Vitray Tamás: Önmagam vagyok a képernyőn
Vitray Tamás lesz az Országos Széchényi Könyvtár KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatának januári vendége, aki a televíziós-kvízek hazai kezdeteit eleveníti fel. Az általa vezetett játékokról nemcsak mesélni fog, hanem korabeli felvételeket is bemutat, így nosztalgiázásra is lesz lehetőség.
A sokak által kedvelt Fekete-fehér, igen-nem, a nagysikerű Kapcsoltam, és a 2000-es évek vetélkedője, a Hoztam egy milliót felvételei is előkerülnek az archívumból.
A KönyvTÁRlat idei évadának tematikája, a játék kapcsán a televíziós-kvízek hazai történetének első évei kerülnek előadása középpontjába. Ez aligha véletlen, hiszen nemcsak a műfaj, hanem a magyarországi televíziózás kezdetétől jelen van a szakmában. Az Ön neve és a játék tematikája kapcsán azonban nemcsak a kvízek, hanem a sportjátékok, sportközvetítések is eszembe jutottak. Műsorvezetői szempontból milyen párhuzamokat lehet találni a két műfaj között?
- Ősöreg televíziós vagyok, a szakmában töltött 59 év alatt rengeteg műfajjal próbálkozhattam. Mindegyikben volt kockázat – hiszen amikor kezdtem, a televíziózás ismeretlen volt Magyarországon –, nekem azonban szerencsére viszonylag jók az arányszámaim.
Az ember a tv képernyőjén is civil marad. Ez persze csak félig igaz. Inkább úgy fogalmaznék, hogy civilként szerepelek, tudniillik nem szerepet játszom: nem írják meg, mit kell mondanom, önmagam vagyok a képernyőn.
Ily módon, ha az egyik fő érdeklődési köröm a sport, miért ne lehetnék a sportműsorok egyik résztvevője, nevezetesen a kommentátor. Ha szeretem a komolyzenét, és némileg értek is hozzá, miért ne vezethetnék komolyzenei műsorokat – természetesen nem szakértőként, hanem moderátorként. Ha a játék is ínyemre való – lévén egykor cserkész voltam –, akkor miért ne játszhatnék a tv-ben. Természetesen mindebben kockázat is van, mert ha rosszul csinálom, vagy idegesítem az embereket, akkor ez minden műfajban megjelenik. Összefoglalva azt mondhatom, hogy a műfajok között nincs hasonlóság, eltérő tevékenységi területekről van szó.
Maradjunk a játékoknál, kvízeknél, hiszen ez lesz előadásának témája…
- A kvízekkel kapcsolatban a legfontosabb játékvezetői készség, hogy tudjon jól dönteni, az esetleges vitákat képes legyen megoldani, és természetesen elengedhetetlen, hogy tisztában legyen a játékszabállyal. Ezen túl egy szellemi vetélkedő esetében nem árt, ha járatos az adott témában, még akkor is, ha birtokában vannak a megfejtések. A képernyőn zajló kvíz nem tér el az iskolában vagy az otthon, baráti körben játszott vetélkedőktől. A televíziózás természetesen kialakította a saját műfaji sajátosságait, a lényeget tekintve azonban nincs nagy eltérés.
Ahogy mondja, a játékvezetőnek tisztában kell lennie a szabályokkal, megoldásokkal. A kezdetekkor természetes volt, hogy a kérdéssor összeállítását megelőző kutatómunkában, valamint a feladványok izgalmassá tételében is komoly feladata volt?
- Vegyük például a Fekete-fehér, igen-nem című játékot, mely budapesti kerületek helytörténeti vetélkedője volt. Ennek a játéknak az esetében valóban a kérdések megalkotása volt a legnehezebb feladat, hiszen a játékosok között közismert akadémiai professzorok is voltak – már ha a kerületek meg tudták őket nyerni, a csapatot ugyanis a kerületek állították össze. Az én dolgom többek között az volt, hogy az adatokból, információkból a tv nézők számára is szórakoztató, csalafinta kérdéseket alkossak. Mert az például, hogy melyik a 11. kerület leghosszabb utcája, önmagában még nem érdekes, maximum a helyi lakosokat érdekli.
Mitől vált egy ilyen kérdés összetetté, szórakoztatóvá?
- Mondok egy érzékletes példát. Nem a Fekete-fehér, igen-nem, hanem a Kapcsoltam című vetélkedő kapcsán. A formula szerint betelefonálás útján zajlott a játék.
Ez egy nagyon rizikós dolog volt akkoriban, mert a magyarországi telefonviszonyok nagyon megbízhatatlanok voltak.
De a lényeg, hogy ki kellett dolgozni, hogy mely telefonáló kerülhessen játékba. Ezt úgy oldottuk meg, hogy maga a tárcsázandó telefonszám is rejtvény volt. Eleinte azt tapasztaltuk, hogy valami nem stimmel, mert még fel sem tettük az utolsó számjegyhez kapcsolódó kérdést, már csörögtek a telefonok.
Ha belegondolunk, nagyon egyszerű dolog történt: aki jól megfejtette az első öt számjegyet, az elkezdte próbálgatni a hatodikat, és egyszer csak eltalálta a helyes számot. Ezért megfordítottuk a dolgot, és a hatodik számjegyhez tartozó kérdés megadásával kezdtünk, majd úgy haladtunk visszafelé. Ez a megoldás masni volt a játékon.
De kicsit visszakanyarodva a helytörténeti vetélkedőre: ha például egy köztéri szobor volt a feladvány, akkor több lépésben lehetett eljutnia a megoldásig. Például valamilyen úton-módon ki kellett találni az alkotót, mondjuk megadtuk a születési évszámát. Majd kérdésről kérdésre lehetett közelebb jutni a megoldáshoz, míg végül az egyik csapat kitalálta a feladványt. Nem nagy ügy ez, nem egy egyedülálló ötlet, azonban, hogy a játék összetett legyen és legyen miért izgulniuk nemcsak a játékosoknak, hanem a tv képernyője előtt ülőknek is, igyekeztünk izgalmasan felépíteni a játékok menetét.
Az Országos Széchényi Könyvtár KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatának soron következő időpontja: 2018. január 25. 17 óra
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, VI. emeleti Díszterem.
A rendezvény INGYENES.
Az eseményt ITT találod!
