MÚLT
A Rovatból

10 legendás sportesemény, amely megváltoztatta a történelmet

A sport elképesztő dolgokra képes: például egymás ellen harcoló országokat, katonákat hoz össze.


Az ember társas lény. A társas együttlét egyik legfontosabb formája a játék.

Ha felnőttek játszanak, azt sportnak hívjuk. A sportban megnyilvánuló vetélkedő szellemiség fontos szerepet kapott az idők során. Nemzetek versengenek egymással, emberek küzdenek, hogy ők legyenek a legjobbak.

Nem csoda, hogy a sport több alkalommal is megváltoztatta a történelmet. A Listverse.com gyűjtött össze 10 ilyen sporteseményt.

1. A Nika-felkelés

Mindannyian tudjuk, mekkora rendbontás lehet egy-egy nagy sportesemény után. Van, aki azért hőzöng, mert kikapott a csapata, más éppen azért, mert nyert. De a mai balhék eltörpülnek ókori elődjeik mellett.

A szekérversenyek óriási üzletnek számítottak a rómaiak számára. Minden idők legsikeresebb szekérhajtója, az i.u. 2. században élt Gaius Appuleius Diocles mai pénzben dollármilliárdoknak megfelelő vagyont halmozott fel. A sportfogadás is rendkívül jövedelmező volt. Nagy pénzeket lehetett nyerni, így nem csoda, hogy az emberek egyre elszántabban szurkoltak kedvenc csapatuknak.

A rómaiaknál hagyományosan négy csapat szerepelt: a Pirosak, Fehérek, Zöldek és Kékek. Ám amikor a birodalom központját áthelyezték Konstantinápolyba, a csapatok száma kettőre szűkült: Zöldek és Kékek. Az egyes csoportok támogatása immár több volt, mint sportszenvedély. Politikai állásfoglalásnak, sorsdöntő elhatározásnak számított. I. sz. 501-ben a Zöldek rátámadtak a Kékekre, és 3000 embert megöltek.

nika

I.e. 352. január 11-én a Zöldek méltatlankodni kezdtek a Hippodromban jelenlévő császár előtt, felhánytorgatva azt, hogy néhány gyilkosságot, melyet az önkényes, kegyetlenkedő Ióannész prefektus követett el, szintén a Zöldek számlájára írtak. A Kékekkel vívott szópárbaj után összetűzésre került sor. A rómaiak a császár parancsára megpróbáltak erővel rendet teremteni.

Ezzel azonban csak az érték el, hogy feldühítette mindkét tábort.

Az addig ellenségeskedő Zöldek és Kékek összefogtak, és fellázadtak a császár ellen. Iustinianus főembereinek távozását kezdték követelni. Ezt követően kitörtek a Hippodromból, kiszabadították a korábbi gyilkosságokért bebörtönzött társaikat, majd gyújtogatni kezdtek. Azt kiabálták, „Nika!”, azaz győzelem, amit gyakran kiabáltak az arénában a versenyek alatt. A lázadók a Hippodromban sáncolták el magukat.

A felkelés nem tartott sokáig. A római seregek körbevették a Hippodromot, és mindenkit lemészároltak odabent. Körülbelül 30 000 ember halhatott meg, az akkori lakosság egytizede.

2. Pingpongdiplomácia

A hidegháború két részre szakította a világot. Kína a világ egyik leginkább bezárt országa lett, miután áttért a kommunizmusra. Végül a pingpongnak sikerült áttörnie a „kínai nagy falon”.

Amikor az amerikai pingpongválogatott 1971-ben Japánban versenyzett, meghívást kaptak egy kínai turnéra. Először hívtak amerikaiakat a kommunista Kínába. A nyitás kapóra jött Nixon elnöknek. Kínába küldte Henry Kissingert, hogy nyíljon nagyobbra az résnyire nyitott ajtó.

Egy éven belül maga Nixon is Kínába érkezett. Nixon úgy jellemezte később a látogatását, mint „a hét, amely megváltoztatta a világot”. Csou En-laj miniszterelnök pedig így nyilatkozott: „A történelemben még soha, senki nem használta ilyen hatékonyan a sportot diplomácia célokra.”

pingi

3. VIII. Henrik birkózó mérkőzése

Az európai monarchiák kapcsolata finoman szólva feszült volt a középkorban. A kereskedelem személytelen erői mellett az uralkodók szeszélyei alakították a világot.

A koronás fők jó vagy rossz viszonya országok sorsáról dönthetett. 1520-ban a brit VIII. Henrik és a francia I. Ferenc király azért találkoztak, hogy örök békét kössenek a két királyság között.

A találkozóra Calais közelében került sor. A két király egymással vetekedve próbálta felülmúlni a másikat nagyvonalúságban. A lakoma után lovagi tornára került sor. Minden jól is ment egészen addig, amíg I. Ferenc ki nem hívta Henriket birkózásra (más források szerint pont fordítva történt: Henrik ragaszkodott a mérkőzéshez, Ferenc sokáig vonakodott belemenni). Hogy pontosan mi történt, nem tudni.

Egyes források szerint a két uralkodó más stílusú birkózást tanult,

ennek megfelelően a brit uralkodó bő kabátot viselt, amit könnyen meg lehetett ragadni, a francia szűk, testhez álló zekét. Mások szerint a francia király véletlenül megbotlott, és így a földhöz szegezte az uralkodót. Tény azonban, hogy az amúgy is rendkívül nárcisztikus VIII. Henrik alulmaradt. A britek azonnal csalással vádolták meg a francia felet.

A drága előkészületek mind pocsékba mentek. Nem írták alá a békeszerződést sem, és az incidens tovább rontotta az amúgy is sokat viaskodó országok kapcsolatát.

nerrik

4. Törökország-Örményország

Ha van téma, amely szinte azonnal vitát kavar, az az örmény népirtás. Az első világháborúban 1,5 millió örményt mészároltak le a törökök, ám ezt a tényt a törökök a mai napig tagadják. Érthető tehát, mennyire feszült mérkőzésnek ígérkezett, amikor a törököknek pont az örményekkel kellett selejtezőt játszaniuk a 2010-es világbajnokság előtt.

Örményország 1991-ben vált külön a Szovjetuniótól, és azóta sem létesített diplomáciai kapcsolatot Törökországgal. Ám ami katasztrófává is válhatott volna, a „futballdiplomácia” szép példájává vált.

Szerzs Szargszjan örmény elnök meghívta Abdullah Gül török elnököt, hogy nézzék együtt a mérkőzést. "Bármilyen ellentétek is vannak köztünk – mondta Szargszjan –, léteznek bizonyos kulturális, humanitárius és sportkapcsolatok, amelyeket zárt határok mellett is összekötik népeinket."

Bár sokan tiltakoztak a török elnök látogatása ellen, a mérkőzés békésen zajlott, annak ellenére, hogy a törökök győztek. Sokak szerint ez a mérkőzés kövezte ki az utat a hamarosan megkezdődő diplomáciai tárgyalások előtt.

meccs

5. I. világháború: foci a tűzszünetben

Amikor kitört az I. világháború, általános meggyőződés volt, hogy „karácsonyra vége is lesz”. Európa-szerte özönlöttek a fiatalok jelentkezni, nehogy lecsússzanak a „nagy buliról”.

1914 karácsonyán már nyilvánvaló volt, hogy a háború inkább magukat mélyen beásó, a sártengeren keresztül egymással farkasszemet néző seregek lassú keringője lesz. Szenteste a katonák meghallották, hogy az ellenség lövészárkaiban karácsonyi dalokat énekelnek. Elkezdtek átkiabálni egymásnak.

Karácsony napján a két fél találkozott a senki földjén. Ajándékokat cseréltek, és egy híres futballmeccset játszottak.

kaonak

6. A királyok és királynők ne lovagoljanak

A lóverseny állítólag a királyok sportja. Peckesen ülni a magasban, egy ló hátán – ez mindig vonzotta azokat, akik szerettek volna férfiasnak tűnni. Ha legközelebb eltévedsz egy múzeumba, nézd meg, hány festményen ábrázolják az uralkodókat lóháton! Pedig nem ártott volna vigyázniuk. Hosszú a sora azoknak a koronás főknek, akik egy lónak köszönhetik a halálukat.

III. Vilmos angol király például azért halt meg, mert a lova megbotlott egy vakondtúrásban.

A király leesett, és eltörte a kulcscsontját. Az egészsége gyors romlásnak indult, és meghalt. Ellenlábasai tósztot mondtak a gyilkos vakond egészségére, akit úgy neveztek el: „a fekete bársonymellényes kis úriember”.

A skót III. Sándor a sötétben levezette a lovát egy szikláról, és összezúzta magát. VI. Orbán pápa még megalázóbb véget ért. Nemes paripa helyett egy megbotló öszvér okozta a vesztét.

További uralkodók, akik lovaknak köszönhették halálukat: a portugál Alfonz herceg, a szász II. Frigyes, a brit Geofrrey herceg, Aragóniai Izabella, az osztrák V. Leopold, a francia IV. Lajos és Hódító Vilmos. A lovaspólót annyira szerető brit hercegek is jobb lesz, ha vigyáznak.

7. Emily Davison

Mint az alábbi videón is látható, az uralkodók és lovak közti „szerelem” halálos is lehet. 1913-ban is a király lova okozott egy halálesetet, de ezúttal nem az uralkodó lett az áldozat.

A szüfrazsettmozgalom a Viktoriánus kor vége óta küzdött a nők jogaiért, különösen azért, hogy szavazhassanak. Eleinte felvonulásokat szerveztek, beszédeket tartottak és röplapokat osztottak.

1912-től kezdődően azonban keményebb eszközökhöz folyamodtak, mint például a vandalizmus, a gyújtogatás vagy a bombák.

1913-ban, az Epsom Derbyn Emily Davison is hozzátette a magáét az ügyhöz. Ahogy a király lova, Anmer közeledett, a nő elszántan elé ugrott. Nem egészen világos, mi volt a szándéka. Egyesek szerint öngyilkos akart lenni. Mások szerint egy zászlót próbált kitűzni a lóra.

Bárhogy is, a ló nekiütközött Davisonnak. Az állat elesett, a zsoké agyrázkódást szenvedett, Davidson pedig négy nap múlva belehalt sérüléseibe. A szüfrazsettmozgalom pedig nyert egy mártírt.

8. II. Henrik és a lovagi torna

Egy király a birodalma élő megtestesítője. Az egészséges, életerős király nagyhatalmú nemzetet jelent. A nép azt várta, hogy a királya olyan harcos legyen, aki képes megvédeni őket. Hogy ideális lovagnak látszanak, a királyok lovagi tornákon vettek részt. Ám ezeknek a műháborúknak is súlyos következményei lehettek.

1559-ben, Párizsban lovagi tornával ünnepelték Franciaország és Spanyolország békekötését. A francia II. Henrik annak ellenére részt vett a versengésben, hogy a tűző nyári napsütés és a mozgás rettentően kifárasztotta.

Nem szállt ki a játékból, bárhogy is kérlelték az udvaroncai. Egy lándzsa átdöfte a király arcát. Áthatolt a szemén, egyenesen az agyába. De a király még képes volt beszélni. A lakosztályába szállították. Az orvosok reménykedtek, hogy csak a szemét veszti el. De minden erőfeszítésük ellenére az uralkodó kilenc nappal később meghalt.

masikhenri

9. Az újkori olimpia

Az újkori olimpia játékok ókori elődjük felélesztését kísérlik meg. Pierre de Coubertin, a modern olimpia létrehozója azt akarta, hogy a versenyzésen keresztül összehozza a különböző nemzeteket.

Az ókori Görögországban az olimpia idejére fegyverszünetet kötöttek az ellenséges felek.

Az ókori játékokhoz hasonlóan az első újkori olimpián, 1896-ban is csak férfiak vehettek részt. Coubertin báró úgy vélte, a nők szerepeltetése „megvalósíthatatlan, érdektelen, nem esztétikus és helytelen” lenne. De az 1900-as játékokon már a nők is megmutathatták, hogy igazi sportolók.

Természetesen az olimpiát politikai célkora is ki lehet használni. Az 1936-os berlini olimpiát arra használták a nácik, hogy szemléltessék a felsőbbrendűségről szőtt meggyőződéseiket. Ugyanezen az olimpián az afroamerikai futó, Jesse Owens négy aranyérmet nyert, bebizonyítva, hogy a nácik fajelmélete csak önáltató koholmány.

Az olimpiák segítettek rávilágítani sok nemzetközi problémára.

A paralimpiai játékokon a fogyatékkal élők is megmutathatják képességeiket. 1968-ban, a Mexico Cityben tartott polgárjogi tüntetések hívták fel a világ figyelmét az amerikai polgárjogi mozgalmakra. Mindig is lesznek, akik vitatják az olimpiai játékok értékét, de az tagadhatatlan, hogy nagy befolyással bírnak.

hosi

10 Frigyes herceg és a krikettlabda

Ha nem jön közbe egy krikettlabda, könnyen lehet, hogy Nagy-Britannia soha nem veszti el észak-amerikai gyarmatait. Vagy nem hallottál még Frigyes, brit királyról? Nem véletlen. Meghalt, még mielőtt megkoronázhatták volna.

Frigyes herceget ugyanis mellbe találta egy krikettlabda. A trónörökösnek tályogja keletkezett az ütéstől. Megbetegedett és 1751-ben meghalt. Legalábbis ez a közvélekedés, de vannak, akik szerint Frigyes tüdőgyulladásban halt meg, és semmi köze nem volt a sportsérüléséhez.

Bár a krikettlabda megölte a herceget, jót tett a fiával. Ő lett ugyanis az új trónörökös. Ő lett III. György, a legendás Bolond György király, akinek uralkodása alatt a britek elvesztették amerikai gyarmataikat. Ki tudja, Frigyes király talán elbánt volna a gyarmati felkelőkkel...

uralkodo625731222

Via: Listverse, Fightland, Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
A nő, aki elsőként fedezte fel, miből áll az univerzum és a csillagok, de hazájában még diplomát sem kaphatott
Cecilia Payne volt az első hölgy a világon, akinek sikerült megszereznie a csillagászati PhD- fokozatot, sőt, a Harvard professzori címét is. Mindezt abban az időben, amikor Nagy-Britanniában a nők még diplomát sem kaphattak.


Eléggé igazságtalan, hogy a legtöbb találmányhoz automatikusan hozzákapcsoljuk a feltalálóját is, akikkel tele vannak a tankönyvek is, míg mások neve a feledés homályába vész. Pedig igazán nem lehet azt mondani, hogy mellékes információ, amire a brit származású amerikai csillagász, Cecilia Payne (1900-1979) rájött: hogy az univerzum legelterjedtebb eleme a hidrogén.

Eleinte még a saját édesanyja sem támogatta az egyetemi tanulmányait, mert nevetségesnek gondolta, hogy nőként tudományos pályát válasszon. Pedig Cecilia a középiskola után elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre, ami nem volt kis dolog – akkoriban sem. Ott fizikát és kémiát tanult, majd miután elmélyült beszélgetést folytatott egyik professzorával, Arthur Eddington asztrofizikussal az egyetem obszervatóriumának nyílt napján, a csillagászat került érdeklődése középpontjába. Eddington, látva a lány tehetségét, rábízta az obszervatórium könyvtárának gondozását.

Nem meglepő módon Ceciliát még az egyetem alatt a Királyi Csillagászati Társaság tagjává választották, de Cambridge-ben 1948-ig érvényben volt az a rendelkezés, hogy nők ugyan járhatnak az egyetemre, de diplomát nem kaphatnak. Tehát a női hallgatók arról nem is álmodhattak, hogy kutatók lesznek, legfeljebb pedagógusnak állhattak.

Eddington professzor azonban bemutatta őt az Angliába látogató Harlow Shapley amerikai csillagásznak, aki – diploma hiánya ide vagy oda – felajánlott neki egy ösztöndíjat a Harvard Egyetemre, a Radcliffe College-ba a PhD dolgozatának elkészítésére. Cecilia nem csupán élt a lehetőséggel és Amerikába költözött, hanem mindössze két év alatt meg is szerezte a doktori fokozatot. Ezzel ő lett a világtörténelem első nője, aki a Harvardon valaha ledoktorált, méghozzá 25 évesen.

Ebben a dolgozatában mutatta be fő tudományos eredményét: spektroszkópiai módszerrel kimutatta, hogy a Nap tömegének döntő többsége hidrogén. De még jópár alapvető módszertani, illetve tudományos problémát oldott meg benne, sőt a változó csillagok kutatását máig az ő elméletére alapozzák. Óriási megdöbbenést keltett azzal, hogy leírta: a csillagok anyaga nem a Földéhez hasonló, hanem zömmel hidrogénből és héliumból állnak.

A Princetoni Egyetem professzora, akivel a dolgozatot lektoráltatták, az eredményt „nyilvánvaló képtelenségnek” minősítette – de később nyilvánosan belátta a tévedését, miután saját maga is elvégezte más módszerrel az erre irányuló kutatásait, teljesen hasonló eredménnyel. Otto Struve csillagász azonban kapásból így jellemezte a PhD disszertációját:

„A legbriliánsabb tézis, amit valaha írtak a csillagászat területén.”

A sikeres védés után állást kínáltak neki a Harvard Egyetemen, de itt is beleütközött a nemi diszkrimináció könyörtelen üvegplafonjába: nőként csak „technikai asszisztens” besorolást kaphatott, férfi kollégáinál jóval alacsonyabb fizetéssel, miközben az elvárások ugyanazok voltak felé is. Ettől függetlenül kiharcolta magának szakmai munkájával a professzori kinevezést, amelyre 56 éves koráig kellett várnia. Azonban azt a rekordot senki nem vehette el tőle, hogy ezzel ő lett az első professzornő a Harvard történetében. Továbbá később kinevezték a csillagászati tanszék élére is, ezzel pedig ő lett a Harvard Egyetem első női tanszékvezetője is.

Cecilia érthető módon szakmán belül választott magának férjet: 34 évesen hozzáment az orosz származású amerikai csillagászhoz, Sergei Illarionovich Gaposhkinhoz. Közösen is sokat kutattak, főleg a Tejútrendszert és a Magellán-felhők változó csillagait, méghozzá komoly eredményekkel.

A természettudományi szakma immár vitathatatlanul ítélte meg az érdemeit: 43 évesen elnyerte az akadémiai tagságot, 76 évesen pedig kiérdemelte a Henry Norris Russell-díjat, azaz az Amerikai Csillagászati Társaság nagydíját. Köszönőbeszédében ezt mondta:

„A fiatal tudós jutalma az az érzelmi izgalom, hogy ő lehet az első a világtörténelemben, aki látott vagy megértett valamit.”

1979-ben rákban hunyt el, de nem sokkal előbb még megírta az önéletrajzát. A hír hallatán azonban nem robbant fel a gyászjelentés-rovat az újságokban, sőt a tudományos munkássága előtti tisztelgés később kimerült egy egyetemi emléktáblában és egy róla elnevezett díjban. Úgyhogy most legalább a saját elménkbe véssük fel mélyen Cecilia Payne nevét, aki felfedezte, miből vannak a csillagok és miből épül fel a Nap.

(Források: 1, 2, 3)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Jeanne Calment hihetetlen története: 100 évesen még biciklizett, 114 évesen filmezett, 122 évesen halt meg
A francia Jeanne Louise Calment döntötte meg a leghosszabb igazolt emberi élettartam rekordját. 85 évesen kezdett el vívni, 117 évesen szokott le a dohányzásról, és amikor a 120. születésnapján megkérdezték tőle, milyen jövőre számít, azt felelte: „egy nagyon rövidre”.


Ha bármikor kiejtenéd a szádon, hogy „az én koromban ezt már nem kéne”, gondolj az Arles-ban 1875-ben született Jeanne Louise Calmentre, aki fittyet hányt az efféle sztereotípiákra, és úgy alapvetően az élet törvényeire is, hiszen 122 évet és 164 napot élni nem éppen szokványos. 100 évesen még simán biciklizett, 114 évesen szerepelt az életéről szóló filmben, és 115 évesen rászánta magát egy csípőműtétre is, sőt, a cigiről is majdnem egy évszázad után szokott le – igaz, nem a tüdejével volt gond, hanem csak azért döntött így, mert a megromlott látásával utált tüzet kérni másoktól.

Madame Calment izgalmas korban született Franciaországban, hiszen az Eiffel-tornyot 14 éves korában építették fel, és ezidőtájt találkozott – a nagybátyja boltjában festéket vásárló – Vincent van Gogh-gal, aki a megítélése szerint „koszos, rosszul öltözött és ellenszenves volt”.

A munkahelyi stressz nem rövidített az életén, hiszen 21 éves korában hozzáment másod-unokatestvéréhez (dédnagybátyja unokájához), a dúsgazdag üzlettulajdonos Fernand Calment-hoz, és sosem dolgozott egyetlen percet sem. Helyette leginkább teniszezett, kerékpározott, úszott, görkorcsolyázott, zongorázott és operába járt. Életfilozófiája az volt, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne stresszelj, és soha nem használt szempillaspirált, mert gyakran nevetett sírásig. Híres volt hatalmas életkedvéről, valamint nagy étvágyáról, különösen az édességek iránt.

Jeanne végig megőrizte éles szellemi képességeit, de közben tragikus dolgokat kellett megélnie: hosszú élete során a saját lánya, sőt, unokája is elhunyt. Pedig közeli hozzátartozói is rendkívül hosszú ideig éltek: idősebbik bátyja, François 97, édesapja 93, édesanyja pedig 86 évig.

Amikor Jeanne 90 éves lett, örökös híján leszerződött az akkor 47 éves, André-François Raffray nevű ügyvéddel, aki szerződésben vállalta, hogy havi 2500 frankot fizet az idős hölgynek azzal a feltétellel, hogy a halála után ő örökli a lakást. Raffray azonban a legrosszabb rémálmában sem gondolta, hogy végül nem csak 30 évig fizeti Jeanne-nak az ígért havidíjat, hanem a hölgy még túl is éli őt.
Miután az ügyvéd 77 éves korában meghalt, annak özvegye köteles volt tovább fizetni Calmentnek élete végéig a törvény értelmében.

Jeanne olyan legendás idézeteket hagyott az utókorra, mint például hogy „fiatalnak lenni lelkiállapot, nem a testtől függ. Valójában még mindig fiatal vagyok, csak az elmúlt 70 évben nem néztem ki olyan jól.” Vagy hogy „a mi jó Istenünk elfelejtett engem”. Az egyik interjúja végén az újságíró azt mondta: „Asszonyom, remélem, valamikor jövőre újra találkozunk”. Erre Jeanne azt válaszolta: „Miért ne? Annyira azért nem vagy öreg, még mindig itt leszel!”

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Új részletek derültek ki a Titanic kapitányáról – annak is híre ment, hogy túlélte a katasztrófát
Egy friss könyv szembemegy a régóta terjedő pletykákkal Smith kapitánnyal kapcsolatban. Feltárult a Titanic első emberének igazi sorsa.


Egy új könyv teljesen más képet fest a Titanic tragédiájának egyik legismertebb szereplőjéről, Edward John Smith kapitányról, mint amit a róla terjesztett szóbeszédek, cikkek, dokumentumfilmek vagy a sok esetben pontos mozifilm alapján sejtettünk.

Dan E. Parkes író A Titanic öröksége: A kapitány, a lánya és a kém című – magyar nyelven egyelőre kiadatlan – könyvében azt állítja, hogy Smith nem lőtte főbe magát, ahogy azt sok pletyka sugallta, és nem is a hajóhídon ölte meg a vezetőfülkébe betörő jeges ár, ahogyan azt James Cameron 1997-es sikerfilmjében láthattuk.

A könyv több korabeli pletykát is cáfol, például azt, hogy a kapitány ittasan vezette a hajót, figyelmen kívül hagyta a jéghegyekre vonatkozó figyelmeztetéseket, vagy felelőtlenül siettette az utazást.

Parkes megemlíti a kötetben, hogy a Titanic elsüllyedése után három hónappal egy Baltimore-i férfi azt híresztelte, hogy Smith életben van és Maryland államban bujkál. Később a Life magazin írta meg, hogy egy ohiói hajléktalan férfi Smith kapitánynak vallotta magát. E történetek egyike sem nyert bizonyítást, és lássuk be, nem is valószínű, hogy bármelyik igaz lenne.

Forrás: Wikipedia

A könyv az Unilad szerint felidézi a tragédia utáni újságcikkeket is, amelyek a kapitány öngyilkosságáról számoltak be. A Los Angeles Express 1912. április 18-án például azt írta: „E.J. Smith kapitány főbe lőtte magát”, míg a Daily Mirror egy nappal később hasonló címmel adott ki szenzációnak szánt írást; azt írták, „Smith kapitány főbe lőtte magát a hídon.” Parkes viszont hangsúlyozza, hogy a szemtanúk ugyan hallottak lövéseket, de ezeket azóta sem sikerült a tiszthez kötni.

A könyv inkább a túlélők beszámolóira alapoz: egyikük, a tragédia idején 27 éves Robert Williams Daniel például azt vallotta, látta a kapitányt a hídon, amikor a hajó süllyedni kezdett, és szerinte „hősként halt meg.”

Frederick Hoyt, egy gazdag utas arról számolt be, hogy visszatért a fedélzetre, ahol találkozott Smith-szel, és megosztottak egy italt, mielőtt ő maga a vízbe ugrott.

Isaac Maynard, egy 31 éves szakács azt mondta, látta, „ahogy a kapitányt a hídon elragadja a víz”. Valószínűleg ezt a vallomást vette alapul Cameron is a film forgatókönyvénél, ám nem teljes egészében, mert a férfi később még úszni látta Smith-t, és biztos volt benne, hogy őt, mert felismerte az egyenruháját és a sapkáját. Ezt a verziót más túlélő is megerősítette, valószínűleg az a személy, aki utoljára látta élve.

Egy tutajhoz kapaszkodó férfi próbálta kimenteni a kapitányt: kezet nyújtott neki, de az nem hagyta, csak azt kiáltotta: „Vigyázzatok magatokra, fiúk”. A szemtanú hozzátette: nem tudja, ezután mi lett vele, mert többé nem került a szeme elé, és úgy gondolta, a vízbe fulladt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
„A hülyeség és a hülye intézetek, különös tekintettel Magyarország hülyéire” – ez volt az első könyve a gyógypedagógia hazai úttörőjének, aki szellemi fogyatékkal élőkkel foglalkozott
Frim Jakab egész életét a gyógypedagógiára tette fel, amely fogalom is hozzá köthető. Bár nem volt szakképzett, hatalmasat lendített az elmebetegek helyzetén, és ő hozta létre az Első Magyar Hülyenevelő- és Ápoló Intézetet is.


1898-ban még egészen más színezete volt a hülye szónak, mint mostanság: ekkor írta A hülyék és gyengeelméjűek budapesti prospektusa című kiadványt is Frim Jakab (1852-1919).

Már egészen fiatalon, 14 éves korában megszületett a körmendi születésű fiúban az elhatározás, hogy segítsen a fogyatékkal élő embereknek, miután látott egyet, majd a fővárosi Tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet. Jakab már akkor érzékenyített, amikor ez még nem volt divat: az volt az életcélja, hogy a szellemi fogyatékossággal élőket integrálja az életbe, megfelelő munkát találjon nekik – a számukra lehetséges szakmákat külön tanulmányozta is –, a társadalmat pedig arra ösztönözze, hogy átérezzék a helyzetüket és fogjanak össze az érdekükben.

Így nyilatkozott ezzel kapcsolatban:

„Az értelmi fogyatékos gyerekeket nem elég megóvni, menhelyet létesíteni számukra, hanem gyógyítani, nevelni és képezni kell, hogy legalább félig hasznavehető egyéniségekké válhassanak.”

Ugyan nem készített tantervet vagy órarendet, de akkoriban szokatlan szemléletével úgy vélte, hogy fontos a hozzá kerülő gyermek korábbi adatainak, életeseményeinek ismerete is, megteremtve ezzel az anamnézis, azaz kórtörténeti lap fogalmát. A vallásos nevelést és a zenét tartotta a legfontosabb képzőeszközöknek, valamint az emlékezet fejlesztését történetek újramesélésével.

Olyannyira komolyan foglalkozott a témával, hogy 1876-ban a philadelphiai egyetem a pszichológiai tudományok doktora címmel tüntette ki, három évvel később Párizsban pedig aranyérmet kapott a világkiállításon.

Ahogy az lenni szokott, hazánkban csak jóval később ismerték el a munkásságát, de Magyarországon is több intézményt neveztek el róla.

A tanítónál kéz a kézben járt a tudományos és a gyakorlati nevelőmunka: a betegek oktatása és gondozása mellett folyamatosan képezte magát a pszichiátria területén, bújva a legújabb szakirodalmat. 1884-ben Frim Jakab vezette be a gyógypedagógia fogalmát a magyar szakirodalomba. De hogy jutott idáig a karrierjében?

Diplomája után maga Trefort Ágoston miniszter küldte Frimet európai tanulmányútra, amelynek során – a látott külföldi intézetek példáin felbuzdulva – itthon is hasonló intézmény megalapítására törekedett. Így nyílt meg a tapasztalataira alapozva 1875-ben a Munka elnevezésű gyógyintézet Rákospalotán. (Ez az érdeklődési kör a családban igen erős lehetett, hiszen testvére, Antal szintén gyógypedagógus volt, siketek számára magánintézetet működtetett.) Frim Jakab tehát elsőként tárta fel Magyarországon az értelmi fogyatékosok nehéz sorsát és hozott létre számukra nevelőintézetet, humánus kötelességnek nevezve a hivatását.

Bár az intézete folytonos anyagi problémákkal küszködött, az elért eredmények mégis közismertté tették, és két éven belül – némi létszámbővülés és Pestre költöztetés után – ebből lett az Első Magyar Hülyenevelő- és Ápoló Intézet, amelyet Frim saját költségén intézett.

Ez a későbbi ápolóintézeteknek is jó alapot adott. A gyermeki tompaelméjűséget a gyógypedagógus három kategóriára osztotta: a tompaelméjűekre, akiket szoktatni lehet; a betegelméjűekre, akik fejlődésre képesek; valamint a gyengeelméjűekre, akik képesíthetőek. A hülyeséget elmebetegségnek nevezte, bár szerinte az őrültség, amely ugyancsak elmebetegség, nem azonos a hülyeséggel.

Híres türelmét otthon is kamatoztathatta, hiszen feleségétől nem kevesebb, mint kilenc gyermeke született.

Pedagógiai felfogását Frim így foglalta össze egyik szakkönyvében:

„az elnyomorult, gyenge, elkorcsosult testet a rendes irányban kell kifejteni, erősíteni, gyógyítani, a szunnyadozó lelket felébreszteni, a sötét, tévelygő szellemet összegyűjteni és azt legalább 'a legáltalánosabb és legszükségesebb ismeretekre' tanítani; főképpen azonban a felébresztett szellem alapján 'erkölcsöt' kell beléjük oltani.”

Források:1,2,3,4


Link másolása
KÖVESS MINKET: