prcikk: 7 vérfagyasztó bűntény a történelemből, amiről még nem hallottál | szmo.hu
A Rovatból

7 vérfagyasztó bűntény a történelemből, amiről még nem hallottál

A nő, aki a férje által meggyilkolt nők ruháit viselte, a savval csonkító magyar orvos és a prédikátor, aki a saját koponyáját zúzatta össze.


Izgalmas, mégis vérfagyasztó történeteket hoztunk a régmúlt történelméből. Ráadásul az utolsó éppen egy magyar emberről szól.

Jó borzongást!

7. A szökött fegyencből lett álhercegnő

1771-ben a brit Charlotte királynő komornáját, Sarah Wilsont halálra ítélték, mert ékszereket, ruhákat és egy kis portrét lopott III. György feleségétől. Az utolsó pillanatban azonban Wilson megmenekült a vérpadtól, és az ítéletet amerikai száműzetésre változtatták, ahol eladták egy gazdag ültetvényesnek.

A nő azonban nem igazán szerette a rabszolga sorsot, ezért hamarosan megszökött. Máig nem tudja senki pontosan hogyan, de még mindig birtokában volt néhány ékszer és ruha a királynőtől. Ezeket felhasználva Wilson elhitette a környezetével, hogy ő Charlotte királynő húga, akit egy közelebbről meg nem nevezett botrány miatt száműzött a királyi család.

Két éven keresztül hatalmas luxusban élt, ám végül a gazdája a nyomára bukkant, és miután jutalmat tűzött ki a fejére, Sarah hamarosan ismét az ültetvényen találta magát.

A történet itt nem ért véget: két évvel később Wilson ismét megszökött, és feleségül ment egy brit tiszthez. Soha nem ítélték el szélhámosságért.

6. Margaret „Bill” Allenre rájött az öt perc

Margaret Allen 1906-ban született, 22 gyermek közül a huszadikként. Kiskorától fogva utált női ruhát húzni, és nem volt hajlandó női házimunkákat végezni, szívesebben lapátolt szenet, vagy barkácsolt.

1935-ben azt terjesztette a barátai között, hogy nemváltó műtéten esett át, és immár „rendes” férfi – ez azonban kevéssé valószínű. Napjainkban Margaretet transzneműnek hívnák, és kapna segítséget, de akkoriban csak egyszerűen különcnek tartották. Billnek nevezte magát, férfi ruhát hordott és busz kalauzként dolgozott, míg el nem bocsátották, mert tarkón ütötte az utasokat, ha nem ültek le elég gyorsan.

1948. augusztus 24-én olyan bűntényt követett el, aminek indítékára a mai napig nem találtak magyarázatot. Az egyik szomszéd bekopogott Margarethez, hogy cukrot kérjen. Margaret beinvitálta az idős asszonyt, majd egy szénkalapáccsal agyonverte.

Miután a nőt letartóztatták, csak annyit tudott mondani: „Rámjött az öt perc.”

mba

Margaret „Bill” Allent halálra ítélték. 1949. január 12-én női ruhában akasztották fel.

5. A nő, aki a férje áldozatainak ruháit viselte

1861-ben Marie Pichonnak munkát ajánlott egy szimpatikus úr.

Ám a munkaköri leírásban az eredetileg nem szerepelt, hogy a férfi sötétedéskor bevezeti őt az erdőbe és meg akarja fojtani.

martind

Wikipédia

Marie-nak sikerült megszöknie, és a hatóságok előtt azonosította Martin Dumollardot. Mikor átkutatták Dumollard birtokát, két oszladozó hullát fedeztek fel. A házban több kupacnyi ruhát is találtak, némelyik még véres volt. Mrs. Dumollard hordta is ezeket a ruhákat, annak ellenére, hogy tudta, honnan származnak.

Végül összesen hat gyilkosságot tudtak rábizonyítani Dumollardra. Az egyik áldozatát valószínűleg élve temette el, mert a holttestet úgy találták meg, hogy kezei a földet kaparták. A gyilkost 1862-ben guillotine általi halálra ítélték.

Mint kiderült, az apja még szörnyűbb véget ért: az osztrák császár elleni összeesküvésért lovakkal négyelték fel. Mrs. Dumollardot 20 év börtönre és kényszermunkára ítélték, mint tettestárs.

4. A nekrofil, aki szép akart lenni

1971-72-ben az amerikai rendőrség bizarr bűneseteket vizsgált, ahol hullákat hantoltak ki.

Az öt testet megverték, megrágták, némelyiket feldarabolták, a nőkkel pedig közösülni próbáltak.

1972. május 6-án valaki agyonlőtt egy fiatal párt az autójukban. A nő holttestén látható nyomok arra utaltak, hogy a gyilkos megpróbált post mortem közösülni vele. Aztán lelőttek egy halottasházi dolgozót. A férfi rajtakapott egy idegent, amint egy tizenöt éves lány holttestével csókolózik. A férfi túlélte a lövést, és végül Kuno Hofmannt azonosította a támadójaként.

Hofmann követte el a temetői bűntényeket és további három gyilkosságot. A nekrofilnak tolmácsra volt szüksége a vallomáshoz gyermekkorában ugyanis olyan súlyosan bántalmazták, hogy siketnéma lett. Mint kiderült, tanulmányozta a sátánizmust, és

szentül hitt benne, hogy a vérivás és más okkult cselekmények segítségével széppé és népszerűvé válhat.

Hátralévő életét elmegyógyintézetben töltötte.

3. A prédikátor, aki megfeszíttette magát

Margaretta Peter mélyen vallásos volt és svájci otthonában kisebb gyülekezet formálódott körülötte, köztük több családtagjával.

1823-ban Margaretta meggyőződésévé vált, hogy a házukat megszállta a sátán. Magát a Messiásnak nevezte, és harcot hirdetett a gonosz ellen. Követőivel szerszámokat ragadtak és hozzáláttak a ház szétveréséhez, majd a nő parancsára egymást is ütlegelni kezdték.

Ezután az őrült prédikátor kinyilvánította, hogy őt magát kell feláldozni, de a húga, Elizabeth önként vállalta, hogy meghal helyette. Margaretta és a hívek ezután agyonverték a szerencsétlen lányt, majd összezúzták a koponyáját. Ám az őrület itt nem ért véget, Margaretta ezután azt követelte, hogy feszítsék keresztre. A nyáj padlódeszkákból keresztet formázott, és rászögelték vezetőjüket: szögeket ütöttek át a kezén, a lábán, a mellén.

krisztus

Részlet Mathis Grunewald Krisztusról készült festményéből

Margaretta hangosan azt kiabálta, hogy harmadnapra feltámad. Ezután saját parancsára összezúzták a koponyáját egy kalapáccsal.

A gyülekezet szentül hitte, hogy Elizabeth és Margaretta is feltámad. A rendőrség még ott találta őket a két, oszladozó tetem mellett. Mindannyiukat letartóztatták. A házat lerombolták, a helyét beszántották, és építkezésre alkalmatlannak nyilvánították a területet.

Elizabeth és Margaretta nem támadt fel.

2. Az apáca, aki megette szerelme ürülékét

Marianna de Levya 13 éves volt, amikor gazdag apja 1575-ben arra kényszerítette, hogy vonuljon be a monzai Szent Margit kolostorba. A lány eleinte jól viselte az apáca létet. A nevét Virginiára változtatta, és a fiatalabb lányok példaképévé vált.

Ám a húszas éveiben Virginia nővér beleszeretett egy Gian Paolo Osio nevű nemesbe, aki nagy nőcsábász hírében állt, sőt, a pletyka gyilkosságokkal is vádolta. Titkos viszonyuk évei alatt Virginia két gyermeket is szült. Az első, egy kisfiú, halva született. A másodikat, egy kislányt, Osio hivatalosan elismerte, mint törvénytelen gyermeke.

Virginiát sokszor gyötörte bűntudat, és fura módon próbált szabadulni a kínzó érzelmektől: koprofágiával, vagyis Osio ürülékének az elfogyasztásával. Állítólag teába vegyítve, illetve kiszárítva, májra és hagymára szórva fogyasztotta. Ám az ínycsiklandozónak nem nevezhető orvosság nem segített.

Egyre nőtt a veszély, hogy a bűnös viszonyra fény derül. A pár mindenképp el akarta kerülni a lelepleződést, ezért módszeresen hozzáláttak a tanúk megöléséhez.

Köztük voltak olyan barátaik is, mint a patikus, aki magzatlehajtó szerekkel látta el az apácát, és a kovács, aki kulcsokat másolt Osiónak a kolostorhoz.

virgina

Wikipédia

A bűnesetekre fényt derítő vizsgálat során több embert is megkínoztak, többek között Virginiát és Osiót is. A halálra ítélt Osió megszökött, ám egy barátja végzett vele. Virginiát élete végéig tartó magányos elzárkózásra ítélték, amit egy 1,2 méter x 2,7 méter területű cellában kellett eltöltenie a Szent Valéria zárdában. Ám tizennégy évvel később úgy ítélték meg, hogy Virginia jó útra tért, ezért kiengedték.

Élete végén afféle Teréz anyai figura vált belőle, a novíciák pártolója és példaképe lett, akik között nagyon sok volt a megváltást kereső prostituált.

1. A magyar savas gyilkos

Dr. Káplány Géza, a jóképű aneszteziológus orvos az 56-os forradalom után Dánia és Nagy-Britannia érintésével végül az USA-ba emigrált. San Joséban helyezkedett el, és Geza DeKaplany néven sikeres orvos lett. 1962 nyarán ismerkedett meg a San Franciscóban, egy bárban táncosnőként dolgozó Piller Hajnával, aki a kétszeres olimpiai bajnok vívó, Pillár György lánya volt. – Pillár az 56’-os Melbourn-i olimpia után nem tért haza. – Káplány megkérte a lány kezét, és bár Hajna mást szeretett, akkor már özvegy anyja nyomására igent mondott. Mindössze öt hete voltak házasok, amikor 1962. augusztus 28-án a rendőrséget kihívták a lakásukra.

Mint kiderült, a doktor megtudta, hogy Hajna csalja őt igazi szerelmével, egy mérnökkel, és az aneszteziológus féltékenységében savas kínzókamrává alakította a lakásukat.

Hajnát az ágyhoz drótozta, és a testét savval öntötte le: az arcát, a mellét, a nemiszervét.

Mint később elmondta, nem akarta megölni, csak elcsúfítani. Szerencsétlen lány még öt hétig élt, miután kiszabadították, és szörnyű kínok közt halt meg.

Káplány a bíróság előtt azzal érvelt, hogy skizofrén. A szörnyűséget nem ő követte el, hanem másik énje, Pierre laRoche. Pierre a nőcsábász, aki Káplány tudtán kívül csapja a szelet a nőknek. A doktor csak onnan szerzett tudomást létezéséről, hogy időnként számára vadidegen nők szólítják meg, és Pierre-nek nevezik.

A bíróság által kirendelt szakértők szerint azonban mindez csak a ravasz Káplány Géza agyszüleménye volt, hogy megússza a büntetést. A savas gyilkos egyetlen szerencséje az volt, hogy Kaliforniában akkoriban még az életfogytiglanra ítélt rabok is kérhették 7 év után a feltételes szabadlábra helyezésüket. A második próbálkozására sikerrel járt: 12 év után elhagyhatta a börtönt, sőt az országot is. Tajvanra küldték, hogy egy katolikus misszióban dolgozzék, mint orvos. Akkor fogadkozott, hogy hátralévő életét a szegények gyógyításának szenteli, de a nagy elhatározás csak négy évig tartott. 1979-ben megszökött és nyomaveszett.

2002-ben néhány riporter elevenítette fel a savas orvos esetét, és aprólékos nyomozással sikerült a megtalálni őt. Egy német kisvárosban élt. Teljesen új életet kezdett.

Mint kiderült, az akkor hetven éves Káplány két évvel azelőtt szerezte meg a német állampolgárságot – ami azt jelentette, hogy nem adják ki az Egyesült Államoknak –, és Tajvanon megismert feleségével élt.

Könyörgött az újságíróknak, hogy ne hozzák le a történetét, mert tönkretennék az életét.

"
Egyszer elkövettem egy hibát, de megfizettem érte.

Hogy azóta mi történt vele nem tudni, az is lehet, hogy a mai napig is éli a német nyugdíjasok békés életét.

Forrás: Listverse, Index, Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Az anyja lehetnék” – Edith Piaf 20 évvel fiatalabb szerelmét mindenki aranyásónak tartotta, amíg ki nem nyitották a végrendeletet
A francia sanzon királynőjének utolsó férje, Théo Sarapo pénz helyett hatalmas tartozást örökölt. Megtehette volna, hogy lemond mindenről, és éli világát tovább. Ő más utat választott.


Párizs, 1962 ősze. A vakufények és a tolakodó újságírók gyűrűjében egy törékeny nő kapaszkodik egy nála majdnem húsz évvel fiatalabb, feltűnően jóképű férfi karjába. A legendás Edith Piaf, a sanzon királynője ekkor már súlyos beteg. Az orvosok többször megműtötték,

a teste lassan felmondta a szolgálatot, a hangja, amely egykor milliókat babonázott meg, már csak foszlányokban emlékeztet régi önmagára.

Ebben a kétségbeejtő állapotban mutatja be a világnak új férjét, a görög származású párizsi fodrászfiút, Théo Sarapót, polgári nevén Théophanis Lamboukast. A közvélemény és a sajtó azonnal ítéletet mond. A lapok hasábjain és a kávéházak teraszain mindenki biztosra veszi, hogy a fiatalember kizárólag a világsztár hatalmas vagyonára és a busás örökségre pályázik. A kegyetlen pletykák futótűzként terjednek, miközben a valóság, amely a zárt ajtók mögött és a későbbi végrendelet soraiban lapul, egy egészen más, sokkal megrendítőbb történetet rejt.

A provokációnak tűnő kapcsolat 1962 januárjában kezdődik, amikor a zenei karrierről álmodó Sarapo megismerkedik az énekesnővel.

A viszony gyorsan komolyra fordul, és a pár 1962. október 9-én, napra pontosan egy évvel és egy nappal Piaf halála előtt, hivatalosan is összeköti az életét.

A házasulók a párizsi tizenhatodik kerületben tartják a polgári szertartást, majd a görög ortodox Szent István-székesegyházban tesznek fogadalmat Isten színe előtt. A frigy nem hoz békét, sőt, valóságos sajtócunamit indít el. A korabeli újságírók „a görög gigoló” névvel illetik a férfit, és a gúnyolódás még Piaf közvetlen környezetét is megmérgezi. A házasság előtti hezitálás egyik legmélyebb pillanatában maga az énekesnő is szinte visszakozik.

„Mindent törölj, nevetséges leszek, az anyja is lehetnék!”

– mondta Edith Piaf Danielle Bonel titkárnőnek és bizalmasnak a házasságkötés előtti feszült pillanatokban.

Csakhogy a reflektorok vakító fénye és a gúnyolódó címlapok mögött egy egészen más dinamika működik a mindennapokban. A színpadon még egy utolsó, hatalmas fellángolást élnek át együtt. Duóként állnak a közönség elé, és 1962-ben közösen veszik fel Michel Emer szerzeményét, az À quoi ça sert l'amour? című dalt. Szeptember 27-én a párizsi Olympia színpadán is együtt énekelnek, majd 1963-ban a Bobino színházban adnak közös estet. A zenei kémia működik, de a színpadi fények kialvása után Sarapóra egy sokkal nehezebb szerep vár. Piaf állapota drasztikusan romlik. Házaspárként Dél-Franciaországba, először Cap-Ferrat, majd Plascassier térségébe költöznek, ahol bérelt villákban próbálják átvészelni a legnehezebb hónapokat. Sarapo ekkor már nem csupán férj és duettpartner, hanem teljes munkaidős ápoló.

Ő viszi a karjában a feleségét, amikor az már képtelen lábra állni, ő eteti kanállal, ő viszi ki a friss levegőre, és egyetlen percre sem hagyja magára,

miközben azok a barátok és haszonlesők, akik évtizedekig a tehetségéből éltek, sorra elmaradnak mellőlük.

A végjáték 1963 októberében érkezik el. Edith Piaf október 10-én, a Grasse közelében fekvő Plascassier-ben örökre lehunyja a szemét. A halál pillanata után Sarapo és a legszűkebb baráti kör egy utolsó, kétségbeesett és törvénytelen lépésre szánja el magát. Mivel Piaf mindig is azt hajtogatta, hogy Párizsban szeretne meghalni és onnan akar végső útjára indulni,

a férj és a kísérők aznap este egy mentőautóval, a legnagyobb titokban a francia fővárosba viszik a holttestet.

A hivatalos bejelentést csak másnap, október 11-én teszik meg Párizsban. Az egész országot mélyen megrendíti a hír. A lemezboltok polcairól a hétvége folyamán a vásárlók az összes Piaf-lemezt elkapkodják.

„Edith Piaf reggel hétkor halt meg Párizsban, és néhány órával később barátja, Jean Cocteau… egy órakor maga is meghalt” – írta Janet Flanner újságíró a gyász napjainak krónikásaként.

A temetés a Père-Lachaise temetőben tízezreket vonz, a tömeg szinte áttöri a kordonokat. Amikor azonban a nemzeti gyász első hullámai elülnek, a család szembesül a hagyatékkal. A pletykák és a rosszindulatú várakozások szerint a fiatal özvegy most teszi rá a kezét a mesés vagyonra. A végrendelet felolvasásakor azonban mindenki elnémul.

A mítoszokkal ellentétben Edith Piaf nem hagy maga után milliókat. Sőt, egyetlen fillért sem hagy hátra.

Helyette egy gigantikus, felfoghatatlan méretű adóssághegy szakad a férj nyakába. A francia jogszabályok értelmében a házastársi öröklés során a tartozások is automatikusan az életben maradt félre szállnak. Piaf az élete során ugyan rengeteg pénzt keresett, de a bőkezűsége, a hatalmas háztartás fenntartása, a barátok folyamatos pénzelése, valamint az utolsó évek brutális orvosi és klinikai költségei teljesen felemésztették a bevételeit. A közkeletű adatok hétmillió francia franknyi azonnali tartozást említenek.

„A világ azt hitte, mérhetetlenül meggazdagodtam. Szeretném ezt egyszer s mindenkorra tisztázni. Edith halálakor nagyon kevés pénze maradt.

Nyilván sokat keresett, de mindent felemésztettek a háztartás fenntartásának költségei, a klinikák, a betegség, az orvosok – én pedig egy évvel később mintegy negyvenmillió frank adófizetési kötelezettséggel találtam szembe magam.

A lemezek után semmit sem kapok, mert a jogdíjakat bérként kezelik; márpedig örökösnek bért nem fizetnek. Így tehát kizárólag a szerzői jogok maradnak” – nyilatkozta Théo Sarapo énekes, Piaf özvegye.

Bár Sarapo megörökli a jogokat és dönthet az életmű felhasználásáról, ez azonnali készpénzt nem jelent az adóhatóság és a hitelezők felé. Ahelyett, hogy lemondott volna az örökségről és új életet kezdett volna, vállalta a teljes adósságállományt, és visszatért a színpadra. Éveken keresztül megállás nélkül koncertezett, turnézott és új dalokat vett fel, hogy minden megkeresett frankot a hitelezőknek és az adóhivatalnak utaljon át.

„Théo úgy döntött, hogy maradéktalanul visszafizeti ezeket az adósságokat. És ez sikerült neki”

– mondta Catherine Glavas Lamboukas, Piaf egyik örököse.

A sors azonban nem ad hosszú és békés életet a tartozásaitól végre megszabaduló férfinak. 1970. augusztus 28-án Sarapo a Limoges melletti Panazolnál, a D941-es úton haladt a Citroën autójával, amikor egy ittas sofőr letérítette az útról. A jármű egy fának csapódott. A mentők még élve emelték ki a roncsok közül, de a harmincnégy éves férfi három órával később a limoges-i kórházban belehalt a sérüléseibe. A család a legfőbb kívánságának megfelelően intézte a temetést.

A párizsi Père-Lachaise temetőben, Edith Piaf családi sírjában helyezték örök nyugalomra. Neve ott áll a fekete márványon, pontosan a felesége lábainál.

A férjtől aztán a családja örökölte Edith Piaf szerzői jogait. A testvérei ma Amerikában élnek és tovább ápolják az énekesnő emlékét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Először azt hitték, itt a világvége: a Niagara-vízesés vize többször is elapadt az évek során
Egyik alkalommal éppen 1848 tavaszán, amikor Európa szerte forradalmak robbantak ki.
Sz. E. Fotó: Fortepan - szmo.hu
2026. március 22.



Képzeld el, amint több száz ember égő fáklyákkal a kezében sétál a Niagara-vízesés peremén. Pontosabban a vízesés hűlt helyén, miközben lent a meder közelében, ahol percekkel korábban még tajtékzott a víz, lovas katonák ügetnek.

Ez nem egy filmjelenet, hanem maga a valóság.

Többször is megtörtént, hogy a világ egyik leghíresebb természeti csodája egyszerűen megszűnt létezni.

A Niagara valójában nem egy, hanem három vízesés összefoglaló neve. A legnagyobb, a Patkó-vízesés javarészt Kanadához tartozik, tőle a Kecske-sziget választja el az amerikai oldalon lévő két kisebb zuhatagot, a Menyasszonyfátyol-vízesést és az Amerikai-zuhatagot.

1848 tavaszán, egyébként akkor, amikor Európában pont fegyveres felkelések és forradalmak zajlottak, egy kivételesen hideg tél után a márciusi meleg és az erős keleti szél hatalmas jégtömeget tolt az Erie-tóból a Niagara folyó torkolatába.

A jég hatalmas gátat képzett, ami harminc-negyven órára teljesen elzárta a víz útját. A vízhiányt először a folyóparti malmok tulajdonosai vették észre, amikor a malomkerekek megálltak.

A hírre ezrek özönlöttek a helyszínre, és óvatosan bemerészkedtek a száraz mederbe. Az emberek olyan fegyvereket találtak a sárban, amiket feltehetően az amerikai csapatok hagytak ott egy 1814-es csata után. Március 29-én éjjel több százan fáklyákkal sétáltak a vízesések peremén, miközben az amerikai lovasság a mederben ügetett. A folyó másnap indult meg újra, amikor a szélirány megváltozott, és a jégdugó feloszlott.

1903. március 22-én az amerikai oldalon ismét elapadt a víz.

A látványosságnak pedig Kanadából és az Egyesült Államokból is a csodájára jártak. A szakértők szerint azonban az 1848-as volt az egyetlen teljes, természetes leállás, a későbbi esetek inkább rendkívül alacsony vízhozamot jelentettek.

1969-ben azonban már szándékosan szüntették meg a vízesést.

Egy 1965-ös helyi újságcikk ugyanis a zuhatag végét jósolta, mivel a korábbi, 1931-es és 1954-es sziklaomlások törmeléke már megfelezte a vízesés magasságát. A közösségi nyomásra egy amerikai-kanadai bizottság jött létre, hogy felmérjék a helyzetet.

1969. június 12-én egy 180 méter hosszú, 28 ezer tonna kőből és földből épített gáttal elzárták a vizet az amerikai oldalon. Mérnökök precízen felmérték a sziklafalat, 48 kőzetfuratot vettek, és érzékelőket telepítettek a kőzettömbök mozgásának figyelésére.

A munkálatok közel fél évig tartottak, majd november 25-én a gát elbontásával a víz újra a régi medrében zubogott. A vizsgálatok után úgy döntöttek, a leomlott törmeléket nem távolítják el.

A Niagara minimális vízhozamát egy 1950-es amerikai-kanadai egyezmény szabályozza, és egy 1954-ben épült gát segít a víz elosztásában a vízesések és az erőművek között.

Hogy az 1848-as esemény ne ismétlődhessen meg, 1964 óta minden télen úszó jégtörő gátat telepítenek a folyóra, ami megakadályozza a jégdugók kialakulását. A vízesés „kiszárításának” ötlete időnként felmerül egy-egy nagyobb felújítás, például hídcsere miatt, de ez ma már hatalmas turisztikai és környezetvédelmi kérdéseket vetne fel.

Via National Geographic, Pangea blog


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
583 áldozat a kifutón: 49 éve történt a tragikus baleset, amely örökre megváltoztatta a repülést
Két Boeing 747, - a KLM 4805 és a Pan Am 1736 - a tenerifei Los Rodeos futópályáján ütközött 1977. március 27-én. A Las Palmas-i bombariadó, a köd és a kommunikációs hibák együtt vezettek a katasztrófához.


Ma van a repüléstörténet legsúlyosabb katasztrófájának évfordulója:

1977. március 27-én a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife Los Rodeos repülőterén két Boeing 747-es, a holland KLM és az amerikai Pan Am gépe ütközött össze a futópályán. A két gépen összesen 583 ember vesztette életét, és mindössze 61-en élték túl a tragédiát, amely egy sor emberi és technikai hiba végzetes láncolatának következménye volt.

A katasztrófa napján egy bombamerénylet miatt lezárták a Las Palmas-i repteret, ezért az érkező járatokat, köztük a KLM és a Pan Am gépét is a jóval kisebb, felkészületlenebb tenerifei Los Rodeos repülőtérre irányították. A hirtelen megnövekedett forgalom miatt az előtér és a gurulóutak is megteltek, így a hatalmas Jumbo Jeteknek a futópályán kellett manőverezniük. A helyzetet tovább rontotta, hogy az időjárás egyre rosszabbra fordult, és sűrű köd ereszkedett a reptérre, a látótávolság helyenként 700 méter alá csökkent.

Nem sokkal 17 óra előtt a KLM gépe engedélyt kapott, hogy végigguruljon a futópályán, a végén egy 180 fokos fordulattal pozícióba álljon, és ott várjon a felszállási engedélyre. A Pan Am gépét arra utasították, hogy kövesse a hollandokat, de a C3-as gurulóúton hagyja el a pályát. A Pan Am pilótái azonban a ködben nem voltak biztosak a dolgukban, és mivel a C3-as kijáratnál egy rendkívül éles, 135 fokos fordulót kellett volna végrehajtaniuk, inkább tovább gurultak. Eközben a KLM befejezte a fordulót, és Jacob Veldhuyzen van Zanten kapitány gázt adott a felszálláshoz.

A másodpilóta ekkor közbeszólt: „Pillanat, még nincs felszállási engedélyünk!” Erre a kapitány visszahúzta a gázkarokat, majd azt mondta: „Tudom, gyerünk, kérdezz rá!”

A KLM személyzete rádión közölte, hogy felszállásra készen állnak, és várják az irányítási engedélyt. A torony válaszul a felszállás utáni útvonalat adta meg nekik: „KLM4805 felszállás után emelkedjen FL90-re, majd jobb forduló 40º és álljon rá a Las Palmasi VOR adóra a 325º-os irányon.” Van Zanten kapitány ezt tévesen felszállási engedélynek értelmezte, újra gázt adott, és hollandul közölte: „Megyünk.”

Ezzel egy időben a Pan Am pilótái jelezték a toronynak, hogy még a pályán vannak: „Még mindig gurulunk lefelé a kifutón, 1736-os.” Ez a rádióüzenet azonban a KLM pilótafülkéjében egy zavaró sípolásként jelent meg, mert a másodpilóta éppen az útvonalengedélyt olvasta vissza. A torony nyugtázta a Pan Am helyzetjelentését: „Rendben 1736-os jelentse, ha elhagyták a pályát.” Ezt hallva a KLM fedélzeti mérnöke megkérdezte a kapitánytól: „Még nem ment le a Pan Am?” A kapitány válasza egy félreérthető „Igen” volt.

Ez volt az utolsó lehetőség a katasztrófa elkerülésére. Pár másodperccel később a két gép személyzete a sűrű ködben megpillantotta egymást.

A Pan Am kapitánya a gázt tövig nyomva próbált balra, a fűre letérni a pályáról, a KLM pilótája pedig olyan erővel húzta fel a gépet, hogy annak farokrésze száz méteren keresztül szántotta a betont. A holland gép elemelkedett, de már nem tudta átugrani a Pan Am törzsét.

A KLM futóművei és hajtóművei letarolták az amerikai gép tetejét és vezérsíkját, majd a felszállás előtt teletankolt holland repülőgép 150 méterrel odébb a pályára zuhant és felrobbant. A Pan Am gépe szintén kigyulladt. A KLM fedélzetén tartózkodó 248 ember mind életét vesztette. A Pan Am gépéről 61-en menekültek ki, de 335-en a lángok között rekedtek.

A kivizsgálás egyértelműen megállapította, hogy a katasztrófa legfőbb oka az volt, hogy a KLM személyzete felszállási engedély nélkül kezdte meg a nekifutást. A spanyol hatóságok hivatalos jelentése szerint azonban több tényező is hozzájárult a tragédiához: a rossz időjárási körülmények, a földi gurítóradar hiánya, a rádió-kommunikációs félreértések, a reptér felkészületlensége, valamint a KLM személyzetére nehezedő időnyomás. A baleset nyomán a nemzetközi légi közlekedésben szigorították a rádiós frazeológiát, és bevezették a pilóták közti hatékonyabb együttműködést célzó képzési programokat. Egy évvel később megnyitották Tenerife déli, korszerűbb repülőterét is, amely átvette a nemzetközi forgalom nagy részét.

Via Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Brutális hatalmi játszmát játszottak Báthory Erzsébettel – ezért kellett vérgrófnőt csinálni az ország leggazdagabb asszonyából
Thurzó György nádor 1610-ben indított vizsgálatot a grófnő ellen, több száz tanút hallgattak ki. A peres eljárás nélkül, házi őrizetben tartott úrnő vagyonát végül a rokonok és a korona osztotta fel.


Képzeljük el az ország leggazdagabb, legnagyobb hatalommal bíró asszonyát, aki elképesztő méretű birtokbirodalmat irányít, hatalmas vagyonokat mozgat, és még a királyi udvar is súlyos összegekkel tartozik neki. Aztán képzeljük el, ahogy ezt a briliáns, kőkemény üzletasszonyt a történelem és a politika egyetlen tollvonással átírja egy B-kategóriás horrorfilm vérben fürdő szörnyetegévé. Pontosan ez történt Magyarország leghírhedtebb grófnőjével.

Vajon tényleg szüzek vérében fürdött a csejtei vár úrnője, vagy csupán a politikai elit festette vörösre a nevét, hogy rátehesse a kezét a mesés vagyonára?

A levéltári poros iratok nagyon is beszédesek. Amit feketén-fehéren bizonyítani tudunk, az egy teljesen más történetet rajzol ki, mint a kor vádpontjai. A Magyar Nemzeti Levéltár hivatalos iratanyagai egy szikár, rideg, de annál izgalmasabb hatalmi játszmát mutatnak be, ahol a vérnél sokkal fontosabb szerepet játszott a pénz.

Ami a tények csupasz vázát illeti: Báthory Erzsébet 1560-ban született Nyírbátorban, és 1575-ben ment feleségül Nádasdy Ferenchez, a kor egyik legjelentősebb hadvezéréhez. Házasságukkal a két hatalmas család vagyona egybeolvadt, létrehozva egy olyan birtokbirodalmat, amely várakat, városokat és falvak tucatjait foglalta magába.

Férje 1604-es halála után Erzsébet egyedülálló, önállóan döntő, hatalmas vagyon felett rendelkező özvegyasszonyként maradt a politika színpadán.

Ő irányította a több százezer holdas birtokot, támogatta a külföldön tanuló peregrinus diákokat, jobbágyaival szeretettel bánt. Hitelesnek minősült levelei alapján egyértelműen szociális érzékenységgel megáldott, istenhívő asszony volt. Gyógyítással is foglalkozott, kastélya kórházként is működött.

Mivel nem volt hajlandó újraházasodni, hatalma sokak számára kényelmetlenné vált. 1610 márciusában a grófnő saját rokona, Thurzó György nádor hivatalos vizsgálatot indított ellene. A következő másfél évben, 1611 júliusáig, összesen 317 tanút hallgattak ki, főként a nyugat-dunántúli birtokokon. Az iratokból kiderül, hogy a vallomások döntő többsége hallomásokon alapult, közvetlen, perdöntő bizonyítékot a nyomozók nem találtak. Az 1610. december 29-i, hírhedt csejtei rajtaütés során sem került elő semmi, ami a tömeges gyilkosságokról szóló legendákat alátámasztotta volna. A grófnőt ennek ellenére soha nem állították bíróság elé.

Míg cselédei közül többet 1611-ben, kínvallatás után tett vallomások alapján elítéltek és kivégeztek, Báthory Erzsébetet formális ítélet nélkül csejtei várába zárták.

Itt halt meg 1614. augusztus 21-én. Hogy pontosan hol temették el, máig vita tárgya; a csejtei templom kriptájának feltárását sosem engedélyezték, a helyi közösség pedig a mai napig megosztott a grófnő megítélésében.

Ha a 17. századi jegyzőkönyvekben nincs nyoma a vérgőzös szörnyetegnek, akkor honnan ered a kép, amit a világsajtó és a popkultúra annyira szeret? A válasz nem a bírósági termekben, hanem a könyvtárak polcain keresendő.

A szűz lányok vérében fürdő, örök fiatalságra vágyó grófnő motívuma több mint egy évszázaddal a halála után, 1729-ben bukkant fel először nyomtatásban.

Turóczi László jezsuita szerző „Tragica Historia” című munkájában egy moralizáló példázatot írt le egy hiú, protestáns asszonyról, aki egy véletlen pofon után fedezte fel, hogy a szolgálólány vérének cseppjeitől kisimul a bőre. Turóczi szerint a grófnő ekkor tette fel a végzetes kérdést: „Micsoda? Ha ilyen kismennyiségű vér ilyen nagy finomságot kínál, mi mindenre lenne képes, ha teljesen átitatna?” Ebből az egyetlen, irodalmi fordulatból nőtt ki a teljes vérfürdő-mítosz.

A legendás 650-es áldozati szám is egy későbbi kor terméke, amely egy soha elő nem került, állítólagos naplóra hivatkozik.

A modern történetírás ezt egyértelműen legendának tartja. „Ez nyilvánvalóan egy bugyuta mese, ami kapóra jött Turóczinak, hogy befeketítsen egy református asszonyságot” – foglalja össze a vélekedést Szibler Gábor helytörténész a National Geographic magyar kiadásában. A józan ész is a mítosz ellen szól. Tony Thorne, a King’s College London kutatója és a témával foglalkozó könyv szerzője rámutatott:

„A kozmetikai vérfürdő ötletével szembeni egyik prózai ellenvetés az, hogy a vér gyorsan megalvad.”

A mese tehát irodalmi, de a háttérben kőkemény politikai és gazdasági érdekek húzódtak.

A Báthory–Nádasdy-vagyon királyi mércével is hatalmas volt, a bécsi udvar pedig jelentős összegekkel tartozott a családnak. Egy önálló, hatalmas befolyással bíró, újraházasodni nem akaró özvegyasszony, aki a Habsburgokkal feszült viszonyban álló erdélyi rokonokkal is kapcsolatot tartott, komoly politikai kockázatot jelentett. A grófnő protestáns vallása a katolikus ellenreformáció korában szintén támadási felületet biztosított. A vádak,

a per nélküli elzárás és a vagyon későbbi felosztása a rokonok és a korona között egy olyan forgatókönyvet sejtet, ahol a cél nem az igazságszolgáltatás, hanem egy kényelmetlen hatalmi tényező eltávolítása és a vagyon megszerzése volt.

A modern kutatók is egyre inkább a politikai konspiráció irányába hajlanak. Kimberly L. Craft amerikai ügyvéd és történész, az „Infamous Lady” című könyv szerzője egy podcastinterjúban egyértelműen fogalmazott: „Nem ölt meg 600 embert.” Majd hozzátette: „Meghalt 30 vagy 50? Igen.” Ez a szám már sokkal közelebb állhat a valósághoz, ami egy kora újkori nagybirtokon, a kor kegyetlen fenyítési szokásai mellett elképzelhető, de messze elmarad a ponyvák rémtörténeteitől. A „nő mint szörnyeteg” toposzának túlhajszolása ellen emel szót Annouchka Bayley, a Cambridge-i Egyetem docense is.

„Ennél jobbat érdemel, mindannyian jobbat érdemelünk” – mondta, utalva arra, hogy a történelem hajlamos démonizálni a hatalommal bíró nőket.

A helyiek emlékezete is kettős. „Vannak legendák Báthory Erzsébetről... Az idősebbek hisznek ezekben a mesékben, de a fiatalabbak talán már kevesebbet tudnak róluk” – nyilatkozta egy csejtei gazda.

A legenda életben tartásához persze nagyban hozzájárult a modern popkultúra is. Juraj Jakubisko 2008-as Bathory című filmje vagy Julie Delpy 2009-es A grófnő (The Countess) című alkotása, bár eltérő módon, de tovább formálták a mítoszt. Ezek a filmek, a zenei feldolgozások és a népszerű „true crime” műsorok gyakran a 18. századi irodalmi toposzokat kezelik tényként, ezzel újra és újra megerősítve a vérgrófnő képét a köztudatban, miközben a bonyolult politikai és gazdasági háttér a feledés homályába merül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk