5 egykori uralkodó, aki megőrült a hatalomtól
Nem is történhet annál rosszabb egy országgal, mint hogy egy őrült irányítsa. A történelem folyamán ez azonban nem volt ritka jelenség. Nem tudni pontosan, hogy a következő uralkodókat a hatalom részegítette meg, a felelősség súlya alatt roppantak össze, vagy egészségügyi probléma okozta az őrületet. Az azonban biztos, hogy nem a trónon, hanem a diliházban lett volna a helyük.
VI. Károly, a veszett farkas
Az Őrült Károlyként is emlegetett VI. Károly francia király uralkodásának első négy évében még minden rendben volt. Első rohama 1392-ben tört rá. Az uralkodó ekkor seregével éppen a Le Mans-i erdőt járta és egy rongyokba öltözött leprás futott elé, aki azt állította, hogy elárulták a királyt. Károly erre kardjával híveinek rontott, és mielőtt azoknak sikerült lefogniuk, négy testőrét is leszúrta.
Ezt követően a király gyakran elfelejtette a neveket, többek közt a sajátját, valamint azt a tényt, hogy ő Franciaország királya.
Többször megtörtént az is, hogy farkasnak képzelte magát: fel-alá rohangált a kastélyban, és mindenkire ráüvöltött.
Volt, hogy öt hónapon keresztül nem tisztálkodott, és nem cserélt ruhát. Ráadásul a király meg volt róla győződve , hogy a teste üvegből van, ezért nem tűrte az érintést és a szoros ruhákat. Rettegett, hogy teste darabokra törik.
VI. Henrik, a közönyös kisgyerek
Anglia királya, VI. Henrik, 1453-ban teljes idegösszeomlást kapott. Ezt követően egyfajta bódulatban élt, vagyis csak ült, és nem csinált semmit. Tizennyolc hónapon át megszólalni sem volt képes, sőt a végtagjait sem tudta mozgatni. A tünetek súlyos depresszióra, illetve katatóniás skizofréniára utaltak. A harmincas éveiben járó uralkodó alig volt értelmesebb, mint amikor egyéves korában trónra került.
Úgy viselkedett, mint egy közönyös ötéves kisgyerek.
Henriket végül 1461 tavaszán lemondatta és bebörtönöztette unokatestvére, a későbbi IV. Edward. Az elborult elméjű királyt azonban ez sem érdekelte. A sorsáról döntő St. Albans-i csata alatt állítólag végig dudorászott, énekelt és nevetgélt.
III. György, aki fákkal társalkodott
III. György volt Nagy-Britannia leghíresebb őrült uralkodója. Betegsége 1788-ra úgy elhatalmasodott rajta, hogy képtelenné vált feladatai ellátására. Betegsége előrehaladtával a király egyre végletesebben viselkedett. Néha olyan nyájas volt, hogy a felsőházat úgy nevezte: "Kedves Lordjaim és barackocskáim." Máskor pedig kényszerzubbonyt kellett ráadni dührohamai miatt.
A legenda szerint megpróbált kezet fogni egy fával, és hosszasan beszélt hozzá, mert azt hitte, hogy az a porosz király.
Az lett a kényszerképzete, hogy Londont özönvíz öntötte el, neki pedig vitorlásán kell kimentenie a túlélőket. Megrögzötten hitte, hogy a királyné egyik udvarhölgye a felesége. Máskor pedig egy párnahuzatot dédelgetett, mert azt képzelte, hogy a fia, és elnevezte Octavianus hercegnek. Sőt, állítólag olyan eset is előfordult, hogy elültetett egy szelet marhahúst, mert azt hitte, fán terem.
II. Lajos, a tündérkirály
A Bajorországot 1864-től irányító II. Lajos már gyermekkorában egyfajta kitalált mesevilág felé fordult. Nem szerette a társaságot, ritkán ment bálokba. Ha mégis, akkor a sárga földig leitta magát, vagy egy virágcserép mögé bújva vészelte át az összejövetelt.
Ezzel szemben a szellemekkel előszeretettel beszélgetett. Gyakran hangoztatta ugyanis, hogy XIV. Lajos szellemével diskurál, szolgái pedig rendszeresen hallottak kacagást szobájából, holott nem volt vele senki. Lajos egyébként annyira szimpatizált a Napkirállyal (vagy a szellemével), hogy szolgálóinak XIV. Lajos öltözékeit kellett viselniük.
Előfordult az is, hogy a legnagyobb hóesésben kint terített magának asztalt, és hőségre panaszkodott. A tündérkirálynak is nevezett uralkodó egyik kedvenc időtöltése azonban az volt, hogy
ezüstvértet öltve, hattyú formájú csónakjában, Lohengrinként hajózott - akárcsak Wagner operájának címszereplője.
Abdulaziz szultán, a tyúkok kitüntetője
Az 1856-os krími háború után Abdulaziz szultán került az Oszmán Birodalom élére. Az őrület azonban rajta is egyre inkább elhatalmasodott. Ötezer szolgát tartott arra, hogy esténként felszolgálják a vacsorát vendégseregének. Ugyanakkor Abdulaziz rettegett attól, hogy megmérgezik, ezért csakis az édesanyja által főzött kemény tojást volt hajlandó megenni. Azt is csak akkor, ha anyja egyenként miniatűr fekete szaténbatyuba csomagolta, és saját személyes pecsétjével zárta le.
Mozdonyokat vásárolt Angliából, holott az Oszmán Birodalomban akkor még nem fektettek le vasúti síneket. Kijelentette, hogy rajta kívül senki sem viselheti az Aziz nevet.
Mivel nem tetszettek neki a fekete tintával írt iratok, 500 évnyi oszmán feljegyzést másoltatott át vörös tintával.
Esténként szívesen töltötte az időt azzal, hogy csirkéket kergetett a palota folyosóin. Ha pedig sikerült elkapnia egyet-egyet, azt nyomban ki is tüntette az Oszmán Birodalom hősi érdemrendjének legmagasabb fokozatával.
Ha érdekesnek találtad az összeállítást, oszd meg ezt a cikket barátaiddal is.
