A Rovatból

7 vérfagyasztó bűntény a történelemből, amiről még nem hallottál

A nő, aki a férje által meggyilkolt nők ruháit viselte, a savval csonkító magyar orvos és a prédikátor, aki a saját koponyáját zúzatta össze.


Izgalmas, mégis vérfagyasztó történeteket hoztunk a régmúlt történelméből. Ráadásul az utolsó éppen egy magyar emberről szól.

Jó borzongást!

7. A szökött fegyencből lett álhercegnő

1771-ben a brit Charlotte királynő komornáját, Sarah Wilsont halálra ítélték, mert ékszereket, ruhákat és egy kis portrét lopott III. György feleségétől. Az utolsó pillanatban azonban Wilson megmenekült a vérpadtól, és az ítéletet amerikai száműzetésre változtatták, ahol eladták egy gazdag ültetvényesnek.

A nő azonban nem igazán szerette a rabszolga sorsot, ezért hamarosan megszökött. Máig nem tudja senki pontosan hogyan, de még mindig birtokában volt néhány ékszer és ruha a királynőtől. Ezeket felhasználva Wilson elhitette a környezetével, hogy ő Charlotte királynő húga, akit egy közelebbről meg nem nevezett botrány miatt száműzött a királyi család.

Két éven keresztül hatalmas luxusban élt, ám végül a gazdája a nyomára bukkant, és miután jutalmat tűzött ki a fejére, Sarah hamarosan ismét az ültetvényen találta magát.

A történet itt nem ért véget: két évvel később Wilson ismét megszökött, és feleségül ment egy brit tiszthez. Soha nem ítélték el szélhámosságért.

6. Margaret „Bill” Allenre rájött az öt perc

Margaret Allen 1906-ban született, 22 gyermek közül a huszadikként. Kiskorától fogva utált női ruhát húzni, és nem volt hajlandó női házimunkákat végezni, szívesebben lapátolt szenet, vagy barkácsolt.

1935-ben azt terjesztette a barátai között, hogy nemváltó műtéten esett át, és immár „rendes” férfi – ez azonban kevéssé valószínű. Napjainkban Margaretet transzneműnek hívnák, és kapna segítséget, de akkoriban csak egyszerűen különcnek tartották. Billnek nevezte magát, férfi ruhát hordott és busz kalauzként dolgozott, míg el nem bocsátották, mert tarkón ütötte az utasokat, ha nem ültek le elég gyorsan.

1948. augusztus 24-én olyan bűntényt követett el, aminek indítékára a mai napig nem találtak magyarázatot. Az egyik szomszéd bekopogott Margarethez, hogy cukrot kérjen. Margaret beinvitálta az idős asszonyt, majd egy szénkalapáccsal agyonverte.

Miután a nőt letartóztatták, csak annyit tudott mondani: „Rámjött az öt perc.”

mba

Margaret „Bill” Allent halálra ítélték. 1949. január 12-én női ruhában akasztották fel.

5. A nő, aki a férje áldozatainak ruháit viselte

1861-ben Marie Pichonnak munkát ajánlott egy szimpatikus úr.

Ám a munkaköri leírásban az eredetileg nem szerepelt, hogy a férfi sötétedéskor bevezeti őt az erdőbe és meg akarja fojtani.

martind

Wikipédia

Marie-nak sikerült megszöknie, és a hatóságok előtt azonosította Martin Dumollardot. Mikor átkutatták Dumollard birtokát, két oszladozó hullát fedeztek fel. A házban több kupacnyi ruhát is találtak, némelyik még véres volt. Mrs. Dumollard hordta is ezeket a ruhákat, annak ellenére, hogy tudta, honnan származnak.

Végül összesen hat gyilkosságot tudtak rábizonyítani Dumollardra. Az egyik áldozatát valószínűleg élve temette el, mert a holttestet úgy találták meg, hogy kezei a földet kaparták. A gyilkost 1862-ben guillotine általi halálra ítélték.

Mint kiderült, az apja még szörnyűbb véget ért: az osztrák császár elleni összeesküvésért lovakkal négyelték fel. Mrs. Dumollardot 20 év börtönre és kényszermunkára ítélték, mint tettestárs.

4. A nekrofil, aki szép akart lenni

1971-72-ben az amerikai rendőrség bizarr bűneseteket vizsgált, ahol hullákat hantoltak ki.

Az öt testet megverték, megrágták, némelyiket feldarabolták, a nőkkel pedig közösülni próbáltak.

1972. május 6-án valaki agyonlőtt egy fiatal párt az autójukban. A nő holttestén látható nyomok arra utaltak, hogy a gyilkos megpróbált post mortem közösülni vele. Aztán lelőttek egy halottasházi dolgozót. A férfi rajtakapott egy idegent, amint egy tizenöt éves lány holttestével csókolózik. A férfi túlélte a lövést, és végül Kuno Hofmannt azonosította a támadójaként.

Hofmann követte el a temetői bűntényeket és további három gyilkosságot. A nekrofilnak tolmácsra volt szüksége a vallomáshoz gyermekkorában ugyanis olyan súlyosan bántalmazták, hogy siketnéma lett. Mint kiderült, tanulmányozta a sátánizmust, és

szentül hitt benne, hogy a vérivás és más okkult cselekmények segítségével széppé és népszerűvé válhat.

Hátralévő életét elmegyógyintézetben töltötte.

3. A prédikátor, aki megfeszíttette magát

Margaretta Peter mélyen vallásos volt és svájci otthonában kisebb gyülekezet formálódott körülötte, köztük több családtagjával.

1823-ban Margaretta meggyőződésévé vált, hogy a házukat megszállta a sátán. Magát a Messiásnak nevezte, és harcot hirdetett a gonosz ellen. Követőivel szerszámokat ragadtak és hozzáláttak a ház szétveréséhez, majd a nő parancsára egymást is ütlegelni kezdték.

Ezután az őrült prédikátor kinyilvánította, hogy őt magát kell feláldozni, de a húga, Elizabeth önként vállalta, hogy meghal helyette. Margaretta és a hívek ezután agyonverték a szerencsétlen lányt, majd összezúzták a koponyáját. Ám az őrület itt nem ért véget, Margaretta ezután azt követelte, hogy feszítsék keresztre. A nyáj padlódeszkákból keresztet formázott, és rászögelték vezetőjüket: szögeket ütöttek át a kezén, a lábán, a mellén.

krisztus

Részlet Mathis Grunewald Krisztusról készült festményéből

Margaretta hangosan azt kiabálta, hogy harmadnapra feltámad. Ezután saját parancsára összezúzták a koponyáját egy kalapáccsal.

A gyülekezet szentül hitte, hogy Elizabeth és Margaretta is feltámad. A rendőrség még ott találta őket a két, oszladozó tetem mellett. Mindannyiukat letartóztatták. A házat lerombolták, a helyét beszántották, és építkezésre alkalmatlannak nyilvánították a területet.

Elizabeth és Margaretta nem támadt fel.

2. Az apáca, aki megette szerelme ürülékét

Marianna de Levya 13 éves volt, amikor gazdag apja 1575-ben arra kényszerítette, hogy vonuljon be a monzai Szent Margit kolostorba. A lány eleinte jól viselte az apáca létet. A nevét Virginiára változtatta, és a fiatalabb lányok példaképévé vált.

Ám a húszas éveiben Virginia nővér beleszeretett egy Gian Paolo Osio nevű nemesbe, aki nagy nőcsábász hírében állt, sőt, a pletyka gyilkosságokkal is vádolta. Titkos viszonyuk évei alatt Virginia két gyermeket is szült. Az első, egy kisfiú, halva született. A másodikat, egy kislányt, Osio hivatalosan elismerte, mint törvénytelen gyermeke.

Virginiát sokszor gyötörte bűntudat, és fura módon próbált szabadulni a kínzó érzelmektől: koprofágiával, vagyis Osio ürülékének az elfogyasztásával. Állítólag teába vegyítve, illetve kiszárítva, májra és hagymára szórva fogyasztotta. Ám az ínycsiklandozónak nem nevezhető orvosság nem segített.

Egyre nőtt a veszély, hogy a bűnös viszonyra fény derül. A pár mindenképp el akarta kerülni a lelepleződést, ezért módszeresen hozzáláttak a tanúk megöléséhez.

Köztük voltak olyan barátaik is, mint a patikus, aki magzatlehajtó szerekkel látta el az apácát, és a kovács, aki kulcsokat másolt Osiónak a kolostorhoz.

virgina

Wikipédia

A bűnesetekre fényt derítő vizsgálat során több embert is megkínoztak, többek között Virginiát és Osiót is. A halálra ítélt Osió megszökött, ám egy barátja végzett vele. Virginiát élete végéig tartó magányos elzárkózásra ítélték, amit egy 1,2 méter x 2,7 méter területű cellában kellett eltöltenie a Szent Valéria zárdában. Ám tizennégy évvel később úgy ítélték meg, hogy Virginia jó útra tért, ezért kiengedték.

Élete végén afféle Teréz anyai figura vált belőle, a novíciák pártolója és példaképe lett, akik között nagyon sok volt a megváltást kereső prostituált.

1. A magyar savas gyilkos

Dr. Káplány Géza, a jóképű aneszteziológus orvos az 56-os forradalom után Dánia és Nagy-Britannia érintésével végül az USA-ba emigrált. San Joséban helyezkedett el, és Geza DeKaplany néven sikeres orvos lett. 1962 nyarán ismerkedett meg a San Franciscóban, egy bárban táncosnőként dolgozó Piller Hajnával, aki a kétszeres olimpiai bajnok vívó, Pillár György lánya volt. – Pillár az 56’-os Melbourn-i olimpia után nem tért haza. – Káplány megkérte a lány kezét, és bár Hajna mást szeretett, akkor már özvegy anyja nyomására igent mondott. Mindössze öt hete voltak házasok, amikor 1962. augusztus 28-án a rendőrséget kihívták a lakásukra.

Mint kiderült, a doktor megtudta, hogy Hajna csalja őt igazi szerelmével, egy mérnökkel, és az aneszteziológus féltékenységében savas kínzókamrává alakította a lakásukat.

Hajnát az ágyhoz drótozta, és a testét savval öntötte le: az arcát, a mellét, a nemiszervét.

Mint később elmondta, nem akarta megölni, csak elcsúfítani. Szerencsétlen lány még öt hétig élt, miután kiszabadították, és szörnyű kínok közt halt meg.

Káplány a bíróság előtt azzal érvelt, hogy skizofrén. A szörnyűséget nem ő követte el, hanem másik énje, Pierre laRoche. Pierre a nőcsábász, aki Káplány tudtán kívül csapja a szelet a nőknek. A doktor csak onnan szerzett tudomást létezéséről, hogy időnként számára vadidegen nők szólítják meg, és Pierre-nek nevezik.

A bíróság által kirendelt szakértők szerint azonban mindez csak a ravasz Káplány Géza agyszüleménye volt, hogy megússza a büntetést. A savas gyilkos egyetlen szerencséje az volt, hogy Kaliforniában akkoriban még az életfogytiglanra ítélt rabok is kérhették 7 év után a feltételes szabadlábra helyezésüket. A második próbálkozására sikerrel járt: 12 év után elhagyhatta a börtönt, sőt az országot is. Tajvanra küldték, hogy egy katolikus misszióban dolgozzék, mint orvos. Akkor fogadkozott, hogy hátralévő életét a szegények gyógyításának szenteli, de a nagy elhatározás csak négy évig tartott. 1979-ben megszökött és nyomaveszett.

2002-ben néhány riporter elevenítette fel a savas orvos esetét, és aprólékos nyomozással sikerült a megtalálni őt. Egy német kisvárosban élt. Teljesen új életet kezdett.

Mint kiderült, az akkor hetven éves Káplány két évvel azelőtt szerezte meg a német állampolgárságot – ami azt jelentette, hogy nem adják ki az Egyesült Államoknak –, és Tajvanon megismert feleségével élt.

Könyörgött az újságíróknak, hogy ne hozzák le a történetét, mert tönkretennék az életét.

"
Egyszer elkövettem egy hibát, de megfizettem érte.

Hogy azóta mi történt vele nem tudni, az is lehet, hogy a mai napig is éli a német nyugdíjasok békés életét.

Forrás: Listverse, Index, Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
A nő, aki elsőként fedezte fel, miből áll az univerzum és a csillagok, de hazájában még diplomát sem kaphatott
Cecilia Payne volt az első hölgy a világon, akinek sikerült megszereznie a csillagászati PhD- fokozatot, sőt, a Harvard professzori címét is. Mindezt abban az időben, amikor Nagy-Britanniában a nők még diplomát sem kaphattak.


Eléggé igazságtalan, hogy a legtöbb találmányhoz automatikusan hozzákapcsoljuk a feltalálóját is, akikkel tele vannak a tankönyvek is, míg mások neve a feledés homályába vész. Pedig igazán nem lehet azt mondani, hogy mellékes információ, amire a brit származású amerikai csillagász, Cecilia Payne (1900-1979) rájött: hogy az univerzum legelterjedtebb eleme a hidrogén.

Eleinte még a saját édesanyja sem támogatta az egyetemi tanulmányait, mert nevetségesnek gondolta, hogy nőként tudományos pályát válasszon. Pedig Cecilia a középiskola után elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre, ami nem volt kis dolog – akkoriban sem. Ott fizikát és kémiát tanult, majd miután elmélyült beszélgetést folytatott egyik professzorával, Arthur Eddington asztrofizikussal az egyetem obszervatóriumának nyílt napján, a csillagászat került érdeklődése középpontjába. Eddington, látva a lány tehetségét, rábízta az obszervatórium könyvtárának gondozását.

Nem meglepő módon Ceciliát még az egyetem alatt a Királyi Csillagászati Társaság tagjává választották, de Cambridge-ben 1948-ig érvényben volt az a rendelkezés, hogy nők ugyan járhatnak az egyetemre, de diplomát nem kaphatnak. Tehát a női hallgatók arról nem is álmodhattak, hogy kutatók lesznek, legfeljebb pedagógusnak állhattak.

Eddington professzor azonban bemutatta őt az Angliába látogató Harlow Shapley amerikai csillagásznak, aki – diploma hiánya ide vagy oda – felajánlott neki egy ösztöndíjat a Harvard Egyetemre, a Radcliffe College-ba a PhD dolgozatának elkészítésére. Cecilia nem csupán élt a lehetőséggel és Amerikába költözött, hanem mindössze két év alatt meg is szerezte a doktori fokozatot. Ezzel ő lett a világtörténelem első nője, aki a Harvardon valaha ledoktorált, méghozzá 25 évesen.

Ebben a dolgozatában mutatta be fő tudományos eredményét: spektroszkópiai módszerrel kimutatta, hogy a Nap tömegének döntő többsége hidrogén. De még jópár alapvető módszertani, illetve tudományos problémát oldott meg benne, sőt a változó csillagok kutatását máig az ő elméletére alapozzák. Óriási megdöbbenést keltett azzal, hogy leírta: a csillagok anyaga nem a Földéhez hasonló, hanem zömmel hidrogénből és héliumból állnak.

A Princetoni Egyetem professzora, akivel a dolgozatot lektoráltatták, az eredményt „nyilvánvaló képtelenségnek” minősítette – de később nyilvánosan belátta a tévedését, miután saját maga is elvégezte más módszerrel az erre irányuló kutatásait, teljesen hasonló eredménnyel. Otto Struve csillagász azonban kapásból így jellemezte a PhD disszertációját:

„A legbriliánsabb tézis, amit valaha írtak a csillagászat területén.”

A sikeres védés után állást kínáltak neki a Harvard Egyetemen, de itt is beleütközött a nemi diszkrimináció könyörtelen üvegplafonjába: nőként csak „technikai asszisztens” besorolást kaphatott, férfi kollégáinál jóval alacsonyabb fizetéssel, miközben az elvárások ugyanazok voltak felé is. Ettől függetlenül kiharcolta magának szakmai munkájával a professzori kinevezést, amelyre 56 éves koráig kellett várnia. Azonban azt a rekordot senki nem vehette el tőle, hogy ezzel ő lett az első professzornő a Harvard történetében. Továbbá később kinevezték a csillagászati tanszék élére is, ezzel pedig ő lett a Harvard Egyetem első női tanszékvezetője is.

Cecilia érthető módon szakmán belül választott magának férjet: 34 évesen hozzáment az orosz származású amerikai csillagászhoz, Sergei Illarionovich Gaposhkinhoz. Közösen is sokat kutattak, főleg a Tejútrendszert és a Magellán-felhők változó csillagait, méghozzá komoly eredményekkel.

A természettudományi szakma immár vitathatatlanul ítélte meg az érdemeit: 43 évesen elnyerte az akadémiai tagságot, 76 évesen pedig kiérdemelte a Henry Norris Russell-díjat, azaz az Amerikai Csillagászati Társaság nagydíját. Köszönőbeszédében ezt mondta:

„A fiatal tudós jutalma az az érzelmi izgalom, hogy ő lehet az első a világtörténelemben, aki látott vagy megértett valamit.”

1979-ben rákban hunyt el, de nem sokkal előbb még megírta az önéletrajzát. A hír hallatán azonban nem robbant fel a gyászjelentés-rovat az újságokban, sőt a tudományos munkássága előtti tisztelgés később kimerült egy egyetemi emléktáblában és egy róla elnevezett díjban. Úgyhogy most legalább a saját elménkbe véssük fel mélyen Cecilia Payne nevét, aki felfedezte, miből vannak a csillagok és miből épül fel a Nap.

(Források: 1, 2, 3)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Jeanne Calment hihetetlen története: 100 évesen még biciklizett, 114 évesen filmezett, 122 évesen halt meg
A francia Jeanne Louise Calment döntötte meg a leghosszabb igazolt emberi élettartam rekordját. 85 évesen kezdett el vívni, 117 évesen szokott le a dohányzásról, és amikor a 120. születésnapján megkérdezték tőle, milyen jövőre számít, azt felelte: „egy nagyon rövidre”.


Ha bármikor kiejtenéd a szádon, hogy „az én koromban ezt már nem kéne”, gondolj az Arles-ban 1875-ben született Jeanne Louise Calmentre, aki fittyet hányt az efféle sztereotípiákra, és úgy alapvetően az élet törvényeire is, hiszen 122 évet és 164 napot élni nem éppen szokványos. 100 évesen még simán biciklizett, 114 évesen szerepelt az életéről szóló filmben, és 115 évesen rászánta magát egy csípőműtétre is, sőt, a cigiről is majdnem egy évszázad után szokott le – igaz, nem a tüdejével volt gond, hanem csak azért döntött így, mert a megromlott látásával utált tüzet kérni másoktól.

Madame Calment izgalmas korban született Franciaországban, hiszen az Eiffel-tornyot 14 éves korában építették fel, és ezidőtájt találkozott – a nagybátyja boltjában festéket vásárló – Vincent van Gogh-gal, aki a megítélése szerint „koszos, rosszul öltözött és ellenszenves volt”.

A munkahelyi stressz nem rövidített az életén, hiszen 21 éves korában hozzáment másod-unokatestvéréhez (dédnagybátyja unokájához), a dúsgazdag üzlettulajdonos Fernand Calment-hoz, és sosem dolgozott egyetlen percet sem. Helyette leginkább teniszezett, kerékpározott, úszott, görkorcsolyázott, zongorázott és operába járt. Életfilozófiája az volt, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne stresszelj, és soha nem használt szempillaspirált, mert gyakran nevetett sírásig. Híres volt hatalmas életkedvéről, valamint nagy étvágyáról, különösen az édességek iránt.

Jeanne végig megőrizte éles szellemi képességeit, de közben tragikus dolgokat kellett megélnie: hosszú élete során a saját lánya, sőt, unokája is elhunyt. Pedig közeli hozzátartozói is rendkívül hosszú ideig éltek: idősebbik bátyja, François 97, édesapja 93, édesanyja pedig 86 évig.

Amikor Jeanne 90 éves lett, örökös híján leszerződött az akkor 47 éves, André-François Raffray nevű ügyvéddel, aki szerződésben vállalta, hogy havi 2500 frankot fizet az idős hölgynek azzal a feltétellel, hogy a halála után ő örökli a lakást. Raffray azonban a legrosszabb rémálmában sem gondolta, hogy végül nem csak 30 évig fizeti Jeanne-nak az ígért havidíjat, hanem a hölgy még túl is éli őt.
Miután az ügyvéd 77 éves korában meghalt, annak özvegye köteles volt tovább fizetni Calmentnek élete végéig a törvény értelmében.

Jeanne olyan legendás idézeteket hagyott az utókorra, mint például hogy „fiatalnak lenni lelkiállapot, nem a testtől függ. Valójában még mindig fiatal vagyok, csak az elmúlt 70 évben nem néztem ki olyan jól.” Vagy hogy „a mi jó Istenünk elfelejtett engem”. Az egyik interjúja végén az újságíró azt mondta: „Asszonyom, remélem, valamikor jövőre újra találkozunk”. Erre Jeanne azt válaszolta: „Miért ne? Annyira azért nem vagy öreg, még mindig itt leszel!”

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Új részletek derültek ki a Titanic kapitányáról – annak is híre ment, hogy túlélte a katasztrófát
Egy friss könyv szembemegy a régóta terjedő pletykákkal Smith kapitánnyal kapcsolatban. Feltárult a Titanic első emberének igazi sorsa.


Egy új könyv teljesen más képet fest a Titanic tragédiájának egyik legismertebb szereplőjéről, Edward John Smith kapitányról, mint amit a róla terjesztett szóbeszédek, cikkek, dokumentumfilmek vagy a sok esetben pontos mozifilm alapján sejtettünk.

Dan E. Parkes író A Titanic öröksége: A kapitány, a lánya és a kém című – magyar nyelven egyelőre kiadatlan – könyvében azt állítja, hogy Smith nem lőtte főbe magát, ahogy azt sok pletyka sugallta, és nem is a hajóhídon ölte meg a vezetőfülkébe betörő jeges ár, ahogyan azt James Cameron 1997-es sikerfilmjében láthattuk.

A könyv több korabeli pletykát is cáfol, például azt, hogy a kapitány ittasan vezette a hajót, figyelmen kívül hagyta a jéghegyekre vonatkozó figyelmeztetéseket, vagy felelőtlenül siettette az utazást.

Parkes megemlíti a kötetben, hogy a Titanic elsüllyedése után három hónappal egy Baltimore-i férfi azt híresztelte, hogy Smith életben van és Maryland államban bujkál. Később a Life magazin írta meg, hogy egy ohiói hajléktalan férfi Smith kapitánynak vallotta magát. E történetek egyike sem nyert bizonyítást, és lássuk be, nem is valószínű, hogy bármelyik igaz lenne.

Forrás: Wikipedia

A könyv az Unilad szerint felidézi a tragédia utáni újságcikkeket is, amelyek a kapitány öngyilkosságáról számoltak be. A Los Angeles Express 1912. április 18-án például azt írta: „E.J. Smith kapitány főbe lőtte magát”, míg a Daily Mirror egy nappal később hasonló címmel adott ki szenzációnak szánt írást; azt írták, „Smith kapitány főbe lőtte magát a hídon.” Parkes viszont hangsúlyozza, hogy a szemtanúk ugyan hallottak lövéseket, de ezeket azóta sem sikerült a tiszthez kötni.

A könyv inkább a túlélők beszámolóira alapoz: egyikük, a tragédia idején 27 éves Robert Williams Daniel például azt vallotta, látta a kapitányt a hídon, amikor a hajó süllyedni kezdett, és szerinte „hősként halt meg.”

Frederick Hoyt, egy gazdag utas arról számolt be, hogy visszatért a fedélzetre, ahol találkozott Smith-szel, és megosztottak egy italt, mielőtt ő maga a vízbe ugrott.

Isaac Maynard, egy 31 éves szakács azt mondta, látta, „ahogy a kapitányt a hídon elragadja a víz”. Valószínűleg ezt a vallomást vette alapul Cameron is a film forgatókönyvénél, ám nem teljes egészében, mert a férfi később még úszni látta Smith-t, és biztos volt benne, hogy őt, mert felismerte az egyenruháját és a sapkáját. Ezt a verziót más túlélő is megerősítette, valószínűleg az a személy, aki utoljára látta élve.

Egy tutajhoz kapaszkodó férfi próbálta kimenteni a kapitányt: kezet nyújtott neki, de az nem hagyta, csak azt kiáltotta: „Vigyázzatok magatokra, fiúk”. A szemtanú hozzátette: nem tudja, ezután mi lett vele, mert többé nem került a szeme elé, és úgy gondolta, a vízbe fulladt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
„A hülyeség és a hülye intézetek, különös tekintettel Magyarország hülyéire” – ez volt az első könyve a gyógypedagógia hazai úttörőjének, aki szellemi fogyatékkal élőkkel foglalkozott
Frim Jakab egész életét a gyógypedagógiára tette fel, amely fogalom is hozzá köthető. Bár nem volt szakképzett, hatalmasat lendített az elmebetegek helyzetén, és ő hozta létre az Első Magyar Hülyenevelő- és Ápoló Intézetet is.


1898-ban még egészen más színezete volt a hülye szónak, mint mostanság: ekkor írta A hülyék és gyengeelméjűek budapesti prospektusa című kiadványt is Frim Jakab (1852-1919).

Már egészen fiatalon, 14 éves korában megszületett a körmendi születésű fiúban az elhatározás, hogy segítsen a fogyatékkal élő embereknek, miután látott egyet, majd a fővárosi Tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet. Jakab már akkor érzékenyített, amikor ez még nem volt divat: az volt az életcélja, hogy a szellemi fogyatékossággal élőket integrálja az életbe, megfelelő munkát találjon nekik – a számukra lehetséges szakmákat külön tanulmányozta is –, a társadalmat pedig arra ösztönözze, hogy átérezzék a helyzetüket és fogjanak össze az érdekükben.

Így nyilatkozott ezzel kapcsolatban:

„Az értelmi fogyatékos gyerekeket nem elég megóvni, menhelyet létesíteni számukra, hanem gyógyítani, nevelni és képezni kell, hogy legalább félig hasznavehető egyéniségekké válhassanak.”

Ugyan nem készített tantervet vagy órarendet, de akkoriban szokatlan szemléletével úgy vélte, hogy fontos a hozzá kerülő gyermek korábbi adatainak, életeseményeinek ismerete is, megteremtve ezzel az anamnézis, azaz kórtörténeti lap fogalmát. A vallásos nevelést és a zenét tartotta a legfontosabb képzőeszközöknek, valamint az emlékezet fejlesztését történetek újramesélésével.

Olyannyira komolyan foglalkozott a témával, hogy 1876-ban a philadelphiai egyetem a pszichológiai tudományok doktora címmel tüntette ki, három évvel később Párizsban pedig aranyérmet kapott a világkiállításon.

Ahogy az lenni szokott, hazánkban csak jóval később ismerték el a munkásságát, de Magyarországon is több intézményt neveztek el róla.

A tanítónál kéz a kézben járt a tudományos és a gyakorlati nevelőmunka: a betegek oktatása és gondozása mellett folyamatosan képezte magát a pszichiátria területén, bújva a legújabb szakirodalmat. 1884-ben Frim Jakab vezette be a gyógypedagógia fogalmát a magyar szakirodalomba. De hogy jutott idáig a karrierjében?

Diplomája után maga Trefort Ágoston miniszter küldte Frimet európai tanulmányútra, amelynek során – a látott külföldi intézetek példáin felbuzdulva – itthon is hasonló intézmény megalapítására törekedett. Így nyílt meg a tapasztalataira alapozva 1875-ben a Munka elnevezésű gyógyintézet Rákospalotán. (Ez az érdeklődési kör a családban igen erős lehetett, hiszen testvére, Antal szintén gyógypedagógus volt, siketek számára magánintézetet működtetett.) Frim Jakab tehát elsőként tárta fel Magyarországon az értelmi fogyatékosok nehéz sorsát és hozott létre számukra nevelőintézetet, humánus kötelességnek nevezve a hivatását.

Bár az intézete folytonos anyagi problémákkal küszködött, az elért eredmények mégis közismertté tették, és két éven belül – némi létszámbővülés és Pestre költöztetés után – ebből lett az Első Magyar Hülyenevelő- és Ápoló Intézet, amelyet Frim saját költségén intézett.

Ez a későbbi ápolóintézeteknek is jó alapot adott. A gyermeki tompaelméjűséget a gyógypedagógus három kategóriára osztotta: a tompaelméjűekre, akiket szoktatni lehet; a betegelméjűekre, akik fejlődésre képesek; valamint a gyengeelméjűekre, akik képesíthetőek. A hülyeséget elmebetegségnek nevezte, bár szerinte az őrültség, amely ugyancsak elmebetegség, nem azonos a hülyeséggel.

Híres türelmét otthon is kamatoztathatta, hiszen feleségétől nem kevesebb, mint kilenc gyermeke született.

Pedagógiai felfogását Frim így foglalta össze egyik szakkönyvében:

„az elnyomorult, gyenge, elkorcsosult testet a rendes irányban kell kifejteni, erősíteni, gyógyítani, a szunnyadozó lelket felébreszteni, a sötét, tévelygő szellemet összegyűjteni és azt legalább 'a legáltalánosabb és legszükségesebb ismeretekre' tanítani; főképpen azonban a felébresztett szellem alapján 'erkölcsöt' kell beléjük oltani.”

Források:1,2,3,4


Link másolása
KÖVESS MINKET: