. Erika éppen vöröskeresztes karszalaggal segített ellátni a sebesülteket a Blaha Lujza térnél, amikor egy szovjet golyó leterítette – úgyhogy az ominózus címlap megjelenésekor szegény leány már nem is élt. Sokáig nem tudták, ki szerepel a képen, de az alapos kutatások után végül azonosították a kilétét a Kerepesi temetőben.

Források: 1,2,3,4,5


Link másolása
KÖVESS MINKET: