10 örökké emlékezetes pillanat az olimpiák történelméből

1. Az első olimpiai bajnok

Természetesen az első olimpiai bajnok az ókori Görögországban volt, de mi most a modern kori játékokkal foglalkozunk. Ettől még ez is a játékok őshazájában történt, hiszen az első olimpiát 1896-ban Athénban rendezték meg, ahol ugyan nem indult több mint 10 ezer sportoló, mint idén, ettől még kiemelt figyelmet kapott szerte a világon. Érdekesség, hogy az első bajnokok még ezüstérmet kaptak, ez persze nem von le semmit sem érdemeikből. Az első, akinek a nyakába érmet akasztottak egy amerikai hármasugró, bizonyos James B. Connolly volt, aki később íróként is sikeres lett, hiszen még Pulitzer-díjat is kapott.

Az első magyar olimpiai bajnok Hajós Alfréd volt, akinek

élete egy regényt is kitenne:

úszóként nyerte Magyarország első aranyát 100 méteres gyorsúszásban, majd rögtön a másodikat is, 1200 méteren. Emellett volt focista, bíró, a labdarugó-válogatott szövetségi kapitánya, újságíró és építész is.

Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok

2. Az első igazi szupersztár

Kis túlzással az olimpiák történetének első igazi nagy sztárja volt a „repülő finn”, a csodafutó, Paavo Nurmi. A „futók királya” az 1920-as évek három olimpiáján összesen

9 aranyérmet és 3 ezüstöt nyert,

közép- és hosszútávon. 3000, 5000 és 10 000 méteres futásban gyakorlatilag verhetetlen volt, de 8000 méteres terepfutáson is nyert két aranyat. A hihetetlen népszerűségnek örvendő finn sportoló pályafutása aztán kurtán-furcsán ért véget: az 1932-es los angelesi olimpiai előtt ugyanis egy verseny megnyerése után átvett egy értékes díjat, amivel azonnal profi sportolóvá sorolták át. Akkoriban pedig még nem lehettek profik az olimpián, így Nurmit kizárták, pedig maratoni futásban akart indulni, természetesen toronymagas esélyesként.

A futó ezután zárkózottan élt, üzleti vállalkozásokba kezdett és csak a finn elnöknek volt hajlandó nyilatkozni.

Paavo Nurmi, a "repülő finn"

3. Jesse Owens, a fajelmélet szembeköpője

1936-ban Berlinben tartották az olimpiát, ami rendkívül fontos volt Németország vezetőjének, bizonyos Adolf Hitlernek. Egyrészt hatalmas presztízs volt, a náci ideológia térnyerésének egy tökéletes módja, másrészt Hitler megmutathatta a világnak, hogy a német nép mi mindenre képes. Na, ez kevésbé érdekelte Jesse Owenst, az amerikai atlétát, aki fekete létére nem átallott az árja elmélet lelkes hívei előtt négy aranyérmet nyerni: 100 és 200 méteres síkfutásban, a 4x100-as váltóval és távolugrásban. A legendák szerint Hitler kifejezetten dühöngött és nem volt hajlandó gratulálni Owensnek.

A történet csak félig igaz, a Führer ugyanis levélben gratulált a futónak, de állítólag többször is lenézően szólt a feketékről és az amerikaiakról, akik „hagyták, hogy egy fekete nyerje az aranyaikat”.

Owens történetének azonban nincs vége, ugyanis Amerikában sem akkoriban élték a faji egyenlőség korát, a feketéknek nem volt arany élete. Igaz volt ez egy négyszeres olimpiai bajnokra is, akinek Roosevelt elnök nem is gratulált és ugyanúgy a faji megkülönböztetés áldozata maradt, mint előtte. Hiába, senki nem lehet próféta a saját hazájában.

Jesse Owens a berlini olimpián

4. A legsikeresebb női sportoló, Larisza Latinyina

Ez a kitétel sokáig a „női” rész elhagyásával is igaz volt a szovjet tornásznőre, aki 18 érmével egészen 2012-ig számított a legsikeresebb olimpiai sportolónak. Legyőzőjére még visszatérünk, most foglalkozzunk vele, aki 1956-ban, 1960-ban és 1964-ben nyert összesen 9 aranyat, 5 ezüstöt és 4 bronzot. Csapatban és egyéniben, összetettben és külön számokban is nyert érmeket, személye megkerülhetetlen volt a tornászvilágban. Érdekesség, hogy egyik aranyát holtversenyben nyerte Keleti Ágnessel, aki a legsikeresebb magyar női sportoló az olimpiák történetében.

5. A fekete mozgalom diadala Mexikóban

1968-ban Mexikóvárosban rendezték az olimpiát, ahol a 200 méteres síkfutásban két színesbőrű amerikai futó, bizonyos Tommie Smith és John Carlos az első illetve a harmadik helyen zártak. Ebben még semmi különleges nem lenne, de a két futó egyik kezükre fekete kesztyűt húztak, majd a himnusz alatt fel is tartották a magasba.

A jelképes gesztus az amerikai feketék jogaiért való küzdelmet jelentette, a fajüldözés elleni szimbólum volt. A hatvanas években Amerikában a feketék jogai az egyik legfontosabb politikai kérdéssé vált, ennek egyik eleme volt a két futó tette az olimpián. Ami a legdrámaibb a történetben, hogy a köztük végző ausztrál, Peter Norman is elkérte a futóktól azt a jelvényt, amit még a kesztyűkön kívül magukon viseltek, ez az Olimpiai Projekt az Emberi Jogokért nevű szervezeté volt. Normant ezért Ausztráliában mélyen elítélték és hosszú évtizedekig nem részesült semmilyen elismerésben a megszerzett ezüstéremért.

6. Dráma és vérontás Münchenben

Az olimpia egyre nagyobb népszerűsége nemcsak jó, hanem szomorú eseményeket is magával hozott. Ahogy a berlini olimpiánál is láthattuk, a politika egyre jobban kezdett belefolyni a sport világába is, ez csúcsosodott ki a következő németországi játékokon 1972-ben. A müncheni olimpián a Fekete Szeptember elnevezésű palesztin terrorszervezet túszul ejtett 11 izraeli sportolót. A terroristák 232 izraeli börtönben senyvedő palesztin szabadon bocsátását követelték, illetve egy magángépet, amivel el tudnak menekülni.

Az egész világon élőben közvetített túszdráma végül egészen véres és szörnyű végkifejletbe futott ki: mind a 11 sportoló, öt terrorista és egy német rendőr is meghalt, amikor a németek egy borzalmasan kidolgozott akció keretében lecsaptak a terroristákra a müncheni repülőtéren.

A félresikerült akció után az összes zsidó származású sportolót védelem alá helyezték, köztük Mark Spitz úszót is, aki hét aranyérmet nyert az olimpián.

Az egyik túszejtőről készített kép az 1972-es müncheni olimpián

7. A Hidegháború is beleszólt az olimpiákba

Nem is egyszer, hanem mindjárt kétszer. 1980-ban Moszkvában tartották az olimpiát, amit azonban az amerikai kormány nyomására 65 ország bojkottált. Az ok a Szovjetunió afganisztáni bevonulása volt, amit az amerikaiak egyáltalán nem fogadtak el, végül ez vezetett ahhoz, hogy egy nagyon csonka olimpiát tartottak Moszkvában.

A sors furcsa fintora révén négy évvel később Los Angelesben rendezték meg a játékokat, több se kellett a szovjet blokknak, úgymond „visszabojkottálták” az olimpiát, Románia és Jugoszlávia kivételével. Az első világháborúért büntetésből való 1920-as eltiltás mellett ez a másik olimpiai, amin Magyarország nem vett részt.

Ég az olimpiai láng 1980-ban, Moszkvában

8. Az első és legnagyobb doppingbotrány

A dopping a sport kezdetétől fogva létezik, már az ókorban is volt példa jogosulatlan előnyszerzésre, de a modern korban ez már hatványozottan így van, elég csak a mostani orosz botrányra gondolni. 1988-ban azonban ez még kevésbé volt evidens, amikor az amerikai Ben Johnson fantasztikus futással megnyerte a 100 méteres síkfutást. Két nappal később derült ki a turpisság,

a sportoló szteroiddal bukott le, aranyérmét pedig elvették.

A szöuli döntőt egyébként „minden idők legmocskosabb versenyeként” tartják számon, mivel a döntő nyolc szereplője közül hatan is doppinggyanúba keveredtek karrierjük során.

9. Minden idők legsikeresebb olimpikonja, Michael Phelps

A kétezres évek olimpiáinak két nagy sztárja van: a futócsillag Usain Bolt és az úszó Michael Phelps. Latinyinánál már említettük, hogy 2012 a kulcsdátum, ugyanis Phelps ekkor lett minden idők legsikeresebbje. Összesen 22 érmet nyert három olimpián, ezek közül 18 (!) arany, két ezüst és két bronz. Phelps ezzel abszolút csúcstartó, a 2008-as pekingi olimpián például 8 számban indult és mindegyiket meg is nyerte, majd Londonban hozzátett ehhez még hat érmet, így leelőzte Latinyinát.

Fontos kiemelni Phelpsnél a „még” szócskát, mivel két év kihagyás után úgy döntött, visszatér, így idén is láthatjuk versenyezni. Szegény Cseh Laci karrierjének egyik legnagyobb peche, hogy Phelpsszel együtt kell versenyeznie, reméljük, idén már a mi fiunk nyer.

Michael Phelps ünnepli nyolcadik aranyérmét a pekingi olimpián

10. Magyar rekordok az olimpiákon

Természetesen mi, magyarok is nagyon sokat hozzátettünk az olimpia történelméhez, az összesített éremtáblán Magyarország a 8. helyen áll, ami egészen hihetetlen eredmény, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a 10 milliós ország nem tartozik éppen a világ legnagyobbjai közé. Így aztán sok kiemelkedő sztorija íródott a magyar csapatnak. Keleti Ágnest már említettük, öt aranyérmével a tornásznő a legsikeresebb női olimpikonunk, igaz, csak holtversenyben Egerszegi Krisztinával.

Egerszegi egyébként az egyetlen úszónő a világon, aki

öt egyéni számban is győzni tudott az olimpiákon.

Hasonlóan rekorder saját sportágában a bokszoló Papp László is, aki három egymást követő versenyen nem talált legyőzőre az ötvenes években, igaz, ezt azóta két kubai sportoló is megismételte.

Egerszegi Krisztina

A csapatsportokat tekintve is van egy, amiben mi vagyunk a legjobbak: igen, a vízilabda, amit összesen 9 alkalommal nyert meg Magyarország, 1928-80 között például minden tornán érmesek voltunk, majd jött egy kis szünet után a kétezres évek három aranya. A legsikeresebb magyar sportág azonban kétségtelenül a vívás, ahol összesen 35 arany, 22 ezüst és 26 bronz ütötte a magyarok markát.

Közte is a legsikeresebb a kardvívás lett, 1908-64 között például egyetlen kivétellel minden alkalommal a magyarok nyerték az egyéni és a csapatversenyt is. Gerevich Aladár pedig hét aranyérmet is nyert két ezüst és egy bronz mellett.