KULT

Videó: Krúbi a Szigeten is lesmárolta a kis Orbán Viktor babát, amit óriási őrjöngés fogadott

A rapper szinte egy komplett színházi előadást mutatott be, a középpontban a zsarnok Viktória királynővel. A tizenévesek odáig voltak érte, a szüleik viszont nagyokat néztek időnként.

Link másolása

Nem lehetett könnyű helyzetben az a Tilos rádiós pólót viselő apuka, aki 12-13 éves kislányát kísérte el a Szigetre. Valószínűleg Billie Eilish lehetett az elsődleges célpont, de Krúbi is ott szerepelt a tizenéves tinik keddi listáján. Ezt jól lehetett érzékelni abból a hatalmas tömegből, ami háromnegyed hétkor betöltötte a Freedom sátor jó részét.

Amikor megjelent a talpig nemzeti színű zászlóba öltözött Krúbi, mobilok erdeje emelkedett a levegőbe. A rapper a Budapest Parkban júliusban bemutatott koreográfiának megfelelően egy gyászbeszéddel kezdte a műsort.

„69 évnyi diktatórikus elnyomás örömeit követően orvul meggyilkolták szeretett zsarnokunkat, Viktória királynőt” - mondta, mire óriási üdvrialgás tört ki.

„Senkinek nem állt annyira jól a kezében az ostor, mint Viktória királynőnek, amikor a hátunkat csapkodta vele. Senki nem tudta olyan érzékien a lábunkra csatolni a béklyót, hogy az a földön tartson, amikor elsodort volna a szabadság pusztító orkánja.”

Ezen a ponton a Tilos rádiós pólós apuka láthatóan érdeklődőbbé és lelkesebbé vált. De aztán gondterheltebbé is, amikor Krúbi gigantikus bránerekről értekezve folytatta a gyászbeszédét. Pedig a durvább részek még csak ezután jöttek. Bár a hangosítás miatt nem mindent lehetett érteni, az egyértelmű, hogy a tinik kívülről fújták a szexuális utalásokban és káromkodásokban bővelkedő szövegeket. Az apuka pedig azon gondolkodhatott, mit is mondjon a kislányának az iróniáról. Vagy egyáltalán, mikor kezdik el megérteni a gyerekek, mi az amit szó szerint kell érteni, és mi az, amit nem.

Amit egész biztosan nem lehetett félreérteni Krúbi műsorában, az a rendszer kritikája. És a közönség ezt értette is. Míg a korábbi koncerteken a rajongók még gúnyosan éljenezték a Fideszt, mostanára már szimplán "Mocskos Fidesz"-skandálásba fogtak.

A számokat újra és újra monológok szakították meg. Először Viktória királynő gyilkosaként, "nemzetünk első számú ellenségeként" Krúbit hurcolták be egy ketrecbe zárva, majd egy másik blokkban új szerepet kapott.

„Hiányozni fognak a hátunkról szeretett zsarnokunk ostorcsapásai. De ne aggódjatok. Viktória királynő ugyan már nincs közöttünk, de mindig lesz egy újabb vezető, aki kezébe veszi az osort”

- hangzott el. Aztán kiderült, ez az utód nem más, mint III.Krúbi.

Nem maradhatott el természetesen az Orbán verd ki a Ferinek című szám sem, ami a Szigeten új strófával is kiegészült.

„Végül magam is a rendszer eltartottja lettem. A pénzből nagyobb autót, meg nagyobb házat vettem. A tömeg meg csak biztat, hogy meséljem a történetet, még a Szigeten, a Freedom Stage-en is felléphetek” - énekelte a rapper. Kiderült az is, már nem ketten, hanem Orbán, Feri és ő, hármasban jutnak el a csúcsra. Amit azonban undor követett.

Majd jött az Oroszlánkirály NER-esített verziója, olyan sorokkal, hogy "A NER karja minden elér", és "a Fidesz az úr", Fidesz logóval a háttérben. Az este csúcspontjaként pedig Krúbi a feje fölé emelt egy kis Orbán Viktor bábut, amit azután szájon csókolt.

Egy dolog biztos, a tini apukájának lesz miről otthon beszélgetni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: