5 tévhit a magyar történelemből, amiről most lehull a lepel
1. „Verecke híres útján jöttem én”
A Honfoglalást általánosan 896-hoz és Árpád fejedelemhez kötjük, de a kérdés ennél árnyaltabb. A magyar nép betelepülése a Kárpát-medencébe egy tudatos esemény volt, amelyet amolyan portyázások előztek meg. A nép maga végül valóban 896-ban indult el, de az esemény négy-öt évig tarthatott. Nagyjából 600 ezer főről beszélünk, köztük gyermekek, asszonyok, öregek, de ezt a számot folyamatos vita övezi.
A magyarság nem is egy hágón keresztül érkezett a Kárpát-medencébe, hanem a Kárpátok délkeleti, keleti és északkeleti hágóin keresztül. Ezek közül a fontosabbak egyike természetesen a Vereckei-hágó, de nem szabad elfeledkezni a Berecki-szorosról és a Tatár-hágóról vagy a Gyimesi-szorosról sem. Ezt amellett, hogy egy ekkora tömeget egy hágón keresztül áthozni nagy időpazarlásnak tűnik, az Erdély szerte feltárt korabeli sírok is alátámasztják.
2. „Magyarország határait három tenger mosta”
Ez egy klasszikus tévedés, amely azon alapul, hogy Nagy Lajos idején (1342-82) Magyarország perszonálunióba lépett Lengyelországgal, mivel Lajos 1370-től utóbbinak is királya lett. A perszonálunió azt jelenti, hogy a két ország teljesen különálló, csak egy az uralkodója. Ez így bizony mínusz egy tenger. A Fekete-tenger partján lévő Moldva pedig úgynevezett ütközőállam volt, szintén nem volt a Magyar Királyság része, különálló fejedelemségként létezett. Ez így már mínusz kettő. Az Adriai-tenger ellenben kétségtelenül határos volt a Magyar Királysággal.
3. „Meghalt Mátyás, oda az igazság”
Hunyadi Mátyás 1458-90 között uralkodott, alatta újra nagyhatalom lett a Magyar Királyságból, önállóan talán utoljára a történelemben. Népszerűsége azonban korántsem volt ennek megfelelő. Uralkodása alatt mind a bárók, mind a köznemesek kiszorultak a hatalomból, a parasztság pedig a királyi adókat nyögte. Az azelőtt ismeretlen jobbágyokat terhelő tetemes királyi adók sértették a földesúri érdekeket. A korábbi adók befizetése alól ugyanis már sokan mentességet kaptak. Ezért Mátyás új adókat vezetett be, hogy növelje a bevételeket, és saját híveinek adhasson mentességet, ezzel erősítve őket.
A hatalomból kiszorítottak, később még Mátyás hívei közül is számosan szembefordultak a király központosító szándékaival. A nevéhez kötődő legendák is később születtek, különösen az 1526-os mohácsi vész után. Mátyás korában ugyan nem volt népszerű, de később, teljes joggal, már nagyon is. Az igazságos Mátyás-kép később nagyon sokat járult hozzá az elnyomás elleni harcokhoz, amikor először a törökök, aztán a Habsburgok lettek ennek jelképei.
4. „Itt az idő, most vagy soha!”
A fenti sort és a hozzá tartozó Nemzeti dalt mindenki megtanulja legalább egyszer életében. 1848-as forradalom kitörésének egyik szimbóluma Petőfi verse, azonban az egyik legemlékezetesebb esemény nem történt meg. A verset ugyanis sok helyen elszavalták március 15-én, de a Nemzeti Múzeum lépcsőin nem, pláne nem Petőfi maga. Érdekes ugyanakkor, hogy ez a mozzanat mégis mennyire beépült a nemzeti emlékezetbe, miközben téves alapokon nyugszik. Ez önmagában véve nem egy rossz dolog, hiszen egy szimbolikus jelenetről van szó, ami akár meg is történhetett volna.
5. „Csapataink harcban állnak!”
Nagy Imre ezt 1956. november negyedikén, hajnalban mondta a rádióban, amikor bejelentette, hogy a szovjet hadsereg bevonult az országba. A forradalom végét szokás ehhez a dátumhoz kötni, de azt már kevesebben tudják, hogy a harcok tovább folytak. Még Budapesten, az Angyal István vezette Tűzoltó utcai csoport is napokig tartotta magát, vidéken pedig egészen decemberig elhúzódott a forradalom. Különösen az olyan helyeken, ahol az ellenállók a hegyekbe vonultak és onnan folytatták a harcot. Természetesen sok esélyük nem volt, hiszen a szovjet hadsereg sokkal erősebb volt, de a kilátástalan harcot is igyekeztek a végsőkig húzni.
Ha érdekes volt a cikk, oszd meg másokkal is!